Kis János mondja: "Ma nem az a tét, hogy meglesz-e a Fidesz kétharmada: szinte biztosan nem lesz meg. A tét ma a Fidesz legyőzése. Ebben a pillanatban a verseny nagyon szorosnak látszik, de még van egy bő év a választásokig. Közben érezhetően csúszik ki a talaj Orbán alól. A konzervatív értelmiséget, a nagyvárosi, iskolázottabb, fiatalabb szavazók jó részét már korábban elveszítette, táborának kifáradása sem most kezdődött. Most azonban gyorsulóban van ez a tendencia. Erőszakkal ma is sok mindent átver, de amikor nem maga kreálta ellenséggel háborúzik, hanem a járványt kell kezelnie, csődöt mond. Ezrével halnak meg emberek, akik élhetnének, tízezrével mennek át iszonyú gyötrelmeken, akiknek nem kellene szenvedniük, ha az ellátásuk meg lenne szervezve, ha az autokratikus uralom nem járna együtt kormányzási káosszal. Nincs elfogadható program a munkájukat, jövedelmüket elvesztett emberek megsegítésére, a gazdaság talpraállítására – de mindig vannak fölös milliárdok az oligarchák, a sportlétesítmények, az egyházak számára. Ugyanakkor most először áll szemben egységes ellenzék a Fidesszel. A Fideszé a média 99 százaléka, de az ellenzéké az igazság, amit ma sokkal nehezebb elhazudni, mint 2010 óta bármikor. A Fideszé az állam és az oligarchák vagyona, de az az ellenzéké az előválasztás, amely – ha sikeres – rendkívüli energiákat szabadíthat fel. Ha nem hibáznak túl nagyot, akkor a közvélemény gyorsuló ütemben tolódhat el a kormányváltás javára, jó hátszéllel pedig jól kampányolni is könnyebb. Ebből ma még ábrándosnak tűnő ellenzéki győzelem is kijöhet. Még a kétharmados ellenzéki győzelmet sem zárnám ki eleve. 2022-ben akármi megtörténhet."
https://jelen.media/.../kis-janos-a-ketharmados-ellenzeki...