Orbán találkozott Salvinivel és Morawieczkivel, hogy az Európai Néppárttal szemben egy euro-szkeptikus ellen-frakciót hozzanak létre. Mivel ez nem sikerült, maradt az „európai reneszánsznak” nevezett laza együttműködés meghirdetése.

Az orbáni politikából kikövetkeztethetjük mit is ért ő az „európai reneszánsz” fogalmán: a globális piacgazdasággal szembenálló nemzetállami, vezérelvű, militarista, népre hivatkozó, de valójában az uralkodó párttal összefonódó gazdasági elit kvázi teljhatalmát.

Amikor Orbán felsorolja a szerinte legfontosabb európai értékeket, akkor ezek közül kiemeli a szépen hangzó emberi méltóságot, amit saját magára vonatkoztat, önmagára, akit hiúságában megsértettek. Ugyanakkor ezt a megbántottságot és dacos ellenálló szerepet kiterjeszti a jobboldali közönségére is, amely úgy érezheti, hogy a Nyugat elárulta Magyarországot Trianonban és 1956-ban, és akik közül sokat meghurcoltak a szocializmus időszakában a vallásosságukért. De az EU-tól „több tiszteletet” követelő politikai diskurzus az emberi méltóságot semmiképpen sem individuális, hanem csakis kollektív értelemben használja! Az egyénieskedést, a kritikát, a spontán civil akciókat nehezen, vagy egyáltalán nem viseli el a rendszer. Nem beszélve az erőszak áldozataivá váló lányok és nők, a cigányok és a háborús menekültek emberi méltóságáról…

A „hagyományos európai érték” fogalmán Orbán és követői az „istentelen” racionalizmus és liberalizmus előtti korok világlátását értik; a Trón és a Szószék szövetségét. Orbánék vissza akarnak térni a polgári jogállam előtti a „hagyományosnak” mondott európai királyságok működési elvéhez: vagyis a kézi vezérléses kormányzáshoz, a cenzúrához, a kis társadalmon belüli mozgásokhoz, vagyis a kasztosodáshoz. Pedig ha nincs sajtószabadság, ha a bíróságok nem függetlenek, ha az országgyűlés csak egy díszlet, akkor a bezárkózó, szuverén nemzetállam – visszajelzések, kritika és önkritika nélkül – fejlődésképtelenné és diktatórikussá válik.

Végül, amikor Orbán „sikeresebb európai politikát” követel, akkor ezen feltehetően egy hatékonyabban működő Európai Uniót ért, ugyanakkor a nemzetállami elkülönülést szorgalmazó „európai reneszánsz” pont az európai egység meggyengítésére szolgál.

Mi ebben a logika?