MaGYAUR

MaGYAUR

Célkeresztben az oltásellenes jobboldal!

2021. április 05. - Magyaur

Az orbánista manipuláció jellegzetessége a „fiamnak mondom, hogy a menyem értsen belőle”-effektus, vagyis hogy baloldali-liberálisnak tüntet fel valamit, amitől el akarja tántorítani a jobboldaliakat. Ha a keresztényi emberiesség azt diktálná, hogy a háború elől menekülőket, vagy a magyar hajléktalanokat megsegítse a vallásos jobboldali, akkor a segítségnyújtási reflexet az orbánista manipulátorok rögtön „sorosista-hazaáruló” bélyeggel látják el. Ugyanez a helyzet az oltásellenességgel, amely alapvetően nem a baloldaliak között terjedt el a 2000-es években, hanem a jobboldaliak közt!

Amikor tehát a kormányfő mellett még a köztársasági elnök is megforgatja a feje felett az ideológiai bunkót, akkor ezzel elsősorban a Fidesz-szavazó oltástagadókat figyelmezteti: tessék „oltakozni”, amennyiben nem akarsz olyannak látszani, mint aki a „baloldali-libernyákok uszályába” került!

Pedig az oltásellenesség, a gyógyszeripar-, és orvosellenességgel együtt inkább arra a szélső-jobboldalra jellemző, amelyik kárhoztatja az isten által teremtett természetgyógyászat helyettesítését kémiai-alapú gyógyszergyártással (holott a gyógyszeripar leginkább a természeti hatóanyagok másolását végzi), meg az erre épülő business-t (amihez jócskán hozzátapad amerika-ellenesség és antiszemitizmus is), valamint azt a modern orvosképzést, amelyre ráfogják, hogy a „materialista” gyógyszeripar kottájából játszik…A vallásos populisták; a trumpok és bolsonarok szerint, vagy ahogy a mi Káslerünk is megmondta: hinni kell istenben, be kell tartani a Tízparancsolatot és nem lesz semmi baj. Ha viszont valaki mégis be akar venni valami gyógyszerfélét, akkor az ne legyen más, mint vitamin (azért ne feledkezzünk el Dr. Mathias Rath csontrák-elleni és HIV-ellenes vitaminos „csodakúráinak” halálos következményeiről!)

Magyarországon a legutóbbi időkig a közvélemény elismerte a védőoltás és az átoltottság hasznosságát. Olyannyira, hogy az egészségügyre bűnös módon keveset költő fidesz-rezsim alatt, a jó járványhelyzetre hivatkozva szükségtelennek tartották a különálló járványügyi intézmény fenntartását és azt Lázár János gyakorlatilag megszüntette. A globális problémák elől elzárkózó, a korlátolt nemzetállamban gondolkodó magyar politika bűnös módon elhanyagolta az esetleges világjárvány elleni védekezést. Ráadásul az összeesküvés-elméletekre fogékonyak közt spontán módon elterjedtek az olyan álhírek, hogy az oltás autizmushoz vezet, vagy hogy a „gyíkemberek” a vakcinák révén olyan chipet fecskendeznek a emberekbe, amelyek révén a beoltottak a gonosz háttérhatalmak zombi-rabszolgájává válnak.

Ebben a kontextusban kell a Fidesznek újra bizalmat ébreszteni az oltáshoz, amit részben a Kubatov-listákon szereplő szimpatizánsok telefonon történő megkeresésével, részben az állítólag oltásellenes „baloldal-mumussal” való riogatással próbál elérni a jobboldali hívei körében.

http://www.atv.hu/belfold/20210403-politikai-vita-az-oltasok-korul/hirkereso?fbclid=IwAR0zVuYBqtmQlzT80-n_xABZdKyH-pOj-FihHJCxjfcEiyWvRoqM_98m1vA

 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr2716490708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2021.04.05. 19:05:02

@alöksz róz: Én pont azt mondtam, hogy nem a biztosítókat kellene privatizélni, hanem az intézményeket, és versenyeztetni õket a biztosító pénzéért. Mindjárt jobban megérné a kórház vezetésének kitakaríttatni a kórtermeket, kifestetni a falakat, kicserélni a bútorokat, átszervezni az adminisztrációt, stb. Azaz emberibbé tenni a helyet. És megérné jobb alkalmazottakat jobban megfizetni, jobb mûszereket venni, és mindent megtenni hogy vonzzák a betegeket. Ma bátran beveheti mindenki az egészségügyben a leszarom tablettát, és aki nem teszi az valóban minden tiszteletet megérdemel a hivatástudatáért, de ezzel talán nem kellene visszaélni.

midnight coder 2021.04.05. 19:06:11

@chrisred: Ezért kell hogy fedezze. De most, hogy nem fedezi mennyivel is jobb a helyzet ? A kórházak eladósodnak, amit aztán állam bácsi idõnként amikor épp kegyes hangulatban van, kiegyenlít.

midnight coder 2021.04.05. 19:08:49

@chrisred: Plusz, a jelenlegi helyzetben fogynak az orvosok, nõvérek. Aki marad az leginkább az, aki 60 felett van. De mi lesz itt mondjuk 10 év múlva, amikorra ezek már rég nyugdíjba mennek? A focisták fogják gyógyítani a betegeket a stadionokban? Amúgy ugyanez igaz a pedagógusokra is.

chrisred 2021.04.05. 19:59:07

@midnight coder: Erre volt kitalálva a magánbiztosítós rendszert, ahol az elmélet szerint a biztosítók a profitjuk érdekében rászorítják az egészségügyi intézményeket az értékarányos szolgáltatások nyújtására. Azok meg , mivel a túlköltekezést nem tudják ráterhelni más számlájára, rá lesznek kényszerítve a gazdaságos működésre. De abban egyetértek, hogy ez csak a szar ide-oda lapátolása. Abban a társadalomban, ahol a gazdaság rendszerszinten arra épül, hogy a munkaerőt a lehetó legolcsóbban árusítsa ki, az embereknek nincs megtakarítása. És akkor nem telik nekik olyan váratlan kiadásokra, ami az egészségük esetleges megromlása jelent. Csak ezt egy politikus sem merné beismerni, mert vége a karrierjének, és mehetne dolgozni.

alöksz róz 2021.04.05. 21:48:34

@midnight coder: "Én pont azt mondtam, hogy nem a biztosítókat kellene privatizélni, hanem az intézményeket, és versenyeztetni õket a biztosító pénzéért" - a tb pénzéért.
és milyen alapon kapnák a pénzt? nyilván az alapján h hány ember szerződik hozzájuk ("vonzzák a betegeket"). akkor vagy minden ember után egyforma pénzt kap és akkor senki se akar a beteges öreggel szerződni, vagy tb befizetés alapon és akkor senki se akar a szegénnyel, mivel a profit a fontos. nem így látod?
és melyik intézménnyel versenyezne mondjuk a nyíregyházi jósa andrás kórház? nem tud kivel. vagy versenyezzen az egrivel, a debrecenivel és a miskolcival?
és hogy nézed a hatékonyságot? akkor mit csinálsz ha megveszi a befektető a kórházakat és úgy dönt, hogy neki nem éri meg mindet fenntartani, ő úgy sokkal hatékonyabb (=több profitot tud szerezni) ha bezár egy párat. és mehet mondjuk a tyukodi paraszt mátészalka helyett nyíregyházára, ha meg nem hal útközben. akkor ez kinek a szemszögéből jobb hatékonyság?

Sir Gombóc 2021.04.05. 21:50:20

@ulpius66: na, ennyi a valóságalapja az összes állításodnak, te hazug féreg. Nem DK-s az a doki.

alöksz róz 2021.04.05. 21:50:53

@chrisred: az usában milyen helyzetben vannak a szegények a magánbiztosítós rendszerben?

Sir Gombóc 2021.04.05. 21:54:53

@Magyaur: a Sputnyik nem legyengített kórokozót használ. Az egy vektorvakcina, egyike az új technolólgíájú oltásoknak. Az Astrazeneca ugyanezen az elven működik (van arról pletyka, hogy az orosz fejlesztők egyike korábban az AZ-nál dolgozott, és ez az úriember pottyant ki később egy ablakon..)

alöksz róz 2021.04.05. 21:55:30

@midnight coder: "A TB pénzébõl ugyanúgy megkapná a magánkórház az alacsonyabb keresetû / nyugdíjas esetén is a bevételt" - és mennyit kapna utána?

Sir Galahad 2021.04.06. 01:22:40

@Magyaur: Nyilván, de amilyen ostoba az ellenzék, ez sikerülni is fog neki.

chrisred 2021.04.06. 06:14:13

@alöksz róz: Olyanban, amilyenben a neoliberális gazdasági rendszerben lenniük kell. Akinek nincs semmije, annyit is ér, mondta valaki, aki sikeres karriert futott be a versenyszférában. (Ja, nem is, egy percet sem dolgozott ott.)

István Tamasi 2021.04.06. 10:22:43

Az elmebeteg suttyó a saját vétkeiről, bűneiről, hazaárulásáról próbálja elterelni a figyelmet a "baloldal oltásellenes" c. hazugságkampánnyal. '. a második és a harmadik hullámban heteket késlekedett a zárás elrendelésével 2. nem ellenőrizteti szigorúan a rendőrségével, tekjével, bakáival a maszkviselést 3. közpénz tíz- és százmilliárdjait önti élsportra, egyházakra, külföldre, soha meg nem térülő beruházásra, motogpre, vadászati kiállításra, de csak aprópénzt hint a járvány miatt munkájukat elveszítőknek és a hazai egészségügyre.

chrisred 2021.04.06. 12:32:47

@alöksz róz: Odáig jutottam, hogy a posztoló szerint a bankok a közjót szolgálják.

alöksz róz 2021.04.06. 12:36:37

@chrisred: az az. furcsa állat, de szórakoztató :D
van több ilyen posztja is.

élveteg 2021.04.06. 19:59:42

Magán egészségügyi intézmény az ma is megkapja a TB-től a finanszírozást Itt Győrben van a Kardirex Ha valakinek problája van,-csak egy példa tályog nőt a valagán Egynapos sebészeti eljárással eltávolítják aminek a diját ha van a delikvensnek biztosítása akkor a TB téríti Pluszban amit kellfizetni ( úgy hívják hogy kényelmi szolgáltatás )
azzal azt fizeti meg a beteg hogy nem kell hónapokat várni

Tamáspatrik 2021.04.06. 20:24:50

Megjegyzem, hogy eléggé félelmetes is, mennyire hisz Orbánnak a választórétege felett olyan hatalma van, hogy amilyen irányba mutat, arra néznek. Ez a nagy lezárósdi is afféle "animátor-showt "juttat az eszembe. Na most csak az öregek reggel, most kijárási tilalom, most bezárunk üzleteket, stb. mindig valami újat találnak ki, eléggé ad-hoc módon, és eléggé fegyelmezetten követik is, vagy csak fű alatt próbálják kijátszani.
Ez pusztán egy megfigyelés, nem pedig értékelés. Viszont a későbbiekben túl nagy magabiztosságot adhat egy személynek ilyen szintű döntési pozíció. (Ha eddig nem volt túlságosan eltelve saját magától.)

HG5GZ 2021.04.06. 20:25:55

Aki kicsit is kizökken az agitprop média faszsága alól, az már rég láthatja, hogy itt konkrétan minden el lett baltázva,mit csak el lehetett. Kapkodás, bizonytalanság, átláthatatlanság,... Nem ár olyan államoktól példát venni, akiknél látható, hogy működött minden. Nem, izomból mindent. A számok meg magukért beszélnek.

Tamáspatrik 2021.04.06. 20:41:48

@ulpius66: Végignéztem, de semmi olyan nyilatkozatot nem találtam, hogy bármelyik magyar ellenzéki párt oltásellenes lett volna, ezt a fideszmédia találta ki és terjeszti.
A Jobbik a legkevésbé oltáspárti, de az sem oltásellenes. Ott van egy szigetszentmiklósi képviselő, aki oltásellenes nyilatkozatot tett - ez nem más mint a párton belüli véleményszabadság, ami a Fideszben ugye ismeretlen fogalom.
Volt még egy szegedi alelnöke a pártnak, (megint nem országos tényező) aki a Fidesz szerint oltásellenes, holott nem terjeszt álhírt:. Azt közli csak, hogy az immunrendszerében jobban bízik, mint nem eléggé tesztelt vakcinákban. Ez megint párton belüli véleményszabadság.
Egyébként Karácsony, Gyurcsány és a legtöbb pártelnök, vezető tisztségbeliek már beoltatták magukat az ellenzéki pártokat tekintve is.

Ménár Atya 2021.04.06. 20:50:38

@Tamáspatrik:
"Ott van egy szigetszentmiklósi képviselő, aki oltásellenes nyilatkozatot tett - ez nem más mint a párton belüli véleményszabadság, ami a Fideszben ugye ismeretlen fogalom."
:D:D:D
A szigetszentmiklósi unokaöcsém, aki vérjobbik érzelmű, azt a kérdést tette fel a jobbiknak, hogy ha megnyerik a választást akkor hogyan tovább, ok hogy orbán nem lesz, de mi a program, mi lesz utána?...Le fideszügynöközték, és kitiltották a levelezésből :D:D
B+, mint az 50-es évek fekete autója, ha kérdezni is mersz, nem csak bólogatni :D

Ménár Atya 2021.04.06. 21:02:44

Az ellenzék tényleg nem oltásellenes, vakcina ellenes.
Csak az a jó biztonságos vakcina ,amit az Eu csodadoktorai bevizsgáltak, mert a magyar virológusok és biokémikusok világhírűen hülyék a szakmájukhoz, buták mint a fidesz vidéki szavazói.
Jelzem a kínaival,orosszal még semmi baj nem volt, az Astra amit az Eu bevizsgált ,úgy tűnik nem biztonságos, inkább szar. Tehát a magyar ellenzék, szimplán próbál megfelelni a nyugati gyógyszergyártók elvárásainak. Talán még fizetik is őket érte.
A valóság pedig annyi, hogy aki oltat, az túlél, aki nem az lehet hogy elpatkol, vagy kínlódik hosszú ideig.
A mai hír, hogy a Dk asszonyság férje az érdi polgármestet orosz vakcinát adatott magának, ami ugye szar szerintük.
Mos akkor lehet, hogy kicsit Bősz ,Anett, és nem kap ma vacsit a polgármajszter férj?! :D:D
Ez az amikor felköpnek a magasba ,azután aláállnak............

Ekrü 2021.04.06. 21:35:03

@Magyaur:
"Tudtommal ugyanazt mondták, mint a lelkiismertes orvosok: csak az Európai Gyógyszerügynökség által elfogadott oltóanyaggal szabad oltani. "-Hát ahogy elnézem az Európai Gyógyszerügynökség jelenleg nem áll a helyzet magaslatán.Az AstraZenecaval kapcsolatban gyakorlatilag fél óránként változtatják a véleményüket....

morph on deer 2021.04.06. 23:43:11

@midnight coder:
“ A TB pénzébõl ugyanúgy megkapná a magánkórház az alacsonyabb keresetû / nyugdíjas esetén is a bevételt mint a gazdagabb beteg után.”

Teljesen igazad van, ráadásul erre van működő modell, volt benne részem.
A svédeknél van egy úgynevezett ápolási garancia, (vårdgaranti) ami azt jelenti, hogy a betegnek adott időn belül meg kell kapnia a megfelelő ellátást, pl esetemben a diagnózistól számított 90 napon belül egy operációt.
Igenám, de a területileg illetékes kórháznak nem volt megfelelő kapacitása, csak sokkal későbbre, erre kaptam egy kérdést, hogy kivárom-e, vagy egy másik szakintézmény elvégzi a műtétet sokkal hamarabb, de az máshol van.

Persze igent mondtam, hiszen az utazást is fizeti a biztosító, - esetemben 240 km taxival, - így egy teljesen profi, kifejezetten gerincsebészetre specializált magánklinikán műtöttek.

Az van, hogy a kórházaknak van szerződése jónéhány “alvállalkozóval” akik “besegítenek” ilyen esetekben. Fogalmam sincs, hogy mi az üzleti konstrukció, de működik.
Még annyit, hogy pontosan ugyanazt a bánásmódot kapod mint a horror árat fizető beteg, ráadásul nincs hálapénz meg borravaló.

Ugyanilyen okból kerültem egy másik, cirka 100 éve működő klinikára, ami azért érdekes, mert ott a mai napig az ezüst evőeszköz meg kávéskanna és a porcelán étkészlet (!) a sztenderd, meg az 1-2 ágyas szobák. (Vannak fotóim.)

Ezzel azt akarom mondani, hogy egy olyan megoldásnak amiről beszélsz igenis van létjogosultsága, valahogy valóban működőképes.

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2021.04.06. 23:56:16

@Magyaur: "A Fidesznek az az érdeke, hogy elterelje a figyelmet György István katasztrofális oltásszervezéséről és hogy minden felelősséget a 2022-es választások előtt a „hazaáruló” ellenzék nyakába varrja."

Miféle katasztrofális oltásszervezésről beszél? Tény hogy eleinte döcögött kicsit a rendszer (ez így szokott lenni ilyen volumenű projektek kapcsán), de március második felétől már napi szinten rengeteg embert be tudnak oltani. Jópár ismerősöm és családtagom megkapta már a vakcináját és mindegyiküknek nagyon flottul ment a folyamat. Hol a rákba' van itt a katasztrófa?

Ami meg az ellenzék oltásellenességét illeti: nem úgy oltásellenesek mint a gyíkemberlátók, ez kétségtelen. Azok ugyanis őszintén meg vannak győződve róla, hogy a világkormány (most éppen) így akarja őket chippel ellátni / kiírtani stb.. Ezzel szemben az ellenzék tisztán politikai számításból kampányol (még most is, eszem megáll!) a keleti vakcinák ellen, mivel ha lassabban haladna az oltási program, akkor csak később lehet nyitni, és a társadalomban felgyülemlett frusztrációt kihasználva könnyebben nyerhetnének választást jövőre. A kínai ill. az orosz vakcinával eddig semmi probléma nem volt, ellenben az EMA által rohamtempóban bevizsgált (mert nyugaton ugye nincs politikai nyomás, ugye, kedves szerző?) AstraZenecáról már egy hónapja nem tudják eldönteni, hogy megöl-e minket vagy sem.

morph on deer 2021.04.07. 00:02:44

@Ménár Atya:
“... a magyar virológusok és biokémikusok világhírűen hülyék a szakmájukhoz”

Ugye nem az “asszonyságra” gondolsz?
:)
Az orosz vakcináról közismert, hogy lényegében ugyanazt a megoldást használják, mint az AZ, csak állítólag az a csavar, hogy a második adag nem ugyanolyan, mint az első, hanem valami olyan, ami az ellenanyag termelés fokozását idézi elő. (Az első az ellenagyag képzést indítja be.)
Szóval nyilván jó, én csak azt nem értem, hogy miért nem futtatták végig a megfelelő protokollon az engedélyeztetést.

A baj ott van, hogy a kínai vakcinát Szijjártó is jóváhagyhatta, mivel épp erre a célra hozták azt a törvényt, mely szerint elég, ha legalább - azt hiszem - három országban már engedélyezték, és legalább 1 millió embert már beoltottak vele!
Szóval a Sinopharm így került behozatalra, és még csak nem is vizsgálták úgy, mint az oroszt, például!
Erről van szó!

Amúgy tényleg nem árt, de én még tudok mondani tucatnyi olyan anyagot, amivel ha beoltanak, akkor garantáltan semmilyen mellékhatása nem lesz!
Lásd: klinikai sóoldat...stb.
Azaz: önmagában az, hogy nincs tőle bajod, még nem garancia arra, hogy használ is a vakcina!

Ami meg a másik probléma, ahogy hallani.
Nem elég, hogy a kétszeresébe kerül a nyugati oltóanyagnak, valószínűleg egy harmadik adag is kell belőle. Az azért szép lesz..:(

alöksz róz 2021.04.07. 00:08:30

@morph on deer: ez nagyon szépen hangzik, csak "mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány"

ebella2 2021.04.07. 05:21:01

@andras_13: Rólad nem is beszélve szépecsém.

Ménár Atya 2021.04.07. 06:00:52

@morph on deer:
Már megint mellébeszélsz :)
"Szóval a Sinopharm így került behozatalra, és még csak nem is vizsgálták úgy, mint az oroszt, például!
Erről van szó!
Hát persze, igaz lehet, Szijjártó kiugrott a pekingi piacra, (ott minden piac kínai) és megkérdezte, :csomagolt sóoldat vakcina néven van e? V
Van occó öccá, dága amincötezee.......
És ekkor Szijjártó vett 35000+áfáért kétmillió adag sóoldatot ami nem használ de nem is árt...........

"Amúgy tényleg nem árt, de én még tudok mondani tucatnyi olyan anyagot, amivel ha beoltanak, akkor garantáltan semmilyen mellékhatása nem lesz!
Lásd: klinikai sóoldat...stb.
Azaz: önmagában az, hogy nincs tőle bajod, még nem garancia arra, hogy használ is a vakcina!"
Valóban, az oltás hatása nem mérhető, nem termelődik ellenanyag, és ezt nem tudják vizsgálni, ezért tudnak a kínaiak milliószám eladni belőle.........
Csak a Biztonságos nyugati vakcinák hatása mérhető, pl hogy mennyi vérrőg keletkezik tőle, és mennyien halnak bele............

"Ami meg a másik probléma, ahogy hallani.
Nem elég, hogy a kétszeresébe kerül a nyugati oltóanyagnak, valószínűleg egy harmadik adag is kell belőle. Az azért szép lesz..:("
Akkor most hogy a saját hülyeségeid megbuktattad tisztázzuk: Egy a dk agyhalottak szerint ártalmatlan drága sóoldatból ki szerint szükséges harmadik adag mert csak úgy hatásos?
Akkor most mégis hatásos? És mire , a kiszáradásra?
B+ annyi szerencsétlen ostobaságot hordtok össze, hogy az már nekem kínos, egyik sorod üti a másikat.
De akkor most tételezzük fel, hogy a kínaiból 3 adag kell majd.
És ezt ki nem szarja le, ha ezen múlik az életed? Tőlem hetente is olthatnak ha nem döglök meg, főleg addig amíg nincs más lehetőség, mert elbaxták a rendelést.
Nekem aztán tök mindegy mivel oltanak ha ez a túlélés záloga.
Félre vezetett titeket fletó nagymester a baromságaival, semmilyen tudományos módszerrel nem tud semmit alátámasztani, csak marhaságokat puffogtat az idióta haverjaival együtt.
Bősz Anett férje orosz oltást kapott, Bősz Anett szerint az orosz vakcina szar.... nem érzed itt az ellentmondást?

ebella2 2021.04.07. 06:18:56

@Ménár Atya: És ezt Bősz Anett férjétől tudod? Vagy a sógorod keresztanyja mesélte, mart hallotta a szomszédasszonytól, ami ezzel tuti is lett.

Megjegyzem én oroszt kaptam, semmi bajom vele, hogy azt. Igaz nem is vagyok baloldali. sőt a valaha kommunista majd liberális Orbánnak sem vagyok híve.

nemecsekerno_007 2021.04.07. 07:05:46

@andras_13: Nem tudsz leállni, te korcs, hogy szakadtál volna anyádba.

midnight coder 2021.04.07. 07:05:52

Látom megint rászabadult a blogra ez a szerencsétlen lúzer pszichopata
Brendel Matyika.

midnight coder 2021.04.07. 07:11:47

@nemecsekerno_007: Nem tudom, hogy ki a szánalmasabb: ez a szerencsétlen hülye, vagy a blog.hu fejlesztõcsapata, aki nem tud egy nyomorú user kitiltó gombot rittyenteni a komment motorba. Vagy ha ennek az implementálása túl bonyi egy PHP fejlesztõnek, akkor tegyék be a Disqus-t a saját motor helyett mint a hwsw, az ottani fejlesztõk meg tudták oldani ezt az óriási feladatot.

midnight coder 2021.04.07. 07:15:01

@nemecsekerno_007: Amúgy az is vicces, hogy szuper mesterségesintelligencia szaki barátunknak úgy három hónap kellett ahhoz, hogy rájöjjön, hogy ha space-eket tesz a karakterek közé, akkor az általa ismert pár szó letiltását meg tudja kerülni. Nos, nem véletlenül nem a guglinál vagy a teslánál fejleszt önvezetõ autót a csávó...

Dan da Man 2021.04.07. 08:34:03

@midnight coder: Itt a baj, látod?
Hogy ezen nem változtat ez a fasz.
Hogy nincs nővérképzés.
Hogy a pedagógusok fizetését nem emelik olyan szintre, hogy az embernek kedve legyen hozzá. (Persze, aki a fizetés miatt lesz pedagógus, az inkább ne is legyen az. Csak sajnos sok év alatt az is kiég, aki nem amiatt lesz az, mert a kifli pénzbe kerül és nem lelkesedésbe.)

Felfogni nem tudom, hogy a fidesz hogy nem érti meg, hogy ha ezeken a frontokon tenne valamit, akkor még a lopás is feledésbe tudna merülni az egységsugarú mocsárellenzéki fejében.
De nem tesz.
Mert nem érdeklik az emberek.
Ahogy most sem.
Most is csak szavazó-szinten gondolnak a betegekre, és nem azért oltanak, mert az emberélet számít, hanem mert a sok halál veszélyezteti az újabb 2/3-ot.
És 10 év után már nem számít, hogy az előző csapat mit NEM csinált.
Most nekik kéne, mert van lehetőségük.
És NEM CSINÁLJÁK. (És ezzel bizonyítják az alkalmatlanságukat. Az egyetlen alkalmasságuk a politizálás, nem az ország vezetése.)

Akkor van még kérdés, hogy ezek után miért is kéne átadniuk a stafétát valaki olyannak, aki esetleg másképp gondolkodik?

DFK 2021.04.07. 09:15:27

@alöksz róz: Az egészségügy problémája alapvetően finanszírozási probléma. Ugyanis a modern egészségügy drága. Az új technológiák drágák. A befizetések meg nem az alapján vannak megállapítva, hogy mibe kerül a szolgáltatás, hanem a jövedelem százalékos alapján. Így persze soha nem lesz elég a pénz. Pláne, hogy a legtöbbe kerülő betegek nem fizetnek egy fillért se (nyugdíjasok). Sokan a minimális 8000 forintot fizeti, de hát könyörgöm, az mit fedez valóban? Költség alapon kell meghatározni a fizetendő TB-t. És a gyerekeken, diákokon kívül mindenki fizessen, igen a nyugdíjas is. Mondjuk a minimum díj lehetne kb 200 euro. Mert ugye mindenki német színvonalú ellátást akar, de azért annak ára van ám.

DFK 2021.04.07. 09:21:56

@midnight coder: Mindig élvezettel látom, ha egy balos-lipsi blogot fosik össze a Matyika. Hiába, a legszebb, ha baráti tűzben esnek el...

midnight coder 2021.04.07. 11:40:22

Matyika a legszebb példa arra, hogy mekkora idióták vannak baloldalon is. Nincs az az agyhalott qanon sámán aki fel tudja a versenyt vele.

Reding Roli 2021.04.07. 12:16:49

Jelenleg emberkísèrlet zajlik Magyarországon , aminek keserű árát fizeti az ország ...A politikai ès gazdasági okok felülirták a józan èsz politikáját, az emberi èletek vèdelmèt ...A gyeplő a lovak közzè van dobva : bármi megtörtènhet , az ellenkezője is annak, amit mindenki várna..
Intő pèlda Chile , ahol a március elejèn megnyitotották az iskolákat , gondolván hogy a gyors oltási program visszaszorítja a járványt, ellenben új csúcson volt pár napja a napi fertőzöttek száma ( a kínai sinovac az egyik fő oltóanyag ..)
Chile mar majdnem dupla annyi embert oltott be ,mint Magyarország ..
Április 19 - èn nyitják az iskolákat Magyarországon , miközben szakközèpiskolai tanárok mèg csak a hèt vègèn kapják meg az első oltást ...
A gyerekek meg viszik majd haza a vírust a szülőknek ...
Fèlek, hogy ebből egy mèg nagyobb tragèdia jön...Orbanèk kizárólag az oltásban bíznak, holott Chile pèldaja èppen azt bizonyítja , hogy mèg nagyon messze vagyunk a rèszleges nyájimmunitástól is ...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.07. 13:35:28

Bocsi skacok! Volt némi hivatalos elintéznivalóm délelőtt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.07. 13:37:17

@DFK: Csakhogy én vagyok hátul a politikai tiszt géppuskával. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.07. 13:37:59

Az indulatokat megértem, de a trágárságokat töröltem.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.07. 13:42:43

@midnight coder: Úgy is le tudom tiltani. Tök mindegy, egy A betűt is le tudok tiltani, meg ha bármit is rak közé. Aztán neki kell kínlódnia, hogy vajon mit tiltottam le.. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.07. 13:47:26

Az iskolák nyitása nagy bajt hoz. A kölykök széthordják majd. Kollégám sógorát 3 nap alatt elvitte a Covid. Első nap köhögött, lázas volt. Másnap délelőtt már fulladt, bevitték, lélegeztetőre került, harmadnap meghalt.

Macropus Rufus 2021.04.07. 13:53:59

Szóval a baloldal... már megint... azért ilyenkor nem ártana egy olyan link amin egy baloldali politikus konkrétan kijelenti, hogy ne menjél beoltatni magad. Mert az, hogy csak azzal oltsad magad ami engedélyezett nem egyenlő az oltás ellenességgel. (de hát nem várja senki, hogy egy szekta tag az szöveg értelmezni is tudjon :p másképpen: őket nem az eszük miatt szeretik. )
Viszont a Fidesz taktikája sztem a kövi: van 20ezer halott. Amit ők termeltek ki közel egy év alatt. (naponta kb. 53-54 halott). Ezt ők okozták, a teljesen inkompetens hozzá állásukkal. Ezt kell most a baloldal nyakába varrni. És már itt is a papagáj kommandó. Ami lejött az M1-en pár napja az már itt is van: baloldal. Azért mondjuk a sok hülyének nem esik le, hogy ha ilyen befolyása lenne a baloldalnak akkor a Viktor soha a büdös életbe nem jutott volna hatalomra 2002 után... Hát gondolj bele, a baloldal mond valamit és a nép megcsinálja. Ne menjél beoltatni magad. ÉS a nép nem megy. Ne szavazz a Viktorra. És a nép nem szavazz rá. És ugye ez nem így van. Érdekes, hogy a jobboldal elhiszi, hogy a baloldal pár szavára egy egész ország nem megy oltásra, de ugyan ennek az oldalnak a szavára viszont nem szavaznak balra... wtf?
Az meg át sem jön egyik jobbosnak sem, hogy talán az elmúlt évtizedben annyit hazudtak nekünk a Viktorék, hogy ez most erősen vissza üt. Nem hisznek az emberek nekik. Mi vagyunk a best az oltásba és mi vagyunk a best a napi halálozási adatban? Mifaszvan? Vélhetően azért mert a kamu ott leledzik, hogy nem annyi a napi fertőzött amit államunk és pártunk jelent. És akkor még az elmúlt 10 év faszságait nem is vettem elő. Összegezve: a Fidesz most úgy járt mint a vadász aki soxor kiáltott farkast, ez ember életekbe került. Ezt sz@rt most másra kell kenni. Ennyi.

(csak így zárójelben: ennyi ember egyik éra alatt sem halt meg felelőtlen kormányzati intézkedések miatt. Szóval erre legyen büszke minden Fidesz szavazó. Mert közvetve ez az ő felelősségük is.)

Macropus Rufus 2021.04.07. 14:14:03

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ez az. Sztem most cseszik el a már elcseszett dolgokat végleg.
Oltás következményei az eu-ban:
- pár száz millió tünetmentes fertőző
- pár millió covid fertőzött akik jó eséllyel meg is fognak halni (csupán azért mert ezek a vakcinák max 95%-os hatékonysággal bírnak, tehát 100-ból 5 covidos lesz)

pofáznak a nyájimmunitásról, de igazából lövésük sincs, hogy az mi. Akinek van az meg nem pofázik róla, mert ebből nem lesz immunitás. A nevében benne van: immunitás. Az meg akkor van ha szervezet megtanulta, hogy védekezzen a vírus ellen. Kvázi esélytelen már megfertőzni egy ilyen embert, mert védve van (lásd: bcg oldások, himlő oltások stb. Ha azok úgy működtek volna mint ezek a mostani cuccok akkor a mai napig száz milliók fertőznének és tíz milliók halnának meg évente) De ezek nem ilyenek. Ebből nem lesz nyájimmunitás. Ebből - sztem - marha nagy bazmeg lesz a sok fertőző és fertőzött miatt.
(és ugye a papíron van a lényeg: saját felelősségre önként vállalod az oltás. Bármi baj esetén nincs jogod kártérítésért meg ilyenekért folyamodni. De gondolom ezt a részt nem sokan olvassák el a papíron. Totális felelősség áthárítás.)

midnight coder 2021.04.07. 14:30:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Igaza van a Bircának, fõ hogy megszûnt a kór. Legalább ez ellen a véglény ellen van ellenszer :-)

midnight coder 2021.04.07. 14:35:20

@Macropus Rufus: Ha megkaptad az oltást, jó eséllyel akkor sem lesz bajod. És elõbb-utóbb a tünetmentes fertõzõ is meggyógyul, és akkor pár hónapig nem adja tovább a kórt. Ergo, ha be van oltva a nép és kinyit Európa, akkor a vírus lassan kipusztul.

Ami a probléma az inkább az, hogy a világ többi részébõl azért jön az utánpótlás, ergo a vírus nem tûnik teljesen el. A másik probléma, hogy közben keletkeznek a mutációk. Ráadásul jó eséllyel azok fognak jobban szaporodni itt Európában amik ellenállnak a vakcinának. Sõt, lehet hogy elõbb-utóbb olyan is jön, ami a természetes immunrendszert is ki tudja kerülni a legtöbb ember esetében.

midnight coder 2021.04.07. 14:35:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Igen, az iskolák nyitása méretes balfaszság.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.07. 14:42:30

@Macropus Rufus: Semmire nem mennek a nyájimmunitással, mert aki kapott oltást, az is megkaphatja a betegséget és fertőzhet. viszont nem lesz beteg. De attól még egy csomó ember odalesz.

Reding Roli 2021.04.07. 14:50:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Aki már átoltott, jó esèly van rá, hogy nem , vagy jóval kisebb esèllyel adja tovább a vírust , főleg azok adják könnyebben tovább, akik tüneteket is mutatnak , hiszen azok szervezetèben " tobzódik" jobban a vírus , így nagyobb mennyisègű vírust is "ürítenek" a szervezetükből..
www.vox.com/future-perfect/22291959/covid-vaccines-transmission-protect-spread-virus-moderna-pfizer

Reding Roli 2021.04.07. 15:00:35

@midnight coder: Sõt, lehet hogy elõbb-utóbb olyan is jön, ami a természetes immunrendszert is ki tudja kerülni a legtöbb ember esetében."

Ezèrt kellene Kínát közös erővel megbüntetni a nemzetközi közössègnek , mert felelőtlensègük miatt az elmúlt 100 èv legnagyobb katasztrófáját hozták a világra...
A "vègèt "- egyelőre - senki sem látja, az is lehet , hogy mèg a neheze előtt állunk..Most annyit lehet tenni , hogy felvesz az ember egy vakcinát , ami remèlhetőleg időlegesen megvèdi , majd ősszel felveszi a Pfizer , vagy a Moderna 2.0 , mutánsok elleni oltását is..
Innen mèg kb. 3 èv , mire az egèsz Földet átoltják , talán nem is lehet csak valami orrba , vagy szájba juttatott oltóanyag segítsègèvel egy időben globális összimmunitát elèrni ..

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.07. 15:17:19

@Reding Roli: Kínát ezért nem fogják ezért felelősségre vonni. Ahhoz már túl nagyok. pedig szerintem lehet hogy azzal kísérleteztek milyen gyorsan tud mutálódni egy vírus.

Reding Roli 2021.04.07. 15:32:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ezzel a járvánnyal Kína nyeri a legtöbbet , hiszen a nyugati világ túlnyomó rèsze , túl nyitott ès szabad(os) ország a sikeres vèdekezèshez , Kína pedig most nyomul csak igazán...A Sinopharm pl a kínai pártállam vakcinája, akik a " vakcinadiplomáciával " fognak új befolyási övezeteket szerezni .. Magyarország is vazallus állam lesz , ebben az új világrendben...
Az mondjuk gyanús, hogy ez vírus úgy mutálódik , hogy egyre veszèlyesebb is lesz , ami rèszben ellentmond az evolúció törvènyszerűsègeinek...A vírusnak a tobább adás szempontjából nem "èrdeke" a gazdatest gyors elpusztítása , de a covid-19 ,mutánsait ez nem hatja meg , úgy tűnik...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.07. 15:36:50

@Reding Roli: Kínára rövidesen ráborul a saját demográfiája, a százmillisó 60-as, hetvenes években született ember, akiknek munkája hozta Kína fejlődését. Nem lesz olyan vidám világ ott!

nepesseg.population.city/kina/

Reding Roli 2021.04.07. 15:36:54

index.hu/belfold/2021/04/06/elitegyetem-magyarorszag-kina-fudan-kemkedes-korrupcio-gigaberuhazas/

Az előterjesztés tanúsága szerint az építkezés a Budapest–Belgrád vasúti beruházás (700 milliárdos felújítás) mintáját veszi alapul. Ehhez a kormány 100 milliárd forintot biztosít, a maradékot, több mint 450 milliárd forintot pedig Kína hitelezné. "

Durva dolgok ezek ...Szomorú jövő vár ránk ...

midnight coder 2021.04.07. 15:57:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ha ilyen kísérletet akarnék végrehajtani a világban egy vírussal, akkor azt nem odahaza engedem el.

midnight coder 2021.04.07. 16:00:55

@Reding Roli: "Ezèrt kellene Kínát közös erővel megbüntetni a nemzetközi közössègnek , mert felelőtlensègük miatt az elmúlt 100 èv legnagyobb katasztrófáját hozták a világra..."

Már feltéve persze, ha nem szorgos kezû amcsi titkosügynökök engedték el azzal a gondolattal, hogy picit ezzel is ütnek a sárgákon... csak aztán nagyobbat szólt mint gondolták.

midnight coder 2021.04.07. 16:03:28

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: És addigra vajon Európa demográfiája hogy fog kinézni ? Persze nekünk van tartalékban pár száz millió agysebész, csak nem vagyok biztos benne, hogy az afrikai gyerekkatonák annyira jól fogják helyettesíteni a nyugdíjba vonuló német mérnököt.

chrisred 2021.04.07. 16:37:22

@midnight coder: Valószínűleg nem is vinnéd semmire Kínában.

élhetetlen 2021.04.07. 16:58:48

@ulpius66: „MÁN CSAK AZ A KÉRDÉS, HOGY EZ A BALLIBSI VIDEO MÉRT NEM 2-3 HÓNAPPAL EZELŐTT JELENT MEG??????”. Megpróbálom megmagyarázni. Kinek jutna eszébe, hogy videót adjon ki arról, hogy, ha enni akarsz, akkor vegyél élelmiszert, addig, meg nem jelenik a médiában, hogy az ellenzék élelmiszer vásárlás ellenes, és ezt nyomatják folytonosan. Amíg nincs vád, vagy vádló kérdés, addig nincs mire válaszolni. Hát ezért csak most. És nem volt ballibsi oltásellenes kampány. Aki egyik vakcinát elfogadja, csak a másikat nem, az nem oltásellenes, de ha ezt eddig nem értetted, akkor ez a mondat sem segít, azt hiszem. „KEDVES MAGYAR ÚR, LINKELJ MÁN BE EZELŐTTRŐL EGY OLYAN LINKET AHOL A BALLIBSIK AZ OLTÁSRA BUZDÍTANAK!”. Újra. Miért is kellene valakit arra buzdítani, hogy, ha teheti, védje meg magát? A FIDESZ is csak azért teszi, mert el kell sózni, amit megvásárolt, hogy ne legyen az, mint a lélegeztető gépeknél, hogy jól bevásárolt Szíjártó, aztán nincs hozzá személyzet, nem baj, ajándékozgatunk belőle, csak fogyjon.

Ménár Atya 2021.04.07. 17:42:51

@ebella2: Kicsit olvass utána, minden újság ezzel van tele, még a saját fosbukja is.
"„Az ünnep alatt sorra került vakcina-szállítmány Oroszországból jött, csakúgy, mint apai dédnagymamám. Nekem ezért sem volt bizalmatlanságom a Szputnyikkal szemben. Jó volna, ha a központi kommunikáció is inkább a kölcsönös bizalmat, nem a bizalmatlanságot építené”
– ezzel az idióta szöveggel tette ki Csőzik László, Érd polgármestere az oltásáról szóló hírt."
Remélem most megnyugodtál, hogy fossa telibe a választóit a Dk és rokoni bandája.

Ménár Atya 2021.04.07. 17:48:30

@Dan da Man: Orbán monnnyon le Orbán monnnyon le Orbán monnnyon le Orbán monnnyon le Orbán monnnyon le Orbán monnnyon le Orbán monnnyon le Orbán monnnyon le.............
Ok
Ez a gondolkodás?
Ne viccelj már
Amúgy nem azért, de elkezdték emelni a pedagógus béreket, az orvos béreket is, rengeteg intézményt felújítottak korszerűsítettek, az oltást beszerezték, megszervezték a beadását, nem tudod cáfolni, ne erőlködj saját tapasztalat.
youtu.be/c1uHDstt-jQ

élhetetlen 2021.04.07. 17:55:23

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!: „Miféle katasztrofális oltásszervezésről beszél?”. Nem akarok hosszan belemenni, de a reglapon lehetett volna öt kocka, és bejelölöm, hogy melyik vakcinákat fogadom el. Hogy hova tartozom adott, azt meg nyilván rögzíteni kell, hogy melyik körzetinél, vagy azon az oltóponton, ahova küldhet, mi van, és akár korcsoportos, akár foglalkozás szerint kérnek le névsorokat, ahhoz hozzá lehet nézni, hogy van-e olyan vakcina, amit elfogad a paci, és csak akkor behívni, ha van. Ez nem egy bonyolult rendszer, és a körzetik fele munkáját, telefonálgatását kiváltotta volna. De ez fel sem merült, ez a katasztrofális oltásszervezés. 68 éves vagyok, és a körzetim fel sem hívott, mert nem ért volna rá kijönni, de nem is tudta, hogy amivel, ha kijött volna, nem kértem volna. Ezt érthető? „az ellenzék tisztán politikai számításból kampányol (még most is, eszem megáll!) a keleti vakcinák ellen, mivel ha lassabban haladna az oltási program, akkor csak később lehet nyitni”. Jó szöveg, oltanak kínaival, amiről lassan kiderül, hogy harmadik oltás is kell, mert az első kettő nem hat, de csak az AZ-vel van probléma, bár ott az első pár eset után nyilvánosságra hozták a problémát. Tehát az ellenzéknek tisztán politikai céljai vannak, a kormányoldalnak, és holdudvarának meg semmilyen anyagi érdeke nem fűződik ahhoz, hogy a kínait lökjék.
„lassabban haladna az oltási program”. Igen, csak az a kérdés, hogy ez a jó tempójú oltás mit segít. Mi lesz? Mi az értelme annak, hogy ugyan a mai hírek szerint majdnem kétszer annyian haltak meg az előző 24 órában, mint az azt megelőző 24-ben, de nyitunk, mert 2,5 millió embert beoltottunk? Mikorra lesznek védettek? Tanárokat beoltjuk, mehetnek, mielőtt kialakulhatna a védettség? Valaki megkap két kínait, ki ellenőrzi, hogy védett-e, vagy kell a harmadik? Két oltás után kap vaki egy oltottsági kártyát, vagy mind a németek tervezik, hogy, hogy a második oltás után két héttel kap valaki védettségi kártyát? Nem mindegy.

Ménár Atya 2021.04.07. 17:55:24

@DFK: Rossz irány lenne a nyugdíjasok vegzálása.
Ráadásul a TB kölcsönösségi alapon működik.
Egész életedben fizeted, mondjuk semmi bajod ( apám pl 14 tb-t vett igénybe mert eltörte a kezét 46 év alatt) Tehát nem is használod, aztán megöregszel és esetleg lebetegszel akármibe a nem túl magas nyugdíjaddal, és ezt még megsarcolnád? Hát elég tisztességtelen lenne.
A felhasználással van probléma, a drága közbeszerzésekkel, és a korrupcióval, az tényleg viszi a pénzt.
Annyiban alakítanám át a 8000 ft-os tb járulékot, hogy aki tesz azért hogy beteg legyen, annak emelném, tehát bagó,alkohol narkó, elhízás önerőből, az fizessen töbet, mert többször lesz beteg, vagy a végén jobban leterheli az eü kasszát, ez igazságosabb lenne, mint azokat sarcolni, akik 40 évig fizettek.

alöksz róz 2021.04.07. 17:57:15

@midnight coder: esélyes h tényleg a kínaiak szabadították a világra, de az volt az érdekes, hogy a vírusokkal foglalkozó kutatóintézetek rögtön siettek leszögezni, hogy biztos hogy természetes eredetű. nehogy véletlenül elkezdje a nép firtatni, ők mivel játszadoznak titokban...
most lehet vele kínát támadni, és különös módon mégsincs visítozás mint 1-2 éve trump idején h tönkreteszik vele a világkereskedelmet.

alöksz róz 2021.04.07. 17:59:01

@DFK: "Mondjuk a minimum díj lehetne kb 200 euro. Mert ugye mindenki német színvonalú ellátást akar, de azért annak ára van ám." - hát ez az. ki tudná kifizetni

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.07. 18:00:15

@midnight coder: A laborban kísérleteztek vele és kiszabadult. És nem értesítették azonnal a világot. Ez a biológiai Csernobil.

Ménár Atya 2021.04.07. 18:00:43

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Igaz, sulikat hagyni kellene még.
Nekem is a múlt héten halt meg egy gyerekkori ismerősöm, előtte egy héttel találkoztam vele.
Hétfőn bement kedden már újra kellett éleszteni, szerdán meghalt.
Elég borzasztó nemsokkal volt túl a negyvenen. Igaz túlsúlyos volt ő is.

Ménár Atya 2021.04.07. 18:09:33

@Macropus Rufus: Halálozási statisztikák nem ezt mutatják.
Amúgy te tudod melyik országban kit vesznek kovidos halottnak?
Mert erre nem igen van egységes álláspont.
Majd ha lefut ez a szar, akkor kell matekozni, és elemezni, addig felesleges szájtépés bármelyik oldalról.
Jelenleg legalább oltanak, mi nem sokat tudunk tenni, max hogy szúratunk.
De még egy ellenzékitől sem hallottam azt, hogy ő bizony otthon marad, mindegyik rohan kirándulni vásárolni, napi egy kiflit a tescóban, és maszk nélkül pletykál, hozzá kell tenni a nem ellenzékiek szintén. Utána meg megy a pillogás, hogy vajon hogy kaptam el ezt a szart....hát hogy, a jézuska hozta biztos, és nem azért mert feleslegesen flangálsz mindenhol.
Bár most már tényleg bárhol ellehet kapni szerintem.

Ménár Atya 2021.04.07. 18:16:35

@élhetetlen: Miért beszélsz megint atv-s marhaságot, eddig mindenhol volt személyzet, minden szervezetten működik. Felesleges eszköz nincs ebben a helyzetben, csak hiányzó, örülj hogy nálunk nem hiányzik.
Oltásból meg annyi kell, hogy maradjon ,nem annyi hogy idő előtt elfogyjon.
Ha nem lenne akkor meg azon nyekeregnél, hogy nincs elég.............

alöksz róz 2021.04.07. 18:26:19

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: így van, irakban meg tömegpusztító fegyvereket halmozott fel szaddam h elpusztítsa a világot. mindenki tudja.

alöksz róz 2021.04.07. 18:33:41

@Reding Roli: "Az mondjuk gyanús, hogy ez vírus úgy mutálódik , hogy egyre veszèlyesebb is lesz , ami rèszben ellentmond az evolúció törvènyszerűsègeinek..." - nem mond ellent, ki kell bírnia az oltást, gyógyszerezést, karantént. lásd pl. a kórházakban az ún. szuperbaktériumok

alöksz róz 2021.04.07. 18:40:54

amúgy meg az oltáspártiságról: a dékás nyuggerek a facebookon (meg élőszóban) hergelik az ismerőseiket, hogy ne oltassák be magukat, mert halomra hullanak az emberek az oltástól.

Ménár Atya 2021.04.07. 18:51:30

@alöksz róz: Arról ne is beszéljünk hogy orbán még chipet is ültet beléjük! :D Chip-chip csóka..... :D

alöksz róz 2021.04.07. 20:16:38

@Ménár Atya: nem, azok nem a dékások, hanem a mag-orok.

élhetetlen 2021.04.07. 22:05:05

@midnight coder: „És elõbb-utóbb a tünetmentes fertõzõ is meggyógyul, és akkor pár hónapig nem adja tovább a kórt”. Tessék? Aki nem betegedett meg, (tünet mentes), de meggyógyult, az nem fertőz? Ha nem voltak tünetei, akkor honnét tudja, hogy mikor volt beteg, és azután meddig nem fertőz? Te érted, amit írsz?

élhetetlen 2021.04.07. 22:41:36

@Reding Roli: Igen , ugyanaz, kínai hitelből építkeznek itt a kínaiak, a hitelből kifizetjük nekik az anyagköltséget, a munkadíjat, és az adópénzből visszafizetjük nekik a kölcsönt. Tényleg gazdaságos, de biztosan jövedelmező lesz, mint a vasútvonal, aminek kapcsán Szíjártó azt mondta, hogy ezért majd a kínaiak nálunk fognak vámoltatni, és ebből meggazdagszunk. Semmi szerződés, és képtelenség az egész, de ő tudja. A legjobb külügyérünk, olyan sikeresen nyit keletre, hogy lassan már adós rabszolgák leszünk. Ijesztő.

élhetetlen 2021.04.07. 23:21:41

@Ménár Atya: „elkezdték emelni a pedagógus béreket”, olyan minősítési rendszerrel, ahol majd valaki sokkal később esetleg többet kap, de most csökkent a jövedelme, mert elvettek egy csomó pótlékot. „az orvos béreket is”, és olvastad, hogy milyen feltételekkel, vagy csak a propaganda szöveg jutott el az agyadig? „rengeteg intézményt felújítottak korszerűsítettek”, igen, a felújított rendelőben, már a szuper számítógépes rendszerben foglalhatsz időpontot. egy példa, bőrgyógyászat, valami hólyagok a gerinc mellett. bementem, a váróban senki, két nő a szuper kalickában, nem tudnak fogadni, mert 8 perc múlva jön (vagy már ő is elment máshová) a következő bejelentett beteg. A köztes időben nem tudnak rám nézni. Övsömör volt, amire azonnal kéne a gyógyszer, de csak három hét múlva lesz szabad időpontjuk, miközben ott az orvos, és éppen nincs beteg sem rajtam kívül. „az oltást beszerezték, megszervezték a beadását”. És ez mi? Áder János köztársasági elnök beszéde Húsvét nagypéntekén (keh.hu) , „Látunk kóklereket, akik vakcinaválasztási szabadságot követelnek ott, ahol mindenki az első perctől szabadon választhat,”. Az a szabad választás, hogy ez a vakcina van éppen, kéred, vagy nem? Ebből mit tudsz cáfolni? Te se erőlködj, nem hiszem el, hogy tanárként, orvosként, vagy nővérként, (nekik is úgy emeltek, hogy szintén elvettek pótlékokat, és a nyakukba varrtak kötelező ingyenes túlórákat), minden területen van saját tapasztalatod. Azt hiszem, csak egy ügyes papagáj vagy, aki képes visszamondani a betanított szöveget.

élhetetlen 2021.04.08. 00:08:30

@Ménár Atya: Csak egy rákeresés első találata: 100%-os telítettségen vannak a covidos intenzív osztályok - Blikk . Másik, V18 kórházból vezényelnek át orvosokat és szakápolókat a Covid-centrumokba | 24.hu . De szerinted minden szép, minden jó, és mindennel meg vagy elégedve. Nem tudom komolyan venni, hogy ha egy kórházból átvezényelnek orvosokat, azok ott nem hiányoznak. Eddig csak feleslegesen lézengtek ott? És szégyenkezve bevallom, még egyetlen egyszer sem láttam ATV-s adást, de érdekelne, hogy te honnét tájékozódsz, honnét tudod, hogy szuper a járványkezelés. És az is érdekelne, hogy mi van, mikor ma azt mondták, hogy az elmúlt 24 órában majdnem megduplázódott a halálesetek száma, akkor most kell nyitni? Arról már ne is beszéljünk, hogy milyen jó, hogy raktárakban állnak a lélegeztető gépek, meg ajándékozgatunk belőle, mert nincs elég hozzáértő kezelő személyzet, és a vakcinákból is csak az a fontos, hogy sok legyen, nem az, hogy elég legyen abból, amit az oltandó elfogad. Hogy értsd, teszek rá, hogy mennyi kínai vakcina van, ha azt nem kérem, de nem kaphatom azt, amit kérnék, az vakcina hiány ebből a szempontból. De Azt hiszem, ez neked már sok volt.

élhetetlen 2021.04.08. 00:31:38

@Ménár Atya: „hogy aki tesz azért hogy beteg legyen, annak emelném, tehát bagó,alkohol narkó, elhízás önerőből”. Elképesztő vagy! Te nem hallottál még olyanról. hogy 50 éves, nem elhízott, nem alkoholista, nem narkós, nem dohányzó ember sztrókot kap? Vagy a 150 cm magas, negyven kilós nő cukorbeteg? Te a viccben szereplő orvos vagy, tudod, orvos a betegnek, szokjon le a dohányzásról, de, hát nem dohányzok. Akkor szokjon le az italról, de hát nem iszok. Akkor nem tudok segíteni. Ennyire nem lehetsz egyszerű! Mit mondtál volna annak az apának előtte, aki nem ivott, nem dohányzott, negyvenes volt, és lement a 16 éves fiával focizni a parkba, és ott halt meg?

Ménár Atya 2021.04.08. 06:30:47

@élhetetlen: Blikk : A hiteles forrás :D:D
Bocs, de te burokban élsz, és van egy mély világfájdalmad.
Az meg szégyen, hogy sérelmezed ,hogy az orvos átvezényelhető vészhelyzetben, közben sírsz hogy milyen súlyos a helyzet.
Nem egy tanárral beszéltem, akik örültek a béremelésüknek, persze ezek talán képezték is magukat, és nem elégedtek meg azzal amit negyven évvel ezelőtt tanultak.
Az orvosok béremelése.....hát igen, tényleg rosszul keresnek és elvették a pótlékot...igaz eddig azért ment a nyekergés,hogy nem kell pótlék,hanem bér kell.
Tudod, amikor a gyerekemet vittem kórházba 8 éve ,mert eltörte a lábát, az orvos parkolóban a legrosszab autó a mercedes volt, gondolom a minimálbérből............
Te tényleg elhiszed amiket írsz, vagy diktálják neked?
Úr isten 100%-on a covid osztály, most mi lesz, a blikk ezt írta......, hát semmi, kezelnek és ennyi.
Én voltam mostanában kórházban, minden szervezetten megy mindenhol, nincs pánik, te se aggódj.
Oltasd be magad, és ne érintkezz feleslegesen senkivel.
Amúgy mi alapján döntöd el, melyik vakcina a jó, mert a tanári végzettséged ehhez édes kevés, esetleg ha biokémikus,vagy virológus lennél akkor talán, de mert gyurcsány az idióta ezt szajkózza , az nem egy támpont.
Eddig úgy nézki hogy a BIZTONSÁGOS Eu Által jóváhagyott a szar, te meg simán belövetted volna, mert az a jó.
Kínaival mi a bajod, egyikről sem tudsz semmit, félsz a hosszútávú hatásoktól? akkor egyiket se szúrasd, mert egyiket sem ismerik, Max úgy jársz mint az okos dk-s pártprolik, mész a föld alá örökre.
Ráadásul senki nem kötelez téged, hogy kínaival oltass, ha válogatni akarsz vársz amig szállítják a nyugatit, de egyelőre az alig van.
Az a baj, hogy az ilyen ostobasággal nem tudok mit kezdenei, hallgasd meg mit mondanak az orvosok, a virológusok, és ne politikusokkal foglalkozz, mert meghalsz idő előtt.
Komolyan nem szeretnélek bántani, de nem gondoltad át ezt az oltást, ha veszélyeztetett vagy ,azonnal oltass.
A környezetemben már többen elkapták, az asztmás sógorom akinek 50% a tüdőkapacitása és 60 éves, egy kis köhögéssel megúszta, a tesóm aki 58, és még náthás se szokott lenni, 3 hétig kifeküdt, és még most is gyenge, a gyerekkori ismerősöm meg múlt héten halt meg 3 nap alatt, úgy hogy előtte még találkoztam vele, és semmi baja nem volt.
Ezek alapján mond már el mi a rákra vársz? inkább belepusztulsz, mert fletó azt modta rossz a kínai meg az orosz?

Ménár Atya 2021.04.08. 06:41:08

@élhetetlen: Mond te funkcionális analfabéta vagy? Ismételd már át mit írtam.
Aki tesz érte annak emelném.
Tényleg ennyire ostoba vagy, vagy tetteted?
" aki tesz azért hogy beteg legyen, annak emelném, tehát bagó,alkohol narkó, elhízás önerőből"
Akkor kielemzem a kedvedért:
Bagó: a te döntésed tehát a következményeiért vállald a felelősséget és ne én fizessem meg
Alkohol:a te döntésed tehát a következményeiért vállald a felelősséget és ne én fizessem meg
Narkó:a te döntésed tehát a következményeiért vállald a felelősséget és ne én fizessem meg
Zabálás:a te döntésed tehát a következményeiért vállald a felelősséget és ne én fizessem meg
Nulla mozgás:a te döntésed tehát a következményeiért vállald a felelősséget és ne én fizessem meg
Szerinted a fentiekbe beletartozik a normál életvitelt vivő ember aki beteg lesz hirtelen, vagy a cukros nő?
Te mi a rákról beszélsz, ezek az emberek direkt tesznek azért hogy megbetegedjenek, miért kell ezt nekem fizetnem?
Mi köze ennek a szimpla emberhez aki ezek nélkül megbetegszik?
Nem gondolkodsz, csak indulatból beszélsz hülyeségeket.

Ménár Atya 2021.04.08. 06:47:30

@élhetetlen: "Te a viccben szereplő orvos vagy, tudod, orvos a betegnek, szokjon le a dohányzásról, de, hát nem dohányzok. Akkor szokjon le az italról, de hát nem iszok. Akkor nem tudok segíteni. Ennyire nem lehetsz egyszerű! Mit mondtál volna annak az apának előtte, aki nem ivott, nem dohányzott, negyvenes volt, és lement a 16 éves fiával focizni a parkba, és ott halt meg?"
A gond ott kezdődik, hogy nem fogod fel amit írtam.
Biztosításról beszéltem, és azokról akik isznak narkóznak bagóznak zabálnak, nem azokról akik szimplán betegek.
Pont ez a gond, hogy az ilyenek elveszik előlem a forrásokat.
És esetleg ezért nem jutok időben kezeléshez,mert leköti az orvost.
De látom hiába magyarázom nem akarod felfogni.
Mi köze az alkoholistának a focizó apuhoz? Ez hogy jött elő a fejedből?
Hát pont ezt rágom a szádba, hogy aput kell gyógyítani nem az alkeszt, azt csak akkor ha megfizeti a plusz költséget.

konrada 2021.04.08. 08:36:50

@Ménár Atya:
Azért nem kéne ilyen szigorú lenned. Az állam bevételei-kiadásai nem csak személyek néhány hónapnyi tb befizetéséből-kiadásából áll.
Egy rendes alkoholistának, de még inkább dohányosnak sok évnyi munkája van abban, hogy leépítse szervezetét. Eközben évtizedeken keresztül fizeti a nyugdíj és tb-járulékon felül a jövedéki adót a pia és a cigi után - ami egy tisztes dohányos esetén (napi 1 doboz után) minima 30 ezer/hónap, ami közel 4x-ese a minimál tb díjánál.

Persze ezek hatására 50-60 éves korára úgy leépül a szervezete, hogy drága kezelésre lesz szüksége bekrepálásáig, viszont cserében megspórol nyugdíjból és eü ellátásból akár több évtizednyi kiadást az államnak, azaz összességében államnak befizetett-ellátására kivett szaldója nem lesz rosszabb (sőt!), mint egy egészségesnek.

Azaz leginkább magával, meg a családjával b.szik ki.
(A kábos viszont más kategória: az illegális volta miatt nem jövedéki adós, és jóval hamarabb leépül a szervezete, mint hogy előtte legyen ideje kitermelni ellátása költségét.)

alöksz róz 2021.04.08. 11:19:15

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: :D
tudod mi a legenda? hogy az eu magországok nekünk jót akarnak. ez legenda.
a dékásnyuggereket megnézhetnéd a saját szemeddel a fészbukon, ha érdekelne. de megértelek, nyilván egyszerűbb beledugni a fejed a gyurcsányi seggébe mint utánanézni. és akkor nem találkozol olyan dolgokkal, amik bántanák a kis világképedet.

alöksz róz 2021.04.08. 11:21:11

@alöksz róz: amúgy kicsit helyesbítenem kell, nemcsak a dékások, hanem a jobbikosok is pörgetik az oltásellenes tartalmakat

Ménár Atya 2021.04.08. 13:59:38

@konrada: Ez is egy nézőpont.
Nem szeretnék egy alkesz,narkós, dagadt disznó miatt sem szenvedni pl most, amikor ezeket elém teszik az oltási listán.
Leszarom mikor döglik meg és mennyit fizet jövedéki adót, az az ő baja, de ha ezért engem nem tudnak ellátni, az zavar.

élhetetlen 2021.04.08. 21:45:01

@Ménár Atya: Nyertél, a válaszom nem ment át, pedig csak egy törvény linkjét csatoltam, de mindegy.

élhetetlen 2021.04.08. 23:28:20

@Ménár Atya: Ne rágj a számba semmit, nyeld csak le szépen, amit megrágtál. (Ezt nem azért írom, mert nem ismerem a kifejezés jelentését).
„van egy mély világfájdalmad”. Miért is lenne? Mert már nem tudok utazni? Nagyon sok ember van az országban, aki ugyan más-más okokból, de nem tud utazni. Nekem legalább vannak emlékeim, és időnként lejátszom a spanyolországi, nílusi, marokkói, Jordániai, Görögországtól Izraelig tartó hajóúti filmjeimet, és ez több, mintha csak mások útjait nézném az interneten.
„Az meg szégyen, hogy sérelmezed ,hogy az orvos átvezényelhető vészhelyzetben”. Úgy tűnik, vagy nem tudod, miről beszélsz, vagy te vagy funkcionális analfabéta.
Olvasd el a törvényt. Nem csak vészhelyzetről van szó.
„Nem egy tanárral beszéltem, akik örültek a béremelésüknek”, és gondolom, az ezzel járó körülményeknek is. A portfólió csak egy dolog, bár az elbírálás határidejéből következik, hogy csak annyiból állt, hogy beküldte, pipa, folytatva a minősítő óralátogatásokkal, amikor nem a minősítendő tanár órájára mennek ki, hanem, ha kimennek, felrúgják az egész iskola napi órarendjét, mert nekik akkor tartson órát a tanár, mikor ott vannak. Na, a barátnőm ezért hagyta ott a gimis állását, és ment vissza az egyetemre tanítani (és nyilván nem képezte tovább magát, ezért tudott az egyetemre visszamenni).
„Te tényleg elhiszed amiket írsz, vagy diktálják neked?”. Te tényleg elhiszed, hogy minden orvos budai villában lakik és luxus kocsija van, vagy csak bedőlsz az orvosbárók szövegnek? A körzetim egy panelban lakik, és van egy kis kocsija, mert mennie kell a rendelőbe is, a fekvőbetegekhez is. Mit gondolsz, egy kórboncnok hány milliót szed be magánrendelésen egy hónapban?
A járvány. A Blikk nem hiteles, de, ha azt írom le, hogy Nógrádban 10 km helyett 80 km-re kellett vinni a beteget, mert nem fért be a kórházba, azt sem hiszed el.
„ne politikusokkal foglalkozz”. A politikusokkal csak te foglalkozol, én nem említettem őket. A tanári végzettségemet nem tudom honnét vetted, vannak egyszerű, logikus érvek is a kínai ellen, ha te nem látod, mert neked elég, hogy a kormány megvette, az a te dolgod.
„Tényleg ennyire ostoba vagy, vagy tetteted?”. Nem, te vagy annyira ostoba, hogy képes vagy azt írni, hogy aki dohányzik, vagy iszik, az egy életen keresztül fizessen többet, mint te, azért, hogy ha a fejére esik egy nagyobb vakolat az utcán, azért lássák el úgy, ahogy téged az olcsóbb biztosításért. Te beszélsz hülyeséget, mert nincs olyan, amit te próbálsz bedumálni, hogy az egészségügyi ellátási szükséglet az csak az általad felsoroltakból következhet. „Mi köze ennek a szimpla emberhez aki ezek nélkül megbetegszik?”. Hát ez az, hogy semmi. Bárkinek lehet olyan betegsége, ami nem az általad említett életvitel következménye, de azért az általad említettek fizessenek többet. Logikus? Nem annyira. „Biztosításról beszéltem, és azokról akik isznak narkóznak bagóznak zabálnak, nem azokról akik szimplán betegek.”. Nem érted. Kérdezem, mi az különbség, ha egy dohányzót, vagy egy nem dohányzót elgázolnak a zebrán? Miért kéne a dohányzónak egy életen keresztül többet fizetnie, mint a nem dohányzónak, hogy összeszegecseljék? Már a kérdést sem érted, ugye? Nem baj, ennyi.

gigabursch 2021.04.10. 11:25:07

@alöksz róz:
Remélem mind hallgatnak egymásra...
süti beállítások módosítása