Élelmiszer és ivóvízhiány fenyeget világszerte, ami háborús konfliktusokat idézhet elő.
Vagy hagyjuk eluralkodni az „aki kapja, marja” elvet, vagyis „az erősebbnek van igaza” jogtalanságát, vagy az egyre túlnépesedő bolygónkon igyekszünk a „sok jó ember kis helyen is elfér” elvet érvényesíteni. (Ez annál is inkább indokolt, mert teljességgel értelmetlennek tűnik a levegőtlenségnek, a pokoli hidegnek és a halálos kozmikus sugárzásnak kitett Marsra való tömeges kiköltözés gondolata. Emberiség figyelem; „itt élned halnod kell!”)
Ha viszont így van, akkor ki kell alakítani a világot átfogó, az ökológiai egyensúlyt hosszú távon biztosító politikai és ökológiai világrendszert!
A polgári forradalmak idején született „modern nemzetállam” ugyanúgy elavulttá válik, mint az ugyanabban a korszakban használatos gőzgépek és robbanómotorok. Napjainkban pontosan ezt a politikai-technikai paradigmát váltja fel a digitális, hálózatos elektronika és robotizáció és körvonalazódik – a saját jövőjükért aggódó fiatalok körében főleg – a „világegyesítő” politikai-filozófiai-ökológiai világkép.
A „sok jó ember” testvériségének feltétele a jövedelmi különbségek minimalizálása, vagyis esetünkben egy mindenkire kiterjedő alapjövedelem/alapellátás bevezetése. Ehhez szükség lesz az irracionálisan nagy jövedelmi különbségek maximális megadóztatására világszerte (jó példa erre Svédország, ahol a leggazdagabbak is belátták, hogy a túladóztatás, az életszínvonal kiegyenlítése hosszú távon mindenki számára hasznos lehet). Mondani sem kell, hogy az egész emberiség „középosztályosodása” nagy mértékben lecsökkentheti a népvándorlások esélyét!
A „világegyesítés”-nek nemcsak a különböző népcsoportok szintjén kell végbe mennie, hanem az emberi faj és a bioszféra viszonylatában is!
Az élővilág (és benne az ember) megőrzése érdekében elejét kell venni mind az emberi faj „túlszaporodásának”, mind a „túlterjeszkedésének”! Ha a településszerkezet amúgyis a 2-20 millió lakosú megapoliszok irányába mozdult el és közben egyre kisebb helyen, egyre kevesebb munkaerővel, egyre több élelmiszert képes intenzív mezőgazdasági termeléssel előállítani (például a tápoldat-alapú, termőföld-nélküli, mesterséges megvilágítású és fűtésű „üvegházakban”), akkor egyre több korábbi mezőgazdasági művelés alá vont föld „vadulhat vissza” és állhat vissza a természetes állapot. Ha korábban a vallási tradíció mellett a gyerekmunka iránti igény és a nyugdíjbiztosítás-nélküliség vezetett a sok gyerek vállalásához ezek az okok, a generális alapjövedelem miatt, jelentőségüket veszthetik és várhatóan csökken a bioszférát túlterhelő emberiség létszámnövekedése.
A globális folyamatok eredménye nem egy „se hús, se hal”, kulturális katyvasz lesz, hanem lent; a kulturálisan színes tájegységek és a régiók szintjén az önkormányzati forma uralma, fent a különböző nagy-civilizációt képviselő (és az ENSZ-t felváltó) „Bolygótanács” - amelynek szerves részét képezné majd a javaslattevői-, és vétójoggal rendelkező ökológiai/bioszféra ombudsmani testület.
A nemzetállami szimbolika megmaradhat szép emlékként, de maga intézményrendszer lassan kopásnak indul, hiszen amennyiben nem államok állnak egymással szemben, akkor nincs szükség határvédelemre, hadseregre csak rendőrségre. A Covid-járvány megmutatta, hogy le lehet csökkenteni a tömegturizmus káros hatását és azt is, hogy a Home Office üzemmód kiterjeszthető az iskolai oktatásra, méghozzá egyszerre a valóságos és virtuális/META térben.
Nehezen megjósolható, hogy szükség lesz-e a kataklizmára a világrend megváltoztatásához, vagy lesz-e annyi államférfiúi bölcsesség a szuperhatalmak részéről, hogy önszántukból kezdjék el az átalakítást. De reményeim szerint a paradigmaváltás motorja elsősorban a racionalitást és az ökológiai értékeket a zászlajára kitűző Európai Unió lehet, az angolszász világgal és Kínával együtt…
"A polgári forradalmak idején született „modern nemzetállam” ugyanúgy elavulttá válik, mint az ugyanabban a korszakban használatos gőzgépek és robbanómotorok."
Csak az egyre inkább dekadenciába süllyedő Nyugaton, de egy határozott ideológiai tudatváltással az ott élők is idővel még kihúzhatják magukat belőle. Vagy valóban egy sajnos(!) elkerülhetetlen és természetes folyamat része.
----------------
"A „sok jó ember” testvériségének feltétele a jövedelmi különbségek minimalizálása..."
Kommunista lózung. Negyven egynéhány éven keresztül itthon is megpróbálkoztak vele, de nem jött be, mivel a mögöttes rendszer fenntarthatatlannak bizonyult. Amúgy vágyálom, hiú ábránd csupán. Az emberi társadalmi szerveződés természete a vagyoni, szociális különbségek megléte. És ez mindaddig így lesz, míg legalább két ember él a Földön. Kegyetlenül hangozhat egy zöldglobalista idealista számára, de ez a valóság. Természetesen lehet és kell is csökkenteni vagy legalábbis nem mélyíteni a különbségeket fenntartható szociálpolitikával, adózási rendszerrel a szegények, leszakadó társadalmi csoportok pozitív diszkriminációjával. De csak úgy, hogy a társadalom többi része nem szív miatta. Amit biztosítani kell mindenki számára, az a törvény előtti egyenlőség.
--------------
"A globális folyamatok eredménye nem egy „se hús, se hal”, kulturális katyvasz lesz, hanem lent; a kulturálisan színes tájegységek és a régiók szintjén az önkormányzati forma uralma, fent a különböző nagy-civilizációt képviselő (és az ENSZ-t felváltó) „Bolygótanács” - amelynek szerves részét képezné majd a javaslattevői-, és vétójoggal rendelkező ökológiai/bioszféra ombudsmani testület."
Hagyjuk ezt a rémséget, beszéljünk csak magáról a globalizációról, mint indukálótényezőről. A globalizáció már most is a nemzeti identitásvesztésnek és a helyi, közösségi kultúrák felszámolódásának az okozója. Az emberiség kulturális sokszínűségét évezredeken keresztül a szétterjedés és a földrajzi elkülönülés okozta. Ez vezetett az idővel kultúrává nemesedő nyelvi és életmódbeli különbségek kialakulásához. Egyfelől persze a globalizáció jó dolog: a közlekedés fejlődésével lerövidültek a távolságok, a modern információs technológiáknak köszönhetően könnyű kapcsolatot teremteni akár a világ másik felén élővel is, és a messzi földről rendelt árú is kézhez érkezik rövid idő alatt.
Ugyanakkor kulturális téren felér egy katasztrófával. Gondoljunk csak magunkra, a fejlett civilizációban élő európai társadalmakra. Mennyivel másképp élünk már, mennyire mások a szokásaink, mint akárcsak 80-100 évvel ezelőtti elődeinknek. Oké, többségünk egészségesebb lakókörnyezetben él, jobban eszünk, stb. Ez jó dolog és a minket követő nemzedékeknek föltehetően még jobb lesz. Ugyanakkor a változások az évszázados hagyományos népi életmód, folklór és tárgyi kultúra eltűnését is eredményezték. És ha már kultúráról beszélünk és magunkba nézünk: a világszerte egységesülő modern életmód a régi helyébe igazából nem adott semmi újat. Semmi értéket. Telefonnyomogató, folyton a globális közösségi oldalakat bújó, amúgy a világról egyre jobban xart sem tudó fiatalok világszerte, hagyományait totálvesztett, városi öltözékben lézengő bennszülött a brazil esőerdőben...hogy csak néhány példával éljek. A videójáték és a Nike sportcipő nem érték.
Ha persze azon a véleményen vagyunk, hogy mindez szükségszerű - az emberiség egységesülésével, elsősorban a távolságokat legyűrő technikai fejlődés következtében és a multi-tömegkultúra térhódításával a hagyományos kultúra satnyulása, eltűnése, legföljebb butított formában üzletté, turisztikai giccsé válása voltaképpen elkerülhetetlen és természetes, akkor végső soron nincs miről beszélni. Csak legyünk tisztában mindazzal, hogy a globalizáció mit ad és mit vesz el tőlünk.
Ajjjaj. Ennyi "wishful thinkinget" vagy magyarul parttalan álmodozást keveset olvastam mostanában.
Nézzük egyenként:
1. Azt, hogy vízhiány fenyeget aláírom. A különféle szegényház országokban többnyire kevés a tiszta víz (főként Afrika és Ázsia), illetve nyilván vannak olyan területek a fejlett világban is, amelyeket sújt a klímaváltozás (pl: Kalifornia) és ezért kiszáradnak. Viszont élelmiszerhiány nem lesz. Ahol élelmiszerhiány van, ott elsősorban politikailag és az elosztórendszer primitivitásával kapcsolatosak az okok. Magyarul élelmiszerhiány van (ha rossz a rizstermés) Észak-Koreában, de csak azért, mert az ottani politikai rendszer nem engedi az élelmiszerimportot vagy nincs pénze megvenni + szankciók stb. A másik véglet az a szubszaharai afrikai régió, ami meg tele van hadurakkal, akik ha jön segélyszállítmány lenyúlják. Egyébiránt a mindeféle világmegmentők (Pl: Bill Gates) mindig elérik, hogy legyen elég kaja ott, ahol éhínség pusztít és ezt globális eszközökkel meg is lehet oldani. Élelmiszerhiány sem várható, a jelenlegi technológiák mellett kétszer ekkora népességet is simán el tudna látni a Föld.
2. Az emberiség egyetlen jövője a kozmosz. Nem feltétlenül a Mars, de az űrutazás. Egyszerűen túl kicsi a Föld és az ember vérébe bele van kódolva az ismeretlen felfelfedezése. Persze messze nem ez az egyetlen lehetséges eredmény, mert lehet más ismeretleneket is felfedezni (pl: mesterséges intelligencia) stb., illetve ki is irthatjuk magunkat simán.
3. A modern nemzetállam még mindig fénykorát éli. Az USA szövetségi államból nemzetállammá alakult, Németország, Oroszország, Kína stb. nemzetállami jellege is folyamatosan erősödik, pedig mind föderális államként kezdték, nagyobb különbségekkel. A nemzetállami kultúra ugyanakkor folyamatosan asszimilálja a részkultúrákat, még a szövetségi államoknál is. Már Lenin elvtárs is hirdette a nemzetállam halálát, megbukott a modellje. Ma több olyan terület van, ami nemzetállam szeretne lenni (pl: baszkok, katalánok) és olyan, aminek sikerült, holott a kulturális berendezkedése minimálisan különbözik csak a korábbi államalakulatától (Ukrajna). Ez éppen a nemzetállamok korának fellendülését jelzi, messze nem a bukását.
4. "Világ proletárjai egybesüljetek!". Sajnos nem működik a gyakorlatban, még egy társadalmon belül is nehezebb. Az egyik legutóbbi francia miniszterelnök, Hollande is próbálkozott ezzel. Valódi hatása nem volt, csak botrány, hogy a leggazdagabb emberek más országokban vettek maguknak állampolgárságot. De megpróbálta ezt nálunk a yachtadóval anno talán Gyurcsány vagy már Bajnai is, jelentéktelen bevételt eredményező látszatintézkedés volt. Az alapjövedelem baromság, főként a fejlett országokban. Ma Magyarországon bőven van munkahely és jelentős a munkaerő iránti kereslet is. Az alapjövedelem csak egy potyautas réteg kifejlődését / fenntartását idézné elő, amelyik nyomorban tengődne, de az alapjövedelem pont elég lenne ahhoz, hogy ne tegyen érdemi erőfeszítéseket a kitörésre.
5. Az emberiség létszáma nem egyenletesen növekszik. Ez azt jelenti, hogy Európa lélekszáma csökkeni, Amerikáé, Ausztráliáé és Ázsiáé nagyjából stagnálni, picit növekedni, Afrikáé pedig drasztikusan növekedni fog. Észre kell venni, hogy itt már Afrika népességének csökkenéséről beszélünk, nem egy globális problémáról. Ez pedig jelenleg megoldhatatlannak tűnik és a mindenféle bio vuduval, ami le van írva nem is lesz megoldható. Az EU megoldása jelenleg az, hogy az Észak-Afrikai diktatúrákat támogatja, hogy tartsák vissza az erre tartó migránsokat. A megoldás működőképessége persze kétséges, de immár 50-60 éve működik. Ha az afrikai népességszám megsokszorozódik az így óriási háborúkhoz fog vezetni a kontinensen belül. És ez még a jobb forgatókönyv, a rosszabb, hogy a határdiktatúrák megbuknak és ömlenek majd ránk a kétségbeesett négerek ezrei.
6. Bolygótanácss, hát ez kurva jó. GEne Roddenberry pedig elmorzsol egy könnycseppet (Start Trek és a Föderáció megalkotója). Az emberiség akkor csinál majd Bolygótanácssot, hogy ha több bolygó lesz és lesz valamihez képest meghatározni azt a tanácsot. Jelenleg semmi ilyen nincs. és az életünkben nem is várható.
Társadalommérnökösködéssel valós problémákat eleddig csak okozni sikerült, megoldani soha.
Nem, a következõ 50 évet nem fogja túlélni az európai civilizáció, és az amcsi is elveszíti a jelenlegi hegemón státuszát, és kb. egy lesz a futottak még országok között. Észak-Mexikó.
Ennek oka pedig pont a mostani fiatalok agyhalott gondolkodásmódja lesz. A derék amcsik már most kezdenek egy jó kis nácizmust építgetni odahaza maguknak, ráadásul õk maguk építik a saját koncentrációs táboraikat, ami azért elég egyedi jelenség az emberiség történetében.
A világ urai pedig a kicsi kínaiak lesznek. Pont azért, mert ott aki hülye, azt kivégzik, és nem sztárolják. Ami roppant csúnya dolog, viszont az egész társadalom szempontjából határozottan pozitív.
1. axióma: Az idő felgyorsult: a következő 50 évben semmi sem marad úgy, ahogy ma van; különösen nem a nemzetállami forma.
2. axióma: Lehet sodródni az eseményekkel, de a Homo Sapiens pontosan azért emelkedett ki az állatvilágból, mert képes volt előre látni a problémákat, amelyekre megoldásokat keresett inkább több, mint kevesebb sikerrel.
@Magyaur: Tudod, ez az egész szeresssük egymást gyerekek dolog tipikus first world problem. Azok az elkényeztetett hópelyhecskék teszik magukévá, akik azért hülyék, mert a szüleik már a tanulástól is megóvták õket. És addig építgetik lelkesen a saját koncentrációs táboraikat, amíg egyszer csak ott fognak ülni benne.
Egyébként tényleg nem fog úgy maradni a dolog ahogy eddig volt. Európa remek Mad Max helyszín lesz, ahol a síták irtják a szunnitákat, a szunniták a sítákat, a négerek az arabokat, az arabok a négereket, és mindenki a fehéreket. Afrika kb. marad az ami, csak még kevesebb lesz ott az elefánt, és még több a néger. Az USA nevet vált: immár Észak-Mexikó lesz, és szétesik. A kicsi kínaiak és az oroszok viszont együtt talán fenntartják a technikai civilizációt.
@Lesz még Magyar Köztársaság: A jövedelmi különbségek csökkentése nem igazán volt az un. "létezett szocializmus" ismérve. Mindenki úgy részesedett a megtermelt javakból, mint amennyit hozzátett. legalábbis ez volt a cél, ami több kevesebb sikerrel meg is valósult.
@MEDVE1978: Erősen hiányosak az ismereteid a vízhiánnyal kapcsolatban (is). Jó, ha tudod, hogy nálunk is komoly gondok vannak pl. a Homokhátságon, de az egész országban süllyedt a talajvíz szintje, csökkent a karsztvíz mennyisége. Ebből a Homokhátsági vízhiány ami sokak számára látható.
Modern nemzetállam? Oroszország semmiképpen sem nevezhető nemzetállamnak! Több autonóm köztársaság alkotja és még több nemzetisége van. Az igaz, hogy az orosz a domináns nemzetiség, de ez nem jelenti, hogy nemzetállam. Ahogy a németeknél is több millió török van például, akik nem igazán tekintik magukat németnek. De még a német ajkúak között is van némi feszültség. Bajor, szász, sváb, stb. A nacionalizmus szítása a tőke érdeke, az oszd meg és uralkodj elve alapján.
A világ proletárjai egyesüljetek nem arra vonatkozik, mint amire szeretnéd beállítani. A munkások a kizsákmányoltak nemzetközi összefogására buzdít, hogy megtörjék a tőke uralmát. Ez a Hollande féle kísérlet korántsem az. Egyébként kíváncsi vagyok, mi lenne, ha Te is a kisemmizettekhez tartoznál? Az alapjövedelem más szempontból nem szerencsés. Ehhez olyanfokú személyiségek kellenének, akik képesek önzetlenül tenni a közösség javáért.
Ez a közös Európai Egybesült Állatok rémálom, ez csak egy dologra volna jó!
A GAZDAG EURÓPAI CSALÁDOK, VÁROSOK, VÁLLALKOZÁSOK, STB MÉG GAZDAGABBAK LENNÉNEK, A SZEGÉNYEK PEDIG MÉG SZEGÉNYEBBEK!!!!!!!
(nem véletlen, hogy ezt az Európai Egybesült Állatok agymenést a gazdag országok találták ki, és ezt akarják ráerőltetni a szegényebb államokra......
@camilló:
1. Vízhiány: persze, nálunk is érzékelteti a hatását, de messze nem olyan drámai, mint Afrikában. Ráadásul mi "pazarlóan" bánunk a vízzel, tehát még ezt is vissza lehet fogni, míg délen nagyjából nincs mit pazarolni már, akkora hiány van.
2. A fenéket nem. Ja, van mindenféle nemzetiség. De ez nem egyenlő népek föderációja, hanem az oroszok által teljes mértékben dominált szövetség. Ez szőrszálhasogatás, a cikkben a nemzetállam haláláról, meg elavulásáról van mindenféle handabanda, holott messze nem ott tartunk, hogy a különböző birodalmak vagy szövetségi rendszerek dominálnának. Történelmileg a XX. századig aláírom, hogy nem feltétlenül a nemzetállamok domináltak, hiszen ott voltak a gyarmatbirodalmak és egyéb birodalmak is. Mára már mindegyik szétesett, mire? Nemzetállamokra. A németeknél is ott van a rakat török, de ők németnek tekintik magukat, asszimilálódtak, beszélnek németül. A bajor ugyanúgy németnek tartja magát, mint az alsószász. Sőt olyannyira "menő" a nemzetállam, hogy már az osztrák sem németnek tartja magát, mint hetven évvel ezelőttig, hanem osztráknak.
3. A tőke nem egységes monolit és így furcsán hangzik kimondva az is, hogy a tőke "érdeke". A tőke nem egy vezérelt dolog, hanem egy matematikai logikával működő folyamat az egész világon. Éppen ez a globális kapitalizmus lényege. Lehet itt kövér gyárosokat vizionálni, ahogy Marx tette, de ez már nem így van.
4. A Hollande féle kísérlettnek konkrétan elavult Medgyessy Péter szaga van. Abból az időből való, amikor még az újonnan megválasztott szociáldemokrata miniszterelnök osztogató programmal került hatalomra és úgy döntött, hogy adóztatja a gonosz gazdagokat, tőkéseket ezzel pénzt teremteve a jóléti programjaihoz. Ez legkésőbb a kilencvenes évek óta nem működik. A tőke a kilencvenes évek óta szabadon mozog a világban, a vagyonok átmenthetők és kivihetők adóparadicsomokba. Ebből kifolyólag értelmetlen / szimbolikus az, ha valaki ilyen adókat vezet be, mindig kockáztatva azt, hogy ezzel már olyan rétegeket sújt, amelyeket nem akar (középosztályt).
Magyarországon hasonló sztori lett volna a hüle Oszkó Péter féle ingatlanadó, ami a középosztályt hozta volna nagyon nehéz helyzetbe.
5. "Egyébként kíváncsi vagyok, mi lenne, ha Te is a kisemmizettekhez tartoznál? " Ahhoz, hogy valamit viszonylag objektíven tudj megítélni, nem árt, ha megvan a képességed, hogy felül tudj helyezkedni rajta, kívülről lásd. Helyeslem-e azt, hogy egy nemi erőszakolót az első fára húzzanak fel? Nem, szerintem börtönbe kell mennie. Ha a lányomat erőszakolná meg valaki, rögtön helyeselném. Ha a fiam erőszakolna meg egy lányt, rögtön a rehabilitációra helyezném a hangsúlyt
"Ehhez olyanfokú személyiségek kellenének, akik képesek önzetlenül tenni a közösség javáért."
Magyarul szentek vagy altruista gazdag társadalmak. Svájcban működhetne hasonló marhaság, mert ott a hajléktalanság is legtöbb esetben egy választott életforma. Magyarul azért kerülnek utcára, hajléktalannak az érintettek, mert ők így tiltakoznak a társadalom igazságtalanságai, meg egyéb problémák ellen. Egyébként meg ott az ellátórendszer, ami vissza tudja vezetni őket a társadalomba.
Mivel ott ilyen szintű a gazdagság, ezért az alapjövedelem akár még pozitívan is hathatna a relatív szegényekre és dobhatna a társadalmon. Hasonló a helyzet a skandinávokkal is. Nem véletlen, hogy eddig Finnországban volt erre kísérlet.
@MEDVE1978: Vízhiány! A Homokhátságon igenis drámai. Ennek a jelei már a 30-as években is mutatkoztak, ezért is készült terv a Duna Tisza csatornára, ami sajnos hamvába holt. Saját lakóhelyemen is látom tapasztalom a vízhiányt a folyó ami mellett lakom, gyerekkorom óta legalább másfél métert rágódott be, dacára annak, hogy sokkal kevesebb vizet szállít. Nincsenek már benne még két méter mély vizek sem. Pazarlóan bánunk vele, mert azt hallja mindenki, hogy víznagyhatalom vagyunk. Sőt a szélsőjobb egyenesen olyan víziót fest fel, hogy Izrael megveszi a magyar földet a vízért.
Nemzetállamok. Jól látja a bejegyzés írója, hogy vagy összefogunk nemzetiségtől függetlenül, vagy elveszünk. Nem tudom mennyit éltél külföldön, de elég élesen elkülönülnek egymástól Németországon belül a németek is. A törökökről ne is beszéljünk. Az lehet, hogy perfekt német, de kultúrájában török. Az orosz birodalomban sem más a helyzet.
Tőke. Marx semmiféle kövér kapitalistáról nem beszél. Színtiszta közgazdász szemmel nézi a tőke működését. H a tőke nem úgy működne mint ahogy azt Marx is leírta, akkor már megbukott volna a kapitalista világrend. A tőkének a tőke megújulása és az értéktöbblet termelés a lényege, ha nincs értéktöbblet, nincs tőkemegújulás így megakad a mókuskerék. Dióhéjban ennyi.
Minden rendszer újra osztja a javakat. Az a nem mindegy, hogy kitől mennyit vesz el, és kinek mennyit ad vissza. A tőkés világban akinek sok van kevesebbel száll be a közösbe, mint akinek kevesebb van. Relatíve és nem relatíve is.
Nem kívülről kell látni, hanem bele kell érezni magad a helyzetbe, akkor kapsz objektív képet.
Volt szerencsém részt venni olyan vitaesten ahol az alapjövedelemről folyt a vita. Én sem értek vele egyet, de más okból. Ott volt egy ember aki azt mondta, hogy Ő egy évben 6 hónapot dolgozik és az akkor megkeresett pénze elég egész évre. Amikor nem dolgozik (de egyébként is) végez olyan munkát amit lehet nevezni közösséginek. Egy példát mondott. Mindig Ő viszi ki a kukát a társasházból meg vissza ugyanakkor felsepreget is. Nos ez a fajta mentalitás nincs meg nálunk. Volt szerencsém több helyen dolgozni külföldön. Dél-Tirolban pl. a gazdák értékesítő szövetkezetekbe tömörültek, így jobb árat tudnak elérni stb. Nálunk két földműves egy ásónyomnyi földön összeveszik, nemhogy közösen dolgozna... Én azért helytelenítem mert a munkaerkölcsök a bányászbéka alatt vannak. Eredményes bérharcot akkor tudsz kezdeni, ha nem tudnak a munkádba belekötni...
Még mindig kérdezem, hogy ha Te is kisemmizett lennel, mennyire értenél egyet a mostani Önmagaddal??
Néhány dolog:
1. Objektíven nézve némi takarékoskodással a vízhiány Magyarországon jól karbantartható. Csak most az a némi takarékoskodás sincsen. Az, hogy az ország legszárazabb területein vízhiány van, az egy más dolog, de országosan kell nézni.
2. Nyugodtan lehet itt mindenféle föderalista berendezkedésekben, meg nemzetközi mindig szorosabb uniókban hinni, de a történelem nem erre mutat. Egyre több a nemzetállam, ez a tendencia. Ez nem éppen a formátum kudarcát mutatja. Attól, hogy a török most töröknek hiszi magát vagy németnek Németország nem lesz kevésbé nemzetállam. Sőt, ahogy a magyar cigányok, svábok, zsidó származású emberek jelentős része is magyarnak vallja magát elsőként és csak másodikként cigánynak, németnek vagy zsidónak, úgy feltételezem a törökökkel is ugyanez a helyzet. Itt egy cikk, hogy a még jóval kevésbé integrált Németországban élő törökök 87%-a is annyira érzi magát németnek, mint töröknek (www.deutschlandfunk.de/religionssoziologe-detlef-pollack-deutsch-tuerken-fuehlen-100.html). "87 Prozent meinen, sie wären verbunden mit Deutschland, etwa genauso viele, die sich mit der Türkei verbunden fühlen.".
Oroszországot illetően itt a wikipedia (en.wikipedia.org/wiki/Ethnic_groups_in_Russia), ami azt mondja, hogy "Russia, as the largest country in the world, has great ethnic diversity, and is a multinational state, home to over 193 ethnic groups nationwide.[1] However, demographically, ethnic Russians dominate the country's population. In the 2010 Census, roughly 78% of the population were ethnic Russians,[1] and the remaining 19% of the population were ethnic minorities.". Egy klasszikus diverz, szövetségi államot nem feltétlenül úgy kell elképzelni, hogy a népesség 80%-a egy néphez tartozik.
Ha klasszikus szövetségi államot akarsz, akkor ott a belga, folyamatos súrlódások vannak a flamandok (hollandok) és a vallonok (franciák) együttéléséből.
Szóval a nemzetállamok bukása wishful thinking a globalisták részéről.
3. Marx. Ő okos ember volt, de korlátolt. Mindannyian a saját korunkba, saját helyzetünkbe vagyunk bezárva, ő is így volt ezzel. Marx gyárosa egy a nagyvárosban gyárakat működtető, hazai piacra termelő ember, aki próbál minél kevesebbet fizetni a munkásának és minél többet kérni az árujáért. Ha kell akkor aláígérni a konkurrenciának és megfogni a profitot a gyártási költségeken. Mindezt egy statikus, merev piacon teszi. Olyan mintha a szegmensben mindenki széket gyártana. A fa ára is statikus, nem változik, mindenki ugyanazt a gépsort használja. A gonosz tőkés azzal tud versenyezni, hogy minél jobban kizsákmányolja ártatlan munkását. Marx nem gondolkozik értelmesen az állam szerepében (nála ez éjjeliőr állam), a technológiai fejlődésben és az által indukált hatékonyságnövekedésben, a marketingben, a globális versenyben stb.
A kapitalizmus lényege valóban az, hogy a tőke minél jobban megtérüljön vagy többszörözze önmagát, de ezt messze nem Marx találta ki. Ő diagnosztizált egy problémát és ráhúzott egy hibás, de jól hangzó elméletet.
4. Rendkívül korlátolt és veszélyes dolog a túlzott azonosulás mások helyzetével, illetve abból, hogy megértek valakit és rájövök, hogy a saját helyzetéből kifolyólag logikusan cselekszik, ez nem viszi előre sem az egész közösséget, sem az egyéneket.
Tegyük fel, hogy a világ egyik szegényházában, például Szomáliában vagy Afganisztánban születek meg. Éhezek vagy legalábbis nélkülözök. Egy nap egy amerikai bomba kiírtja a fél családomat. Egy másik nap hirtelen jön egy számomra "gazdagnak" tűnő ember, aki elvisz a nagyvárosba, ahol iszlám iskolában tanulhatok, kapok naponta enni. Az amerikaiak megölték a családomat és most az imám azt tanítja, hogy ők a gonosz földi megtestesítői, miattuk éhezik és szenved a nép. Egyik nap kapok egy csinos robbanómellényt, csak annyi a feladatom, hogy besétálok az amerikai konvoj útjába.
Mennyire értenék egyet egy ilyen emberrel? Egyáltalán nem, mert egy agymosott öngyilkos merénylő. Mennyire értem meg azt, hogy mit miért tesz? Igyekszem minél inkább.
Vagy egy közelebbi példával, ami életszerűbb. Cigánygyerek vagyok egy szegregátumban 6 testvérrel. 14 éves vagyok, harmadikban hagytam abba az iskolát, azóta lopok vagy alkalmi munkát végzek, a pénzt designer drogra költöm. Apám folyamatosan verte az egész családot, alkoholista volt. Anyámat is megverte, megerőszakolta. Ha a városba megyek nagyon erősen diszkriminálnak, normális munkát nem kapok. Ezért amikor a haver azt mondja, hogy menjünk és lopjuk el a szomszéd faluban a vénember kiskertjéből a tyúkokat, akkor megyek.
Érthető a cigánygyerek szemszögéből, hogy ezt teszi? Maximálisan. Mit mond ő egy tiszta pillanatában? Adjatok nekem segélyt és nem bűnözök. Ez lehet, hogy így van, de előre visz? Közösségi szinten? Régiós szinten? Országos szinten?
Szóval a túlzott azonosulás nem visz előre. Megoldásokat kell keresni, amihez független nézőpont és rálátás kell.