MaGYAUR

MaGYAUR

Politikai kalandorság Kárpátalja visszacsatolásáról spekulálni!

A Csehszlovákiát felbomlasztó 1938-as első bécsi döntés újrajátszása volna a felelőtlen orbánisták vágyálma…

2022. március 24. - Magyaur

Putyin háborús ürügyét, vagyis hogy Oroszország azért indított támadást Ukrajna ellen, hogy megvédje az „üldözött” kelet-ukrajnai orosz kisebbséget átvette és visszahangozta a magyar kisebbséggel kapcsolatban Belénessy Csaba, a kormányhű Mediaworks Hungary Zrt tartalomfejlesztő tanácsadója. A Facebook bejegyzésében azt írta: „tény hogy a kárpátaljai magyarság nincs jó helyen, mondhatni üldözött Ukrajnában”, valamint hogy „Magyarországnak egy lépést sem szabad tenni annak érdekében, hogy Kárpátalja hazatérjen, de érzelmileg készen kell lennünk arra, hogy befogadjuk az ottani magyarokat és ruszinokat, illetve ha úgy alakul a hektikus nagyhatalmi helyzet, akkor békés úton magát Kárpátalját is.”

A választások közeledtével az orbánista sovén és irredenta szélsőség mintha elérkezettnek látná az időt ahhoz, hogy óvatosan megpendítse az ukrajnai háborúba való beavatkozás lehetőségét… Minden valószínűség szerint ez remélhetőleg csak a pávatánc része, hiszen Orbán józan ésszel nem akarhat a NATO-hoz képest különutas, putyin-barát agressziót végrehajtani, vagyis mindez csak a választási kampány része, mégis érdemes közelebbről szemügyre venni a kérdést:

  • a kevert etnikumú Közép-, és Kelet-Európában lehetetlenség jó határokat húzni. Kárpátalján a helyi ruszin/rutén és a betelepült ukrán népesség mellett a kisebbségben lévő magyarok a Tiszamenti településeken élnek, de aki csak tehette, érthető módon leginkább a fiatalok, átjöttek Magyarországra már jóval a háború előtt is tanulni, vagy vendégmunkásnak. A magyarok részaránya tehát tovább csökkent.
  • Bár a ruszinok az első világháború végén nem kívántak úgy elszakadni Magyarországtól, mint az erdélyi románok, de aztán a két világháború közötti időszakban a nyelvileg hozzájuk közel álló polgári liberális Csehszlovák állam keretében megtalálták a helyüket.
  • A II. világháború alatt Kárpátaljának (ahogy Erdélynek is) a magyar államgépezet által végrehajtott „zsidótlanítása” a magyarul beszélő népelem további radikális csökkenéséhez vezetett.
  • Amennyiben ma a Kárpátalján élő és a túlnyomó többséget alkotó ruszin-ukrán lakosság szabadon dönthetne arról, hogy hol akar élni biztos, hogy nem Magyarországra szavazna! A putyini invázió miatt fellángoló ukrán nacionalizmus miatt Ukrajna maradna az első helyen, a második helyen pedig Szlovákia. Nemcsak a nyelvi rokonság miatt, hanem azért is mert az orbáni-Magyarország gazdaságilag és életminőség szempontjából lemaradóban van az Európai Unióval szimbiózisban élő Szlovákiához képest! Már pár évvel ezelőtt is világos volt, hogy a Kárpátaljáról toborzott vendégmunkások - bármennyire is voltak magyar gyökereik - ha tehették tovább mentek Csehországba, mert ugyanazért a munkáért sokkal többet kereshettek ott, mint itt.

A lényeg az, hogy az ukránok felismerték, hogy a jövő sem az etnikailag homogén kisállamiságban, sem a görög-keleti kultuszt követő, a nemzetközi gazdasági versenyképességét elvesztő orosz birodalomban keresendő. Ma Kijev és Kárpátalja ahhoz az Európai Unióhoz kíván csatlakozni, amely egyre kevésbé a nemzetállamokra és egyre inkább a Régiókra támaszkodik, miközben néhány kulcsfontosságú területen korrupciómentes központi kormányzás és ügyészségi tevékenység garantálja a jogállami fejlődést.

Az orbáni-Magyarország nemcsak a Haladás magyarországi, de kárpátaljai hívei számára sem lehet alternatíva!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr9117788140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2022.03.24. 10:57:39

Ne zavarjon, hogy Orbán folyamatosan arról beszél, hogy nem szabad a háborúba beleavatkozni, az sem hogy a lószar sem akarja visszafoglalni Kárpátalját, ahol a magyarok már Trianon idején is kisebbségben voltak.

Ezzel szemben viszont tény, hogy az ukránok legalább akkora nácik mint a ruszkik, és most is mennek olyan körSMS-ek, hogy késélre kell hányni a magyarokat mert ukrajna az ukránoké, valamint az sem, hogy ott azért a háború esetén is jó évnek számított, amelyikben csak 18 etnikai alapú gyilkosság történt. Vicces lesz majd amúgy, amikor ezek bekerülnek az EU-ba, ahol már azért színesre festik a stadionokat mert egy országban nem tarthatnak szexuális "felvilágosítást" az általános iskolákban a drag queenek.

midnightcoder2 2022.03.24. 10:59:33

Magyarán szólva, a lószar sem akar egy hátrányos helyzetû területet az országhoz csatolni, ahol ráadásul a magyarok kisebbségben vannak, ugyanakkor az nem ördögtõl való, ha az ukrán neonácik ellen menekülõ magyar nemzetiségû polgárokat befogadjuk. Ez nem egészen ugyanaz, mint ha el akarnánk foglalni Kárpátalját.

Rodney_2 2022.03.24. 11:00:10

Te hogy tudsz ennyi baromságot összeírni?? Mintha egy búvárharangból írnál, ahova nem jut be semmi információ a világból :(

Rodney_2 2022.03.24. 11:03:59

@midnightcoder2: Ukrajna soha nem fog bekerülni az EU-ba, ahogy a NATO-ba se. Ez az EU tagság olyan, mint a törökök esetében. Azokat se akarták felvenni de vagy 30 évig tárgyalgattak velük aztán Erdogannak lett elege belőle és inkább választotta a Törökország önálló középhatalmi státusán dolgozást.
Egyébként egy ukránt kb úgy lehet elképzelni mint egy regáti román büdösbunkót. Az is elevenen nyúzná meg a homoszexuálisokat, teljesen EU comform népek :)))

Lehetnék én is 2022.03.24. 12:25:22

@midnightcoder2: erről a visszacsatolásról az ukrán minielnökhelyettse és az ukrán náci pártok elmélkednek. Őket kellen valami felsőbbrendű EUtótumfaktumnak eligazítani és bekussoltatni - tőlünk nem lenne elegáns

ulpius66 2022.03.24. 13:11:21

"Az a szép, az a szép,
miénk lesz a Felvidék,
miénk lesz az egész Felvidék.
Kassa, Pozsony, Eperjes és Komárom,
őrt állok a magyar-lengyel határon,
mert az a szép, az a szép,
miénk már a Felvidék,
miénk már az egész Felvidék!"

ulpius66 2022.03.24. 13:13:19

"Az a szép, az a szép,
miénk lesz a Felvidék,
miénk lesz az egész Felvidék.
Kassa, Pozsony, Komárom és Eperjes
Horthy apánk elbaszta, de miénk lesz!"

ulpius66 2022.03.24. 13:18:33

Komolyan mondom? NEM ÉRTEM!

EGY, AZAZ EGYETLEN EGY HÍR SINCSEN MA A MAKIZAJRÓL A BALLIBSI HÍRPORTÁLOKON!!!!

ÚGYMINT 444.HU ... HVG.HU ... INDEX.HU .... ATV.HU..... 24.HU... STB.....

HOVÁ TŰNT DÉMON HILL?????? AKAROM MONDANI MAKIZAJ???????

ÉL MÉG????? ..... VAGY ELÜTÖTTE A VILLAMOS??????

parttalan 2022.03.24. 13:45:17

Kijev és Washington ügynökei próbálják belesodorni a háborúba az országot, de nem fog menni. Bárhogy igyekeznek.

parttalan 2022.03.24. 14:05:33

"Putyin háborús ürügyét, vagyis hogy Oroszország azért indított támadást Ukrajna ellen, hogy megvédje az „üldözött” kelet-ukrajnai orosz kisebbséget..."

A háború közvetlenül Ukrajna nato tagságának veszélye miatt robbant ki. Időközben keleti szomszédunk amerikai félgyarmattá vált, bőszen fegyverezték. Mindezt egy másik katonai nagyhatalom árnyékában. Amaz meg bepipult. Háborús agresszor, nem vitás, de lássunk azon túl is, hogy a ruszkik megtámadták Ukrajnát. Csak úgy, brahiból mert Putyinnak nem volt épp' jobb dolga. Mert Putyin gonosz, sőt: ő a Sátán földi helytartója. Az ilyen propagandával lehet etetni a hülyébe vett egybites nyugati közvéleményt, de akinek a egy kis esze van, az a dolgok mögé lát. Emellett szerintem Putyin még a Donbass-t sem rohanta volna le, amennyiben az elmúlt 8 évben megegyezés született volna a terület különleges státusáról.

midnightcoder2 2022.03.24. 14:23:24

@parttalan: Ebben a játékban mindenkinek megvan a saját érdeke.
- Ukrán náci kúrmány: nem engedhet az oroszoknak, mert nekik az a hitvallásuk, hogy vannak az emberek akiket másképp ukránoknak hívnak, és van mindenki más aki vagy támogatja õket, vagy irtandó. Egy ilyen csapat nem engedheti meg magának hogy azt mondja hogy ok, ne szívassuk a nemzetiségeket, engedjük el a NATO csatlakozást, sõt a Krímet is, mert ott amúgy is alig van ukrán.
És persze csatlakoznának az EU-hoz, legalábbis szóban, mert azt azért megnézném hogy mi történne ha belépnének, és elõkerülnének az olyan témák mint a melegjogok.

- Orosz kúrmány: Putyin bácsi be akarja írni magát a történelembe addig, amíg még nem jut oda szellemileg mint a Bidé bácsi.

- USA: nekik az az érdekük, hogy minél több szankciót lehessen a ruszkiknak a nyakába sózni, hátha megbukik Putyin, és visszamehetnek az amcsi cégek rabolni. Ha közben az embargó miatt sikerül némi gázt eladni az EU-nak aranyért, az külön bónusz.

- EU: neki igazán az lenne a jó, ha mindenki lenyugodna a picsába és visszatérnének a dolgok a rendes kerékvágásba. Neki rohadtul nem hiányoznak az ukránok, egy újabb lerohadt régió, ráadásul olyan szélsõséges kormánnyal amihez képest Orbán egy balliberális-zöld aktivista. De ez annyira nem fontos, elvégre az EU politikusai nem az EU, hanem az USA érdekeit képviselik.

parttalan 2022.03.24. 15:25:43

@midnightcoder2: Brüsszel Washington bábja, az ébredés sajnos nem fog megtörténni. Esetleg 2025 januárja, Donald Trump vagy annak utódjának beiktatása után, amikor újabb fordulatra nyílik kilátás a kapcsolatokban. Hacsak az új elnök Európai Unióhoz fűződő viszonyulása, a vele való tervei addig gyökeresen meg nem változnak, amire vajmi kevés esély van.

USA- EU viszony: csöbörből vödörbe. Trump idején a kapcsolatok teljes lezüllése volt jellemző. Legalábbis uniós viszonylatban, lévén Donald az egyes tagállamokkal törekedett jó kapcsolatokat kialakítani (természetesen saját országa érdekeinek maximális érvényesítésével), addig Biden "kicsit" félreértelmezte a Brüsszellel való kapcsolatok erősítését, az együttműködés új alapokra helyezését. Gyakorlatilag bedarálja az EU-t és Amerika érdekeinek kiszolgálójává teszi azt. A cél mindkét elnök esetében ugyanaz: az uniót lezülleszteni, eljelentékteleníteni, a világpolitikai színtérről lesöpörni. Az egyik az Unió létét sem ismerte el, míg a másik ugyan rábólint az európai szövetségre, de ugyanúgy igyekszik a forgalomból kivonni azt.

Európának - a transzatlanti kapcsolatok fenntartása mellett persze - végre magára kellene találnia. Az Oroszo. elleni szankciókat Washington nyomására hozták meg, holott az EU-nak továbbra is fontos lenne az oroszokkal folytatott kereskedelem. Arról meg, hogy rá van utalva amazok energiahordozóira, nem is kell beszélni. Létre kellene hozni a közös uniós véderőt. Macron nyilatkozta nemrég, hogy a francia atomipar egymaga képes lenne ellátni és szavatolni az uniós térség nukleáris védelmét, ahelyett, hogy Washington zsebeit tömnénk a fegyverek, légvédelmi rendszerek beszerzésével.

Camelotr 2022.03.24. 21:10:18

Javítson ki valaki ha tévedek, de ez fel sem merült.

Az ukrán külügy szerint az oroszok ezt ígérték nekünk.

Szerintük. Érted? Akik szerint az oroszok Berlinig akarnak előrenyomulni.

Értem hogy a közepes képességű publicisták szeretnek nagyokat mondani... meg is értem... de mégis inkább azt javaslom, hogy egy ilyen feszült helyzetben mint amilyen a mostani... amikor konkrétan olyan közel vagyunk az atomháborúhoz, mint még soha a történelemben... ha nincs okosabb mondanivalójuk... inkább kussoljanak.

Köszi.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2022.03.24. 21:56:43

Ebben a cikkben olyan tárgyi tévedések vannak, hogy elképesztő. Illene tájákozódni a világról, mielőtt ír valaki.
"újrajátszása volna a felelőtlen orbánisták vágyálma…"
Már elnézést, honnan veszi, hogy az "orbánisták" szeretnék a visszacsatolást? Csak azért, mert Horhy megcsinálta, és a libsik agyában Orbán=Horhty képlet van, attól még az nem az igazság. Pl. én is erősen fideszes vagyok, jobboldali, nacionalista, és kurva igazságtalannak ítélem meg a trianoni fost, DE ma már nem csatolnám vissza ezeket az országrészeket. A magyarságnak ugyanis most nem ez a legnagyobb tragédiája, hanem az 1,5-ös terljes termékenységi arányszám. Amiből mndjuk 0,5 a cigányok. Azaz a magaroknál kb. 1 ez a mutató, tehát nemzedékenként MEGFELEZŐDÜNK. Ez a kibaszott nagy gáz, nem Kárpátalja.
"Belénessy Csaba, a kormányhű Mediaworks Hungary Zrt tartalomfejlesztő tanácsadója"
Értem én, hogy ő állítólag azt mondta, de attól az még nem a Fidesz meg Orbán politikája, hanem csak egy emberé, akinek nem sok szava van ezekben a kérdésekben. Naiv vagy buta álláspont az, hogy ha valaki egy kormányt támogat, akkor MINDEN kérdésben egyetért. Nem, csak jobban egyetért vele, mint a többi párttal. Ennyi. Ja, és az idézetből pedig kiderül, hogy ő sem akar visszacsatolást. SZóval egy esetet sem tzdtál megnevezni.

"A II. világháború alatt Kárpátaljának (ahogy Erdélynek is) a magyar államgépezet által végrehajtott „zsidótlanítása”.
Először is Erdélynek csak a felét kaptuk vissza, a másik Romániánál maradt. A gátlástalan zsidótlanítást ott a románok azonnal elvégezték önszántukből. Mi csak a német MEGSZÁLLÁS után, úgy hogy leváltotta Hitler a legális magyar államfőt. Tehát tényleg a magyar államgépezet hajtotta végre, csak német vezetéssel, amibe semmilyen beleszólásunk sem volt. Azért ezt a pontosTást tegyük meg. Amíg a magyarok irányították a dolgokat, addig vagyonbiztonság ugyan nem volt (zsidótörvények), de a zsidók életét semmi sem veszélyeztette. Horthy kockáztatva rengeteg életet magyar hadosztályokat mozgósított az első adandó alkalommal, mikor egy kicsit meggyengültek a németek. Mi mindent megtettünk, amit lehetett. AZért ezt mondjuk el.
" mert az orbáni-Magyarország gazdaságilag és életminőség szempontjából lemaradóban van az Európai Unióval szimbiózisban élő Szlovákiához képest"
:-))))

Öcsi, olvasgass adatokat, jó? 2006-7-ben, Feri alatt maradtunk le tőlük, mint a szar, és azóta nagyrészt ledolgoztuk a hátrányt.

A vége a legütősebb:
"Az orbáni-Magyarország nemcsak a Haladás magyarországi, de kárpátaljai hívei számára sem lehet alternatíva!"
:-)))))))

Mi a faszom az a Haladás????? (nagy betűvel :-))))))) )
A nyugat nem tudja megtermelni az embert, aki működtetni a rendszereit, importra szorul belőle. Gyakorlatilag olyan, mint a dzsentri volt, amíg tartott a vagyon, addig kártyázott, oszt utána éhkopp. Amíg tart az ember, amit az őseinktől örököltünk (humán erőforrás közgazdászul), addig megy a szekér, de elfogyasztja az embert és KÉPTELEN megtermelni. Mondj egy olyan nyugati országot, ahol bevándorlás nélkül megvan a 2,1-es ráta! Ez a haladás???? Hová haladnak? A kipusztulás felé???? Vagy a buzibár a haladás? De az nálunk is van. Ők csak annyival gazdagabbak, hogy odadobtak minket a szovjeteknek cserébe a németek legyőzéséért, és így több tőkét tudtak felhalmozni az utóbbi 70 évben, így jobban élnek. Ennyike.

sírjatok 2022.03.24. 22:04:24

remélem ez a blog komoly, mert viccnek kicsit durva :)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.24. 23:30:17

Óóóóó! Látom a blogfüggő narancstálibok többsége már itt hörög. Tehát a poszt telibe talált.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.24. 23:32:20

@parttalan: nem, az ukrajnai beavatkozásról Putyin 2008-ban beszélt először. A Majdan csak 2014-ben volt.
Az USA-nak nem volt érdeke Ukrajna NATO tagsága, az EU nem vehette fel tagnak, mert gazdaságilag nem felelt meg.

Kinek volt az érdeke a Majdan, a fasiszta ukrán csoportok, a kisebbségek elleni támadások?
Aki támogatta őket. Putyinnak.
Ürügyet kellett találni a háborúhoz.

Ha 2014-ben nem akarta volna, hogy Janukovicsot elzavarják, bevonul, mint tette Fehéroroszország esetében.

De egy bábkormány felállítása nem állt érdekében, hisz akkor nem lehet bevonulni, megvédeni az oroszokat ...
Igaz, Mariupol leginkább orosz, épp most irtják ki, de oda se neki.
Igaz, Kijev fele orosz, de oda se neki, a cél érdekében saját népét is öli.
.

Minden arra utal, hogy ez előre megtervezett volt, alaposan felkészítve, haderő modernizálással, beszivárgó félkatonai szervezetekkel, katonai jelenléttel, gazdasági zsarolással.
Csak Putyin haldoklik, nincs ideje, 2008 óta nem kevés idő telt el.
Minden oroszok cárja akar lenni, még életében...

Corvus69 2022.03.25. 00:24:39

Engem csak az érdekel putyin meg a felcsúti cigány mikor döglik meg.

BiG74 Bodri 2022.03.25. 00:37:54

@Corvus69:
Hát elvileg putyin bármikor a közeljövőben. A zsírdisznó neccesebb, talán egy érelzáródás, vagy elpattanás,talán.

bordon 2022.03.25. 03:19:29

@midnightcoder2: A neten terjed olyan oroszbarát magyar ultranacionalisták által készített dokumentumfilm, ami egyértelmű párhuzamot von a keleti oroszlakta szakadár területek és Kárpátalja között. Nácikok az ukránok, népirtás folyik a kisebbség ellen stb. Nyilván Ukrajnában is vannak széljobberek, ahogy a gárdamellényes, tyúkmellű takonypócok se tűntek el a magyar politikából. (Az orosz parlamentben, az Állami Dumában bent ülnek a kommunisták 57 képviselővel, holott ők egy nagyságrenddel több ember halálat okozták, mint a nácik. Van náci is a Dumában rendesen, Zsirinovszkij, hiába hívja a pártját liberálisnak). Elesett orosz katonákon elég sok náci tetoválást találtak, a náculás mindenütt a világon divatos a lumpenprolik körében. Az meg, hogy orosz tankok szovjet zászló alatt robognak most Ukrajnában, az teljesen átlagos.
A nácizás egy szovjet, kommunista reflex. Mindenki náci, aki nem ért velük egyet. Ezt átvette a szélbal máshol is. Devalválták a náci szó jelentését, most már csak egy üres sértegetés.

A kápátaljai "népirtásról" szóló dokumentumfilm alatt olyan magyar irredenta kommentözön van, hogy számomra egyértelmű, hogy igény volna Kárpátalja megszállására. A magyarországi magyarok teli pofával fröcsögnek és az ukránok kiirtását követelik, olyanok a kommentek, hogy hátha 44 millió ukránból marad a fele, akkor könnyebb lesz Kárpátalját visszavenni. Nyilván addig ez nem fog bekövetkezni, amíg Ukrajna szét nem esik. Ennek most nem sok esélye van. Orbánnak Putyin megmondta, hogy maradjon ki a szankciósdiból, amennyire csak lehet, most ennyiben tud kimerülni a magyarok oroszbarátsága.

Az ukrán kormány annyira náci, hogy tele van zsidóval, meg az előző miniszterelnök is zsidó volt. Ment is a magyarok részéről a zsidózás ellene. Most meg az elnök zsidó.

Krím Ukrajna része. Tele volt krími tatárokkal, akiket a ruszkik kiirtottak, deportáltak, majd betelepítettek oda oroszokat. De így is Ukrajna része, semmilyen jogalapja nincs az elcsatolásnak, Oroszország is elismerte a SzU összeomlása után, hogy Krím Ukrajna része. Az első világháború előtt is az volt.

@parttalan: Putyin évek óta azt hajtogatja, hogy a 20. század legnagyobb tragédiája az, hogy felbomlott a Szovjetunió. Ő abban a rendszerben született, nevelkedett, annak az elnyomó rendszernek a propaganda ügynöke volt az NDK-ban. Aztán leszerelés utan lett belőle taxisofőr. Számára ez pont olyan tragédia, mint egy magyar párttitkárnak a kádári rendszer összeomlása. Visszasírja. Csak Putyinnak sikerült ehhez hatalmat is szerezni, atomfegyverekkel. És ha valami nem úgy megy, ahogy ő elképzelte, akkor atomcsapással fenyeget.

Oroszországgal lesz majd kereskedelem, ha a rendszerük megbukik és egy normális kormány alakul, a pénzmozgások addig nem pénzelhetik az elnyomó, háborús bűnös rendszert. Ez mindenkinek az érdeke. Kivéve Putyint és hatalmi klikkjét.

Nzoltan 2022.03.25. 04:05:05

@bordon: Milyen a normális kormány? Mint az ukrán, amelyiknek Washingtonból mondják meg, kit kell a cégek élére odatenni?

Nzoltan 2022.03.25. 04:12:01

@Igazamvanvagyigazamvan?: Az oroszok többsége nincs már ott. Az "ukránok" zizegnek. A nyugat tolja őket fegyverrel, ők meg elhiszik, hogy győzhetnek.
A NATO előrenyomulását az amerikai belpolitika határozza meg. Ha elhitetik az amerikai állampolgárokkal hogy igaz háborúba mennek a haza fiai, akkor mehetnek. Ha a közvélemény tiltakozik, akkor kénytelenek kivonulni. Mindig ez volt. A nyugat elindult a nyersanyagokért. Nem akar érte fizetni, uralni akarja. De mi itt középen vagyunk a beáldozhatók.

különvélemény 2022.03.25. 05:29:34

"korrupciómentes központi kormányzás és ügyészségi tevékenység garantálja a jogállami fejlődést."

Nyilván ezt a globalista elit talpnyalója, a full korrupt Ursula barátnőd fogja garantálni:

www.politico.eu/article/the-scandal-hanging-over-ursula-von-der-leyen/
www.politico.eu/article/ursula-von-der-leyen-power-network/
www.politico.eu/article/ursula-von-der-leyen-biography-career-inconvenient-truth/

Fel kellene már nőni, mert bilibe lóg a kezed.

DFK 2022.03.25. 05:56:32

@bordon: 1991 előtt nem is létezett Ukrajna. A SZUbeli tagállam az nem volt állam, mert ott a SZU gyakorolta az állam jogait.

arthurthedent 2022.03.25. 07:16:46

@DFK: "1991 előtt nem is létezett Ukrajna. A SZUbeli tagállam az nem volt állam, mert ott a SZU gyakorolta az állam jogait."

Hja, akkor oroszország sem létezett. :D Hoppácska, erre nem gondoltál, ugye? :D

midnightcoder2 2022.03.25. 07:42:18

@bordon: Ezért mondtam, hogy két náci csapat vív harcot egymással. Igen, az oroszok is nácik, meg az ukránok is nácik. Az, hogy a vezetésben vannak zsidók, semmit nem jelent. Az, hogy valaki náci, nem feltétlenül jelenti azt is, hogy antiszemita. Ez leginkább a németeknél volt így, mert ott õk voltak a fõ célpont, az irtandók. Az ukránok esetében ezek az oroszok, magyarok, cigányok. A zsidókkal amúgy sem húznának ujjat, elvégre akkor azonnal megszûnne a támogatás nyugatról. A náci is csak azt utálja, akit jövedelmezõ utálni.

"Krím Ukrajna része. Tele volt krími tatárokkal, akiket a ruszkik kiirtottak, deportáltak, majd betelepítettek oda oroszokat."

Így aztán most oroszok laknak ott. Ezért nincs semmi köze hozzá az ukránoknak. Igazából a világban ez az egész dolgot úgy kellene intézni, hogy szépen háborúk nélkül, az adott lakosság megnépszavazza hogy hova akarnak tartozni. Az, hogy egy részeg kommunista diktátor egy átmulatott éjszaka után egy tollvonással az ukránokhoz csatolta õket, nem jogalap.

midnightcoder2 2022.03.25. 07:46:21

@arthurthedent: Mondjuk a SZU elõtt is eléggé hellyel-közzel létezett. Az ukránok pont azért nácik, mert görcsösen bizonyítani akarják, hogy õk bizony egy nemzet. Igazából valószínûleg minden nemzet születése kb. hasonló náculás után zajlott le, a magyaré is: anno jól pofán verték az avarokat ha nagyon avarkodni akartak. A népesség nagy részének szerintem genetikailag alig van köze a magyarokhoz, mi nem alacsony, barna bõrû emberkék vagyunk, hanem magas, fehérek. Csak a kultúránk magyar. Az ukránoknak annyival szarabb, hogy nekik a kultúrájuk is nagyrészt orosz.

belekotty 2022.03.25. 08:08:27

@midnightcoder2: "Az ukránok pont azért nácik"

Szerintem meg kellene tanulnod egy idegen szó jelentését mielőtt használod.

"Ideológiájának fő jellemzői a pángermán sovinizmus, rasszizmus és antiszemitizmus, kiindulópontja a szociáldarwinizmus volt, az az elképzelés, miszerint az emberi fajok közötti versenyben a legrátermettebbnek kell fennmaradnia, a többieknek pusztulás vagy alávetettség a sorsa. A germánokat, az úgynevezett északi fajt tekintették a legtisztább árja fajnak, amely uralkodásra hivatott."

midnightcoder2 2022.03.25. 08:15:01

@bordon: "A magyarországi magyarok teli pofával fröcsögnek és az ukránok kiirtását követelik, olyanok a kommentek, hogy hátha 44 millió ukránból marad a fele, akkor könnyebb lesz Kárpátalját visszavenni."

Pár hülye nyilván van, de ha arról lenne szó, hogy önként ide akarnának csatlakozni, és errõl tartanának egy népszavazást, az csúnyán elbukna idahaza. A fenének nem hiányzik egy fejletlen régió ami nyelné a támogatást mint a kacsa a nokedlit, és ahol ráadásul a magyarok kisebbségben vannak.

Ezért ostobaság ma területért harcolni, hacsak nincs alatta valami ásványkincs, vagy nem szinte kizárólag a saját néped lakik rajta, vagy esetleg nincs stratégiai jelentõsége (Pl. tengeri kijárat). De az oroszok sem tudják belakni még Oroszországot sem, ahogy az ukránok is fogynak, és ez csak fokozódni fog. Ma már nem a föld a hatalom alapja mint a középkorban.

midnightcoder2 2022.03.25. 08:32:07

@belekotty: Õk voltak az elsõk. De azóta számos neonáci csapat keletkezett, ahol nem feltétlenül a zsidók a fõellenség.

citrix 2022.03.25. 08:36:17

Kárpátalja a II. vh. előtt Szlovákiához tartozott. Nem voltunk határosak Szovjetoroszországgal. A bécsi döntéssel csatolták igen rövid időre hazánkhoz kárpátalját. Ebből következően ha valakinek is az az ábránd lebegne a fejében hogy mi lenne ha... annak tudnia kell kié is volt (sajnos) kárpátalja. Az viszont hogy Orbán milyen kétszínű állásponton van az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban az mindenkinek szembeötlő. Zelenszkij nem az a kertelő, kétszínű sunyi alak mint a mi "nemzetvezetőnk", szóvá is tette ezt a felemás, taktikázó, sunyi, Putyinhoz húzó magyar viselkedést. Jogosan.

belekotty 2022.03.25. 08:38:27

@midnightcoder2: " szociáldarwinizmus volt, az az elképzelés, miszerint az emberi fajok közötti versenyben a legrátermettebbnek kell fennmaradnia, a többieknek pusztulás vagy alávetettség a sorsa."

arthurthedent 2022.03.25. 08:45:17

@belekotty: "Szerintem meg kellene tanulnod egy idegen szó jelentését mielőtt használod."

Pontosan. Sajnos úgy használja a "náci" szót mint putyin. Azt jelenti, hogy "azok, akiket nagyon nem szeretek, de nem akarom megmondani, hogypontosan miért, mert akkor kiderülne, hogy másik is ilyenek".

Mára a "náci" szó egyszerűen szitokszóvá degradálódott, csak egy csomóan nem veszik észre és sűrűn használják, amikor valakit gyűlölni kell.

Kitiltott Vélemény 2022.03.25. 09:03:04

Ezt az egész visszacsatolósdi f@szságot ez idióta ukrán miniszterelnök helyettes ribanc dobta be a médiába, ehhez mi köze a Horizontális Napóleonnak?

Ezek a gyengeelméjű ukrán führerek nem veszik észre hogy a Rákosi elvtárs retorikáját hangoztatják napestig, miszerint:

Aki nincs velünk, az ellenünk van!

konrada 2022.03.25. 09:06:15

@citrix: Emán döfi kioktatás!
Most már mindenki tudhassa, hogy a Kárpátalja Szlovákia része volt a 2. világháború előtt!

...na jó, igaz csak csak majdnem fél napig, de az már olyan történelmi kontinuitás, amelyhez képes apró kis idő az alig bő ezer év, mikor nem...
;)))

konrada 2022.03.25. 09:15:55

@belekotty: Idézni kellett volna a többit is:
"A nemzetiszocializmus vagy nácizmus elsősorban" .... azaz nem kizárólagosan

"A két világháború közötti időszak és a második világháború korszakának szélsőjobboldali ideológiái közé sorolható, az olasz fasizmussal együtt a nemzetközi fasizmus egy változata. Más országokban kialakult szélsőjobboldali ideológiák példájául szolgált."
...s így például az OUN-nak is, melynél a túlzott nacionalizmus sovinisztába megy át.

...Nem mintha én állást akarnék foglalni az ukránok-oroszok egymás kölcsönös lenácizásában, de ha már belekotty, úgy ne akarjuk átírni a fogalmakat szájízünk, nekünk tetsző részek kiragadásával...

arthurthedent 2022.03.25. 09:25:40

@konrada: Ja, aki a nácizmust jobboldali eszmeként próbálja eladni az már eleve teljesen hiteltelen. Nyilvánvaló, hogy a nácizmust sztálin reklámozta jobboldali eszmeként, hogy elhatárolja őket a baloldali eszméktől.

Nemzeti-szocialista-német-munkáspárt, szocialista, munkáspárt, mégis mitől lett volna jobboldali?! Hitler a német népnek, a német munkásosztálynak tartott beszédeket, baloldali volt.

arthurthedent 2022.03.25. 09:30:17

@konrada: "olasz fasizmussal együtt a nemzetközi fasizmus egy változata"

Na, ha már a fasizmusnál vagyunk akkor a legfasisztább állam ma putyin oroszországa. Még a sértődött megbántottság, az elégtétel követelése, a méltánytalan múlt mítosza is megvan.

Wildhunt 2022.03.25. 09:37:10

@arthurthedent: vagyis a természetesen a Fidesznek és Orbánnak sincs semmi köze a nácizmushoz, csak a műveletlen barmok nevezik annak?

Wildhunt 2022.03.25. 09:39:05

@arthurthedent: basszus, kezdek veled teljesen egyetérteni. Megfázhattam vagy mi...

Boldeone2 2022.03.25. 09:45:46

Teljesen egyetèrtek mindennel , amit @bordon: írt. Annyit tennèk csak hozzá, hogy a putyini háború most adja meg a vègső csapást Kárpátaljának , amely eddig is nagyon szegèny volt, ez a háború pedig mèg sokkal szegènyebbè teszi. Aki már tudott , eljött onnan , szinte csak az öregek , a magyar nyelven beszèlő romák ès kettős identitású polgárok maradnak - ez a folyamat gyorsul most tovább
Ráadásul , szinte minimális az esèlye , hogy Ukrajna elveszti teljes függetlensègèt , szinte biztos , hogy legnyugatabbra ukránok maradnak , a Zelenszkij- kormány , Magyarország pedig ( újra) erkölcsi vesztesnek számít , ma is megkapta az ukázt az Orbán kormány Kijevből , hogy nem engednek fegyvert szállítani. Ez szerintem nem lesz elfelejtve ...
A lengyelek most a "mennybe mennek " nemzetközi politikai szinten , a románok is gyorsan fel akarnak szállni erre a gèpre ...
Magyarország pedig rendkívül rossz helyzetbe került , elszigetődünk , csak Szerbia marad jóformán " baráti " országnak
A legfőbb szövetsègesünk Lengyelország gyökeresen mást mond , meg a V4 , de mèg Szlovènia is
A románok is lesik mit hibáznak Orbánèk , megint előnybe kerülhetnek külpolitikailag
A magyar szövetsèg - a jelen helyzetben - már okafogyottá válik Putyin rèszère is...
Úgy tűnik , "vège a dalnak " , a hintapolitikának , amely "homokba dugom a fejem" politikává vált.

citrix 2022.03.25. 09:47:54

A háború végén Miskolc is hadszíntér lett. Az orosz katonák bevonuláskor szétrombolták a telepet. A katonák géppisztollyal és gránattal horgásztak a területen. Tönkretették az Európa szerte híres, Vásárhelyi által gyűjtött ,,10 000 darabos koponya és bőr, 500 üveg alkoholos embrió, 100 darab szétejtett csontváz, mintegy 1000 darabos koponya és rendellenes csontgyűjtemény"-t."
Az orosz katonák/hadsereg semmit se változott. Ilyen volt és ilyen is lesz.

arthurthedent 2022.03.25. 09:58:16

@Wildhunt: "basszus, kezdek veled teljesen egyetérteni. Megfázhattam vagy mi..."

Hahh! Ilyen is előfordul. Vak tyúk is talál szemet, néha nekem is lehet igazam... néha. :D

arthurthedent 2022.03.25. 10:07:05

@Wildhunt: "vagyis a természetesen a Fidesznek és Orbánnak sincs semmi köze a nácizmushoz, csak a műveletlen barmok nevezik annak?"

A nácizmus a germán felsőbbrendűséget hirdette, orbán soha nem hirdetett germán felsőbbrendűséget, magyar felsőbbrendűséget sem.

A nácizmus revizionista eszme volt, Orbán soha nem akart területi revíziót.

A nácizmus fontos eleme volt az élettér elmélet, Orbán soha egy szót sem szólt az élettérről.

A nácizmus a munkásosztály érdekében értelmiség ellenes volt, Orbán soha nem volt az.

A náci párt első tevékenység más pártok betiltása, ellehetetlenítése volt, Orbán ilyet soha nem tett. A nácik uralomra jutása után soha nem voltak szabad választások, Orbán ilyet soha nem tett.

Lehet útálni, lehet nácizni, csak amikor nácizod, akkor az értelmes ellenvetéseket, az értelmes kritikákat lehetetleníted el. Olyan ez, mint tömeggyilkosságról tanúskodni egy tolvajlásról szóló tárgyaláson, sokkal többet használ a védelemnek mint a vádnak. Ezért nem is értem, hogy az ellenzék miért csinálja, de mondjuk az eredményeiken látszik.

konrada 2022.03.25. 10:12:25

@arthurthedent:
Ebben viszont nincs vitánk.
Mindig is azt vallottam - és ezt többször is leírtam a fórumokon az évtizedek alatt - hogy a nácizmus azért lett jobboldali, mert a fogalmat a kommunisták definiálták, és onnan minden jobbra van.
Ettől még sokban hasonlít a gazdasági eszmerendszerük a szocdemekhez - azaz elfogadják a magántulajdont, de alapvetően állami gondoskodással, szociális piaci szabályozással.
Azaz a valódi - klasszikus jobboldaltól, de még a középtől is balra helyezkednek el.

...de ha egyszer belekotty kolléga abból idézett, így azt használtam fel én is, és nem akartam belemenni abba, hogy elmagyarázzam, hogy a nemzeti-szocialista mozgalmak alapvetően baloldaliak, ezért azokat - ott ahol normálisan működő központi - a kornak megfelelően alapvetően jobboldali kormányzás volt, ez alapján is sorolták be.

...csak hát a történelmet a győztesek írják...

konrada 2022.03.25. 10:13:28

@arthurthedent: "Na, ha már a fasizmusnál vagyunk akkor a legfasisztább állam ma putyin oroszországa. "

...és így ebben is egyetértünk.

Sir Gombóc 2022.03.25. 10:46:01

@midnightcoder2: szerintem te összekeversz két fogalmat, de nem csak te. A nácizmus, azaz nemzeti szocializmus nem ugyanaz, mint a nacionalizmus! Te (is) konzekvensen ez utóbbira használod a náci megnevezést, ami téves.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.25. 10:46:20

@bordon:

"Krím Ukrajna része. Tele volt krími tatárokkal, akiket a ruszkik kiirtottak, deportáltak, majd betelepítettek oda oroszokat. "

Amikor a mai Dél-Ukrajna orosz lett a XVIII. században, oda éppen az orosz hatalom telepített be ukránokatl Ugye ezt tudod?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.25. 10:52:00

@citrix:

"Kárpátalja a II. vh. előtt Szlovákiához tartozott"

Hát, nem.

Csehszlovákiához 1939-ig. aztán kikáltotta a függetlkenségét, ami 1 napig tartott, másnap Mo. csatolta.

arthurthedent 2022.03.25. 11:08:01

"Az orosz védelmi miniszter szerint a hadművelet a tervezett ütemben folyik Ukrajnában, az invázió azonban akadozik. Az orosz Nemzeti Gárda igazgatója meglepő módon elismerte a megtorpanást."

Úgy tervezték, hogy majd az első hónap vége felé meg fognak torpanni. Kuss, mi így szoktunk háborúzni. :D

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2022.03.25. 14:16:57

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Amikor a mai Dél-Ukrajna orosz lett a XVIII. században, oda éppen az orosz hatalom telepített be ukránokatl "

Ezért nagyon súlyos szankciókat fog kapni tovaris birca!
Ilyet leírni hogy Dél-Ukrajna sosem volt orosz terület, egyszerűen botrányosan figyelmetlen elszólás. :-((
Ezért csak karcos homopornó DVD-ket fogunk küldeni önnek tovaris!

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2022.03.25. 14:17:44

@arthurthedent: "Úgy tervezték, hogy majd az első hónap vége felé meg fognak torpanni. Kuss, mi így szoktunk háborúzni."

Ön nem érti a titkos orosz taktikát.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.25. 14:46:35

@Nzoltan: "nyugat elindult a nyersanyagokért. Nem akar érte fizetni, uralni akarja. De mi itt középen vagyunk a beáldozhatók"

Ezt fejtsd már ki, mert attól félek, félreértem.
Ukrajna oly jelentős ásványkincsekkel bír?
Az USA és Európa birtokolja az arab államok olajkészletét? Mert akkor jöhetnek!
Az USA támadta meg Ukrajnát?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.25. 14:48:39

@arthurthedent: nem titkos az. Sztalin már bevezette. Támadólag lépünk fel, majd visszavonulunk, aztán leöljük a vezérkart.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.25. 14:56:06

@arthurthedent: csakhogy ma neonácikról beszélünk.

midnightcoder2 2022.03.25. 15:33:23

@Igazamvanvagyigazamvan?: Az amcsiknak az az érdekük, hogy Putyin bácsit egy Jelcin-szerû alkesz váltsa le, aki hagyja hogy az amcsi cégek taligával vigyék ki a térségbõl a profitot. Ehhez a leváltáshoz embargók kellenek. Ahhoz pedig ürügy. Erre jók az ukránok. Ugyanaz a móka, mint a kínaiaknál az ujgurok, akikrõl most kevesebb szó esik. Valójában az ukránok pont úgy nem érdekelnék az amcsikat mint az ujgurok, vagy bármelyik kiirtott/elnyomott nép Pl. afrikából. Ezek azért érdekesek, mert amcsi érdekeket szolgál az "védelmükben" embargózás. Pontosabban, még csak nem is általában amcsi érdekeket, hanem az USA mindenkori kormányát korrumpáló, akarom mondani ott sikeresen lobbizó nagyvállalati maffiáét.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.25. 16:09:59

A Varsói Szerződés a világtörténelem egyetlen katonai szövetsége, amely fennállása során kizárólag egymást támadta meg

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.25. 16:11:34

"Felfüggesztette a gyártást a legnagyobb orosz harckocsigyártó
Főleg az ukránok által gyártott célzóberendezések hiányoznak az uráli vagongyárnak."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.25. 16:14:19

@midnightcoder2: Mégis milyen profitot akarnak kivinni, amikor az oroszok maguk is képtelenek valamilyen komoly gazdaságot felmutatni?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.25. 16:15:40

@Wildhunt: "természetesen a Fidesznek és Orbánnak sincs semmi köze a nácizmushoz, csak a műveletlen barmok nevezik annak"

Pontosan.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.25. 16:17:06

@Igazamvanvagyigazamvan?: Csak a bebiflázott propaganda szöveget nyomja, a gondolkodásnak még a szikrája sincs sincs benne.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.25. 16:19:12

@Kreml propaganda osztály szófiai összekötő: "Amikor a mai Dél-Ukrajna orosz lett a XVIII. században, oda éppen az orosz hatalom telepített be ukránokatl "

Jaja, az ügynökötök csúnyán elszólta magát. :-))

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.25. 16:30:27

@midnightcoder2: ha Putyin célja Ukrajna függetlensége lett volna, akkor a majdani eseményekbe beavatkozik. Mint tette Fehéroroszországban.
Ukrajna gazdasági jelentősége minimális, tehát amerikát nem érdekli.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2022.03.25. 16:31:13

@bordon: Csak az a különbség, hogy Ukrajnában a miniszterelnök-helyettes uszít a magyarok ellen, nálunk meg pár hülye kommentelő. Nem mindegy ám.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.25. 16:32:49

@Igazamvanvagyigazamvan?: Az is lehet hogy a majdani eseményeket Putyin szervezte, hogy legyen oka a területek elcsatolására.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2022.03.25. 16:33:19

"az orbáni-Magyarország gazdaságilag és életminőség szempontjából lemaradóban van az Európai Unióval szimbiózisban élő Szlovákiához képest"

Hehehe. Már írtam, hogy kéne az adatokat ismerni, de akkor itt egy mai mandis cik:

mandiner.hu/cikk/20220325_gdp_magyarorszag_megelozte_portugaliat_romania_tovabbra_is_mogottunk

Már Portugáliát is megelőztük, és Szlovákia is messze mögöttünk. nem az agyadban meglévő érzésekből kéne dolgozni, hanem adatokból, akkor nem esnél ennyire pofára.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.25. 16:46:44

@fofilozofus: vásárlóerő paritáson. Tudod, ha az energia ára hatóságilag korlátozott, az csal.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.25. 16:49:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ha visszagondolsz, sok minden alátámasztja. Haderő modernizálás...a támadó fegyvereket? Az ország védelmére? Nyilván nem.
Magyarok elleni támadások- most kaptak el diverzánsokat a Kárpátalján...mit akarhattak itt?
És a többi...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.25. 16:51:09

@Igazamvanvagyigazamvan?: A vásárlóerő paritás nagyon csalóka figyelembe véve mennyi hitelt vettek fel 2021 és mekkora volt a költségvetési hiány. Ha két kézzel szórják a pénzt, akkor persze hogy magas. De az agyatlan fidesz trolloknak ez nem jut el a tudatáig.

arthurthedent 2022.03.25. 16:55:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Főleg az ukránok által gyártott célzóberendezések hiányoznak az uráli vagongyárnak."

A csááávóóó megtámadta tankokkal azt az országot, amelyik a célzóberendezést gyártja a tankjaihoz. Hmmm.... ez megint valami titkos terv része lehet... demilitarizácijá! :D

midnightcoder2 2022.03.25. 17:27:02

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Ukrajna gazdasági jelentősége minimális, tehát amerikát nem érdekli. "
Persze hogy nem. Az ukránok csak ürügy arra, hogy embargózni lehessen. Amivel esetleg bukik Putyin, és akkor lehet kaszálni. Ez az egyetlen szempont érdekes az amcsiknak.

midnightcoder2 2022.03.25. 17:28:33

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nyersanyag, gáz, olaj. Amibõl ma a ruszkik is élnek. Volt már ilyen Jelcin idején, akkortájt az orosz átlagpolgár éhezett. Ezért is népszerû Putyin a mai napig arrafelé.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.25. 17:33:53

@midnightcoder2: Szóval szépen megvezették putlert az amcsik. Lehet hogy putler beépített amcsi ügynök?

arthurthedent 2022.03.25. 18:26:25

@midnightcoder2: "Az ukránok csak ürügy arra, hogy embargózni lehessen. Amivel esetleg bukik Putyin, és akkor lehet kaszálni. Ez az egyetlen szempont érdekes az amcsiknak."

Putyin 70 éves. Szerinted érdemes megkockáztatni egy atomháborút, hogy pár évvel előbb tűnjön el és ki tudja kinek átadja a helyét? És mégis hogyan, nyugat hogy a fenébe tudta elérni, hogy az oroszok kitűzzék a sarló kalapácsos zászlót a tankokra és elinduljanak?

midnightcoder2 2022.03.25. 19:11:46

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nem biztos hogy megvezették. Igazából nem tudjuk hogy Putyin mit tud. Nekünk bármilyen spekulációra azok az infók állnak a rendelkezésre, amit a nyugati médiából (beleértve a magyart is) tudunk. Aminek azért jó eséllyel a fele sem igaz.

midnightcoder2 2022.03.25. 19:14:56

@arthurthedent: Ez a folyamat azért nem ma kezdõdött, hanem 2013-ban, Janukovics leváltásával. Másrészt, ha Putyin megy is, de a helyére az általa kijelölt vezetõ jön, akkor az amcsiknak továbbra sem elérhetõ a zsákmány.

gigabursch 2022.03.25. 19:32:22

Politikai kalandorság Kelet
-Jeruzsalem Izraelizálásáról beszélni.

ez a nevem senki 2022.03.25. 20:43:05

arról mikor lesz firka
hogy
be előztük a portókat
gdp-be

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.25. 22:31:15

@midnightcoder2: Azt tudjuk, hogy putler kurvára leégett katonailag, politikailag, gazdaságilag.

tiltsál ki te gyökér 2022.03.25. 22:54:18

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Látom a blogfüggő narancstálibok többsége már itt hörög. Tehát a poszt telibe talált."
Van egy poszt, hogy Kurt egy pedofil buzi. Ha odamész tiltakozni, akkor nyilván telibe talál, ugye?
Ha nem mész tiltakozni, akkor meg "nem cáfolta, tehát igaz."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.25. 23:24:28

@tiltsál ki te gyökér: Mondom hogy talált a poszt, már téged is iderendeltek.
Ja, igen. Ők így szállnak le a bicikliről. :-)) Ugyan már! A katonákat nem tudják már kifizetni sem.

ez a nevem senki 2022.03.25. 23:42:06

Viktor, európa legjelentősebb politikusa majd eldönti mikor akarja visszaszerezni az ungrajnai területeinket
addig a szláv náciknak kuss van

arthurthedent 2022.03.25. 23:46:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Kéne valakivel fogadni, hogy Putyin soha nem fogja beismerni, hogy tévedett. :) Meg a birka sem. :D

sóhegy049 2022.03.25. 23:50:36

Ti mi a faszt össze tudtok vergődni? :-)
Alig él már ott magyar-magyar. Az ottani fasiszta faszoknak bedobta valami elmebeteg, hogy "mindentvissza2.0". :-) Orbi nem 100, ez tiszta, de ennyire nem liptói, hogy ebbe belemásszon. Itt a világ túloldalán annyit látok, hogy hozzátok mennek és akik maradnak, a többsége cigány. Gondolom, hogy akik vergődnek nem jártak-dolgoztak sem Ukrajnában, sem az Oroszoknál. :-)
Előre gyerekek, nem ám hátra! :-P

sóhegy049 2022.03.26. 00:01:55

@ez a nevem senki: Azér' ha már a lengyeleknek is sokak vagytok, beszédes ám. :-)))

ez a nevem senki 2022.03.26. 00:02:54

@sóhegy049: kezelnek téged rendesen?
teljesen összefüggéstelen amit írtál

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.26. 08:05:27

@ez a nevem senki: Mi van az agent orangeal? Sikerült már megértened miért nem vegyifegyver?

tiltsál ki te gyökér 2022.03.26. 08:26:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Mondom hogy talált a poszt, már téged is iderendeltek."
Baszki, csináljatok zárt fórumot, és akkor dagonyázhattok magatokban, senki nem fog zavarni.
Annyira bírom, hogy indexcímlap után állandóan meglepődtök, hogy jönnek irkálni olyanok, akik nem a ti buborékotokban élnek...

"Ja, igen. Ők így szállnak le a bicikliről. :-)) "
Tudja a franc. Mindenesetre legalább annyira hiteles, mint hogy az ukrán oldalon csak civil áldozatok vannak és már 40 ezer orosz halt meg.

"Ugyan már! A katonákat nem tudják már kifizetni sem."
Most azon túl, hogy mennyire helyes a mondat.... Te tényleg ennyire hülye vagy, hogy ezt elhiszed?
Az orosz állam szerinted nem utal annyi rubelt amennyit akar? Ki és miben ellenőrizné?
A sorkatonáknak mégis mekkora a havi zsoldja? Ráadásul még egy hónap sem telt el, miért utalna bárki bármit 25-én?
A sorkatona a fronton mégis mire kellene, hogy költse? Szerinted a tankban egy ellenséges országban számít neki, hogy van-e pénze? Mit venne?
Komolyan kérdezem, hogy bármennyi eszed is van, vagy tényleg eszed amit elédraknak?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.26. 09:40:34

@tiltsál ki te gyökér: Telefonról gépeltem gyökérkém! Látom nagyon frusztrált vagy hogy a ruszkiaid jól pofára estek.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.26. 09:42:10

@tiltsál ki te gyökér: "A sorkatona a fronton mégis mire kellene, hogy költse? " - A sorkatonának, a hivatásosnak és a zsoldosnak is van családja. Neked születetten van ilyen kevés eszed, vagy láncfűrésszel csinálták a lobotómiád?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.26. 09:54:32

@ez a nevem senki: "arról mikor lesz firka
hogy
be előztük a portókat
gdp-be"

Majd akkor, ha ez megtörténik. Addig el kell fogadni, hogy vásárlóerô paritáson mért gdp elemzésről van szó.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.26. 10:02:35

@ez a nevem senki: de mi lehetett a cél, amit elértek? Ja, majd utólag megmondják?
Te, gyárihülye, amit most állított a hadvezér, már az is hazugság!
Céljainkat elértük, a keleti területekre összpontosítunk.
Ez taktikai visszavonulás.
Beismerése, hogy Kijevet nem vették be.
Mellesleg a déli területek megszállása nem volt cél?

Ja, a katonák béréről: nem, nem nyomtathatnak annyi rubelt, amennyit akarnak. Nincs fedezete.. oda vezetne, mint amikor nálunk volt egymilliárd millpengő.
Az orosz gazdaság romokban, az arany és devizatartalék elérhetetlen.

Az általad idézett parancsnok pedig bevallja, visszavonulnak...

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.26. 10:07:18

@midnightcoder2: világos, ezért támadta meg Amerika Ukrajnát. JA, nem, Putyin támadott. Tehát Putyin akarja bedönteni Oroszországot, hogy....hogy is van ez?
Ha Putyin nem ad el olajat és gázt, akkor olyan erős lesz Oroszország, hogy az amerikaiak nem tudják felvásárolni?
De ehhez nem kell háború!
Ja, az lehet még, hogy Putyin beépített amerikai ügynök!

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.26. 10:10:37

@tiltsál ki te gyökér: "sorkatonáknak mégis mekkora a havi zsoldja? Ráadásul még egy hónap sem telt el, miért utalna bárki bármit 25-én"
Mondjuk, mert hetente jön a zsold?
Ennyi ésszel hogy nem alkalmaznak a katasztrófa védelemnél?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.26. 10:16:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: a fidesztrollok csak a címet olvassák, amit az agyatlan újságírò csalinak bedob.
Megelőztük Portugáliát! Sôt, Németországot!
Wauuu! Miben?
Az egy fôre eső mákosbejgliben!

arthurthedent 2022.03.26. 14:06:21

Amúgy csodálatos, hogy az elmúlt hetekben megjelentek ezek a lopott nickkel operáló emberek és roppant primitív módon, roppand agresszívan nyomják az orosz propagandát. Nagyon nyugatellenesek, nagyon usa ellenesek, nyomják a sértődött, oroszokat mosdató, átlátszó kifogásokat. Az elején azt hittem, hogy csak az egészséges paranoia mondatja velem, de egyre inkább az a véleményem, hogy összehangolt, céltudatos akcióról van szó.

Azt hiszem szerencsés lenne valamit tenni ezek ellen a háborús propagandát terjesztő provokátorok ellen. Nagy híve vagyok a szólásszabadságnak, de ez már messze nem az.

Boar. 2022.03.26. 17:18:28

@arthurthedent: Láttam annak az ortodox kurvának a blogján ezt a hozzászólásod de ott nem tudok válaszolni, rögtön az elején kitiltott a ribanc.
Szemmel láthatóan elmebeteg. Most vérzik a szíve a donbaszi orosz kisebbségért de amíg ki nem tört a háború, egy szót se vesztegetett rájuk, a valláskárosult nézeteit bújtatta különféle gyűlölködő posztok köntösébe.
Most meg rinyál, hogy 2014 óta milyen rémálom orosz kisebbségnek lenni dombaszban.
Érvelni nem lehet neki, mindent lesöpör azzal, hogy ez hazugság, mindenki hazudik csak ő és egyedül ő tudja az igazat mert ő beszél oroszul és eredetiben olvassa az orosz portálokat.
Amit művel, az nettó háborús uszítás, mégis napok óta címoldalon van a poszt az indexen szóval nem valószínű, hogy bármit tehetnél ellene. Csehországban már börtönben ülne, nálunk megteheti. Megteheti, mert a köpcös ugyan annyit röfögött csak, hogy ő nincs az oroszokkal és nincs az ukránokkal, de a sameszei nyíltan orosz pártiak és a seggnyalói azon versenyeznek, ki tud csípősebben beszólni Zelenszkijnek.

arthurthedent 2022.03.26. 17:21:39

@Boar.: Csináltam gyorsan egy bejegyzést, ahol lehet beszélni. Sajnos manapság elég sok helyen kitiltogatják az embereket. Megígérem, hogy az orosz propagandán kívül senki sem fogok letiltani, bár még abban sem vagyok biztos, hogy azt ki kell tiltani. Őszintén szólva nem tudom.

wagmg.blog.hu/2022/03/26/magyarorszag_nem_erti_a_helyzetet

tiltsál ki te gyökér 2022.03.26. 18:09:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"A sorkatonának, a hivatásosnak és a zsoldosnak is van családja. "
És? Az az orosz életpálya-modell, hogy a sorkatona eltartja a családját?

Boar. 2022.03.26. 18:17:23

@tiltsál ki te gyökér: Nem, ott is azt az életmódot folytatják mint ti...anyád, a nővéred és a felséged a sarkon árulják a testüket, az öcséd a buzibárban szopja a nyugdíjas pederasztákat, így a te válladról lekerül a családfenntartás gondja. Amit a bérkommentelésért kapsz, azt mind drogra költheted.

tiltsál ki te gyökér 2022.03.26. 18:27:04

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"nem, nem nyomtathatnak annyi rubelt, amennyit akarnak. Nincs fedezete.. oda vezetne, mint amikor nálunk volt egymilliárd millpengő.
Az orosz gazdaság romokban, az arany és devizatartalék elérhetetlen."
Na, már megint gazdasági szakértő vagy.

Tehát, márc 26-a van. El nem tudom képzelni, hogy milyen katonai fizetés az, amit hó végén adnak.
Aztán. Az orosz állam, mint olyan annyi rubelt ad ki, amennyit akar. Sztyopka a fronton nem fogja elkezdeni nézegetni az aranyfedezetet. Sztyopka esetleg hónapok múlva értesülne a pénzromlásról, amikor akármilyen terméknek felmegy az ára a duplájára. De azt nem mondhatja, hogy nem kapott fizetést.

Tényleg ne nyaljatok már be minden szart, amit elétek tesznek. Ezt már olvasni kellemetlen, hogy mennyire nincs semmi eszetek.
Alapvetően mindenki hazudik egy ilyen konfliktusban, de azért van, aki valamennyivel kevesebbet.

Az, hogy ti azt találtátok ki, hogy az orosz villámháborút akar, és két nap alatt végeznek a terveik szerint - az a ti bajotok.
Most be lehet állítani fényes győzelemnek, hogy igaz, hogy meghalt harmincezer ember, igaz, hogy a fél ország elmenekült, igaz, hogy a hadsereget lenullázták, és igaz, hogy három megye teljesen orosz, de nyert Ukrajna.

Boar. 2022.03.26. 19:48:05

@tiltsál ki te gyökér: Végtelenül leegyszerűsítesz mindent a saját szintedre, ott téves következtetéseket vonsz le és handabandázol.
Menj inkább, fogd meg a vazsvellát és trágyázz ki viktor alól. Az se baj, ha néha belebököd a valagába.
Utána nyalhatsz. A vazsvellát is.

tiltsál ki te gyökér 2022.03.26. 22:36:06

@Boar.: te annyira szánalmasan primitív vagy bazmeg, mint az ásóbotos földművelés. :D:D:
Tulajdonképpen semmit nem mondasz, csak ugatsz. Ennyit tudsz? :D:D:D

Amikor meg volt némi saját gondolat, az mind baromság volt, le is szoktál róla gyorsan.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.26. 22:56:56

@tiltsál ki te gyökér:
Sajna te gyökér vagy. Fingod sincs a pénzügyekről, a közgazdaságtan neked furcsa káromkodás, de osztod az észt, pedig nincs.

Nem azért nem lehet pénzt nyomtatni, szellemileg sérült barátom, mert Sztyopka észreveszi.
Nem vagy te fideszes?
Akkor megértem, hogy maradsz életben agy nélkül. Mesterségesen.

De tudod mit, játszunk el a gondolattal:
Oroszország megtámadja Ukrajnát.
Az USA támogatást ad, de nem lép be katonai erőkkel, sőt, a legújabb fejlesztéseit sem adja át.
A NATO távol marad.
Európa szintén nem küld haderőket.

És így, kisujjal lenyomják a szkanderozó medvét!

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.26. 23:03:18

@tiltsál ki te gyökér: igaz, hogy az oroszokat visszaszorítják, igaz, hogy az orosz mást sem tesz, csak kárt okoz, stratégiai céljai nincsenek, igaz, hogy Putyin tisztogat, de ő a nyertes???
Ja, csapataink tervszerűen visszavonulnak...

Nem, idiótafidióta, Putyin 2008 óta modernizálja a hadsereget. És ennyire képes...
Ha a Donbasz elszakítása lett volna a cél, akkor bevonul és passz. De mondd, Donbasz a Fekete-tenger mellett van???
Ugye, te gyengeelméjű növényi maradék, Marijupol elpusztítása is csodás példa, hogyan szabadítjuk fel orosz társainkat???

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.26. 23:05:47

@tiltsál ki te gyökér: "Tehát, márc 26-a van. El nem tudom képzelni, hogy milyen katonai fizetés az, amit hó végén adnak"

Ne is képzeld el. Mondjuk, lehet, 10.-én lett volna aktuális, eddig vártak, hátha megjön.
Vagy hetente kapnak zsoldot.
Mondjuk a Magyar Néphadseregben én így kaptam.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.26. 23:12:43

@tiltsál ki te gyökér: és ahhoz mit szólsz, buckalakò, hogy leállt a harckocsi gyártás?
Hogy belémkötöttél a Rózsis nickeden, hogy mekkora hülyeség, hogy az oroszok a hadieszözökhöz külföldről vesznek technikát...

arthurthedent 2022.03.27. 07:39:04

@Igazamvanvagyigazamvan?: "hogy mekkora hülyeség, hogy az oroszok a hadieszözökhöz külföldről vesznek technikát..."

Hát mondjuk nagy hülyeség, de tényleg ezt teszik. :D

tiltsál ki te gyökér 2022.03.27. 08:21:50

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"Fingod sincs a pénzügyekről, a közgazdaságtan neked furcsa káromkodás, de osztod az észt, pedig nincs"
Mondod te, akinek egy hónapig tartott felfognia, hogy ha nincs export akkor is le kell vonni az importot a gdp kiszámításakor...

"Nem azért nem lehet pénzt nyomtatni, szellemileg sérült barátom, mert Sztyopka észreveszi."
Látom ezt sem sikerült megértened. Mi volt a hír? Hogy az orosznak már arra sincs pénze, hogy kifizesse a katonákat. (Mintha egyébként hó vége előtt egy héttel fizetési kötelezettsége lenne.) Hogyne lenne pénze, beindíthatja a pénzjegynyomdát, aztán annyi. Sztyopka megkapja a zsoldját, és harcol tovább.
Arról, hogy a zsoldja elinflálódott (mondjuk a háború közepén az ellenséges országban nem nagyon fog vásárolgatni) arról meg majd valamikor nagyon sokára szerez tudomást. Addig meg nyugodtan harcol tovább. És Oroszország megcsinálhatja, mert éppen háborúban van, és mondjuk leszarja a hitelminősítőket meg ilyeneket.

"És így, kisujjal lenyomják a szkanderozó medvét!"
Hát tényleg, hogy lenyomták. A híradásokban nagyon.:D Te meg zabálod az összes hülyeséget, amit eléd tettek.

"Ha a Donbasz elszakítása lett volna a cél, akkor bevonul és passz."
Elmondták, hogy mi a cél. Egyszer sem mondták, hogy Ukrajna elfoglalása, vagy Kijev legyalulása lenne a céljuk. Az egy más dolog, hogy te nem hiszed, és neked az az elképzelésed, hogy Olaszországig el akart az orosz foglalni mindent. Ez a ti hülyeségetek.
De mondd, Donbasz a Fekete-tenger mellett van???"
Nem, de ez hogy jön ide? Csak a tenger mellett lehet támadni, vagy mi?

"Ugye, te gyengeelméjű növényi maradék, Marijupol elpusztítása is csodás példa, hogyan szabadítjuk fel orosz társainkat???"
Igen, remek példa. Elmondta, hogy az a célja, hogy demilitarizálja. Ha ott van sereg és lenyomja a sereget, akkor elérte a célját.

"és ahhoz mit szólsz, buckalakò, hogy leállt a harckocsi gyártás?"
Ez kb. pont annyira hiteles infó, mint az, hogy elfogyott a benzinjük már 3 hete, hogy nincs kajájuk már 4 hete, hogy eltévedtek meg hogy 40ezren meghaltak már. Mellesleg szerinted háborúba úgy indulnak, hogy még nincs legyártva a harckocsi?
"Hogy belémkötöttél a Rózsis nickeden, hogy mekkora hülyeség, hogy az oroszok a hadieszözökhöz külföldről vesznek technikát..."
Nincs rózsás nickem, biztos rohadt nehéz feldolgoznod, hogy egy tízezres olvasottságú blogon többen is máshogy gondolkodnak mint te. Mondjuk a GDP-t 9999an értették, te nem :D
És igen, hülyeség, hogy onnan vennék az alkatrészt.

tiltsál ki te gyökér 2022.03.27. 08:27:56

@arthurthedent:
"Hát mondjuk nagy hülyeség, de tényleg ezt teszik. :D"
Kizártnak tartom. Olyan biztonsági kockázatai vannak, hogy az nem fér bele az orosz paranoiába.

Mondd, komolyan el tudjátok képzelni, hogy egy orosz hadsereg nem tartalékol? Komolyan azt gondoljátok, hogy ha tudják, hogy jövő hónapban megindulunk háborúzni, akkor egy hadtáposnak, ellátósnak, sem jut az eszébe, hogy oké, akkor ugyan vegyünk már némi készletet az ellenség áltat gyártott akármiből, mert esetleg a fronton nehéz lesz beszerezni?

arthurthedent 2022.03.27. 09:03:17

@tiltsál ki te gyökér: "Kizártnak tartom."

A hited nagyszerű dolog, olyan dolgokat is ukrán propagandának tekintesz, amit még a ruszkiknak sincs pofájuk tagadni. :D Pedig azért az orosz propagandagépezet nem szégyenlős, akkorákat kamuznak mint ida lacháza.

"oké, akkor ugyan vegyünk már némi készletet az ellenség áltat gyártott akármiből"

Ó, akkor mégiscsak az ellenség által gyártott alkatrészek vannak a tankokba? :D Mégsem tartod kizártnak? :D

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.27. 13:11:08

@tiltsál ki te gyökér: "Mondod te, akinek egy hónapig tartott felfognia, hogy ha nincs export akkor is le kell vonni az importot a gdp kiszámításakor"

Mondjuk erről szó sem volt.

Amiről szó volt: le kell vonni a gdp-ből az importot (nem)
Az import nem jelenik meg a gdp-ben (de, áttételesen)
Az import nem növeli a gdp-t(de, növeli)

Ja, hogy neked fogalmad sincs az egészről, csak egy végtelenül leegyszerűsített formulát ismételgetsz?
Mert ugye a gdp a hazai vállalkozások által megtermelt termékek és szolgáltatások értéke...
Az MNB devizaügyletei? A külföldiek apportja?
A magánszemélyek kamatnyeresége?

Buta vagy, de határozott.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.27. 13:18:11

@tiltsál ki te gyökér: ", hogy ha nincs export akkor is le kell vonni az importot a gdp kiszámításakor"

Nagyonbutabarma anyádnak, a nettó importot vonod le. Nem vonod le az importra rakódó adókat, árréseket, költségeket.

Igen, gyárihülye, ha importterméket értékesítesz, azon is lesz áfa, ami az állam bevétele. Lesz rajta nyereség, ami a cég bevétele. Azután adózik, ami az állam bevétele.
Fizet munkabért, ami az import költségeiben jelenik meg. Azaz az a dolgozó bevétele. Aki fizet adót, ami az állam bevétele.
Növelte az import a gdp-t?
Az import megjelent-e a fogyasztásban?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.27. 13:27:53

@tiltsál ki te gyökér: " Az az orosz életpálya-modell, hogy a sorkatona eltartja a családját?"

Szerinted egy hivatásos katona, egy zsoldos mit csinál???
Hát, azért a gyökér hozzád képest magasabb szinvonalat képvisel.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.27. 13:34:16

@tiltsál ki te gyökér: ha egy hetes intervencióra készülök, minimális veszteséggel, akkor nem fogok bekészletezni.
Putyin be akart vonulni Ukrajnába, ahogy tette Fehéroroszországban, Grúziában.
Ott sem kellett bekészletezni.
Ahogy nem kellett harcosokat importálni Szíriából, segíteni a Világ egyik legerősebb(?) hadseregét.

tiltsál ki te gyökér 2022.03.27. 20:08:39

@arthurthedent: Kizártnak tartom.
De ha esetleg mégis annyira hülyék, hogy importárut pakolnak a tankba, akkor esetleg vennének pótalkatrészt mielőtt szétlövik a gyártót, nem?

tiltsál ki te gyökér 2022.03.27. 20:21:46

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"ha egy hetes intervencióra készülök, minimális veszteséggel, akkor nem fogok bekészletezni."
Áruld már el, hogy mégis miért készültek volna erre. A te vágyaidon, meg egy-két olyan szakértőnek a véleményén kívül, akik megállapították, hogy azért van Z az orosz járműveken, mert a Zaporozsija hadosztály...
Szóval - ami adott:
-Egy volt KGB-s elnök. Akinek azért van némi fogalma, hogy mire való a hírszerzés.
- Egy olyan ország, aminek a fele orosz, a nyelv gyakorlatilag ugyanaz, kultúra azonos, és hétszentség hogy van néhány tucat orosz ügynök minden vezetésben.
És te azt feltételezed, hogy meglepetésként érte a oroszokat, ami történik? Komolyan?
Most vagy nincs semmilyen hírszerzés Oroszországban, minden orosz tábornok és katona hülye, vagy te nézed fordítva a képet.

tiltsál ki te gyökér 2022.03.27. 20:24:01

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"" Az az orosz életpálya-modell, hogy a sorkatona eltartja a családját?"

Szerinted egy hivatásos katona, egy zsoldos mit csinál???"

Érted a szót, hogy sorkatona? Tudod, az orosz hadseregben csak egymillió fő sorállományú...

tiltsál ki te gyökér 2022.03.27. 20:33:51

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Ne kapálózzál a GDP ügyben, teljesen másról kezdesz el pofázni, mert rájöttél, hogy hülyeségeket beszélsz
Azt állítottad, hogy az exportból kell levonni az importot. EZ meg baromság. Ne hozz más dolgokat ide.

" importterméket értékesítesz, azon is lesz áfa, ami az állam bevétele. Lesz rajta nyereség, ami a cég bevétele."
Ja, a nyereség az megy a gdp-be. az importösszeg meg nem.
Azután adózik, ami az állam bevétele.
"Fizet munkabért, ami az import költségeiben jelenik meg. "
A munkabér az import költsége? Hogy mi? Hát a munkabér az pont itt van megtermelve.

"Növelte az import a gdp-t?"
Na, akkor most gondolkodj el te fasz. A paradicsomot, ha itthon állítják elő, akkor a paradicsom teljesen megy a gdp-be, az előállítása, a kereskedő, a forgalmazó, az áfa, a nyereségadó, a minden. Kilónként az ezer forint.
Ha a paradicsomot Spanyolból hozod, és kifizetsz érte 700 forintot Madridban, itthon meg eladod ezerért, akkor csak a háromszáz ami ide számít.
Akkor növelte az import a gdp-t, te fasz? Az egyik esetben 1000 a másikban 300 amit hozzáírhatsz az össztermékhez.

tiltsál ki te gyökér 2022.03.27. 21:10:36

@Igazamvanvagyigazamvan?: Hihetetlen, hogy mennyire megmásítod a tényeket. Baszod, ott van fenn a neten, hogy miket hordtál itt össze.
Közölted, hogy ha magyar veszi meg a német gépet, akkor az onnantól magyar, és bent van a gdp-ben, mint ötmillió. Erre mondtuk, hogy vond le az importot, erre közölted, hogy azt az exportból kell levonni. Ennyire hülye vagy.

arthurthedent 2022.03.27. 21:16:12

@tiltsál ki te gyökér: "De ha esetleg mégis annyira hülyék, hogy importárut pakolnak a tankba, akkor esetleg vennének pótalkatrészt mielőtt szétlövik a gyártót, nem?"

Szerinted az egész világ elől eltitkolták, hogy támadni akarnak, végig azt mondták, hogy csak hadgyakorlat, de oroszország gyárait felhívták, hogy csináljanak valamit, mert egy hónap múlva támadás? És mit tudtak volna csinálni? Felhívják az ukránokat, hogy "figyu, jövő hónapban elkezdünk titeket bombázni, ezért jó lenne, ha leszállítanátok öt évnyi célzóberendezést mielőtt szálőjük a gyáratokat"?

És honnan veszed, hogy nem vettek pótalkatrészt előre? Egy hónap után kellett leállítani a gyártást, tehát volt egy havi tartalékuk, nem?

Próbáld meg végiggondolni a dolgokat mielőtt elkezded hangoztatni, hogy mire jutottál. :D

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.28. 09:48:32

@tiltsál ki te gyökér: egy hülyének hiába magyarázom, hogy hülye, nem érti meg, mert hülye.
Az apport fogalmát ismerd már meg. Aztán jöhet a külker. mérleg fogalma.

tiltsál ki te gyökér 2022.03.28. 09:53:33

@arthurthedent:
Végiggondoltam. Elmondom én mit csináltam volna - úgy, hogy nem vagyok se stratégiai zseni, se hadseregparancsnok.
Mondjuk kezdeném azzal- amivel az orosz is, hogy már legyártott eszközökkel indulnék a háborúba, nem olyannal, aminek az alkatrészei még nincsenek a gyárban.
"Szerinted az egész világ elől eltitkolták, hogy támadni akarnak, végig azt mondták, hogy csak hadgyakorlat, de oroszország gyárait felhívták, hogy csináljanak valamit, mert egy hónap múlva támadás?"
Van egy gép - mondjuk tank- annak van üzemeltetése, karbantartói. Ami a hadsereg. És a hadsereg felső vezetése azért némileg tudhatja, hogy milyen támadás lesz, és mire illik felkészülni. Pont ezért nevetségesen ostobaság azt hinni, hogy egy 65 km es oszlopnak elfogyott a benzinje.

"Felhívják az ukránokat, hogy "figyu, jövő hónapban elkezdünk titeket bombázni, ezért jó lenne, ha leszállítanátok öt évnyi célzóberendezést mielőtt szálőjük a gyáratokat"?"
Gondolom meglep, de aki hadianyagot szállít, az nem fog azon csodálkozni, hogy harcra fogják felhasználni őket. Nagyon ritkán szerelnek célzóberendezést babakocsikra. Úgyhogy olyan sokat nem kell magyarázkodni, hogy ugyan miért rendelsz tőlük cuccot. Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy felhívják,
"Jó napot kéne ezer célzóberendezés."
Jó napot! Sárgából vagy a kékből"
"Kéket kérek.
"Pontgyűjtőkártyája van?"
Nem fog elkezdeni kérdezősködni, hogy mire akarják felhasználni.

"És honnan veszed, hogy nem vettek pótalkatrészt előre? Egy hónap után kellett leállítani a gyártást, tehát volt egy havi tartalékuk, nem?"
Mégis mit gondolsz, mennyi tankot gyártanak egy hónap alatt? :D
Én nem veszem sehonnan, hogy ne lenne alkatrésze az orosz hadseregnek. AZ a kurva nagy helyzet, hogy a kis barátaid összevissza keverik és ferdítik a dolgokat, és jutnak ostobábbnál ostobább következtetésekre.
1. Nem tudom, hogy leállt-e a tankgyártás. Sőt, azt sem tudom, hogy a tankgyár mondjuk heti hány darabot képes gyártani,azért sejtem, hogy nem heti százat. Egy példa:" Putting together a battle tank is no small feat. It takes five months to produce a single Abrams."
Aztán attól, mert a célzóberendezés nem jön meg már rögtön le kell állítani a gyártást? Értem én, hogy fontos, de nem köré építik a tankot, hanem utólag szerelik bele.
2. Ha le is állt, akkor sem számít semmit a jelenlegi háborúban. A háborút a meglévő eszközökkel vívják meg a gyártósoron lévőkkel.

Úgyhogy az a narratíva, hogy "múködnek a szankciók, leállt a gyár, leáll a sereg, mi nyertünk" orbitális baromság.

Ez az egész hír arra jó, hogy a videojátékos generáció marhára okos legyen. Mert lehet, hogy a warcraftban működnek dolgok, a valóság meg más.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.28. 09:53:52

@tiltsál ki te gyökér: GDP = C + I + G + NX
where consumption (C) represents private-consumption expenditures by households and nonprofit organizations, investment (I) refers to business expenditures by businesses and home purchases by households, government spending (G) denotes expenditures on goods and services by the government, and net exports (NX) represents a nation’s exports minus its imports

Net export(NX) képviseli egy nemzet exportját, levonva az importot.

Szerinted honnan vonja le? A GDP-ből???

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.28. 10:09:34

@tiltsál ki te gyökér: figyelj, gyökér. Bizony, elfogyhat az üzemanyag, ha megtorpan az előrehaladás, az ellátási vonalakat lezárják. Bizony, a történelem folyamán ez előfordult párszor.
Bizony, egy álló tank is fogyaszt üzemanyagot, noha egy métert sem halad előre.
De most te jössz. Miért nem haladt az orosz invázió? Mi tartott olyan sokáig, hogy elérjék Kijevet?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.28. 10:11:36

@tiltsál ki te gyökér: "Ha le is állt, akkor sem számít semmit a jelenlegi háborúban. A háborút a meglévő eszközökkel vívják meg a gyártósoron lévőkkel"

II. Világháború. Tele volt új fejlesztéssel. Az oroszok például az új tìpusú tankjaikkal nyertek, amit akkor gyártottak, amikor a németek már Moszkvánál voltak.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.28. 10:26:02

@tiltsál ki te gyökér: nem hiszem, hogy a büszke orosz hadvezetés azt tervezte, hogy majd a csecsenek megoldják a problémáikat.

tiltsál ki te gyökér 2022.03.28. 13:34:35

@Igazamvanvagyigazamvan?: Tizenötször elmagyaráztuk neked, hogy mit nem fogsz fel a gdp-n. Unom, hogy hülye vagy, és még a saját magad által belinkelt dolgokat sem érted. Arra válaszolj bazmeg, hogy melyik a több, 300 vagy 1000. Aztán majd folytatjuk.
"
Bizony, elfogyhat az üzemanyag, ha megtorpan az előrehaladás, az ellátási vonalakat lezárják."
Mutasd meg térképen, hogy a 65 km oszlop, amelyik a határtól tart Kijevig mégis hol van elzárva.

"Bizony, a történelem folyamán ez előfordult párszor."
Bizony. Csak nem egy invázió harmadik napján te ostoba fasz.

"Bizony, egy álló tank is fogyaszt üzemanyagot, noha egy métert sem halad előre."
Tényleg? Aztán mesélj mennyit? Csak úgy szólok, hogy már a VH alatt is elég volt 3 óránként járatni 10 percet a teljes harckészültséghez.

"Miért nem haladt az orosz invázió? Mi tartott olyan sokáig, hogy elérjék Kijevet?"
Te hülye, te. Miért akartak volna bemenni Kijevbe, amikor a tüzérség még lövi? Normális vagy?
TE mondjuk nem, de a normális hadvezetés esetleg először szétlöveti az ellenséges állasokat, aztán küldi be a könnyűfegyverzetet meg a gyalogságot.
A másik, amin elgondolkodhatsz, hogy ha van ezer járműved, és A-ból B-be kell eljutnod, akkor te:
1. A pontban várakoztatod az ezret (mert akkor elég lassú az invázió)
2. B pontban állítod le őket egy nagy placcon? Hogy egy darab bombával mind az ezret szét tudják cseszni
3. Szépen sorban, mondjuk 65 kilométeren keresztül, hogy ha indulni kell, akkor az eleje A pont közelében legyen, és a vége is útrakészen várjon?
Persze ez bonyolult kérdés, sokkal egyszerűbb kitalálni, hogy elfogyott az orosz benzin.

Az meg ismételten a te hülyeséged, hogy idehozod a VH-t.
Kisfiam, akkor megtámadták az oroszokat, komplett városokat kellett elköltöztetniük az Urálon túlra, így is eltartott két évig, amíg megállították az előrenyomulást. Meg az oltári mázli is kellett hozzá. Ne legyél már akkora fasz, hogy azt hiszed, hogy egy támadást úgy indítanak, hogy a gyártósorokon vannak a tankok. Mesélj, a németek is úgy jutottak el Sztálingrádig, hogy nem volt harckocsijuk?
Egyébként a VH-ban a tankokat nem nagyon lehet a maiakhoz hasonlítani, némileg egyszerűbbek voltak-

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.28. 18:33:55

@tiltsál ki te gyökér: gyökér, az általam belinkelt dolog pont azt bizonyítja, hogy az exportból vonjuk le az importot.
Nem, nem a gdp-ből, mint te állítod!

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.28. 18:36:15

@tiltsál ki te gyökér: "Mesélj, a németek is úgy jutottak el Sztálingrádig, hogy nem volt harckocsijuk"

Ezt ki mondta?
De talán elmesélhetnéd, volt-e folyamatos fejlesztés a haditechnikában a II világháború alatt, volt-e gondjuk a németeknek a gyártással, az üzemanyaghiánnyal???

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.28. 18:38:18

@tiltsál ki te gyökér: "utánpótlás, kommunikáció, közlekedés és az addig nem tapasztalt partizántevékenység is. Ahogy hátráltak is oroszok, utánpótlásuk egyre rövidebb, a németeké egyre hosszabb utat tett meg a csapatokig"

tiltsál ki te gyökér 2022.03.28. 20:15:32

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"az általam belinkelt dolog pont azt bizonyítja, hogy az exportból vonjuk le az importot."
Aham. És ha nincs export akkor mit csinálunk?

tiltsál ki te gyökér 2022.03.28. 20:31:41

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"Ezt ki mondta?"
Minden hozzád hasonló, aki azt hiszi, hogy az orosz úgy indult neki a háborúnak, hogy nincs raktáron húszezer
"De talán elmesélhetnéd, volt-e folyamatos fejlesztés a haditechnikában a II világháború alatt, volt-e gondjuk a németeknek a gyártással, az üzemanyaghiánnyal???"
Hogyne lett volna. Három évvel a háború kezdete után. Méghozzá azért, mert az orosz tartalékok kimeríthetetlenek voltak. Ízlelgesd. Orosz tartalékok...

"utánpótlás, kommunikáció, közlekedés és az addig nem tapasztalt partizántevékenység is. Ahogy hátráltak is oroszok, utánpótlásuk egyre rövidebb, a németeké egyre hosszabb utat tett meg a csapatokig"
És ezekből melyik áll fenn jelenleg, te szerencsétlen? Nézz már rá a térképre, hogy a németektől milyen messze van Moszkva. Aztán nézz rá, hogy orosztól milyen messze Kijev.
Összehasonlítasz egy 2000 km távolságra lévő cirka 2000 km es frontvonalat egy 300 km-re lévő város megtámadásával. Összehasonlítasz egy 3 évig tartó hadjáratot egy egy hete tartóval. Ráadásul nem veszed észre, hogy egy kevés nyersanyaggal rendelkező német pont azon tört meg, hogy az orosz nem fogy ki semmiből. Ez azért van, mert buta vagy mint a segg.
Na, nem látom a választ. TE hogy mozgatnál A-ból B-be ezer járművet. Fentebb ott a kérdés.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.28. 22:43:06

@tiltsál ki te gyökér: "???"
Hogyne lett volna. Három évvel a háború kezdete után. Méghozzá azért, mert az orosz tartalékok kimeríthetetlenek voltak. Ízlelgesd. Orosz tartalékok"

Azèrt kaptak Angliàtól fegyvereket...aztàn az USA-tól. Ízlelgesd...Ford .

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.28. 22:43:46

@tiltsál ki te gyökér: "Összehasonlítasz egy 3 évig tartó hadjáratot egy egy hete tartóval"

Kèsik a naptàrad?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.28. 22:45:08

@tiltsál ki te gyökér: akkor hogyan magyaràzod, hogy egy hónap alatt sem tudtàk Kijevet lebombàzni ès elfoglalni?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.28. 22:58:56

@tiltsál ki te gyökér: "Február 25.
Searchtool right.svg Bővebben: Kijevi csata (2022)
Fájl:VOA video of Eastern Ukraine during 2022 Russian invasion.webmMédia lejátszása
Videófelvétel a kelet-ukrajnai helyzetről
Éjszaka továbbra is rakétákkal és tüzérséggel lőtték Kijevet az oroszok,[85] majd reggel benyomultak az orosz páncélosok Kijev külvárosaiba"

Februàr 25. Most màrcius 28. van...
Ezek a hülye oroszok nem kèrdeztek meg téged, hogy benyomuljanak-e páncélosokkal, vagy előbb bombázzanak?
Pedig ilyen zseni, mint te, nincs mégegy!
Képtelen értelmezni a külker. egyensúlyt, de okosabb, mint a KSH, az MNB ès nemzetközi szervezetek együttvéve.
Aki nem tudja, hogy a gdp-ből nem vonható ki az import...
Akibszerint -10 fokban elég kétnaponta beindítani a tankot. Addig a kezelőszemèlyzet hazamegy.
Aki egy lebombázott városba vonulna be...ez milyen jól sikerült Sztálingrádnál is!

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.28. 23:06:56

@tiltsál ki te gyökér:" Führer-Anweisung N°6 megírása során Hitler úgy hitte, hogy a német hadsereg néhány héten belül készen fog állni a hadművelet megkezdésére. Azonban még azon a napon, amikor kiadta a parancsot, értesítették, hogy a német csapatokat a vártnál jobban igénybe vette a lengyel hadjárat. A harckocsizó alakulatoknak és a gépesített lövészeknek időre volt szüksége, hogy megjavítsák járműveiket, ezen felül a hadsereg lőszerkészletei is vészesen alacsony szinten álltak.[19"

Mikor? A háború legelején, mielőtt megtámadta a franciákat.
Idióta vagy. Semmit nem tudsz, de azt nagyon!

Dunquerqe-nél a páncélosai megálltak, mert be kellett várniuk a támogatást. Nem, nem egy hónapig, mint az oroszoknak Kijevnél!

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.28. 23:16:41

@tiltsál ki te gyökér: a Barbarossa júliusban indult. Októberben Moszkvát támadták, decemberre ki is fújt. Ennyit a 3 évről. Semmit nem tudsz, de azt biztosan!
A németeket a fagy verte meg. A magyaroknak a Don kanyarban megérkezett a téli ellátmánya, de a raktárakból nem jutott el az arcvonalba.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.28. 23:24:08

@tiltsál ki te gyökér: "Szállítások a Szovjetunióba Szerkesztés
Ezek a szállítások lehetővé tették, hogy a Szovjetunió a második világháború kezdeti (1941–1943) szakaszában pótolja saját hadiiparának a harcok során kiesett kapacitását. Ebben az időszakban a szovjetek számos gyárat telepítettek az Urál-hegységtől keletre, hogy megvédjék őket az előrenyomuló Wehrmacht fenyegetésétől. A háború során folyamatosan nőtt a szovjet hadiipari termelés, míg végül a szövetségesek szállításai elvesztették korábbi jelentőségüket."

No nédd má', hát nem az usákoktól kapott hadfelszerelést a szovjet???

tiltsál ki te gyökér 2022.03.28. 23:24:53

@Igazamvanvagyigazamvan?: Kaptak embert is Angliától, akik harcoltak, te ostoba?
"Kèsik a naptàrad?"
Nem, nem késik a naptáram seggfej, hanem a háború negyedik napján közölte az okos média, a még okosabb fajtád meg szopta befele a hülyeséget, hogy megállt az orosz, mert nincs benzinje. Megkeressem, hogy hogyan okoskodtál? :D:D:D:D

"akkor hogyan magyaràzod, hogy egy hónap alatt sem tudtàk Kijevet lebombàzni ès elfoglalni?"
Nem akarták, úgy.

"Ezek a hülye oroszok nem kèrdeztek meg téged, hogy benyomuljanak-e páncélosokkal, vagy előbb bombázzanak?"
Mintha azt linkelted volna, hogy éjszaka lőttek, nappal bementek. Milyen meglepő, hogy a saját egy mondatodat sem tudod értelmezni...

"Képtelen értelmezni a külker. egyensúlyt, de okosabb, mint a KSH, az MNB"
Ó nem. Nem vagyok náluk okosabb, csak nálad. Mondjuk az meg nem nagy teljesítmény, nálad a kutyám is okosabb.
A külker egyensúly akkor hoztad fel, amikor már láttad, hogy szopón vagy. Észrevetted, hogy kérdésekre soha nem vagy hajlandó felelni, mert abból rögtön látszik, hogy mennyire összevissza pofázol :D:D:D
Szóval.
1. Melyik a nagyobb, 300 vagy 1000?
2. A-ból B be melyik módon mozgatsz ezer járművet?
Válaszolj bazmeg, nem olyan nehéz kérdések ezek. :D:D:D

" -10 fokban elég kétnaponta beindítani a tankot. "
Ezt én mikor írtam, kisköcsög? A 2. vh alatt 3 óránként 10 perc járatás volt a teljes harckészültség, én ezt írtam. Minusz 10 volt február végén?
"Addig a kezelőszemèlyzet hazamegy."
Na, akkor gondold át a választ. :D Szerinted folyamatosan járatni kell a tank motorját? Minek?

"Aki egy lebombázott városba vonulna be..."
Mint minden normális katona. Tudod, az van, hogy oda jó bevonulni, ahol nem lőnek rád minden sarkon. Szerinted, te barom miért másoltad be, hogy éjjel lőttek, nappal bevonultak? Mert a katona azt szereti, ha hátulról lövik?

"ez milyen jól sikerült Sztálingrádnál is!"

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.28. 23:25:08

@tiltsál ki te gyökér: "Angolszász szállítások a Szovjetunióba, tonnában[11]
Év Tonna %
1941 360 778 2,1
1942 2 453 097 14
1943 4 794 545 27,4
1944 6 217 622 35,5
1945 3 673 819 21
Total 17 499 861 100"

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.28. 23:35:39

@tiltsál ki te gyökér: nagyonbuta, a külker egyensúly ott van a gdp számítás képletében. Jézus, te hogy maradsz életben ennyi ésszel? Még le is fordítottam neked angolról magyarra! Ja, oroszra nem, bocs.
Az pedig szép öntökönrúgás, hogy azért támadták meg Kijevet, vonultak be, bombázták, mert nem akarják elfoglalni!

Ekkora barmot, mint te!

Igen, az is szép, hogy már február végén bombázzák, bevonulnak a tankok, aztán...egy hónappal később még ugyanott állnak!
De legyen igazad! Az ellátmány folyamatosan érkezik, lőszer, amennyi kell, üzemanyagból még több is van, de ott állnak , lerostokolva!!! Ez azt jelenti, hogy a sokkal gyengébb ukránokkal nem bír az állig felszerelt orosz, vagy direkt ott piknikeznek?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.28. 23:43:57

@tiltsál ki te gyökér: "én mikor írtam, kisköcsög? A 2. vh alatt 3 óránként 10 perc járatás volt a teljes harckészültség, én ezt írtam. Minusz 10 volt február végén?
"Addig a kezelőszemèlyzet hazamegy."
Na, akkor gondold át a választ. :D Szerinted folyamatosan járatni kell a tank motorját? Minek"

Tehát, 3 óránként tíz perc, a tank át se melegszik. Az időjárásról meg annyit, hogy hó borítja a tájat a felvételeken. Tudom, ez speciális orosz hó, plusz 20 fokban esik.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.28. 23:45:43

@tiltsál ki te gyökér: "Érintetlen fehér hó borította be a fővárost, amely más helyzetben gyönyörű látványt nyújtana, most azonban csak tovább növeli Kijev lakosainak aggodalmait, hiszen a hirtelen jött hidegben több ezer ember húzza meg magát fűtetlen pincékben, mélygarázsokban és metróállomásokon városszerte"

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.28. 23:47:15

@tiltsál ki te gyökér: "
Mint minden normális katona. Tudod, az van, hogy oda jó bevonulni, ahol nem lőnek rád minden sarkon"

Egy romvárosban ugyanúgy lőnek rád. Sztálingrád? Leningrád? Berlin?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.28. 23:48:25

@tiltsál ki te gyökér: GDP = C + I + G + NX
where consumption (C) represents private-consumption expenditures by households and nonprofit organizations, investment (I) refers to business expenditures by businesses and home purchases by households, government spending (G) denotes expenditures on goods and services by the government, and net exports (NX) represents a nation’s exports minus its imports

Emészd meg. Nyeld le.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.28. 23:54:39

@tiltsál ki te gyökér: Understanding Gross Domestic Product (GDP)
The calculation of a country’s GDP encompasses all private and public consumption, government outlays, investments, additions to private inventories, paid-in construction costs, and the foreign balance of trade. (Exports are added to the value and imports are subtracted

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.29. 00:17:28

@tiltsál ki te gyökér: "Kaptak embert is Angliától, akik harcoltak, te ostoba"

Ez hogy jön ide, gyökér?
Az oroszok embert is vesznek a haditechnikájukba külföldről?
Ja, tènyleg! A híres orosz haderőnek kell a csecsen.
Pénzért lóg a csecsen.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.29. 00:19:14

@tiltsál ki te gyökér: " additions to private inventories"

Ezt pedig külön figyelmedbe ajánlom.
Magánbefektetés, mint a gdp része...tudod, az apport.

tiltsál ki te gyökér 2022.03.29. 20:28:12

@Igazamvanvagyigazamvan?:
(Exports are added to the value and imports are subtracted
Ez számodra mit jelent, te szerencsétlen hülye?

tiltsál ki te gyökér 2022.03.29. 20:39:07

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"Tehát, 3 óránként tíz perc, a tank át se melegszik. "
Tehát a tanknak folyamatosan járatni kell motorját, hogy átmelegedjen? Mind a 12 henger megy a T-72 ben?
A kamionosok is járatják a motort télen folyamatosan?

tiltsál ki te gyökér 2022.03.29. 20:40:54

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"Egy romvárosban ugyanúgy lőnek rád. Sztálingrád? Leningrád? Berlin?"
Kéne szólnod a világ összes hadseregének, hogy teljesen felesleges a tüzérségi előkészítés, lőnek a romok alól is.

tiltsál ki te gyökér 2022.03.29. 20:42:40

@tiltsál ki te gyökér:
1. Melyik a nagyobb, 300 vagy 1000?
2. A-ból B be melyik módon mozgatsz ezer járművet?
Válaszolj bazmeg, nem olyan nehéz kérdések ezek. :D:D:D

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.29. 22:25:47

@tiltsál ki te gyökér: azt, hogy az exportból kivonjuk az importot, ez a külker. Mérleg, aminek az egyenlege lehet pozitív, vagy negatív, és az módosítja az értéket.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.29. 22:27:39

@tiltsál ki te gyökér: GDP = C + I + G + NX
where consumption (C) represents private-consumption expenditures by households and nonprofit organizations, investment (I) refers to business expenditures by businesses and home purchases by households, government spending (G) denotes expenditures on goods and services by the government, and net exports (NX) represents a nation’s exports minus its imports

Semmiképp nem az, amit te állítasz, hogy a GDP-ből vonjuk le az importot!!!
Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak megjátszod magad?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.29. 22:29:39

@tiltsál ki te gyökér: A-B között semmiképp nem saját lábon, hanem szállítóeszközökkel. Lásd, németek a II. Világháborúban.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.29. 22:31:43

@tiltsál ki te gyökér: "Kéne szólnod a világ összes hadseregének, hogy teljesen felesleges a tüzérségi előkészítés, lőnek a romok alól is."

Te gyáriidióta, nem ez volt a kérdés!
A tények: az oroszok némi bombázás után bevonultak, majd megrekedtek.
Az ellátási vonalaikon végig a saját járműveik álltak.
Te mit nézel?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.29. 22:34:47

@tiltsál ki te gyökér: nem, elég tíz perc. Ettől olyan meleg van egy tankban, hogy simán áttelelnek benne.
Sőt azt hallottam, hogy a németek gáz helyett tankokat vesznek az oroszoktól, arra cserélik a gázkazánokat.
Te gyengeelméjű, nem azért kell járatni a tankot, mert belefagy a motorolaj! Azért vazze, mert nem hoztak magukkal sátrakat, hogy piknikezzenek!

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.29. 22:37:38

@tiltsál ki te gyökér: ja, olyan jó volt az orosz haditerv, hogy az első három nap előrenyomulása után egy hónapig lőtték Kijevet!
Rád hallgattak, előbb bevonultak, aztán lőttek!
Putyinnak téged kéne alkalmazni, Lavrovot meg a Gulágra!

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.29. 22:38:22

@tiltsál ki te gyökér: olyan fényesen bejött a jól megtervezett haditerv, hogy most visszavonulnak.

tiltsál ki te gyökér 2022.03.29. 23:41:39

@Igazamvanvagyigazamvan?:
És ki kérdezte a külker mérleget? Ezt akkor vetted elő, amikor rájöttél, hogy addig hülyeséget beszéltél. De tessék, akkor itt a kérdés. Ha a külker mérleg negatív, akkor az csak ott lóg a levegőben, vagy le kell vonni?
A saját belinkelésedben ott van bazmeg, hogy az importot le kell vonni. Megtermelsz valamennyit, hurrá, de amit nem te termeltél meg, azt le kell vonni. Unom, hogy adod, hogy nem érted, és hogy nem vagy képes bevallani, hogy baromságot beszéltél.

"1. Mi az a 300 és 1000? Lóerő?"
Nem, ott van fent, ha spanyol paradicsomot veszel 700 ért és 1000 ért adod, vagy ha itthon termeled meg, és ezerért adod. Az egyiknél 300 a gdp a másiknál 1000. Melyik a nagyobb.

"A-B között semmiképp nem saját lábon, hanem szállítóeszközökkel. Lásd, németek a II. Világháborúban."
Az megvan, hogy a menetoszlop szállítóeszközökből áll, te nagyon hülye? :D:D:D:

"nem, elég tíz perc. Ettől olyan meleg van egy tankban, hogy simán áttelelnek benne."
Annyira jó, hogy ennyire kiszámíthatóan hülye vagy. Szóval te tényleg azt hiszed, hogy egy tankot úgy terveznek, hogy nincs benne kiegészítő fűtés? Bazmeg személyautót lehet úgy rendelni, hogy van benne állófűtés, kamionokban alapfelszereltség. És képzeld, nem, nincs az a barom a világban, aki úgy tervezne tankot, hogy folyamatosan járni kelljen a motorjának, hogy meleg legyen benne. Elmondom neked, hogy pont azért kell időszakonként beindítani azért kell, hogy a kenőanyagok ne dermedjenek szarrá, a tömítések ne repedjenek ki, stb. Nem a személyzet miatt, azoknak meg van oldva a meleg. Ennyire vagy ostoba, hogy harmadszor kérdeztem rá, és még mindig nem kezdtél el gondolkodni, hogy jajj, a szibériai hadosztályban tényleg folyamatosan járnak a tankmotorok?
"az első három nap előrenyomulása után egy hónapig lőtték Kijevet!
Rád hallgattak, előbb bevonultak, aztán lőttek!"
Bevonultak Kijevben aztán lőtték? Ez érdekes, nem hallottam róla, hogy azt lőtték ahova bevonultak.
Tényleg nem fáj, amikor ennyire nagyon hülye vagy? :D:DD

"olyan fényesen bejött a jól megtervezett haditerv, hogy most visszavonulnak."
Ja. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy Ukrajna kész kompromisszumot kötni Oroszországgal a katonai semlegesség és egyes területek vonatkozásában, ez azonban csakis népszavazás útján rendezhető.
Ezért tényleg érdemes volt szétlövetni az országát. Miért ne vonuljanak el? Leamortizálták a haderőt, szétcseszték a fél országot, és az lesz, amit akartak egy hónappal ezelőtt. Tényleg, hatalmas siker ez ukrán részről

tiltsál ki te gyökér 2022.03.29. 23:44:08

@Igazamvanvagyigazamvan?: És már elmodtam egyszer. Mivel fogalmad nincs (nekem sem) hogy mi volt a haditerv, nem nagyon magyarázhatsz, hogy összejött vagy nem. Az egy dolog, hogy te kitalálod, hogy mit akartak, aztán örülsz, hogy nem jött össze, de ezzel az erővel azt is kitalálhatod, hogy az Atlanti-Óceánig akartak eljutni, és nem jött össze nekik.

tiltsál ki te gyökér 2022.03.30. 00:02:36

@Igazamvanvagyigazamvan?:
" A-B között semmiképp nem saját lábon, hanem szállítóeszközökkel. Lásd, németek a II. Világháborúban."
Ezt nem tudom sajnos kihagyni :D:D
Szóval, szerinted a világháborúban a németek az ellenséges területen vonaton vitték a csapatokat. Milyen remek ötlet, tényleg!
Rájössz, hogy miért egy baromság ismét? Segítsek? Felpakolsz egy rakat tankot egy vonatra, majd bemész ezzel a vonattal az ellenséges vonalak mögé.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.30. 09:37:37

@tiltsál ki te gyökér: "evonultak Kijevben aztán lőtték? Ez érdekes, nem hallottam róla, hogy azt lőtték ahova bevonultak"

Ezt nem mondtam. Nem is következik a mondatból. Hülye-e vagy?
Tehát, a spanyol import 300 Ft-tal növeli a GDP-t. Eddig azt állítottad, hogy az import csökkenti a gdp-t, mert le kell vonni belőle. Döntsd el.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.30. 09:38:54

@tiltsál ki te gyökér: ellenséges vonalak mögé??? Nem, ez nem volt benne sem a kérdésedben sem a válaszomban. Te tényleg hülye vagy.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.30. 09:41:57

@tiltsál ki te gyökér: "November 30-án hajnali 02.00 óra körül az osztálytól egy futár érkezett a 3. századhoz a következőírásbeli paranccsal: „Az osztályt egy új bevetési körzetbe helyezik. A lánctalpas járműveket Vácon rakodják fel vasúti szerelvényekre. A páncélozott részeket Koppe hadnagy vezeti oda. Indulás azonnal”.168 Von Rosen hadnagynak az osztály harcálláspontján kellett jelentkeznie"

Idióta
vagy.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.30. 09:43:14

@tiltsál ki te gyökér: " Mivel a harckocsi túl széles volt ahhoz, hogy hagyományos német vasúti platókocsin lehessen szállítani, ezért a konstruktőrök kétfajta lánctalpváltozat rendszeresítése mellett döntöttek"

Hú, te gyökér.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.30. 09:44:40

@tiltsál ki te gyökér: avagy nrm vagy tisztában az ellenséges vonalak és az ellenséges terület közti különbséggel.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.30. 09:57:01

@tiltsál ki te gyökér: "Bevonultak Kijevben aztán lőtték"
Te nem olvasol híreket? Már február végén Kijev külterületén voltak az orosz tankok. Azóta nem lőtték?

tiltsál ki te gyökér 2022.03.30. 17:39:06

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Tehát, a spanyol import 300 Ft-tal növeli a GDP-t. Eddig azt állítottad, hogy az import csökkenti a gdp-t, mert le kell vonni belőle. Döntsd el."
A magyar meg 1000rel növelné. Tehát akkor a kintről behozott termék fogyasztása kevesebb GDP vel jár.

"ellenséges vonalak mögé??? Nem, ez nem volt benne sem a kérdésedben sem a válaszomban."
Kezdjük ott, hogy választ nem adtál.
Annyira buta vagy, hogy még a kérdést sem érted. Idézgetsz hülyeségeket, aminek semmi köze a témához. Én meg unom, bár egy darabig tényleg jókat lehet röhögni a baromságaidon.
Na, csak, hogy képbe kerülj. Oroszországon belül bazmeg most is vonaton szállítják a tankokat. Olcsóbb, gyorsabb, kényelmesebb.
Viszont, az támadó hadoszlopot nem rakhatod fel a vonatra- mint ahogy te elképzeled- mert akkor az első ellenséges érzelmű bakter kisiklatja, vagy megállítja, és ott áll az hadsereg védtelenül. Vagy van egy Matuska Szilveszter, aztán elintézi az egészet. Ezért egy orbitális faszság amit ugatsz, hogy vonattal szállítanád a sereget.
A pontból B be pedig nem úgy mozgat normális ember egy hadsereget, hogy odamennek, és megállnak B pont mellett a mezőn, mert azt egy szép nagy célpont.
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4202/42028/420284/42028432_fcc0a84e9e5b57d8f3a2d699ca239744_wm.jpg
Tessék. Így nézett ki a hadoszlop. Nem gyanús, hogy mindnek pont 30 méterre a másiktól fogyott ki a benzinje? Gondolom nem.
Aztán: Látom arról már szépen befogtad a pofád, hogy mennyire kellene felmelegíteni egy tankot, azért elmondom még egyszer. Vagy nyolcvan éve léteznek állófűtés-rendszerek. Ugyanis rájöttek- veled ellentétben, hogy mennyivel egyszerűbb megoldani öt köbméter fűtését egy berendezéssel, mint egy 12 hengeres motort járatni. Sőt, azt is elmondom neked, hogy klíma is van ezekben, mert az sem túl szerencsés, ha a személyzet hőgutát kap.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.30. 23:21:34

@tiltsál ki te gyökér: "magyar meg 1000rel növelné. Tehát akkor a kintről behozott termék fogyasztása kevesebb GDP vel jár"
Na, itt ismerted el, hogy az import növeli a gdp-t. Kevesebbel, mint a hazai, de növeli. Mondjuk szarban is lennénk, ha a nálunk működő külföldi cégek nem növelnék a gdp-t.

A tankról: linkelj légyszíves valamit a fűtésükről. Mert a T 72-es csak egy roppant egyszerű ventillátorral van felszerelve.
Állófűtés: nos, az vagy üzemanyagot foguaszt, vagy áramot, amit a dízelmotor állít elő.
Az orosz páncélozott járművekben az állófűtés a motor hűtőközegét melegíti, és mellesleg fűti a belső teret is. Üzemanyagról megy. Én ennyit találtam a neten róla.
Mellesleg , azt kérdezted, hogyan mozgatnék harckocsikat A-ból B-be.
Egy biztos, a fotón a konvoly nem vett fel harcállást, de felteszem, mozgott. Gondolom, nem tolták. De egy hónapja tart a háború , és odaértek Kijev alá egy hét alatt...Gondolom, a maradék három hétben ment az állófűtésed.
Állandó harckészültségben, álló motor mellett...hiszen ez jellemző a harckészültségre. Jönnek drónok, lőnek ránk, de mi állófűtünk!

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.30. 23:24:45

@tiltsál ki te gyökér: " válaszomban."
Kezdjük ott, hogy választ nem adtál"
De, adtam, te idióta, bele is kötöttél! Vonaton! Nem emlékszel? De lehet, hajón, vagy repülőn.
Egy biztos, nem saját lábon, fél Fehéroroszországon át.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.30. 23:30:33

@tiltsál ki te gyökér: "hogy az olyan korszerű, modern tankokban, mint például az Abrams is, nincs légkondicionáló beszerelve a legénység számára? Bár tegyük hozzá, hogy a legújabb modellbe már beépítésre került egy "Thermal Management System", ami sivatagi környezetben a számítógépeket hivatott hűvösen tartani"

Ami van, az is hideg-meleg levegő befúvás.

Az Abrams-ban!

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.30. 23:37:58

@tiltsál ki te gyökér: "Akár 60 fok is lehet a tank belsejében, ezért a légkondicionálás nem luxus, hanem alapfeltétel – volna. Ám ez még mindig ritka, a német Leopard2 esetében csak a legmodernebb, A7-es verzióban számíthatnak hűtésre a katonák, amit a fő hajtómotor helyett egy 17 kW (24 LE) teljesítményű segédmotor működtet, hogy a legénység spórolhasson az üzemanyaggal."

Nesze, szokjad!
süti beállítások módosítása