Az Osztrák-Magyar Monarchia és a putyini Oroszország közötti párhuzamosságok nem nyilvánvalók, de tanulságosak lehetnek. Ezért érdemes előbányászni néhány elfeledett történelmi tényt:
- A XIX. század második felében a cári Oroszország volt a Balkánt és Kelet-Közép-Európát destabilizáló külföldi nagyhatalom. Egyfelől a mindenkori cár szent kötelességének tartotta a görög-keleti vallás egykori központjának, Konstantinápolynak (Isztambulnak) a felszabadítását az iszlám fennhatóság alól, másfelől a pánszláv testvériség eszméjéből kiindulva az orosz nagyhatalom feladatának tartotta a Balkánon a török uralomnak, Közép-Európában az Osztrák-Magyar Monarchiának alávetett szláv népek megsegítését és felszabadítását.
- Akkor az Oszmán-Török állam volt Európa fejlődésképtelen, beteg embere és Oroszország volt a gazdaságilag gyorsan gyarapodó, olyan csúcsteljesítményre képes állama, amely képes volt 12 év alatt kiépíteni a 9000 kilométernél hosszabb transzszibériai vasútvonalat. De azóta fordult a kocka és a putyini agressziót már jóval megelőzően Oroszország volt Európa és a világ gazdaságilag „beteg embere” és Törökország - minden válságával együtt – a közel-keleti térségben a nagyhatalmi szerepre törekvő országa.
- Ukrajna könnyű prédának ígérkezett, akárcsak Bosznia-Hercegovina az Osztrák-Magyar Monarchia számára.
- Ferenc József a „keresztény lakosság védelmének” ürügyével 1878-ban elfoglalta (okkupálta) a muzulmánok által is lakott Bosznia-Hercegovinát, majd 1908-ban ezt követte a bekebelezés (annexió) kiváltva ezzel a boszniai szerbek ellenállását. Ez az annektálás elleni heves tiltakozás vezetett aztán a Monarchia trónörökösének, Ferenc Ferdinándnak a meggyilkolásához. Az orosz-ellenességtől vezérelve az Osztrák-Magyar Monarchia azzal gyanúsította meg, utólag már tudhatóan indokolatlanul Szerbiát, hogy ott tervelték ki a terrorcselekményt, aminek a folyománya a hadüzenet lett Szerbia ellen. Azonban mindenki meglepetésére a sokkal kisebb, gyengébbnek tűnő szerb királyság visszaverte a Monarchia haderejét, sőt mi több a szövetségeséhez fordult segítségért Oroszországhoz, majd annak szövetségeseihez: az antanthoz.
- A kölcsönös hadüzenetek láncreakciója vezetett a központi hatalmak és az antant közti „Nagy Háborúhoz”. Ebben a szemben álló felek minden rendelkezésre álló erőforrást a háború szolgálatába állítottak. Ezt a központosított, állami elosztáson alapuló, joggal, szociális helyzettel és emberélettel mit sem törődő politikai struktúrát hívhatjuk Hadiállamnak.
- A mai globális kereskedelem és kommunikáció világában már csak egy „klasszikusnak” tekinthető Hadiállam létezik, az elvileg önellátásra is alkalmas Oroszország. A Hadiállam vezérelvű, a hatalom monopóliumát gyakran az egyház ideológiai támogatásával gyakorló, hazafias érzelmektől túlfűtött militarista-bürokratikus berendezkedés (ami félő, hogy Orbánnak is nagyon az ínyére volna). A probléma vele az, hogy a cápához hasonlóan, csak előre tud úszni; nem képes visszafordulni, visszavonulni, mert az általa dicsőitett hadi erények közt nem szerepel a nőket lenéző vitéz férfihoz méltatlan kompromisszumkészség.
- Az orosz-ukrán konfliktusnak tehát három kimenete létezhet: vagy világháború, vagy Oroszország karanténba zárása, a Szovjet-Oroszországot körülvevő „egészségügyi határzár” („cordon sanitaire”) mintájára, vagy Oroszországnak – a ferenc-józsefi Monarchiához hasonló – részekre való felbomlása.
