QUBIT - 2022. október 6.
A FINN CSODAISKOLÁKBAN SEMMI OLYAN NEM TÖRTÉNIK, AMIT NE LEHETNE BÁRHOL, AKÁR INGYEN IS MEGVALÓSÍTANI
Egy finn iskolába pontosan olyan belépni, mint bemenni egy akármilyen iskolába. Vannak gyerekek, tanárok, meg az iskolai munkát segítő további munkatársak. A finn iskola szerepe pontosan ugyanaz, mint a nagyvilág bármely más iskolájáé: adott időkeretben és térben információkat adjon át, fejlessze, tanítsa az oda járó gyerekeket, és lehetőleg velük együtt fejlődjenek a tanáraik is. A világ mégis a nagybetűs finn csodáról beszél, amikor az oktatás kerül szóba. Miben rejlik vajon ez a csoda, és mit gondolnak róla maguk a finnek? Na és az észte
Cipők katonás rendben, névre szóló asztalok, székek és szekrények, a kapuban kedvesen mosolygó portás, frontális osztálymunkához berendezett, de könnyen mozgatható bútorokkal felszerelt termek, rengeteg párna, változatos, különféle feladatokat ellátó terek, stúdió, zeneterem rengeteg hangszerrel, fejlesztőszoba, bokszzsák, a tanári szobában pedig masszázsszék. A Norssi-ban, vagyis a Jyväskylä Egyetem Neveléstudományi és Pszichológiai Karának részét képező Normál Iskolában két, zokniban toporgó-feszengő kislány várt minket, akik körbevezettek az épületben, behívtak a tanórákra és meséltek a saját tanulási élményeikről. A Norssi küldetése az alapképzés, a felső-középfokú oktatás és az irányított tanítási gyakorlat megszervezése a tanárképzés részeként.
Az iskola nyitott volt számunkra, amúgy is rendszeresen járnak oda a világ minden tájáról. Az első, ami feltűnt, a hihetetlen tisztaság. Sehol egy porszem, még a szekrények teteje is tükörfényes volt, viccelődtek is rajta kísérőink, hogy milyen veszélyes szakma Finnországban az iskolai takarítóké, akinek a látottak alapján fel kell mászni a szekrényekre. A lányok ezért is lehettek zokniban. Igaz, van benti cipőjük, de azt nem szeretik, a többi tanulón sem igen volt cipő az iskolában. Amikor a tisztaságot már megszoktuk, szemet szúrt az iskolai terek elrendezése. Nagyon sok különböző méretű terem, párnákkal telerakott sarkok, kényelmes fotelekkel megpakolt aula volt az iskolában, sőt még egy hatalmas üvegház is fogadott minket.
A látogatáson Magyarország, Románia (Erdély), Észtország és Finnország pedagógusai és oktatással foglalkozó szakemberi vettek részt szeptember 26-a és 28-a között, a Jyväskylä-i Egyetemen az #újpedagógia munkatársai által koordinált Digiloping Teachers nemzetközi Erasmus+ projekt résztvevőiként. A Digiloping Teachers célja, hogy 21. századi módon fejlessze a magyar és erdélyi pedagógusok digitális kompetenciáit. A szakmai stáb azért a finn kampuszon találkozott, hogy lehetőség nyíljon a tudás személyes megosztására, a partnerországok pedagógiai valóságának megvitatására, valamint, hogy megismerkedhessen a finn „oktatási csodával”, és azzal, mit jelent ez 2022-ben. A szakmai workshop során szóba kerültek a résztvevő országokban zajló oktatási folyamatok, nehézségek, a magasabb digitális kompetenciákkal rendelkező tanárok mentorszerepének lehetőségei; kitértek arra, hogy van-e lehetőség innovációra az adott országokban, és olyan programokkal ismerkedhettek, mint a természettudományok oktatásában innovatív PocketLab, a kreativitást és technológiai innovációt serkentő Innokas vagy a természettudományok elsajátítását játékos formába csomagoló Psyon Games, és meglátogathattak két iskolát is.
A miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon tanára, Skultéty Katalin a Jyväskylä Christian Schoolban azt tapasztalta, hogy az iskolában hatalmas az udvar, az udvaron sportpálya, játszótér, az udvar sarkában emlékmű áll. A két épületből álló intézmény egyik épülete közel 100 éves, míg a másik fehér falú, modern építmény. A patinás épületet épp felújítják, átalakítják a belső tereit. A modern épület azért került az udvarba, mert a felújítás idejére ideiglenes felhúzták az iskolaépület mellé: tágas terekkel, önkiszolgáló menzával, a folyosó fordulójában pingpongasztallal. A menzán az ételallergiás gyerekeket névre szóló dobozok várják. A folyosón, a haladási irányt jelző nyilak mellett polcok, tele cipővel. Korábban rengeteget költöttek az oktatási intézmények takarítására Finnországban, ezért most nagyon vigyáznak a tisztaságra és a rendre. Vendégzoknikat is tartanak. A szintén az egyházi gimnáziumot meglátogató Váczi Dorka, a Digiloping Teachers program koordinátora ugyancsak a terek izgalmas kialakítását említette első benyomásként.
Elmondása szerint a tanulási környezet az együttműködésre és mozgásra volt optimalizálva. Az eszközök, az asztalok a székek, mind könnyen mozgathatók, összetolhatók voltak, illetve a termek barátságosak, egy hagyományos magyar tantermekben nem túl jellemző tárgyakkal, bokszzsákokkal, falba szerelt húzódzkodókkal, plafonról lógó hintákkal, ahol a tanulók akár a tanóra közben is ülhettek. Számos olyan terem volt, amiben elsősorban kézműves foglalkozásokat lehetett tartani: varróterem, barkácsterem, diákok számára fenntartott konyha. Úgy nézett ki az egész iskola, mintha egy duális szakképző intézmény műhelye lett volna, ahol a gyerekek minél több dolgot csinálhattak a kezükkel. Egyvalami nem volt az iskolákban: informatika terem.
„Digitális eszközöket csak akkor használunk, ha a tanulási folyamat megkívánja”
Mint azt Skultéty elmondta, a gyerekek nem használhatnak mobiltelefont az iskola területén, de vannak táblagépeik. Jukka Sinnemäki finn sztárpedagógus, a Global Teacher Award 2019-es nyertese, az iskola egyik tanára a kézírás fontosságát hangsúlyozta. Sokat romlottak a finn diákok matematika és szövegértés eredményei az elmúlt években, és mivel az intelligencia szoros kapcsolatban van a finommotoros mozgással, a parlament döntése alapján a hangsúlyt a kézírásra, a kézzel végzett tevékenységekre helyezik. Az informatika terem hiánya a pedagógiai koncepció része – mondta el az egyik tanárnő, aki irodalmat és nyelvtant tanít a Norssi-ban, és akinek a munkáját két tanársegéd segíti. Utóbbi szakszemélyzettel töltötték a gyerekek az időt az udvaron a szünetekben, hogy a tanárnő elő tudjon készülni a következő órájára.
Egy harmadikosoknak tartott órán a gyerekeknek Google-dokumentumban kellett dolgozniuk, kifejezetten ügyelve arra, hogy a mondatok nagybetűvel kezdődjenek, és legyen írásjel a mondatok végén. Nem állt rendelkezésre az iskolának fejlesztett platform vagy különleges eszköz. Egy tablet, internet és egy online, mindenki számára elérhető, szerkeszthető dokumentum, amit rengeteg helyen használnak a munkaerőpiacon. A tanárnő elmondása alapján az egyik diák feszült lett, úgy érezte, neki ez nem fog menni, ő pedig hagyta, hogy megélje ezt az érzést, és támogatta abban, hogy túllépjen rajta. A következő órán frontálisan és párban zajló osztálymunkát figyelhettünk meg. A tanárnő megkérte a tanulókat, hogy párban olvassanak el egy szövegrészt a könyvből, akik ezt az iskola területén bárhol megtehették, kimehettek az osztályteremből. Volt, aki a tanári asztal alá bújt, mások a tanári szobában feküdtek le a földre, megint csak mások a folyosón lévő párnák alá rejtőztek. Amikor megkérdeztem, hogy mi a biztosíték arra, hogy a tanulók a feladattal fognak foglalkozni, a tanárnő szimplán csak ennyit mondott: „megbízom bennük”.
Az oktatás, ami a bizalomra épül
Hogy a finn társadalomban megbíznak egymásban az emberek, többször is elhangzott a látogatásunk során. A Norssi egyik igazgatója elmondta, hogy ez nemcsak a gyerekekre igaz: a tanárok felvétele is a bizalomra épül, sőt még a tanórák elkezdése is. Sinnemäki mesélte, hogy neki az egyik legfontosabb pedagógiai célja, hogy a tanulók akkor is elkezdjék adott időpontban az órát, amikor ő késik, vagy nem tud bemenni az órájára. Erre állítólag már óvodától kezdve ösztönzik a tanulókat. A pontos órakezdés a tanulói aktivitás iránti elköteleződést, az önálló munkavégzést és a bizalom erősítését segíti.
Annak, hogy a zene, a művészetek, a kézműves tevékenységek hatalmas szerepet kapnak a finn oktatásban, szintén pedagógiai jelentősége van. A diákoknak ezeken keresztül adnak folyamatosan pozitív visszajelzéseket, tudatosítják bennük, hogy lehet hibázni, el lehet rontani dolgokat, illetve a hagyományos tantárgyakban gyengébben teljesítő tanulóknak így tudják megmutatni, hogy miben jók, ezzel növelve a motivációjukat és csökkentve az iskolai lemorzsolódást. Így szinte magától értetődőnek tűnik, hogy a tanárok és a diákok is szeretnek iskolába járni, hiszen az iskolában olyan dolgokat csinálhatnak, amiben jók, eredményesek, amiben jól érzik magukat. Az iskola nemcsak hasznos vagy haszontalan tudástartalmak elsajátításának a helyszíne, hanem mindig történik valami olyasmi, ami a tanulókat pozitívan megerősíti.
A tanulás nem statikus folyamat, amit kénytelen-kelletlen elszenvednek a szereplők, hanem olykor jobban, olykor kevésbé izgalmas, de mindenképpen nagy aktivitást igénylő folyamat. Nyilván akadhatnak unalmas foglalkozások, elkalandozhat a diákok figyelme, kaphatnak rossz jegyet matekból (1 és 10 között osztályoznak, az 1-4 osztályzat számít bukásnak), ott is megdobálják egymást nyelvtan órán papírgalacsinokkal a gyerekek, de az egészen biztos, hogy minden nap történik valami, amiben a gyerek jó vagy ami simán csak felettébb érdekli.
A választható háztartástanórán két fogást készítettek el a tanulók a nemzetközi konyhát bemutató tankönyvükből, amiben magyar ételként a palacsinta és a pörkölt is szerepelt. Amíg az étel készült, a tanulók egymással beszélgettek, a telefonjukat nyomkodták, figyelték az ételt, vagy éppen megégették magukat, ha nem tudatosult bennük, hogy a felforrósodott lábas égési sérülést okozhat. A főzésóra választható elem az iskolában, és lehet tanulni gyakorlatban fizikát, kémiát, matematikát, történelmet, biológiát, így a tanulók többsége jelentkezik erre az órára.
Helmi, az egyik turistavezető kislány a Norssi-ban éppen saját országot épít osztálytársával egy projekt keretében. Ki kellett találniuk az országuknak egy nevet – egy nagyon hosszú finn szót hadart el –, a pénznemét, a földrajzi és kulturális sajátosságait. Nagyon büszkén mutatta a tabletjén a kidolgozott részleteket. Az adatokat a Google Tanterem egyik virtuális szobájában gyűjtötték. Amikor megkérdeztem, hogy a tanárok mennyit segítenek a munkában, kiderült, hogy semmit: Helmi készségszinten tud keresgélni az interneten, fel tudja dolgozni a releváns információkat, még grafikai feladatokat is el tud végezni. A mindennapos használathoz kapcsolódó digitális kompetenciák fejlesztése a finn iskolákban kifejezetten előtérben van. Az egyik észt kolléga például kifejtette, hogy miközben náluk is minden tanulónak van saját tabletje, és a tanárok gyakran használnak digitális eszközöket a tanórákon, prezentációkat, videókat készítenek, a számláikat mégsem telefon vagy laptop segítségével fizetik be, ami jól jelzi, hogy nem a hétköznapi problémák megoldására használják őket.
Amellett, hogy önállóan készíti el a projektfeladatait, Helmi fejlesztőpedagógushoz jár, mert finnből és matematikból nehézségei vannak. A fejlesztő nagyon büszke rá, hogy a gyerekek az iskola nagymamájának hívják. Matekot tanít, és azt mondja, próbálja a gyerekeket arról biztosítani, hogy csak azért, mert nem megy olyan jól nekik a matek, még nagyon értékesek és fontosak a közösség számára. Nekem nem volt világos, hogy Helmi tényleg fejlesztésre szorul-e matekból, vagy egyszerűen csak szeret az iskola nagymamájával lenni, de amikor megkérdeztem, melyik a kedvenc tantárgya, épp a matematikát említette.
Házi feladat Finnországban is van
Sinnemäkki az iskolalátogatást követően a finn oktatást körüllengő mítoszokról beszélt a túrán résztvevő tanároknak, és kiderült, hogy náluk is van házi feladat, sőt, még tantárgyak is. Amikor a Norssiban kérdeztük a diákokat, ezt ők is megerősítették – igaz, azt is elmondták, hogy sok időt nem kell a házival tölteniük, semmi esetre sincsenek túlterhelve. A gyerekeket Finnországban is értékelik, igaz, nem csak egyféle módon. A tantárgyi értékelésre példát is láttunk: az egyik iskolában a tanulók épp dolgozatot írtak ottjártunkkor, bár az is igaz, hogy három tanár segítette a feladatok megoldását. Emellett létezik egy úgynevezett formatív értékelés. Ami általánosságban fontos különbség a magyar oktatási rendszerhez képest, az az, hogy a formatív, vagyis a fejlesztő, formáló, támogató, alakító, segítő értékelésre a tantárgyihoz mérhető vagy annál valamivel nagyobb hangsúlyt fektetnek. Az oktatási innováció Finnországban a látottak alapján egyáltalán nem azt jelenti, hogy egészen mást csinálnak, hogy a gyerekeknek bármit lehet, vagy hogy a házi feladat, illetve a tantárgyak koncepcióját is sutba dobnák.
Sinnemäkki szerint a legnagyobb innováció, hogy a társadalom bízik a pedagógusokban, ők pedig bíznak a diákokban, és az iskolai tanítás szereplői, tanár és diák egyaránt autonómiát élveznek valamilyen mértékig. A tanárok teljesen autonóm módon dönthetnek akár arról is, hogy a diákokat mondjuk a tanóra közepén kiviszik az udvarra, ha azt látják célravezetőnek. A pedagógusok döntéseit sem a kormány, sem a szülők, sem az iskolavezetés nem kérdőjelezi meg. A tanárok viszont meg is dolgoznak ezért. Mindezt azzal viszonozzák, hogy árgus szemekkel figyelik az oktatás és a diákok fejlődését, és aktívan részt is vesznek annak alakításában. Tapasztalatunk szerint a finn csoda nem a tantárgyak vagy a tanulásszervezés tökéletes újraértelmezésében, esetleg a digitális eszközök használatában rejlik, hanem sokkal inkább a pedagógusokba vetett – és ki is érdemelt – bizalomban.
Az oktatás, ami mindenkinek jár
Gondolhattuk volna, hogy az egyetem gyakorlóiskolája, valamint az egyházi iskola, amit meglátogattunk, kifejezetten jó minőségű szolgáltatást nyújt – olyat, amellyel a többi intézmény nemigen vetélkedhet. A finn szakemberek szerint azonban ez koránt sincs így. A tanulási környezet, a pedagógiai kontextus, a kifejezetten komplex tanulási élmény kialakítása Finnországban nem egy kivétel, hanem maga a szabály. Ahogyan normatívnak számít az is, hogy az oktatási intézmények megbíznak az alkalmazottaikban, hogy autonómiát biztosítanak a számukra, hiszen ők azok a szakemberek, akik az oktatásért a gyakorlatban felelnek. Mindegy, hogy az ország melyik régiójában, melyik településén él a tanuló, mindenhol nagyon hasonló tanulási élményben lehet része. FenyvesiKristóf a jyväskylä-i egyetem egyik kutatója ezt így fogalmazta meg: a minőségi oktatás Finnországban mindenkinek jár.
A szerző pedagógus, tréner, az #újpedagógia módszertan kidolgozója.
