A nem-piacbarát magyar jobboldal ideálja a rendszerváltás óta a NATO-tól és EU-tól független, „körkörös védelemre” berendezkedő magyar központosított Hadiállam. A testnevelési óraszámok növelése, az él-, és csapatsportok erőteljes támogatása nemcsak a nemzeti érzés szurkolói szintű felkorbácsolását szolgálta, hanem az „elpuhult, dekadens” Nyugattal szemben a magyar ifjúság hadra foghatóságának erősítését is - némi férfisovinizmussal fűszerezve.
A hosszú távú állami feladatokkal alig foglalkozó orbáni „látványpolitizálással” ugyan lehetett választásokat nyerni, de az ország működésének „berozsdásodása” előre látható volt. Orbánnak a múlt században ragadt politikai és vezetési filozófiájába egyszerűen nem fér bele a modern „humán erőforrás” gazdálkodás; az egész témakört, vagyis az egészségügy, oktatásügy menedzselését és a szociális gondoskodást egyszerűen kiszignálta az egyházakra. A jelen és a következő évek válságai abból fakadnak, hogy miközben az állam egyre inkább kivonul a közegészségügyből, a közoktatásból és a szociális szférából a profitorientált vállalkozások, a kivéreztetett önkormányzatok és az egyházak nem képesek pótolni a hiányát.
Az előre nem gondolkodó, felelőtlen kormányzás következményeivel szemben várhatóan egyre több szervezett és spontán tiltakozás lesz az országban, amelyre az orbánista állam - természetéből fakadóan - szigorításokkal válaszol: 2022. november 1-vel kezdődően az erőszakos fellépés már nem kritérium, az alkotmányos rend ellen irányuló erőszakmentes fellépés is okot adhat szükségállapot kihirdetésére(!). Az, hogy mi számít „felforgatásnak”, azt a mindenkori kétharmados parlamenti többség dönti majd el (!)
„Azok, akik nem akarnak bevonulni, vagy igyekeznek megakadályozni besorozhatóságukat, gyakorlatilag szinte azonnal szankcionálhatók, aki megjelenési vagy bevonulási kötelezettségének nem tesz eleget, illetve testét megcsonkítja, egészségét károsítja, vagy megtévesztő magatartást tanúsít, bűntett miatt öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” /idézet Nagy Bálint: Már a hadiállapot kihirdetése előtt büntethetők lesznek, akik elkerülnék a behívást c. cikkéből - Telex, 2022 október 28./
Könnyen megjósolható, hogy a magyar iskolarendszer összeomlásának, a szólásszabadság és a gyülekezési jog felszámolásának reális veszélye a magyar fiatalok újabb, borzalmas kivándorlási hullámát indítja el...