MaGYAUR

MaGYAUR

Az EU-t is provokálja a kormány a tanárok lehetetlen büntetésén keresztül!

2023. január 13. - Magyaur

„Egy csütörtök este megjelent kormányrendelet szerint, ha a munkáltatónak tudomására jut, hogy a pedagógus szándékosan vagy jelentős mértékben megszegi a kötelezettségét, akkor az eddigi 15 nap helyett a tanév végéig, azaz augusztus elsejéig van módja kirúgni őt. /…/ A mostani változással pedig az eddiginél több időt és mérlegelési lehetőséget ad a munkáltató számára a rendkívüli felmondásra, illetve arra, hogy annak gyakorlásától eltekintsen. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató dönthet úgy is, hogy az oktatás zavartalansága érdekében nem azonnal él a rendkívüli felmondással, vagy akár nem is él vele." A módosítás egyben a munkavállalónak is lehetőséget ad arra, hogy a tanév végéig tanítsa a rá bízott gyerekeket" – írták, megjegyezve, hogy „az a közalkalmazott (pedagógus), aki a véleménynyilvánítás törvénytelen formáját választja, a rendkívüli felmentésének alapját teremti meg”.                       

Fontos kitétel, hogy a mostani szabályozás azokra a tanárokra is vonatkozik, akik az elmúlt 15 napban olyat tettek, ami a munkáltatójuk szerint okot ad a rendkívüli felmentésre vagy azonnali hatályú felmondásra.” (HVG, 2023. január 12.)

Mikroman007 kommentje: "Tehát visszamenőlegesen törvénykeznek, lehetőséget ad a munkáltatónak, hogy bármikor, kb. bármeddig kihasználja a munkavállalóját és amikor nincs rá szüksége épp. akkor azonnali hatállyal egyoldalúan kötöttségek és következmények nélkül felmondja a munkaszerződést. Értem. Érzem már ahogy az EU egyre inkább meggyőződik a magyar rendszer "demokratikusságáról", leborul a földre Viktor Vezér előtt és könyörög neki, hogy pénzt adhasson, amit el lehet majd lopni.”

 https://hvg.hu/itthon/20230112_Valtoztatott_a_tanarok_kirugasanak_szabalyain_a_kormany

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr7018025100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.01.13. 06:38:37

Ügyes. Tehát nem tanév közben rúgják ki, mert az látványos, hanem szépen sunyiban a nyári szünetben.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.01.13. 06:39:08

A visszamenőleges törvénykezésről nem is szólva.

Rodney_2 2023.01.13. 11:23:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Magyaur:
Ti tényleg szellemi fogyatékosok vagytok :(
A 15 napos visszamenőlegesség azt jelenti, hogy nem kell most rögtön kirúgni azokat, akik az elmúlt napokban viselkedtek jogellenesen. Nem-e?
A korábban kirugott tanárok azon rinyáltak, hogy most nem vihetik az osztályukat a tanév végéig. Ezzel csak a tanárok (és az őket támogató diákok és szülők) kérését teljesítik jogi formába öntve.

Visszamenőleges törvénykezés a Nürnbergi Perben volt és ott rendben volt a kollektív bűnösség elve is.

ulpius66 2023.01.13. 14:20:53

Mindig mondtam szerényen magamról, hogy ZSENI VAGYOK.

ÉN MÁR HÓNAPOKKAL EZELŐTT EZT JAVASOLTAM!

JÚNIUS 1-VEL KELL KIRÚGNI VALAMENNYI TÜNCIKÉZŐ BALLIBSI TANÁRT!!!!!!!!!!!!!!!!!

AZTÁN MEHETNEK ISTEN HÍRÉVEL.......
(Magyarországon úgyis rendkívül sok a tanár...... pl. a nálunk sokkal fejlettebb Romániában 20 diákra jut egy tanár, addig nálunk 11 diákra.....ÉRJÜK UTÓL ROMÁNIÁT!!!!! RÚGJUK KI MINDEN MÁSODIK TANÁRT!!!!)

ulpius66 2023.01.13. 14:22:40

A június 1-vel való kirúgás azért tökéletes, mert akkor nem kell a nyári-szünidős láblógatós tanárokat a társadalomnak eltartania!!!!!

ulpius66 2023.01.13. 14:24:25

Meg aztán nyáron szervezhetnek jó kis tüncikéket ezek a a mindenen is hisztikéző tanerők....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.01.13. 17:42:04

@Rodney_2: ááá tanár úr. Hogy vagyunk ott Lengyelországban? Szeretjük még a gyerekgyilkosokat?

taga20 2023.01.13. 19:51:04

@Rodney_2: androsz, mekkora egy féreg vagy!

Rodney_2 aki ukrán gyerekeket irtana · https://magyar-gyaur.blog.hu/2022/12/29/szilveszteri_latomas_orbani_megoldas_a_haborura#c41738330 2023.01.13. 21:33:59

@Rodney_2: Te komplett hülye vagy. Ha a törvény meghozása előtt egy nappal tett valamit, akkor rá az eredeti szabály vonatkozik, vagyis 15 napon belül fel kell mondani neki. Ez igenis visszamenőleges törvénykezés. Tényleg ennyire gyengeelméjű vagy?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.01.15. 08:08:27

@Rodney_2 aki ukrán gyerekeket irtana: Befektetési bankárnak mondja magát, tehát a lopáson kívül máshoz nem érthet.

Rodney_2 2023.01.18. 11:30:06

@Rodney_2 aki ukrán gyerekeket irtana:

Na itt elég jól látszik, hogy az ukrán nácik irtják az ukrán óvodásokat rázuhanás módszerével. Szerencsére megdöglöttek

index.hu/kulfold/2023/01/18/haboru-oroszorszag-ukrajna-orosz-ukran-konfliktus-ukran-belugyminiszter-lezuhant-helikopter-kijev-ovoda/

Persze majd kitalálják, hogy az oroszok miatt volt. Ez a szemét népság még életében nem mondott igazat. Ezért a Jóisten elküldte Putyin arkangyalt, hogy jól megbüntesse őket :)

Rodney_2 aki ukrán gyerekeket irtana · https://magyar-gyaur.blog.hu/2022/12/29/szilveszteri_latomas_orbani_megoldas_a_haborura#c41738330 2023.01.21. 16:40:34

@Rodney_2: Ezt is megjegyezzük, te mocsok!

Rodney_2
2023.01.18. 11:30:06
@Rodney_2 aki ukrán gyerekeket irtana:

Na itt elég jól látszik, hogy az ukrán nácik irtják az ukrán óvodásokat rázuhanás módszerével. Szerencsére megdöglöttek

index.hu/kulfold/2023/01/18/haboru-oroszorszag-ukrajna-orosz-ukran-konfliktus-ukran-belugyminiszter-lezuhant-helikopter-kijev-ovoda/

Rodney_2 2023.01.22. 00:39:17

@Rodney_2 aki ukrán gyerekeket irtana: Na szardarab, kicsit tájékozódjál:

index.hu/kulfold/2023/01/21/haboru-oroszorszag-ukrajna-orosz-ukran-konfliktus-putyin-zelenszkij-kijev-moszkva/haromszor-dragabban-vasarol-elelmiszert-az-ukran-vedelmi-miniszterium-a-katonaknak-a-bolti-arakhoz-kepest/

megvan már, hogy hova kerül az a sok pénz amit az EU-t vezető Biden-pincsik hitelfelvételből akarnak előteremteni és odaadni Európa legkorruptabb hazaáruló gazember csőcselékének??
Te hülye f@sz, te...

Rodney_2 aki ukrán gyerekeket irtana · https://magyar-gyaur.blog.hu/2022/12/29/szilveszteri_latomas_orbani_megoldas_a_haborura#c41738330 2023.01.22. 16:55:12

@Rodney_2: Te undorító mocsok! Miért nem dobtak be téged születésedkor rögtön a veszélyes biológiai hulladék gyűjtőbe? Jobb lenne a világ!
süti beállítások módosítása