Az állam és egyház szétválasztásának eszméje a hatalmi ágak szétválasztásának logikájába illeszkedett; ahogy a végrehajtó hatalmat, vagyis a kormányt az országgyűlés és az alkotmánybíróság ellenőrzi, ugyanúgy a kontrollálhatatlan hatalmi monopólium elkerülése érdekében kívánatossá lett a laikus polgári és az egyházi szféra szétválasztása. Mert amennyiben ez a két szféra egybeolvad, úgy már nem beszélhetünk modern polgári államról csak erőszakos, vagy kevésbé erőszakos önkényuralomról. És még ha léteztek is bölcs despoták, akkor is az euro-atlanti civilizáció sikere épp a merész egyéni vállalkozásokon, a szabad közösségválasztáson és a jogállamiságon alapult. Szemben az „örök, hierarchikus értékekre" hivatkozó, kollektivista vallásos világnézettel; a modernitás és európaiság az egyéni, innovatív tehetség felszabadítását jelentette.
Miért veszélyes az állam és egyház összeolvasztása?
A Fidesz-KDNP alig leplezett módon az állam és egyház újraegyesítésén fáradozik. Ez a politikai irány a keresztény-nemzeti államnak, illetve vezetőjének szakrálissá, tehát szent és sérthetetlen mivoltához fog vezetni. A „szolgáltató állam” eszménye helyébe az „adományozó / kegyosztó” állam kerül, amiben állami és egyházi szolgálatban álló „közkatonák” veszik át az öntudatos állampolgárok helyét.
Küzdeni kell hát a Fidesz pártállami és egyház morális hatalmának összeolvadása ellen, mert előre látható, hogy a „fékek és ellensúlyok” nélküli, bebetonozott "állam-egyházi-hatalmi-monopólium" egyenesen vezet Magyarország kasztosodott, mozdulatlan zárvány létéhez!