MaGYAUR

MaGYAUR

Laposföld-hit és orbánizmus

2023. június 19. - Magyaur

Sok jobboldali arról ismerszik meg, hogy elfogult és büszke erre! Számára a misztikus haza és a transzcendens Föld áll szemben a nemzetköziséggel, ami számukra tehát szükségszerűen nemzet-ellenes és az „objektív tudománnyal”, ami számukra tehát szükségszerűen „istentelen” tudás.
A maga szubjektív igazságába bezárt fanatikus ember aztán úgy érezheti, hogy a világ összeesküdött ellene és üldözi. Ez az üldözési-mánia különösen jellemzi azt az orbánista szellemi elitet, amely a hatalomba kerülése után háborút hirdetett, az „illiberalizmus” zászlója alatt, a toleráns, liberális politikai, ideológiai és kulturális hazai és nemzetközi közfelfogásnak, de amely küzdelemben egyelőre kisebbségben maradt. Ugyanakkor a nemzeti, vallási önérzetében megbántott politikusi magatartás hálás szerep, mivel a tömeget alkotó frusztrált emberek magukra ismerhetnek benne és egyfajta szurkolói attitűddel követik a „tisztánlátó Vezért” a „legfőbb Rosszal”-szembeni küzdelmében. A „legfőbb Rossz” lehet bármilyen elképzelt háttérhatalom: a „globalista” szabadkőműveseké, a zsidóké, a WHO-é, az ENSZ-é, a Nobel-díj bizottságé, a Vatikáné és nem meglepő módon, Ferenc pápa óta különösen; a jezsuitáké.
(Amúgy a cikk tartalmához adalékként: Eötvös Loránd is végzett méréseket a Balaton jegén (1901 és 1903). Ezek a mérések közvetve szintén a görbült földalakot igazolták!)

https://telex.hu/belfold/2023/06/18/vitez-laposfold-varga-viktor-mikus-marton-istvan-fidesz-joslat-szent-korona-jarvanytagado

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr5418149080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2023.06.19. 14:15:04

Szerencsére a roppant intelligens liberál agyhalottak véletlenül sem elfogultak és büszkék az életellenes megnyilvánulásaikra az eLMeBeTeQ agybajtól egészen a hammerbandés újkori leninfiúkig.

Mert ha valakik, akkor ők csak az igazán elfogultak és rögtön bemutatják azt, hogy "amit te csinálsz szarul azzal rögtön vádold a másikat".

2024 2023.06.19. 14:24:10

A felvilágosult, progresszív haladók szerint a természet törvényei felülírhatók (a férfiak is szülhetnek, a biológiai nem elvetendő). Ők a laposföld hívők. Ti.

ez a nevem senki 2023.06.19. 15:43:00

@2023: meghogy a nagyoroszországot lelehet győzni
egy szer sikerült
1905be a jappánok nak
deazok meg ufók
süti beállítások módosítása