3.) KONTROLL ÉS ÖNKONTROLL:
A kérdések kérdése: hogyan lehet elérni, hogy az emberiség puritánabbá és természetkímélőbbé váljon, vagyis ne élje fel a bioszférát? A válasz a kontroll-, és önkontroll-mechanizmusok finom és rugalmas beállításában keresendő.
Kezdjük az önkontrollal, amelynek morális fogódzóit az emberiség történetében a vallások, a közösségi életmódminták és a filozófiák adják. A geocentrikus, tehát az egész bolygónkat átölelő, Föld-központú identitás, ezt az évezredes múlttal rendelkező szellemi, erkölcsi örökséget nemhogy nem kívánja megszüntetni, hanem éppenséggel ezekre a vallásokon átívelő etikai alapokra kíván építkezni!
A különböző vallások az emberek közti és az ember és a természet közti együttélés szabályait fogalmazták meg, amiknek a lényege azonos: akkor jársz el helyesen, „Istennek tetsző módon”, ha példamutató módon élsz, ha nem egyedül az anyagi javak felhalmozására teszed fel az életed, ha nem okozol se magadnak kárt (káros szenvedéllyel, életmóddal), se másoknak szükségtelen szenvedést (beleértve a természeti környezetet). Akkor jársz el bölcsen, ha imáid/meditációid féléber állapotában kívülről tudod magad látni, ha képessé válsz a velünk született egoizmust leküzdve, önvizsgálatot tartani, ítélkezni magad felett és törekedni jobb emberré válni. Ez az a lényegi üzenet, amelyet a különböző egyházak más-más hangsúllyal, más-más teológiai köntösben képviselnek.
Aki nem vallásos, annak számára ott van a hasonló szellemű erkölcsi iránymutatás, az ókori világ egyik legnépszerűbb filozófiai irányzata: a sztoicizmus. Marcus Aurelius modern felfogású intelmeiben hangsúlyozza a másikra való figyelés fontosságát, a dialógus szükségességét, vagyis azt, hogy próbáljuk megérteni a másikat; azt, hogy mit miért mond. A sztoikusok felfogása szerint lelkünk „fellegvár”, amelyben fontos, hogy ne az előítélet uralkodjon és amelyet fel kell vértezni mind az anyagi javak, mind a gyorsan elillanó dicsőség utáni sóvárgással szemben. A sztoikus hagyomány szerint, - amelyből egyébként jócskán merítettek a monoteista vallások is - a jó cselekedet önmagában hordozza a jutalmát és hogy a törekvéseink célja a személyes életünk harmonikussá tétele, összhangban a „kozmikus harmóniával” - akár teológiai, akár költői értelemben.
A geocentrikus erkölcs a különböző, keleti és nyugati hitek és filozófiai irányzatok etikájának ötvözését szorgalmazza. Az lenne ideális, ha klímaváltozással összefüggő kényelmetlenségek elviseléséhez az egyházak és a világi intézmények együttesen a geocentrikus erkölcsiség kultiválásával járulnának hozzá. Azt mondják, hogy „sok jó ember kis helyen is elfér”: közös felelősségünk és kötelességünk a túlnépesedett emberiség békességének, „jóságának” a biztosítása!
A feladat nagyságát illetően nem lehetnek illúziónk, nem elegendő az öntudat, a hit és az önkontroll – kontrollra is szükség van! Olyan kontrollra, amely mindig is a társadalmi élet szerves része volt és maradt.
Amíg egy törzs legfeljebb 100-120 főből állt, addig mindenki ismerte a másikat és mindenki alkalmazkodott a közösségi normákhoz. Mindenki tisztában volt azzal, hogy az egyéni élete a közösségtől függ és ha nem veti magát alá a közösség szabályainak, vagy a törzsfő akaratának, akkor kiűzhetik a közösség adta biztonságból az életveszélyes vad természetbe. A fejlődés során a törzsek szerepét egyre inkább átvették az olyan nagyobb közösségek, mint az államok, amelyek hatékonyabbak voltak, de megszűnt bennük a közemberek szintjén a személyesség. (Jól illusztrálja ennek a folyamatnak a szélsőséges megjelenését a királyi testőrségek robothadsereghez hasonló uniformizáltsága, például a perzsáknál, a „halhatatlanok” 10.000 fős gárdájának felállítása, amelyben minden elesett helyét egy külsőre, felszereltségre ugyanolyan harcos foglalta el és így az ellenség számára képtelenségnek tűnt a „halhatatlanok” legyőzése.)
A kontroll milyenségével és mennyiségével függ össze, hogy a némileg antikapitalista, közhelyes gondolkodás számára az egyik oldalon áll a falvak erkölcsi tisztasága, a másik oldalon pedig a városi élet romlottsága és dekadenciája. Holott itt arról van szó, hogy minden kisebb településen élőt, annak gondolkodásmódját, életmódját a szomszédság árgus szemmel figyelte és megítélte. A középkori mondás, hogy „a városi levegő szabaddá tesz” nemcsak arra vonatkozott, hogy a városlakó kiszabadult a földesurának személyi függéséből, hanem arra is hogy a városban nagyobb esély volt kikerülni a figyelem középpontjából. A polgárosodás egyszerre teremtette meg a magántulajdon és a magánélet szentségét.
A tömegtársadalom megjelenésével új helyzet állt elő. A 19. századtól kezdve az állami, katonai bürokráciák módszeresen arra törekedtek, hogy a lakosság ne arctalan masszát alkosson, hanem fényképes személyi okmányokkal, ujjlenyomattal, netán DNS-mintával is beazonosítható egyénekből álljon. Mára a biztonságtechnika fejlődésével: az utcai kamerák, a digitális arcfelismerő szoftverek használatának általánossá válásával, a bankkártyás fizetés elterjedésével, számítógépes kémprogram nélkül is viszonylag könnyen lehet valakinek a digitális nyomát követni országokon, földrészeken át.
A kibernetika fejlődése következtében a globális világunk újra egy nagy faluvá vált, amelyben néhány féltve őrzött katonai, banki és magánéleti titok kivételével minden nyilvános. A kérdés nem az, hogy a digitális kontroll jó-e nekünk, mert – a bűnözés, a terrorveszély, a marketing hírszerzés és a hadiállam mindenre kiterjedő kíváncsisága miatt – már ma is folyamatos ellenőrzés alatt állunk, ami csak fokozódni fog a mesterséges intelligencia beépülésével a személyes életünkbe. A kérdés valójában az, hogy miképpen lehet elkerülni a vele való visszaélést, a kínai típusú digitális diktatúrát?!
Az egyik lehetséges válasz, a „kutyaharapást szőrivel” elv alapján a személyre szabott mesterséges intelligenciában keresendő. A szakemberek szerint ugyanis nem vagyunk messze attól, hogy kinek-kinek úgynevezett „személyes digitális asszisztense, testőre” legyen, ami arra is szolgálhat, hogy megvédjen bennünket az illetéktelen, külső digitális behatolásoktól. De a lényegi válasz az, hogy a digitális kontroll kontrollját a „világkormányként” működő Bolygóügyi Tanács mellé rendelt, tehát sem országhoz, sem magáncéghez nem kötődő, független, pártatlan szervezet felállítása jelentené.
