Szögezzük le: a Márciusi Ifjak nem nacionalisták, hanem a „szent világszabadság” magyarországi apostolai voltak!

A „népek tavasza” 1848-ban lázadás volt a tekintélyuralmon alapuló, vagyis a nem érdemeken, hanem valami ködbe vesző, régi kiváltságokra hivatkozó, azt valami „isteni elrendeléssel” alátámasztó feudális Rend ellen. Lázadás az egymásnak kölcsönös katonai segítségnyújtást ígérő, elnyomó hatalmak „szent szövetsége” ellen.

„Szabadságot akarunk!” – volt a harci kiáltás, ami alatt, többek közt, az alábbiakat értették Petőfiék:

• Le a korrupt módon működő királysággal, legyen köztársaság!
• Az államalkotó nemzet fogalmát a Márciusi Ifjak ki akarták terjeszteni az adófizető pórnépre is. Céljuk volt, hogy beemeljék az „alkotmány sáncai mögé” a korábban a nemzethez nem tartozó „nem-nemeseket”, legyen igazi „népképviseleti” országgyűlés!
• Ezzel a liberális politikával kívánták megbékíteni az egyre elégedetlenebb magyarországi nemzetiségek millióit is; egy olyan egyenlőségen alapuló polgárjog megadásával, amelyhez fogható nem volt térségünkben.
• Követelték a feudális röghözkötés és a földesúrnak járó ingyenes úrbéri szolgálatok megszüntetését.
• És végül, de nem utolsósorban; követelték a cenzúra eltörlését.

Úgy tűnik, hogy ma is ugyanazok; az Európa-ellenes, álszent módon vallásos, militarista erők (elsősorban Oroszország, de a Fiatal Demokraták Szövetségéből is a Putyin- és Trump-szimpatizánsok) állnak szemben a mindenkori szabadságpárti, liberális „Márciusi Ifjak” itthoni és kelet-európai hasonmásaival, mint 1848-49-ben…