„Sokszor halljuk: USA-nak azért kell megegyeznie Oroszországgal, mert Moszkvát le kell választani Kínáról. Állítólag az amerikai adminisztráció gondolkodásában is jelen van egy olyan szempont, hogy amennyiben Kínát tekintik USA elsőszámú globális ellenfelének, akkor mindent meg kell tenni, hogy szétválasszák Pekinget és Moszkvát egymástól, mert a kínai gazdasági és technológiai potenciál az orosz végtelen mennyiségű nyersanyagokkal párosulva megállíthatatlan keveréket képezne. Hasonlatként Kissinger bravúros diplomáciai húzása kerül elő, amikor felismerve a geopolitikai érdekeket és lehetőségeket a ‘70-es évek elején USA megegyezett Kínával az oroszokkal (szovjetekkel) szemben. A mondás az, hogy most ugyanez kell csak fordítva: megegyezni az oroszokkal Kínával szemben.
Véleményem szerint ez egy hibás koncepció, egy hibás stratégia. Oroszországot nem lehet leválasztani Kínáról, mert
1. Kína nem követel Oroszországtól semmit. Nem szankcionál. Együttműködik, mert sokat nyer rajta. Együtt érdekeltek az amerikai dominancia felszámolásában. A Nyugat Oroszország számára nem partner, és a jelenlegi orosz vezetés számára soha nem is lesz az, ez egy illúzió. Lehet azt mondani, hogy Trump pusztán tranzakcionalista lesz, és majd megegyeznek, na de Trump egy demokratikus ország vezetője, egyrészt egyáltalán nem biztos, hogy a republikánusok beállnak ezen politika mögé, másrészt amerikai elnökök jönnek-mennek, de Putyin már 25 éve van hatalmon. Mi lesz, ha Trumppal megegyeznek, és majd 4 év múlva jön egy másik elnök, akár republikánus, akár demokrata? Az oroszok előre gondolkodnak. Nem fogják feladni a kínai kapcsolatukat egy kiszámíthatatlan amerikai partnerségért, ezt nagyon naiv lenne elhinni.
2. Oroszország számára USA ellenség. Az orosz közvélemény áthangolása valamikor 2012-13 környékén indult el erőteljesen, és azóta minden erről szól. Csúnya Amerika, amely tönkretette a Szovjetuniót, amely Oroszországgal szemben hangolja a “szláv testvéreket” és Oroszország felosztásán dolgozik. Ez a narratíva. A háború Ukrajnában (pardon, különleges katonai művelet) nem ukránok és oroszok között zajlik, hanem a NATO és Oroszország, és végső soron USA és Oroszország között. Naiv lenne azt gondolni, hogy ez az ellenségkép egyik pillanatról átvált partnerségbe, és azt mondanák, hogy ó igen, megegyeztünk Trumppal, fel fogják majd mondani az eddigi szankciókat, mi pedig eltávolodunk Kínától. Deal? Kizárt.
Végül pedig érdemes látni azt is, hogy milyen feltételek mellett történt a kínai-amerikai megbékélés, amely Nixon elnök 1972-es kínai látogatásában csúcsosodott ki. Hruscsov 1956-os desztalinizációs kongresszusa után a szovjetek lényegében keresztbe húzták mindazt a politikát, amelyet Mao Zedong képviselt. Onnantól kezdve az oroszok és a kínaiak folyamatosan távolodtak egymástól politikai és ideológiai alapon. 1969-ben határmenti viták következtében a szovjetek és a kínaiak még össze is csaptak egymással, és hajszálon múlott, hogy nem lett belőle egy komolyabb háború. A rövid, 1969. március-szeptember között tartó konfliktusban több száz ember vesztette életét mindkét oldalon. Kissinger pedig okosan kapcsolt, és meglátta a lehetőséget.”