MaGYAUR

MaGYAUR

"Kevés nemzet veszített ilyen sokat ilyen kevés ember érdekében.”

2025. május 10. - Magyaur

Bruck András:

"Elváltak haragos útjaik Amilyen hirtelen jött Magyar Péter, olyan hirtelen ment Gyurcsány Ferenc. Talán azon a hat héttel korábbi lakókocsis kampánykörúton érlelődött meg benne a távozás gondolata, ami, tekintve, hogy egy számára üres országot talált, nem is volna túlságosan meglepő. Nem a vidéki emberek gondjai tárultak fel előtte, hanem pártja és alighanem saját erőtlensége, korszerűtlensége. Hiába voltak a látszólag gondtalan útibeszámolók, nem lehetett ez az utazás jó élmény, de akkor mintha megértette volna, hogy eljött az idő.

Régóta lefelé tartó pálya volt az övé. Teltek a hónapok, az évek, és mind inkább az szólt már csak mellette, hogy ő volt az utolsó politikus, aki le tudta győzni Orbán Viktort. Ebbe kapaszkodott mindenki, aki nem tudta őt elengedni. Volt, aki zseninek, a legnagyobbak közül valónak tartotta. Mintha a tegnapi sikerek, hát még a tegnapelőttiek egyetlen plusz százalékot is hoznának ma a szavazófülkékben, miközben a szinte már az örökkévalóság óta uralkodó miniszterelnököt most kell majd legyőzni. És arra nem neki volt lehetősége - ő azt már régen és sokszor eljátszotta -, arra Magyar Péternek van. Most. Életkorban és politikai pályában is húsz év van közöttük – valóban múlt és jövő. A népszerűségi mutatók meg kegyetlen pontossággal jelezték is, hogy ki volt lenn és ki van fent.
Magyarország azonban csak a visszavonulását bejelentett pártelnöknek nem mutatta meg magát, ami meg a dolgok természetes rendje, hiszen mindenki nyomában könyörtelenül ott liheg saját múltja. „Úgy ránehezedik a jelenünkre, mint valami óriás holtteste” – írja Hawthorne, A skarlát betű szerzője. Az ország azonban végre nagyon is él, tele van várakozással, Magyar Péter jóvoltából annak reményével, hogy véget érhet az Orbán-korszak. Ami csaknem teljes bizonyossággal be is következne, amennyiben még néhány százezren felismernék vagy inkább elismernék, hogy a ’26-os választás saját és családjuk életében is sorsdöntő esemény lesz. Mert a Gonosz ritkán téved kétszer, most azonban elkövette azt a hibát, hogy nem vette komolyan az új trónkövetelőt, hagyott időt neki, hogy megtalálja rejtett képességeit saját magában. Most meg már nem volna kockázatmentes megpróbálni őt kiiktatni, félreállítani. Persze lesznek rá további kísérletek.
Egyre többen állnak mellé. Köztük azok, akik eljuttatták hozzá a honvédelmi miniszter rögtön vihart kavart, félelmetes katonai előrejelzését: „Szakítsunk a békementalitással és álljunk át a háború felé vezető út nulladik fázisára”. Ráadásul ez a szomszédunkban dúló háború kellős közepén hangzott el. Ki ne gondolna valamilyen magyar-orosz területi érdekszövetségre? Jó viszont, hogy a baljós szavak szökőárként mosták el a rezsim mindenkinél hevesebb békevágyát. Na és a tegnap leleplezett, Kárpátalján ténykedő magyar hírszerző ügynökök? Csak nem valami revizionista agyrém részét jelenti ez a nulladik fázis? Még most sem nyilvánvaló, hogy egy elmeháborodott ül a miniszterelnöki székben? Honnan fenyeget hát minket a nagyobb veszély? A rezsim oldaláról, vagy az annak megbuktatására készülő Magyar Péter felől?
Különös módon, ha róla van szó, sok művelt, intelligens ember ugyanúgy a csalhatatlannak gondolt „megérzései” foglyává válik, mint a tanulatlanok vagy korlátoltak, holott annak a valószínűsége, hogy miniszterelnökként Magyar Péter is nemzete sírásóvá váljon, teljességgel elhanyagolható. Nem fog lealacsonyodni odáig, hogy ugyanazt tegye, amit azok. Az EU 27 tagállamából hánynak a miniszterelnöke épített ki szabályos bűnszövetkezet-hálózatot
Orbán Viktoron kívül egy sem. Logikus, hiszen, az a deviancia és abnormalitás, ami velünk történik tizenöt éve: a nemzeti álom, a felemelkedés előmozdítása helyett az álom eltaposása, soha nem látott nagyságú ingyen pénzügyi források értelmetlen, közönyös elpazarlása.
Kevés nemzet veszített ilyen sokat ilyen kevés ember érdekében.
A rezsim félreérthetetlenül, pont úgy viszonyul Magyar Péterhez, ahogy üldöző az üldözötthöz, miközben Gyurcsány Ferenc, aki korábban szintén kapott eleget, kezdett kedvező színben feltűnni a kormánymédiában. Mert népszerűtlen pártjára most még nagyobb szüksége van a rezsimnek, mint azelőtt. Korábban csupán a demokrácia imitálására, most viszont egyenesen a megakadályozására.
Az „egy az egy ellen” választási stratégia, miként azt a szakértők egyöntetűen javasolják, elhozhatná az Orbán-korszak végét. Ezzel szemben az ismét megosztott ellenzék ismét megmenthetné őt, márpedig ez az elvetemült banda nem fog még egyszer esélyt adni saját eltávolítására. Épp ezért az egyetlen ésszerű, egyúttal morálisan is helyes lépés az, amivel véget lehet vetni az Orbán-rendszernek. És lehet ebben Magyar Péter erőfeszítéseit segíteni, és lehet, bár különböző indokokkal, akadályozni. Ő túlélné saját bukását, de abban nem vagyok biztos, hogy mi is a mienket."

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr2618856426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2025.05.10. 11:45:15

S ti azon drukkolok, hogy egy olyan szarházi, aki lehallgatja a saját családját elárulhassa tettekben a hazáját.

Biztos, hogy lesz istenítélet, S hogy ti mit kaptok, az mindent vinni fog...
süti beállítások módosítása