Lényegkiemelés Suha György cikkéből: „Az afrikanisták szerint nincs „afrikai ostrom” Európa felé. A témával foglalkozó vezető afrikai migrációkutatók … a magyar kamuszakértőkkel ellentétben nem látják a kontinens “invázióját” Európa vagy Magyarország ellen, hanem emberi mobilitásról és fejlődési dilemmákról írnak. A kutatók szerint a „milliók özöne” retorika inkább politikai színház, mint empirikus jelenség… Ez egyszerű hergelés, amelynek nem kellene bedőlni!”
A teljes Suha György cikk:
"Magyarország külügyminisztere a mostani ENSZ-közgyűlés margóján újabb világmegmentő misszióba kezdett: immár a nyugat „rossz válaszairól”, az afrikai migráció “megállításáról”, a „helyben tartás” politikai céljairól tárgyal többek között Mali és Sierra Leone diplomatáival. A NER-es félelemkeltés módszertanának megfelelően a politikai retorika propagandista „szakértői” gyakran a „tömeges, ellenőrizetlen afrikai bevándorlás” rémképét festik a magyar polgárok számára, amely elől csak a Fidesz-kormány tudja megvédeni az országot. Ez azonban egyszerű hergelés, amelynek nem kellene bedőlni. Nézzük a tényeket:
Az Afrikából Európába irányuló migráció nem érinti Magyarországot olyan volumenben, hogy társadalmi vagy infrastrukturális válságot okozzon, ráadásul a legtöbb afrikai "migráns" jogszerű intézményeken keresztül érkezik, így a tényleges illegális áramlások száma jóval alacsonyabb, mint amennyit a politikai kommunikáció sugall. Más EU-tagállamokban is (elsősorban a nyugat- és észak-afrikai országokból érkezők) csak tucat-, és nem százezres nagyságrendben jelennek meg. Magyarország pedig – földrajzi elhelyezkedése és szigorú menekültügyi gyakorlata miatt – csak marginális szereplő.
Egy nemrégiben publikált kiváló tanulmány szerint (Marsai–Tarrósy) ma 21 millió afrikai vándorol a kontinensen belül, míg 19,5 millió hagyja el azt – azaz az afrikai migráció zöme nem külföldre, hanem a kontinensen belül más városokba, beruházások közelébe vagy konfliktuszónák elhagyására irányul.
A migránsok többsége legális csatornákon érkezik; az irreguláris határátlépések aránya – a médiaképpel szöges ellentétben – viszonylag alacsony, és más régiók (közel-keletiek, latin-amerikaiak) is jelentősen túlszárnyalják az afrikai áramlások nagyságrendjét. Vannak új tendenciák: megfigyelhető például a migráció „elnőiesedése”: egyre több nő vállal önálló mobilitást, munkavállalási vagy tanulmányi céllal. A klímaváltozás kihívásaiból, vagy a fegyveres konfliktusok és etnikai-politikai üldöztetések miatti kényszermigráció pedig évről évre tízmilliókat mozgat meg, de ezek többsége szintén a régión belül marad.
Az afrikai migránsok száma a kontinens teljes népességének 1,26%-a, amely enyhén szóval is árnyalja a „tömeges bevándorlás” populista narratíváját: az afrikai népesség elenyésző hányada jut el Európába vagy más földrészekre. Ráadásul a statisztikák szerint a legtöbben Franciaországban, Spanyolországban vagy az Egyesült Királyságban telepednek le – Magyarország csak marginális állomás a vándorlási útvonalakon.
Az afrikanisták szerint nincs „afrikai ostrom” Európa felé. A témával foglalkozó vezető afrikai migrációkutatók – Castles, de Haas és Miller – az intrakontinentális folyamatok és a kényszermigráció összetettségét hangsúlyozzák, és nem a határvédelem drámáját – érdekes, hogy a magyar kamuszakértőkkel ellentétben ők nem látják a kontinens “invázióját” Európa vagy Magyarország ellen, hanem emberi mobilitásról és fejlődési dilemmákról írnak. A kutatók szerint a „milliók özöne” retorika inkább politikai színház, mint empirikus jelenség.
Míg Szijjártó Péter az ENSZ-ben Magyarországot a „migráció elleni harc erős bástyája” szerepében próbálja feltüntetni, a szakirodalom világossá teszi: nincs olyan magyar befolyás, amely képes lenne bármilyen mértékben “megmenteni” Afrikát vagy gátat vetni kontinensméretű népmozgásoknak. A valós megoldások szakmai együttműködést, regionális fejlesztéseket és a kényszermigrációs válságok érdemi kezelését jelentenék – nem kommunikációs pótcselekvéseket vagy protokollfotókat az ENSZ tárgyalókban. Magyarország külpolitikájának kihívása nem az afrikai népességnövekedés és a bevándorlás tömeges özöne, hanem a hatékony, méltányos és hosszú távon fenntartható integrációs és befogadási politika kialakítása - lenne.
Úgy tűnik, hogy a miniszter felkészítő anyagaiban már a valóság csak a saját narratíva értelmezésében szerepel, pedig talán érdemes lenne elolvasni néhány publikációt a valódi afrikai migrációról, és politikusként támogatni a regionális stabilitást, a szabályozott mobilitást. A NER-es vállalkozásokat támogató kötött segélyhitelekre, a kamu gazdaságfejlesztési projektekre való hivatkozás pedig csak arra jó, hogy az elmúlt 15 év Afrika-politikájának teljes kudarcát igazolja.”
