A meleg büszkeség napjára, a Pride-ra úgy lehet tekinteni, mint a hierarchikusan szervezett társadalom morális és álszent hatása alól felszabadító karneválra.
Ennek a gyökereit kutatva felmerül az európai kultúrkör meghatározó eleme: a Dionüszosz ünnep, a bor és a mámor ünnepe, amiből egyébként kifejlődött a színházi komédia hagyománya is. Nem túlzás azt mondani, hogy az olyan karnevál-típusú, szexuális tartalmú népünnepélyeknek, mint a pogány időkre visszavezethető Szent Iván-éj, vagy a sok felvonulást rendező amerikai, városi környezetben kialakuló Pride parádé visszautal a „munkaalapú társadalom” előtti szabad és szabados „édeni” állapotokra.
A „Paradicsom” nyomai
Nemrég felfedezett régészeti leletek bizonyítják, hogy nemcsak a görög-római hagyományban emlegetett „Aranykor”, de még a bibliai „Édenkert” is létezhetett, mivel egy 14 000 éves, körkörös elrendezésű 15 tonnás, állati - köztük kígyó – motívumokkal díszített kövekből álló, feltehetően szentély céljára használt objektumot fedeztek fel a Tigris és Eufrátesz forrásvidékén található Göbekli Tepe dombon. Ezt az itt élő vadászó-gyűjtögető népek hozták létre, mert a talált állati csontok közt egy sem volt háziasított. A közelben feltártak más egykorú, megalitikus építményt is, amelyek tehát több ezer évvel megelőzték a mezopotámiai civilizációt. A békebeli jólétet és művészeti-technikai tudást tükröző Göbekli Tepe-i kultúrát egy i.e 10 900 körüli, tömeges fajkihalással és a korai civilizációk összeomlásával járó „pleisztocén-holocén becsapódási esemény” elsöpörte, de az emléke fennmaradt a közeli Mezopotámiában és a Bibliában.
Mitől édeni az Édenkert?
Vajon az agrárforradalom révén meggazdagodó, de hierarchikus felépítésű ókori birodalmakból visszatekintve miért ébredhetett egyáltalán nosztalgia a vadászó-gyűjtögető életmód „paradicsomi állapotai” iránt?
A választ az antropológiai kutatások adják meg: „A kanadai Richard Lee 18 hónapon keresztül vizsgálta a kung Szan (busman) törzset. Ez a törzs a Kalahári északnyugati részén, félsivatagi területen él, amelyet rendszeresen sújt a szárazság. Lee érdeklődése arra irányult, hogy mit esznek a kung törzsbeliek, és mennyi erőfeszítésükbe kerül a táplálék megszerzése/…/ A hagyományos gyűjtögető-vadászó mintákat követve, az asszonyok ehető növényeket gyűjtenek, míg a férfiak többnyire, de nem kizárólag az állatok elejtésére törekednek. A kungok szerencsések, mert állandóan rendelkezésükre áll a mongongo igen tápláló magja. Ehhez az asszonyok még számos másfajta zöldséget is gyűjtenek… Ez a vegyes étrend a kungoknak 10 százalékkal több kalóriát biztosít, mint az Egyesült Államok Élelmezésügyi Minisztériuma által ajánlott napi mennyiség, és 50 százalékkal több fehérjét.
Az elemzés legmegdöbbentőbb adata azonban a teljes élelemmennyiség beszerzésére fordított erőfeszítés nagysága. A kungok átlagosan két és fél napot dolgoznak egy héten, és mert egy munkanapjuk 6 órás, a heti munkaidő 15 óra. És mindezt egy olyan étrendért, amely jócskán meghaladja a nyugati szabványokat. Ez a lét, amely egyáltalán nem rendkívüli a világszerte élő gyűjtögető-vadászó népeknél, aligha nevezhető „piszkosnak, durvának és rövidnek”.
A kungok tevékeny életüknek mintegy harmadát munkával, egy másik harmadát más táborokban élő rokonok és barátok látogatásával, a harmadik harmadát pedig a látogatók fogadásával töltik… A tekintélyes szabad idő óriási lehetőségeket nyit a „kultúra felépítésére”, ami a kungok esetében éneklést, rituális táncokat és mesélést jelent… A legtöbb néphez hasonlóan az ő történeteik is általában parabolák, teremtésről szóló magyarázatok. Mint a legtöbb gyűjtögető-vadászó nép, kultúrájuk döntő részét a kungok sem a hátukon, hanem a fejükben hordják.” (J. Cherfas-R. Lewin: Nem csak munkával él az ember, Gondolat, Budapest 1986 – 14-16. old.)
A „munka társadalmának” sivársága
Az ókori agrárforradalom óta a mai napig tartó civilizált életmódot a „munka társadalmával” lehet leírni, aminek keretén belül a férfierőn alapuló szántás-vetés-aratás és a harcias erényeket igénylő birtokvédelem magával hozta a férfi felsőbbrendűségi érzését: a patriarchátus rendszerét.
A gyűjtögető-vadászó édent elvesztő emberek számára a hatékony, de az embert nem kímélő, életfogytiglani munka, mint Isten büntetése jelent meg. Az ember, konkrétan a „Nő” okozta bűnbeesés miatt a világi és egyházi hatalmasok bűntudatot és beletörődést követeltek mindenkitől. A végzet alól kibúvót, rövid ideig tartó felszabadulást csak a karneváli, alakoskodó játékok jelentettek, amelyekben a maszkok mögé bújva minden rendű és rangú férfi és nő szabadon keveredhetett egymással.
Új Édenkert a láthatáron?
Az ipari forradalmaknak hála a gépesítés csökkentette a nehéz fizikai munkát, de a 21. századi digitális-, és robotforradalomnak hála már egyenesen a kényszerűen végzett munka csökkenhet le… méghozzá a vadászó-gyűjtögető népek munkával töltött csekély idejének szintjére!
A Pride – mint az államilag, egyházilag „nem-megszentelt” karneváli forgatag – az emberiség gyerekkorának édeni lazaságának emlékét idézi fel.
Ezzel állnak szembe a Rendre és a Munkaalapú társadalomra hivatkozó erkölcscsősz, önző, férfisoviniszta-soviniszta, az élővilággal és a művészetekkel nem törődő hatalmak, amelyek nemcsak környezetrombolók, embertelenek, de háborús fenyegetést is jelentenek.
Kultúrharc folyik az „Embert” eleve és eredendően bűnösnek tartó katonás-fegyelmező hatalmak és az alternatív, közösséget szabadon választani akaró, nőiesen érzékeny és érzéki „Édenkert-alapú” életszemlélet képviselői közt. Szerencsére nem kétséges, hogy kinek fog kedvezni a digitális kommunikáció, a robotika és a Mesterséges Intelligencia által felturbózott fejlődés!
