Mit gondol Romsics Ignác a Magyar Tudományos Akadémia elleni orbánista támadásról, a szélső-jobboldal által kifütyült Kosáry Domokosról, Magyar Péterről, a Pride-ról és Európa és benne Magyarország jövőjéről... Érdemes meghallgatni!
MaGYAUR
De Gaulle kontra Orbán....
A parlamentarizmus lebecsülését Orbán nem De Gaulle-tól tanulta! Az első világháború után jöttek létre azok a vad bolsevik és vad nacionalista politikai erők, amelyek a "meddő" parlamenti csatározások helyett egy erős, cselekvő embert (értsd: diktátort) akartak a hatalom élére. Orbánra a falusi, kisvárosi környezetben, ahonnét jött, a körülötte élő szovjetbarát, Nyugat-ellenes pártkáderek hatottak és nem De Gaulle.
A hívő katolikus De Gaulle szeme előtt egy keresztényi erkölcsű és a francia kultúra által beragyogott Európa eszméje lebegett. Az ő Európa víziójába beletartozott az 1960-as években még franciás jellegű román, lengyel és orosz magas kultúra is, de az angolszász már nem! Ezért annak érdekében, hogy Franciaország Európa stabil vezető hatalma legyen, a "diktátori felhatalmazást" arra használta fel, hogy lezárja az államcsőddel fenyegető gyarmati háborúkat és új alkotmányos alapokra helyezze a francia politikát, hogy Franciaország ne vergődjön kormányválságról kormányválságra, mint Olaszország.
Egy Trianonhoz hasonló gesztussal levágta az anyaországról a háborús ballasztokat: az észak-afrikai Magreb francia gyarmatait és vele együtt az ott élő franciák millióit, akiket aztán hazatelepítettek.
Hol van ettől a hosszú távra előretekintő, bátor államférfiúi ethosztól a kisszerű, harácsoló és handabandázó Orbán?!
Budapest Büszkeség 2025 - Marosvásárhely 1990
Az ugye mindenkinek megvan, hogy a "Budapest Büszkeség" egyik ikonikus jelszava a "Ne féljetek melegek, megjöttek a heterók!” az 1990-es, magyarellenes marosvásárhelyi zavargások idején elhangzott csatakiáltás mintájára készült, amely így hangzott: "Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!"... úgy bizony, ilyen idők is voltak!
A magyar politika három platformja
Az első, orbáni platform annak a múltszázadi, nemzetállami-kommunista politikai hagyománynak a folytatója, amelyben békésen megfér egymás mellett a „dekadens Nyugattal” szembeni kurucos, rátarti szembenállás és a legyőzhetetlennek tartott, hatalmas Szovjetunió/Oroszország iránti becstelen, szolgai alázat; megfér egymás mellett a keresztény-nemzeti erkölcsiségre hivatkozó küldetéstudat és a hatalommal való gátlástalan, cinikus visszaélés erkölcstelensége. Ezzel a rafinált csikicsuki politikával sokáig nem tudtak mit kezdeni az Európai Unióban. Végül a „Brüsszelt elfoglalni” akaró európai nacionalisták vezéri szerepére pályázó Orbán politikai-gazdasági zsákutcába kormányozta magát és országát.
A második, a Magyar Péter-féle platform lényege, hogy visszavezesse Magyarországot a jog által uralt európai szövetségi rendszerbe. Magyar Péter gyakorlatilag „meghekkelte” az orbáni nacionalista platformot, amelytől visszavette a szimbolikus politizálás eszköztárának nagy részét, egyúttal szembesíti a fidesz-hívőket az orbánista zsákutcás politika katasztrofális következményeivel.
A harmadik platform, amely a szemünk láttára született a „Budapest Büszkeség” döbbenetes sikere révén, Karácsony Gergelyhez kapcsolódik. Még akkor is, ha az események elemi erejű sodrása, spontán dobta a felszínre a korábban állandóan védekező helyzetbe kényszerült főpolgármestert. Ez a párt-nélküli platform a hagyományos Magyarország-központú/magyarkodó politikán túlmutat. Ahhoz az európai áramlathoz tartozik, amelynek nem a nemzetállamok az alkotóelemei, hanem a (nemzetiségi) régiók, a kisebbségeknek otthont adó kozmopolita nagyvárosok és az élővilág sokszínűségét kiemelten védő globális mozgalmak. (Nem véletlen, hogy Greta Thunberg úgy érezte Budapesten a helye!)
Mi következik ebből?
- Karácsony Gergelyt és a mögötte álló milliónyi embert nem lehet „baloldalinak” nevezni (istenem, mennyi baloldali utálta a „nyugati fellazítást”!)
- Karácsony – hála a budapestiek szolidaritásának - erőt mutatott.
- Mivel Magyar Péter az egyik legtanulóképesebb magyar politikus, nem kérdés, hogy újra kell gondolnia a Karácsony Gergelyhez és a hozzá kapcsolódó politikai platformhoz való viszonyát!
Koncz Zsuzsa - Valaki kell, hogy szeressen (Jordán Adéllal) /1972. - 2022./
Tiltották nekem, de hiába...
Tiltották nekem, de hiába!:)
Pride és Édenkert
A meleg büszkeség napjára, a Pride-ra úgy lehet tekinteni, mint a hierarchikusan szervezett társadalom morális és álszent hatása alól felszabadító karneválra.
Ennek a gyökereit kutatva felmerül az európai kultúrkör meghatározó eleme: a Dionüszosz ünnep, a bor és a mámor ünnepe, amiből egyébként kifejlődött a színházi komédia hagyománya is. Nem túlzás azt mondani, hogy az olyan karnevál-típusú, szexuális tartalmú népünnepélyeknek, mint a pogány időkre visszavezethető Szent Iván-éj, vagy a sok felvonulást rendező amerikai, városi környezetben kialakuló Pride parádé visszautal a „munkaalapú társadalom” előtti szabad és szabados „édeni” állapotokra.
A „Paradicsom” nyomai
Nemrég felfedezett régészeti leletek bizonyítják, hogy nemcsak a görög-római hagyományban emlegetett „Aranykor”, de még a bibliai „Édenkert” is létezhetett, mivel egy 14 000 éves, körkörös elrendezésű 15 tonnás, állati - köztük kígyó – motívumokkal díszített kövekből álló, feltehetően szentély céljára használt objektumot fedeztek fel a Tigris és Eufrátesz forrásvidékén található Göbekli Tepe dombon. Ezt az itt élő vadászó-gyűjtögető népek hozták létre, mert a talált állati csontok közt egy sem volt háziasított. A közelben feltártak más egykorú, megalitikus építményt is, amelyek tehát több ezer évvel megelőzték a mezopotámiai civilizációt. A békebeli jólétet és művészeti-technikai tudást tükröző Göbekli Tepe-i kultúrát egy i.e 10 900 körüli, tömeges fajkihalással és a korai civilizációk összeomlásával járó „pleisztocén-holocén becsapódási esemény” elsöpörte, de az emléke fennmaradt a közeli Mezopotámiában és a Bibliában.
Mitől édeni az Édenkert?
Vajon az agrárforradalom révén meggazdagodó, de hierarchikus felépítésű ókori birodalmakból visszatekintve miért ébredhetett egyáltalán nosztalgia a vadászó-gyűjtögető életmód „paradicsomi állapotai” iránt?
A választ az antropológiai kutatások adják meg: „A kanadai Richard Lee 18 hónapon keresztül vizsgálta a kung Szan (busman) törzset. Ez a törzs a Kalahári északnyugati részén, félsivatagi területen él, amelyet rendszeresen sújt a szárazság. Lee érdeklődése arra irányult, hogy mit esznek a kung törzsbeliek, és mennyi erőfeszítésükbe kerül a táplálék megszerzése/…/ A hagyományos gyűjtögető-vadászó mintákat követve, az asszonyok ehető növényeket gyűjtenek, míg a férfiak többnyire, de nem kizárólag az állatok elejtésére törekednek. A kungok szerencsések, mert állandóan rendelkezésükre áll a mongongo igen tápláló magja. Ehhez az asszonyok még számos másfajta zöldséget is gyűjtenek… Ez a vegyes étrend a kungoknak 10 százalékkal több kalóriát biztosít, mint az Egyesült Államok Élelmezésügyi Minisztériuma által ajánlott napi mennyiség, és 50 százalékkal több fehérjét.
Az elemzés legmegdöbbentőbb adata azonban a teljes élelemmennyiség beszerzésére fordított erőfeszítés nagysága. A kungok átlagosan két és fél napot dolgoznak egy héten, és mert egy munkanapjuk 6 órás, a heti munkaidő 15 óra. És mindezt egy olyan étrendért, amely jócskán meghaladja a nyugati szabványokat. Ez a lét, amely egyáltalán nem rendkívüli a világszerte élő gyűjtögető-vadászó népeknél, aligha nevezhető „piszkosnak, durvának és rövidnek”.
A kungok tevékeny életüknek mintegy harmadát munkával, egy másik harmadát más táborokban élő rokonok és barátok látogatásával, a harmadik harmadát pedig a látogatók fogadásával töltik… A tekintélyes szabad idő óriási lehetőségeket nyit a „kultúra felépítésére”, ami a kungok esetében éneklést, rituális táncokat és mesélést jelent… A legtöbb néphez hasonlóan az ő történeteik is általában parabolák, teremtésről szóló magyarázatok. Mint a legtöbb gyűjtögető-vadászó nép, kultúrájuk döntő részét a kungok sem a hátukon, hanem a fejükben hordják.” (J. Cherfas-R. Lewin: Nem csak munkával él az ember, Gondolat, Budapest 1986 – 14-16. old.)
A „munka társadalmának” sivársága
Az ókori agrárforradalom óta a mai napig tartó civilizált életmódot a „munka társadalmával” lehet leírni, aminek keretén belül a férfierőn alapuló szántás-vetés-aratás és a harcias erényeket igénylő birtokvédelem magával hozta a férfi felsőbbrendűségi érzését: a patriarchátus rendszerét.
A gyűjtögető-vadászó édent elvesztő emberek számára a hatékony, de az embert nem kímélő, életfogytiglani munka, mint Isten büntetése jelent meg. Az ember, konkrétan a „Nő” okozta bűnbeesés miatt a világi és egyházi hatalmasok bűntudatot és beletörődést követeltek mindenkitől. A végzet alól kibúvót, rövid ideig tartó felszabadulást csak a karneváli, alakoskodó játékok jelentettek, amelyekben a maszkok mögé bújva minden rendű és rangú férfi és nő szabadon keveredhetett egymással.
Új Édenkert a láthatáron?
Az ipari forradalmaknak hála a gépesítés csökkentette a nehéz fizikai munkát, de a 21. századi digitális-, és robotforradalomnak hála már egyenesen a kényszerűen végzett munka csökkenhet le… méghozzá a vadászó-gyűjtögető népek munkával töltött csekély idejének szintjére!
A Pride – mint az államilag, egyházilag „nem-megszentelt” karneváli forgatag – az emberiség gyerekkorának édeni lazaságának emlékét idézi fel.
Ezzel állnak szembe a Rendre és a Munkaalapú társadalomra hivatkozó erkölcscsősz, önző, férfisoviniszta-soviniszta, az élővilággal és a művészetekkel nem törődő hatalmak, amelyek nemcsak környezetrombolók, embertelenek, de háborús fenyegetést is jelentenek.
Kultúrharc folyik az „Embert” eleve és eredendően bűnösnek tartó katonás-fegyelmező hatalmak és az alternatív, közösséget szabadon választani akaró, nőiesen érzékeny és érzéki „Édenkert-alapú” életszemlélet képviselői közt. Szerencsére nem kétséges, hogy kinek fog kedvezni a digitális kommunikáció, a robotika és a Mesterséges Intelligencia által felturbózott fejlődés!
Magyar Péter és Pablo Casals – egy új vezetés hangjai
Bruck Gábor jegyzete:
A Búcsúkoncert című filmben van egy jelenet, amely sokat mond a bizalomról. Egy csellóművész a New York-i zeneiskolában tanít. A saját osztályának mesélte:
25 éves voltam, amikor megismertem Pablo Casalst. Annyira izgultam, hogy megszólítani sem tudtam. Casals érezhette, mert nem kezdett el csevegni, csak kérte, hogy játsszam el egy Bach-darabot.
Ahogy kell: nagy levegő, a figyelem összpontosítása, a hangok szálltak a levegőben – és pocsékul játszottam. Annyira, hogy a felénél abba kellett hagynom. De Casals gratulált, azt mondta: szép volt.
Aztán kért egy másik darabot. Kaptam még egy esélyt, gondoltam – de ez még rosszabb lett. Megint nagyon megdicsért: Gyönyörű volt – mondta.
Este hazafelé nem az zavart nagyon, hogy leszerepeltem – hanem az, hogy Casals nem volt őszinte.
Évekkel később már profi zenész voltam. Találkoztunk Párizsban, ahol együtt léptünk színpadra. Elég jóba lettünk, és az egyik vacsora után elmondtam, hogy mit gondolok akkori őszintétlenségéről.
Casals nagyon mérges lett, egészen megváltozott. Elővette a hangszerét, és játszani kezdett. „Ezt játszottad, ugye? Az ujjrended volt újdonság, és jó volt. A másik darabot pedig egy felfelé vonóval kezdted – az is nagyon tetszett.”
Ekkor értettem meg, hogy Casals a jó dolgokra figyelt. A szépet emelte ki. Azt tanította a tanítványainak, hogy legyünk hálásak minden szép frázisért, minden emelkedett pillanatért. A többit bízzuk a fafejekre – akik csak a hibáknak örülnek.
Casalsnál ez nem naivitás volt. Nem azért élvezi a szépet, mert nincs benne hiba, hanem azért, mert van benne élet. A szokatlan ujjrendtől valami megszületett. A felfelé tartó vonótól pedig váratlan és játékos lett.
A történet nemcsak a zenéről szól, hanem a bizalomról is. Arról, hogy ami fejlődik, azt a bizalom formálja – nem a bírálat. Arról, hogyan bánunk azokkal, akik még úton vannak.
Most itt van Magyar Péter. Nem zenél, hanem rendszert bont. De a fafejek csak a hibákat számolják. Pedig senki sem születik készre. Se Casals, se Magyar. Nincs rendszerváltás tökéletlen emberek nélkül. Mégis sok ellenzéki leginkább csak bírál. Valószínűleg úgy hiszik, hogy csak szimpatikus emberek csinálhatnak forradalmat.
Elképzelem, mit szólnának Trumanhoz? Egy vidéki kereskedő. Ben Gurion? Egy makacs vénember. De Gaulle? Egy pökhendi tábornok. Churchill? Egy alkoholista ripacs. Csakhogy mind ott volt, amikor igazán kellett. Nem az számított, hogy kik voltak. Hanem az, amit tettek.
Nem hasonlítom Magyar Pétert hozzájuk. De a kérdés ma is ugyanaz: mit nézünk? Milyen ember? Vagy mit tesz?
Nem kell szeretni. De ha ő van az élen, adjuk meg az esélyt, hogy jobb vezetővé váljon. A kérlelhetetlen kritika nem előre visz – csak rombol. Segíteni kell, hogy felnőjön a feladathoz.
Casals tanítása itt is érvényes:
Ha valami új születik, ami az emberek százezreit mozdítja meg, akkor nem a hibák számolása a dolgunk – hanem az, hogy észrevegyük a lényeget: egy félhalott ország végre megmozdul.
A dicséret kultúrája nem önbecsapás. Hanem annak a felismerése, hogy a változás első pillanatai mindig tökéletlenek. De ezekből nő ki valami új.
A kritikus értelmiség kérdése jogos: Magyar Péter valódi rendszerváltó – vagy a saját egoja és a hatalom foglya?
De a válasz rajtunk is múlik. Mit várunk el tőle? Milyen kultúrát teremtünk köré? Ha csak hibát keresünk – sokat találunk. Ha értelmes, jóindulatú párbeszédet kínálunk – ő is fejlődik, és vele együtt mi is.
Az új vezető olyan, mint egy új hangszer: recseg, nyekereg, mire megszólal. Ne várjuk, hogy tökéletes legyen – inkább kezdjünk játszani vele. És a lényeg nem is az ő személye, hanem a kapcsolat:
vezető és közösség között. Ez maga a rendszerváltás.
A valódi kapcsolat azt jelenti: Nemcsak bírálunk – hanem formálunk. Nemcsak elvárunk – hanem javaslunk. Nemcsak kérünk – hanem adunk.
Magyar Péter tud figyelni. Ez ritka képesség. De akkor érdemes figyelnie, ha van mit meghallani. Ezért beszéljünk. Kérjünk. Mondjunk véleményt. Vegyünk részt.
A világ nem ott jár, hogy a politikus mindent eldönt, mi meg csak legyintünk. Dániában vagy Norvégiában közösségi viták előzik meg a fontos törvényeket. A polgárok beleszólnak – és észrevételeik bekerülnek a döntésekbe.
Észtországban és Litvániában digitális platformokon vesznek részt az emberek a döntések előkészítésében – nem csak négyévente, hanem minden nap. A politikai kultúra nem a harcról, hanem a részvételről szól.
Új-Zélandon Jacinda Ardern járvány alatti kommunikációja nyitott, kérdező, emberséges volt. Ez növelte a kormány tekintélyét – és az emberek felelősségérzetét is.
Tajvan a digitális demokrácia mestere. Az online viták konszenzuskereső algoritmussal működnek – a közös pontok kerülnek előtérbe. De Finnország, Írország és Németország is tanulja a részvételi demokráciát. A politika figyel, és tanul.
Van magyar példa is. A Józsefvárosi Önkormányzat működtet részvételi demokrácia projektet. Érdemes megismerni.
Zárásként: Ha Magyar Péter tényleg figyel – és mi tényleg értelmesen szólunk – akkor az rendszerváltás. Mert egy érett közösség nemcsak kér. Hanem ad is: felelősséget, gondolatot, türelmet, közös szándékot.
A nagy játszma - Az MNB-botrány és a Matolcsy-klán meggazdagodásának története
A világtörténelem legnagyobb bankrablása...
Együttérzés a Putyin-ellenes oroszokkal!
Hetényi Zsuzsa beszélgetése Sz. Bíró Zoltánnal
Fájdalmas látni, ahogy Ukrajna, - a liberális, jogállami Európa védőbástyája - harcol és vérzik érettünk, de legalább ennyire fájó azokra az oroszországi emberekre gondolni, akiket a putyini, pravoszláv mázzal leöntött, titkosszolgálat által irányított diktatúra kíméletlenül elnyom.
Orbán „ezeréves magyar államiság” rádióinterjús blöffje
- Mivel Orbán rendszeresen visszaélt (méghozzá a putyini Ukrajna-, és EU-ellenesség érdekében eljárva) a vétóval, ezért többségi döntések lesznek az EU-ban
- Orbán komolyan azt gondolja, hogy egy ország szuverenitását a sértődött, gonoszkodó gyermeket idéző kerék közé bedugott bot: a vétó jelentené?
- Avagy azt hiszi, hogy jobban tettük volna, ha nem lépünk be semmilyen nemzetközi szövetségbe? És fordítva: szabadabb-e, gazdagabb-e, védettebb-e Moldova, Szerbia, vagy Fehéroroszország?
- Orbán komolyan azt hiszi, hogy létezik egy „ezeréves szuverén és szabad magyar államiság”? A modern államiság a dinasztikus államiság összeomlása után, az első világháború romjain jött létre Európában. A szuverén magyar dinasztikus államiság már 1301-ben véget ért! Azt követően a magyar királyságot „idegen” dinasztiákból érkező királyok vezették. A középkorban ennek nem volt jelentősége, mert abban a többnyelvű világban csak a vallási hovatartozás és a szentkoronával történő szabályos megkoronázás számított!
- Viszont létezik egy szervezeti forma, amely az államalapítástól a mai napig folyamatosan létezik, ez pedig a vármegyerendszer. Vajon ki az, aki megnyomorítja, megfojtja az "ezeréves" magyar megyei önkormányzatiságot?
Úgy hívják: Orbán Viktor…