"A gond az, hogy a mai külügyminiszternek olyanokkal kellene egy asztalhoz ülnie, akik nem annyira örülnek, hogy Petiminiszter közben Moszkvával szexchatel.
Mi sem természetesebb, mint hogy a szuverén magyar kormány külügyminisztere felhívja Moszkvát egy uniós tanácskozás előtt. És utána. Meg ha lehet, akkor közben is. Erről magyaráz Szijjártó Péter újságírók gyűrűjében. Egészen ügyes humorista, még apró röhintéseket is elereszt, ezzel is illusztrálva, milyen nevetséges ezen fennakadni. Vagy azon, hogy beavatkozott a szlovák választásokba, mert az meg olyan, mint a külföldi civilek és a sajtó finanszírozása:
ha mások csinálják, az botrány, ha mi csináljuk, akkor viszont hőstett.
Ebben meg is nyugodhatnánk, eszerint ez a norma, nyilván engedélyt kérünk a Kremltől a döntéseinkhez. Végül is pont így működött az ország a rendszerváltás előtt. De Kádáréknak volt erre mentségük a szovjet hadsereg képében, amely 1968-ban is megmutatta a csehszlovákoknak a szuverenitás észszerű határait, és eleve itt ette őket a fene, tízezrével. Most ilyen kényszer nincs.
A gond az, hogy a mai külügyminiszternek olyanokkal kellene egy asztalhoz ülnie, akik viszont nem annyira örülnek, hogy Petiminiszter közben Moszkvával szexchatel. Kifejezetten vágynak az intimitásra, egy kis európai énidőre, de így nem lehet őszintén beszélni. Pedig volna miről. Oroszország négy éve tűzzel és vassal igyekszik Európa felé, folyamatosan fenyegeti országainkat, ügynököket, szabotőröket és gyilkosokat küld, ahova tud. Erről kéne például tanácskozni – csak hát ott fülel a poloska az asztalnál. Áttelelt.
Ezt az EU diplomatái nem most tudták meg a Washington Postból. Így nem is most kezdtek informális bulikat szervezni, ahova a vamzert nem hívják. És ugyanígy hagyják ki a magyarokat a NATO és a titkosszolgálatok együttműködéséből. Ami mellesleg súlyos biztonsági kockázattal jár.
Szijjártó Péter külügyminiszter alkalmatlanná vált a feladatára. A többi tagállam diplomáciája érdemben nem áll szóba vele, mivel orosz ügynöknek tekintik.
Ennek annyi értelme van, mint elküldeni vatikáni nagykövetnek egy hithű sátánistát, aki kényszeresen beleköp a szenteltvízbe. Meg lehet csinálni, de sok eredményt nem várhatunk tőle.
Ennél nagyobb baj, hogy nemcsak a személyén múlik ez. Magyarország vált alkalmatlanná arra, hogy megbízható szövetséges legyen. Nem Szijjártó Péter fordította Moszkva felé a kompot, ő azon csak az első tiszt. Amíg a kapitány marad, addig Magyarországra árulóként tekintenek. Azok, akiktől a jólétünk függ, akiknél a gyermekeink tanulnak és dolgoznak, akikhez harminc éve próbálunk felzárkózni.
És nemcsak Európa viszolyog az orosz ügynököktől, hanem az Egyesült Államok is. Ezt lehet takargatni egy ideig, de nem örökké.
Egy évtizede találgatjuk, mi okozta a fordulatot. Orbán Viktor a hatalomátvétel előtt még olyan nyelvi leleményekkel szórakoztatta népét, mint „Putyin pincsijei”, vagy „a Gazprom legvidámabb barakkja”. Tudjuk, hogy az energiakereskedelemből szégyentelenül szakít a maffia, de lophatna máshonnan (és lop is). Keringenek színes legendák kompromatokról és zsarolásról – de nincs ezekre bizonyíték. Amire van, az a Fidesz táborának egyértelmű és beteges oroszbarátsága. A mítosz, hogy ott minden totál normális, rend van és béke... na jó, most éppen háború, de legalább Pride nincsen.
A 2010-es években nemcsak nálunk változott az irány. Akkor szilárdult meg Putyin diktatúrája, a gyakorlati egypártrendszer, a totális cenzúra, a civilek kiszorítása. Akkor épült ki a modell, amit minden korrupció és zsarolás nélkül is csorgó nyállal figyelhet a magyar kisgömböc. Ott nincs oknyomozó sajtó, amely pedofilügyeket és főúri palotákat leplez le – vagy ha volt, belehalt. Nincsen már életben képviselő, aki szafarit szervezne az elnöki vadasparkba, nem csámcsog a család cipőin és táskáin a nép. És főleg nincs szabad választás, ahol csak úgy le lehet váltani az elnököt.
Ehhez a rezsimhez idomul Orbán Magyarországa. Nem a haza, hanem a hatalom érdekében.
Így lett önkéntes szolgája az orosz érdeknek, hátha egy számukra szép napon itt is lehet majd úgy uralkodni, ahogy Moszkvában.
Amikor Kádárék telefonáltak a Kremlbe, hogy szabad-e nekünk csuklós buszt csinálni, akkor pont így lehetett Magyarországot vezetni. Na jó, ennyire pofátlanok a komcsik nem voltak, lehetőleg kerülték a luxust, és volt bennük egészséges rettegés az 56-os lámpavasak miatt. De egyébként körülbelül úgy rendezkedtek be, ahogy a Fidesz szándékaiból kirajzolódik. Ebben segítette őket a korszak ikonikus alakja: a besúgó.
A besúgó csendben ücsörgött a vállalati értekezleteken, házibulikban és kocsmákban. És időnként megírta a jelentését arról, ki eresztett el szovjetellenes megjegyzést, ki elégedetlenkedik ellátási zavarok miatt, és kit mivel lehet zsarolni, ha szükséges. A besúgó néha gyanúba keveredett. Ismerősei elhallgattak, amikor megjelent, elharapták a mondatot, és igyekeztek nélküle találkozni. A besúgót gyűlölte mindenki, emberszámba nem vették. Nevük a mai napig titok.
Magyarország most ez a besúgó. Felgyűlt megint egy kis lemosandó gyalázat.
Aztán ha letettük a szivacsot, ne kövessük el még egyszer azt a hibát, hogy a besúgók titkait őrizgetjük újabb évtizedekig."