MaGYAUR

MaGYAUR

Csak a Bioszféra!

2018. július 11. - Magyaur

Le kell vonni a tudomány által mondottakból a következtetést:

1.) a Föld foglyai vagyunk, vagyis nem valószínű a tömeges kirajzás nemcsk a legközelebbi naprendszer Földszerű bolygójához, de talán a Marsra sem, mert az élhetetlen, akár az Antarktisz.

2.) az Ember az állatvilág része, nemhogy különbségek lennének a bőrszín alapján köztünk, de a csimpánzzal is majdnem teljes az átfedés ami a géntérképünket illeti.

3.) Nem igazán látszik Isten aktív részvétele az emberi történelem folyásában. Szembe kell nézni azzal a sajnálatos helyzettel, hogy nincs irgalmas, megmentő istenség.

Csak magunkra számíthatunk.

Ha viszont így állunk, akkor üdvös volna a gondoskodó "báty/nővér" módjára vigyázni a velünk együttélő állat- és növényvilágra, miközben igyekszünk az emberi métóságot mindneki számára biztosító humánusa civilizáció felépítésére. Ebben minden vallásos és nem vallásos embernek van feladata!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr7114107589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csitt és csatt 2018.07.11. 21:31:52

Lépjünk ki a megszokott sémánkból! Igen, vigyáznunk kellene, de úgysem vigyázunk. Előbb-utobb mindent tönkreteszünk. Mi hát a megoldás? Azt írod, a föld foglyai vagyunk, de ez nem így van. A megoldás néhány évtizeden belül magától adódik. És több megoldás is jöhet. 1. amitől sokan tartanak és időnként a tudósok is óvnak: a mesterséges intelligencia (MI). Miért ne adhatnánk át tudásunkat, gondolkodásunkat olyan szerkezeteknek, melyek helyettesítik az emberiséget de fizikailag arra lettek tervezve, hogy többezer éves utat kibírjanak? Ezek lehetnek új, mikroszkópikus "lények" vagy "robotok", nevezzük ahogy tetszik, de lehetnek hatalmasak is, melyek képesek reprodukálni magukat, stb. 2. Lehetséges, hogy nagyon ragaszkodunk az emberi testhez, nárcisz önmagunkhoz. Akkor pedig a nagy utazás szintén az MI segítségével mehetne végbe: az "ő" kezükbe adnánk életünket, ezt vinnék magukkal, akár többezer éves útra: a mi DNS kódunkat. Vagy akár a világ élőlényeinek DNS-ével. Akár magát a molekulát, de még az is lehet, hogy ezek digitalizált, memorizált formáját, amit aztán megfelelő helyen "kibonthatnának". Sci-finek tűnik, de ha meggondoljuk, miért is ne? Mintha istenek lennénk és megteremtenénk az életet. És hány bolygot tönkretehetünk még :)

Magyaur 2018.07.11. 22:05:02

@csitt és csatt: Jaaaa...az "avatar szindrómával" könnyű a megoldás!:) Talán mégis kellene adni valamennyi esélyt arra, hogy nem teszünk mindent tönkre!
Énúgy képzelem, hogy csak a "Bioszféra-tudat" kvázi vallása és bölcselete mentheti meg az emberiséget!
Egy "bioszféra-alapú" gondolkodásnak - ami nélkül nem éljük túl a 21. századot - a civilizációk, a hívők és nem hívők, az emberek és az élővilág közti közös nevező megtalálása a lényege.
Az érdekellentéteket magában hordozó nemzetállami és vallási képletek képtelenek kordában tartani a spekulációs tőkét, a bűnözést és a környezetszennyeződést.
Olyan "Planetáris Felettes Én"-t kellene kidolgozni, amely a hiteken, hiedelmeken és az ember öncélúságon túli szemléletet hordoz magában. Annyi viszály és háború után az, aki nem adta el a lelkét a harácsolásnak, a sovinizmusnak és a vallási fanatizmusnak annak lehetőséget kell biztosítani az "isteni bölcsesség szerepébe" való belehelyzkedésbe!
A világot egységben látó "Planetáris Felettes Én" nemcsak egy létrehozandó világkormányt kell hogy jelentsen, hanem a civilizációkat, a növény- és állatvilágot; az egész életvilágot magában foglaló Bioszféra-tudat "hívők" milliárdjait is!

seresmernok 2018.07.11. 22:39:32

Igen valószínű hogy a föld foglyai leszünk még hosszú ideig, amíg nem sikerül oly szinten mesterségessé válnunk, amely bőrben alkalmazkodhatunk a mostoha extraterritoriális miliőhöz.
Kérdés a mesterséges intelligencia is, pótolja majd a lelket? Ezalatt értem az összes olyan attribútumot ami túl van a racionálison, ami az embert igazán megkülönbözteti az általa teremtett géptől.

Magyaur 2018.07.12. 05:41:18

Ugyanakkor vannak ha nem is félelmetes, de kényelmetlen oldlai is a Mesterséges Intelligencia földi alkalmazásának: A jövő egy korrupció- és protekciómentes, de hazudós világállam?

"A jövőnket Kínában készítik" - mondják. Ha ez így van,(és remélem valamennyire tévednek akik ezt gondolják) akkor a következő dolgokra kell felkészülnünk: a globalizmus világkormányát nem annyira az ENSZ Biztonsági Tanácsa mintájára, hanem a kommunista pártok szűk és titkos belső tanácskozó testületéhez hasonlónak kell elképzelnünk. Amúgy a kínai jellegű világállamra - amely szerepre a magukat több ezer év óta a világ közép-birodalmának, a világ „közepének” tartó kínaiak lelkileg teljesen fel vannak készülve - nagy valószínűséggel a protekció- és korrupciómentesség lesz a jellemző. A kínai császár helyére lépő központi bizottság valószínűleg a tiszta közélet megteremtésére törekszik, amelynek alapelveit már 2400 éve kidolgozták a kínai „legisták” és aminek a lényegét a Wikipédián így foglalják össze: …az állam kormányzása egy objektív (nem személy-, érdek- vagy szokás-függő) mérce alapján történik, amelyből az egyén – az uralkodót is beleértve – szubjektív szempontjait teljesen száműzik, és helyette egy objektivitásra törő írott törvénygyűjtemény (fa 法) és egy hatékonyan működő intézményrendszer válik a kormányzás alapjává. - Ez az alapelv várhatóan tökéletesen illeszkedik majd a robotforradalmat követő világos és gépiesen mechanikus jog és politika felfogáshoz.
Az is tudható, hogy Kínában arra készülnek, hogy valamennyi állampolgárt (több mint egy milliárd embert!) személyre szabottan nyomon lehessen követni az internethasználattól az utcai közlekedésen át mindenütt. Elvileg tehát elképzelhető egy tisztán értékalapú, egyénre szabott világot átfogó kontroll, amely „jó” és „rossz” pontok osztogatása révén osztályoz mindenkit és ami feleslegessé teszi a pénzhasználatot (a Kínai Kommunista Párt legnagyobb dicsőségére:).
Ha már a jelenlegi tendenciák általam szubjektív módon történő meghosszabbításáról van szó, akkor ne feledkezzünk el a bürokratikus állam rákfenéjéről, a szolgálatkészség visszájáról; a stréberségről és annak káros következményeiről!
süti beállítások módosítása