Sok jobboldali magyar ideológus, köztük Raffay Ernő évek óta azon dolgozik, hogy a szabadkőműveseket, mint az Európa-, és Nyugat-barát liberális magyar értelmiség "összeesküvő" szervezetét - és benne Ady Endrét - tegye meg Trianon felelősévé. A Szabadkőművesség olyan anti-feudális polgári képződmény volt, amely mellesleg a magyar kultúra motorja is volt és amelynek sorába tartoztak a Reformkor nagyjai Kazinczytól, Kossuthig, de sokkal később például Ady mellett Kosztolányi is. A liberalizmus lényege az EMANCIPÁCIÓ (nemzetiségi, vallási, női stb.) és a nemzeti öncélúsággal, illetve provincializmussal szembeni VILÁGRA VALÓ NYITOTTSÁG és ezzel kíván leszámolni a ma hatalomra került ostoba és korlátolt reakciós kurzus, amely az európai parlamenti választások előtt, de főleg Trianon 100 éves évfordulója kapcsán egyre hisztérikusabb módon állítja előtérbe ezt a kérdést. ...Ez nyilvánvalóan kommunikációs trükk, mert a mai reakciós Fidesz-KDNP politikusok, hasonlóan a 100 évvel ezelőtti elődjeikhez, az esztelen magyar sovinisztákhoz hasonlóan a "nemzeti szuverenitást" helyezik a politikájuk középpontjába (és nem a fejlődést, meg a nép felemelését). Az 1900-as évek reakciósai az önálló, szuverén magyar állam ideájával az Osztrák-Magyar Monarchiát akarták szétrobbantani; az 2010-es évek reakciósai az Európai Uniót akarják a nemzetállamok Európájává lezülleszteni, kiherélni. De minden nacionalizmus nacionalizmust fial: a magyar felerősítette a horvát, román és szlovák nacionalizmust és ezért felelős a Nagy-Magyarország szétesésében a korabeli politikai elit! Ezt akarják elhallgatni és többek közt ezért is akarják "hazaárulónak" beállítani a reakciós magyar politikával szemben álló Ady Endrét és a máig erős európaias magyar szellemiséget!
https://index.hu/tudomany/tortenelem/anagyhaboru/2015/04/06/gyavasagbol_es_butasagbol_lett_ongyilkos_a_regi_magyarorszag/