Milyen alapon lehet Pol Potot és Orbán Viktort egy lapon említeni? Mert mindkettőjük célja a gyűlölt liberális, globalizált kapitalizmus előtti korszak feltámasztása és mert az eltérő ideológiai alap ellenére mindketten a keleties jellegű despotizmus uralmi technikáját, a „Zárt hadiállam” eszményét követik. Ezzel azt akarom hangsúlyozni, hogy az orbáni hatalomgyakorlás célja - a látszat ellenére - nem a családi és a haveri kör meggazdagodása (az csak járulékos nyereség), hanem egy világmegváltó doktrína ráerőltetése a társadalomra, akár erőszakkal

Azt is feltételezem, hogy az orbáni messianizmus még agresszívebb hatalomgyakorlási formát ölt, ha Magyarország kisodródik az Európai Unió perifériájára, vagy azon túlra. Ami Magyarország számára tragédia, az a despota számára vágyott állapot, hiszen megvalósulhatna végre a „szuverenitás” (ami nem jelent feltétlenül függetlenséget), vagyis hogy semmilyen komoly nemzetközi kötöttség nem akadályozná az országon belüli tervek végrehajtását.

Ha valaki nem emlékezne a kambodzsai kommunista pártvezérre Pol Pot-ra, idéznék néhány adat róla és koráról. A párizsi diákévei miatt franciás kultúrájú Pol Pot a mozgalmi nevét a francia „politique potentielle”-ből vette (aminek magyar megfelelője olyasmi lehet, hogy „potenciális, szépreményű politika/politikus”). A Pol Pot diktatúra 1975-tól 1979-ig tartott, vagyis még élvezhette a maoista Kína támogatását és azt, hogy miután megégették a kezüket Indokinában, sem a volt gyarmatosító Franciaország, sem a vietnami háborús kudarcot elszenvedő Egyesült Államok nem akartak beavatkozni a térség ügyeibe, vagyis hatalmi vákuum alakult ki időlegesen.

A Pol Pot rezsim legfőbb ellensége nem egyszerűen a kapitalizmus volt, hanem a nyugati életminta és céljának az idealizált középkori agrár-kommunisztikus társadalom visszaállítása volt. Munkának csak a fizikai munkát tartotta, ezért minden városlakó és főleg értelmiségi (a szemüvegeseket üldözték!) gyanús volt, akiket munkatáborokba kényszerítettek. Az így kialakított munka-alapú társadalomnak célja az önellátás volt, hogy ilyen módon is megőrizhesse az állam a zárt és nacionalista (a kisebbségeket, nemzetiségieket is üldözték!) jellegét.

Mivel számoltak a városlakók szembenállásával, ezért a legkisebb ellenállás felé fordult a rendszer és a gyerekeket akarta elsősorban megnyerni magának és fanatizálni. Ez sikerült; a besúgás és a szülők feljelentése dicsőséget szerzett a gyerekeknek. A rendszerhű, militarista szellemben nevelt gyerekekkel és fiatalokkal akarta a párt a „hitetlen” szülői generációt felváltani.

Mivel a cél az önellátás volt, milliók robotoltak pihenőnap nélkül, napi 12 órán át a földeken, egy marék rizsnyi élelemmel, sokan szó szerint éhen haltak.

Ide vezet az, ha nincs ösztönző érdekeltség, nincs piacgazdaság – akkor marad a kényszermunka és a jegyrendszer.

Orbán ezt nem akarhatja, de mint a „Zárt hadiállam” felkent vezetője legszívesebben azt szeretné, hogyha már nem szeretik, legalább féljék a hatalmát a fegyvereit, országon belül és kívül.

Mivel Orbán magát tartja annak, akiben Magyarország, illetve a Szent korona testet öltött ezért elvileg minden magyart a keblére kellene ölelnie, de nem ez történik. Egy önmagával meghasonlott, „öngyűlölő” emberként le akar számolni a szerinte idegenszívű honfitársaival. Mindenesetre magához közelebbinek érzi, többre tartja a vallásos székely kétkezi parasztot, mint a jelentős tudományos teljesítményt elérő fiatal magyar kutatót, ami egyszerűen megbocsáthatatlan.

 Éljen a nacionalista és vallási fanatizmuson felülemelkedő Európai Köztársaság!