A realitás talaján mozgó magyar konzervatívok már az 1830-as években is magukat „fontolva haladóknak” nevezték, mert addigra a jobbágyi kizsákmányoláson (vagyis a nem-piacra termelő, nem-minőségi munkán) alapuló tradicionális társadalom tarthatatlanná vált. A magukat „konzervatívnak” hívó mai politikusok, akik a Felvilágosodás előtti időkhöz akarna visszatérni, ezt nem gondolhatják komolyan; az egyenlő lenne a szegénységhez, a tudatlansághoz és az önkényhez való visszatéréssel.

A modernitásnak vannak veszélyei és ezzel a legtöbb haladást, progressziót akaró gondolkodó egyetért, és ennyiben sincs szó vakhitről. Ellenkezőleg, szerintem a vakhit inkább a néphagyományhoz, vallási előírásokhoz görcsösen ragaszkodókra jellemző. Nem létezhet hiteles konzervativizmus már csak azért sem, mert nem létezik olyan biztos konzervatív ideológiai „kályha”, ahová vissza lehetne térni. Csak séma-darabkák vannak, hasonlóan a progresszív gondolkodáshoz!

A mindenkori jelen állapotával elégedetlenek, az „emberi haladás”, a progresszió hívei elégedetlenek a jelennel, elítélik azt és alternatívákat keresnek. A megoldást hol a nemzetállamban, hol a tudományos-technikai forradalomban, hol a fasizmusban, hol a kommunizmusban, hol a liberális piacgazdaságban találják meg. Ugyanazok a „konzervatív” és „modernista” séma-darabkák más és másképpen rendeződnek a történelem kaleidoszkópjában!