MaGYAUR

MaGYAUR

Az orbáni populizmus bűnei napvilágra kerültek

2020. március 27. - Magyaur

A Fidesz számára életbevágóan fontos lett a felhatalmazási törvény, mert előre látható, hogy a járvány először alig kezelhető egészségügyi vészhelyzetet idéz elő, ami majd éhséglázadással fenyegető szociális katasztrófát, vele párhuzamosan gazdasági-pénzügyi összeomlást és végül olyan politikai válsághelyzetet teremt, ami a Fidesz végét jelentheti.

A „Fidesz-burzsoázia” abban reménykedett, hogy legalább a 2026-os választásig kihúzza az Orbán-rezsim és csak azután, vagy még később derülnek ki a disznóságok, hogy az állam sem a társadalombiztosítást, sem a nyugdíjellátást nem tudja rendesen biztosítani, hogy a „nemzeti-keresztény” politika sem a középosztályon kívüli „néppel”, sem a nemzet jövőjével nem foglalkozott érdemben. A nemzetállami technokraták és oligarchák ugyan számoltak egy esetleges összeomlással, vagyonmentéssel és menekülő útvonalak kialakításával, de mindezzel, csak mint valami a távoli kockázattal. De a koronavírus-járvány keresztülhúzta a számításukat; a kialakult vészhelyzetben, már biztosan nem elég a szokásos fideszes politikai blabla és a „hadvezéri pózolás”!

Vegyük számba, felsorolásszerűen, milyen bűnök száradnak a Fidesz vezérkar lelkén:

- Elszabotálták a „humán” intézményrendszernek, azon belül az egészségügynek és az oktatásügynek a reformját. Mindezek fontosságát a Fidesz értékrendjében jól jelzi, hogy képesek voltak egy Kásler-t állítani a magyar „emberi erőforrások” igazgatásának élére!

- Leépítették a szociális hálót (azt gondolván tévesen, hogy majd az egyházak helyettesítik az államot).

- Elvonták az önkormányzatok pénzügyi forrásainak nagy részét, aminek következtében nemcsak a helyi demokratikus politika, de a helyi válságkezelés is megbénult. Mivel minden tisztviselő felülről várja parancsokat, ezért lecsökkent a válsággal megbirkózni képes önálló, bátor és leleményes cselekvés esélye.

A Fidesz-kormány mindezek következtében az események után kullog, bár meg kell hagyni, nagyon katonásra veszi a figurát…

Már most kéne gondolni az egészségügyi katasztrófa utáni időkre; például a kártyán kiosztható ingyen pénzekkel, vagy jegyrendszerrel nemcsak a gazdaság működőképességének megőrzése érdekében, hanem a szegény és pénzügyi tartalékokkal nem rendelkező lakosság éhséglázadásának elkerülése végett is.

Jó volna, ha az ellenzéki pártok a civilekkel és szakemberekkel összefogva egy olyan internetes probléma-megoldó és információs platformot hoznának létre, ahol konstruktív ötletekkel segítenék a kilábalást a komplex válsághelyzetből, amibe a Fidesz kormányozta az országot.

Az önkéntes karantén + a sokoldalú párbeszéd a közösségi média keretein belül = talán csodákra képes!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr9515564906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szárny 2020.03.28. 06:34:26

Remélem, a szerzőnek egy nyugodtabb időszakban bíróság előtt kell felelnie ezért a cikkért. És kívánom mindannyiunknak, hogy igazságos ítélet szülessen.

Magyaur 2020.03.28. 07:01:59

@szárny: Remélem, hogy az orbáni vezetésnek egy nyugodtabb időszakban bíróság előtt kell felelnie a nemzetrontó kormányzásáért. És kívánom mindannyiunknak, hogy igazságos ítélet szülessen!

István Tamasi 2020.03.28. 07:12:10

A fideszmaffia olyan mint a kondom: összegyűjt minden gecit.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.28. 07:13:47

Vészhelyzetben nem szoktak kormányok bukni, az ilyesmi inkább erősíti a kormányt.

Különösen, ha jobban kezeli a kormány a helyzetet, mint mások.

Szóval ok nélkül reménykedsz: óriási hibkat kelll egy korménynak vétenie ahhoz, hogy külső vészhelyzetben csökkenjen népszerűsége.

Amit eddig hibázott Orbán, azt meg elhomályosította az ellenzék összefüggéstelen halandzsája.

István Tamasi 2020.03.28. 07:14:58

Rendkívüli hír
A nemzetthy stróman 17 milliárdot kapott a Gagarin Hőerőműért és egyetlen hatóság/szerv sem vizsgálódhat az ügylet körül, mert nemzetstratégiai fontosságú, hogy a nemzetthy stróman újabb milliárdokat kapjon a közpénzből.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.28. 07:15:31

@Magyaur:

Még ha vesztene is Orbán 2022-ban (ennek esélye 0 körüli), akkor se lenne ellene aztán eljárás. Ezt a ballibek már próbálták 2002-ben, akkor is csúnya kudarc lett a vége.

havrilla 2020.03.28. 07:40:25

@István Tamasi:
termélszetesen a kurva anyád is ilyen gyűjtő.

havrilla 2020.03.28. 07:41:17

@István Tamasi:
És amikor eladták a németeknek, akkor nem ugattál ?

havrilla 2020.03.28. 07:41:56

Kiabszott szarevő firkász cikke. Ostoba baromságok sora.

István Tamasi 2020.03.28. 09:10:57

@havrilla:
Anyám sajnos már régen elhunyt. Tehát a fideszmaffiások nekrofilek.

ulpius66 2020.03.28. 10:27:38

Magyar Úr!

Jobbulást!

Jótanács!

A hallucinációidat kezeltesd!

ulpius66 2020.03.28. 10:37:24

A "vérbolsi" Népszava és a Publicus (amely még szélsőségesebben kormánygyűlölő, mint a Népszava) felmérése:

nepszava.hu/3072547_a-virus-erositi-a-fideszt

A LÉNYEG:

A vírus erősíti a Fideszt

"Az utóbbi öt évben egyszer sem volt olyan alacsony a kormánnyal való elégedetlenség szintje, mint most. Mindössze 38 százalék nem szereti, ahogy az országban mennek a dolgok. Persze a közvéleményt nem a kabinet tevékenysége fordította meg, hanem a vírus. Ahogy azt csütörtöki lapszámunkban írtuk, a vészhelyzetben az emberek zöme hinni akarja, hogy a kormány sikerrel oldja meg a problémát. Ennek a társadalmi pszichózisnak köszönhetően a magyarok háromnegyede hiszi, hogy a kormány jól kezeli a vírushelyzetet – következésképp az általános politikai elégedetlenség is alábbhagyott."

A pártok támogatottsága

Jelentősen, 48%-ról 52%-ra nőtt a Fidesz-KDNP támogatottsága.

Fidesz ----- 52%
DK ---------- 13%
MSZP ------ 11%
Jobbik ----- 10%
(a többiek futottak még.... azaz a támogatottságuk nem éri el az 5%-t.....)

Hát kb. ennyit az éhséglázadásról és Fidesz buktáról......

Magyaur 2020.03.28. 11:09:05

A robbanás mindig a válság mélypontja után szokott lenni....ezért nem akarják időben korlátozni a felhatalmazási törvény időbeli hatályát!

ulpius66 2020.03.28. 11:20:37

@Magyaur!

Álmodozás az élet megrontója, mely kancsalúl festett egekbe néz!
(a vágyvezérelt gondolkodás, sőt blogírás tönkreteszi az életed.....)

beflower 2020.03.28. 11:20:54

Ez a cikk az elvakult,politikai analfabéta szerző Orbán fóbiájának egyik csúcspontja!Üdvözlettel Bajorországból.

Hungryhorse 2020.03.28. 11:26:18

Álmodj királylány...

ulpius66 2020.03.28. 11:36:13

Magyar Úr!

Neked az Orbán-fóbiád az agyadra ment, és elvesztetted maradék józan eszedet is, ezért írogatsz ekkora baromságokat!

Az Orbán-gyűlöleted már az egészséged veszélyezteti!
(ha így folytatod gyorsan a bolondok házába kerülsz....ha Orbán győz 2022-ben abba te belebolondulsz... hidd el ennyire nem vészes a helyzet....)

ulpius66 2020.03.28. 11:37:34

@Magyaur: "A robbanás mindig a válság mélypontja után szokott lenni....!

Jól jegyezd meg!

Jósolni kibaszott nehéz dolog.... különösen a jövőt illetően!

havrilla 2020.03.28. 13:50:55

@Magyaur:
Kibaszott segfej vagy, te nyomorult.

2020.03.28. 14:02:03

@Magyaur: Orrotoknál fogva vezetnek! Ezért nem látod meg! MSZP/FIDESZ ZSIDÓ maffia két ága!

Magentax 2020.03.28. 16:53:55

@havrilla: Te meg olyan szánalmasan írástudatlan vagy, egy mondatot nem sikerült helyesen és/vagy érthetően leírnod.
Persze tudjuk, ez alapkövetlemény nálatok....

vrana 2020.03.28. 17:36:59

Orbán megint zseniálisat húzott (ennyi tehetetlen hülye között nem nagy ügy) és ezzel meg is nyerte a 22-es választásokat. Bizonyította:
- ő a magyar nép megmentője,
- a nép érdekében az ördöggel (ellenzék) is hajlandó lepaktálni,
- de az ördög, a nép ellensége nem hajlandó lemondani arról, hogy továbbra is mindent megtegyen a nép ellen (meg se szavazza, hogy akár Orbán halálával szűnjön meg a szükséghelyzet),
- Orbán vezérletével mi magyarok más segítsége nélkül is kihúzzuk magunkat a hajunknál fogva, kizárólag Orbánnak köszönhetően.
Ezt előre pontosan kiszámítva koreografálta Orbán és "nép" 2/3-a be is vette, erre fogja lapozni a kampányt mert fél, hogy Soros addigra meghal és az egyik legjobb céltábla kiesik az EU és a migráns mellől... Pontosan az történt, amit Orbán előre tervezetten akart.
A nép, az istenadta nép, meg benyalta, mint maci a mézet.

jandera 2020.03.28. 19:54:06

@szárny: "Remélem, a szerzőnek egy nyugodtabb időszakban bíróság előtt kell felelnie ezért a cikkért. És kívánom mindannyiunknak, hogy igazságos ítélet szülessen."
Teljes mértékben egyetértek, de nem csak a szerzőnek!!!

jandera 2020.03.28. 20:05:05

@ulpius66: Teljesen ésszerű Orbán viselkedése. A járványt nem sok kormány fogja túlélni, függetlenül attól, hogy jól kezelték -e a helyzetet.
Még azt sem tartom kizártnak, hogy ennek a világrendnek ( Únió, USA, globalizáció, technokrácia, demokráciák, stb. ) kampó.
Orbán megpróbál túlélni, átmenteni a hatalmát, ami igazánmegengedhető, hisz mindenki ezt csinálja.
A pártok támogatottsága nemsokára lényegtelen lesz.

sakkosfx 2020.03.29. 01:20:09

A húsos fazék körül keringő fideszesek az utolsó fillérig védik vezérüket! És ez nem valami dicséretes dolog! Sajnos még a felét sem említiaz elkövetett bűneinek amit a nép ellen követett el!

István Tamasi 2020.03.29. 10:34:41

Egy hazudozó, elmebeteg autokratának adni totális teljhatalmat??? Nem volt elég az 1933-45-ös példa?

István Tamasi 2020.03.29. 16:20:13

Kiderült, hogy a járvány elhúzódásán, a tömeges megbetegedések elérésén ügyködött az operettörzs. Ha a járvány szűkítése lett volna a céljuk akkor nagyságrendekkel több tesztet kellett volna csinálni.

István Tamasi 2020.03.30. 10:07:37

@kőőrlő:
A hozzászólása első felében sikerült összefoglalnia a több évszázados rasszista, fajgyűlölő , hazugságokon alapuló uszításokat.
A második felében pedig leírta hogyan lopja meg a mindenféle politikai elveket nélkülöző fideszmaffia "amagyarembereket".

2020.04.19. 09:21:17

@szárny:
A koronás képzelgők Csernobilje lesz a korona vírus! A hazugságok be, és összeomlása jön el! A profitéhségük felfalja világukat!
süti beállítások módosítása