MaGYAUR

MaGYAUR

Ha a Fidesz el akarja kerülni a bukást,

akkor ki kell vonnia a frontvonalból Orbánt!

2020. április 03. - Magyaur

Orbán Viktor hatalmi tekintélye azon alapult, hogy a gyors döntésekre képes illiberális állam hatékonyságban felülmúlja a „vitatkozgató” Nyugatot, ezen túl mögötte áll nemcsak a magyar választók többsége, de a keleti támogatók is: a türköktől, Putyinon át a kínaiakig. Ez a legitimitás kérdőjeleződött meg most.

Mi vezetett idáig?

  • Orbán régi politikai játékosként nem engedett politikai egyéniséget felnőni maga mellett; csak magában bízik. Ebből a rossz beidegződésből képtelen volt visszavenni és a vészhelyzetet felismerve, túlbecsülve a válságkezelői képességét, csak egy megoldást látott maga előtt: teljes szabadkezet akart a kézi-vezérlésű hatalomgyakorlásához. Nem valószínű, hogy tartós diktatúrát akart volna bevezetni, csak a helyére akarta tenni az ellenzéket, illetve az ellenzéki önkormányzatokat.

Mivel rutinból akarta átverni ezt az országgyűlésen, nem volt eléggé körültekintő és elszámította magát. Olyan volt, mint az a forrófejű autóvezető, aki előzés közben hiába látja a vele szembejövő teherautót nemhogy fékezne – ez egyszerűen eszébe sem jut - hanem még inkább rátapos a gázpedálra, így a frontális ütközés elkerülhetetlen. Soha nem gondolta volna, - főleg ebben a káoszban - hogy a felhatalmazási törvény kapcsán a korábban oly lomha Néppárt és EU ilyen gyorsan és élesen reagál!

  • Ráadásul döbbenettel kellett tudomásul vennie azt, hogy a korábbi „nyájas keleti barátok” a nem túl nagy segítségért is kevéssé baráti árat kérnek.
  • Túl sokáig nem fókuszált a járványra, mert előítéletei voltak a klímakatasztrófával és „járványveszéllyel riogató kockásingűekkel” szemben. És a magyar valóságtól elzárt Fidesz párt-elit vagy nem tudta, vagy nem merte figyelmeztetni a baj tovagyűrűző hatásaira.
  • Eddig nem okozott gondot egy kis késlekedés a cselekvésben, mert mindent be lehetett pótolni „rohammunkában”, de ezúttal túl sok és sokféle irányból érkező zavart kellett elhárítani, ezért a reakcióidő lelassult. Túl sok egészségügyi, külpolitikai, gazdasági és belpolitikai probléma szakadt egyszerre a miniszterelnök nyakába, aki időzavarba került.
  • Mivel a rossz vezetési stílusának köszönhetően nagy többségében „fejbólintó-jánosok”-ból áll a válságkezelő csapata, ezért is folyamodott, csodafegyverként, a katonaságon keresztüli kézi vezérléshez. De mint tudjuk nem léteznek „csodafegyverek”…

Mindenki számára, aki el akarja kerülni a közelgő egészségügyi-gazdasági-szociális-politikai katasztrófát az lenne a legjobb, ha a Fidesz „házon belül” keresne megoldást, például a kialakult helyzetért felelős kormányfő „felfelé buktatásával” (Áder helyére, köztársasági elnöknek, vagy ENSZ nagykövetté stb.)

Remélhetőleg külső szakértőkkel kibővített, hangsúlyozottan nem-illiberális fideszes kormány még kivezetheti Magyarországot abból a kül- és belpolitikai válságból, amelybe Orbán Viktor szerencsétlen politikájának következtében belesodródott.

A Fidesz jelszava még mindig: „Nekünk Magyarország az első!” – na hadd lássuk!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr2315587994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

belevauvau 2020.04.03. 20:49:49

Hagyjuk Orbánt, ne buktassuk semerre, ha úgy áll a helyzet, menjen a lecsóba. 18 éve éljük úgy az életünket, hogy Orbán ülésponja határozza meg az álláspontját. Az idők folyamán mérhetelen kárt okozott az országnak, kialakulatlan nemzeti egységtől kezdve az alkotmány, jogállamiság, a fékek és ellensúlyok, csírázó piacgazdaság szétbarmolásáig. Ennek az embernek már menni kellett volna a közéletből. Ezért mondom, hamennie kell, menjen.

azigaziraptor 2020.04.03. 21:17:40

@belevauvau: Menjen, de azért jobban örülnék, ha vinnék!
A Csillagba!

István Tamasi 2020.04.04. 02:46:50

A hazudozós, elmebeteg suttyó arra mindig nagyon ügyelt, hogy eltávolítsa a fideszmaffiából azt aki esetleg veszélyeztetné a hatalmát.

havrilla 2020.04.04. 03:21:22

@belevauvau:
Hiszed is a saját hazug baromságodat?

havrilla 2020.04.04. 03:21:58

@István Tamasi:
Anyád meg kurva. Ez is egy jó kijelentés.

havrilla 2020.04.04. 03:22:46

Édes Istenem, firkászkám, te tényleg egy agyalágyult önámító seggfej vagy.

Talpig Jimmy 2020.04.04. 03:56:40

@havrilla:
Úriember vagy-e?
Három komment, ugyanannyi pocskondiázás :D

megamedve 2020.04.04. 06:41:28

@Talpig Jimmy:
Azért csak három, mert kicsit elkésett, és ennyien már hozzászóltak előtte.
Most valószínűleg retteg, hogy mi megy majd a jelentésbe, hogy nem figyelt kellően, amikor ő volt szolgálatban.....

havrilla 2020.04.04. 07:54:27

@Talpig Jimmy: És az a három szarszájú az uriember szerinted?
Olvasd el előbb a hozzászolást és akkor nem lesz ekkora pofád.

szárny 2020.04.04. 08:22:56

Erre a blogra (is) emlékeztetnek majd 2022-ben...

ulpius66 2020.04.04. 11:12:44

Magyar Úr!

A fideszesek nevében köszönjük a JÓTANÁCSOT!

Jótett helyébe jót várj!

Szerintem meg a DK-nak a gyurcsányit kéne kibaszni, és akkor biztos nyerné a 2022-es választást a DK!

Szívesen!

István Tamasi 2020.04.04. 11:16:35

@ulpius66: A fideszbirkáknak még mindig fáj az emlékezetes tévévita amikor fletó felmosta a stúdió padlóját a sámliról pipiskedő kis suttyóval.

ulpius66 2020.04.04. 11:48:06

@István Tamasi:

Húúúúúú.... tényleg nagyon felmosta vele a padlót!

azt persze nem tetted hozzá, hogy a gyurcsányid végig össze-vissza hazudozott, amit maga vallott be .....

Ugye emlékszel?

"Hazudtunk reggel, éjjel meg este"
„Nincsen sok választás. Azért nincs, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. (...) Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt el sem tudtuk korábban képzelni. (...) És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit! Nem tudtok mondani az elmúlt négy évből olyan jelentős kormányzati intézkedést, amelyre büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végén. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?”

István Tamasi 2020.04.04. 12:29:39

@ulpius66:
Az elmebeteg, hazudozós suttyó 98-ban még bele se ült a bársonyszékbe és máris hazudott egy ótvarosat amiről később bíróság adott neki jogerős, pecsétes igazolást, hogy hazudott.
Sőt már azelőtt is - például a tévévitában - hazudott: adunk 13. sőt 14. havi nyugdíjat.
Azóta is egyfolytában hazudozik:: ne azt nézzék amit mondok hanem amit csinálok.
A járványügyben is hazudozott: van elegendő védőfelszerelés az egészségügyben dolgozóknak.

ulpius66 2020.04.04. 12:39:54

Istváni Tamás!

Látom az Orbán-fóbiád teljesen belepte agyadat....

Azt persze teljességgel elismerem, hogy az ilyen Orbán-fóbiásoknak kibaszott nehéz lehet feldolgozni, hogy eddig Orbán kezelte legjobban a járványt az EU-ban!

www.portfolio.hu/gazdasag/20200404/koronavirus-jol-allunk-a-szomszed-orszagokhoz-kepest-de-van-aki-nalunk-is-sokkal-jobb-424108

Magentax 2020.04.04. 12:41:38

@havrilla: te meg gy sértett, hisztiző kis pöcs vagy

Magentax 2020.04.04. 12:42:58

@ulpius66: főleg, hogy alig tesztelnek, így a valós megbetegedésekről nem tud senki... Amiről nem tudsz, az nem fáj, igaz-e?

ulpius66 2020.04.04. 12:53:29

@Magentax:

Na Te kis virológus!

Aztán meséljél mán hány teszt kéne, és kiket tesztelnél, és milyen gyakran?

... és a tesztek eredményéből milyen következtetést vonnál le?

ulpius66 2020.04.04. 12:58:42

@Magentax:

Ha tesztelnénk, és aki megtudná, hogy MÉG NEM VÍRUSOS az egyből bátrabban mozogna, HÁTHA ELKAPJA A VÍRUST!
(és aki ma nem vírusos, mi a garancia arra, hogy holnap nem lesz az.....vagy naponta tesztelnél mindenkit?)

ulpius66 2020.04.04. 13:00:05

@Magentax:

Arról nem is beszélve, hogy akinek a nyálából, véréből nem mutatják ki a vírust annak a keze, ruhája, stb tele lehet vírussal!

Maria Kaposi 2020.04.04. 18:50:11

@ulpius66: tenyleg o kezelte legjobban a virusugyet? avgy o kozmetikaztatja a jelenteseket a legjobban ? ugyan mar . kulonben jol fizetik a seggfejseget ?

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2020.04.04. 19:40:38

Egy évtizedek óta kivéreztetett eü-vel, egy 3. ciklusban gondosan kontraszelektált államigazgatással és rendvédelemmel vág bele egyszemélyi felelősség vállalással túl kedves vezetőnk egy olyan probléma megoldásába amit jó láthatóan még most sem ért. :-(

Hogy ő és persze akkor a nertársak is belebukhatnak? Az esély rá nem nulla. :-) Nagyobbik baj hogy mi egyszeri pór népek is megfizetjük az árát. :-(

Igaz János 2020.04.04. 20:12:46

Orbánt már elég nagy gazdasági és erkölcsi kárt okozott az országnak. Ideje lenne távoznia, Semmi képen sem Áder helyébe, mert akkor megvétózna mindent ha az ellenzék nyeri meg a választást. Ideje száműzni örökre a közéletből.

Linda Litzke 2020.04.05. 06:25:52

Orbán most elkezdi sarcolni az önkormányzatokat,de a haverjai és strómanjai persze érinthetetlenek.Amikor nem lesz már honnan lenyúlni,kedves Fidesz-fanok , ti is lesztek a sorosok.A teljhatalommal bármit megtehet.Orbán amit megtehet azt meg is teszi.....

István Tamasi 2020.04.05. 07:13:59

@ulpius66:
Inkább leszek orbán fóbiás, mint az elmebeteg, hazudós, tolvaj suttyó seggnyalója mint amilyen te is vagy.

GABOR2 2020.04.09. 19:43:20

Szerintem most Orbán a gazdasági dolgokat nagyon rosszul kezeli:

ujtechkor.blog.hu/2020/04/08/a_koronavirus_es_a_gazdasag_es_orban_987
süti beállítások módosítása