MaGYAUR

MaGYAUR

Az ország kettévágására készül a Fidesz?

2020. június 12. - Magyaur
Ahogy az egyik fideszes alvezér megmondta: „ a magyar jövő Debrecenben épül” és valóban, amíg Debrecen a következő 3 év alatt majdnem 29 milliárd forintot kap, addig az ellenzéki, tehát „bűnös” Budapesttől 10 milliárd helyett váratlanul és minden előjel nélkül majdnem 22 milliárdot akar elvonni a kormány„szolidaritási hozzájárulás” címszóval.
Első tanmese: a Fidesz egyik első Budapestet érintő lépése a Nemzeti Színház építkezésének leállítása volt. Mert nem engedhette meg a „hazát önjelölt és kizárólagos módon képviselő párt”, hogy a Nemzeti Színház, a NEMZETI!, egy liberális koncepció alapján, sokszínű, európaias és mindenki számára nyitott kulturális központként működjön. Akkor semmi nem lenne a dagályos ünnepélyességből, a giccses cicomából és a magyar kultúrfölény tekintélyéből! Refrén: „inkább legyen az Erzsébet téren gödör, de dögöljenek meg azok, akik nem a hazát önjelölt és kizárólagos módon képviselő pártra szavaztak!”
Második tanmese: a Fidesz az újraválasztása érdekében felelőtlen pazarlásra és túlköltekezésre buzdította a fideszes önkormányzatokat, hogy ezzel is növelje a párt népszerűségét. Közben a színfalak mögött biztosította a polgármestereit, hogy ne aggódjanak ha győz a választásokon a Párt, akkor majd „okosban” el fogják sikálni a felhalmozódott tartozástömeget,. Tehát ne törődjenek semmilyen józan takarékossági megfontolással, semmilyen szabállyal, csak győzzenek kerül, amibe kerül! De két gond is akadt: nemhogy nem-fideszes győzelem született Esztergomban, de a polgármester-asszony - fideszes ésszel fel nem fogható módon - törvénytisztelő volt, beleértve a költségvetési törvényt is. Refrén: „inkább ne legyen közvilágítás és ne működjön az érseki székhely, de dögöljenek meg azok, akik nem a hazát önjelölt és kizárólagos módon képviselő pártra szavaztak!”
Harmadik tanmese: az Európai Unió-ellenes és rosszul kormányzó Fidesz nem bírja a kritikát. Mivel a kritikus, városi értelmiség volt a rosszul működő rendszer fő ostorozója ezért a Fidesz eldöntötte, hogy fel kell számolni a gondolkodó-vitatkozó értelmiség bölcsőit és menedékhelyeit. Kezdték a filozófusokkal, a volt Párttörténeti Intézettel, aztán a CEU-val, majd a Közgazdasági Egyetem (fideszes) alapítványi bekebelezése következett, aztán a Magyar Tudományos Akadémia molesztálására került sor, majd az akadémiai intézetek lenyúlására, most éppen a Színház- és Filmművészeti Egyetem van soron. Közben egyetlen magyarországi egyetem sincs benne a világ 500 legjobb felsőoktatási intézményének rangsorában! Pedig a fideszesek kezdetben azt hazudták, hogy a „Tudásközpontú Társadalmat” építő ázsiai kistigrisek, köztük Szingapúr Magyarország mintaképei.Refrén: „inkább ne legyen jó magyar közoktatás (elég lesz a hitoktatás is a proliknak) de dögöljenek meg azok, akik nem a hazát önjelölt és kizárólagos módon képviselő pártra szavaztak!”
Negyedik tanmese: a budapesti önkormányzati választás elvesztésének beláthatatlan következményeiről szól, vagyis az ország nemzet- és önsorsrontó szelleme újra példát akar statuálni. Budapest agyonadóztatása és tönkretétele után esetleg át lehetne helyezni a fővárost Debrecenbe. Miért is ne? Ha a Türk Tanács egyik vezető országa, Kazahsztán, megtehette, akkor mi miért ne tehetnénk meg? – gondolhatja a bosszúálló miniszterelnök. Talán még az sem rettentené el, ha az ország kettészakadna egy katolikus Pannoniára (Dunántúl+Budapest) és Hunniára (Duna-Tisza-köze és Tiszántúl). Kisebb dolgokért is robbantottak már ki polgárháborúk…Refrén: „inkább szakadjon ketté, pusztuljon az ország, legalább megdöglenek azok, akik nem a hazát önjelölt és kizárólagos módon képviselő pártra szavaztak!”

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr7915805084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anonymand 2020.06.12. 04:09:48

G. Bonsai Duce eredendő, legnagyobb bűne az ország megosztása.
Ami folyamatosan zajlik azóta (2002), hogy deklarálásra került: "a haza nem lehet ellenzékben".

Sir Galahad 2020.06.12. 07:44:43

Ekkora hülyeséget régen olvastam.

2020.06.12. 08:33:20

a nemzeti színház elsősorban legyen nemzeti. másodsorban lehet európai és harmadsorban nemzetközi.

2020.06.12. 09:19:35

vegyük példának a színházakat. a tiszától keletre nagyjából annyian élnek, mint budapesten. talán még valamivel többen is. állandó társulattal rendelkező állami fenntartású színház van nyíregyházán, debrecenben, békéscsabán. slussz. ennek megfelelően 3 állami színház lehetne budapesten feltételezve az egyenlő hozzáférést. felteszem ez már a fasizmus lenne.

2020.06.12. 09:51:58

@antal100:
az a nemzeti színház. amit fenntartanak az állami adófizetők. és ezen túl lehet globe színház, amelyik nem ilyen. azt fenntartják a világ népei piaci alapon.

2020.06.12. 10:00:25

@antal100:
vegyük példának a villamost. ez az utolsó magyar tervezésű és gyártású villamos.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/a5/DebrecenTram.JPG
a ganz gyártotta. összesen 11 készült belőle. debrecenben futott a próbajárat. és utána a város rendelt még 10-et. és ezek után a ganz azt mondta, hogy nem gyártanak villamost. felújítottak 30 budapesti szerelvényt. és ezzel a villamosgyártás megszakadt magyarországon. az bajnai-oszkó kormány a debreceni járműjavítót is eladta a románoknak.

a villamos gyártásban még talán van verseny. de úgy ment ez is, nyílt titok. így állapodtak meg a gyártók. hogy aki debrecent nyerik azok nyerik budapestet. errefelé hosszú éveken át folyt a tendereztetés. van 2 éven át szanaszét volt verve a város. mert demján cége nem tudott megállapodni a kormánnyal. valami 500 milliót követeltek még. debrecen volt a teszt üzem. és aztán budapesten is nyertek a baszkok. caf villamosokkal. ez se egy valódi verseny. a közösségi közlekedés közszolgálatás. nem valós piaci alapú. hanem az a kérdés, hogy az állammal melyik vállalat fonódik össze. ha budapest nem gyárt metrószerelvényeket, akkor csak az a kérdés, hogy a magyar kormányt az ejrópai siemens-alstom vagy a ruszki metrovagonmas bassza át.

Európai téridő 2020.06.12. 10:06:51

Magyaur, maga nagyon "bepánikolt, mert elvbarátainak sikerült jól elrontaniuk a kormánypártok és az ellenzék közötti kommunikációt. Olcsó kifogás rájuk kenni, oka van annak, hogy Orbán Viktorék ennyire bizalmatlanok annyi internáci exhülyelvtársi trükközés után. Elég csak a tavalyi önkormányzati gőzelmük nem túl okés választási kampány után elért győzelmére és számos korábbi országgyűlési és önkormányzati választásra visszaemlékeznünk. Háttérmagyarázat és összegzésféleség: Trianon miatt a mai Budapesten kívülre került Pozsony, Kassa, Nagyvárad, Kolozsvár, stb. A "maradék Magyarországon" maradt, az elvtársvilágban megyei, a rendszerváltás óta de facto "megyeibb jogúbb" városok közül Debrecen volt eddig a "leglojálisabb". Oda és nem a városiasabb Szegedre költöztek az erdélyiek, talán azért is, mert ott szoci a városvezetés. Dél- és Délkelet-Magyarországnak elég alaposan betett Trianon, jobban, mint a kicsit beljebb fekvő Hajdúságnak, nehezen heverték ki a következményeit. Debrecen történelmi múltja a Hódoltság, a Fejedelemség és a Királyság "hármashatárán" tiszteletre méltó, szinte a "semmiből" teremtetttek akkortájt elég komoly "valamiket" a "cívisek", akik nem tévesztendők össze a "polgárokkal". A flancos osztrák-német terjesztésű "divatokból" is a keveset, de a tényleg jót válogatták ki, elég csak az ottani Szent Anna-templom olasz-osztrák hangulatát és a parasztpolgári építészetüket megnézni. Ha a média és agitprop önhergelésre támaszkodó internáci hülyelvtársi gyökerű ellenzék a hazafisággal kapcsolatban végre megnyugtatóan rendezné az eszmei zűrzavarát, akkor egy nagyobb "legkisebb közös többszörös" mentén talán együtt is lehetne működniük a nép által demokratikusan parlamenti többséget szerzett politikai párttal és a győztes, aaz államfő által kormányalakítással megbízott kormányfővel és kormányával.
"Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek." (Radnóti Miklós: Nem tudhatom)

2020.06.12. 10:25:44

@Európai téridő:
debrecenben az mszp igazán létre se jött. mert ács elvtárs az utolsó párttitkár azt mondta, hogy a francnak kell ide mszmp. és így a fővárosi pártelit nem ért el debrecenig. se a politikai bizottság, se a hazafias népfront. de aztán pozsgay a debreceni egyetemen taníthatott politológiát. ekkor még szdsz-es városvezetés volt. 56-os elítélt fizikussal. debrecenben hazafias nemzeti liberális szdsz-t akartak. budapesten balliberálist. és ezzel az szdsz is kilőtte magát. az mdf azzal, hogy az antall kormány menekült tábort létesített 91-ben.
www.youtube.com/watch?v=QZUmbxAApOc
és így maradt a pártok közül a fidesz. ami 1998 tavasza óta összesen 1 önkormányzati körzetet vesztett el. azóta lényegében tarolnak. mert nincs más. mégis kire szavazzanak az emberek. a nyugdíjasok egy része persze a dk-ra szavaz. porondon tartják gyurcsányt. ez is része az össznépi játéknak. errefelé a momentum (ami kb 2-3 ember) nem fogott össze a baloldallal. mert errefelé nincsenek elektori körzetek, amivel közösen nyerhetnének. errefelé réges régóta az a népítélet, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok menjenek a francba.

István Tamasi 2020.06.12. 10:28:28

@Európai téridő: Ez még a szokásos hozzászólásainál is zavarosabbra sikerült.

2020.06.12. 10:33:24

@Európai téridő:
errefelé nem mszp-szdsz, hanem fidesz-szdsz koalíció jött létre. 1998-ig tartó szdsz-es városvezetést sem szidják. a kultuális főtanácsnok ma is fidesz-szdsz egykori jelöltje. errefelé nemzeti liberalizmusra szavaztak nagy többséggel. budapesten a többség sajnálatos módon a nem-nemzeti változatára.

István Tamasi 2020.06.12. 10:40:36

Az elmebeteg suttyónak már sikerült kettévágni az országot: van ő a strómanjaival, családtagjaival, NER lovagjaival és agyatlan fitymaszbirkáival az egyik oldalon és vannak a keményen adózó magyaremberek a másik oldalon.

Európai téridő 2020.06.12. 11:49:31

@civisvaros___: Na ja, Sikula György elvtárs után érthető...

puszt 2020.06.12. 12:48:04

A leállított Metro?

ulpius66 2020.06.12. 15:16:12

"Karigeci Budapest kettévágására készül"

Karigeci a Fideszes vezetésű kerületektől több tízmilliárd forintot vont el!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
(amit nemes egyszerűséggel mán el is lopott...de hát a ballibsiknél ez a bevett szokás....)

ulpius66 2020.06.12. 15:19:11

Karigeci szerint itt a VILÁGVÉGE!!!!!!

BUDAPEST EDDIG NETTÓ HASZONÉLVEZŐJE VOLT A KÖLTSÉGVETÉSNEK (TÖBBET KAPOTT, MINT AMENNYIT BEFIZETETT) MOST ENNEK VÉGE!

TÖBBET KELL BEFIZETNIE, MINT AMENNYIT VISSZAKAP!

EZ NETTÓ FASIZMUS!

ulpius66 2020.06.12. 15:30:15

KARIGECI AZZAL KEZDTE MŰKÖDÉSÉT, HOGY MÁN AZ ELSŐ NAPON ELLIOPTA A LÁNCHÍD FELÚJÍTÁSÁRA FÉLRETETT PÉNZT!!!!!

MOST MEG SÍR, HOGY NINCS PÉNZ A LÁNCHÍD FELÚJÍTÁSÁRA, ADJON PÉNZT A KORMÁNY!

ulpius66 2020.06.12. 15:52:54

KARIGECI ALKALMATLAN!
(ILLETVE EGY DOLOGRA ALKALMAS: A PÉNZEKET KIBASZOTT GYORSAN EL TUDJA LOPNI.....)

Európai téridő 2020.06.12. 17:25:58

@civisvaros___: Köszi az infót. Hajrá,l Debrecen!

Magyaur 2020.06.12. 20:18:18

Minden jobboldali megkergült, vagy csak a fizetett kommentelők?:)

agador 2020.06.12. 23:20:59

@Magyaur: Ilyen is, olyan is. Van bőven bérnyalogány troll, de olyan is aki hívőként osztja az észt. Zömük szitkozódik, fröcsög, jellemző rájuk, hogy olyan rossz tanuló, elemis kettes szinten van a helyesírásuk. Erről ismerszik meg az igazi, nemzetthy hazaffy, hogy még az anyja nyelvét sem tudja megtanulni.
Ha annyira akarják ezek a mélymagyarok, még az is lehet, külön ország lesz a Tiszántúlból. Még akár meg is tehetik, én bizony nem indítanék háborút értük, de csak akkor, ha írásba adják és be is tartják, hogy a többi területre be sem teszi a lábát sem a fénylő csillag, sem bandája közül akármelyik.

István Tamasi 2020.06.13. 10:17:00

@ulpius66: Bezony4 Hiszen Karácsony nem csak a Lánchíd felújítására félretett pénzt lopta el, hanem ellopta az iparűzési adót, a gépjármű adót és a parkolási bevételeket is, ugye?

Talpig Jimmy 2020.06.13. 10:58:50

@ulpius66: nem kellene plagizálni :D
A geci jelző, mint minősítés, Simicska által kiosztott találó értékelés az Istenedre :P

nincs1itt 2020.06.13. 22:58:28

@Magyaur: most minden debreceni és nem debreceni fidesz-tálib azon rugózik, hogy a béjemvé átvette a telket. de mivel még az anyanyelvükkel is nehezen birkóznak meg, ezért idegen nyelven semmilyen hírt nem olvasnak. pedig, ha képesek lennének erre, akkor világos lehetne, hogy a bmw legkevesebb 1 évvel eltolta minden beruházását, 6000 embert tervez elbocsátani világszerte, minden kiadást alapos felülvizsgálatnak vetik alá... tehát jelen helyzetben, amikor amikor a német új autó eladás 70%-os visszaesést mutat, a gazdaság 6-8%os visszaeséssel számol... a spartanburgi gyár helyzete rendeződni látszik... akkor igen kicsi az esélye, hogy a debreceni "giga beruházás" megvalósuljon. de az is tetszetős volt, amikor 40 hektár területet mondták a bmw "átlagos" üzemméretének, amikor a dingoflingi(legnagyobb) bmw üzem 17 hektáros, 21 ezer munkavállalóval.
igen a fidesz-tálibok teljesen elszakadtak a valóságtól...

Magyaur 2020.06.14. 06:53:11

@nincs1itt: Egyetértek...és a "fidesz-tálib" elnevezéssel is!:)

nincs1itt 2020.06.14. 12:32:24

@Magyaur: az ország kettészakítása megtörtént. kb. 2,5 millió magyar gondolja azt, hogy a fidesz és a politikája jó irányba vezeti mo.-t. a fennmaradó kb. 5,5 millió nem gondolja így, vagy sehogy sem gondolja. a következő szakadási pont, az "ősi sztyeppei népek örökösei" és a civilizáció eredményeivel szívesen élő "libsibolsik" között alakult ki. a bezárkózást és a múltba révedő köldökszösz számlálást előnyben részesítők és a kitekintés és fejlődés hívei között.

2020.06.20. 14:46:24

@nincs1itt:
bmw gyár infrastruktúráját a pandémia előtt is úgy tervezék, hogy az évi 0 és 1 millió közötti személygépjármű gyártására legyen alkalmas. a hivatalos szám 150 ezer. a járvány előtt is pontosan tudták, hogy csökken a kereslet. és ez esetben nyilván nem nagyon érdemes új gyárat építeni. de sokféle forgatókönyvvel kell számolni. például ha a kínai vegyesvállalatok politikai vagy gazdasági okból nem működhetnek tovább. a kínaiak azt mondják, hogy nekik nem kell német technológia, mert a kínai olcsóbb és ugyanolyan, vagy még jobb. éljen a népi kína. vagy mondjuk az amerikaiak akarják a kínai növekedést megakasztani, a kínaiak kulturálisan a zártságra törekednek úgy német-kínai vegyesvállalatoknak annyi), akkor ezeket az üzemeket részlegesen telepíteni kell valahová.

2020.06.20. 15:11:18

@nincs1itt:
a bmw hosszú távra tervez, vagy tervezett. általános iskolásoknak tartott toborzót.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/3843/191204autoiparinyiltnap_ksz_(29).jpg
bwm sütivel.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/3843/191204autoiparinyiltnap_ksz_(1).jpg
persze lehet, hogy kelet magyarországon nem lesz autógyár, vagy nem ebben valósul meg. de a dk-val és a momentummal majdnem biztos nem lesz. állami segédlet nélkül a bmw sem versenyképes. ezek a gyerekek 22-ben első választók csalódottságukban éppenséggel leválthatnák a fideszt. az ellenzéki pártok még rosszabbak az ő szempontjukból. és persze van akik szerint ez éppen fordítva van. ezek az érvek és ellenérvek méretnek majd meg a következő választásokok. politikai hisztériakeltés közepette. ezt boítékolni lehet sajnálatos módon.

nincs1itt 2020.06.20. 15:12:03

@ez debrecen: kezdjük első tévedéssel, 0 és 1 millió db autó évente, a bmw kb 2 millió autót gyárt(-ott) az összes típusból összesen évente, szerte a világban. hagymázas elképzelés, hogy mo.-on fogja ennek kb a felét a gyártani de még az 5% is erős. a spartanburgi üzem kiváltására tervezték a debreceni üzemet. de mivel az usa-beli gyár sorsa (trump emberkedése a védővámokkal, többet nem segítek) rendeződni látszik, ez tovább csökkenti a debreceni üzem megvalósulásának esélyeit. a kínai vegyes vállalatokat ide keverni... de sebaj. egészen röviden, ha megvalósul a beruházás, ismét csak valami nagyon alacsony hozzáadott értékű munkát fog generálni, 1-2 ezer embert fog foglalkoztatni, minimálbér környékén, 400 órás túlóra kerettel és 24 hónapos munkaidőkerettel. rabszolga sors... de ha te ennek tapsolsz, akkor biztosan igazad van!

nincs1itt 2020.06.20. 15:19:28

@ez debrecen: látom eszed az ostobaságot, a bmw nem azért ment az általános iskolába, hogy munkaerőt toborozzon, hanem jövendőbeli vevőket. általános iskolát 14 évesen szokás befejezni, 2022 pedig 2 év múlva esedékes, a mai 12 évesek, 2022-ben nem lesznek első szavazók.
azt pedig biztos forrásból tudod, hogy dk és momentum direkte üldözi a bmw-t, nehogy beruházzon mo.-on.
a bmw beruházás nem köthető a 2022-es választásokhoz, de szép parabolával eljutottál idáig.

2020.06.20. 15:59:24

@nincs1itt:
debrecenben összesen 120 megavoltamper teljesítményű volt a trafóhálózat. előbb ezt a másfélszeresésre növelték. megtoldották közel 60, majd utána még megtoldották 150 mva-val. ez az eon hungária történetének két legnagyobb beruházása. szerinted mi a francnak építettek ekkora trafóállomásokat a pusztába? a pandémia előtt is pontosan tudták, hogy a járműipari kereslet visszesőben van. és maga a járműipar átalakulóban van. mi a francért terveztek, terveznek egy ekkora beruházást?

2020.06.20. 16:02:38

@nincs1itt:
ez 18-as járműipari toborzó. azoknak, akik szakközépiskolába és/vagy reálgimnáziumba igyekeznek. ők 22-ben lesznek első választók. a momentum pedig kifejezetten ellenezte ezt a bmw beruházást. a dk a magyar gazdaságpolitika alakulásában potenciálisan sem játszik különösebb szerepet.

nincs1itt 2020.06.20. 16:06:43

@ez debrecen: ez nagyjából olyan lehetett, mint az "átlagos bmw üzemméret" alias 40 hektár(baromság). vagy a budapest-belgrád vasútvonal... azt nem tartod elképzelhetetlennek, hogy a bmw vonzotta egyéb beruházások kiszolgálására is gondoltak? a pandémia előtt senkinek, ismétlem senkinek a legrosszabb rémálmában sem merült fel, hogy németo.-ban kb. 70%-val (nem 70%-ra!) esik vissza az új autó értékesítés.
a bmw legutóbbi nyilatkozata szerint, semmit nem tudnak biztosan, "majd menet közben fog kialakulni"... na ez a legfrissebb állapot. 6000 embert kell elküldeni vagy egyet sem, stb, stb, stb...

nincs1itt 2020.06.20. 16:09:30

@ez debrecen: ezt nem tudtam, azt gondoltam idei az írás. akkor stimmel. de csak halkan szólok, a bmw üzemekben nem szükséges az általános iskolánál magasabb végzettség a termelésben. irányítás, tervezés, vezetés persze más tészta, de ők kevesen lesznek, zömükben németek és ezek is csak az "anyacég" utasításait/terveit fogják végrehajtani.

2020.06.20. 17:36:04

@nincs1itt:
a diplomások aránya a 2011-es népszámlási adatok szerint debrecenben 41/211. budapesten 450/1729. ez népesség 19.5% és 26%-a. a különbség valamelyest csökkent. 20% és 25% körüli érték. debrecen és budapest mégis nagyon eltérő gazdaságpolitikát képzel el. debrecen egy vegyes gazdasági modellben gondolkodik. ez a populista politika. és budapest egy szinte csak szellemi szabadfoglalkozásúakból álló globális szolgáltatóközpontot szeretne. ez az elitizmus alapja. valamelyik elképzelés köszönőviszonyban nincs a 2020-as magyar realitásokkal.

2020.06.20. 18:37:30

@nincs1itt:
a debreceni az ipari szakképzési centrumban 10 ezer diák tanul. ehhez jönnek még a mezőgazdászok. budapest három ipari szakképző központjában (amelyek a gépészeti, műszaki és komplex szc nevet viselik) összesen 24 ezren tanulnak. ha az agráriumot is belevesszük, akkor budapesten 2x annyi fiatal akar árutermelésben részt venni, mint amennyi debrecenben. népességarányosan 8-9x különbségnek kellene lenni.

tehát vagy debrecen vagy budapest valamit nagyon nem ért. amit budapesten mondanak, hogy árutermelés már nem lesz meghatározó. mert az csak annyiból áll, hogy meg kell nyomni a nagy zöld gombot. és dőlnek a javak. és ennek előállításához általános iskola 8. osztálya elegendő. dehogy is. a termeléshez kell valódi szakértelem. és a fogyasztás az, amihez a 8 osztály elegendő. millió dolláros gépsorokat nem bíznak azokra, akik végig bukták az általánost. gyöngyöspatai szegregáltaknak esélyük nincs a bosch gyártosorai mellé engedjék. elég a 8 osztály. dehogy is. továbbra is a valós árutermelésen lesz a hangsúly és ahhoz kapcsolódnak a helyi szolgáltatásokon. egészen addig amíg az ország a nettó tőkeimportőr. nem alakulhatnak ki kizárólag a szellemi szabadfoglalkozásúakból álló globális szolgáltató központok.

európában nettó befektetői pozícióban levő országok a skandinávok, a benelux államok. hollandia, németország, svájc. slussz. ezek az országok globális kapitalisták abban az értelenben, hogy képesek a nettó tőkeexportra. egyesült királyság sem, franciák sem. mediterrán államok sem. nagyon nem. posztszovjet térség sem. balti államok se.

németországban nem feltétlen kell megmunkálni különféle anyagokat, hogy azokból készterméket állítsanak elő. elegendő virtualizáltan tervezgetni. a német szövetségi köztársaság jól teszi ha ennek ad prioritást. bár valószínűleg ez is inkább az egykori nszk tagállamaira érvényes. könnyen lehet, hogy az ndk is egy afd kormánnyal járna jól. a high tech ipari termelést akarja megnövelni. és elsősorban a helyi gazdasághoz kötődő lokális szolgáltató központokkal. amíg az állam nem lesz nettó tőkeexportőr. és azt magyarország úgy tudja elérni, hogy bekerül a türk tanácsba és kimegy kazahisztánba. aztán egy másik kérdés, hogy ezek a befektetések mennyire kockázatosak. a budapest-belgrád vasúvonalhoz kötődően a magyar tókeexort irányul balkánra és kis ázsiába. ez a realitás.

persze lehet mondani, hogy budapest majd épít big data centereket és mesterséges intelligencia kutatásokkal a világ élvonalába tör. mondja azt karigeri, hogy a picsába a lánchíddal. egy kicsit omladozik. na és. majd a big data centerek jövedelemadójából felújítják. az kapjon nagyobb hangsúlyt.

nincs1itt 2020.06.20. 18:41:36

@ez debrecen: ne haragudj, de ez hogyan jön a bmw gyárhoz? továbbá, a diplomások száma nem determinálja, hogy a szolgáltatási szektor(PhD-és étterem, esetleg fodrász???) dominál az elitizmust pedig végképp nem. nem ismerem egyik gazdasági elképzelést sem, viszont az egészen bizonyos, hogy a témánál maradjunk, a bmw üzemekben dolgozók túlnyomó többségének nem szükséges az írás-olvasás ismereténél komolyabb képzettség. a mo.-on a befektetők túlnyomó többsége(tekinthetjük 100%-nak) kizárólag alacsony hozzáadott értékű munkahelyeket teremt, tehát teljesen mindegy mennyi diplomás jut egy lakosra. mivel, szalag melletti munkavégzés = betanított segédmunka. a magyar realitás 2020-ban: a lakosság 50%-a nem beszél semmilyen idegen nyelven, kb 2 millió ember csak 8 általánossal vagy annál kevesebbel rendelkezik... ez a munkavállalói létszám kb fele!
rövidre zárva, sajnos a jelen állás szerint a bmw gyár debreceni megvalósulása 50%, inkább kevesebb.

2020.06.20. 19:20:20

@nincs1itt:
de ez esetben a bosch borsod megyéből gyöngyöspatán építene egy üzemcsarnokot. hiszen a legfeljebb 8 általánost végzettek aránya ott a legmagasabb. ahol a továbbtanulók arányszáma legalacsonyabb. a gyöngyöspatai szegregátum éppen megfelelő a gyárba az euró milliárdos gépsorok mellé. a francokat. mert aelegendő az alapfokú írás-olvasás tudás. a francokat. a németek írták elő a különféle országos kompetencia felméréseket. hogy mely vidéki települek teljesítenek a legjobban. mi a francért választotta a bmw debrecent. ahol vidéki városok közül a diplomások aránya a legmagasabb. ha a termelést általános iskolás szintű ismeretekre alapozza. ők idegen nyelvet (németet vagy angolt) beszélő érettségizett szakközépiskolásokat szeretnének tömegével. akik 14 évesen tanulmányi szerződést írnak alá a bmw-vel. mert a gyakorlati képzést a bmw nyújta a számukra. és még felsőfokú intézményekben is úgy működnek, hogy a bmw-vel együttműködik az egyetem kihelyezett tanszéke. még az akadémiai kutatóintézetek is. a debreceni atomki a bmw számára végezne anyagkutatásokat. ezért választanák le az akadémiáról. a fidesz az iskolarendszert az inas iskolától az űrkutatásig kiszolgáltatná a német gyáriparnak. magyarország lényegében nagy német protektoárátus része. ez egy reális terv. na most valószínűleg lehet ennél jobbat is mondani. csak az ellenzéki elképzelések nélkülözik a realitást.

nincs1itt 2020.06.20. 19:44:00

@ez debrecen: igen felületes és téves ismereteid vannak németo.-ról. ahogy elnézem más kérdésekben sem vagy jártasabb.

nincs1itt 2020.06.20. 19:50:12

@ez debrecen: jóbarát, pontosan mondod:"...ők idegen nyelvet (németet vagy angolt) beszélő érettségizett szakközépiskolásokat szeretnének tömegével..." de nincs ilyen mo.-on. a szalag mellé pedig elég a 8 általános... anyagkutatás, hogyne... az lmu münchen meg dísznek van... itt nem nagyítóval kell keresni, aki beszél németül. a bmw-nek és többinek is a koldus bérért dolgoztatott beszélő szerszám kell mo.-ról, azt meg is kapja. az állami dotációt is. de te és a többi fidesz-tálib csak a 700 eur/hó bruttó bért kapjátok.

2020.06.20. 20:29:10

@nincs1itt:
a legkevésbé iskolázott 10 vidéki járás. Cigánd, Baktalórántháza, Mezőcsát, Kunhegyes, Sellye, Nyíradony, Edelény, Encs, Heves, Csenger, Gönc.
a top10 vidéki város: ahol legkevesebb szakképesítés nélküli: Veszprém, Szeged, Győr, Székesfehérvár, Eger, Debrecen, Zalaegerszeg, Pécs, Szolnok, Szombathely.
melyiket keresi a multi? nyilván az utóbbit. neki idegen nyelvet beszélő betanítható szakközépiskolások kellenek tömegével. egyrészt magyarországi gyárakba. másrészt németországba. azért indít münchen-debrecen járatot a lufthansa city line. vagy mondjuk a lufthansa a pandémiával fölöslegessé vált gépeit debrecenben parkoltatja és szervizeli. és a fideszben rágják a németek fülét, hogy hozzanak létre egy műszaki központot. építenek tűzoltó laktanyát. repülőgép tüzekhez gyakorló terepet. meg repülőgép szimulációs központot építenek. pilóták egészségügyi állapotát felmérő orvosi központot. és ennek érdekében a fideszben összeállnak. és azt mondják a lufthansának, hogy nézzél rá a közvélemény kutatási adatokra. aztán kivel fogsz tudni megállapodni az elövetkező évtizedre? a rabszolgatörvény ellen tiltakozó ellenzékkel? tényleg őket szeretnétek? a fidesz nem abból áll, hogy lölő lopik.

2020.06.20. 20:43:33

@nincs1itt:
ezek a fiatalok az orbánizmus megtestesítői. szerintetek "narancstálibok".
www.youtube.com/watch?v=rxjYk3yMANI
róth őrmester és dálnoki szakaszvezető, akik hősi halált haltak afganisztánban a tálibokkal szemben.
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2014/hosihalal.jpg
tipikusan ők és családtagjaik a fidesz. a poroszos iskolarendszer hívei.

2020.06.20. 20:59:48

@nincs1itt:
és erre mondja azt budapest, hogy remek. csak ez kb. 19. századi közfelfogás. és a 21. században az új űrkorszak hajnalán, amikor elon musk marsutazást tervez elsősorban nem az számít, hogy ki nyeri a lovas haditorna versenyt. mert hogy az első világháború megnyeréséhez is kevés volt a monarchiában. krachtovil károly a székely hadosztályt. a magyarok így vesztették el erdélyt. és ez egy legitim érvelés. a fidesz pedig azt mondja, hogy nem krachtovil károly székely hadosztálya volt a felelős. hanem budapest hazaárulói a komcsik és a libsik. amire a válasz, hogy ezek nácik. amire azt mondják, hogy ők hazafias európaiak. akik magyarok
www.youtube.com/watch?v=9qIpinciEZw
és mellette angolul, németül, vagy franciául beszélnek.
www.youtube.com/watch?v=dVplTFFgeCk
és még a megyei haditorna versenyen is kitűnően teljesítenek. és majd meggyőzik macron-t, hogy ilyen francia honvédekre van szükség. és a fekete afrikaiakat kiképzi debrecen. akiknek túl drága párizs, vagy nem férnek be a sorbone-ra.
www.youtube.com/watch?v=DH-ObwazZYA
ez is a fidesz. és nem csak annyi, hogy lölő lopik.

2020.06.20. 21:21:30

@nincs1itt:
tehát lehetne azt mondani, hogy kevéssé számít a megyei lovas haditorna verseny. meg nem nato altiszti akadémia kell ide helikopter műszerészekkel. mert hogy mi gyártjuk a legjobb vadászrepülőt. majd megszerelik a helikoptert a bosnyákok szerájvevóban. de nem vagyok abban biztos, hogy a budapesti műegyetem a vidéki műszaki karokkal, főiskolákkal együtt képesek lennének megépíteni egy olyan repülőt, amelyik nagyobb viharban is biztonsággal képes elrepülni budapestről bécsbe. nem átrepülni az óceánt. felszáll tesz egy kört és biztonsággal leszáll. csak annyit. nem vagyok abban biztos, hogy ezt sikerülne megoldani. márpedig ha brutális módon alulteljesít elit a fővárosban, akkor a másodvonalnak kell jobban teljesítenie. és a populistáknak egy részleges elitváltást kellene előkészíteni. akadémikus bölcselet megy a levesbe. a természettudományban is a gyakorlatiasabb másodvonal lép egyet előre. és majd meglátjuk, hogy mi is lesz ebből.

nincs1itt 2020.06.20. 22:21:04

@ez debrecen: látom megártott a fidesz agitprop... jóember, münchen-debrecen lufthansa járat? a szakmunkásnak? te nagyon nem vagy képben. szóval 50%-a a magyaroknak nem beszél idegen nyelvet, a mai szakiskolát végzők a bézikinglissel sem boldogulnak. jelzem, én németo.-ból látom mit "termel ki" a magyar oktatási rendszer alaptól a "diplomáig", hoppá már a diplomához sem kell nyelvvizsga, csak mo.-on.
a lovas haditorna, meg a többi ostobaság amit összehordtál, bizony egy hajítófát sem ér manapság.
a magyar munkaképesek 25%-a 8 elemi vagy kevesebb. a többiek pedig korszerűtlen, gyakorlati oktatást nem nyújtó (az már drága) szakmai "ismeretekkel" érkezik külföldre munkát vállalni, mert bizony a bruttó 700 eur az már mo.-on is kevés pénz!
de ne dumálj mellé, majd akkor szólj ha az első bmw legördült a debreceni szalagról.

2020.06.20. 23:17:00

@nincs1itt:
a szakmunkások elég keresettek németországban. mit gondolsz mivel utazik németországba? lufthansával. az nem olyan nagy dolog. a debreceni repülőtér utasforgalma 2010-ben 25 ezer fő. 2019-ben 600 ezer. budapesten ugyanez 8 millió és 16 millió. 300x különbség csökkent 25x-re. a debrecen airport kb. európa legrosszabbja. de egy működő nemzetközi kisrepülőtér. aztán most majd lenyomja a pandémia. és lehet, hogy brutális veszteségeket termel. amit majd ki kell gazdálkodni valakinek. mert ez nem az angoloké, hanem a magyaroké.

2020.06.21. 00:14:45

@nincs1itt:
32 szakmacsoportból 7-hez tartozik idegen nyelvű előkészítő évfolyam és/vagy idegen nyelvű szakképzés. nem túl sok. de valami. 2010-ben ez a szám 0 volt. a magyar szakképzés a ner-rel valamennyit lépett előre. 2030-ra talán minden szakmát lehet angolul vagy németül tanulni középfokon. felsőfokon nyilván lehet. minden szakon van angol nyelvű képzés is. debrecenben jelenleg 25 ezer egyetmista van összesen. ebből 7 ezer külföldi tanul. 200 ezres városhoz képest nem olyan nagyon sok, de azért annyira nem kevés. ha valaki rasszista, akkor nem nagyon élhet debrecenben. mert nem tud úgy felszállni a vilamosra, hogy ne legyenek rajta arabok, törökök, irániak, fekete-afrikaiak vagy zsidók. sok mindent lehet mondani a fideszre, hogy náci párt lenne azt nem nagyon. debrecenben csak a fidesz van. 1998 óta összesen 1 önkormányzati körzetet nyertek a szocik. 27:1-re nyet a fidesz. azóta nullára verik az ellenzéket. mert hogy debrecenból nézve ez a fasisztázás majdnem teljes abszurditás.

nincs1itt 2020.06.21. 10:17:22

@ez debrecen: a debrecen münchen 114 ezer forint, olcsón! ha van járat, de 2 átszállással sem biztos...
a szakmunkás saját autóval jár, esetleg busz szolgáltatóval.
elég frissen végzett szakmunkással találkoztam már, hogy tudjam, sajnos nem beszélnek idegen nyelvet. ez már diplomásokra is igaz lesz, de ott is túlnyomóan angolul dadognak.

2020.06.21. 12:24:53

@nincs1itt:
a lufthansa 2016-ban indított debrecen-münchen járatot. követlenül a pandémia előtt heti 5 járat közlekedett. hogy ebből mi marad meg azt nem tudni. a lufthansánál 10 ezeres elbocsátásáról repülőgépek átmeneti vagy végleges kivonásáról szólnak a hírek. a héten jött az első airbus, amit a lufthansa debrecenben parkoltat és szervizel. és legalább egy tucat jönne még állítólag. több légitársaság is érdeklődik az olcsó műszaki bázis iránt. a fidesz potentátok rendszeres katasztrófavédelmi gyakorlatokat akarnak a pusztábanrepülőgép szimulátorokat vásároltak. pilótaképzést indítanának, illetve a személyzet orvosi vizsgálatait végeznék. mert hogy így a helyi gazdaságot megerősítik. és ehhez ugye kellenek idegen nyelvet beszélő szakmunkások is. ez ugye a kormánypárti narratíva. az ellenzéki pártoké el kell adni a repteret egy globális befektetőnek és az majd fellendíti. miféle helyi gazdaság?

nincs1itt 2020.06.21. 15:09:47

@ez debrecen: elárulnád, hogy mo.-i bármilyen műszaki bázisra miért kellenek idegen nyelven beszélő szakmunkások? még az orvosi vizsgálatokhoz csak-csak, de mivel azok is sztenderdek, ezért oda sem nagyon.
természetes, hogy a mo.-i bérviszonyok(már románia sem rosszabb), munkavégzést szabályozó törvények(elképesztően munkavállaló ellenesek) és a magas állami hozzájárulás adó és egyéb kedvezmények terén vonzóvá teszik. továbbá a heti 5 járat idején sem szakmunkásokkal voltak tele a gépek(ha tele voltak). ne erőlködj, addig ne beszélj másról, amíg az első bmw le nem gördül a szalagról... a többi csak rabló-mese...

nincs1itt 2020.06.22. 17:59:18

@ez debrecen: gyaníthatóan te sem érted a 400 órás túlórakeret és a 24 hónapos munkaidőkeret lényegét. persze, hogy a melós nem tiltakozik 1./ nem érti, mert alacsony iskolázottságú és/vagy az oktatás színvonala mo.-on annyira alacsony, 2./ nincs érdekképviselet, szakszervezet.
csak jelzem, hogy a járvány okozta gazdasági visszaesés leginkább mo.-ot sújtotta 17% fölött, a következőt is "csak" 11% vetette vissza. csak reménykedni tudok abban, hogy ez a dilettáns, arrogáns, tolvaj banda(a fidesz és csatolmányai) mielőbb eltűnik.
süti beállítások módosítása