MaGYAUR

MaGYAUR

A szólásszabadság mártírja: Charlie Hebdo

2020. szeptember 01. - Magyaur

A társadalomszervezési elveknek két műfaja van: a „komoly” és a „karneváli”. Az utóbbi antikvitásig visszavezethető Dionüszosz/Bacchus ünnepkör, amely aztán más formában, de a középkorban feléledt karneválként, bolond ünnepként, amikor a szerepek felcserélődtek és a hatalmasok kikarikírozása nem volt büntethető. A féktelen mulatság szelepként működött a mindennapi nyomor és erőszak okozta társadalmi ingerültség levezetésére. De az év többi részén a hatalom - akár feudális, akár egyházi tekintélyről volt szó - nem ismert tréfát. A hatalom, hogy megőrizze a felsőbbrendű jellegét és ezzel a „respekt”-jét mindig komoly marad, leszámítva olykor a kárörvendező és gúnyos kacaját.

Ezt a hagyományt rúgta fel a Felvilágosodás, amely ellensége volt minden misztifikálásnak, így a nemesi felsőrendűséget alátámasztó „kékvér” mítoszának is. A 17. század Franciaországának polgári szabad szelleme hozta létre az uránál leleményesebb szolga, Figaro figuráját. Mivel a polgári racionalitás és praktikum talaján álló felvilágosult uralkodók „haladni akartak a korral”, ezért fittyet hánytak a rangkórságnak és olyan tehetséges közembereket karoltak fel Szentpétervártól Bécsig a saját dicsőségük érdekében, mint Diderot és Mozart.

Az euro-atlanti civilizáció egyik legnagyobb vívmánya a kritika és az irónia szabadságának lehetővé tétele egy a tekintélyét betegesen féltő, komolykodó hatalmi struktúrával szemben. Persze a polgári kor is kitermelte a maga „abszolút tekintélyeit”, úgy mint a hivatalos Tudományt és a művészeti Akadémizmust, de mindezek elleni „avant-garde” támadás következményeit össze se lehet hasonlítani az olyan egyénieskedést, „viccet” elviselni nem képes vallási hagyomány megtorlásaival, mint az iszlám.

A babonákat ostorozó, vallási tabukat-döntögető Voltaire-i filozófia a modern európaiság egyik meghatározó eleme. Ha nincs gondolat-, és szólásszabadság, ha nincs kommunikáció és visszajelzési rendszer, akkor a társadalom megreked egy bizonyos szinten.

A saját társadalmunk elé állított görbe tükör arra szolgál, hogy felnagyítsa a visszásságokat, épp azok megszüntetése érdekében. A szűklátókörűség és a fanatikus hit kinevetése pedig arra figyelmeztet, hogy ne bízzuk a gondolkodást másra; a saját fejünket használjuk!

Je suis Charlie Hebdo.

https://index.hu/kulfold/2020/09/01/charlie_hebdo_karikatura_mohamed_per/

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr6916185588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.09.02. 17:30:17

@Rodney_2: Orbanisztánban az olyan náci csőcselék randalírozik az utcán, a blogokon és a kormányban, mint amilyen te vagy. Orbanisztánban a selejt randalírozik.

2020.09.02. 17:33:48

@midnight coder: Magyarországon a legtöbb emberülést:

fehér bőrű
nem muszlim
férfi

követi el.

Ha bárkit ki akarsz toloncolni, te náci fasz, ezeket a csoportokat toloncold ki!

2020.09.02. 17:34:41

@Rodney_2: Orbanisztánban az olyan náci csőcselék randalírozik az utcán, a blogokon és a kormányban, mint amilyen te vagy. Orbanisztánban a selejt randalírozik.

2020.09.02. 17:35:33

@MAXVAL bircaman közíró: Amikor a bolgár elmebeteg azzal jön, hogy a szavak súlyosabb dolgok, mint a tettek.

Gúnyolódni valakin először is erkölcsös dolog. A demokrácia része. Kizárni valakit viszont tényleges meghurcolás. Hasonlítsd már össze, hogy kritizállak, vagy bezárlak a gumiszobába, melyiket választod?! Nem fogod fel, mert egy bolgár elmebeteg vagy.

2020.09.02. 17:36:58

@Rodney_2: A náci pajtásod szerint a migránsok helyesen csinálták. Menjetek ki a mezőre, hülye nácik, verjétek szét egymás pofáját, mert még abban se tudtok megegyezni, hogy kit gyűlöljetek, annyira ész nélkül gyűlöltök.

2020.09.02. 17:37:43

@Ad Dio: A bloggerneknek általában megfelel az, hogy ti, a mongolFidióta Habony-droidok nem szarhatják tele a postjaikat. Vagy legalábbis szarnak rá. Egy ellenzéki blogger hülye lenne amiatt aggódnia, hogy ti, mongolFidióta Habony-droidok nem szarhatjátok tele sok tucat nicknéven az ellenzéki blogokat. Miért lenne nekik az jó, hogy engem letiltanak, és megint a ti ostoba floodotokkal van tele a blog?

Miért lennétek egy csónakban, te szerencsétlen? Ki a faszom van veletek, elmebeteg Habony-droidokkal egy csónakban?!

Mellesleg a blogger sem tudja biztosan megoldani a kis problémátokat, kis Habony-droidok, a ti problémátok az, hogy mongolFidióták vagytok, és ellenzéki blogokra jöttetek telefosni azokat. Habony meg lopott pénzből fizetett titeket. Ennek most vége, mert találtam rá egy intelligens megoldást. Ti meg ehhez hülyék vagytok. Ennyi.

2020.09.02. 17:39:58

@midnight coder: Magyarországon a legtöbb emberülést:

fehér bőrű
nem muszlim
férfi

követi el.

Ha bárkit ki akarsz toloncolni, te náci fasz, ezeket a csoportokat toloncold ki!

2020.09.02. 17:40:44

@MAXVAL bircaman közíró: "Rendes ember nem slrti meg a mésik, s különösen nem egy csoport önérzetét."

Szólj Orbángecinek, hogy nem rendes ember! És te sem vagy az.

2020.09.02. 17:42:15

@MAXVAL bircaman közíró: "Rendes ember nem slrti meg a mésik, s különösen nem egy csoport önérzetét. "

Vegyünk egy példát a te oldaladról, a náci gumiszoba-társadtól, aki lemarházta a pápát. A legnagyobb keresztény közösség legfelső vezetőjét. Ehhez képest hol a jó édes kurva anyádban van a Charlie Hebdo, amelyik csak viccesen gúnyolódik?!

youtu.be/kSxGhHtVQ7E?t=31

Kapjál már magadhoz, te bolgár, elmebeteg pszichopata!

2020.09.02. 17:43:02

2020.09.02. 17:43:42

@Sir Galahad: Ejnye... Hol a többi? Ezért kapod a pénzt, nácigörény???

2020.09.02. 17:45:26

@MAXVAL bircaman közíró: Amikor a bolgár elmebeteg azzal jön, hogy a szavak súlyosabb dolgok, mint a tettek.

Gúnyolódni valakin először is erkölcsös dolog. A demokrácia része. Kizárni valakit viszont tényleges meghurcolás. Hasonlítsd már össze, hogy kritizállak, vagy bezárlak a gumiszobába, melyiket választod?! Nem fogod fel, mert egy bolgár elmebeteg vagy.

2020.09.02. 17:46:14

@MAXVAL bircaman közíró: Ismétlem, te egy pszichopata elmebeteg vagy. Sírsz azon, hogy valakik egy újságban gúnyolnak másokat, de azt leszarod, hogy a náci Orbán nemcsak sérteget, és óriásplakátokon, másoktól lopott pénzzel sérteget egy embercsoportot, de fizikailag, és hatalmi eszközükkel elnyom másokat.

Egy pszichopata elmebeteg selejt vagy. Ezért vagy mongolFidióta.

2020.09.02. 17:46:51

2020.09.02. 17:48:24

@Ad Dio: A gúnyolódás a demokrácia része. Hol van egy újság gúnyolódása ahhoz képest, hogy a náci Orbán menekülteket meg cigányokat nem gúnyol, hanem ténylegesen beléjük rúg a diktatórikus hatalmával, te kis náci fasz?!

Ki szenved jobban, a Semjén Csóti, mert gúnyolták a vallását, vagy a menekült, aki fél évig éheztetnek a tranzitzónában?! Vagy a cigány-gyerek, aki az egész iskoláját a második emeleten elzárva, vécé nélkül járta végig?!

Hogy a faszomban lehetsz te olyan pszichopata, hogy az első miatt sírsz, miközben a másiknak drukkolsz?!

2020.09.02. 17:50:34

@MAXVAL bircaman közíró: "Rendes ember nem slrti meg a mésik, s különösen nem egy csoport önérzetét."

Szólj Orbángecinek, hogy nem rendes ember! És te sem vagy az.

2020.09.02. 17:51:21

@Rodney_2: Orbanisztánban -14,5% GDP-zuhanást látok, te mongolFidióta fasz! Továbbra is Orbanisztánból menekülnek az emberek Nyugatra, tehát Nyugat a jobb. Az emberek a lábukkal szavaztak.

De te nem fogod fel, mert egy mongolFidióta barom vagy.

2020.09.02. 17:52:03

@MAXVAL bircaman közíró: Ismétlem, te egy pszichopata elmebeteg vagy. Sírsz azon, hogy valakik egy újságban gúnyolnak másokat, de azt leszarod, hogy a náci Orbán nemcsak sérteget, és óriásplakátokon, másoktól lopott pénzzel sérteget egy embercsoportot, de fizikailag, és hatalmi eszközükkel elnyom másokat.

Egy pszichopata elmebeteg selejt vagy. Ezért vagy mongolFidióta.

2020.09.02. 17:52:49

@Sir Galahad: Ejnye... Hol a többi? Ezért kapod a pénzt, nácigörény???

2020.09.02. 17:55:05

@Rodney_2: Orbanisztánban -14,5% GDP-zuhanást látok, te mongolFidióta fasz! Továbbra is Orbanisztánból menekülnek az emberek Nyugatra, tehát Nyugat a jobb. Az emberek a lábukkal szavaztak.

De te nem fogod fel, mert egy mongolFidióta barom vagy.

2020.09.02. 17:55:57

2020.09.02. 17:57:21

@Rodney_2: Orbanisztánban az olyan náci csőcselék randalírozik az utcán, a blogokon és a kormányban, mint amilyen te vagy. Orbanisztánban a selejt randalírozik.

2020.09.02. 17:58:10

@Rodney_2: A náci pajtásod szerint a migránsok helyesen csinálták. Menjetek ki a mezőre, hülye nácik, verjétek szét egymás pofáját, mert még abban se tudtok megegyezni, hogy kit gyűlöljetek, annyira ész nélkül gyűlöltök.

2020.09.02. 17:59:04

@Sir Galahad: Ejnye... Hol a többi? Ezért kapod a pénzt, nácigörény???

2020.09.02. 18:00:34

@MAXVAL bircaman közíró: Ismétlem, te egy pszichopata elmebeteg vagy. Sírsz azon, hogy valakik egy újságban gúnyolnak másokat, de azt leszarod, hogy a náci Orbán nemcsak sérteget, és óriásplakátokon, másoktól lopott pénzzel sérteget egy embercsoportot, de fizikailag, és hatalmi eszközükkel elnyom másokat.

Egy pszichopata elmebeteg selejt vagy. Ezért vagy mongolFidióta.

2020.09.02. 18:01:18

@Rodney_2: Orbanisztánban az olyan náci csőcselék randalírozik az utcán, a blogokon és a kormányban, mint amilyen te vagy. Orbanisztánban a selejt randalírozik.

2020.09.02. 18:02:11

@MAXVAL bircaman közíró: Amikor a bolgár elmebeteg azzal jön, hogy a szavak súlyosabb dolgok, mint a tettek.

Gúnyolódni valakin először is erkölcsös dolog. A demokrácia része. Kizárni valakit viszont tényleges meghurcolás. Hasonlítsd már össze, hogy kritizállak, vagy bezárlak a gumiszobába, melyiket választod?! Nem fogod fel, mert egy bolgár elmebeteg vagy.

2020.09.02. 18:03:39

@Ad Dio: A gúnyolódás a demokrácia része. Hol van egy újság gúnyolódása ahhoz képest, hogy a náci Orbán menekülteket meg cigányokat nem gúnyol, hanem ténylegesen beléjük rúg a diktatórikus hatalmával, te kis náci fasz?!

Ki szenved jobban, a Semjén Csóti, mert gúnyolták a vallását, vagy a menekült, aki fél évig éheztetnek a tranzitzónában?! Vagy a cigány-gyerek, aki az egész iskoláját a második emeleten elzárva, vécé nélkül járta végig?!

Hogy a faszomban lehetsz te olyan pszichopata, hogy az első miatt sírsz, miközben a másiknak drukkolsz?!

2020.09.02. 18:04:18

@MAXVAL bircaman közíró: Ismétlem, te egy pszichopata elmebeteg vagy. Sírsz azon, hogy valakik egy újságban gúnyolnak másokat, de azt leszarod, hogy a náci Orbán nemcsak sérteget, és óriásplakátokon, másoktól lopott pénzzel sérteget egy embercsoportot, de fizikailag, és hatalmi eszközükkel elnyom másokat.

Egy pszichopata elmebeteg selejt vagy. Ezért vagy mongolFidióta.

Rodney_2 2020.09.02. 18:05:13

@Batu Kán: Te leszel a díszvendég a szellemi fogyatékosok bálján :))) Hozzád képest Maxwal kifejezetten értelmes, logikusan gondolkozik és élvezetes stílsuban ír. Te arra vagy jó példa hogy a genetika milyen gonosz tréfákat tud űzni az emberiséggel :)))

2020.09.02. 18:08:10

@midnight coder: Magyarországon a legtöbb "fehért" fehér öli meg.

2020.09.02. 18:08:46

@midnight coder: Magyarországon a legtöbb emberülést:

fehér bőrű
nem muszlim
férfi

követi el.

Ha bárkit ki akarsz toloncolni, te náci fasz, ezeket a csoportokat toloncold ki!

2020.09.02. 18:09:27

@Ad Dio: A gúnyolódás a demokrácia része. Hol van egy újság gúnyolódása ahhoz képest, hogy a náci Orbán menekülteket meg cigányokat nem gúnyol, hanem ténylegesen beléjük rúg a diktatórikus hatalmával, te kis náci fasz?!

Ki szenved jobban, a Semjén Csóti, mert gúnyolták a vallását, vagy a menekült, aki fél évig éheztetnek a tranzitzónában?! Vagy a cigány-gyerek, aki az egész iskoláját a második emeleten elzárva, vécé nélkül járta végig?!

Hogy a faszomban lehetsz te olyan pszichopata, hogy az első miatt sírsz, miközben a másiknak drukkolsz?!

2020.09.02. 18:10:08

@Rodney_2: A náci pajtásod szerint a migránsok helyesen csinálták. Menjetek ki a mezőre, hülye nácik, verjétek szét egymás pofáját, mert még abban se tudtok megegyezni, hogy kit gyűlöljetek, annyira ész nélkül gyűlöltök.

2020.09.02. 18:11:42

@Sir Galahad: Ejnye... Hol a többi? Ezért kapod a pénzt, nácigörény???

2020.09.02. 18:13:53

@MAXVAL bircaman közíró: "Rendes ember nem slrti meg a mésik, s különösen nem egy csoport önérzetét."

Szólj Orbángecinek, hogy nem rendes ember! És te sem vagy az.

2020.09.02. 18:14:32

@midnight coder: Magyarországon a legtöbb emberülést:

fehér bőrű
nem muszlim
férfi

követi el.

Ha bárkit ki akarsz toloncolni, te náci fasz, ezeket a csoportokat toloncold ki!

2020.09.02. 18:15:17

@MAXVAL bircaman közíró: Amikor a bolgár elmebeteg azzal jön, hogy a szavak súlyosabb dolgok, mint a tettek.

Gúnyolódni valakin először is erkölcsös dolog. A demokrácia része. Kizárni valakit viszont tényleges meghurcolás. Hasonlítsd már össze, hogy kritizállak, vagy bezárlak a gumiszobába, melyiket választod?! Nem fogod fel, mert egy bolgár elmebeteg vagy.

2020.09.02. 18:16:11

@midnight coder: Magyarországon a legtöbb emberülést:

fehér bőrű
nem muszlim
férfi

követi el.

Ha bárkit ki akarsz toloncolni, te náci fasz, ezeket a csoportokat toloncold ki!

2020.09.02. 18:17:39

@MAXVAL bircaman közíró: "Rendes ember nem slrti meg a mésik, s különösen nem egy csoport önérzetét. "

Vegyünk egy példát a te oldaladról, a náci gumiszoba-társadtól, aki lemarházta a pápát. A legnagyobb keresztény közösség legfelső vezetőjét. Ehhez képest hol a jó édes kurva anyádban van a Charlie Hebdo, amelyik csak viccesen gúnyolódik?!

youtu.be/kSxGhHtVQ7E?t=31

Kapjál már magadhoz, te bolgár, elmebeteg pszichopata!

2020.09.02. 18:18:33

@Rodney_2: Orbanisztánban az olyan náci csőcselék randalírozik az utcán, a blogokon és a kormányban, mint amilyen te vagy. Orbanisztánban a selejt randalírozik.

2020.09.02. 18:19:26

@midnight coder: na, akkor innen be is fuccsolt az "érved" te kis náci! ennyi!

2020.09.02. 18:21:46

@Ad Dio: A gúnyolódás a demokrácia része. Hol van egy újság gúnyolódása ahhoz képest, hogy a náci Orbán menekülteket meg cigányokat nem gúnyol, hanem ténylegesen beléjük rúg a diktatórikus hatalmával, te kis náci fasz?!

Ki szenved jobban, a Semjén Csóti, mert gúnyolták a vallását, vagy a menekült, aki fél évig éheztetnek a tranzitzónában?! Vagy a cigány-gyerek, aki az egész iskoláját a második emeleten elzárva, vécé nélkül járta végig?!

Hogy a faszomban lehetsz te olyan pszichopata, hogy az első miatt sírsz, miközben a másiknak drukkolsz?!

2020.09.02. 18:22:35

@midnight coder: már százszor megbeszéltük, kis náci fasz, hogy a náci faszságod hülyeség. A muszlim vallás nem egy okos dolog, de a keresztény ugyanolyan hülyeség.

Európában a legutóbbi legnagyobb népirtást hozzád hasonló náci keresztények vitték véghez. Európában ti vagytok az igazán veszélyesek: a keresztények és a nácik.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.09.02. 18:23:18

@MAXVAL bircaman közíró: Amikor a bolgár elmebeteg azzal jön, hogy a szavak súlyosabb dolgok, mint a tettek.

Gúnyolódni valakin először is erkölcsös dolog. A demokrácia része. Kizárni valakit viszont tényleges meghurcolás. Hasonlítsd már össze, hogy kritizállak, vagy bezárlak a gumiszobába, melyiket választod?! Nem fogod fel, mert egy bolgár elmebeteg vagy.

2020.09.02. 18:23:55

@Rodney_2: Orbanisztánban -14,5% GDP-zuhanást látok, te mongolFidióta fasz! Továbbra is Orbanisztánból menekülnek az emberek Nyugatra, tehát Nyugat a jobb. Az emberek a lábukkal szavaztak.

De te nem fogod fel, mert egy mongolFidióta barom vagy.

2020.09.02. 18:24:47

@Rodney_2: Orbanisztánban az olyan náci csőcselék randalírozik az utcán, a blogokon és a kormányban, mint amilyen te vagy. Orbanisztánban a selejt randalírozik.

2020.09.02. 18:25:23

@Rodney_2: "Magyarországon nem végeznek ki szerkesztőségeket géppisztollyal, a fejlett Nyugaton igen. "

Magyarországon cigányokat végeznek ki puskával. Mi még csak itt tartunk. Aztán Orbán cigányozik egy kicsit, hogy nőjön a náci utánpótlás. Meg engedélyezi a Deák téri csőcseléket, járvány alatt, miközben másoknak zászlót sem lehet lengetni.

Neked ez az unalmas, kis demokrácia, ugye, te náci fasz?!

Remélem téged is ki fognak végezni a nácik, csak azért mert nem tetszik nekik a pofád.

"A magyar GDP kevésbé csökkent mint az EURO zóna átlaga. "

HAZUDSZ. Spanyolország után a második legnagyobb zuhanást produkálta Orbán, az EU és az eurozóna átlagánál is többet esett a GDP.

www.maszol.ro/index.php/gazdasag/130796-ezeknek-az-eu-orszagoknak-csokkent-leginkabb-a-gdp-je-a-masodik-negyedevben

2020.09.02. 18:27:30

@Sir Galahad: Ejnye... Hol a többi? Ezért kapod a pénzt, nácigörény???

2020.09.02. 18:28:15

@Rodney_2: A náci pajtásod szerint a migránsok helyesen csinálták. Menjetek ki a mezőre, hülye nácik, verjétek szét egymás pofáját, mert még abban se tudtok megegyezni, hogy kit gyűlöljetek, annyira ész nélkül gyűlöltök.

2020.09.02. 18:30:03

@röf: Téged kéne lelőni, te kis pszichopata fasz!

2020.09.02. 18:30:45

@midnight coder: Magyarországon a legtöbb "fehért" fehér öli meg.

2020.09.02. 18:31:24

@Rodney_2: "Magyarországon nem végeznek ki szerkesztőségeket géppisztollyal, a fejlett Nyugaton igen. "

Magyarországon cigányokat végeznek ki puskával. Mi még csak itt tartunk. Aztán Orbán cigányozik egy kicsit, hogy nőjön a náci utánpótlás. Meg engedélyezi a Deák téri csőcseléket, járvány alatt, miközben másoknak zászlót sem lehet lengetni.

Neked ez az unalmas, kis demokrácia, ugye, te náci fasz?!

Remélem téged is ki fognak végezni a nácik, csak azért mert nem tetszik nekik a pofád.

"A magyar GDP kevésbé csökkent mint az EURO zóna átlaga. "

HAZUDSZ. Spanyolország után a második legnagyobb zuhanást produkálta Orbán, az EU és az eurozóna átlagánál is többet esett a GDP.

www.maszol.ro/index.php/gazdasag/130796-ezeknek-az-eu-orszagoknak-csokkent-leginkabb-a-gdp-je-a-masodik-negyedevben

2020.09.02. 18:32:54

@Ad Dio: A bloggerneknek általában megfelel az, hogy ti, a mongolFidióta Habony-droidok nem szarhatják tele a postjaikat. Vagy legalábbis szarnak rá. Egy ellenzéki blogger hülye lenne amiatt aggódnia, hogy ti, mongolFidióta Habony-droidok nem szarhatjátok tele sok tucat nicknéven az ellenzéki blogokat. Miért lenne nekik az jó, hogy engem letiltanak, és megint a ti ostoba floodotokkal van tele a blog?

Miért lennétek egy csónakban, te szerencsétlen? Ki a faszom van veletek, elmebeteg Habony-droidokkal egy csónakban?!

Mellesleg a blogger sem tudja biztosan megoldani a kis problémátokat, kis Habony-droidok, a ti problémátok az, hogy mongolFidióták vagytok, és ellenzéki blogokra jöttetek telefosni azokat. Habony meg lopott pénzből fizetett titeket. Ennek most vége, mert találtam rá egy intelligens megoldást. Ti meg ehhez hülyék vagytok. Ennyi.

2020.09.02. 18:33:33

@MAXVAL bircaman közíró: "Rendes ember nem slrti meg a mésik, s különösen nem egy csoport önérzetét."

Szólj Orbángecinek, hogy nem rendes ember! És te sem vagy az.

2020.09.02. 18:34:14

@röf: Téged kéne lelőni, te kis pszichopata fasz!

2020.09.02. 18:35:40

@MAXVAL bircaman közíró: Amikor a bolgár elmebeteg azzal jön, hogy a szavak súlyosabb dolgok, mint a tettek.

Gúnyolódni valakin először is erkölcsös dolog. A demokrácia része. Kizárni valakit viszont tényleges meghurcolás. Hasonlítsd már össze, hogy kritizállak, vagy bezárlak a gumiszobába, melyiket választod?! Nem fogod fel, mert egy bolgár elmebeteg vagy.

2020.09.02. 18:36:16

@röf: Téged kéne lelőni, te kis pszichopata fasz!

2020.09.02. 18:36:59

@midnight coder: már százszor megbeszéltük, kis náci fasz, hogy a náci faszságod hülyeség. A muszlim vallás nem egy okos dolog, de a keresztény ugyanolyan hülyeség.

Európában a legutóbbi legnagyobb népirtást hozzád hasonló náci keresztények vitték véghez. Európában ti vagytok az igazán veszélyesek: a keresztények és a nácik.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.09.02. 18:38:42

@MAXVAL bircaman közíró: Ismétlem, te egy pszichopata elmebeteg vagy. Sírsz azon, hogy valakik egy újságban gúnyolnak másokat, de azt leszarod, hogy a náci Orbán nemcsak sérteget, és óriásplakátokon, másoktól lopott pénzzel sérteget egy embercsoportot, de fizikailag, és hatalmi eszközükkel elnyom másokat.

Egy pszichopata elmebeteg selejt vagy. Ezért vagy mongolFidióta.

2020.09.02. 18:39:32

@midnight coder: Magyarországon a legtöbb "fehért" fehér öli meg.

2020.09.02. 18:42:24

@MAXVAL bircaman közíró: Amikor a bolgár elmebeteg azzal jön, hogy a szavak súlyosabb dolgok, mint a tettek.

Gúnyolódni valakin először is erkölcsös dolog. A demokrácia része. Kizárni valakit viszont tényleges meghurcolás. Hasonlítsd már össze, hogy kritizállak, vagy bezárlak a gumiszobába, melyiket választod?! Nem fogod fel, mert egy bolgár elmebeteg vagy.

2020.09.02. 18:43:08

@MAXVAL bircaman közíró: "Rendes ember nem slrti meg a mésik, s különösen nem egy csoport önérzetét. "

Vegyünk egy példát a te oldaladról, a náci gumiszoba-társadtól, aki lemarházta a pápát. A legnagyobb keresztény közösség legfelső vezetőjét. Ehhez képest hol a jó édes kurva anyádban van a Charlie Hebdo, amelyik csak viccesen gúnyolódik?!

youtu.be/kSxGhHtVQ7E?t=31

Kapjál már magadhoz, te bolgár, elmebeteg pszichopata!

2020.09.02. 18:44:32

@Rodney_2: "Magyarországon nem végeznek ki szerkesztőségeket géppisztollyal, a fejlett Nyugaton igen. "

Magyarországon cigányokat végeznek ki puskával. Mi még csak itt tartunk. Aztán Orbán cigányozik egy kicsit, hogy nőjön a náci utánpótlás. Meg engedélyezi a Deák téri csőcseléket, járvány alatt, miközben másoknak zászlót sem lehet lengetni.

Neked ez az unalmas, kis demokrácia, ugye, te náci fasz?!

Remélem téged is ki fognak végezni a nácik, csak azért mert nem tetszik nekik a pofád.

"A magyar GDP kevésbé csökkent mint az EURO zóna átlaga. "

HAZUDSZ. Spanyolország után a második legnagyobb zuhanást produkálta Orbán, az EU és az eurozóna átlagánál is többet esett a GDP.

www.maszol.ro/index.php/gazdasag/130796-ezeknek-az-eu-orszagoknak-csokkent-leginkabb-a-gdp-je-a-masodik-negyedevben

2020.09.02. 18:45:17

@Rodney_2: Orbanisztánban -14,5% GDP-zuhanást látok, te mongolFidióta fasz! Továbbra is Orbanisztánból menekülnek az emberek Nyugatra, tehát Nyugat a jobb. Az emberek a lábukkal szavaztak.

De te nem fogod fel, mert egy mongolFidióta barom vagy.

2020.09.02. 18:46:39

@Ad Dio: A bloggerneknek általában megfelel az, hogy ti, a mongolFidióta Habony-droidok nem szarhatják tele a postjaikat. Vagy legalábbis szarnak rá. Egy ellenzéki blogger hülye lenne amiatt aggódnia, hogy ti, mongolFidióta Habony-droidok nem szarhatjátok tele sok tucat nicknéven az ellenzéki blogokat. Miért lenne nekik az jó, hogy engem letiltanak, és megint a ti ostoba floodotokkal van tele a blog?

Miért lennétek egy csónakban, te szerencsétlen? Ki a faszom van veletek, elmebeteg Habony-droidokkal egy csónakban?!

Mellesleg a blogger sem tudja biztosan megoldani a kis problémátokat, kis Habony-droidok, a ti problémátok az, hogy mongolFidióták vagytok, és ellenzéki blogokra jöttetek telefosni azokat. Habony meg lopott pénzből fizetett titeket. Ennek most vége, mert találtam rá egy intelligens megoldást. Ti meg ehhez hülyék vagytok. Ennyi.

2020.09.02. 18:48:47

@Sir Galahad: Ejnye... Hol a többi? Ezért kapod a pénzt, nácigörény???

2020.09.02. 18:50:23

@midnight coder: Magyarországon a legtöbb emberülést:

fehér bőrű
nem muszlim
férfi

követi el.

Ha bárkit ki akarsz toloncolni, te náci fasz, ezeket a csoportokat toloncold ki!

2020.09.02. 18:51:53

@röf: Téged kéne lelőni, te kis pszichopata fasz!

2020.09.02. 18:54:03

@midnight coder: Magyarországon a legtöbb emberülést:

fehér bőrű
nem muszlim
férfi

követi el.

Ha bárkit ki akarsz toloncolni, te náci fasz, ezeket a csoportokat toloncold ki!

2020.09.02. 18:55:48

@midnight coder: na, akkor innen be is fuccsolt az "érved" te kis náci! ennyi!

2020.09.02. 18:58:16

@MAXVAL bircaman közíró: Amikor a bolgár elmebeteg azzal jön, hogy a szavak súlyosabb dolgok, mint a tettek.

Gúnyolódni valakin először is erkölcsös dolog. A demokrácia része. Kizárni valakit viszont tényleges meghurcolás. Hasonlítsd már össze, hogy kritizállak, vagy bezárlak a gumiszobába, melyiket választod?! Nem fogod fel, mert egy bolgár elmebeteg vagy.

2020.09.02. 19:00:37

@MAXVAL bircaman közíró: "Rendes ember nem slrti meg a mésik, s különösen nem egy csoport önérzetét."

Szólj Orbángecinek, hogy nem rendes ember! És te sem vagy az.

2020.09.02. 19:01:16

@Ad Dio: A gúnyolódás a demokrácia része. Hol van egy újság gúnyolódása ahhoz képest, hogy a náci Orbán menekülteket meg cigányokat nem gúnyol, hanem ténylegesen beléjük rúg a diktatórikus hatalmával, te kis náci fasz?!

Ki szenved jobban, a Semjén Csóti, mert gúnyolták a vallását, vagy a menekült, aki fél évig éheztetnek a tranzitzónában?! Vagy a cigány-gyerek, aki az egész iskoláját a második emeleten elzárva, vécé nélkül járta végig?!

Hogy a faszomban lehetsz te olyan pszichopata, hogy az első miatt sírsz, miközben a másiknak drukkolsz?!

2020.09.02. 19:02:43

@Rodney_2: Orbanisztánban az olyan náci csőcselék randalírozik az utcán, a blogokon és a kormányban, mint amilyen te vagy. Orbanisztánban a selejt randalírozik.

2020.09.02. 19:03:24

2020.09.02. 19:04:08

@MAXVAL bircaman közíró: Ismétlem, te egy pszichopata elmebeteg vagy. Sírsz azon, hogy valakik egy újságban gúnyolnak másokat, de azt leszarod, hogy a náci Orbán nemcsak sérteget, és óriásplakátokon, másoktól lopott pénzzel sérteget egy embercsoportot, de fizikailag, és hatalmi eszközükkel elnyom másokat.

Egy pszichopata elmebeteg selejt vagy. Ezért vagy mongolFidióta.

2020.09.02. 19:05:55

@midnight coder: Magyarországon a legtöbb "fehért" fehér öli meg.

2020.09.02. 19:06:40

@midnight coder: Magyarországon a legtöbb emberülést:

fehér bőrű
nem muszlim
férfi

követi el.

Ha bárkit ki akarsz toloncolni, te náci fasz, ezeket a csoportokat toloncold ki!

2020.09.02. 19:08:08

@Ad Dio: A bloggerneknek általában megfelel az, hogy ti, a mongolFidióta Habony-droidok nem szarhatják tele a postjaikat. Vagy legalábbis szarnak rá. Egy ellenzéki blogger hülye lenne amiatt aggódnia, hogy ti, mongolFidióta Habony-droidok nem szarhatjátok tele sok tucat nicknéven az ellenzéki blogokat. Miért lenne nekik az jó, hogy engem letiltanak, és megint a ti ostoba floodotokkal van tele a blog?

Miért lennétek egy csónakban, te szerencsétlen? Ki a faszom van veletek, elmebeteg Habony-droidokkal egy csónakban?!

Mellesleg a blogger sem tudja biztosan megoldani a kis problémátokat, kis Habony-droidok, a ti problémátok az, hogy mongolFidióták vagytok, és ellenzéki blogokra jöttetek telefosni azokat. Habony meg lopott pénzből fizetett titeket. Ennek most vége, mert találtam rá egy intelligens megoldást. Ti meg ehhez hülyék vagytok. Ennyi.

2020.09.02. 19:08:55

@Rodney_2: A náci pajtásod szerint a migránsok helyesen csinálták. Menjetek ki a mezőre, hülye nácik, verjétek szét egymás pofáját, mert még abban se tudtok megegyezni, hogy kit gyűlöljetek, annyira ész nélkül gyűlöltök.

2020.09.02. 19:09:40

@MAXVAL bircaman közíró: Ismétlem, te egy pszichopata elmebeteg vagy. Sírsz azon, hogy valakik egy újságban gúnyolnak másokat, de azt leszarod, hogy a náci Orbán nemcsak sérteget, és óriásplakátokon, másoktól lopott pénzzel sérteget egy embercsoportot, de fizikailag, és hatalmi eszközükkel elnyom másokat.

Egy pszichopata elmebeteg selejt vagy. Ezért vagy mongolFidióta.

2020.09.02. 19:10:54

@midnight coder: Magyarországon a legtöbb emberülést:

fehér bőrű
nem muszlim
férfi

követi el.

Ha bárkit ki akarsz toloncolni, te náci fasz, ezeket a csoportokat toloncold ki!

2020.09.02. 19:11:44

@röf: Téged kéne lelőni, te kis pszichopata fasz!

2020.09.02. 19:12:25

@midnight coder: na, akkor innen be is fuccsolt az "érved" te kis náci! ennyi!

2020.09.02. 19:13:17

@MAXVAL bircaman közíró: "Rendes ember nem slrti meg a mésik, s különösen nem egy csoport önérzetét. "

Vegyünk egy példát a te oldaladról, a náci gumiszoba-társadtól, aki lemarházta a pápát. A legnagyobb keresztény közösség legfelső vezetőjét. Ehhez képest hol a jó édes kurva anyádban van a Charlie Hebdo, amelyik csak viccesen gúnyolódik?!

youtu.be/kSxGhHtVQ7E?t=31

Kapjál már magadhoz, te bolgár, elmebeteg pszichopata!

2020.09.02. 19:15:01

@MAXVAL bircaman közíró: "Rendes ember nem slrti meg a mésik, s különösen nem egy csoport önérzetét."

Szólj Orbángecinek, hogy nem rendes ember! És te sem vagy az.

2020.09.02. 19:16:35

@MAXVAL bircaman közíró: "Rendes ember nem slrti meg a mésik, s különösen nem egy csoport önérzetét."

Szólj Orbángecinek, hogy nem rendes ember! És te sem vagy az.

2020.09.02. 19:17:26

@midnight coder: na, akkor innen be is fuccsolt az "érved" te kis náci! ennyi!

2020.09.02. 19:20:27

@Sir Galahad: Ejnye... Hol a többi? Ezért kapod a pénzt, nácigörény???

2020.09.02. 19:21:41

@midnight coder: na, akkor innen be is fuccsolt az "érved" te kis náci! ennyi!

2020.09.02. 19:22:30

@Ad Dio: A bloggerneknek általában megfelel az, hogy ti, a mongolFidióta Habony-droidok nem szarhatják tele a postjaikat. Vagy legalábbis szarnak rá. Egy ellenzéki blogger hülye lenne amiatt aggódnia, hogy ti, mongolFidióta Habony-droidok nem szarhatjátok tele sok tucat nicknéven az ellenzéki blogokat. Miért lenne nekik az jó, hogy engem letiltanak, és megint a ti ostoba floodotokkal van tele a blog?

Miért lennétek egy csónakban, te szerencsétlen? Ki a faszom van veletek, elmebeteg Habony-droidokkal egy csónakban?!

Mellesleg a blogger sem tudja biztosan megoldani a kis problémátokat, kis Habony-droidok, a ti problémátok az, hogy mongolFidióták vagytok, és ellenzéki blogokra jöttetek telefosni azokat. Habony meg lopott pénzből fizetett titeket. Ennek most vége, mert találtam rá egy intelligens megoldást. Ti meg ehhez hülyék vagytok. Ennyi.

2020.09.02. 19:23:07

@Rodney_2: Orbanisztánban az olyan náci csőcselék randalírozik az utcán, a blogokon és a kormányban, mint amilyen te vagy. Orbanisztánban a selejt randalírozik.

2020.09.02. 19:24:41

@midnight coder: Magyarországon a legtöbb "fehért" fehér öli meg.

2020.09.02. 19:26:07

@midnight coder: na, akkor innen be is fuccsolt az "érved" te kis náci! ennyi!

2020.09.02. 19:26:54

@midnight coder: már százszor megbeszéltük, kis náci fasz, hogy a náci faszságod hülyeség. A muszlim vallás nem egy okos dolog, de a keresztény ugyanolyan hülyeség.

Európában a legutóbbi legnagyobb népirtást hozzád hasonló náci keresztények vitték véghez. Európában ti vagytok az igazán veszélyesek: a keresztények és a nácik.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.09.02. 19:27:40

@MAXVAL bircaman közíró: "Rendes ember nem slrti meg a mésik, s különösen nem egy csoport önérzetét. "

Vegyünk egy példát a te oldaladról, a náci gumiszoba-társadtól, aki lemarházta a pápát. A legnagyobb keresztény közösség legfelső vezetőjét. Ehhez képest hol a jó édes kurva anyádban van a Charlie Hebdo, amelyik csak viccesen gúnyolódik?!

youtu.be/kSxGhHtVQ7E?t=31

Kapjál már magadhoz, te bolgár, elmebeteg pszichopata!

ulpius66 2020.09.02. 21:47:59

"Batu Kán
0 bejegyzést írt és 3433 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2020.08.25. óta tag."

Egy hete regisztrált, és mán 3433 kommentje volt!

Rodney_2 2020.09.03. 18:25:09

@ulpius66: Brendel Mátyás elmebeteg. Ezt mindenki látja aki akár csak egyetlen kommentjét is olvasta. Majd egyszer ha rohama lesz és megtámad egy szerinte mongolfidiótát (ami a valóságban kb az értelmes embert jelenti) akkor majd jól becsukják. Addíg szabadon dühönghet. Az a jó, hogy minden hozzászólásával új fidesz szavazókat generál, mert akik eddíg még nem döntötték el, hogy kire szavazzanak, azok látják hogy a ballibekkel az ilyen pszichopata tömeggyilkosok jönnek vissza, mint a Brendel nevű önjáró emberi ürülék. A felmenői is biztosan Lenin-fiúk és körmös-Bauerek voltak.

Rodney_2 2020.09.03. 18:32:49

@Batu Kán: A ballib blog úgy néz ki, hogy valaki beleolvas, látja hogy a blogposzt valami ordas nagy hazugság kommunikálására íródott. Vagy lehet kommentleni, vagy nem. Már egyre kevesebb helyen lehet, mert ha lehet, akkor egyből szembesítik a bloggert a pofátlan hazugságaival. Normális ember viszont már nem olvassa azokat a blogokat ahol nem lehet kommentelni, mert minek.
Ha lehet, akkor az olvasó belenéz a kommentekbe. És mit lát?? Ballib kommentelők elmebeteg stílusban írnak ostoba hazugságokat és mindenkit kurvaanyáznak.
Szegény olvasó megállapítja hogy a ballib bloggerek gazemberek, a ballib kommentelők pedíg elmebetegek, aztán ennek megfelelően szavaz. Hát ennyi :))) Ha nem tudnám hogy elmebeteg vagy, azt hinném hogy a fidesz fizet azért hogy teljesen lejárassad az ellenzéket :)))
süti beállítások módosítása