Minden a Beatles-mániával kezdődött… az 1960-as időszak azért volt különleges az euro-atlanti térség történetében, mert új paradigma született: az ifjúság erőszakmentes ellenkultúrája. Azért ellenkultúra, mert fellázadt a szülők, a felnőttek hagyományos életmódjával szemben. Új minőségű „bálványok” születtek; nem sportolók, nem vallási guruk, nem filmsztárok, főleg nem politikai vezérek lettek hirtelen az „idol”-ok, hanem a természetesen viselkedő, „proli” származású liverpooli zenészek.

A közönség olyan fiatalokból állt, akiket nem nyomorított meg a háború, mint az történt 1900 óta minden korábbi generációval. És bár minden háborúra, vagy világforradalomra készülő hadiállam hízelgő ódákat zengett az ifjúságról, a nemzetért vagy a népért folytatott hősi harc szépségéről, de ez a korszak lezárult a hidegháborúval, a „békés egymás mellett élés”-sel és az ugrásszerűen megnövő életszínvonallal.

Korábban a hadsereg és a sokban hozzá hasonló „ipari hadsereg”/irodai munka felnőtt világa fegyelmezte a fiatalokat. De az 1968-as „világmegváltó” diákmozgalmak az alkalmazkodás, az „alkalmazotti lét” helyébe a non-konformizmust állították: a kreativitást, az akkor forgalomba kerülő anti-bébi tabletták révén a szexuális forradalmat, a női emancipációt, a különböző bőrszínű emberek keveredését, a kozmopolitizmust, az uniformisok helyett az egyénieskedést; hosszú hajjal és a civil jelleget kidomborító „kockás inggel” – ezt a színességet mind a mai napig sokan gyűlölik a vaskalapos konformisták és a háborús retorikát folytató populisták közül.

Pedig a párizsi egyetemisták ellenszenve és mozgalma kezdetben csak a merev, „kinyilatkozva” előadó, vitára nem nyitott tanárokkal szemben nyilvánult meg. A formális, érdemtelen tekintélyeket utasították el, de a kritikát elég hamar kiterjesztették a túlzottan centralizált, bürokratikus államhatalomra is. Ebben az „intellektuális kohóban” születtek meg Európában és a tengerentúlon a polgári liberalizmuson túlmutató eszmények, így a társadalmi „piramis” helyett a hálózatos, mátrix viszonyrendszer, a globális és a környezetvédő gondolkodás elemei. A számítógép, az internet születésekor pont ez az autonómia-, és közösségközpontú, mindenki számára ingyen hozzáférhető jelleg volt a legfontosabb, de utólag utópisztikusnak bizonyult szempont!

A hatvanas évek diákmozgalmai, amelyek szakítani próbáltak a vaskalapos nacionalizmussal és az egyházi dogmákkal, rányomták bélyegüket a európai civilizációra. A politikusokká vedlett diákokon túl ennek a gondolkodásnak is köszönhető a nemzetek feletti Európai Unió létrejötte, amelynek lényege a „libernyák”-ság, így nem véletlen, ha az ellenérdekelt nemzetállami bürokrácia gyakran „euroszkeptikus”!

De Magyarországon többről van szó: a kormány a reakciós konzervativizmusában vissza akar hátrálni, nemcsak a hadiállami, állandó „rendkívüli állapotot” fenntartó zárt struktúrához, hanem a Felvilágosodást megelőző vazallusi rendszerhez is. Ebben a félfeudális-klerikális perspektívában mind a tudomány, mind a művészet túl világias, túl kozmopolita.

Ma a Fidesz-Magyarországon az egyházias-nemzetvédelmi irány sokkal fontosabb, mint a Tudásalapú társadalom építése. A hatalom számára inspirációt és társadalmi innovációt hordozó kritikai értelmiség újratermelése érdektelennek, sőt veszélyesnek tűnt. Ugyanakkor az a paradoxon állt elő, hogy Orbán Viktor, félvén az ifjúság „libernyák”, magyarul európaias ellenkultúrájától, megelőző csapást kívánt mérni, még a 2022-es választások előtt a Színház és Filmművészeti Egyetemre, de komisszárjai stréberségükkel maguk provokálták ki az ország-világ előtt ismertté vált látványos ellenállást.

Az SZFE ragyogóan felfénylő fáklyát gyújtott az akadémiai kutatóintézeteket, egyetemeket, iskolákat, könyvtárakat, a nemzet emlékezetét őrző levéltárakat módszeresen leromboló Fidesz-állam szellemi sötétjében.

Nincs még veszve Magyarország!:)