MaGYAUR

MaGYAUR

SZFE kontra Orbán - világok harca

2020. október 06. - Magyaur

Minden a Beatles-mániával kezdődött… az 1960-as időszak azért volt különleges az euro-atlanti térség történetében, mert új paradigma született: az ifjúság erőszakmentes ellenkultúrája. Azért ellenkultúra, mert fellázadt a szülők, a felnőttek hagyományos életmódjával szemben. Új minőségű „bálványok” születtek; nem sportolók, nem vallási guruk, nem filmsztárok, főleg nem politikai vezérek lettek hirtelen az „idol”-ok, hanem a természetesen viselkedő, „proli” származású liverpooli zenészek.

A közönség olyan fiatalokból állt, akiket nem nyomorított meg a háború, mint az történt 1900 óta minden korábbi generációval. És bár minden háborúra, vagy világforradalomra készülő hadiállam hízelgő ódákat zengett az ifjúságról, a nemzetért vagy a népért folytatott hősi harc szépségéről, de ez a korszak lezárult a hidegháborúval, a „békés egymás mellett élés”-sel és az ugrásszerűen megnövő életszínvonallal.

Korábban a hadsereg és a sokban hozzá hasonló „ipari hadsereg”/irodai munka felnőtt világa fegyelmezte a fiatalokat. De az 1968-as „világmegváltó” diákmozgalmak az alkalmazkodás, az „alkalmazotti lét” helyébe a non-konformizmust állították: a kreativitást, az akkor forgalomba kerülő anti-bébi tabletták révén a szexuális forradalmat, a női emancipációt, a különböző bőrszínű emberek keveredését, a kozmopolitizmust, az uniformisok helyett az egyénieskedést; hosszú hajjal és a civil jelleget kidomborító „kockás inggel” – ezt a színességet mind a mai napig sokan gyűlölik a vaskalapos konformisták és a háborús retorikát folytató populisták közül.

Pedig a párizsi egyetemisták ellenszenve és mozgalma kezdetben csak a merev, „kinyilatkozva” előadó, vitára nem nyitott tanárokkal szemben nyilvánult meg. A formális, érdemtelen tekintélyeket utasították el, de a kritikát elég hamar kiterjesztették a túlzottan centralizált, bürokratikus államhatalomra is. Ebben az „intellektuális kohóban” születtek meg Európában és a tengerentúlon a polgári liberalizmuson túlmutató eszmények, így a társadalmi „piramis” helyett a hálózatos, mátrix viszonyrendszer, a globális és a környezetvédő gondolkodás elemei. A számítógép, az internet születésekor pont ez az autonómia-, és közösségközpontú, mindenki számára ingyen hozzáférhető jelleg volt a legfontosabb, de utólag utópisztikusnak bizonyult szempont!

A hatvanas évek diákmozgalmai, amelyek szakítani próbáltak a vaskalapos nacionalizmussal és az egyházi dogmákkal, rányomták bélyegüket a európai civilizációra. A politikusokká vedlett diákokon túl ennek a gondolkodásnak is köszönhető a nemzetek feletti Európai Unió létrejötte, amelynek lényege a „libernyák”-ság, így nem véletlen, ha az ellenérdekelt nemzetállami bürokrácia gyakran „euroszkeptikus”!

De Magyarországon többről van szó: a kormány a reakciós konzervativizmusában vissza akar hátrálni, nemcsak a hadiállami, állandó „rendkívüli állapotot” fenntartó zárt struktúrához, hanem a Felvilágosodást megelőző vazallusi rendszerhez is. Ebben a félfeudális-klerikális perspektívában mind a tudomány, mind a művészet túl világias, túl kozmopolita.

Ma a Fidesz-Magyarországon az egyházias-nemzetvédelmi irány sokkal fontosabb, mint a Tudásalapú társadalom építése. A hatalom számára inspirációt és társadalmi innovációt hordozó kritikai értelmiség újratermelése érdektelennek, sőt veszélyesnek tűnt. Ugyanakkor az a paradoxon állt elő, hogy Orbán Viktor, félvén az ifjúság „libernyák”, magyarul európaias ellenkultúrájától, megelőző csapást kívánt mérni, még a 2022-es választások előtt a Színház és Filmművészeti Egyetemre, de komisszárjai stréberségükkel maguk provokálták ki az ország-világ előtt ismertté vált látványos ellenállást.

Az SZFE ragyogóan felfénylő fáklyát gyújtott az akadémiai kutatóintézeteket, egyetemeket, iskolákat, könyvtárakat, a nemzet emlékezetét őrző levéltárakat módszeresen leromboló Fidesz-állam szellemi sötétjében.

Nincs még veszve Magyarország!:)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr116228834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.06. 09:09:35

Viccesek ezek az SZFE-sek, tüntiznek, de várják afizetést az általuk el nem ismert vezetéstől. Ez a hónap vicce.

midnight coder 2020.10.06. 09:17:37

Igen, akkor kezdődött szétrohadni az euroatlanti civilizáció. Ebbe persze kicsit besegített a KGB is, akik rájöttek hogy a vietnami háborút csak úgy tudják megnyerni, ha odahaza fellázítják az embereket, így gurítottak némi dollárt a megfelelő véleményvezéreknek. És végül győztek is, a vietnamiak nyertek maguknak úgy 100 év nyomort, a vírus pedig azóta is pusztít. De már nem sokáig, a gazdatestnek már nincs sok hátra.

Magyaur 2020.10.06. 09:20:30

@MAXVAL birсaman közíró: Ez kb. olyan, mint amikor az ellenzéki pártok is a kormányon lévőktől várják - jogosan - az apanázst. Igen, a "rothadó" polgári államokban a sztrájkolók ha mástól nem, a szakszervezeti sztrájkalaptól kapnak pénzt . De ez a barbár, önkényuralmi és egycsatornás kegyosztó Keleten ésszel fel sem fogható....:)

chrisred 2020.10.06. 09:21:52

Ezt a korosztályt nem csak hogy nem nyomorította meg a háború, de nem is tizedelte meg, mint a korábbiakat. Ezért sokkal népesebb is volt, mint az idősebb generációk, ezért volt súlya, nyomatéka annak. amit képviseltek, amiben hittek. De ez az inga azóta kilengett, pont ez a korosztály az első, amelyiknek a nagy része zavartalanul megérhette az időskort, míg a nála fiatalabb generációk egyree kisebbek, jelentéktelenebbek.

chrisred 2020.10.06. 09:22:50

@MAXVAL birсaman közíró: A sztrájkjogról láthatóan fogalmad sincs.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.06. 09:29:20

@Magyaur:

Szakszervezeti alaphoz munkaviszony kell. A hallgató nem áll munkaviszonyban az intézménnyel.

Nyugaton is így van ez.

chrisred 2020.10.06. 09:30:36

@MAXVAL birсaman közíró: És nem is kapnak fizetést, szóval akkor értelmetlen volt az első kommented.

chrisred 2020.10.06. 09:33:29

@MAXVAL birсaman közíró: A sztrájkjogot nem a hagyományok szabályozzák, hanem a jogszabályok.

Európai téridő 2020.10.06. 10:24:23

Gyaurkám, úgy látom, hogy előtted a jövő, de nem tudhatod, hogy mit hoz neked. A jelek szerint nem feltétlenül jót.

Billy Hill 2020.10.06. 17:09:30

@chrisred: Valszeg az oktatókra gondolt.

Billy Hill 2020.10.06. 17:10:48

@Magyaur: Lehet, hogy már az ellenzék megszervezését is a kormánytól kellene várni, de azok meg szemét módon nem akarnak kötélnek állni...

enrikokaruszo 2020.10.06. 19:56:01

s a harc eredménye mi volna?
a sokat emlegetett szabadság - cselekvési lehetőség

chrisred 2020.10.07. 08:19:43

@Billy Hill: Tényleg? Mert ezt írta: "Szakszervezeti alaphoz munkaviszony kell. A hallgató nem áll munkaviszonyban az intézménnyel."

szárny 2020.10.07. 08:35:39

1968-ról nekem egy név ugrik be. Daniel Cohn-Bendit.
Nem akarok a 68-asok társadalmának élni.

konrada 2020.10.07. 11:10:54

@MAXVAL birсaman közíró:
Azért furcsa ez a SZFE ügy, mert egy olyan beszűkült szakma egyeteme, ahol a demokratizmus, pluralizmus csak szavak szintjén van meg, de az, akik az ottani véleményvezérekétől eltérnek, pillanatokon belül a pálya szélén találják magukat.

...és ezt tudva: nem lehet látni, mennyire valós a diákok lázadása, és mennyi abban az a félelem, hogy aki nem vesz abban részt, annak a szakma ajtaja továbbiakban bezárul.

Magyarán nem látni, miről szól ez: a szabadságról, vagy annak hiányáról, és hogy kitől féltik ezt egyénükben jobban, a kormány által nyakukba ültetett nomenklatúrától, vagy a "szakma" bosszújától.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.07. 11:14:16

@konrada:

Alapvetően a kommunista elit nyugatpárti része volt a nyertese a rendszerváltozásnak. S a népi oldal lassan kiszorítja őket. Erről szól az utóbbi 30 év története.

Először jött a gazdaság. Orbánék maguk köré csábították a nemzeti tőkét, annak a liberális részét is (lásd Kóka János az archetípusa ennek), majd létrehoztak új klientúrát is (lásd Mészáros). Aztán jöttek a médiák, mára Orbánék elérték, hogy a korábbi 95 %-os ballib arány lemenjen 50-re.

Jött az akadémiai szféra, ott eleve nem volt nyomasztó ballib túlsúly, szóval ez könnyebb feladat volt.

S most jön a kultúra, melynek szintén alaprendű fontossága van.

Galerida 2020.10.07. 11:50:16

A SzFE aktivistái, mint megannyi Greta Thunberg megalapozott tudás birtokában veszik fel a küzdelmet a nácifasiszta terror ellen, bátran állva a barikádon, amit a rosseb se akar megtámadni!
Valamelyik bennfentes szólhatna nekik, hogy a proklamációkat egy olvasni tudónak kellene felolvasnia! Ha nincs köztük ilyen, akkor talán Bangónét megkérhetnék....

Serény Vélemény 2020.10.07. 11:54:34

SZFE. Ja, értem, mert ez fontos. Legalább annyira, mint döglött lónak a fogtömés.

Magyaur 2020.10.07. 12:25:13

@Serény Vélemény: Majd szólok a TEK-nek, hogy nem fontos, ne hatoljanak be erővel. Kár a gőzért, Orbán tekintélyén ugyan esik egy kis csorba, de nem baj, oda se neki. Ő úgyem olyan, mint a maffiózók, akiknek a Respect a legfontosabb...vagy mégis?:)

ulpius66 2020.10.07. 12:36:09

Szerintem blokádolhatnának továbbra is nyugodtan!!!!

Az Új Kuratóriumnak mindössze A VIZET, A GÁZT ÉS A VILLANYT KÉNE LEKAPCSOLNI AZ ÉPÜLETBEN...

Serény Vélemény 2020.10.07. 13:18:00

@Magyaur: Nem érzed magad paranoidnak? Valójában az egész szfe-ügy nem csak hogy nem fontos, de nagyjából lényegtelen: csak a nagyon hülye, megvezethető ember szájába dobott gumicsont.
De azér' rágjad csak nyugodtan, ingyé' volt, ami azt jelenti hogy sokba fog kerülni... :D

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.10.07. 13:34:57

aztán a hatvanasok szepen beultek a cegek uzleti vezetesebe, ferrarit vettek.

az szfe meg szar pelda. egy kozepes fősuliból a fidesz csinalt egyetemet. mire fel? mitol tudomany a csepuragas, nem tudom. de vihar a biliben.
tudasalapu csepuragas a jövőnk? hat sirva rohogok komolyan.

chrisred 2020.10.07. 13:50:54

@FILTOL: Elárulom a nagy titkot, a művészeti egyetemeken nem tudományok oktatásával foglalkoznak, azt a tudományegyetemeken végzik.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2020.10.07. 14:08:17

Tévedés azt hinni, hogy '68-ban valami új született! A nyugati komumnista eszmék az '56-os magyar forradalom miatt megbuktak. Tizenkét évet vártak arra a nyugati elvtársak, hogy felnőjön egy olyan generáció, melynek újra el lehet adni átmárkázva a szélsőbalos romboló eszméket. Ezek után a jobboldalt vádolni rombolással alaptalan és hazug állítás.

chrisred 2020.10.07. 14:22:21

@megamovieboy: 68-ban az elvtársak azzal voltak elfoglalva, hogy Budapest után Prágában is rendet tegyenek. Nem tudtak foglalkozni a nyugati országokkal.

Halibuli 2020.10.07. 14:52:48

Ahol az összefonódó politikai törvényhozás és a gazdasági bűnözés goebbelsi propaganda elemeket használó maffia típusú kormányzást folytat,azt bajos "egyházias-nemzetvédelmi irány"zatnak nevezni.
Soft fasizmus.

élveteg 2020.10.07. 15:03:44

" főleg nem politikai vezérek lettek hirtelen az „idol”-ok, hanem a természetesen viselkedő, „proli” származású liverpooli zenészek.......

Ahha a zenészek ( nem csak a liverlpúliak teszem hozzá én ) Csak a helyzet a következő Kölyök koromba mi is csodáltuk a bálványinkat faltuk hogy mit nyilatkozott az Ozzy Osborn meg a többi Aztán felnőttünk és ha összülünk a rég barátaimmal halálra röhögjük magunkat mert réges rég tudjuk hogy Ozzy Osbornt ha másnap megkérdezték volna mit mondott előző nap akkor nemhogy büdös szót nem tudott volna mondani hanem arra sem emlékezett hogy egyáltalán mondott e nyilatkozott -e valamit Az nagy balfasz aki komolyan veszi ezt a világot Aki bent ragad ebbe A leépült sztárok élik a drogososk alkeszek mindennapi életét a kastélyaikban és egy egy tiszta pillanatukba hülyére röhögik magukat a rajongoikon akinek úgyanúgy be kell menni a munkahelyükre ugyanúgy melozniuk kell a megélhetésért mint a a természetesen viselkedő liverpooli zenészek előtt

szánmonoxid 2020.10.07. 15:33:41

Mondjuk 1960-hoz kicsit közelebb volt 1945, mint 1918-hoz 1939, ha már a háború megnyomorításáról beszélünk.
És akkor az amcsikról, angolokról nem is beszéltünk, akik az 50-es években is harcoltak folyamatosan, ki a gyarmatain, ki a Távol-Keleten (Vietnam előtt is, bizony).

Lehet, hogy nem kéne hülyeségeket irkálnod?

nemecsekerno_007 2020.10.07. 15:41:21

@midnight coder: Kicsit belesegített a KGB :)))))) Szerintem tanítani kéne azt amit csináltak :)))))

szánmonoxid 2020.10.07. 15:43:38

@midnight coder:
"a vietnamiak nyertek maguknak úgy 100 év nyomort"
Hát nemigen jártál az utóbbi 20 évben Vietnamban. Sok magyar örülne, ha itt akkor nyomor lenne, mint ott van. Kb. mint Kína. Az is nagyon nyomorog.

@chrisred:
"Ezt a korosztályt nem csak hogy nem nyomorította meg a háború, de nem is tizedelte meg, mint a korábbiakat. Ezért sokkal népesebb is volt"
Népesebb volt, de nem a háború elmaradása miatt, hanem mert az egészségügynek hála nagyon lecsökkent a gyerekhalandóság. Ezt a "nem nyomorította meg a háború" marhaságot meg el kéne felejteni, a két világháború között sem a háború nyomorította meg az embereket (volt több mint 20 békeév), hanem a gazdasági helyzet.

@ulpius66:
Ahhoz be kéne jutni, okoska.

nemecsekerno_007 2020.10.07. 15:43:49

@FILTOL: Jaja 10/10 :))))))

Kurvára be kéne szántani az egészet a picsába, semmi szükség állami bohócképzőre.

szánmonoxid 2020.10.07. 15:44:15

@nemecsekerno_007:
Ja, mert a CIA nem volt jelen, nyilván, csak az oroszok.

nemecsekerno_007 2020.10.07. 15:44:33

@szánmonoxid: Dehogy kell bejutni. Majd kikapcsolja a szolgáltató ha elég tartozást halmoztak fel. Ennyi.

szánmonoxid 2020.10.07. 15:45:36

@nemecsekerno_007:
Jaja, inkább állami Fidesz-troll-képzőre, ahol titeket, agyatlan, seggostoba Fidesz-trollokat is képeztek.

nemecsekerno_007 2020.10.07. 15:45:46

@szánmonoxid: Vicces gyerek vagy te monoxid. Nyilván a CIA csinált kommunistát az egyetemistákból.

nemecsekerno_007 2020.10.07. 15:47:23

@szánmonoxid: Fidesz trollképző. Az hát. Úgy el vagytok tévedve mint csecsemő a topless bárban.

Aztán persze minden és mindenki hibás, kivéve a zseniális ballib tábor.

chrisred 2020.10.07. 15:51:26

@szánmonoxid: Az a szöveg a posztban volt, egyébként meg a 45 előtti harminc évben volt tíz év háború, és volt egy 4 éves gazdasági összeomlás. (Plusz egy nagyjából két évig tartó világjárvány). Tehát szerintem úgy lenne helyes a megfogalmazás, hogy a hatvanas években felnőttkorba lépő generációt megelőző korosztályokat nem csak a háború nyomorította meg.

szánmonoxid 2020.10.07. 15:51:51

@nemecsekerno_007:
Az kb. 4 hónap. És nekik is be kell jutni hozzá.
Másrészt ahogy Iványinak összedobták a pénzt az emberek, itt is össze fogják. Az utalásokat nem a kurvatórium Fidesz-kurvái végzik.

Ahova ráadásul kineveztek egy gépesített lövész (nyuszibuszos) katonatisztet. Erre a szakra régen a legesleghülyébbek mentek még katonai intézményeket tekintve is. Egy jobb középiskola színvonalát nem érte el a képzés szintje.
(A 80-as években már lehetett váltani intézmények között, aki a Zalkán (a most épülő ferencvárosi sportcsarnok helyén) mondjuk gépész szakon bukásra állt matekból, de nagyon katonatiszt akart lenni, az átment a Kossuthra Szentendrére, és nem egyszer kitűnővel végzett.
És a Zalka sem a legerősebb volt a katonai főiskolák között a reálképzésben.

szánmonoxid 2020.10.07. 15:53:57

@nemecsekerno_007:
Elég nyilvánvaló, hogy te is a Lendvay utcában kaptad a képzést, most meg onnan a fizetést, Fidesz-troll. Átlátszóak vagytok, mint az ablaküveg. Ekkora seggnyalást, mint te csinálsz a társaiddal, még segghülye sem csinál ingyen. Az épeszű mint jelző veletek kapcsolatban fel sem merül.

szánmonoxid 2020.10.07. 15:56:45

@chrisred:
Háborúról volt szó, és igen, a 45 előtti 30 évben pont benne volt az első világháború. De 1945 és 1960 között csak 15 év volt, míg 1918 és 1940 között 22. Ezalatt Európában csak helyi kis háborúk meg polgárháborúk voltak, nemigen nyomorítgatták a nyugati fiatalságot.

nemecsekerno_007 2020.10.07. 15:58:07

@szánmonoxid: Jajj de nagyon el vagytok tévedve. Hajrá. Tovább az újabb 2/3 felé.

Ekrü 2020.10.07. 16:22:18

Ez az egész rém röhejes.Észre kéne már venni,hogy az emberek számára az SZFE nem más mint egy olyan pénznyelő,ahol az adófizetők pénzén szórakoznak egyesek.Éppen ezért a nagy többség nem lát mást,csak annyit,hogy az ott tüncikézők hőbörögnek ahelyett,hogy tanulnának,(nem mintha olyan fontos tanulnivalójuk lenne),amit aztán egy-két olyan professzor is támogat akik féltik a pozícióikat.Ezért nem is fog senki melléjük állni,bármennyire is szeretne az ellenzék egy "forradalmat".A 68-at meg már el kéne felejteni.Már az én generációmat sem igazán érdekelte,a maiakat meg az okostelefonok korában pláne nem.Szerintem azt sem tudják ki az a Beatles...

morph on deer 2020.10.07. 16:59:12

@ulpius66:
“ Az Új Kuratóriumnak mindössze A VIZET, A GÁZT ÉS A VILLANYT KÉNE LEKAPCSOLNI AZ ÉPÜLETBEN...”

Csak tudod még az is lehet, hogy a gépesített lövész látott már áramfejlesztőt, meg akkumulátort, a gázpalackot meg a vizesvödröt nem is említve.
Azaz: ő tudja, hogy ennek az egyetlen eredménye az lenne, hogy a világsajtó megy még egy kört az orbáni bunkóság ilyetén manifesztációjának köszönhetően, de a tiltakozás ettől még menne tovább.

morph on deer 2020.10.07. 17:53:44

@megamovieboy:
“ A nyugati komumnista eszmék az '56-os magyar forradalom miatt megbuktak.”

Úgy látom, fordítva nézed az iránytűt!
(Is.)
Ami ‘56- miatt megbukott, az a szovjetorosz módja a kommunizmusnak, az pedig nem a nyugati irány, az az ellenkező irány!

A nyugati kommunizmus attól még köszönte szépen, jól megvolt, lásd pl. Philby, meg a Cambridge Five, többek között. A Hoover féle boszorkányüldözés pedig, - ami nem sokban különbözött a Rákosi éra ellenségkereséseitől, - csak erősítette az ellenállást, így pl a fiatalok polgárpukkasztó viselkedését is, lásd akár ahogy az Elvis elleni lépések növelték a csakazértis népszerűsödését.

élveteg 2020.10.07. 17:57:21

"az 1960-as időszak azért volt különleges az euro-atlanti térség történetében, mert új paradigma született: az ifjúság erőszakmentes ellenkultúrája. Azért ellenkultúra, mert fellázadt a szülők, a felnőttek hagyományos életmódjával szemben. "

Aha Aztán ugyan miféle mai napig működő alternatívát sikerült világra hozni ennek az ellenkultúrának ? A hippi kommunákat esetleg Csak azok egy piilanat alatt megbuktak Akinek volt esze mint Jerry Rubinnak az egyik ellenkeultúráli s főőő főőőőteoretikusnak az időben lépett a topronygyot lecserélte öltörnyre dúsgazdag tőzsdei közvető lett Gondolom jót röhögött azon ok balfaszon akik komolyan vették hogy a kommunákba drogozva gitártpengetve a fülük mögöt virággal is lehet létezni ( lehetne ha lenne aki finanszírozná de nincs )

Ekrü 2020.10.07. 18:30:17

@morph on deer:
"Csak tudod még az is lehet, hogy a gépesített lövész látott már áramfejlesztőt, meg akkumulátort, a gázpalackot meg a vizesvödröt nem is említve. "-Az lehet.Viszont ezeket a dolgokat bizony a tüncizőknek saját zsebből kéne kifizetni.Szerinted meddig fogják majd...?
"ennek az egyetlen eredménye az lenne, hogy a világsajtó megy még egy kört az orbáni bunkóság ilyetén manifesztációjának köszönhetően,"-Nem a világsajtó, hanem a világsajtónak a balliberális oldala.Az pedig ugyan ki a fenét érdekel,hisz eddig sem csináltak mást.Max Cate Blanchett kitesz megint egy free szfe-t ,ami elég mulatságos tekintve,hogy szerintem azt sem tudja hol található Magyarország. :))))))))

chrisred 2020.10.07. 18:54:13

@megamovieboy: A Vörös Brigádok meg Ulrike Meinhofék? Ezt általános mozgalomnak nem nevezném, elszigetelt csoportok voltak. A Kreml által most támogatott szélsőjobbos mozgalmak sokkal kiterjedtebbek és több nyugati országot érintenek.

chrisred 2020.10.07. 18:57:54

@Ekrü: m.hvg.hu/kultura/20121221_Budapestre_jott_Cate_Blanchett

"Délután az Oscar-díjas színésznőt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a Diótörő előadásának nézői között látták és úgy tudjuk, este megnézheti a Katona József színházban a Woyzeck című darabot is."

Valószínűleg jobban ismeri a magyar színházi életet, mint a habonyművek, és ebből következően nálad is jobban. :)

Nylul 2020.10.07. 18:59:49

@Ekrü: '.Viszont ezeket a dolgokat bizony a tüncizőknek saját zsebből kéne kifizetni.'
Wait, ezeket nem a Soros pénzeli?

2020.10.07. 19:09:08

@Ekrü: "nem más mint egy olyan pénznyelő,ahol az adófizetők pénzén szórakoznak egyesek."

azok a stadionok, te elmebeteg!

2020.10.07. 19:11:16

@nemecsekerno_007: "Aztán persze minden és mindenki hibás"

Sargentini-jelentés, kétharmad, Néppártból kidobás. Aztán persze mindenki hibás, Gyurcsány, Soros, menekültek, homoszexuálisok... Csak az idióta Orbán nem hibás.

2020.10.07. 19:11:50

2020.10.07. 19:12:55

@nemecsekerno_007: "semmi szükség állami bohócképzőre."

Az a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Ideje lenne beszántani a faszba!

2020.10.07. 19:15:09

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a magyar közszolgálat? be kéne szántani a Közszolgálati Egyetemet a picsába!

nemecsekerno_007 2020.10.07. 19:16:10

@élveteg: Jaja, nagyon jó a példa.

Itt Kelet-Európában ez úgy működik, hogy a helyi Jerry Rubin lázítja a helyi hasznos hülyéket, aztán ha durvul a helyzet akkor szépen felül egy helikopterre és elrepül egy jól fizető állásba valahol az USA-ban.

Hasonló helyzet volt '56-ban is. Az USA kiállt a forradalom mellett, azt is beszélték, hogy majd jönnek az amerikaiak. Azóta is jönnek :)))))

Szóval ilyen a hasznos hülyék sorsa. Fogyóeszközök mint a lemmingek. Ilyenek az SZFE ,,hős,, diákjai.

2020.10.07. 19:16:44

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a testnevelés? be kéne szántani a Testnevelési Egyetemet a picsába! Ahol egy Schmitt doktorizhatott,?! Röhej!

2020.10.07. 19:18:11

@Serény Vélemény: "az egész szfe-ügy nem csak hogy nem fontos, de nagyjából lényegtelen"

akkor az a köcsög Vidnyányszky nyilván el tudja engedni. vagy Orbán le tud szólni, hogy engedje el. ja nem, mert ezek pszichopaták!

nemecsekerno_007 2020.10.07. 19:19:06

@Hasdrubal Barcas: Jöttél ide is hazudozni. A véleményed se érdekel senkit. Az olyan mint a segglyuk, mindenkinek van.

2020.10.07. 19:20:16

@konrada: neked az a plurális demokrácia, hogy 1 Vidnyányszky van az összes tanár és diák ellen. ELmebeteg selejt vagy.

2020.10.07. 19:23:49

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a magyar közszolgálat? be kéne szántani a Közszolgálati Egyetemet a picsába!

2020.10.07. 19:24:25

@nemecsekerno_007: "olyan mint a segglyuk, mindenkinek van."

neked csak az van. te egy segglyuk vagy.

morph on deer 2020.10.07. 19:27:57

@Ekrü:
“ Max Cate Blanchett kitesz megint egy free szfe-t ,ami elég mulatságos tekintve,hogy szerintem azt sem tudja hol található Magyarország. :))))))))”

Szerintem te nem tudod.

Amúgy hiába gondolod, hogy nekik saját zsebből kéne kifizetniük a szükség esetén beszerzendő eszközöket, mert meg fogják kapni, - akár tőlem is. De nyugodj meg, bőven vannak még, akik támogatják őket, rajtam kívül is.

Abban viszont egészen nagyon tévedsz, hogy csak a liberális sajtó áll az SZFE mellett, ugyanis még a konzervatív, de civilizált országokban SEM avatkozik bele a hatalom ilyen gyökér módon a kultúrába, ezt jobb, ha tudod!
Ráadásul nem is tartják elfogadhatónak az ilyesmit, mivel ez csak az ilyen-olyan diktatúrákban szokásos!
Az meg már csak ráadás, hogy a piszkos munkát importált végrehajtókra bízza, akik minden mocsokságot végrehajtanak, hiszen ilyen egzisztenciát a szülőföldjükön a büdös életben nem értek volna el, mint orbán bérenceként Magyarországon.

A helyzet az, hogy hiába ábrándozol, sem orbán, sem a módszerei nem szalonképesek civilizált helyeken, ha tetszik, ha nem.

2020.10.07. 19:28:25

@Ekrü: "nem más mint egy olyan pénznyelő,ahol az adófizetők pénzén szórakoznak egyesek."

azok a stadionok, te elmebeteg!

2020.10.07. 19:32:30

@Serény Vélemény: "az egész szfe-ügy nem csak hogy nem fontos, de nagyjából lényegtelen"

akkor az a köcsög Vidnyányszky nyilván el tudja engedni. vagy Orbán le tud szólni, hogy engedje el. ja nem, mert ezek pszichopaták!

2020.10.07. 19:36:05

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a testnevelés? be kéne szántani a Testnevelési Egyetemet a picsába! Ahol egy Schmitt doktorizhatott,?! Röhej!

2020.10.07. 19:37:06

@Ekrü: "nem más mint egy olyan pénznyelő,ahol az adófizetők pénzén szórakoznak egyesek."

azok a stadionok, te elmebeteg!

2020.10.07. 19:38:38

@Serény Vélemény: "az egész szfe-ügy nem csak hogy nem fontos, de nagyjából lényegtelen"

akkor az a köcsög Vidnyányszky nyilván el tudja engedni. vagy Orbán le tud szólni, hogy engedje el. ja nem, mert ezek pszichopaták!

2020.10.07. 19:39:39

@nemecsekerno_007: "semmi szükség állami bohócképzőre."

Az a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Ideje lenne beszántani a faszba!

2020.10.07. 19:40:10

@Ekrü: "nem más mint egy olyan pénznyelő,ahol az adófizetők pénzén szórakoznak egyesek."

azok a stadionok, te elmebeteg!

2020.10.07. 19:41:42

@nemecsekerno_007: "semmi szükség állami bohócképzőre."

Az a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Ideje lenne beszántani a faszba!

2020.10.07. 19:42:13

@nemecsekerno_007: "olyan mint a segglyuk, mindenkinek van."

neked csak az van. te egy segglyuk vagy.

2020.10.07. 19:42:44

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a testnevelés? be kéne szántani a Testnevelési Egyetemet a picsába! Ahol egy Schmitt doktorizhatott,?! Röhej!

2020.10.07. 19:43:45

@nemecsekerno_007: "Aztán persze minden és mindenki hibás"

Sargentini-jelentés, kétharmad, Néppártból kidobás. Aztán persze mindenki hibás, Gyurcsány, Soros, menekültek, homoszexuálisok... Csak az idióta Orbán nem hibás.

2020.10.07. 19:45:18

@nemecsekerno_007: "semmi szükség állami bohócképzőre."

Az a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Ideje lenne beszántani a faszba!

2020.10.07. 19:47:21

@nemecsekerno_007: "Aztán persze minden és mindenki hibás"

Sargentini-jelentés, kétharmad, Néppártból kidobás. Aztán persze mindenki hibás, Gyurcsány, Soros, menekültek, homoszexuálisok... Csak az idióta Orbán nem hibás.

nemecsekerno_007 2020.10.07. 19:50:53

@Hasdrubal Barcas: De nem azt szántják be te agyatlan hanem az SZFE-t.

- és nincsenek többszázezres demonstrációk, hogy tiltakozzanak ellen. Kb. mindenki leszarja.

- szóval egy közpénzből fenntartott kisebbség, elfoglalja a közpénzből fenntartott egyetemet

- ez a világ vicce és ti ezen (is) úgy rúgóztok mint Gréczy a faszán.

- és még okosnak is képzelitek magatokat

2020.10.07. 19:51:27

@Ekrü: "nem más mint egy olyan pénznyelő,ahol az adófizetők pénzén szórakoznak egyesek."

azok a stadionok, te elmebeteg!

2020.10.07. 19:52:28

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a magyar közszolgálat? be kéne szántani a Közszolgálati Egyetemet a picsába!

2020.10.07. 19:52:59

@Ekrü: "nem más mint egy olyan pénznyelő,ahol az adófizetők pénzén szórakoznak egyesek."

azok a stadionok, te elmebeteg!

2020.10.07. 19:54:12

@nemecsekerno_007: "Aztán persze minden és mindenki hibás"

Sargentini-jelentés, kétharmad, Néppártból kidobás. Aztán persze mindenki hibás, Gyurcsány, Soros, menekültek, homoszexuálisok... Csak az idióta Orbán nem hibás.

nemecsekerno_007 2020.10.07. 19:56:11

@Hasdrubal Barcas: De nem azt szántják be te agyatlan hanem az SZFE-t.

- és nincsenek többszázezres demonstrációk, hogy tiltakozzanak ellen. Kb. mindenki leszarja.

- szóval egy közpénzből fenntartott kisebbség, elfoglalja a közpénzből fenntartott egyetemet

- ez a világ vicce és ti ezen (is) úgy rúgóztok mint Gréczy a faszán.

- és még okosnak is képzelitek magatokat

2020.10.07. 19:56:46

@nemecsekerno_007: "semmi szükség állami bohócképzőre."

Az a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Ideje lenne beszántani a faszba!

nemecsekerno_007 2020.10.07. 19:56:50

@Hasdrubal Barcas: De nem azt szántják be te agyatlan hanem az SZFE-t.

- és nincsenek többszázezres demonstrációk, hogy tiltakozzanak ellen. Kb. mindenki leszarja.

- szóval egy közpénzből fenntartott kisebbség, elfoglalja a közpénzből fenntartott egyetemet

- ez a világ vicce és ti ezen (is) úgy rúgóztok mint Gréczy a faszán.

- és még okosnak is képzelitek magatokat

nemecsekerno_007 2020.10.07. 19:57:36

@Hasdrubal Barcas: De nem azt szántják be te agyatlan hanem az SZFE-t.

- és nincsenek többszázezres demonstrációk, hogy tiltakozzanak ellen. Kb. mindenki leszarja.

- szóval egy közpénzből fenntartott kisebbség, elfoglalja a közpénzből fenntartott egyetemet

- ez a világ vicce és ti ezen (is) úgy rúgóztok mint Gréczy a faszán.

- és még okosnak is képzelitek magatokat

nemecsekerno_007 2020.10.07. 19:58:15

@Hasdrubal Barcas: De nem azt szántják be te agyatlan hanem az SZFE-t.

- és nincsenek többszázezres demonstrációk, hogy tiltakozzanak ellen. Kb. mindenki leszarja.

- szóval egy közpénzből fenntartott kisebbség, elfoglalja a közpénzből fenntartott egyetemet

- ez a világ vicce és ti ezen (is) úgy rúgóztok mint Gréczy a faszán.

- és még okosnak is képzelitek magatokat

2020.10.07. 19:58:17

@Ekrü: "nem más mint egy olyan pénznyelő,ahol az adófizetők pénzén szórakoznak egyesek."

azok a stadionok, te elmebeteg!

2020.10.07. 20:00:34

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:01:20

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:01:53

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:03:20

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:04:19

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:05:19

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:06:44

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:06:46

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:06:47

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:06:51

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:06:52

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:07:18

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:07:20

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:07:22

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:07:24

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:07:26

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:07:53

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:07:55

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:07:58

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:07:59

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:08:01

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:08:26

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:08:27

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:08:30

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:08:33

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:08:41

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2020.10.07. 20:08:50

@morph on deer: Addig a sztálini Szovjetunió pozitív példa volt. Ez bukott meg a pesti forradalommal.

2020.10.07. 20:09:02

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:09:03

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:09:06

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:09:09

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:09:16

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:09:31

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:09:34

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:09:38

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:09:45

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:09:52

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:10:05

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:10:07

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:10:11

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:10:18

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:10:26

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:10:39

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:10:41

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:10:45

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:10:52

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:11:00

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:11:13

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:11:17

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:11:22

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:11:29

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:11:35

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:11:48

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:11:51

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:11:55

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:12:02

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:12:09

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:12:22

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:12:37

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:13:14

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

2020.10.07. 20:13:50

@nemecsekerno_007: Vidnyányszky mellett nulla ember tüntetett.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2020.10.07. 20:15:23

@chrisred: Ez az, 10 év kellett nyugaton, hogy elfeledjék a magyar forradalmat, de legalább teljesen nem térhettek vissza hozzá. A Vörös Brigádok inkább tőkeellenes volt, sőt addigra az olasz kommunista párt jóval mérsékeltebb volt és ellenségüknek tekintették.

morph on deer 2020.10.07. 20:16:59

@megamovieboy:
“ Addig a sztálini Szovjetunió pozitív példa volt. Ez bukott meg a pesti forradalommal.”

Pontosan!
(Csak az keletre van..:)

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2020.10.07. 20:19:19

@morph on deer: Keletebbre már Sztálin halálával vége lett, de nyugaton még példa volt a kommunisták előtt.

nemecsekerno_007 2020.10.07. 20:23:47

@Hasdrubal Barcas 3: Na mi van köcsög, nem tetszik az igazság.

2020.10.07. 20:41:44

@Serény Vélemény: "az egész szfe-ügy nem csak hogy nem fontos, de nagyjából lényegtelen"

akkor az a köcsög Vidnyányszky nyilván el tudja engedni. vagy Orbán le tud szólni, hogy engedje el. ja nem, mert ezek pszichopaták!

2020.10.07. 20:46:50

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a testnevelés? be kéne szántani a Testnevelési Egyetemet a picsába! Ahol egy Schmitt doktorizhatott,?! Röhej!

2020.10.07. 20:47:21

@nemecsekerno_007: "olyan mint a segglyuk, mindenkinek van."

neked csak az van. te egy segglyuk vagy.

2020.10.07. 20:52:28

@Serény Vélemény: "az egész szfe-ügy nem csak hogy nem fontos, de nagyjából lényegtelen"

akkor az a köcsög Vidnyányszky nyilván el tudja engedni. vagy Orbán le tud szólni, hogy engedje el. ja nem, mert ezek pszichopaták!

chrisred 2020.10.07. 20:54:23

@megamovieboy: Nem felejtették el, többszázezer ember volt köztük, aki emlékeztette őket az elbukott forradalomra. Magyarországon volt ezzel kapcsolatban a hatalom által elvárt amnézia.

2020.10.07. 20:54:31

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a magyar közszolgálat? be kéne szántani a Közszolgálati Egyetemet a picsába!

2020.10.07. 20:58:36

@konrada: neked az a plurális demokrácia, hogy 1 Vidnyányszky van az összes tanár és diák ellen. ELmebeteg selejt vagy.

2020.10.07. 21:03:13

@nemecsekerno_007: "semmi szükség állami bohócképzőre."

Az a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Ideje lenne beszántani a faszba!

2020.10.07. 21:04:45

@Serény Vélemény: "az egész szfe-ügy nem csak hogy nem fontos, de nagyjából lényegtelen"

akkor az a köcsög Vidnyányszky nyilván el tudja engedni. vagy Orbán le tud szólni, hogy engedje el. ja nem, mert ezek pszichopaták!

2020.10.07. 21:05:17

@nemecsekerno_007: "Aztán persze minden és mindenki hibás"

Sargentini-jelentés, kétharmad, Néppártból kidobás. Aztán persze mindenki hibás, Gyurcsány, Soros, menekültek, homoszexuálisok... Csak az idióta Orbán nem hibás.

2020.10.07. 21:11:55

@Serény Vélemény: "az egész szfe-ügy nem csak hogy nem fontos, de nagyjából lényegtelen"

akkor az a köcsög Vidnyányszky nyilván el tudja engedni. vagy Orbán le tud szólni, hogy engedje el. ja nem, mert ezek pszichopaták!

2020.10.07. 21:12:56

@nemecsekerno_007: "semmi szükség állami bohócképzőre."

Az a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Ideje lenne beszántani a faszba!

2020.10.07. 21:14:29

@Ekrü: "nem más mint egy olyan pénznyelő,ahol az adófizetők pénzén szórakoznak egyesek."

azok a stadionok, te elmebeteg!

2020.10.07. 21:23:44

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a testnevelés? be kéne szántani a Testnevelési Egyetemet a picsába! Ahol egy Schmitt doktorizhatott,?! Röhej!

2020.10.07. 21:24:15

@nemecsekerno_007: "Aztán persze minden és mindenki hibás"

Sargentini-jelentés, kétharmad, Néppártból kidobás. Aztán persze mindenki hibás, Gyurcsány, Soros, menekültek, homoszexuálisok... Csak az idióta Orbán nem hibás.

2020.10.07. 21:25:47

@nemecsekerno_007: "olyan mint a segglyuk, mindenkinek van."

neked csak az van. te egy segglyuk vagy.

2020.10.07. 21:26:48

@konrada: neked az a plurális demokrácia, hogy 1 Vidnyányszky van az összes tanár és diák ellen. ELmebeteg selejt vagy.

2020.10.07. 21:28:21

@konrada: neked az a plurális demokrácia, hogy 1 Vidnyányszky van az összes tanár és diák ellen. ELmebeteg selejt vagy.

2020.10.07. 21:29:53

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a magyar közszolgálat? be kéne szántani a Közszolgálati Egyetemet a picsába!

2020.10.07. 21:32:28

@nemecsekerno_007: "Aztán persze minden és mindenki hibás"

Sargentini-jelentés, kétharmad, Néppártból kidobás. Aztán persze mindenki hibás, Gyurcsány, Soros, menekültek, homoszexuálisok... Csak az idióta Orbán nem hibás.

2020.10.07. 21:35:02

@Serény Vélemény: "az egész szfe-ügy nem csak hogy nem fontos, de nagyjából lényegtelen"

akkor az a köcsög Vidnyányszky nyilván el tudja engedni. vagy Orbán le tud szólni, hogy engedje el. ja nem, mert ezek pszichopaták!

2020.10.07. 21:36:04

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a magyar közszolgálat? be kéne szántani a Közszolgálati Egyetemet a picsába!

2020.10.07. 21:36:34

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a magyar közszolgálat? be kéne szántani a Közszolgálati Egyetemet a picsába!

2020.10.07. 21:37:05

@Serény Vélemény: "az egész szfe-ügy nem csak hogy nem fontos, de nagyjából lényegtelen"

akkor az a köcsög Vidnyányszky nyilván el tudja engedni. vagy Orbán le tud szólni, hogy engedje el. ja nem, mert ezek pszichopaták!

2020.10.07. 21:40:09

@nemecsekerno_007: "Aztán persze minden és mindenki hibás"

Sargentini-jelentés, kétharmad, Néppártból kidobás. Aztán persze mindenki hibás, Gyurcsány, Soros, menekültek, homoszexuálisok... Csak az idióta Orbán nem hibás.

2020.10.07. 21:43:45

@nemecsekerno_007: "olyan mint a segglyuk, mindenkinek van."

neked csak az van. te egy segglyuk vagy.

2020.10.07. 21:44:16

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a magyar közszolgálat? be kéne szántani a Közszolgálati Egyetemet a picsába!

2020.10.07. 21:46:19

@konrada: neked az a plurális demokrácia, hogy 1 Vidnyányszky van az összes tanár és diák ellen. ELmebeteg selejt vagy.

2020.10.07. 21:46:50

@Serény Vélemény: "az egész szfe-ügy nem csak hogy nem fontos, de nagyjából lényegtelen"

akkor az a köcsög Vidnyányszky nyilván el tudja engedni. vagy Orbán le tud szólni, hogy engedje el. ja nem, mert ezek pszichopaták!

2020.10.07. 21:48:22

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a testnevelés? be kéne szántani a Testnevelési Egyetemet a picsába! Ahol egy Schmitt doktorizhatott,?! Röhej!

2020.10.07. 21:49:23

@Ekrü: "nem más mint egy olyan pénznyelő,ahol az adófizetők pénzén szórakoznak egyesek."

azok a stadionok, te elmebeteg!

2020.10.07. 21:51:27

@Serény Vélemény: "az egész szfe-ügy nem csak hogy nem fontos, de nagyjából lényegtelen"

akkor az a köcsög Vidnyányszky nyilván el tudja engedni. vagy Orbán le tud szólni, hogy engedje el. ja nem, mert ezek pszichopaták!

2020.10.07. 21:52:29

@nemecsekerno_007: "semmi szükség állami bohócképzőre."

Az a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Ideje lenne beszántani a faszba!

2020.10.07. 21:53:31

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a magyar közszolgálat? be kéne szántani a Közszolgálati Egyetemet a picsába!

2020.10.07. 21:56:36

@nemecsekerno_007: "semmi szükség állami bohócképzőre."

Az a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Ideje lenne beszántani a faszba!

2020.10.07. 21:58:08

@konrada: neked az a plurális demokrácia, hogy 1 Vidnyányszky van az összes tanár és diák ellen. ELmebeteg selejt vagy.

2020.10.07. 22:00:11

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a testnevelés? be kéne szántani a Testnevelési Egyetemet a picsába! Ahol egy Schmitt doktorizhatott,?! Röhej!

2020.10.07. 22:00:42

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a testnevelés? be kéne szántani a Testnevelési Egyetemet a picsába! Ahol egy Schmitt doktorizhatott,?! Röhej!

2020.10.08. 00:08:50

@nemecsekerno_007: "olyan mint a segglyuk, mindenkinek van."

neked csak az van. te egy segglyuk vagy.

2020.10.08. 00:09:20

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a testnevelés? be kéne szántani a Testnevelési Egyetemet a picsába! Ahol egy Schmitt doktorizhatott,?! Röhej!

2020.10.08. 00:10:22

@Serény Vélemény: "az egész szfe-ügy nem csak hogy nem fontos, de nagyjából lényegtelen"

akkor az a köcsög Vidnyányszky nyilván el tudja engedni. vagy Orbán le tud szólni, hogy engedje el. ja nem, mert ezek pszichopaták!

2020.10.08. 00:10:52

2020.10.08. 00:11:23

2020.10.08. 00:11:54

2020.10.08. 00:12:55

2020.10.08. 00:13:26

@konrada: neked az a plurális demokrácia, hogy 1 Vidnyányszky van az összes tanár és diák ellen. ELmebeteg selejt vagy.

2020.10.08. 00:13:56

@Ekrü: "nem más mint egy olyan pénznyelő,ahol az adófizetők pénzén szórakoznak egyesek."

azok a stadionok, te elmebeteg!

2020.10.08. 00:14:27

@nemecsekerno_007: "Aztán persze minden és mindenki hibás"

Sargentini-jelentés, kétharmad, Néppártból kidobás. Aztán persze mindenki hibás, Gyurcsány, Soros, menekültek, homoszexuálisok... Csak az idióta Orbán nem hibás.

2020.10.08. 00:14:58

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a magyar közszolgálat? be kéne szántani a Közszolgálati Egyetemet a picsába!

2020.10.08. 00:15:29

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a testnevelés? be kéne szántani a Testnevelési Egyetemet a picsába! Ahol egy Schmitt doktorizhatott,?! Röhej!

2020.10.08. 00:16:30

@Ekrü: "nem más mint egy olyan pénznyelő,ahol az adófizetők pénzén szórakoznak egyesek."

azok a stadionok, te elmebeteg!

2020.10.08. 00:17:00

@nemecsekerno_007: "Aztán persze minden és mindenki hibás"

Sargentini-jelentés, kétharmad, Néppártból kidobás. Aztán persze mindenki hibás, Gyurcsány, Soros, menekültek, homoszexuálisok... Csak az idióta Orbán nem hibás.

2020.10.08. 00:17:31

@nemecsekerno_007: "olyan mint a segglyuk, mindenkinek van."

neked csak az van. te egy segglyuk vagy.

2020.10.08. 00:18:02

@nemecsekerno_007: "semmi szükség állami bohócképzőre."

Az a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Ideje lenne beszántani a faszba!

2020.10.08. 00:18:32

@nemecsekerno_007: "olyan mint a segglyuk, mindenkinek van."

neked csak az van. te egy segglyuk vagy.

2020.10.08. 00:19:03

@nemecsekerno_007: "Aztán persze minden és mindenki hibás"

Sargentini-jelentés, kétharmad, Néppártból kidobás. Aztán persze mindenki hibás, Gyurcsány, Soros, menekültek, homoszexuálisok... Csak az idióta Orbán nem hibás.

2020.10.08. 00:19:34

@nemecsekerno_007: "olyan mint a segglyuk, mindenkinek van."

neked csak az van. te egy segglyuk vagy.

2020.10.08. 00:20:04

@nemecsekerno_007: "olyan mint a segglyuk, mindenkinek van."

neked csak az van. te egy segglyuk vagy.

2020.10.08. 00:20:35

@nemecsekerno_007: "Aztán persze minden és mindenki hibás"

Sargentini-jelentés, kétharmad, Néppártból kidobás. Aztán persze mindenki hibás, Gyurcsány, Soros, menekültek, homoszexuálisok... Csak az idióta Orbán nem hibás.

2020.10.08. 00:21:05

2020.10.08. 00:21:36

@konrada: neked az a plurális demokrácia, hogy 1 Vidnyányszky van az összes tanár és diák ellen. ELmebeteg selejt vagy.

2020.10.08. 00:22:07

@konrada: neked az a plurális demokrácia, hogy 1 Vidnyányszky van az összes tanár és diák ellen. ELmebeteg selejt vagy.

2020.10.08. 00:23:08

@Serény Vélemény: "az egész szfe-ügy nem csak hogy nem fontos, de nagyjából lényegtelen"

akkor az a köcsög Vidnyányszky nyilván el tudja engedni. vagy Orbán le tud szólni, hogy engedje el. ja nem, mert ezek pszichopaták!

2020.10.08. 00:23:38

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a magyar közszolgálat? be kéne szántani a Közszolgálati Egyetemet a picsába!

2020.10.08. 00:24:11

@konrada: neked az a plurális demokrácia, hogy 1 Vidnyányszky van az összes tanár és diák ellen. ELmebeteg selejt vagy.

2020.10.08. 00:25:12

@Serény Vélemény: "az egész szfe-ügy nem csak hogy nem fontos, de nagyjából lényegtelen"

akkor az a köcsög Vidnyányszky nyilván el tudja engedni. vagy Orbán le tud szólni, hogy engedje el. ja nem, mert ezek pszichopaták!

2020.10.08. 00:25:42

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a testnevelés? be kéne szántani a Testnevelési Egyetemet a picsába! Ahol egy Schmitt doktorizhatott,?! Röhej!

2020.10.08. 00:26:13

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a testnevelés? be kéne szántani a Testnevelési Egyetemet a picsába! Ahol egy Schmitt doktorizhatott,?! Röhej!

2020.10.08. 00:27:14

@konrada: neked az a plurális demokrácia, hogy 1 Vidnyányszky van az összes tanár és diák ellen. ELmebeteg selejt vagy.

2020.10.08. 00:28:15

@nemecsekerno_007: "semmi szükség állami bohócképzőre."

Az a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Ideje lenne beszántani a faszba!

2020.10.08. 00:29:16

@Ekrü: "nem más mint egy olyan pénznyelő,ahol az adófizetők pénzén szórakoznak egyesek."

azok a stadionok, te elmebeteg!

2020.10.08. 00:30:17

@konrada: neked az a plurális demokrácia, hogy 1 Vidnyányszky van az összes tanár és diák ellen. ELmebeteg selejt vagy.

2020.10.08. 00:31:18

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a magyar közszolgálat? be kéne szántani a Közszolgálati Egyetemet a picsába!

2020.10.08. 00:31:49

@nemecsekerno_007: "semmi szükség állami bohócképzőre."

Az a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Ideje lenne beszántani a faszba!

2020.10.08. 00:32:50

@Serény Vélemény: "az egész szfe-ügy nem csak hogy nem fontos, de nagyjából lényegtelen"

akkor az a köcsög Vidnyányszky nyilván el tudja engedni. vagy Orbán le tud szólni, hogy engedje el. ja nem, mert ezek pszichopaták!

2020.10.08. 00:33:21

@FILTOL: "mitol tudomany a csepuragas"

vagy a magyar közszolgálat? be kéne szántani a Közszolgálati Egyetemet a picsába!

2020.10.08. 00:34:22

@konrada: neked az a plurális demokrácia, hogy 1 Vidnyányszky van az összes tanár és diák ellen. ELmebeteg selejt vagy.

2020.10.08. 00:34:52

@nemecsekerno_007: "Aztán persze minden és mindenki hibás"

Sargentini-jelentés, kétharmad, Néppártból kidobás. Aztán persze mindenki hibás, Gyurcsány, Soros, menekültek, homoszexuálisok... Csak az idióta Orbán nem hibás.

0dzsud0 2020.10.08. 08:19:25

@Magyaur: "Majd szólok a TEK-nek, hogy nem fontos, ne hatoljanak be erővel."

Nem gondolnám, hogy ettől kell tartani, elég meggondolatlan lépés lenne mártírt csinálni belőlük, amikor érdeklődés hiányában amúgy is mindjárt elhal az egész ügy. Sokmindent lehet Orbánékra mondani, de ilyen hülyeséget nagyon valószínűtlen, hogy meglépnének. A már említett víz-gáz-villany-internet lekapcs kombó már sokkal elképzelhetőbb.

Dan da Man 2020.10.08. 09:22:49

@nemecsekerno_007: És akkor Nemecsek előrántotta a tarsolyában található legnagyobb szófordulatot, amit még az óvodában tanult. Ez volt mindene. Tudta, hogy egy nap még örömmel használja majd, mert 3 és 6 éves kora között sohasem sikerült neki.
De most!

Aztán csak állt és nem értette...

Mi az, hogy "Mindennek amit mondasz az ellenkezője-szer végtelen".

Ezt a mondatot még nem hallotta.
Vagy igen, csak nem emlékezett rá?
Létezik, hogy figyelmen kívül hagyta volna? Vagy csak nem is értette? Lévén, hogy általában így tett, ez nem lett volna meglepő. De sajnos észre sem vette, hogy így tesz.
Buta volt, na!
És e butaságát hangossággal leplezte...

PS.: És ha nem lenne bohócképző, akkor téged hova vettek volna fel?
Hát persze. Sehova. Pont így, ahogy most.
Neked igazi áldás az Internet és a demokrácia.
Nélkülük valóban egy hangtalan senki lennél.
Pont mint otthon, igaz?

nemecsekerno_007 2020.10.08. 09:27:06

@Dan da Man: Látom, jól elvagy a saját hülyeségeidben. Heheréssz tovább.

ulpius66 2020.10.08. 11:03:58

Magyar Úr!

Csúcsot döntöttél!

Több, mint 250 komment!
(Kár, hogy ennek 99%-t az a vadbarom Berendel Matyi, a közismert elmebeteg írta....)
süti beállítások módosítása