Ha vétóról van szó, akkor érdemes visszamenni a történelemben, mert a jelen politikai reflexeit öntudatlanul is befolyásolja a kelet-közép-európai múlt. Kezdjük ott, hogy a nemzeti/vallási tradíciók hívei számára a populizmust törvényesíti a „kisnemesi nacionalizmus” évszázados hagyománya. Az ő szemükben a populisták nem „maffiaállam”-ot működtetnek, hanem az „ősi” hűbéri viszonyrendszerhez térnek vissza: „A familiaritás már a nevében is egyfajta archaikus-patriarchális kapcsolatra utal … Igaz, a familiáris nem borult ura lábaihoz, mint keleti kollégája, de nem is játszotta el az alárendeltségen belül is megőrzött emberi méltóságnak azt a szimbólumjátékát, amit nyugati kollégája…Bárhova tekintünk, a „nyugatias” szerkezetek mindenütt megvannak, csak éppen valamilyen mértékben deformáltak,; hol csonkák (mint például a városok), hol aránytalanul túlburjánzók (mint éppen a nemesség)…a magyar középkor a Nyugatra jellemző egy százalék körüli arány helyett egy sokkal tömegesebb, a népesség mintegy 4-5 százalékát (Lengyelországban talán a 7-8 százalékát) kitevő nemesi masszát hagyott az újkorra, benne azzal a parlagian műveletlen, de kiváltságolt szellemmel eltelt kisnemességgel, melyet Bibó István teljes joggal „az újkori magyar társadalmi fejlődés legkártékonyabb jelenségének” nevezett. … E térség nemességének – orosz kollegáitól eltérően – intézményrendszeren alapuló világos és pontos elképzelése volt arról, hogy az állam corpus politicumában ő „képviseli az országot”, „az ország szabadságát”; elképzeléseinek egyoldalúsága annak arányában fokozódott, ahogy a válság megnövelte hatalmát parasztjai felett, a városokat pedig lesújtotta.” Még egy adalék a nemesi nacionalizmus nemzetre életveszélyes szűklátókörűségére: „Még egészen frissek a hantok a mohácsi tömegsírokon, még azt „várnánk el” a történeti köztudatunkban Mohácshoz fűzött asszociációink alapján, hogy az egész országot valami döbbent gyász és önmarcangoló felelősségkeresés bénítja meg, amikor 1526 novemberében Székesfehérvárott lezajlott országgyűlés forrásaiból valami egészen más atmoszféra bontakozik ki. Az összegyűlt nemesek táguló kebellel és magabiztos optimizmussal, harsány jókedvvel kontráznak a pártvezér Webőczi gyakori „Uraim, magyarok!” megszólítással tarkított szónoklataihoz, hogy végre „nemzet” királyt választhatnak…Szapolyai János személyében. „Tudjátok, mennyi szolgálatot tett a vajda úr nektek, magyarok – így Webőczi - ;hálátlanok akartok-e lenni iránta?” „Nem akarunk!” – zúg a nemesi gyülekezet válasza… majd a jelenlevők üdvrivalgásban törnek ki, amikor Werbőczi az 1505. évi rákosi végzés egy sokpecsétes példányát – a fikciókban és dikciókban kimerülő nemesi nacionalizmus e „magnum chartáját” – teátrális mozdulattal egy lándzsa hegyére tűzve, akárcsak egy zászlót, meglengeti a fejek fölött, a jelen levő lengyel követ pedig jelentésében így summázhatja összbenyomását:”a magyarok úgy érzik magukat, mintha újjászülettek volna.” Az időpont tehát 1526 novembere, pár héttel a Magyar Királyság bukása után - ennyit a nemesi nacionalizmus valóságismeretéről.
Nem volt bölcsebb a nemesi nacionalizmus a lengyel-litván rendi köztársaságban sem, ahol „mivel nem alakult ki örökös főrend Lengyelországban, a szejmben /országgyűlésben/ minden nemes szavazat ugyanannyit ért…A nemességet alanyi jogon megillette a „liberum veto” joga, azaz a korlátlan vétó joga, mellyel az egybehangzó döntések meghozását kívánták biztosítani…” Sajnos éppen a vétók okozta döntésképtelenség okozta a független, ám vészesen meggyengült lengyel állam bukását és nagyhatalmak közti felosztását.
Ma Magyarország és Lengyelország az Európai Unióban, - a rossz nemesi nacionalizmus hagyományaiból következően is - vétójukkal a kontinens egységét és döntésképességét ássák alá!
Idézetek sorrendben:
Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról; Magvető, 1983 – 63-64 old.,77. old
Szűcs Jenő: Nemzet és történelem; Gondolat, 1974 – 563-564. old.
D.Fekete Balázs: Köztársaság és anarchia, a lengyel nemesi Köztársaság bukása a királyi hatalom korlátozásának tükrében; Regnum! portál