MaGYAUR

MaGYAUR

A zsaroló Orbán megzsarolása

2020. december 08. - Magyaur

A magyar miniszterelnök alól kicsúszott a talaj; kilenc évnyi látszólagos siker után kilenc hónap kudarc és megszégyenülés következett.

Európa persze már korábban kiismerte Orbánt, de az Unió döntéshozói mondhatták a választóiknak, hogyha a látszólag kuruckodó Orbán képes az olcsó bérmunka igájába hajtani az ideológiailag megdolgozott lakosságot, miért is ne legyen Magyarország Európa Thaiföldje, nyomorszinten élő és szigorúan megfegyelmezett munkavállalókkal? Ha ez az amit támogat a „kétharmad”, akkor legyen meg a „magyar emberek” akarata, csak Orbán ne akadályozza az EU működését!

Ez a „hoci-nesze” politikai egyensúly bomlott fel először az európai parlamenti választásokkal, de még inkább az önkormányzati választásokkal. Kiderült, hogy nemcsak Magyarországon, de Lengyelországban az Európa-párti nagyvárosok visszautasítják a „keresztény-nemzeti” parancsuralmi populizmust.

Karácsony Gergelyék lentebb olvasható zseniális húzása révén az uniós gazdasági segélycsomagok osztását megakadályozni próbáló magyar és lengyel kormányfő immár két tűz közé keveredett. Az ellenzéki városok a nemzetállami bürokrácia kikerülésével közvetlenül kívánja lehívni a pénzeket.

Ismerve Orbánnak a bosszúálló természetét arra lehet számítani, hogy miként a Norvég Alap esetében, amikor inkább veszni hagyta az államnak juttatott pénzt, de „a civilek se kapjanak egy fityinget sem” koncepció érvényesült; most is elképzelhető, hogy nem törődve a már amúgy is romokban heverő presztízsével eláll a vétótól, de mindent meg fog tenni a lázadó, „áruló” nagyvárosok kemény megbüntetéséért. Kérdés az, hogy amikor elégtételt akar venni a külső „európai megaláztatásokért” a belső liberális, européer városi lakosságon, akkor vajon ez nem politikai öngyilkosság? Valószínűleg igen, de vélhetően nem bír majd a bosszúálló, megtorló ösztönreakcióján felülemelkedni – és a 2022-as választásokra gondolva ez a szerencsénk!:)

https://444.hu/2020/12/07/budapest-es-varso-fopolgarmester-249-magyar-es-lengyel-varos-neveben-irt-uzenetet-az-europai-bizottsag-elnokenek

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr7516322990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulpius66 2020.12.09. 20:26:18

GYŐZTÜNK!!!!!!!!!!!!!!!!!!

AZ EU EGY AZ EGYBEN ELFOGADTA ORBÁN KÖVETELÉSÉT, ÉS ÍGY NEM LESZ VÉTÓ!

HATALMAS GYŐZELEM MAGYARORSZÁGNAK ÉS LENGYELORSZÁGNAK!

GYŐZÖTT A JOGÁLLAMISÁG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ulpius66 2020.12.09. 20:33:26

Végül is 2021 január elsejétől dől a lé Magyarországra!

VILÁGRASZÓLÓ SIKER!
(erről a "jogállamiságosdi izéről" meg majd dönt az EU Bírósága 2032-ben.....)

ulpius66 2020.12.09. 20:35:00

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nem!

Ilyeneket az index.hu-n olvasgattam......
(egyebekben NEM NÉZEK TÉVÉT........... csak a focimeccseket......)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.09. 20:36:38

@ulpius66: Tehát a léért mindent? Nem egy jellembajnok banda vagytok.

ulpius66 2020.12.09. 20:40:34

index.hu

"A külgazdasági és külügyminiszter Facebook-videójában arról tájékoztatott, hogy megállapodás született Brüsszelben, ez alapján pedig nem köthetők ideológiai feltételekhez az európai uniós források lehívása.

Most kaptuk a hírt, hogy mégsem lehet politikai vagy ideológiai feltételekhez kötni a Magyarországnak járó európai uniós források lehívását. Győzelmet arattunk, sikert értünk el, mert harcoltunk a nemzeti érdekért. Hogyha nem tettük volna, akkor holnap olyan döntés született volna Brüsszelben, hogy illegális bevándorlókat kellene befogadnunk, és ha nem tennénk, akkor nem járnának az európai uniós források.

Hozzátette, hogy ezt megelőzték, és a tanulság az, hogy még a lehető legnehezebb körülmények közepette is ki kell állni, harcolni kell a nemzeti érdekekért."

Ezt tettük, győztünk, és ezt fogjuk tenni a jövőben is.

ulpius66 2020.12.09. 20:43:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Tehát a léért mindent? Nem egy jellembajnok banda vagytok."

AHA!!!!!

MINK NEM ÉRHETÜNK FEL A NAGY MAGAS BALLIBSIKHEZ, AHOL CSAK AZ "ESZME" GYŐZELME A LÉNYEGES!!!!
(na jó, ez vicc volt.....még egy ilyen pénzéhes bandát, mint a magyar ballibsik még nem hordott hátán e Föld....)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.09. 20:44:36

@ulpius66: "a rendszerbe épített jogállamisági mechanizmust – amely a magyar–lengyel vétó oka volt – csak akkor indítják el, ha az adott tagország döntései sértik az Európai Unió pénzügyi érdekeit, és nem lehet politikai célokra használni, vagyis például a bevándorlásról szóló vitában élni vele."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.09. 20:46:30

@ulpius66: Ez most cáfolat akart lenni? Mert annak nagyon gyenge volt.

ulpius66 2020.12.09. 20:47:04

Én mán hetekkel ezelőtt megmondtam:

VAGY ÚGY LESZ, AHOGY AZ ORBÁN AKARJA, VAGY SEHOGY!

HÁT ÚGY LETT, AHOGY AZ ORBÁN AKARTA!

ulpius66 2020.12.09. 20:48:42

Kedves Magyar Gyaúr!

Egy Jótanács!

Azért mert az Orbán győzött, és a kisujja köré tekerte az EU-t, még ne foglalkozz az öngyilkosság gondolatával!

ulpius66 2020.12.09. 20:51:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nem cáfolat volt!

Ténykérdés!

A MAGYAR EMBEREKNEK A LÉ FONTOSABB, MINT AZ ESZME!

a nagy hohoohooo 2020.12.09. 20:55:01

@ulpius66: Köszönjük a nyilvános emocionális önkielégítést...

ulpius66 2020.12.09. 20:58:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Magyar gyalázó. Idegen szívű hazátlan"

KÖSZÖNJÜK BEMUTATKOZÁSOD!
(ez őszintére sikerült......)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.09. 21:00:23

@ulpius66: Látom még idézetet is hamisítasz. De hát egy notorikus hazudozótól mást nem vártam.

ulpius66 2020.12.09. 21:01:31

Azt persze teljességgel elismerem, hogy Magyarország sikere, benneteket ballibsiket iszonyú latergiába taszít!

Higgyétek el, nincs itt a világvége!.... csak azért, mert Orbán legyőzte a koronavírust és az EU-t......

ulpius66 2020.12.09. 21:07:57

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: " Este már nem kellene ennyit innod!"

Had igyak mán ekkora győzelemre egy üveg finom borocskát!

ulpius66 2020.12.09. 21:09:31

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Inkább igyál te is!

Neked, és minden ballibsi családnak is több pénz jut, amit az Orbán kiharcolt......

ulpius66 2020.12.09. 21:11:45

EGYEBEKBEN AZ EGÉSZ BALLIBSI MÉDIA MÁSRÓL SEM SZÓLT AZ UTÓBBI NAPOKBAN CSAK ARRÓL, HOGY AZ ORBÁN NEHOGY VÉTÓZNI MERÉSZELJEN, MERT MILLIÓKAT VESZ KI MINDEN MAGYAR CSALÁD ZSEBÉBŐL!

HÁT MOST NEM VÉTÓZOTT, HANEM ÚJABB MILLÁKAT JUTTAT MINDEN MAGYAR CSALÁD ZSEBÉBE!

ulpius66 2020.12.09. 21:14:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

TELJESEN EGYÉRTELMŰ A BALLIBSI MÉDIA!

HA ORBÁN VÉTÓZ, AKKOR ELÁRULJA HAZÁJÁT!!!!

MOST, HOGY NEM VÉTÓZ, HANEM ÚJABB MILLÁKAT SZEREZ MINDEN MAGYAR CSALÁDNAK, MOST "BECSICSKULT"!

FIGYUSZ!

SZERINTED AZ ORBÁN TUD VALAMIT JÓL IS CSINÁLNI?????????????

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.09. 21:18:09

@ulpius66: Semmit sem tud jól csinálni. nekiállt kekeckedni és feltörölték vele a padlót. Nem volt képes felmérni az erőviszonyokat.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2020.12.09. 21:21:55

"Szerda délután fél ötkor ültek össze az EU-tagállamok nagykövetei Brüsszelben, hogy megismerjék, miben állapodott meg a német a kormány a magyarral és a lengyellel, hogy nézne ki az az egyezség, ami alapján Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki készek elállni a költségvetés megvétózásától.

A megállapodás tervezete eljutott a 444-hez is.

A szöveg alapján Magyarország és Lengyelország lényegében megkapta, amit akart. Az Európai Parlament pedig szinte mindent elveszített, amit november elején szuszakolt bele a jogállamisági mechanizmusnak nevezett törvénytervezetbe. "

444.hu/2020/12/09/jelentosen-felpuhitjak-es-evekkel-kitoljak-a-jogallamisagi-mechanizmust

nemecsekerno_007 2020.12.09. 21:27:03

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ez nagyon gyenge Kurti, ugye azért ezt te is érzed. Fizetjük a nyugdíját, miközben a gyereke 3x annyit keres mint mi itthon.
Nehogy már tabu legyen.
Közben meg megy ezerrel, hogy Orbánisztán, a nácizás, vidéki bunkózás, kurva országozás meg a többi okádás.
És mielőtt még Manyupozni kezdenél: amíg fizettük addig emelkedtek a bérek vagy nőtt a munkahelyek száma?!

ulpius66 2020.12.09. 21:28:17

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Semmit sem tud jól csinálni. nekiállt kekeckedni és feltörölték vele a padlót."

Én bírom a vicceket!

TÉNYKÉRDÉS!

AZ VAN, AMIT AZ ORBÁN (ÉS A LENGYEL VEZETÉS) AKART!

TUDOM NEHÉZ BELÁTNI, DE ISZONYATOSAN MEGSZÍVATTA MIND AZ EURÓPAI, MIND A HAZAI BALLIBSIKET AZ ORBÁN.....

ulpius66 2020.12.09. 21:31:44

@nemecsekerno_007:

Ez az Etinez tényleg nem Magyarországon fizeti a nyugdíjjárulékot??????

És van pofája olyanokat írogatni, hogy összeomlik a magyar nyugdíjrendszer az anyja meg éhen döglik, meg meg is fagy, mert az a gaz Orbán nem emeli a nyugdíját?

Ennek az Etinez-nek van a pofáján bőr????
(hogyan lenne, hiszen ballibsi.....)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.09. 21:52:14

@nemecsekerno_007:
www.portfolio.hu/gazdasag/20201130/kik-azok-akik-meg-ma-is-vagyonokat-keresnek-magyarorszag-egykori-vesszofutasan-459302

"Már szinte kezdtük elfelejteni, de a magyar állam újabb devizakötvény-kibocsátásai újra ráirányíottták a figyelmet, hogy az államadósságunk ötöde még mindig devizaadósság formájában áll fent. Ma már igen alacsony kamaton lehet eladósodni dollárban vagy euróban, de nem volt ez mindig így. Még mindig több mint 8 milliárd dollárnyi magas kamatozású magyar dollárkötvény van a piacon, melyeket 2011 és 2014 között bocsátott ki Magyarország. Ezek éves kuponja 5,4-7,6 százalékos, vagyis a mostani hozamkörnyezetben vonzó befektetési lehetőséget kínálnak, a magyar költségvetésnek pedig hatalmas terhet jelentenek. Van olyan papír, ami után még több mint húsz évig kell kifizetni ezt a magas kamatot. De kiknél vannak ezek a kötvények?"

nemecsekerno_007 2020.12.09. 21:53:00

@ulpius66: Jaja. Abszurd ország ez, közben meg csodálkoznak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.09. 21:53:44

@ulpius66: Nem az van vezérhazudozó. Csak korlátozták mire alkalmazható a jogállamiság megsértése.

ulpius66 2020.12.09. 21:56:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Megértelek!

terelés, terelés, és megint csak terelés, ha arról van szó, hogy mekkora pofára esés a köbön a ballibsiknek, ez a világraszóló Orbán siker.....

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.09. 21:56:45

@nemecsekerno_007: Így fizették ki az IMF hitelt, magasabb kamatozású hitel felvétellel, a manyup lenyúlásával és a devizatartalékok megcsapolásával. Sajnos képtelenek vagytok átlátni mi is történt.

nemecsekerno_007 2020.12.09. 21:56:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ügyes vagy, érted te ezt. Azért kell hitel, hogy fejlődni is tudjunk, meg az Etinez félék helyett nyugdíjat fizetni. Kb. 1000 Mrd kiesés évente a külföldön dolgozó európai értékek.

alöksz róz 2020.12.09. 21:57:52

"Karácsony Gergelyék lentebb olvasható zseniális húzása" - :DDD

1. a forrásokat nem tudják csak úgy tetszés szerint városoknak odaadni, ahhoz az uniós szerződés(eke)t kéne módosítani
2. www.portfolio.hu/unios-forrasok/20200113/tenyleg-a-kormany-verezteti-ki-budapestet-412313
"A Bizottság logikája szerint főként úgy, hogy a 2021-2027-es forrásokat még inkább csak a fejletlen régiókra, térségekre kell koncentrálni"
"Budapest a következő uniós ciklusban, a relatív túlfejlettsége miatt eleve nem számíthat érdemi felzárkóztatási forrásokra az EU-büdzséből."

alaszka 2020.12.09. 21:58:00

Hány polgármester írta is alá ezt a "nyílt levelet"?
kb.38 fő

És azt képzelik az elvtársak, hogy ők képviselik a magyar lakosságot?

A nevemben ne küldözgessenek nyilatkozatokat.

ulpius66 2020.12.09. 21:58:22

NEM VÉLETLENÜL VÁLASZTOTTÁK MEG ORBÁN VIKTORT MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKÉT EURÓPA 4. LEGBEFOLYÁSOSABB POLITIKUSÁNAK!

nemecsekerno_007 2020.12.09. 21:58:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Igen, mert a piaci hitelezők nem támasztanak ,,jogállami,, meg hasonló feltételeket, mint az IMF.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.09. 21:58:36

@ulpius66: Orbán meg akarta akadályozni a jogállamisági mechanizmus létrejöttét - a jogállami mechanizmus márpedig létrejön.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.09. 21:59:27

@nemecsekerno_007: Az IMF nem támasztott jogállami feltételt. Szigorú gazdálkodást akart, ami most nincs.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.09. 22:00:23

Na megyek! Majd visszanézek, hátha matyi idepofátlankodik. Akkor törlöm minden szarát.

ulpius66 2020.12.09. 22:05:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Csak még annyit!

Orbán állt ki teljes mellszélességgel a "jogállamisági izé" mellett!!!
(mindössze annyit tett, hozzá, hogy ne "ráolvasással" legyen egy állam nem jogállam, hanem bírói ítélettel, na, kb. ez lett a végeredmény.....)

nincs1agy 2020.12.09. 22:09:35

Az EU kénytelen volt engedni

cimlap.blog.hu/#bloghu/mentalisdeficit/2020/12/09/orban_viktor_ismet_nagyot_nyert_magyarorszag_veszitett

"Valami DK-s agyhalott EU-képviselő azt találta mondani pár perce a rádióban, hogy Orbán feladta a vétót, hú de megfutamodott, meg hogy ez most a legnagyobb bukása. Tényleg nem tudom, nem fogja fel, hogy mi történt, vagy tudja, csak akkora sokkot kapott, hogy csak a bekészített demagóg panelt bírja ismételgetni. "

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.09. 22:25:14

No, akkor lépett orbánc és törpe lengyel haverja. Ezután pedig lépni fog a holland, dán, finn , svéd supergroup. Itt a nyugdíjas merkel már nem sok vizet zavar.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.09. 22:32:59

@nincs1agy: Nem engedett itt még senki. Merkel valamit nyöszörgött, de szerintem ehhez a többi eu államnak lesz még szava. Meg az eu parlamentnek is. Még jóformán semmi nem történt csak a geci meg a törpe haverja befosott és visszakozott a vétótól. A visszalépést jelentették most be a fostosok. Azt, hogy ez megfelel-e a többségi eu-nak az majd még eldől a következő napokban.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.09. 22:41:55

Gondolom a csuti geci most is azzal védekezett toporzékolva merkelnél, hogy az általa 10 éve korlátlan teljhatalommal vezetett országának, az eu második legszegényebb államának járnak a felzárkóztatási támogatások, amit nem vehetnek el. És 10 év múlva ugyanezt fogja nyöszörögni, az akkor már legszegényebb állam élén.

ulpius66 2020.12.09. 22:43:56

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly: "No, akkor lépett orbánc és törpe lengyel haverja. Ezután pedig lépni fog a holland, dán, finn , svéd supergroup."

Ugye te a holland, svéd, finn stb "szupergrupnak" drukkolsz?

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.09. 22:44:30

És még 10 év múlva is zárkózni akar a kreténje. "Balsors akit régen tép..."

ulpius66 2020.12.09. 22:47:45

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly: "És 10 év múlva ugyanezt fogja nyöszörögni, az akkor már legszegényebb állam élén."

Látom realista lettél!!!!! .... és te is belátod, hogy 10 év múlva is a geci lesz hatalmon!!!!
(mondjuk ilyen ellenzék mellett nem lesz csoda....)

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.09. 22:48:02

@ulpius66: Én a magyaroknak szurkolok. Az ország többségének, egy folyamatosan mindenkivel harcoló elmebeteg kreténnel szemben.

ulpius66 2020.12.09. 22:50:28

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly:

Figyusz!

Nem azt írtad, hogy a svéd, holland, stb-nek szurkolsz a magyarok ellenében?

ulpius66 2020.12.09. 22:52:31

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly: ": Én a magyaroknak szurkolok"

Akkor Orbán szerinted nem magyar?

ulpius66 2020.12.09. 22:53:33

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly:

Ha Orbán vitatkozik bárkivel, akkor te a bárkinek adsz igazat, neki szurkolsz?

ulpius66 2020.12.09. 22:54:20

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly:

VELED AZ A BAJ, HOGY AZ ORBÁN-GYŰLÖLETED ELVETTE MARADÉK JÓZAN ESZEDET!

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.09. 22:58:12

@ulpius66: Szerintem 30 év múlva is ő lesz hatalmon a birkái felett. Igaz országa akkor sem lesz, ahogy most sincs neki(csak parlamentje meg seggnyalói) a seggnyalói mind a huszan még akkor is ott fognak térdelni mögötte. Egyébként hatalma most sincs felettem, most is azt csinálok, amit akarok.

ulpius66 2020.12.09. 22:59:09

index.hu

"Hadházy Ákos: az EU nem meghajol, hanem lefekszik Orbán Viktor előtt"

"Ha az EU elfogadja a most kiszivárgott egyezséget Orbánnal, az nem kompromisszum, hanem meghajlás, sőt lefekvés a magyar miniszterelnök előtt. Amit eddig tudunk, aszerint minimum további két évig szabadon lophatja az EU pénzét és finanszírozhatja belőle az EU-t szétverni szándékozó autokrata politikát."– fogalmaz Facebook-bejegyzésében Hadházy Ákos.
A független országgyűlési képviselő hozzáteszi, ha jelenlegi formájában átmegy a javaslat, az azt jelenti, hogy az Európai Unió csendben végignézi és fizeti a lengyelek és a magyarok „orgiáját”, ahol folytatólagosan erőszakolják meg a jogállamiságot."

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.09. 23:00:17

@ulpius66: Az elmebeteg csuti törpe mindenkivel hadakozik, aki ellentmond neki.

ulpius66 2020.12.09. 23:01:24

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly: "Egyébként hatalma most sincs felettem, most is azt csinálok, amit akarok."

Mán ezek a fasiszta diktátorok sem régiek!

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.09. 23:06:46

@ulpius66: Nem bizony. Ezek a mostani fasiszták modernizálták tevékenységüket. Tanultak elődeik hibáiból. Most mosolyogva, zsebrebaszott kézzel és mézes mázos szavakkal szivatnak olyanokat, akik nem tetszenek nekik és lopnak, csalnak, hazudoznak. Szerencsére európa is megváltozott és mindenki oda megy ahova akar, ebben ilyen fasiszta csuti kretének nem tudják megakadályozni.

ulpius66 2020.12.09. 23:08:15

Kedves ballibsi elvtársak!

Végre döntsétek mán el, hogy mi jó nektek!

Ha vétóz Orbán, vagy ha nem vétóz?
(persze nektek tök mindegy mit csinál, hiszen jól úgysem tud csinálni semmit....és annak az ellenkezőjét sem....)

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.09. 23:13:57

@ulpius66: Orbánc mögött maréknyi kapzsi pénzéhes bandája áll, akiknek nem fontos az ország többsége, csak azok a fontosak nekik, akik rájuk szavaznak. Csak az olyanok fontosak nekik mint amilyen te vagy! A többieket nagyívben leszarják.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.09. 23:15:23

@ulpius66: No, majd akkor leszek lojális a gecihez, ha ő is lojális lesz hozzám. Valamit valamiért.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.09. 23:19:38

@ulpius66: Nagyon jól leírtad, orbánc teljességgel alkalmatlan. Én még a klotyóm pucolását sem bíznám rá, nemhogy egy ország vezetését. Tartanék tőle, hogy az enyves kezéhez tapadna a wc csésze, és másnap arra ébrednék, hogy a földre hugyozok.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.09. 23:37:27

@ulpius66: A geci folyamatosan a szart kavarja, mint a bölcsiben toporzékoló kisded. Semmi nem jó neki. Hol vétóz, hol nem vétóz, ez a faszkalap naponta változtatja a véleményét. Volt már ő kommunista titkárocska, libernyák, konzervatidióta, nácionalista, fasiszta, illibernyák. Védett ő már jachtokon orgiázót, ereszcsatornákon himbálózót mindent mi szem szájnak ingere. Éppen milyen irányba fordult a segge meg a nyelve azt az értékrendet képviselte.

Etniez 2020.12.09. 23:57:45

@a nagy hohoohooo: És ráadásul funkcionális analfabéta.

Azt sem érti, amit olvas, nagyon durva.

Etniez 2020.12.10. 00:00:31

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nyugi, mostantól ignorálom. Van egy határ, amin átlépett, adtam esélyt elnézést kérni, nem tette meg, sőt. Ezt az Ulpius nevű retardáltat is átugrom mostantól, ahogy a Birca nevű droiddal is teszem. Ezzel a kérdést lerendeztem.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.10. 07:31:14

@ulpius66: Ha nem vétóz, az a jó. Be is csicskult. A jogállamiság feltétel benne maradt. Ez a tény. A többi csak jogászkodás, ahogy az lesz az is amikor élnek majd vele.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.10. 07:32:40

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly: Pontosítsunk!

"Védett ő már jachtokon orgiázót, ereszcsatornákon himbálózót mindent mi szem SZÁJERNEK ingere." :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.10. 07:34:59

Miért van az h Matyika azonnal leszáll egy blogról, amikor rájön hogy moderátor vagyok ott? :-(( Olyan jól szórakoztam. Igyekeztem titkolni, de mikor kb a 3. nickjét basztam ki, leállt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.10. 07:36:01

@ulpius66: "Orbán legyőzte a koronavírust" - na jó, ez volt a hét vicce.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.10. 07:37:57

@ulpius66: Nekem nem jut több pénz. Nekem mocskos multik zsigerelik ki a munkaerőm, a magyar átlagfizetés kb négyszereséért.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.10. 07:39:28

@nemecsekerno_007: Miért is kell 4 százalékos hitel helyett 7 százalékosat felvenni?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.10. 07:41:41

@nemecsekerno_007: Mellesleg ha @Etniez: nem itt fizet nyugdíjat, akkor nem is fog ellátást kapni arra az időszakra, tehát a nyugger pénz egyensúlyban lesz. Az édesanyja pedig már megfizette a jogviszonyára járó nyugdíjat.

konrada 2020.12.10. 07:43:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Benne. Csak nem lehet úgy használni, ahogyan akarták.
Te elfelejted, hogy zorbánék - a koleszos haverjaikkal - jogásznak tanultak, és így tudják, hogy a jog demokratikus keretek között hogyan működik.

...és ezzel a megállapodással elveszett az a lehetőség, hogy az EU-s többség először az ítéletet mondja ki, végig kell nekik is járni a jogi procedúrákat előtte.
Így mire büntethetnének, előtte hosszú bizonyítási eljárás, jogorvoslati folyamaton kell végig menniük, ami alatt a pávatáncosnak lehetősége van a bizonyíthatóan európai jogokat sértő rendelkezéseket visszavonnia, módosítania, és ezzel az adott támadási pontot kilőni.
...de még ezekre is évei vannak.

...de te azért bíztasd csak magad, hogy becsicskult. Pedig ő eleve ezt akarta elérni, hiszen ezt is írta alá nyáron, mert ez így neki megfelelt.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.10. 07:45:29

Orbánc a fidesz nemzet fia. A sátán nemzette. Annyi köze van a magyar néphez mint Makónak Jeruzsálemhez.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.10. 07:47:30

@konrada: "EU-s többség először az ítéletet mondja ki, végig kell nekik is járni a jogi procedúrákat előtte"
Ez csak fasiszta propagandaduma. Eddig is fordulhatott bírósághoz, semmi nem változott.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.10. 07:50:00

@konrada: "zorbánék - a koleszos haverjaikkal - jogásznak tanultak,"
- és tudják hogy autokrata módszerekkel hogyan kerüljék meg a demokráciát.

konrada 2020.12.10. 07:50:45

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Miért is kell 4 százalékos hitel helyett 7 százalékosat felvenni?"

Mert nem mindegy, hogy mire adják a hitelt. Ha te a vállalkozásod fejlesztésére akarsz hitelt felvenni, akkor lófüttyöt sem érsz egy olyan hitellel, mely arra van pántlikázva, hogy a házad hőszigeteld.
Így vagy felveszed a 4%-os projekthez kötött hitelt, és szigeteled abból a házad - ami persze fontos - vagy 7%-ossal a vállalkozásodat fejleszted, amivel működik az is, meg kitermeli a szigetelés árát is.
(Remélem érthető így már neked, mert az látszik értetlenkedésedből, hogy nem olvastad el az IMF hitel feltételeit.)

konrada 2020.12.10. 07:53:21

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly:
Pont ezt akarta zorbán is: Hogy semmi se változzon.
...aztán hogy milyen szép szólamokat énekelnek közben a többiek, az nem zavarja, ezért azt rájuk hagyja.;)

konrada 2020.12.10. 07:55:34

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly:
Ezzel viszont nem vitatkozom. Nincs jó véleményem a minden hájjal megkent jogértőkről, mert ők tudják leginkább, hogyan kell használni a kiskapukat.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.10. 08:00:53

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly: @konrada: Ez világos. Nekem viszont az nem világos hogy a mészaros féle semmiheznemértő seggnyalóknak mi a híg fosért kell tovább fejleszteni a vállalkozásaikat, akik tulajdonképpen abból tartják el sleppjüket, amit az eus és állami túlárazott forrásokból összelopkodnak. Egy valós piaci versenyben, amiben a munka minősége a fontos, nem pedig a nyelv hossza, mind elvérezne.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.10. 08:06:10

@konrada: Nem a kiskapukat kell kihasználni csalással, hanem becsületesnek kell lenni. A becsületesség hosszabbtávon megtérül. Az ilyen orbánc féle jogi szarkavarás csak rövidtávon hasznos, azonban látható, hogy egyre jobban elássa magát a becsületes emberek körében. Már Széchenyi, a legnagyobb magyar is megmondta, hogy jogászok kezébe adni hatalmat nem szabad, mert visszaélnek vele.

nemecsekerno_007 2020.12.10. 08:11:45

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Hiába írod le még 80x ezt akkor se lesz igaz. Tudod, hogy nem így működik a rendszer, ez csak a jogi hókuszpókusz.
Járni jár, csak nem jutna ha nem vennénk fel hitelt.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.10. 08:15:30

@konrada: Csak a birósági megtámadhatóság nem változott. A többi jelentősen, csak el akarja tolni az elmebetegje, mert a 22-es választás lebeg a szeme előtt nem az ország hosszabbtávú sorsa. Amúgy lehet itt még tologatni a dolgokat, de a végtelenségig úgysem tudja. Olyan ez, mint a mosatlan edények egymásra halmozása. Egy idő után a csuti által előidézett szar egyszerre fog a nyakába szakadni.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.10. 08:26:35

A csuti kretén előre menekül. Hazárdjátékot játszik mint a rossz pókerjátékos. Vagy bejön neki valami vagy nem. Eddig szerencséje volt, de eljön a pillanat, amikor nem lesz. Ez az ember vagy hatalomban marad, vagy irtózatosat bukik. Más választása nincs, csak menteni a menthetőt, tákolni a tákolnivalót, még egy lapát szenet lapátolni a süllyedő gőzhajón. Ha megbukik jön az elszámoltatás, ezt már ő is sejti, fosik is rendesen. A diktátorok mind így viselkednek. Kívűlről erősnek akarnak látszani, belül pedig rohadnak.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.10. 08:38:33

Hosszabb távon úgysem lehet egy autópályán a forgommal szemben közlekedni. Két lehajtó között el lehet lavírozgatni, ahogy a csuti teszi, azonban előbb-utóbb csattanni fog. Széllel szemben sem lehet sokáig hugyozni. Ezt értelmes ember fel tudja fogni, azonban a csutiról ezt nem lehet elmondani. Mivel mindig az vezérli hogyan maradhat a tolvajbandája a pénzzel teli kondér mellett, nem veszi észre közben hogy mi a valóság. Elárasztják a lila bankók az agyát, a bankó és hatalom árnya lepi el tudatát, miközben a világ elrohan mellette.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.10. 08:43:21

Azért a csutinak elég szar lehet úgy Brüsszelbe járni, hogy a büfében teleköpködik a kávéját. Nemhiába jár inkább türk ülésekre.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.10. 08:54:49

Javaslom csutot csatoljuk csángóföldhöz, a karmelita kolostort kirgizisztánhoz, a jelenlegi puhány parlamentet pedig pakisztánhoz. A magyarok meg maradjanak. Európában.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.10. 10:12:16

A csuti az eu 4. legbefolyásosabb politikusa. Egy politikus ugye befolyásolhatja a politikát pozitívan meg befolyásolhatja negatívan. A csuti azzal szerezte meg az előkelő 4. helyet, hogy folyamatosan negatívan befolyásoljaxl az eu működését. Magyarul folyamatosan az asztal közepére szarik. Meg arra is hatása van hogy az eu egyik tagállama egyre antidemokratikusabbá válik, fasizálódik.

alöksz róz 2020.12.10. 15:44:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ez rizsa. az meg tény, hogy aki most itthon dolgozik, az fizeti etniez anyjának a nyugdíját.

amúgy mit gondolsz, rutte javaslata a visszamenőleges alkalmazásról nem főbenjáró bűn? hát mivé lesz így a jogbiztonság? :D
vagy milyen alapon lehet számon kérni a jogállamiságot, ha az eu se tartja saját magára érvényesnek?

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.10. 18:54:28

A csuti fasiszta patkány most éppen hitler főhadiszállásához, a farkasveremhez hasonlította Brüsszelt. Előtte fasiszta haverjai gestapót, gázkamrát hánytak. Úgy látszik ezeknek a férgeknek csak a fasizmus és a nácizmus jut eszükbe mindenről. Szar lehet így élniük.
süti beállítások módosítása