MaGYAUR

MaGYAUR

A „Hét törvény” hazugsága

2021. április 22. - Magyaur

A Fidesz, az egészségügyi vészhelyzet kellős közepén úgy döntött, hogy most jött el a megfelelő pillanat a „Magyarország hét törvénye” című nacionalista hitvallás megjelentetésére:

  • „Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse” Az ember közösségi lény; genetikailag arra hivatott, hogy szeresse azokat a közösségeket, amelyekbe beleszületett: a nagycsaládját, a szülőhelyét, az egyházát, az iskoláját, a nemzeti kultúrát, amely részét képezi egy tágabb vallási-életmódbeli civilizációnak. Az ember ösztönösen igyekszik kötődni közösségekhez, de mégis sokszor előfordul, hogy ahol a „Haza” közömbös és nemtörődöm az állampolgáraival szemben, ahol „nem szeretik” vissza, magára marad az egyén ott egoizmus, huliganizmus és identitás nélküli kozmopolitizmus terem 
  • „Minden magyar gyermek újabb őrhely” A gyermek tehát nem a család ajándéka, hanem az önvédelmi háborúra kész nemzetállam „katonája”? Különös felfogás…
  • „Az igazság erő nélkül keveset ér” Ez nem keresztényi gondolat: ez az ököljog beemelése a közgondolkodásba! A polgárság azért győzte le a hepciáskodó, csak az erő nyelvén értő lovagokat, mert képes volt a legkülönbözőbb csoportok, társadalmi rétegek, nemzetállamok érdekeit, „igazságait” hatékonyan kezelni, tárgyalásos úton, kompromisszumokkal. Magyarország az első és második világháborúban az erős hatalmak oldalán indult harcba, mégis vesztett; ennek isszuk a levét a mai napig - ez az igazság.
  • „Csak az a mienk,. amit meg tudunk védeni” Ennek semmi értelme a mai technika és elektronikus kommunikáció korában. Nemcsak arról van szó, hogy több ezer kilométerről képesek drónnal, vagy hacker-támadással csapást mérni a közművekre, a kiszemelt célpontra, emberre, de arról is, hogy megszűnt a személyes titok: mind a nagy internetes szolgáltatók, mind a saját állami szerveink, mind az ellenséges hírszerzők képesek feltörni a digitális kommunikációnkat. Ezek ellen nem nagyon tudunk védekezni… Na és?
  • „Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük” Ki mond ilyen badarságot? Minden mérkőzés időben behatárolt és a teljesítményt általában mások ítélik meg.
  • „Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs” „Magyarország hét törvénye” közül ez a legellentmondásosabb, mert amennyiben a magyar nemzet átnyúlik az országhatárokon, úgy a nemzetállam vezetőinek arra kellene törekedni, hogy minél gyengébbek, vagyis átjárhatóbbak legyenek a határok. Tehát a szétszóratott magyarság elemi érdeke nem a „nemzetek Európája”, hanem ellenkezőleg az országhatárok nélküli Európa!
  • Egyetlen magyar sincs egyedül” A fideszes Alaptörvény elvetette a „gondoskodó” állam koncepcióját és behozta a „munka-alapú” társadalom fogalmát. Úgy tűnik viszont, hogy a munka „értékét” maga az orbánista elit dönti el, egyfelől saját magát mértéktelenül megjutalmazza, másfelől teljesen közömbös az európai mércével mérve szegénységi küszöb alatt élő munkavállalókkal és elesettekel szemben. A roma és magyar hajléktalan, rokkant, kisnyugdíjas és beteg bizonyosan magára hagyatva érzi magát, mert a szociális háló már nem működik, az egyházi karitatív szervezetek viszont még nem képesek a helyükre lépni…

Olyan fiatalokra van szükségünk, akiket nem kaszárnya-, vagy kolostori szigorúságban nevelnek fel, hanem akikből önálló gondolkodású, szemfüles, csapatmunkára képes, erkölcsi iránytűvel rendelkező bátor felnőttek lesznek. Ha a magyar nemzetállam képes lesz milliónyi ilyen férfit és nőt kitermelni magából, akkor nem marad el sem az ország sikere, sem a hazaszeretet!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr1516510090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.23. 08:13:07

"„Minden magyar gyermek újabb őrhely” A gyermek tehát nem a család ajándéka, hanem az önvédelmi háborúra kész nemzetállam „katonája”? Különös felfogás…"

A kettő nem zárja ki egymást, vedd észre.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.23. 08:14:21

„Az igazság erő nélkül keveset ér”

Ez igaz, de csak ha hozzá tesszük: "a társadalomban".

Egyébként meg, a szellemi térben, ez nem igaz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.23. 08:14:56

„Csak az a mienk,. amit meg tudunk védeni”

Ez viszont teljesen igaz. Ilyen az emberi történelem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.23. 08:15:57

"„Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük” Ki mond ilyen badarságot? Minden mérkőzés időben behatárolt és a teljesítményt általában mások ítélik meg."

Arra utalnak, hogy amíg nem adod fel, addig nincs vége egy harcnak se. Nem fogalmazták meg jól.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.23. 08:16:54

"az országhatárok nélküli Európa"

Mivel ilyen nincs, kár beszélni róla.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.23. 08:18:57

"Úgy tűnik viszont, hogy a munka „értékét” maga az orbánista elit dönti el, egyfelől saját magát mértéktelenül megjutalmazza, másfelől teljesen közömbös az európai mércével mérve szegénységi küszöb alatt élő munkavállalókkal és elesettekel szemben."

A hideháborút a vesztes oldlaon fejeztük be. Ennek eredménye a relatív szegénység. S ezt csak lassú, szívós munkával lehet megoldani, többek között éppen az a helyes út, amit Orbán tesz: a szuverenitás növelése, ellenállással Brüsszellel, a külviszonyok deverzifikálása.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.23. 08:20:10

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Mindenki tudja, a magyar rokkantnyuggerek zöme kamurokkant.

Nekem is van rokonom, aki "elintézte" a rokkantságot.

chrisred 2021.04.23. 08:21:17

"Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs”

Határa az államnak van, és egy nemzetállam esetében a nemzet határa ezzel pont egybeesik.

chrisred 2021.04.23. 08:23:34

Egyébként nem az angszocnak voltak ilyen hittézisei? A tudatlanság erő, aki uralja a múltat, uralja a jelent is jellegű zászlófeliratokkal?

midnight coder 2021.04.23. 10:51:23

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "„Az igazság erő nélkül keveset ér” - vagyis az erő előrébb való mint az igazság?'

A hitleri németországban igazuk volt a krematóriumba küldött zsidónak hogy ez óriási gazemberség?
Igen. És mentek vele valmire? Nem. És miért nem? Mert nem volt erejük ennek az igazságnak az érvényesítésére.

midnight coder 2021.04.23. 10:54:08

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A szocializmus bukásakor és utána még nagyon-nagyon hosszú ideig az volt a menõ, ha az illetõ leszázalékoltatta magát. Ehhez pedig elég volt egy szép vaskos boríték a dokinak. Bár elvben egyszer már korábban is léptek ez ellen, mondjuk akkor sem fogadta kitörõ lelkesedés a nép részérõl.

gmihaly621 2021.04.23. 16:09:19

Magyaur Gyaur, ugye te nem a Fox-Maxin szereztél felsőfokú végzettséget? Mert vulgárfilozófiai elvtársszerű érvelésed olvastán néha az az érzésem, hogy mégis...Amúgy Bircaman tételesen cáfolta meg hamis, enyhén marxisztikus,némileg felhomályosodott érveidet.

Ekrü 2021.04.23. 16:50:03

"hanem akikből önálló gondolkodású, szemfüles, csapatmunkára képes, erkölcsi iránytűvel rendelkező bátor felnőttek lesznek. "-Mint az a Hansi,aki a késeléses terrortámadás alatt az asztal alá bújva sírva nézte végig,hogy egy nőt előtte halálra szurkolnak? Vagy az a több mint 200 utas ,aki az amerikai terrortámadásnál szépen belenyugodtak abba ,hogy 3-4 késsel fenyegetőző ember belevezesse a gépet az ikertornyokba és így a biztos halálba vezesse őket?Vagy azok a fiatalok akik 35 pluszosan is a mamahotelekben élnek,mert képtelenek alkalmazkodni bárkihez?
Ez lenne a jövő nevelése?

Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve 2021.04.23. 17:01:06

@MAXVAL birсaman közíró: Csakhogy a kamurokkantnak már nincs visszaút a munkába. Arról nem is szólva hogy válogatás nélkül vették el.

Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve 2021.04.23. 17:03:40

@Ekrü: És a sok fideszbirca, aki beveszi a propagandájukat, az lenne a jövő nevelése?

Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve 2021.04.23. 17:05:14

@midnight coder: Tehát az erős érvényesíti a maga igazságát? Hát igen, a történelmet a győztesek írják.

Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve 2021.04.23. 17:07:38

@midnight coder: A szoci ipar megszűnésekor ez egyfajta munkanélküli segély volt. Akik akkor leszázalékolódtak, azok 20 évvel később ugyan hogy álljanak munkába?

Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve 2021.04.23. 17:10:56

@MAXVAL birсaman közíró: A gond az hogy megint a háborús hangulat üvölt ebből a frázisból, ahogy te is rögtön ezt értetted rajta.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.23. 17:18:27

@Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve:

Szimpla tény: a család a nemzet alapja, s a jó család az önmagát reprodukáló család. A fiatal nemzedék pedig katona is a közösség számára.

Mi ezzel agond?

midnight coder 2021.04.23. 18:01:56

@Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve: Na ja. A II világháború után is csak a nácik álltak a vádlottak padjára nürnbergben, holott azért akadtak ott csúnyaságok a szövetségesek oldalán is.

Az pedig, hogy megvesztegetem a dokit hogy soha többé ne kelljen melóznom, talán nem a munkanélküli segély egy formája. Illetve szvsz kicseszés azokkal, akik szintén szar helyzetbe kerültek akkortájt, de kerestek melót ha nem is mindig találtak túl jót, de megpróbáltak boldogulni, és persze nekik kellett eltartaniuk az "ügyes" polgárokat is.

metal · http://electric.blog.hu 2021.04.23. 18:44:37

Bedobtak egy kutyacsontot, ti rágjátok is, mintha kötelező lenne!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.23. 18:57:58

"a szétszóratott magyarság elemi érdeke nem a „nemzetek Európája”, hanem ellenkezőleg az országhatárok nélküli Európa!"

Pontosan.

Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve 2021.04.23. 19:27:59

@metal: Hatalmas felfedezés. Az első komment erről szól. "Egy újabb dolog, amit bedobnak koncnak hogy marakodjanak rajta az emberek, miközben elképesztő sebességgel lop a fideszes gárda."

Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve 2021.04.23. 19:29:15

@midnight coder: Így van. Pl egyik atombomba sem volt katonailag indokolt. De lezárták a háborút.

Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve 2021.04.23. 19:30:33

@MAXVAL birсaman közíró: Az, háború. De nem ez a lényeg, hanem hogy ismét a háborús hangulatkeltés.

élveteg 2021.04.23. 20:23:38

Az igazság erő nélkül keveset ér” Milyen igaz Megbasszhatta volna az igazságát amerika meg anglia a háborúban ha nem lett volna erejük Akkor most a fűhrerék igazsága lenne az igazság úgyhogy kár ide belekeverni lovagokat

morph on deer 2021.04.23. 23:29:02

@midnight coder:
“ És mentek vele valmire?”

Például nem őket ítélték el Nürnbergben.

Az igazság mint olyan nem a hasznossága alapján ítélhető meg, nem annak függvénye, hogy mire mész vele, vagy mire nem, szerintem.

Az orbáni doktrína viszont egyértelműen az erősebb kutya és a szaporodás lehetőségének helyzetével azonosítja az igazságot, azaz szerinte az a lényeg, hogy mennyire vagy erős, nem pedig az, hogy igazad van-e!

Maradjunk annyiban, hogy ez a primitív szempont még csak érintőlegesen sem merülhetne fel egy jogállamban, hiszen ab ovo deklarálja, hogy mindig annak van igaza, akinél az erő, - hatalom, pénz, - van!

Véleményem szerint orbán annyira beleszeretett a saját elmeszüleményeibe, hogy bele se gondolt, meg sem próbálta értelmezni, megérteni a saját szavait!

Erre a legjobb példa a “minden magyar gyermek egy újabb őrHELY” ami úgy marhaság, ahogy van!
Az őrhely NEM élőlény, NEM személy, és így még metaforának is bugyuta..!
A gyerek ŐR lehet, de őrhely soha!

A többire felesleges is szót vesztegetni, mert valóban, legfeljebb arra jók, hogy egy nárcisztikus személyiség a “tükröm, tükröm, mondd meg szépen” kérdést feltehesse a saját hülyeségei által körülvett tükörképében gyönyörködve...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.23. 23:35:05

@Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve: "egyik atombomba sem volt katonailag indokolt"

Több ezer amerikai és több százezer japán katona életét mentették meg.

gmihaly621 2021.04.24. 06:12:35

@ight: Gép vagy, vagy hús-vér ember, hogy ennyiszer telepettyezed a blogokon a kommenteket a baromságaiddal, internáci s&ggf&j, f@szfej barom?

chrisred 2021.04.24. 06:18:00

@MAXVAL birсaman közíró: Például az egészséges életösztön megnyilvánulása, ha az ember nem akarja, hogy az állam a gyerekéből katonát csináljon.

eßemfaßom meg áll 2021.04.24. 07:42:07

@gmihaly621: Brendel Matyi a saját magát visszafejlesztő mesterséges unintelligencia.

gmihaly621 2021.04.24. 07:59:43

@eßemfaßom meg áll: Hát, sajnálatos a hülyegyerek hanyatlása.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.24. 08:05:05

@eßemfaßom meg áll:

Ez a seggtáncos algoritmus. A seggével próbél gondolkozni, de mindig csak vad tánc jön ki belőle.

Rodney_2 2021.04.26. 03:01:48

@MAXVAL birсаmаn közíró: Cicafiú, annál nagyobb égés nincsen, minthogy valaki megnéz téged ezen a videón. Jól látszik hogy milyen egy degenerált korcs buzeráns állat vagy. Kész. Ez a teljes megsemmisülés. Innentől kezdve nem vagy ember :))) Anyád nagyon elkúrta, hogy nem ment veled abortuszra :)))

youtu.be/mymvU1Yydvw?t=247

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.26. 08:22:55

@Rodney_2:

Pedó Matyi szerelmes tekintettel arra számított, Gundeltól kap a seggébe egy palacsintát, de csak szimpla seggberúgás lett belőle.

Billy Hill 2021.04.26. 17:11:50

@metal: Be van tárazva jövő tavaszig 40-50 további ilyen gumicsont, és a Blog.hu, HVG-sek, 444-esek stb. már játsszák is a gyöngytyúkot...

Billy Hill 2021.04.26. 17:15:42

@morph on deer: “És mentek vele valmire?” - "Például nem őket ítélték el Nürnbergben." Ja és ez megért 6+ millió emberéletet?

Rodney_2 2021.04.30. 03:50:08

Brendelszar, az Elek Gábor miért tiltott ki?? Ő szívesen lát a blogján minden liberálnácit, ballib véleményterroristát, kommunistát, "progresszív" idiótát, Lenin-fiút, körmösbauert, Orbánt a Dunába lőni akaró elmebeteget. Csak azokat tiltja ki (de azokat azonnal) akiknél azt vélelmezi, hogy tőle legalább 1 cm-re jobbra állnak. Te mit követtél el?? Pont odavaló szellemi fogyatékos pszichopata selejt vagy :)))

Rodney_2 2021.04.30. 04:00:09

@Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve: A szoci ipar megszűnésekor ez egyfajta munkanélküli segély volt. Akik akkor leszázalékolódtak, azok 20 évvel később ugyan hogy álljanak munkába?

Azok 20 évig élősködtek a közpénzen, ideje volt leválasztani őket az állami csecsről :)))
Nem tudom hány éves vagy, de én már "aktív" voltam azokban az időkben és tudom hogy az volt a "best practice" hogy a leépített dolgozó besétált az orvoshoz és bizonyos mennyiségű készpénz átadásáért cserébe megkapta a leszázalékoláshoz szükséges papírokat. Tehét a leszázalékoltak jelentős része (nyilván nem mindenki) közönséges bűncselekményt követett el. Le is lehettet volna csukni őket és akkor nem otthon nézik a lapostévét 20 évig közpénzből, hanem zacskót ragasztanak valami műintézményben :)))

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 00:38:07

@chrisred: @МАХVАL bircaman közíró: @midnight coder: @gmihaly621: @Ekrü: @Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve: @metal: @_atpijkamo_: @élveteg: @morph on deer: @eßemfaßom meg áll: @Rodney_2: @Billy Hill: Kurt úrfi teutonordikus vezértroll valódi neve: Lencsés István facebook oldala: www.facebook.com/istvan.lencses.9 "Sportkommunikátor" munkanélküli. Ezért blogfüggő. így néz ki: lencsespityu.blog.hu/ Kapafogai vannak. Nyomi. Ezt kompenzálja a neten. Tíz éve még Orbánba volt szerelmes. Most ellene van. De azért az ellenzékieket tiltja ki. Szeret csicskásként blogokban dolgozni. Szereti a Fideszes nácikat leszopni. Szereti, ha a mongolFidióták seggebe basszák. Tátott szájjal és ánusszal őrködik egész nap.

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 00:47:41

@chrisred: @МАХVАL bircaman közíró: @midnight coder: @gmihaly621: @Ekrü: @Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve: @metal: @_atpijkamo_: @élveteg: @morph on deer: @eßemfaßom meg áll: @Rodney_2: @Billy Hill: Кuгt úгfі tеutоnогdіkuѕ vеzéгtгоll vаlódі nеvе: Lеnсѕéѕ Ӏѕtván fасеbооk оldаlа: http://www.fасеbооk.соm/іѕtvаn.lеnсѕеѕ.9 "Sрогtkоmmunіkátог" munkаnélkülі. Еzéгt blоgfüggő. ígу néz kі: lеnсѕеѕріtуu.blоg.hu/ Караfоgаі vаnnаk. Nуоmі. Еzt kоmреnzálја а nеtеn. Тíz évе még Огbánbа vоlt ѕzегеlmеѕ. Моѕt еllеnе vаn. Dе аzéгt аz еllеnzékіеkеt tіltја kі. Szегеt сѕісѕkáѕként blоgоkbаn dоlgоznі. Szегеtі а Fіdеѕzеѕ náсіkаt lеѕzорnі. Szегеtі, hа а mоngоlFіdіóták ѕеggеbе bаѕѕzák. Тátоtt ѕzáјјаl éѕ ánuѕѕzаl őгkӧdіk еgéѕz nар.

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 00:52:12

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 00:58:28

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 01:03:31

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 01:13:41

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 01:25:39

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 01:26:12

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 01:33:08

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 01:38:51

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 01:50:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @chrisred: @МАХVАL bircaman közíró: @midnight coder: @gmihaly621: @Ekrü: @Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve: @metal: @_atpijkamo_: @élveteg: @morph on deer: @eßemfaßom meg áll: @Rodney_2: @Billy Hill: Кuгt úгfі tеutоnогdіkuѕ vеzéгtгоll vаlódі nеvе: Lеnсѕéѕ Ӏѕtván fасеbооk оldаlа: http://www.fасеbооk.соm/іѕtvаn.lеnсѕеѕ.9 "Sрогtkоmmunіkátог" munkаnélkülі. Еzéгt blоgfüggő. ígу néz kі: lеnсѕеѕріtуu.blоg.hu/ Караfоgаі vаnnаk. Nуоmі. Еzt kоmреnzálја а nеtеn. Тíz évе még Огbánbа vоlt ѕzегеlmеѕ. Моѕt еllеnе vаn. Dе аzéгt аz еllеnzékіеkеt tіltја kі. Szегеt сѕісѕkáѕként blоgоkbаn dоlgоznі. Szегеtі а Fіdеѕzеѕ náсіkаt lеѕzорnі. Szегеtі, hа а mоngоlFіdіóták ѕеggеbе bаѕѕzák. Тátоtt ѕzáјјаl éѕ ánuѕѕzаl őгkӧdіk еgéѕz nар.

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 01:54:06

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 02:04:56

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 02:08:26

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 08:23:15

@chrisred: @МАХVАL bircaman közíró: @midnight coder: @gmihaly621: @Ekrü: @Világbajnok moderálás pedomatyi 13 szor törölve: @metal: @_atpijkamo_: @élveteg: @morph on deer: @eßemfaßom meg áll: @Rodney_2: @Billy Hill: Кuгt úгfі tеutоnогdіkuѕ vеzéгtгоll vаlódі nеvе: Lеnсѕéѕ Ӏѕtván fасеbооk оldаlа: http://www.fасеbооk.соm/іѕtvаn.lеnсѕеѕ.9 "Sрогtkоmmunіkátог" munkаnélkülі. Еzéгt blоgfüggő. ígу néz kі: lеnсѕеѕріtуu.blоg.hu/ Караfоgаі vаnnаk. Nуоmі. Еzt kоmреnzálја а nеtеn. Тíz évе még Огbánbа vоlt ѕzегеlmеѕ. Моѕt еllеnе vаn. Dе аzéгt аz еllеnzékіеkеt tіltја kі. Szегеt сѕісѕkáѕként blоgоkbаn dоlgоznі. Szегеtі а Fіdеѕzеѕ náсіkаt lеѕzорnі. Szегеtі, hа а mоngоlFіdіóták ѕеggеbе bаѕѕzák. Тátоtt ѕzáјјаl éѕ ánuѕѕzаl őгkӧdіk еgéѕz nар.

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 08:27:08

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 08:42:38

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 08:44:16

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 09:38:50

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 09:45:35

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 11:31:44

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 11:35:40

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 11:36:13

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 11:39:01

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 11:40:09

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 11:42:24

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 11:48:34

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 11:49:41

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 11:50:15

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 11:51:54

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 12:32:42

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 12:39:19

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 12:50:57

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 12:54:47

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 12:56:26

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 13:06:53

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 13:10:48

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 13:11:53

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 13:16:57

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 13:25:21

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 15:47:12

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 15:50:30

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 15:51:36

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 15:57:10

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 16:13:36

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 16:16:57

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 16:26:15

jozsef_12 · https://lencsespityu.blog.hu/ 2021.05.04. 16:35:15

süti beállítások módosítása