MaGYAUR

MaGYAUR

Orbán torzult kereszténysége

2021. június 11. - Magyaur

A nemzeti-populista rendszerek hiába támogatják látványosan az egyházakat; a „hallgató többség” képviselőjének szerepében tetszelgő nacionalista populizmus az, ami sok szempontból keresztényietlen!

Keresztényietlen, mert azt sugallja, hogy légy elfogult! Ne az igazságot nézzed, ne legyél együttérző, inkább csak a szűken vett saját és etnikai közösséged érdekeit védjed - akár hazugságok árán is!

Keresztényietlen, mert a nacionalista-populizmus azt sugallja, hogy ne legyél alázatos! Ne vallj be semmilyen nemzeti, történelmi gyengeséget és hibát. Önkritika helyett a nemzeti közösség minden bűnét kenjed másra; a korábbi uralkodókra, rabszolgatartó államokra, nácikra, kommunistákra stb. Légy kevély, aki a nemzeti-erkölcsi magaslatok felől büszkén és dagadó kebellel lenézhet bátran másokat…

Keresztényietlen, mert azt harsogja: ne törődj másokkal; az elesettekkel, a menekültekkel, cserében azt várja el a világtól, a nemzetközi szervezetektől, hogy senki ne merjen beleszólni a belügyeibe. (Ezért nem kritizálja a nacionalista-populista politikus Kínát, mivel Tibet, Ujguria és Hongkong belügy!)

Keresztényietlen, mert csak az erőt tiszteli: annak van igaza, akinek a kezében van a hatalom. A nacionalista-populista a megvetett csoportok irányában lefelé rúg, a hatalmasságokat pedig bálványozza (pl. Putyint) Ugyanakkor megveti, férfiatlannak tartja a körültekintő, törvénykövető és kompromisszumos  döntéshozatalt…

Keresztényietlen, mert csak az erőt tiszteli: aki tiltakozik, lázad, aki tehát nem veti magát alá vakon a nemzetállami hatalmat képviselő katonák és rendőrök akaratának az megérdemli a brutalitást. Aki az állami erőszakszervezet; tekintélyét és eljárását vitatja, az megérdemli, hogy olyan „balesetet” szenvedjen, mint ami kiváltotta a „Black Matters” mozgalmat.

Amit Orbán Viktor mondott a focisták szolidaritást kifejező féltérdre ereszkedéséről: „Nem tudjuk másképp értelmezni ezt a gesztusrendszert a mi kultúránkból nézve, mint egy érthetetlen dolognak, ami provokáció.” - érzéketlenségre, korlátoltságra és szellemi restségre utal. Az hogy egy "érthetetlen dolog provokáljon" teljességgel ellentmond a nyitott európaias-keresztény gondolkodásmódnak! 

https://24.hu/kozelet/2021/06/10/orban-viktor-leterdeles-provokacio-foci-eb/

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr8916588598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.11. 09:17:41

Kevered nagyon a dolgokat.

Az igazság nem nézhető úgy, hogy ne vegyál tudomást a világról. Nem védhető az egész emberiség, ha annak részéiről lemondasz.

Az alázat nem azonos a hülyeséggel továbbá.

Éppenhogy te akarod, hogy a magyar focisták kövessenek egy abszurd, idegen mintát, csak mert az USA világhatalom.

midnight coder 2021.06.11. 09:48:47

Egyrészt, arról hogy anno Jézus mit hirdetett valójában kb. fogalmunk sem lehet, mert õ ugyan vízen járni, halottat feléleszteni, stb. tudott viszont írni-olvasni nem. Ezért aztán a halála után évtizedekkel keletkezett, szemtanúk által leírt dolgokat mazsolázta ki egy biztottság, és ez az amit bibliaként ismerünk. Másrészt, az ami ebben le van írva max. akkor mûködhetne, ha mindenki Jézus lenne, és tudná produkálni az olyan trükköket mint Pl. kenyér/hal szaporítása.

Az, ha beengedsz Európába egy rakás, az európai civilizációval nem összeegyeztethetõ vallású és értékrendû embert, csak azt éred el, hogy immár nem egy Afrika lesz, hanem kettõ.

chrisred 2021.06.11. 11:17:32

@midnight coder: Afrikába 105-200 éve beengedtek egy rakás, afrikai civilizációval nem összeegyeztethető vallású és értékrendű embert, és nem lett belőle második Európa.

midnight coder 2021.06.11. 11:47:50

@chrisred: Mennyiség kérdése. Dél-Afrikából lett, egy darabig legalábbis. És a gyarmatok is sokkal inkább Európa voltak amíg el nem zavarták a fehéreket, mint most.

chrisred 2021.06.11. 11:53:04

@midnight coder: Ja, annyira valószínűleg Európa is afrikanizálódik, amennyire mondjuk Egyiptom európai lett.

midnight coder 2021.06.11. 15:29:13

@chrisred: Mennyiség kérdése. Ha sikerül lelõni a határon azt a pár százmillió négert aki 2050-ig szeretne majd átjönni a határon akkor igazad van.

gmihaly621 2021.06.11. 16:16:20

Nagyképű, zavaros, süket duma ez is, mint az eddigiek.

AvéCézárVavan 2021.06.11. 18:48:36

@gmihaly621: Nem lehet könnyű ilyen kevés ésszel megérteni, ugye? De mi támogatunk téged! Okosodjál, Miska!

chrisred 2021.06.12. 07:27:16

@midnight coder: Miért nem rögtön pár milliárd.? Aszad, Putyin és Erdogan közös összefogással mindössze egy évben tudott milliós nagyságrendű migránst gyártani. Amúgy évi tíz- százezres nagyságrendről van szó egy félmilliárdos kontinenshez viszonytva. Ezt vesd össze a búrok, illetve Dél-Afrika akkori népességszámával, és mindjárt rájössz, hol hibádzik az analógiád. A migráció csak olyan helyeken jár kulturális átalakulással, ahol gyakorlatilag nem volt őslakosság (Észak-Amerika, Ausztrália), ugyanezt Indiával vagy a Közel-Kelettel nem tudták megcsinálni az angolszász bevándorlók.

a nagy hohoohooo 2021.06.12. 08:29:42

Fura népség ez a fidesz. Közlekednek ereszen, alagútban, repülőn, yachton. Csak a valóság talaján képtelenek járni...höhöö..Milyen kereszténység ? ja az megmutatta igazi mivoltát ,lecsúszott a brüsszeli ereszen ,Isten,haza,család nemzetth néphülyítés leple alatt korrupció,drog ,krvák . A FideSS hazafisága és a kdnp kereszténysége pont olyan mint az utcalányok szüzessége .A templom és család duma a hülyéknek szolgál, pont úgy, mint a hazafiság, magyarságtudat és tsai.
A lopás meg a money - az a fontos, a többi csak maszlag ..Szájer meg csak főzni indult a fak-anál-al! A zsákjában meg liszt volt a nokedlihez..Kaleta meg terheléses támadást akart intézni a pedó szerver ellen... Fidesz kereszténysége. Lopsz, csalsz, hazudsz és hazát árulsz. Hozzád képest Borkai és Szájer egy szent.Egy muki elmegy a katolikus paphoz és kéri, hogy mondjon misét nemrég alaltatott kutyájáért. A pap azt feleli, hogy állatokért nem szoktak misét tartani. De talán a Baptisták megteszik, ha esetleg. Erre a muki megkérdi:
- Mit gondol atyám? Elég lesz arra 10000 Ft?
- Hát miért nem azzal kezdted fiam, hogy katolikus a kutyád?
És mi leledzik a pátosz mögött? Pedofilia, lopás, zsarolás, hazugság, erőszak ... és még lehetne sorolni.Véleményem szerint semmi sem okozott nagyobb kárt még a kereszténységnek, mint a politika, ami rátelepedett; illetve semmi sem okozott nagyobb kárt a keresztény értékeknek, mint azok az egyházi személyek akik ezt nemcsak hagyták, de teljes mértékben kiszolgálják azt.
Szeretett vezérünk szájából elhangzó szavak közül a szeretetnél nincs obszcénabb. (Talán csak a keresztényi szeretet.)
Nagyon hatásos a vallás mögé bújni. Élő pajzs.Orbánék sajnos lejáratják a kereszténységet..
Ez utobbi az o szajabol oximoron..1000 éve is csak az EU támogatások matt lettünk keresztények, délutánra.

röf 2021.06.12. 09:53:09

22-ben újra elbukik az életképtelen, hazudozó ballibbant csürhe. Fölösleges minden dollár, amit beléjük erőltet a nyitott társadalmú másik csürhe. Legyetek hűek a gazdik elméletézez, hulljatok el térdelve. (Kisebbet estek...)

apro_marosan_petergabor 2021.06.12. 10:22:37

BLM?
Rasszista, kommunista mozgalom. Ennek kellene alávetni magunkta, ugyan már. Egy bűnöző rendőri túlkapás során meghalt. Erre építettek egy mozgalmat, amit elsősorban arra haszált a demokrata párt, hogy nyerjen Trumppal szemben. Széső baloldali , anarchista erők állnak mögötte, melyet a demokraták mögött álló tőkés rétegek felhasználtak a hatalom megszerzésére, megtartására. Amúgy az alelnök(néger) azóta már többször elmondta, ne gyertek, ne gyertek bevándorló jelőltek! A szigurú határvédelmi intézkedések maradtak. Pedi az USA jól jár - bizonyos szempontból a délamerikai bevándorlással, Onnan keresztény tömegek jönnek, képzettebbek és ne muzulmánok mint az afrikai bevándorlók többsége.
Igen, keresztények vagyunk, s nem hülyék, jogunk van magunkat, társadalmunkat megvédeni,s úgy élni, ahogy neünk jó, nem megvárni, míg ránk szólnak,őket zavarja a templom tetején a kereszt, vagy egy terem falán, vagy megerőszakolják lányainkat, asszonyainkat.
Aki ezt kimondja, nem polpulista, hanem realista. 150 év iszlám-török elnyomás után (az orszáhg lakossága 4M-ról 1M-ra esett, özvetve ez vezetett Trianonhoz) jogunk van megmondani, eldönteni kiket fogadunk be, kikkel akakrunk együtt élni. Kersztény kultúránkban, templomainkkal, festményeinkkel, nem átírt történelmünkkel. Szabadon, nem píszi és libero véleményterrorral.
Amellett nekünk ne a libero-bolsevik(ateista) oldal mondja el, mi az , hogy keresztény, se voltrabszolagtartók leszármazottai.

A Joda visszatér 2021.06.12. 10:32:39

"Keresztényietlen, mert azt harsogja: ne törődj másokkal; az elesettekkel, a menekültekkel,"

Mennyi Európába jutott "menekült" után mondanád, hogy elég, állj, zárjuk a határokat? 50-100-200 millió után?
A hajléktalanokkal való törődés, a rajtuk való segítés sem azt jelenti, hogy megengeded, hogy a lakásodban éljenek.

A Joda visszatér 2021.06.12. 11:16:05

@apro_marosan_petergabor:

"Egy bűnöző rendőri túlkapás során meghalt. "

Pont ugyanígy halt meg 2008-ban itthon egy bolgár bűnöző, aki ellenállt a rendőri intézkedésnek, és egy szlovák férfi is pár éve egy belga börtönben.

Bogyó 2 2021.06.12. 11:19:46

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Szerintem nem írt arról, hogy követni kellene. De ha a mi kultúránkba ne szóljanak bele, akkor nekünk se kellene az övékébe. Márpedig a kifütyülés pont ezt teszi. Valljátok már be, nincs másról szó, mint, hogy ezek a füttyösök nem akarnak rasszizmus-ellenesek lenni, nekik nincs bajuk a rasszizmussal és ehhez megkapják a politikai hátszelet. Direkt provokálják ezt a felfogást, menő az érzéketlenség, éljen a törzsi háború, hiszen ez élteti a futballhuliganizmust, Orbán politikai szabadcsapatát!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.12. 11:28:00

Amit Orbán ír, az hülyeség. Ez nem provokáció, ez hülyeség. Nem kell követnünk. Hogy az emberek meg fütyülnek mert elegük van belőle az érthető. De provokációnak minősíteni baromság.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.12. 11:29:28

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nem írt ilyet! "Közíróként" alaposabban kellene olvasnod ott a világítótornyod magányában! :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.12. 11:30:33

@A Joda visszatér: Nem írta hogy be kellene fogadni a hajléktalanokat a lakásodba.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.12. 11:31:55

@chrisred: Azért Észak-Amerikában volt őslakosság, csak valahogy erősen lecsökkent a létszámuk. :-((

Bogyó 2 2021.06.12. 11:33:32

@midnight coder: "Egyrészt, arról hogy anno Jézus mit hirdetett valójában kb. fogalmunk sem lehet" Mi van??? Nem találkoztál véletlenül azzal a könyvvel amit úgy hívnak Biblia? Elég jó leírnak benne néhány jézusi gondolatot és nehogy már azzal fárassz, hogy nincs róla filmfelvétel vagy hitelesített tanukkal aláiratott jegyzőkönyv. Mindenki a Bibliában a Jézus Krisztus nevű szereplő által elmondott gondolatokat érti leginkább keresztényi tanításokon és ezt nagyon is tudjuk mi volt. Lényergtelen hányan és kik állították össze, mert az egész egy koherens erkölcsi rendszert alkot. Ezen alapul 2 ezer éve a keresztény egyház. Nehogy levezesd, hogy hát nem is tudjuk mit mondott Jézus valójában innentől kezdve majd Orbán Viktor fogja már a keresztény tanításokat is meghatározni és ő mondja meg mi keresztényi és mi nem. Tény, a Fidesz-szekta már ma is afféle messiásként és prófétaként tekint rá, akinek többet ér számukra a szava a pápánál, a katolikus Püspöki karnál és igen, magánál Jézus szavainál is, megtaláltátok arra is a magyarázatot, hogy vele szemben is miért Orbánt kell követni.
Persze, nyilván a menekültek, migránsok befogadása vagy be nem fogadása nem bonyolítható szimplán a jótékonykodó szempontok szerint, de megtapasztalhattuk, hogy itt messze nem erről van szó, hanem a kifejezett uszításról, gyűlöletkeltésről, az uniformizálásról, a valódi segélyre szorulók problémáinak letagadásáról, elbagatellizálásáról és a számunkra jelentkező problémák felnagyításáról, rémületkeltésről. Mindez csak érzéketlen és eléggé el nem ítélhető önző és valójában nemzetellenes módon, hiszen félrevezeti az embereket, eszköz a hatalom megtartásához, nincs másról szó.

Bogyó 2 2021.06.12. 11:42:58

@röf: Valójában itt gazdija a narancsosoknak van. Náluk működik a vakhit. Orbánnak kezet csókolna, misét mondanak, ódát írnak a születésnapjára. Hol van ilyen Sorosnál vagy egy másik magyar pártvezérnél? Max. a fideszes fejekben, akik ilyesmivel szórják tele amit lehet, mert ők csak ezt a világot ismerik, de valójában nincs ilyen. A nem- fideszes szavazók 99%-át egyáltalán nem érdekli Soros tevékenysége és nem is hiszi, hogy különösebb hatása volna arra ami történik ebben az országban, csak tudják, hogy a NAGY TEstvérnek mindig ki kell találni egy Goldsteint, egy nagy ellenséget, mint anno Sztálinnak Trockijt. Hát itt Sorosra osztotta ezt a szerepet néha Gyurcsányra a propaganda-kommandó. Most meg a netet nem lehet kinyitni karácsonyozás nélkül. Mégha minden igaz is benne, akkor is egy jóérzésű ember számára undorító az ilyen negatív lejárató kampány. Nem azt mutatják meg mi a jó náluk, hanem a lejáratás 10 éve. Nem adatokkal, elemezve, tárgyilagosan, hanem indultból, gyűlölködve, kisstílűen és primitíven. Milyen lelkület kell ehhez? Mert nem egészséges, az biztos.

A Joda visszatér 2021.06.12. 11:53:35

@röf: Ezt az egész térdeléses hülyesége nem értem. Arra emlékeznek, hogy így nyírta ki a rendőr Szent George Floydot?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.12. 11:55:34

@Bogyó 2:

Ők azt akarják, a térdepeleés legyen kötelező. Így joggal fütyülunk.

eloi 2021.06.12. 11:56:26

Ezt valami (hülye) gyerek írta?
Semmit nem értesz sem a világból, sem a kereszténységből, csak nyomod az ellenzéki marhaságokat. Aminek egyetlen célja, hogy sulykoljátok, hogy a kereszténységet maximálisan támogató és durva ellenszélben is felvállaló kereszténydemokrata kormány nem is keresztény.
MARHASÁG!

Ennek egyetlen célja a keresztény szavazók elbizonytalanítása és leválasztása a Fidesz-KDNP-ről. Hogy a nem keresztény ellenzék végre nyerhessen és átvegye az irányítást.
Átlátszó!

A Joda visszatér 2021.06.12. 11:57:33

@Bogyó 2:

"felnagyításáról, rémületkeltésről. "

zsido.com/gettoba-vonulnak-francia-zsidok/

"Az iszlám antiszemitizmus miatt a Párizs környéki településekről menekülni kényszerülnek a zsidó lakosok."

"A közeli Reancy rabbija, Moshe Lewin osztja Benhamou pesszimizmusát. A rabbi attól tart, hogy hamarosan ő lesz Saine-Saint-Denis utolsó zsidó vezetője. “Nagyon aggasztó, hogy Franciaország bizonyos területein már nem biztonságos zsidónak lenni. Öt percre az otthonomtól már ajánlatos levenni a kipát, és elrejteni a Dávid-csillagos nyakláncot.” – mondta Lewin rabbi."

Bogyó 2 2021.06.12. 11:57:45

@apro_marosan_petergabor: Tarthatod magad kereszténynek, de a keresztényi tanításokkal teljesen ellentétesek a nézeteid. Te a törzsi kultúrához tartozol, ami most éppen keresztényinek tartja magát. Persze eszetek ágában sincs szegényeket, menekülteket segíteni, csak annyira, amennyire a ti érdekeiteket szolgálja. Eszetek ágában sincs kinyújtani a karotokat más nemzetek felé, csak a magyarok számítanak.A kereszténység egy globális vallás, Jézus minden emberért halt meg a kereszten. A te kereszténységed az egyházi hatalmi gépezet kereszténysége, amely most éppen keresztényinek tünteti fel magát, 50 éve itt kommunista lett volna. Most éppen ebben utazik, de valójában a hatalmi érdekhez tartozik. Az a fajta kereszténység, amely a nép feletti hatalom gyakorlás eszközét látja ebben, s nem a tanítások szerinti életet próbálja meghonosítani. A ti kereszténységetek lényege nem a kereszténységé, hanem a nem muszlimság, a nem zsidóság, a nem liberálisság, a nem szocialista gondolkodás. Nem az integrálás, hanem a megosztottság fenntartása. Koppány utódai vagytok, nem Szent Istváné, legszívesebben pogányok volnátok, megbocsátás, irgalom, alázat, segítő kéz a rászorultaknak, erkölcsösség, mértékletesség, gyónás? Nem ismeritek ezeket a fogalmakat. Valójában legszívesebben ezt a mezt is levennétek és akkor még yachtozás meg ereszen való csúszkálás után sem kellene kilépni a pártból, dehát szemforgatás nélkül nem megy.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.12. 11:58:41

@a nagy hohoohooo:

Sajnos Zorbán lejáratja a kereszténységét. Pedig ha nem lenne Zorbán, már rég keresztény uralmat valódítottak volna meg a ballib megmondóemberek. De szép is lenne ez az igazi kereszténység!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.12. 11:59:58

@chrisred:

Egyszerűen más volt a gyarmatosítás célja. Észak-Amerikában földet akartak a liberálisok, míg Afrikában munkaerőt.

Bogyó 2 2021.06.12. 12:02:45

@A Joda visszatér: Senki nem mondja, hogy nincsenek problémák, nincsenek szélsőségesek. De ilyen a muszlimok előtt is előfordult. És nyilván azóta is. Az is igaz, hogy nagyobb lehet a mértékük a bevándorlás felerősödése óta. De szó nincs arról, ami a 30-as évek Németországában történt, ahol az állam elnéző-bátorító szeme mellett történtek ilyenek. Igen, ezek a felnagyítások. Nincs arról szó, hogy a francia zsidók tömegével települnének át a "biztonságos" Oroszországba. Még mindig inkább az ellenkezője van, bár aki tehette '90 után elment onnan Izraelbe.

eloi 2021.06.12. 12:03:58

@Bogyó 2: Nem unod még ezt a sok marhaságot leírni?
A fejetekben léteznek ezek a dolgok csak, amivel vádaskodtok, hamis színben tüntettek fel, csúsztattok....

A pőre valóság az, hogy végre kereszténydemokrata kormányzás van, és ti nem bírjátok elviselni.
Ez van.
Megértem, hogy nem keresztényként, nem nemzetiként/nem patriótaként, nem konzervatívként nem szeretitek. És inkább akarnátok ti kormányozni. Ez logikus.
Hogy ezt megtehessétek, az ellenfélről összehazudoztok mindent, más színben igyekeztek láttatni mindent, hogy szavazókat válassztatok le róla.
Mondjuk sajnos ez működik, mert sok a hülye megtéveszthető ember ezen az oldalon is. :-(

Bogyó 2 2021.06.12. 12:06:25

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nyilván ki lehet forgatni a mondandót, de attól, hogy megállapítjuk, hogy nem a kommunisták rendeznék be a legkeresztényibb államot, az nem jelenti azt, hogy akkor a nácik erre a legalkalmasabbak.
Annyit ehhez, hogy a letérdelő ír válogatott egy sokkal keresztényibb országból jött mint amilyen a kifütyülők országa, de majd biztosan megmagyarázzátok, hogy a B-közép rendszeresen jár gyónni a Bazilikába.

eloi 2021.06.12. 12:07:18

@Bogyó 2: Sok-sok alaptalan állítás.

Pl. a nem segítünk senkinek:

hungaryhelps.gov.hu/

A Joda visszatér 2021.06.12. 12:14:00

@Bogyó 2: A muzulmán bevándorlásnak semmi előnye nincs a befogadó európai lakosságra nézve, hátránya annál több. Súlyos biztonsági kockázatot jelent, és rengeteg pénzbe kerül a segélyezés. Ezért kell drasztikusan visszaszorítani.
Egyre többeknek kezd leesni a tantusz:

magyarnemzet.hu/kulfold/dania-hazakuldi-a-szir-migransokat-9664793/

a nagy hohoohooo 2021.06.12. 12:14:59

@apro_marosan_petergabor: És ezt hangok súgták meg a fejedben? A végén még saját magadat kell kialmoznod reggel.Ne beszélj magadban hülyeséget ,mert aztán nem emléxel kitől hallottad hehee..
Eltévedtél a NER sötétben ,közben Ivanka Trump hazafiaknak nevezte a twitteren a "BLM/Antifa-provokátorokat"höhööö
No erre varjá' gombot vazzee!?
Még Trump elnök is elismerte, hogy az őt támogató emberek - nem liberális aktivisták - betörtek a Capitoliumba. Szerdán egy pillanatban azt mondta a tömegnek, hogy „szeretünk”.
Az FBI szerint nincs bizonyíték arra, hogy az antifa részt vett volna a Capitolium megrohamozásában.
A Szövetségi Nyomozó Iroda pénteken közölte: nincs bizonyíték arra, hogy az antifafa mozgalom - az antifasiszta aktivisták laza kollektívájának - hívei részt vettek a Trump-párti tömegben, amely szerdán megsértette a Capitolium épületét.-

Steven D'Antuono, az ügynökség igazgató-asszisztense az újságírókkal folytatott felhívásában elmondta, hogy a Capitoliumot megrohamozó zavargók között semmi nem utal a csoport részvételére
www.nytimes.com/live/2020/2020-election-misinformation-distortions?fbclid=IwAR3a5tHGk-Ayg3affaDwFjG6QJHgMmQaJ_NqY2D_9uTKgqfPF15B-S7lS9k#trump-georgia-election-fraud-

Háthogyne

Bogyó 2 2021.06.12. 12:23:18

@eloi: Neked marhaság, számomra az igazság. Számodra Orbán a keresztényi, Ferenc pápa meg ugye a "demens gazember" ahogy nevezi az udvari költőtök. Ti vádaskodtok, ti csúsztattok, évek óta nézzük ahogy közpénzből teleteszitek az országot a félrevezető, hazug és gyalázkodó óriásplakátjaitokkal, hallgatjuk a közmédia mocskolódását. Kereszténydemokrata kormányzás van? Mégis mitől keresztényi ez a kormány? Mert sok pénzt ad az egyházaknak? Miben érhető tetten a jézusi tanítás a kormánypolitikában, vezesd már le! Itt az emberek helikopterezéseket, 500 milliárdos vagyonokat, yachtozásokat, brüsszeli orgiákat, pedofil képeket tapasztalhattak, barátságot a kommunista Kínával, haverkodást az ex-KGB-ssel, köszönjük szépen ezt a keresztényi értékrendet. Ez keresztényi, patrióta?. Ez csak ilyen a radikális suhancok jobboldaliságát magában hordozó, komoly értékrend nélküli ideológia. Egy valódi konzervatív pártot nem vet ki az Európai konzervatívók pártja. Egy valódi keresztény kormány nem ilyen viszonyban van a Vatikánnal. De persze majd megmagyarázod, hogy itt is mindenki szembejön az országúton és a többi konzervatív meg a többi keresztény a hülye. Rengeteg híveteknél egészen biztos, hogy én többet járok templomba, sokkal inkább igyekszem az erkölcsiség szerint élni és emellett érdekel az ország és a nemzet sorsa. Csak veletek ellentétben én ezt nem azonosítom egy párttal, egy Kormánnyal és pláne nem egy emberrel. Ez a nemzet sokszínű, reméljük így is marad. Én nem szeretném, hogy mindig liberális kormánya legyen ennek az országnak, azt se, hogy mindig szocialista, azt se, hogy mindig konzervatív. De ezt ti soha nem értitek meg mert nem értitek, hogy az egy a tábor, egy a zászló, az egy az uralkodó osztály mindörökké-t jelenti.

kvp 2021.06.12. 12:23:24

A jelenleg hivatalos romai katolikus kereszteny felfogas szerint mindenkit be kell fogadni, minden eltero kulturat turni kell, akkor is ha megolik a keresztenyeket. Ez az okori Romaban is eleg nepszeru nezet volt, sok-sok kereszteny halt meg emiatt, kvazi onkent. A jelenlegi katolikus egyhaz azok leszarmazottaibol all, akik inkabb elbujtak es hazudtak, csak hogy tuleljenek. De most az egyik aktualis papa (mert eppen ketto van eletben), aki egyebkent liberalis vilagnezetu, visszatert az okori vertanuk altal kepviselt iranyzathoz. Keresztenynek kereszteny, de tulelesi strategianak nem az igazi.

Ezzel szemben a jelenlegi magyar kormany foleg reformatusokbol all. Nem annyira vallasosak es a reformacio is inkabb mint egy nemzeti fuggetlensegi mozgalom indult anno es a telepulesi onkormanyzatisaggal egyutt terjedt el, koszonhetoen a nyugattol elszakadt orszagreszek kvazi fuggetlen statuszanak. A fidesz inkabb tekintheto egy nemzeti tulelesparti kormanynak, hasonloan a jobboldalinak tekintett zsido testverpartjaval. Nem hagyomanyosan kereszteny, hanem inkabb zsido-kereszeny ertekrendet kovet, lasd az oszovetsegben leirt nepek es kulturak kozti egyuttelesi szabalyokat, amikre a jelenlegi zsido allam lete is alapul. Mivel ez a zsido nep tuleleset mar tobb mint 5000 eve biztositja, ezert egesz jo mintanak tekintheto. Nem a klasszikus romai katolikus kereszteny ertekrend, amit a liberalisok es globalistak rendre szamonkernek a kormanyon. Ezt a nezopontot egyebkent egy regi szofordulat is megorokiti: a magyarok Istene. (lasd Nemzeti dal)

a nagy hohoohooo 2021.06.12. 12:24:07

@apro_marosan_petergabor: Az intolerancia tolerálása nem szólásszabadság.
A Black Lives Matter megszületésében nem a kirekesztés vagy a kivételezés szándéka játszott szerepet, hanem a törekvés a történelmi gyökerű, rendszerszintűvé merevedett elnyomás korrigálására. Ami többek között olyan statisztikai számokban is megmutatkozik, miszerint egy fegyvertelen afroamerikait két és félszer nagyobb eséllyel öl meg egy rendőr, mint egy fegyvertelen fehér amerikait. De évszázadok távlata is benne van ebben a három szóban a rabszolgahajóktól kezdve a Ku Klux Klan lincselésein és a szegregáción át a neonácik Charlottesville-i vonulásáig az Egyesült Államokban élő feketék visszatérően megtapasztalják, hogy az életük nem számít.

Ezt nehéz átlátni a fehér privilégiumok luxusából.

Pontosabban van, ami a fehér előjogok filterén keresztül nagyon is jól látszik, és itt most a közéleti kérdéseket sokszor nagyon élesen megvilágító humorista, Trevor Noah eszmetuttatását idézzük az elmúlt napok történéseiről. Ő többek között a cikk elején említett Amy Cooper Central Parkban mutatott hozzáállását elemezte ki a George Floyd elleni erőszakből visszafejtve, és arra jutott, hogy a parkban madarakat megfigyelő Christian Cooperre rendőrt hívó nő nagyon is tisztában volt azzal, miként használja a saját fehérségét gátlástalanul arra, hogy egy fekete férfi életét sodorja veszélybe. „Hívom a 911-et, és elmondom, hogy egy fekete férfi veszélyezteti az életem” – fenyegette meg Coopert. Ez a mondat érzékletesen jelzi, hogy Amy Cooper tudta, ebben a felállásban az ő fehér bőrszíne fegyver egy fekete férfi ellen, és a rendszer hagyja, hogy ezt a fegyvert használja.

A legszebb formája a rasszizmusnak az, ha valaki el hiszi, hogy azért azok tehetnek, akiket utál. Tehát nem előítéletnek állítja be, és ő tulajdonképpen egy áldozat, és kikéri magának, ha rasszistának nevezik.
A gyűlölet szítása ide vezet.
Ha a magyar kormány és maga Orbán, nem változtat a megosztó politikáján, nálunk is könnyen visszafordíthatatlan következményei lehetnek.
Még soha nem gyűlölte magyar a magyart ennyire mint most.
Elég volt Kövér, Bayer és a többi, a többséget gyalázó, nemzet kirekesztő beszédeiből.
Jól teszik ha folyamatosan nézik, hogy mi történik most amerika szerte.
Ott a feketék a célpontok, nálunk a romák, a melegek, a liberálisok, a zsidók, és a politikailag másként gondolkodók.
Egyszer már lecsillapodtak a nácik, most viszont tudjuk, hogy kinek a támogatásával, újra erőre kaptak.
Ma már újra szabadon menetelhetnek, tüntethetnek, és a rendőrség, amelynek a rendbiztosítása és a törvény betartatása lenne a feladata hagyja öket szabadon garázdálkodni.
Helyettük dudáló nyugdíjasokat vegzálnak és büntetnek milliókra.
Mindennek egyetlen felelőse van.

veszélyes játék ez, az emberek érzelmeivel és indulataival és ösztöneivel játszani,
mert az érzelmek, indulatok és ösztönök már csak olyanok,
hogy sosem tudod 100%-os kontroll alatt tartani őket

Eddig is a gyűlölet, a megosztás, az uszítás, a nemzet széttépésének vámszedője, nyertese volt.

Ez tette őt egy senkiből valakivé, ez tette őt csóróból dollármilliárdossá, ez tette őt ellenzékiből korlátlan hatalmú királlyá.

"Oszd meg és uralkodj" - Nála jobban senki nem tudja ezt, ebből él, ez az élete.

Konkrétan minél rosszabb a magyar nemzetnek, neki annál jobb. Annál gazdagabb, annál nagyobb a hatalma.

Orbán SOHA nem fogja abbahagyni az uszítást, a megosztást, a nemzetrontást. Ez az érdeke, ebből van luxusprofitja, ebből van luxus élete, ettől érzi magát hatalmasnak.
Orbán nemzetthymegvezető 2010-ben a választási győzelme után a szélsőségesek kapnak két pofont és haza lesznek zavarva...höhöö...
Hol az két pofon miniÁlnoKúr?
Hogyan jutottál el idáig és főképp miért?
Orbán már a 2002-es buktája óta -amikoris minden közvéleménykutató jós höhöö..az ő győzelmét vizionálta pofára esett..hehee..-jött a haza nemlehet ellenzékben ,erőszak,az Erzsébet híd elfoglalása,barikád,majd a nemzet megosztása a kokárda..2006 -ban még erőszakos állam és kormányellenes puccsot is megkísérelt az általa felhergelt ,felbérelt focináci ,huggyosforradalmi ,Satubácsi takonnyáci söpredékével ..
Orbán 2002 óta hatalma bármiáron megtartása érdekében azt a nemzetthynáci talajt trágyázza amiből az a hitleri,szálasi elvetette náci szörny kinőtt.
Nem térgyelünk höhöö..paff dobtam egy seggest höhöö..
De te letérgyeltél a gonoszmultik ,a gonosz kapitalista német autó és fegyvergyárak előtt,a kommunista Oroszország Paks 2,a kínai kommunisták soha megnemtérülő vasútja,az adósrabszolgává tévő kommunista gyarmatosító Fudan egyetem előtt,kiis tömöd a magyar adófizetők milliárdjaival azokat ,eladósítva a magyar népet.
És most begyűjtve 2022-re a focitakonynácik szavazatait letérgyeltél a közpénzmillárdokból kitartott stadionok focináci söpredéke lehúzott zippzárral befogadó slicce elé...höhöö..

Bogyó 2 2021.06.12. 12:24:33

@A Joda visszatér: Igen, nyilván van ebben racionalitás. De nem mindegy, hogy a problémákról őszintén beszélünk vagy uszítunk.

Bogyó 2 2021.06.12. 12:55:10

@eloi: Mi az alaptalan állítás? Mást cáfolj, ne olyat amit nem is mondtam. Pl. nem mondtam, hogy nem segítünk senkinek. Nyilván van, amit fel kell mutatniuk a teljes részvétlenség vádját elkerülendő. És még az is elfogadható volna, sok mindenben egyet is értek, hogy nem az idehozatal a megoldás. Csak közben ne volna az uszítás, a "ha idejössz nem veheted el a magyarok munkahelyét" feliratokkal kezdődő gyűlöletkampány, aminek az eredménye a falugyűlés után kiszúrt kerekek, az m1-en vándorlókat segítőt majdnem megverők, az a fajta rettegéskeltés, aminek az a torz eredménye, hogy a migránst nem látott keleti falusi és erdélyi magyarok félnek legjobban a migrációtól és a minden sarkon külföldiekbe botló fővárosiak a legkevésbé. Ez az egész belföldi célzatú, persze külföldön jobb képest fest a Kormány magáról, mint amit idehaza művel és hát igen, van hungaryhelps, de az uszítás fényében nehéz ezt a bizonyítványmagyarázásnál többre értékelni. Persze, jobb a semminél, ezt nem vitatom. Kár, hogy cserébe hülyének nézik az itthoniakat és tényleg van aki fél mondjuk elutazni Bécsbe vagy Párizsba.

kvp 2021.06.12. 12:57:05

@a nagy hohoohooo: A BLM mozgalom letrehozoi maoistak, akik csak eszkozkent hasznaljak a feketek sorsat es helyzetet a sajat celjaik eleresere. Az anyagi tamogatoik tobbsege globalista nagytokes, akik oket hasznaljak eszkoznek a sajat gazdasagi es politikai celjaik eleresere. A folyamat eredmenye az lett, hogy egy idos es eleg szenilis klantagot valasztottak meg elnoknek es tobbet tettek a rassz alapu szegregacio es kirekesztes elfogadasaert mint az egyebkent nemzeti ellenzekuk az elmult 100 ev alatt a feketek felszabaditasaert. Gyakorlatilag a del partjat valasztottak meg, egy klantag elnokkel az elen es ezt gyozelemkent elik meg. Az amerikai feketek egyre rosszabb helyzetbe kerulnek es az egesz mozgalom egyenesen szembe megy a Martin Luther King altal vallott ertekekkel, ami persze nem meglepo, ugyanis MLK kereszteny is volt, amitol messzebb nem is allhatna a maoista BLM vagy globalista nagytokes tamogatoik. A szomoru az egeszben, hogy pont a feketeknek artanak a legjobban az egesz tortenelmi igazsagosztasi folyamatukkal.

ps: A vicces az, hogy eleg sok kozos elem van az amerikai demokrata part es a magyar kormany strategiajaban, csak mas csoportokat probalnak vele segiteni. Kerdes, hogy a magyar kormany meg mer-e lepni egy olyan nagymeretu demokracia megsegitesi programot mint amilyet az amerikai demokrata part vitt veghez, ideertve az ellenorizetlen levelszavazatok tomeges belfoldi hasznalatat? Valoszinuleg nem, mivel a magyar kormany nem eleg demokrata ehhez, pedig akar 100% folotti tamogatottsagot is elerhetnenek vele vagy ahogy az egyik demokrata kampanymanager fogalmazott a valasztas elott, pont annyit amennyi kell az elvart edmenyhez.

István Tamasi 2021.06.12. 12:59:54

Az elmebeteg suttyó kereszténysége: Csuhások, térdre, imához! / + röhögés/

a nagy hohoohooo 2021.06.12. 13:01:05

Azok, akik kifütyülték a letérdelő ír futballistákat, ugyanazt tették, mintha azt énekelték volna, hogy "indul a vonat...". És külön öröm, hogy Hungaroführer, lám, velük dalolt.
Ez a térdelős gesztus sem jobb, vagy baloldal kérdése. A magyarokat képviselő Orbán olyan szinten elbunkósította az országimázst, mintha a 20. században a nők szavazati joga, vagy egyáltalán: az általános választójog ellen hergelt volna. Aki külföldön jár, ne lepődjön meg, ha magyarázkodnia kell, amiért magyar, és bizonygatnia kell majd, hogy nem, nem fog köztéren sz@rni. Igenis állást kell foglalni az állami szintű taplóság ellen. Vétkesek közt cinkos, aki néma.Ezen nem lepõdöm meg.Mert a kormány olyan antiszemita embereknek szokott dîjakat osztogatni,akik fekete ribancnak nevezik Kamela Harrist.Vagy akik nyilas îròk mūveit preferálják,mint pl.Takarò Mihály.
Havi 5 millióért még a fasisztaságot is bevállalják..De attòl tartok,ezektõl nem idegen a homofòbia,s ingyen is ilyenek lennėnek.
"Magyar ember három esetben térdel le: a Jóisten előtt, a hazája előtt és ha megkéri a szerelme kezét"Na meg akkor, ha éppen önös érdekből a Putyin és a kínai köcsögöket kell leszopni, ugye?
Anyád csáját kultúrafüggő a rasszizmus meg a kirekesztés, te fasiszta okádék. Egyetemes.
Meg az óvodások a fideszes rendezvényeken. A Kóté lányok Borkai előtt. Szájer Brüsszelben stb... Ja bocs és a KDNP-sek kimaradtak. Térdre csuhások...
Hamár lekuporodsz sz.rhatsz is, a legjobb nemzetthy önkifejezés nyilvánosan .. hehee Nélküledre kummantani egy jóbit a pálya közepére hehee .
Senkisem adja parancsba ,hogy térdelj ,senki nem mondja meg, hogy kiállj az emberségért, egy kirekesztés ellen, ez csak olyan emberi érték kéne, hogy legyen .., de nálad-is -erősen deficites-.hehee ... ez jellem, intelligencia, morál, tudás, tehetség, gondolkodásból jön önként és nem az m1 pénteki mikrofonja, nem a kolostor erkélye, senem a békemenet előtti igehirdetés, nem csak a trianoni árok hehee. ..na pontosan erről szól orbán nemzetthy elhülyítése vádold meg ellenfeled azzal amit te követtél, vagy elkövetni szándékozol, mindig másra keni a saját sz.rát, csaxólok Trianont ezért -is -kaptuk jogosan hehee .. a magyarokat nem lehet elválasztani ájrópától..hehee ... 90-től könyörögtek érte ... 98-2002 között éppen Orbán szírta ki a jogállami, stn, .feltételeket a csatlakozásért, még meg sértődött, nem ő írhatta alá, hanem Medgyessy ... hehee..még az aláírásra használt tollat ​​is elutasította a kissértett amit felajánlott neki..2004-ben megkaptuk a kulcsot ájrópához ... 2010-ben átb.szták a kulcsot a kerítésen ... azóta ment Makó vitéz Jeruzsálemtől ..hehee
.Tamás bátya sokat térdelt, a rabszolgartó urai előtt ... pedig aztán ő-sem-akartam önként Amerikába hajókázni ...

A parasztja, ahelyett, hogy kiállt volna, mint egy államférfi és elmondta volna, hogy ha eljön hozzánk vendégségbe az ir válogatott, akkor nem fütyüljük ki őket bunkó módon, hanem tiszteletben tartjuk a térdelésüket, mint ahogy a magyar válogatott mezre mutogatását (ami kb ugyanazt jelenti) es a vegen hangos tapsssal üdvözöljük mindket csapatot es elvezünk egy sportszerű ocimeccset... de nem, neki meg jobban kell uszitani az idiota nemzetthynácijait .
Végeredményben mindegy Orbán fasiszta e vagy nem ,a jelmezbálban azt az arcot választotta és mindenkori,pillanatnyi hatalmi érdekéből szorgalmasan trágyázza a hitleri-szálasi vetést ,amiből az a náci szörny kinőtt .A vicc az egészben, hogy hazaáruló ganajok beszélnek hazaszeretetrőlEz max akkor áll, ha hazaként a bukszájukat értik!
Csaxólok eme magasztos ideológiai nevelésbe. A hazaffyak először mindig a sajátjaik ellen kezdik a gyűlölködést, lásd FideSS.Nem tekintik a saját nemzethez tartozónak , akinek csak kicsit is eltér a véleménye az övékétől,a nacionalizmus a kereszténység és a hazaszeretet mögé rejtik a gyalázatos tetteiket...
Ugye még sosem láttunk olyat, hogy hangzatos, radikális eszméknek behódolt agymosott tömegeket maguk mögött tudva, szerzett hatalmat valamely véreskezű, elnyomó diktatúra? Ja de. Volt ez már elferdített vörös, volt fekete. Most épp zöld.
Nemzetezni és nacionalizmusról értekezni hiábavaló...mindkettő projekt,hatalomtechnikai eszköz a tömegek használatához való hozzáférést biztosítja.Minden nacionalizmus antimodernizációs, etnicista és terméketlen.Pontosítsunk: a jobboldalnak sincs életképes narratívája. A nacionalista populizmus ugyanis csak ideig-óráig tud hatalmon maradni.
Jó lenne már ezzel szembenézni.Ez tehát egy koherens rendszer, amelyben az államot megszálló szűk csoport önkényén felépülő állam és társadalom született.
Ezt nevezik már nagyon rég óta nemzeti szocializmusnak.
Újracsomagolták mert már vállalhatatlanná vált, kicsit modern irányokat kapott,nemzettthynek hazudták, aki meg nem ismeri fel újra lelkesen hallgatja a régi lemez remixét.
A nagy hazafiaskodásnak mindig hullahegyek és füstölgő romok a végeredménye.
(és területcsökkenés.)

Bogyó 2 2021.06.12. 13:01:58

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Ők azt akarják, a térdepeleés legyen kötelező. Így joggal fütyülunk. " Nem tudom ezt honnan veszed, de egyelőre erről nincs szó. Majd akkor lehet fütyülni. De itt az lett kifütyülve, hogy az írek így fejezték ki amit. Most jó volna, ha bennünket a mutogatás miatt fütyülnének ki? Nyilván nem tetszene, joggal. Ráadásul féltérden voltak, ami az athéni katona térdepelése, amit szembe lehet állítani a perzsa hajbókolással. Amiben van tartás is még megalázkodás nélkül. Ennek ellenére én sem szeretném, ha kötelezővé tennék és magam se ezt választanám, ha már kellene valamit. Szerintem is túlzás. De az ő dolguk. Bárdolatlanság ezt kifütyülni.

a nagy hohoohooo 2021.06.12. 13:15:57

@kvp: Ne beszélj magadban hülyeségeket mert aztán nem emléxel ki mondta..heee... .már nem egyszer írtam,Kósának a FideSS rendkívüli és meghatalmazott közhülyéjének volt egy ostoba ötlete,a választásokon való részvételt kössék bizonyos értelmi képesség szinthez.
Már akkor felmerült mi lenne ha az újságokba regisztrálóknál is ez lenne,akkor lehülyéztük Kósát...,de látva téged az a Kósa nemis annyira hülye..
A Maoizmus és a Marxizmus mint Makó Jeruzsálemtől te szerencsétlen hehee..
Khan-Cullors fiatalon magáévá tette az aktivizmust és a marxizmust. „A tizenkét éves lettem.” - írja. "Ez volt az az év, amikor megtudtam, hogy fekete és szegény létem jobban meghatároz engem, mint fényes, reményteli és kész."

www.ted.com/talks/alicia_garza_patrisse_cullors_and_opal_tometi_an_interview_with_the_founders_of_black_lives_matter

Beszoptad nemzetthy szopóroller mint a :
Az állítás: A Black Lives Matter adományai elősegítették az alapító társalapító házvásárlását
A Black Lives Matter társalapítója által megvásárolt ingatlanok ebben a hónapban kerültek a figyelem középpontjába, miután a New York Post beszámolt arról, hogy 2016-ban megkezdődött az úgynevezett „vásárlási kedv ” Patrisse Khan-Cullors.

A közösségi média felhasználói megragadták a jelentést, jelezve, hogy Khan-Cullors gazdagodott a Black Lives Matter mozgalom által.

"Hihetetlen. Nagy fizetési nap hamarosan a (Derek) sovin-per után. ”- olvasható egy Facebook-bejegyzésben április 11-től .

Ez a szöveg Khan-Cullors képét kísérte, amely feltartotta a jobb öklét, és a „Black Lives Matter társalapítója, Khan-Cullors állítólag négy luxusotthont vásárolt”. A bejegyzés több száz megosztást és megjegyzést generált, köztük olyan felhasználóktól, akik azt sugallták, hogy Khan-Cullors profitál a Black Lives Matter adományaiból.

A Black Lives Matter Global Network Foundation mintegy 90 millió dollárt vállalt magára 2020-ban, amikor a faji nyugtalanság országszerte robbant fel, miután George Floyd és Breonna Taylor rendőrök meggyilkolták az Associated Press szerint.

De nincs olyan bizonyíték, amely alátámasztaná azt az elképzelést, miszerint Khan-Cullors 2020-ban országos tiltakozások közepette özönlött adományokat használt fel négy lakás megvásárlásához.

Az az állítás, miszerint a Black Lives Matter társalapítója, Patrisse Khan-Cullors négy luxusotthont vett, hiányzó kontextus, mert további információk nélkül félrevezető lehet. Míg a közösségi média egyes felhasználói szerint a vásárlások bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy Khan-Cullors gazdagodott a mozgalom által, kutatásunk nem tárt fel bizonyítékot arra, hogy a Black Lives Matter Global Network Foundation alapjait ingatlanok vásárlására használták volna fel. Khan-Cullors a szervezet önkéntes ügyvezető igazgatói munkája mellett számos más munkát is betöltött, többek között emlékiratot írt és tartalmat fejlesztett a Warner Brothers számára.

Tényellenőrző forrásaink:
eu.usatoday.com/story/news/factcheck/2021/04/19/fact-check-misleading-claim-blm-co-founders-real-estate/7241450002/

Bogyó 2 2021.06.12. 13:17:11

@kvp: Érdekes teória a református vezetőkről és a zsidó-keresztény ideológia magyarországi megnyilvánulásáról. nem tűnik alaptalannak. De a gyűlöletkeltés, korrupció, hedonizmus azért ebbe a "praktikus" világba sem szabadna, hogy beleférjen. Nem elég, hogy ha kiderül, na akkor kiléptetjük a pártból. Én azt azért nem gondolom, hogy a katolikus egyház hivatalos álláspontja, hogy minden kultúrát túrni kell, akkor is ha megölik a keresztényeket. Ezt semmilyen európai domináns kultúra nem tartja megengedhetőnek, se a liberális-szocialist-konzervatív nézetek, de az egyház sem. Arra azért kíváncsi volnék, hogy Ferenc pápa liberális mivolta miben nyilvánul meg oly területen, amely szembemegy a keresztényi tanításokkal. Mert a vádat már halottam, de gyakorlatilag a migránstámogatáson túl mást nem tudtam felróni neki, de ő ezt pont a keresztényi tanításokra vezeti vissza mint anno Merkel is a befogadást.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.12. 13:19:18

@Bogyó 2:

Írország ateista állam.

A néger rasszista letérdelésnek mi a köze a kereszténységhez?

Bogyó 2 2021.06.12. 13:24:44

@Bogyó 2: "a migránstámogatáson túl mást nem tudtaK felróni neki"

kvp 2021.06.12. 13:28:36

@Bogyó 2: Alapvetoen nem a terdelessel van a gond, hanem azzal a mozgalommal amit ezzel tamogatnak. Mint ahogy nem a naci karlenditessel volt a gond, hanem azzal a nacizmussal amit azzal tamogattak. De ezt akkor sem merte kimondani egyetlen politikus sem vagy a haboru kitorese elott elvi alapon nyiltan szembeszallni a nacizmussal. Egyszeruen nem tetszik a magyarok adott meccsre elmeno reszenek az, hogy tobbfele - egyebkent valos - problemak miatt emberisegellenes eszmeket kepviseloket tamogatnak egyebkent joszandeku emberek. A BLM mozgalom bebizonyitotta, hogy a celjaik elerese erdekeben pont a feketek elete nem szamit nekik semmit. Ez az egesz igy ahogy van nagyon szomoru es szembe megy a Martin Luther King altal almodott egyseges amerika eszmejevel.

ps: A BLM mozgalom (mint a legtobb oket megelozo radikalis szervezet) jol latja a meglevo problemat, majd megmagyarazza egy minden realitastol elszakadt elmelettel (CRT) es ez alapjan javasol egy olyan megoldast ami a gyakorlatban megvalositva sokkal rosszabb mint az eredeti problema.

Bogyó 2 2021.06.12. 13:30:55

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Mitől ateista állam Írország? Az állam hivatalos ideológiája az Isten tagadása? Nem gondolom. Szerintem világnézetileg semleges és a vallások- így különösen a katolikus vallás - szabadon gyakorolható. De sokkal több ember gyakorolja, mint Magyarországon, ellenben nem, része az kormánypropagandának a kereszténységre történő folyamatos hivatkozás. Ne jussunk már el oda, hogy ha nem kifejezetten nőtt össze az állam az egyházzal, akkor az már ateista állam. Hadd lehessen már semleges is valami nemcsak fekete vagy fehér.

n3spr3ss0 2021.06.12. 13:32:34

Röhej, hogy itt egyesek, 2021-ben a gyertyaszopáson vitatkoznak. Rasszista állatok teszik ezt.

morph on deer 2021.06.12. 13:37:35

@eloi:
“ a kereszténységet maximálisan támogató és durva ellenszélben is felvállaló kereszténydemokrata kormány nem is keresztény.”

Hát ha az orbán kormányra gondolsz, akkor bizony igazad van: ez NEM keresztény kormány!
Aki a kereszténységet álcául, megkülönböztetésül, bunkósbotként használja, miközben minden tette, megnyilvánulása ellentétes a kereszténység tanításaival, az lehet egy kereszténynek látszani akaró hazug, képmutató, de NEM keresztény!

Ez sajnos így van, ha nem örülsz neki, akkor is.
Ha ez nem tetszik, akkor erre a helyes válasz nem az lenne, hogy próbálod letagadni a nyilvánvalót, hanem az, hogy próbáld meg jobb belátásra bírni ezt az álkeresztény bagázst, hogy ha már szóban fontos nekik a keresztény értékrend, akkor az tettekben is nyilvánuljon meg!

Az lenne a minimum, hogy akkor keresztényi módon élnek és viselkednek, nem gondolod?
Mert amit most látunk tőlük, az hazugság, nem más.

kvp 2021.06.12. 13:40:11

@Bogyó 2: Eppen az a gond, hogy Ferenc papa nem megy szembe az eredeti vertanu keresztenyek elveivel. Csak eppen ezek a keresztenyek vegul mind meghaltak es az eredeti kereszteny tanokat csak reszben kovetok leszarmazottaibol jott letre a kozepkori romai katolikus egyhaz. Azokrol beszelek akik hajlandoak voltak leterdelni a romai istenek szobrai es a csaszarok elott, csak azert, hogy tuleljenek. Jelenleg is valos keresztenyi viselkedes az, hogy a sajat tulelesunk feladasaval engedjuk a nem kereszteny uj lakosokat ervenyesulni, de hosszu tavon nem jo tulelesi strategia. Ez az amit a zsido nep mar sok evezrede nagyon jo tud. Ferenc papa liberalizmusa csak annyiban ervenyesul, hogy ennek hatasara valasztotta a vertanui elveket a kevesbe tisztan kereszteny, de most mar kozel 2000 eve mukodo, a tulelesre is fokuszalo "hagyomanyos" romai keresztenyseg helyett. Sajnos a globalis kapitalizmus elterjedesenek es a vilagallam letrejottenek egyik feltetele a nemzetallamok megszunese es jelenleg mar csak a tulelesre koncentralo nemzeti zsido-kereszteny csoportok allnak ellen utjaban. A vertanu keresztenyseg onkent vallalt onfelszamolasa pont megfelel a globalista celoknak. Nem tudom a papa ezzel tisztaban van-e egyaltalan.

Bogyó 2 2021.06.12. 13:47:32

@kvp: Nyilván lehet a BLM mozgalmat is kritizálni, de az sem csak fekete-fehér. Nem gondolom, hogy a kifütyülők ilyen alaposan kielemezték ezt a mozgalmat. Ez az a társaság, amely macsó-komplexusban él és távol áll tőle minden, ami nem önfényezés, ami bármiféle esendőséget, sérülékenységet, együttérzést mutat fel olyanokkal, akik nem törzstagok, értsd nem az én érdekeimet szolgálják. Utáják ezeket a gesztusokat. ez az a társaság, amely a meccset se sportnak, hanem harcnak tekinti, ahol levezetheti a felgyülemlett tesztoszteront és a végén egy kis verekedés is jólesik neki a másik csapat szurkolóival. Nincs benne gálánsság, nagyvonalúság, lovagiasság. Az erőt dicsőíti, ami mindez így együtt valahol gyávaság. Könnyű az erős mellé állni. És lehet, hogy egyszer letérdel az asszony előtt, de szerintem ezek pont, hogy nem és templomba se nagyon járnak. Ez csak duma. Ez csak magyarázkodás, hogy ne kelljen ezt csinálni. Azt gondolom, hogy a magyar férfiak többsége felhúzta a szemét a letérdelésnél, hogy most ez mi és miért kell így, idegennek érezzük, bár szerintem ezt más nyugati nemzetek is érezhetik így. A magyar embertől állhat távol a térdelés, de az is, hogy mások tiszteletadását kifütyülje. Ezt meghagyjuk a suhancoknak, meg a politikai hangulatkeltőknek.

Bogyó 2 2021.06.12. 13:53:30

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Tömegesen megszavazták a homokházasságot." Ennek mi köze a kereszténységükhöz? Nem azt szavazták meg, hogy a homoszexuálisok egyházi, hanem polgári szertartás szerint házasodhassanak. Ez annak a része, hogy az állam és az egyház szét van választva. De attól még van egyház és van kereszténység, vannak keresztény vallásukat gyakorló emberek akik homoszexuálisként egyházi szertartás szerint nem házasodhatnak.
Pl- autóval is járnak, pedig arról sem szól semmit sem a Biblia. Na, ugyanez van a polgári házassággal is. Amiről szól, az egyházi házasságkötés, ugyanúgy működik.

a nagy hohoohooo 2021.06.12. 13:57:01

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Birka te szerencsétlen hehee..lehet szeretni-nem szeretni. A mozgalom, amely elindította, a "minden élet számít" szellemében tette. Ebbe a mondatba belerakni nemzetet, kisebbséget, bármit felesleges. Lehet kifütyülni(ami taplóság), de ezzel nem egyet érteni, komoly problémákra utal... Még egy tolvaj miniszterelnöknél is.
azzal ugye tisztában van hogy az elkövetőt akit megfogtak és meghalt, hátrakötött kézzel feküdt földön, egy réndőr teljes testsúlyával a csípőjén, egy pedig ugyan így a hátán térdelt már és így térdelt a harmadik ember a nyakának a hátsó részén hosszú percekig. Ez nem rendőri túlkapás volt, hanem gyilkosság az emberek szeme láttára az utcán. Semmi szükség nem volt a nyakára térdelni a másik két rendőr mellé még harmadiknak teljesen tehetetlen volt már az az ember. Többször kérte a rendőrt, hogy száljon le, mert nem kap levegőt, és ennek ellenére a rendőr tovább térdelt a nyakán, és miután már meghalt nem mozdult, még tovább térdeltek a holttestén, hogy az embereknek ne tűnjön fel, de így is észrevették és próbáltak volna neki segíteni újraéleszteni akár, mert volt épp ott korházi alkalmazott aki meg tudta volna menteni, de a rendőrök visszautasították. Ez ilyen formában egy kivégzés volt. Amihez semmi joguk nincs a rendőröknek. A bűnösöket a bíróságnak kell elítélni, a rendőrök feladata a bűnözők elkapása ártalmatlanná tétele, letartóztatása és nem a kivégzése! Az a rendőr semmivel nem különb a bűnözőktől, teljesen mind1 hogy 10 vagy csak 1 embert ölt meg jogtalanul. Gyilkos!nem az utáni események a vérlázítóak, mert azok már ennek a következményei. Ez az eset a vérlázító és minden ilyen eset az, amikor rendőrök úgy viselkednek mint a bűnözők. Ők nem tehetik ezt meg és pont. Nincs "De", meg "Ha"!
Nem kell egyetérteni, ez egyéni döntés kérdése. A kifütyülés viszont bunkóság volt és ezzel egyetérteni is az!
A másik, hogy a vendégnek és a vendéglátónak is illik tiszteletben tartani a másik kúltúráját. Nem csak a vendégnek a vendéglátóét, mint ahogy azt OV mondja mindíg.
Évekkel korábban kezdeményezte Kaepernick, amerikai futballista, a rendőri erőszak elleni tiltakozásul. Ki is rúgták a klubjától. Gerge Floydnak sem kellett volna meghalnia, a rendőr nem bíró, és nem ítélet végrehajtó. Az ellenfél gesztusát pedig csak a takonynáci tapló B-közép szokta .
kifütyülni.
Az nem kifogás ,hogy Mo.nem tartott rabszolgákat ,á dehogynem ,nem olyan módon mint az USA ,Anglia és több más ország ,de Mo is gyarmatosított és bizony embertelen ,megkülönböztető,lenéző módon bánt a meghódított kisebbségekkel,megis kaptuk érte joggal Trianont .
V. A CSEH — SZLOVÁKOK ÉS A MAGYAROK:
Egy legenda, amit szét kell rombolnunk
A tapasztalataink 1848 óta félelmeinknek adtak alapot. Sohasem volt
még kegyetlenebb elnyomó, mint a magyarok.
acta.bibl.u-szeged.hu/10791/1/doc_005_031-034.pdf

, de hogy többszázezer zsidót és cigányt a halálba küldtek, az egészen biztos. És amíg a németek ezért azóta folyamatosan vezekelnek, itthon igen nagyvonalúan csak rájuk kenjük az egészet, és kibújunk a felelősség alól. Arról nem is beszélve, hogy ez a térdeplés nem csak a BLM-ről szól, hanem a rasszizmusról általánosságban is, amihez bizony manapság is igen sok közünk van. Dehát itt ugye most legfelülről lett kinyilvánítva, hogy mi nemhogy nem akarunk bocsánatot kérni, hanem aktívan támogatjuk is, hogy fennmaradjon a gyűlölet.

Hogy miért és mennyire aktuális a BLM mozgalom és a rasszizmus, mint téma, azt itt, most, ez a komment mező bizonyítja. Ennél icipicit civilizáltabb egy nyugat-európai komment mező a témában, de ugyanez a legyintés, ez a lekezelő gyűlölködés megy ott is. Itt nálunk ugye niggerezés, majmozás, kiröhögés, és/vagy fröcsögés, némi zsidózás, a téma totális nem értése megy. Ezért szükséges a BLM mozgalom. Persze a dolog abszurditását az adja, hogy pl Magyarországon olyanok röhögnek vagy fröcsögnek a feketék egyenjogúsági mozgalmára, vagy a hátrányos megkülönböztetés felszámolására tett lépéseikre, akik fehér keresztényként attól rettegnek, hogy majd 2000 arab miatt ez itt egy muszlim ország lesz. Nem értik az összefüggést a saját nyomoruk és a feketék mozgalma között. Ha itt, Magyarországon kevesebb fizetést kapnának bizonyos munkakörökben csak azért, mert keresztény magyarok, akkor sem értenék, mert a gyűlöletre nem véletlenül mondják, hogy elvakít. Az ilyen ember nem lát maga körül semmit, nem érzékeli az őt körülvevő világot, csak a gyűlölete és rettegése okán leszűkített sajátos kis világát érzékeli, és azt hiszi, ért mindent.

A feketék mozgalmában is sok a túlzás, mert az inga természete már csak ilyen, de ha megpróbálnánk érteni a probléma lényegét, értenénk az egész helyzetet. Arról nem beszélve, hogy a rájuk legyintéssel, a szőnyeg alá söpréssel ezt most nem fogja tudni elintézni a felsőrendű fehér ember. Dehát egy nacionalista, gyűlölködő, szörnyen tudatlan, alulinformált tahó kis országból, mint Magyarország, ezt persze borzasztó nehéz lesz megérteni, átlátni, felfogni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.12. 13:59:02

@Bogyó 2:

Keresztény ember nem adná a nevét perverzek "házasságához".

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.12. 14:00:24

@a nagy hohoohooo:

"a "minden élet számít" szellemében tette"

Nem igaz. A BLM lényege, hogy nem számít minden élet, mert csak afekete élet számít. Próbálj Amerikában megjelenni "minden élet szám1t" plakáttal.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.12. 14:01:17

@a nagy hohoohooo:

"Ez nem rendőri túlkapás volt, hanem gyilkosság az emberek szeme láttára az utcán."

Lehetséges, nem tudom. De akkor se rasszista cselekedet volt.

a nagy hohoohooo 2021.06.12. 14:13:59

@kvp: Attól függ, hogy mások jogait csorbítani vagy a saját jogait védeni akarja.
Te pl. tuti rasszista vagy, ha ez a kérdés ebben az ügyben felmerült benned.

Bogyó 2 2021.06.12. 14:16:29

@kvp: "az eredeti kereszteny tanokat csak reszben kovetok leszarmazottaibol jott letre a kozepkori romai katolikus egyhaz. " Szerintem ez nem genetikai alapon működik. Mindig a tanítás számít, átírták-e a tanokat, változott-e az egyház hivatalos álláspontja. A vallásgyakorlás nem leírt csak tényleges gyakorlási módja - pl. az, hogy néha megszegjük, mert ez a szokás, szerintem nem egy általánosan örökíthető dolog. Egy gyermek a szülei után felfoghatja ugyanígy és teljesen máshogyan is. Valójában a reformáció idején pont a katolikus egyház korruptságával, élvhajhászatával, a tanítások nemegyszer lábbal történő tiprásával szemben léptek fel a reformátorok elsőként Luther, szóval, pont nem ő volt a praktikusan túlélő, bár Münzerhez képest igen. A reformátusok akartak visszatérni a bibliai elvekhez, nem véletlenül, nem jogtalanul. Aztán persze kifejezetten a reformátusok a zsidó valláshoz hasonlóan isteni jelként értelmezve a gazdagodást valóban "praktikusabbá vált, s a jezsuiták meg a katolikus egyház tisztaságát igyekeztek megújítani. Az, hogy Ferenc nem köpi szembe a krisztusi tanítást szerintem nem jelent egy balek önsorsrontó felfogást, mert ami itt megy, az már nyomokban sem emlékeztet a szeretetre, megbocsátásra, irgalomra és így tovább. Ezeket az óriásplakátokat az Arany Horda vagy a Szovjet Kommunista Párt is kitehette volna. A gyűlöletkeltés, uszítás hiánya nem jelent feltétlen értelmetlen önfeláldozást, ellenben a társadalom egymás iránt érzett felelősségében, érzékenységében is súlyos károkat okoz. Szóval én a Vatikánt komolyabb szervezetnek gondolom annál, hogy áldozati bárány szerepet játsszon el, s hamarosan kitűzzék a félholdas zászlót a Szent Péter bazilika tetejére. A Szentszék diplomáciája, befolyásoló tevékenysége hasonlóan az Unió működéséhez sokkal bonyolultabb, mélyebb folyamat, mint azt ahogyan az M1 híradó láttatja velünk. És a legtöbb helyen ilyen primitíven egyszerű politikát hosszú távon a polgári társadalom ellenkezése miatt nem lehet folytatni, de nálunk szűk ez a réteg, Kádár népe a hétvégi telek helyett most a kellően emelt minimálbér és a horvát tengerparti egy hét árán meg van elégedve, más meg nem érdekli.

Bogyó 2 2021.06.12. 14:24:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:"Keresztény ember nem adná a nevét perverzek "házasságához". " Miért nem? A keresztény ember szerint a polgári házasság csak egy jogügylet. Az, hogy homokos vagy sem, nem a házasságon múlik. Miért nem mindegy, hogy a jogi dolgaik rendeződhetnek, ha úgyis együtt élnek, vagy hosszas procedúra kell pl. az örökölhetőséghez, egy haszonélvezethez. Egy keresztény ember a saját életéből igyekszik kizárni a homoszexualitást. De a másokéből nyilván nem tudja. És ezek az emberek bizonyos ügyekben segítségre szorulnak, amit ez a jogügylet, a polgári házasság, segíthet. Egy keresztény ember miért ne segítene a rászorulókon? Még akkor is, ha homoszexuálisok? Nincs ilyen tanítás, hogy a bűnösökön nem kell segíteni, sőt.
Ez egy élhetőbb társadalmat eredményez és nem fertőző.

a nagy hohoohooo 2021.06.12. 14:29:43

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Eddig is nyilvánvalő volt :a meteorológiai jelentéssel szólva :hülyébb vagy a sokévi átlagnál .Derek Chauvin bűnös azokban a vádpontokban, melyek szerint megölte George Floydot, amikor a nyakára térdelt egy minneapolisi utcán tavaly..​.előtte ismerte ,sőt haragudott is rá,még sőtebb a rendőrnek volt már több hasonló,de szerencsére nem halálos kimenetelű erőszakoskodása kizárólag feketékkel..éppen erről a rendőri rasszista előítélekről írtam fentebb ,jójó tomtom te különleges vagy neked orbángazdád seggén bolgár sz.rcsimbók két szó már meghaladja az értelmi képességed hehee..

röf 2021.06.12. 14:33:48

@Bogyó 2: Figyelj, b+, én is pontosan tudom, hogy milyen fszságokat nyom a köztévé napi 24-ben. Sőt, a barmok már elfelejtették, hogy a nagyságrendekkel rátermettebb Tarlós azért bukta Pestet, mert reggel éjjel meg este KariG alkalmatlanságáról szólt a nóta. Ahelyett, hogy a Pesten épült dolgokat reklámozták volna. Félek, hogy megint azt az ostobaságot követi el a kormány, mint anno. Ennyire barmok ezek is. De.... Ha nekem visszajön ez az alkesz pojáca a tehetségtelen, levitézlett pereputtyával.... menedékjogot kérek valamelyik lakatlan szigeten.

morph on deer 2021.06.12. 15:00:12

@kvp:
“ nem tetszik a magyarok adott meccsre elmeno reszenek”

Ennek a bizonyos résznek fogalma sem volt arról, hogy ez nem tetszik neki, amíg alaposan a szájába nem rágták, hogy el ne felejtse már valahogy.
Ez az egész bugyuta mutogatósdi ugyanúgy tervezett volt, mint a fütyörészés, - és egyik sem a focidrukkerek által.
Ők is csak egy ostoba színjáték szereplői, ami újfent azt hivatott bizonyítani a világnak, hogy mi már megint csakazértis kuruc-szittya-kipcsak módon viselkedünk, beeeee…!
Ez akkora ok a büszkeségre, hogy ettől orbán már megint nőtt vagy tíz centit..!
Na nem felfelé, hanem körméretben, de azért az is valami, valljuk be.

morph on deer 2021.06.12. 15:05:06

@röf:
“ menedékjogot kérek valamelyik lakatlan szigeten”

Ez eddig a legjobb!
Nemcsak mint duma, de ötlet is! :)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.12. 15:05:51

@Bogyó 2:

Mert a rossz aktív elősegítése nem méltó keresztény emberhez.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.12. 15:06:46

@Bogyó 2:

"Nincs ilyen tanítás, hogy a bűnösökön nem kell segíteni, sőt."

Így igaz. De ez hogy jön ide?

2021.06.12. 15:11:54

a BLM egy kifejezetten rasszista mozgalom ugyebár.

Dont forget to bring a towel 2021.06.12. 15:34:36

@István Tamasi: igazándiból ilyen nem történt, de ezt az olyan hülyéken kívül, mint te mindenki tudja

2021.06.12. 15:41:23

@kvp:
az mszp egy keresztényellenes szocialista párt, az szdsz egy nemzetellenes liberális párt és az mdf mérsékeltjei állammellenes konzervatívok. felszámolnák a magyar államiságot. privatizációval, pozitív diszkrimációval, kisebbségi hegemónia törekvéssel, stb. ez egy identitás nélküli csoportosulás. és ezzel szemben hirdetnek keresztény államnemzetet.

jelzem róm.kat. egyház is elfogadja a keresztény államnemzetek a létét. azt hirdetik, hogy őket Isten küldte a népekhez (közte a magyarokhoz), hogy üdvösségben. szent jános pál hungarorum gens című apostoli konstitúciója így kezdődik.

A nemes magyar nemzet történelmének hajnalától kezdve a katolikus Egyház - amelyet "Isten küldött a népekhez, hogy «az üdvösség egyetemes szakramentuma» legyen" (AG 1) és amelynek "isteni parancs adta a megbízást, hogy menjen el az egész világra és hirdesse az evangéliumot minden teremtménynek (DH 13) - dicséretes módon töltötte be e nép között üdvösséget munkáló küldetését.

így fejeződik be.
Veletek együtt, Szeretett Testvéreim, Szűz Máriára, a Magyarok Nagyasszonyára bízom mindezek sikeres megvalósulását; Ő, aki Pünkösd ünnepén együtt imádkozott az apostolokkal, esdje ki a Szentlélek bőkezű ajándékait e Nemzetben élő Egyház számára.
Kelt Rómában, Szent Péternél, 1993. május 30-án, Pünkösd ünnepén.
II. János Pál pápa

és van a zsidókereszténységnek egy népellenes, nemzetellenes irányzata. ezek zsidó-keresztyén kisegyházak. a hitgyüli, vagy még az szdsz-es, akinek nagyjából 0 híve van. csak a hitgyüli újabban beállt jobbra izráel nacionalizmusa miatt.

HaD 2021.06.12. 16:34:34

orbánc "érthetetlen provokáció"-ja az amikor a mocskokat elöre felkészíti hogy más kultura szolidáris megnyilvánulásakor füttykoncertezzenek...gondolom amikor elmegy a kedvenc orosz haverokhoz és beugrik egy ortodox misére ott is elkezd füttyülni:):) amikor a helyi pappajtás nem úgy ossza az észt ahogy neki tetszik?!?!....mondjuk a retye rutyájának a zsidó fele(unokazesók nagybácsik:)) biztosan sokszor remek keresztényi vislekedessél segít neki eligazodni a keresztény világban:):)...pont annyira keresztény a faszi mint amennyire a feladata megkívánja.....

István Tamasi 2021.06.12. 17:29:07

@Dont forget to bring a towel: Igazándiból megtörtént. A Parlament jegyzőkönyvei nyilvánosak még az olyan agyatlan fitymaszbirkának is, mint te.

Dont forget to bring a towel 2021.06.12. 17:51:38

@morph on deer: látom te a szurkolói kultúrához is úgy értesz, ,mint az oltásokhoz. sehogy.

Ménár Atya 2021.06.12. 18:29:41

Mondjuk ebben a térdelősdiben teljesen igaza volt orbánnak, kissé fasiszta kezd lenni a dolog, ha nem térdelsz akkor ellenség vagy.
Tehát vélemény terrort alkalmaznak, sőt néhány országban fizikai inzultust, megfélemlítést.
Gondolat rendőrség nem lesz esetleg, akkor lenne kerek az egész.
Ami pedig a bűnöző halálát illeti, hát a tény az tényleg felháborító, viszont az embert aki elszenvedte, kár mártírként beállítani, egy szimpla bűnöző volt, aki épp ellenállt a törvényeknek, ki tudja hányadszor már.
Szóval térdeljen az összes rabszolga tartó, meg indián írtó, nem kell nekünk beállni ebbe a baromságba.

Boldeone Bull 2021.06.12. 18:38:20

@cvsvrs: mondván, hogy a kereszténységet nem lehet összekapcsolni az államnemzettel. össze lehet"

Az " államnemzet " egy kirekesztő, nacionalista felfogása az államnak , hiszen az államot - ha sok nemzetisèg alkotja - akkor szerencsèsebb államalkotó nemzetisègekről beszèlni ,egymással egyenrangú nemzetekről , nem pedig egy a többiből politikai jogokban kiemelkedő nemzetről. Èppen ez a nemzetszemlèlet vezetett a Magyar Királyság felbomlásához , mert szinte az összes nemzetisèg önálló nemzetállami keretekben kívánta elkèpzelni a jövőjèt a Kárpát - medencèben, és nem ismertèk el a magyar kultúrfölènyt . Soknemzetisègű államok nem nagyon tudnak államnemzeti keretek között együtt maradni, annak mindig a számításba vège
Egy másik megközelítès a kultúrnemzet fogalma , a kultúrnemzetbe tartoznak mindazok az emberek a világon - akik kívül is èlhetnek a nemzetállam keretein - akik magyarnak vallják magukat , a magyar kultúrát gyakorolják , a magyar hagyományokat tartják, Magyarországnak szereznek dicsősèget, ès magyarul beszèlnek
De, a kultúrnemzet fogalma nagyon tág : mindenkit magyarnak kell tekinteni , aki önmagát magyarnak vallja
Pl a zsidók azok nem a magyar nèpvallást gyakorolták , de mègis a magyar nemzethez tartoznak , a kiegyezès után nem is kaptak nemzetisègi jogokat , ès nem is kèrtek maguknak : a zsidók többsège beèpült a magyar nemzetbe ès magyar identitást is vállalt.
Vagy: a mostanában egyre több soportoló van , akik felveszik a magyar állampolgárságot , a magyar kultúrát ès nyelvet mèg csak most tanulják , mègis a magyar kultúrnemzethez tartozónak kell számítani őket

A kersztènysèg kèrdèse: nálunk csak egy politikai , hatalmi eszköz Orbánnak
De , Közel sem annyira hatèkony ,mint pl Lengyelországban , hiszen nálunk a keresztènysèg egy sajátos felfogása volt sok helyen divatban " - a nèpvallás . A köznèpek mindig viszolyogtak kicsit a katolikus egyháztól , mert a keresztènysègen belüli vallásszabadságot , szabad vallásèrtelmezèst , az autonómiát tartották fontosabbnak
A reformált keresztènysèg lett a magyarság nèpvallása . A reformáció terjedèse pedig a magyar szabadság- ès függetlensèg törekvèsekkel folyt egybe

A pápa viszont az egyetemes anyaszentegyházat kèpviseli, ( Ecclesia Universalis) ahová bárki csatlakozhat, származástól függetlenül. Neki az egyház globális fennmaradását, fejlődèsèt kell segítenie , így kiemelt figyelem irányul pl Afrikára, Ázsiára, Latin- Amerikára, hiszen ott születik most kb 100 új keresztènyől 98...
Ez egy globális mozgalom is egyben , amely èrdekellentètben van a kirekesztő, xenophobe, nemzetállami szemlèlettel ( Orbán )
Az anyaszentegyház hitvallásának legfontosabb társadalmi vetülete , hogy szeretettel ès nyitottsággal kell fordulni mindenki felè, az altruista szemlèletben , mèg az ellensègek felè is , ès ami a legfontosabb : minden ember egyenlő
Orbán pedig pont az ellenkezőjèt mondja : koncentrikus èrdekkörök határozzák meg a segítès mèrtèkèt, ide ne jöjjön senki , mi különbek vagyunk másoknál, mi egy bezárkózó társadalom vagyunk ,a maga szabott hierarchiájában ...

Orbán nem keresztèny szemlèletű, tulajdonkèppen majdnem mindent máskèpp csinál , mint amit egy keresztènynek kellene , a progresszív gondolkodású pápa , pedig szöges ellentète vilagnèzetben

Gábor Révész 2021.06.12. 18:56:06

@röf: Csak már látnám! És vidd magaddal az agyatlan elvbarátaidat is. Ja, és ne vegyél retúr jegyet!

midnight coder 2021.06.12. 19:19:00

@Bogyó 2: Nem tudni mit mondott. Amivel te találkozol mint Biblia az az a verzió amit zsinatokon kanonizáltak. A nem kanonizált változatot követõket - Pl. gnosztikusok - pedig szépen keresztényiesen kiirtották.

A migrik többnyire az európaival nem összeegyeztethetõ kultúrákból érkeznek - és hozzák magukkal a kultúrájukat is. Erre a problémára nem az a megoldás, hogy ha Hasszán és Abu szétlövik egymás házát akkor rábökhessenek a térképre hogy na, akkor holnaptól ide költözünk, mert idehaza nagyon üldözzük egymást, hanem valahol Afrika területén kell kijelölni területet ahol dekkolhatnak a migrik addig, amíg el nem döntik hogy valóban üldözöttek vagy a segélybõl/lopásból élõk számát szeretnék gyarapítani.

Gábor Révész 2021.06.12. 19:22:12

Igazából azt nem értem, miért kellett ismét összemosni a vallást a politikával. Miért nem lehet elfogadni, hogy lehet valaki talpig becsületes ember, kiváló tudós, művész, vagy egyszerű melós anélkül, hogy hívő keresztény legyen. Egy ateista miért rosszabb, miért kevesebb, mint egy hívő? Miért kap egy egyházi iskolába járó gyerek háromszor annyi támogatást, mint egy mezei állami iskolába járó gyerek?
Az anyázáson kívül szívesen olvasnék észérveket!

midnight coder 2021.06.12. 19:23:00

@Boldeone Bull: Igazából nem nemzetállamról, hanem kultúrállamról kellene beszélni. Idehaza sem a sváb, horvát, sõt kínai kisebbség a probléma. Õk kompatibilisek velünk. Az iszlamista kecskepásztor meg nem. És ez a kecskepásztor amikor átlépi az EU határait nem fogja az értékrendjét, vallását, kultúráját a szögre akasztani, és nem lesz belõle derék liberósbolsi túlhumán, inkább azon csodálkozik, hogy hogy elvette Allah a fehér ember eszét hogy csak úgy odaadja nekik az országát.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.12. 19:37:10

@Gábor Révész:

Lehet rendes ember egy ateista is, de ebben az esetben ó a hite ellenére rendes, nem annak jóvoltából.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.12. 19:38:38

@midnight coder:

" Amivel te találkozol mint Biblia az az a verzió amit zsinatokon kanonizáltak."

Melyik a másik Biblia?

" A nem kanonizált változatot követõket - Pl. gnosztikusok - pedig szépen keresztényiesen kiirtották."

A gbosztikus iratok sose voltak a Biblia részei. A hívők meg nem lett kiirtva, a vallás elhalt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.12. 19:42:09

@HaD:

Rossz párhuzam. Egy másik vallást tiszteletben tartunk, pl. a zsidóknál sapkát veszünk fel, míg a muszlimoknál meg cipőt le. Egy zsidó se várja el, hogy keresztény templomban sapkában legyünk, ahogy egy muszlim se botránkozik meg, hogy a keresztény templomban senkl sincs mezítláb.

De a foci tárdelés viszont arról szól, mindenki térdeljen, s ha nem, akkor csúnya ember.

Gábor Révész 2021.06.12. 19:46:31

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Tehát egy ateista azért jó ember, mert így született, egy vallásos ember pedig azért, mert vallásos. Értem.... Ja, nem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.12. 19:48:48

@Gábor Révész:

Mindenki azért jó meber, mert így dönt szabad akaratából. Senki se születik jónak.

Gábor Révész 2021.06.12. 19:51:59

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Én úgy gondolom, ez az egész térdelős kérdés egy gumicsont! Jelenleg sokkal fontosabb kérdések foglalkoztatják a közvéleményt: a kinaiak trójai falova, a Fudan, az étkezési csekkek miatti gigabüntetés, a jogállamisági eljárás, a vétó intézményének eltörlése, hogy végre kicsvarják a csúti g--i kezéből a fegyvert (meg hasonszőrű hibbant lengyel elvbarátjáéból)

Gábor Révész 2021.06.12. 19:55:21

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Én meg úgy gondolom, mindenki jónak születik, csak aztán elrontják őket. A szülők, a környezet, a körülmények, stb. És a "jóság" fogalma nem feltétlenül metszi a "keresztényi" fogalmát.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.12. 19:56:46

@Gábor Révész:

Mindenki rossznak születik. Nézz meg mit művelnek a kisgyerekek, amikor még nem hatott rájuk a nevelés!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.12. 19:57:33

@Gábor Révész:

A keresztényi több a jónál, hiszen vannak olyan keresztény szabályok melyet többet írnak alá a szimpla jónál.

Gábor Révész 2021.06.12. 19:59:44

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Pont ellenkezőleg. A kisgyerek csak próbálgatja a határait. Mindenki így kezdi. Egyetlen kisgyermek sem gonoszságból csinálja azt, amit csinál. Sajnos a felnőttekről ez már nem mondható el...

Gábor Révész 2021.06.12. 20:00:29

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ezt esetleg a fideszes elvbarátaidnak is elmagyarázhatnád!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.12. 20:01:10

@Gábor Révész:

A kisgyerek még állat. Az állat se nem jó, se nem rossz, mármint állati szemszögből. De ez emberi szemszögből rossz,

Gábor Révész 2021.06.12. 20:02:45

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ezt a nézetedet ne nagyon hangoztasd, főleg nők előtt ne, mert esetleg agyonvernek...

Gábor Révész 2021.06.12. 20:03:40

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Sajnos, erre kevés a rendelkezésre álló 5000 karakter.

Gábor Révész 2021.06.12. 20:09:21

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Lenne, de ad. 1. Sem időm , sem kedvem nincs leírni a fidesz bűnlajstromát. ad.2. ezt nem fogom veled megvitatni, mivel évek óta figyelem a "tevékenységedet", és pontosan tudom, hogy falra hányt borsó lenne minden szavam.
Amúgy nem volt észérved a kérdésemre! (csak úgy mellesleg jegyzem meg...)

birka menet 2021.06.12. 20:11:41

Ha a komcsinak levés hozza a konyhára a szavazatot, akkor orbán komcsi volt.
Ha a liberálisnak levés hozza a konyhára a szavazatot, akkor orbán liberális volt.
Ha a mélymagyarnak levés hozza a konyhára a szavazatot, akkor orbán mélymagyar volt.
Ha a katolikusnak levés hozza a konyhára a szavazatot, akkor orbán protestánsnak kereszteltből rögtön katolikus volt.
Ha más népek gyülölete hozza a konyhára a szavazatot, akkor orbán gyülölködő volt.

És ha mindez egy nap mégse lesz majd elég, mert mostantól
a buzinak levés hozza a konyhára a szavazatot, akokr orbán majd BUZI LESZ.

Gábor Révész 2021.06.12. 20:13:50

@birka menet: Tudod, evvel az a gond, hogy orbán mindez volt... (buzi még nem, de ki tudja. Szájerről is csak sokára derült ki)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.12. 20:21:40

@Gábor Révész:

Simán leírhattál volna mondjuk 3 lényeges dolgot a Fidesz kereszténységével kapcsolatban.

Gábor Révész 2021.06.12. 20:30:21

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Na, próbáljuk meg: 1. A fidesz nem keresztény. Csak azt mondja magáról. Ha keresztény lenne, azonnal elhatárolódtak volna Bencsik pápát gyalázó dumájától. 2. A fidesz nem keresztény. Mert ha az lenne, akkor nem csak szlogen szinten mondaná, hogy "nem hagyunk senkit az út szélén", hanem a gyakorlatban is így tenne. De a gyakorlat az, hogy inkább belerúgják az árokba, aki az út szélére szorul. (Lásd Lázár kijelentését arról, ki mennyit ér) 3. A fidesz nem keresztény. Mert aki keresztény, legalább a tízparancsolatot ismeri (konkrétan a felbarátodra vonatkozó apró kitételre asszociáltam)
De a fidesz bűnlajstromában ezek csak századrendű dolgok. Erre utaltam az 5000 karakter elégtelen voltával.

röf 2021.06.12. 20:30:25

@Gábor Révész:
Várgyá Géza... csak ha a balköcsögök nyernek.... különben nem érvényes az ajánlatom :)

Dont forget to bring a towel 2021.06.12. 20:35:43

@István Tamasi: elsuonnyogtál.. persze ez nem fog téged megakadályozni abban, h holnap ugyanezt behazudd valahova

Dont forget to bring a towel 2021.06.12. 20:36:24

@morph on deer: szépen eltakarodtál te is, miután emlékeztettelek a vakcinás hazugságodra

2021.06.12. 20:41:01

@Boldeone Bull:
te nem fogadod el a keresztény államnemzet fogalmát mondván, hogy az szerinted feltétlen kirekesztő. hanem szerinted mindenki fogadja el a pápaság primátusát. azt, hogy valaki önnön magát kikiáltja egy tévedhetetlen istencsászárnak. arra hivatkozva, hogy szent péter rómában volt püspök. és ő annak az örököse. mert a szentlélek választotta ki erre borgoglió uraságot. aki ebben hinni akar az higgyen benne.

a keresztény államnemzet fogalma nem a pápaságból indul ki. hanem a népvallásból. abból, hogy adva van egy államalkotó népcsoport, ami nemzés útján jön létre ugyebár (ez elemi biológia), ettől nemzet és az keresztény hitűnek vallja magát. tehát a biblikus hagyományt beemeli a népvallásba. és ezt megtehetik, akkor ha az követi az általános emberséget. a keresztény államnemzetbe vetett hit ezen alapul. ez az európai tradíció. és ez vált egyetemessé a földkerekségen.

tehát nem az, hogy van egy homogén biomassza. és nincsenek államnemzetek. olyan a történelemben sose volt. sehol és semmikor. de hihet benne valaki, hogy ez evilági elképzelés. és létrejön egy új kereszténység.

Máté 4
8 Ismét vivé őt az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatá néki a világ minden országát és azok dicsőségét,
9 És monda néki: Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem.
10 Ekkor monda néki Jézus: Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.

az ördög a világ minden országának minden dicsőségét kínálta jézusnak. és azt mondta, hogy a teremtő atyaúristent kell imádni és nem a globalizációt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.12. 20:42:54

@Gábor Révész:

"A fidesz nem keresztény. Csak azt mondja magáról. Ha keresztény lenne, azonnal elhatárolódtak volna Bencsik pápát gyalázó dumájától."

Tehát állításod az: aki keresztény, az egyetért a római pápával mindenben?

Mire alapozod ezt?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.12. 20:44:12

@Gábor Révész:

"A fidesz nem keresztény. Mert ha az lenne, akkor nem csak szlogen szinten mondaná, hogy "nem hagyunk senkit az út szélén", hanem a gyakorlatban is így tenne. De a gyakorlat az, hogy inkább belerúgják az árokba, aki az út szélére szorul. (Lásd Lázár kijelentését arról, ki mennyit ér)"

Kit rúgtak árokba? Mi lenne a nem út szélén hagyás? Konkrétan.

Lázár szövegét nézd meg annak teljes szövegkörnyezetében!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.12. 20:44:50

@Gábor Révész:

". A fidesz nem keresztény. Mert aki keresztény, legalább a tízparancsolatot ismeri (konkrétan a felbarátodra vonatkozó apró kitételre asszociáltam)"

Miben sérti meg a Fidesz ezt a parancsolatot? Konkrétan.

Gábor Révész 2021.06.12. 20:51:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ezt egy szóval sem állítottam. Csupán azt mondtam, hogy ha egy szervezet azt deklarálja magáról hogy keresztény, akkor abban az esetben, ha egyik prominens képviselője a pápára nézve olyan kijelentéseket enged meg magának, ami szembe megy minden jóérzésű ember (lettlégyen hívő vagy ateista) véleményével, akkor a minimum az, hogy nyilvánosan elhatárolik ettől a véleménytől.
Lázár szövege az, ami: Mindenki annyit ér, amennyije van. Itt teljesen lényegtelen a szövegkörnyezet. Ezt a kártyát egyébként már kövér házmester elvtárs köteles sztorijánál elhasználtátok, valami újat kéne kitalálni.
Szeresd felebarátod! Rémlik?????

Boldeone Bull 2021.06.12. 21:15:06

@cvsvrs: tehát nem az, hogy van egy homogén biomassza. és nincsenek államnemzetek. olyan a történelemben sose volt. sehol és semmikor. de hihet benne valaki, hogy ez evilági elképzelés"

Szerintem meg a nemzetállam kialakulása alig több mint 200 èves múltra tekint vissza, kialakulása leginkább a polgári fejlődèssel , a feudális osztályviszonyok felbomlásával függ össze: a nemzetek öntudatra èbrednek ès egysègbe tömörülnek a feudális abszolút hatalmú uralkodóval szemben, ideológiája a klasszikus liberalizmus a nemzetállamok kialakulásának.
A 19. század vègèn pedig megjelenik az államnemzeti gondolkodás , amely azt mondja hogy van egy vezető kultúrnemzet , amely elsődleges az államon belül , ehhez kell igazodni a kisebbsègnek . Emiatt a szemlèlet , ès a demográfiai realitások miatt esett szèt a Magyar Királyság ( Monarchia) mert egy államalkotó nemzet sem akart másodhegedűs lenni az " államnemzet "mögött...

A közèpkorban a nemzeti hovatartozás nem számított , csak rendi osztályhelyzet . A nemzeten is mást èrtettek : a nemesi nemzetet , ebben pedig igen jelentős számban voltak nem magyar származásúak. Különösen a főnemesek között, akik mèg magyarul is alig beszèltek ..
Nagyjából senkit nem èrdekelet az etnikai háttèr , nem vèletlenül hívták be az a románokat Erdèlybe ,a nemeseket foglalkoztatta , mi lehet annak a hosszú távú következmènye ...
A nemzetállami keretrendszer lehet hogy csak időleges kèpződmèny a világtörtènelemben , a globális folyamatok feloldják a nemzetállamokat, új èrtèkidentitások születnek . Először a fejlett országokban törtènik ez meg, kèsőbb a perifèrián...

A pápa - mint a legtekintèlyesebb globális szellemi vezető- tulajdonkèppen egyfajta globális szellemi - erkölcsi egysèget , èrtèk-konszenzust , megbèkèlèst , összefogást hirdet.

2021.06.12. 21:35:25

@Boldeone Bull:
ilyen egy egyetemi kerti parti debrecenben.
www.youtube.com/watch?v=DH-ObwazZYA
vagy egyetemi tanévnyitó bulin vagy száz ország zászlóit behordják orbán stadionjába.
www.youtube.com/watch?v=OPuudRXV9TI
ezeket a fidesz rendezi. debrecenben van cca. 5 ezer külföldi, akiknek egyébként hallgatói részönkormányzatuk van. és mivel évi 50 milliárd forint körüli összeget költenek el, amennyi debrecen önkormányzatának éves költségvetése ezért az állam képviseletében leülnek ezekkel a külfödliekkel tárgyalni. amíg nem akarják felszámolni a magyar államiságot, se a keresztény európai hagyományt, se semmi effélét, amiről budapesten az mszp-szdsz és még az mdf-esek egy balosnak mondott része követel. a soros alapítvány kapcsolt részei. és a többiek.

budapesten a külföldiek közül kiemelnek néhány száz keresztényellenes, nemzetellenes, államellenes felforgatót és azok verik a seggüket, hogy ők ki vannak rekesztve a magyar országgyűlésből. nagyon helyesen. budapest választói ezeket a külföldieket akarja valamiért és azt mondjátok, hogy a fidesz xenofób. errefelé nem xenofób.

debrecenben is van méltóság menete. csak azt a halottakkal és a haldoklók iránti tisztelettel érzékenyítenek. ez kósáné alapítványa.
www.youtube.com/watch?v=dqjw7GwSitY
ilyet nem csinált az mszp-szdsz. hanem a transzneműek mellékhelyiséghasználati jogait terjesztenék ki. vagy hogy az árváknak ne legyen joga nevelőanyához és apához. mert úgy az lmbtqi közösség jogai sérülnek. valóban. és hogy az egynemű párok is jobbak az államnál. az államiság gyalázása. lakásotthonok vannak, ahol 6-8 gyereket nevelhetnek. és miért ne lehetne mondani, hogy elsősorban különnemű meddő párok fogadjanak örökbe azzal, hogy a gyereknevelésbe a társadalom minden tagja besegíthet. de egynemű párok diszpreferáltak. mert a szent korona gyermek alattvalóinak joga van nevelőapához és anyához. ez egy vallási kérdés.

és értem,hogy van egy vallási közösség, ahol nincsenek férfiak és nők. mindenki csak ember. azt szeretnék, hogy a labrisz egyesület érzékenyítsen az óvodáikban. álljanak össze. de miért lenne őket kötelezően a parlamentbe szavazni. miért ne lehetne őket kiszavazni. ez a soros alapítvány és az szdsz maradványa.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.12. 21:54:24

@Gábor Révész:

A római pápa kritizálása nem keresztényellenesség, vedd észre.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.12. 21:55:02

@Gábor Révész:

" Mindenki annyit ér, amennyije van."

Nézd meg mit mondott előtte. Egészen más úgy az értelme.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.12. 21:55:40

@Gábor Révész:

" Ezt a kártyát egyébként már kövér házmester elvtárs köteles sztorijánál elhasználtátok, valami újat kéne kitalálni."

Jó párhuzam. Ott meg egyenesen belemagyarázás volt.

2021.06.12. 21:58:26

@Boldeone Bull:
ez az akadémikus bölcselet. de ezzel szemben jobberek szerint
a 6. századi hun-magyar törzsi nemzet, a 11. századi magyar nemesi nemzet (natio hungarica), a 16. századi polgári nemzet (amit a reformáció hozott létre és később reformkorban teljesedett ki) és a 21. századi népnemzet jogfolytonos. és ezen az 1. századi kereszténység az, ami végigvonul. mert a honfoglalás korában is voltak már mellkeresztek. tehát azt mondják, hogy a kárpát-medencei köznép és a honfoglalók sem feltétlen csak megátalkodott pogányok voltak. a keresztény államnemzet koncepciója az, ami a magyar történelmen végigvonul.

tehát előbb a törzsi vezetők alkották a nemzetet. oda csak beházasodni lehetett. aztán a nemesség ahová beválaszthattak egyeseket az udvarban. később minden házzal rendelkező polgárnak egyenlőnek tekintette magát a nemesi házakkal. ez a reformáció. illetve a reformkori országgyűlésben is érvényesült. főnemesség és a polgárság együttesen törekedtek magyarország felemelkedéséért. és végül a jobbágyok és a cselédek is szavazati jogot kaptak. az a népnemzet. és ezen végigvonul a keresztény államnemzetbe vetett hit.

tehát ez nem a francia forradalom hozta létre. a natio hungarica micsoda? ha nem nemzet, akkor mi? vagy mondjuk a debreceni krónikában folyamatosan nemzetről írnak.
"1594. eszt. Mikor a megharagudt igaz Istennek nemzetünkre szokott büntető ostora, a sűrű tatárság Husztnál kijőve, és szerteszéllyel az országban szörnyű égetést és rablást tőn, a rettegésben, félelemben, fizetésben és ilyen szomorú időben lenni szokott ínségben, nyomorúságban bőséges része volt ezen varasnak."
és a példákat lehetne sorolni.

ti a felvilágosult abszolutizmusból és annak előzményeiből vezetitek le a történelmet. azok hívei a magyar függetlenségi háborúk (bocskai, rákóczi és kossuth) ellenségei. azok az idegen népelemek, akik fegyverrel támadtak a magyar nemzetre. és a nácik a szellemi örököseik és a kommunisták. akik nem keresztények. a német-római birodalom fosztogatóit pogányoknak nevezték. abban az időkben két pogány közt volt kénytelen harcolni a nemzet. ez a közfelfogás.

mondhatod, hogy ezt nem fogadod el. mert itt csak emberek harcoltak. csak egyének. a francia forrradalom előtt nem volt nemzet. dehogy nem.

azt a ii. józsef betelepítette németek fel akarták számolni. de ők a magyar nemzet ellenségei voltak. ahogyna a bocskaival, rákóczival szemben álló németek is. ők a magyar nemzet ellenségei voltak. katonai erővel támadtak magyarországra. és egy részük nem vált magyarrá a mai napig. és ők nem is németek. ők nem a magyaroszági német nemzetiség. hanem akik a kommunisták hangoztatta népellenes szöveget hirdetik.

birka menet 2021.06.12. 22:02:54

@Dont forget to bring a towel:

Megnyugodhatsz, orbán mondta, hogy Csuhások, térdre, imára! Akkor, amikor még kivonult a Trianoni megemlékzésröl. Meg amikor a foci helyett a nemzeti sportja a vallásosok közröhejjé tétele volt. Idöközben azonban megtanulta ya felcsúti diktátorod, hogy kinek a seggét kell kinyalnia, ha hatalomba akar kerülni:

Amikor még Orbán gúnyolta a KDNP-t

Az első parlamentben a fideszesek még gúnyos beszólásokkal húzták a kereszténydemokratákat, kivonultak a Trianon-megemlékezésről. Később sok minden megváltozott.

A Fiatal Demokraták Szövetségét 37 fiatal értelmiségi alapította 1988. március 30-án a Bibó István Szakkollégiumban. A párt neve rövidítve Fidesz, ami latinul többek között becsület, hűség, bizalom, megbízhatóság jelentéssel bír. Liberális, radikális, alternatív erőként fiatalos lendülettel vettek részt a politikában, állást foglaltak a társadalmat feszítő kérdésekben. Ilyen volt a bősi vízlépcső elleni tiltakozás, a romániai falurombolás elleni fellépés vagy az ’56-os forradalomra emlékező demonstráció.

Két évvel később a Fidesz felvételt nyert a világ liberális pártjait összefogó Liberális Internacionáléba. “Megvesztegethetetlen liberálisként” és fiatalos hévvel hagyták faképnél a trianoni békediktátumra egyperces néma felállással emlékező honatyákat 1990-ben. A Ház elnöke: “Több oldalról fordultak hozzám képviselőtársaim, hogy a mai napon emlékezzünk meg a számunkra oly tragikus trianoni béke 70. évfordulójáról egyperces néma felállással. Kérem képviselõtársaimat, álljunk fel! (Egyperces néma felállás, a FIDESZ képviselői kivonulnak.)” – olvasható a parlamenti naplóban.

Jézus Krisztus nevében

Akkoriban a kereszténydemokratákkal sem ápoltak a maihoz hasonló jó viszonyt. Klasszikusnak számít az állítólag többször is elhangzott fideszes beszólás: “Csuhások! Térdre, imához!”, amikor egy KDNP-s képviselő szót kért abban a bizonyos első parlamentben. Nincs ugyanakkor mindent elsöprő bizonyíték arra, hogy mindez valóban ebben a formában valaha is elhangzott.

A parlamenti napló viszont megőrizte Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter “panaszát” 1992 februárjából: “Hadd tegyem hozzá, hogy amikor a kereszténydemokrata oldalról valamilyen vallásos vagy az egyházzal kapcsolatos megnyilvánulás hangzik el, akkor itt mögöttem a frakcióvezető elkiáltja: imához, vagy énekeljük el a Himnuszt. Ezek lehetnek számára humor, de ezek azok az alkotmánysértő dolgok, mikor valakit meggyőződése és értéke szerint gúnyolunk.”
A miniszter mögött ülő frakcióvezető Orbán Viktor volt.

2021.06.12. 22:07:14

@Boldeone Bull:
és ha abban hiszel, hogy a jövőben nem lesznek amerikaiak, európaiak, magyarok, és effélék, akkor miért tekinted kirekesztésnek azt, hogy oké. te ez esetben nem vagy magyar. és abban hiszel, hogy ilyenek már a jövőben nem lesznek. a soros féle nyílt társadalmakban hiszel, hogy lesz egy szekuláris világállam, egy szinkretikus világegyház, a szabad piac és az az ngo-k. és ebben a pénzhatalmi csoportosulásban hiszel. a globális kapitalizmus végső győzelmében. hihetsz benne. de úgy nem lehetsz magyar, magyar érzelmű. európai se lehetsz, mert úgy nincs európa, csak valamilyen globálisan kevert népesség. és azok kiszorítják a keresztény államnemzeteket.

és ebben a modern kori vallásháborúban te az ellenoldalon állsz. de úgy nem lehetsz se európai, se magyar értelemszerűen.

BiG74 Bodri 2021.06.12. 22:17:54

Nincs ezzel a fidesznyik hívőséggel semmi gond.
Egyrészt a fideszes megmondja azt is, hogy ki a hívő, ki a keresztény, és mi a jó egyház. Igy én is bármikor kritizálhatom a hívő keresztény fidesznyikeket anélkül, hogy ténylegesen sérteném a hívő embereket. Aki politikát visz a hitéletbe az erodálja a vallást. Ez már megtörtént a történelem során.
Másrészről, kimutatja a fogafehérjét, jó látni a vicsorgó "hithű" keresztényeket, akiknek sokkal inkább orbán az istene, fidesz a vallása.

Boldeone Bull 2021.06.12. 22:52:01

@cvsvrs: Ahogy a " keresztènydemokrácia " politikai hitvalláskènt beállítása újabban , úgy az állami szintű xenophóbia, antimigráns álláspont is inkább egyfajta populista propaganda, amely leginkább a nèp befolyásolását ,a hatalomhoz kötèsèt szolgálja. A hatalom maga által kitalált közös identitás- pontokat ad a közössègnek, mellette nagyon fontos a külső és a belső ellensègek megjelölèse, hiszen az ilyen vèszterhes időkben össze kell fogni a libsik , az idegenszívűek , Sorosèk, a migránsok, a nyugat, civil szervezetek a szexuális kisebbsègek ellen ...Már ebből a felsorolásból is látható , milyen hatalmas a veszèly: a felsoroltak mind az orbáni "keresztèny nemzetállam" lètèt veszèlyeztetik, így össze kell fogni ellenük...

A menekültekkel való embertelen bánásmód is ennek a gyűlöletkeltő- propaganda politikának a rèsze- többek között azèrt is van problèmája a pápának Orbánnal , mert a magyar rendszer menekültügyi rendszer "világhírre" tett szert a kirekesztő, menekültellenes joggyakorlat miatt , de eljuthatott hozzá a sok "kedves " kritika is a kormánypárti sajtóban : " vèn demens, migránspápa" , stb..
A keresztèny hit szerint azonban meg kell bocsátani az ellensègeknek is, meg kell győzni őket , jósággal , így a pápa találkozik majd Orbánnal rövid időre, de győzködni biztos nem fogja szerintem...

Boldeone Bull 2021.06.12. 23:06:23

@cvsvrs: azt a ii. józsef betelepítette németek fel akarták számolni. de ők a magyar nemzet ellenségei voltak. ahogyna a bocskaival, rákóczival szemben álló németek is. ők a magyar nemzet ellenségei voltak. katonai erővel támadtak magyarországra. és egy részük nem vált magyarrá a mai napig. és ők nem is németek. ők nem a magyaroszági német nemzetiség. hanem akik a kommunisták hangoztatta népellenes szöveget hirdetik."

Dehogy voltak a magyar nemzet ellensègei ! Hogy lehet ekkora butaságot mondani ?
Azért telepítettèk őket a Magyar Királyság területére, mert a lakosság kipusztult a török dúlás után ès kellett a szakmához èrtő, dolgos , nèmet paraszt- munkás kèz
Az èn őseim is egyik ágon betelepült nèmetek, másik ágon pedig debreceni , nemes eredetű , debreceni cívis polgár
A nèmet telepesek hozták meg a polgári fejlődèst Magyarországra , a 19. szazad elejèn Buda és Pest lakossága , a többsèg meg nèmetül beszèlt Magyarországon polgárság =nèmetsèg majdnem ...
Az alföldi paraszt - polgárok , mint ti is , inkább parasztok voltak mint igazi kultúrpolgárok
A nèmetek ezzel szemben az egèsz magyar kultúrpolitikára hatalmas hatást gyakoroltak :
Klebelsberg Kuno, Homan Bálint, Herczeg Ferenc - a 3 nagy ikon -, mind nèmet volt , mègis nagy magyarok lettek !

2021.06.12. 23:07:21

@BiG74 Bodri:
mivel a pártok közül csak a fidesz támogatja a vallás közösségi jellegét ezért egy zsidókeresztény hagyományokban vagy a népvallásban hívő nem nagyon válogathat a politikai pártok közül. a többi azt mondja, hogy a vallás magánügy. és ebből következően a hitet kirekesztené a közéletből. értelemszerűek őket a hívők nem választhatják. a libertárius kereszténység a fideszben van. a keresztényszocialisták. a nemzeti liberálisok. a népi baloldal. a tradicionalisták és a refomáció és a reformkör szellemiségét követő polgári konzervatívok is csak a fideszt választhatják. vagy egyiket se.

és ezzel szemben a legkülönfélébb hitetlenek állnak. az ellenzéki értelemiségben még valódi technokraták sincsenek. mert még az is a fideszben van, vagy valódi függetlenekből állnak. az ellenzéknek egyszerűen nincs identitása. egy ellenkultúra, ami mindent és annak az ellenkezőjét is tagadja.

2021.06.12. 23:13:55

@Boldeone Bull:
a betelepített németek egy része a keresztségben magyarrá vált. a magyar nép, a népvallás, a népegyház oldalára álltak szemben a habsburgokkal. persze nagyon sok német is harcolt a magyar szabadság oldalán. nemzeti liberálisként. csak ugye van egy nemzetellenes liberalizmus és a jelenkori budapesten az a meghatározó. de ez nem a német nemzetiség, hanem az identitás nélküliek. németek, akik nem németek a család náci múltja miatt vagy valamiért. nem-németek és nem-magyarok.

2021.06.12. 23:24:13

@Boldeone Bull:
a magyar polgári fejlődést a reformáció és a reformkor alapozta meg legalább is a magyar hitvilágban. értem, hogy budapesten úgy tartják, hogy betelepítettek. azok nem a civisek, hanem a hospesek. akiknek egy része magyarrá vált, egy része német nemzetiségű. ők leginkább a fideszben vannak. utóbbiak biztosítják orbán kétharmados többségét. és egy részük a többségi magyarok ellensége, egy része identitás nélküli. nem német és nem is magyar. soros féle nyílt társadalom totalitásában hisz. hihetsz benne. de úgy aligha lehetsz magyar.

2021.06.12. 23:41:26

@Boldeone Bull:
a felmenőid véletlen nem úgy kerültek debrecenbe, hogy ide rendelték őket. a wermacht kötelékében errefelé harcoltak. százával estek el azok a katonák. elvitte őket az orosz front. kiásták őket a honvédtemetőből. és nagyrészt budaörsre szállították a tetemeiket. ezek a családok nagyrészt még mai napig azt vallják, hogy felette állnak a többségi magyaroknak. ezek nem német nemzetiségűek, mert a családjuk náci múltja miatt ezt nem vállalják. de nem is magyarok, hanem magukat a magyarok felett álló identitás nélküli csoportosulás. németek, akik nem németek. a kommunistákkal. a zsidók, akik nem zsidók.

nem ezen a családok történetéből vezetjük le a polgárosodást. ők ii. józsef helytartóinak leszármazottai. hanem abból a korból például
maróthy györgy,
hu.wikipedia.org/wiki/Mar%C3%B3thi_Gy%C3%B6rgy
vagy hatvani istván
hu.wikipedia.org/wiki/Hatvani_Istv%C3%A1n_(orvos)
ezeket az elesett wermacht katonákat sajnáljuk. az oroszok is tisztességgel el vannak temetve. a románok is. akárki, akármilyen hadseregnek meghalt ennek a városnak a határában az nem ellenség többé. a budaörsi németek nem kérik, hogy őrájuk emlékezzünk. nem tesszük. nem ők a polgárosodás meghatározó alakjai legalább is errefelé.

Boldeone Bull 2021.06.12. 23:48:51

@cvsvrs: a libertárius kereszténység a fideszben van. a keresztényszocialisták. a nemzeti liberálisok. a népi baloldal. a tradicionalisták és a refomáció és a reformkör szellemiségét követő polgári konzervatívok is csak a fideszt választhatják. vagy egyiket se.
és ezzel szemben a legkülönfélébb hitetlenek állnak"

Mièrt állnának ezzel szemben a "hitetlenek"?

Egy baloldali nem lehet keresztèny? Ugyan már! Az őskeresztènysèg kommunisztikus elveket hirdetett , de a modern keresztènyszocialista mozgalom is rèszben elvetette a magántulajdont, a vagyonfelhalmozást pedig közössègellenesnek ítèlte.
Ugyanakkor, nem minden jobboldali automatikusan keresztèny , hiszen akik etnicisták, nacionalisták , sovènek , szèlsősèges esetben rasszisták , nem lehetnek keresztènyek mert ellenkezik a keresztèny hittel.

Te minden szempontból a kirekesztő nemzetszemlèletben hiszel, ahogy a kormány is: aki máskèpp gondolkodik, máskèpp èli meg a nemzeti identitását, azt automatikusan idegenszívűnek , nem magyarnak próbáljátok beállítani , ez viszont nem keresztènydemokrata szemlèlet, hanem maga a fasizmus!

Boldeone Bull 2021.06.13. 00:04:11

@cvsvrs: felmenőid véletlen nem úgy kerültek debrecenbe, hogy ide rendelték őket. "

Nem. Anyai ágon rendelkezem nèmet felmenőkkel. Apai ágon az egyik leghíresebb debreceni család melynek egyik ága nagybirtokos volt, többek között abból származik Baltazár Dezső püspök, Vásáry István polgármester ès fia a híres zeneszerző Vásáry Tamás . A másik ág közèpbirtokos család volt , onnan erednek a közvetlen ősök
Az eredeti ősök pedig Chatillon Anna királynè testőrei voltak , így kerültek először Antiochiából Bizáncba ( talán szír harcosok lehettek a nèv alapján)

2021.06.13. 00:06:08

@Boldeone Bull:
vagy mondjuk weszprémi istván.
hu.wikipedia.org/wiki/Weszpr%C3%A9mi_Istv%C3%A1n
vagy sinai miklós
hu.wikipedia.org/wiki/Sinai_Mikl%C3%B3s
még egyszer ők a fentiekkel ii. józsef idején debrecen életében jelentős szerepet játszottak. a magyar polgárosodás oldalán álltak a bécsi helytartótanáccsal szemben.

részben ii. józsef kortársa még budai ézsaiás is .
hu.wikipedia.org/wiki/Budai_%C3%89zsai%C3%A1s
és ugye fazekas mihály.
hu.wikipedia.org/wiki/Fazekas_Mih%C3%A1ly
és lehetne sorolni. csak egy kommentben nem enged több linket a blogmotor.

2021.06.13. 00:08:24

@Boldeone Bull:
akkor tessék itt van néhány név ii. józsef korabeli debrecenből.

2021.06.13. 00:21:54

@Boldeone Bull:
vagy mondjuk rákóczi idejében a városi nagytanács élére a plebejusok népszószólót választottak. amit egy kisebb városi felkelés előzött meg. létrejött a nemes kalmár társaság. (csakhogy érthető legyen. debrecen városa volt a nemes. és bármelyik polgár tagja lehetett a kereskedő társaságnak. akkor épült a hortobágyi csárda. akkor alakult a kollégium mellett működő tanítói társaság. csak még eközben császáriakkal. szanaszét dúlták az akkor 20-25 ezres lakosú várost. négy alkalommal voltak kénytelenek elmenekülni a környékbeli erdőkbe, tokajba és mindenfelé, amerre csak tudtak. és velük szemben léptek fel a kuruc hadak. ők álltak a magyar szabadság oldalán. akkor is ha szedett vetettek voltak. a magyar szabadság abból következik. és van egy másik liberalizmus is. az nem keresztény és nem magyar. kétségkívül az van többségben a jelenkori budapesten. és lehet, hogy ezeket felülírja a #teamdobrev. de az is lehet, hogy nem.

2021.06.13. 00:37:56

@Boldeone Bull:
egy baloldali is lehet keresztény. keresztényszocialista. és lehet még népi baloldali is. csakhogy budapesten egy kereszténységgel és a népiességgel szemben álló kommunisták vagy volt kommunisták vannak többségben. errefelé a fidesz és a jobbik a tanácsköztársaságot (!!!) is megünnepelte a 2019-es centenáriumon. abból a szegény parasztok vidékies önszerveződését és azt, hogy asszonyokat választottak a hivatalok élére.

vagy mondjuk jövő szerdán jún. 16-án lesz nagy imre mártírhalálának és újratemetésének évfordulója. nem nagyon hallani a 444 vagy akármilyen baloldali médiumban a megemlékezésről. hanem csak mint a partizánok, nincs múltjuk, se jövőjük, mert nincs identitásuk.

2021.06.13. 00:51:52

@Boldeone Bull:
ha a szociális/szocialista állam és a keresztény egyházak nem kapcsolódhatnak össze, akkor ugye nincs keresztényszocializmus. az a felvilágosult hitelvekkel ellentétes. é úgy egy baloldali nem lehet keresztény.

mondjuk 50-en jelentkeztek, hogy kifestik a mentő állomást. és ezt támogatták azt a keresztény egyházak. egyesek a jézus sztoriban hittek és úgy festettek. és ezt támogatta még jónás gézáné, aki 50 lángost küldött. ez ugye az állam (a fidesz), az egyház és a piac összefonódása.

budapesten azt mondják, hogy ezt így nem lehet. mert az állam, a templomi hívők külön festegessenek. és a lángossütő is különüljön el a csr támogatással, mint egy multi. jónás gézáné csak ne sütögessen lángost egy hívőnek, vagy egy fideszesnek.

Boldeone Bull 2021.06.13. 00:59:24

@cvsvrs: csakhogy budapesten egy kereszténységgel és a népiességgel szemben álló kommunisták vagy volt kommunisták vannak többségben"

Budapesten a globális szabad szellemisèg uralkodik , ahogy minden világvárosban - legyen szó akár Moszváról, Isztambulról - az emberek többsége a progresszívebb szellemisèget követi. Ez általában az iskolázottságal, a műveltsèggel függ össze, hiszen a művèszek ès a tudósok mindig is inkább a globális igazodási pontokhoz kapcsolódnak jobban , ők azok akik behozzák a világtrendeket, az új tudást ès innovációkat ès ők is versenyeznek a nemzetközi tèrben . Akik pedig a provinciális lètben mozognak , sok esetben kevès információjuk van a világról, vagy nem elèg kèpzettek, ők nem lehetősègkènt is, hanem csak veszèlykènt tekintenek erre a folyamatra , ők a populista pártok , pl a Fidesz szavazói..
Budapesten nyilvánvaló hogy inkább egyfajta globalizációs engedő, szabad attitűd van , hiszen az emberek többsège erősen beintegrált a globalizációba, sőt , nyertese annak ...
..de , valahogy így volt már Sínai Miklós , Maróthy György és Fazekas Mihály idejèben is , hiszen mindhárman a felvilágosodás tanait ès fejlettebb tudományt mentek tanulmányozni nyugatra , ès azt hozták haza ...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.13. 01:01:19

@cvsvrs: "budapesten azt mondják, hogy ezt így nem lehet. mert az állam, a templomi hívők külön festegessenek. és a lángossütő is különüljön el a csr támogatással, mint egy multi. jónás gézáné csak ne sütögessen lángost egy hívőnek, vagy egy fideszesnek." - ez baromság.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.13. 01:05:37

@cvsvrs: Na akkor idézzél jobboldalit! Mert én nem találok a googlival. Szóval a rohadt jobbos média nem emlékezik meg Nagy Imréről. A mai jobbosoknak nincs semmilyen múltjuk, csak a szar frissül a nyelvükön Orbán seggéből.

Ekrü 2021.06.13. 01:10:41

Ez az egész úgy röhejes ,ahogy van. Legalábbis megszólni a szurkolókat azért mert kifütyülik az ellenfél csapatát,bizony elég röhejes,bármi is az ok.Ahogy az is amikor egy ateista újság ateista újságírója próbál kioktatni a kereszténységről.Ahogy az íreknek joguk van térdepelni ( már ha szívből teszik és nem pedig azért mert félnek a retorziótól) úgy a szurkolóknak is joguk van fütyüléssel kinyilvánítani a véleményüket ha valamivel nem értenek egyet. Azt pedig,hogy ki az elesett, akin segíteni kell azt mindenkinek joga van saját magának eldönteni ,nem pedig egy pár liberális megmondóember privilégiuma. Ha én úgy gondolom,hogy a határon áttrappoló papírok nélküli fiatal férfiak nem elesettek,akkor bizony azt jogom van így gondolni anélkül,hogy ezért engem bármilyen hátrány érhetne.

Boldeone Bull 2021.06.13. 01:24:12

@cvsvrs: ha a szociális/szocialista állam és a keresztény egyházak nem kapcsolódhatnak össze, akkor ugye nincs keresztényszocializmus. az a felvilágosult hitelvekkel ellentétes. é úgy egy baloldali nem lehet keresztény."

Budapesten nem akarnak az emberek sem nemzeti- sem nemzetközi szocializmust. A keresztènysègre pedig - az államtól az egyházat elválasztva - az egyèn magánügyekènt tekintenek legtöbben , elismerve egyházak fontos szerepèt pl. a szociális szfèrában
A 21. században , posztmodern korban már nem lehet a magyar államot egyházi alapon szervezni. A "keresztènydemokráciának " egynek kellene lenni a sok politikai , ideológiai pártpolitikai irányzat között , amely egy demokratikus politikai versenyben hatalomra juthat, de nem lehet kizárólagosan meghatározó ideológiai áramlat ...
Más kèrdès , hogy Orbán keresztènydemokráciája messze van az nyugati keresztènydemokrata, keresztènyszocialista elvektől..
Mondjuk , illeszkedik a múlt század kezdetènek magyar keresztènyszoci hagyományaiba , hiszen , hasonlóan a kirekesztő , mèrgező etnicizmust helyezi közèpponba ( Prohászka Ottokár ) azaz: nem is igazán keresztèny alapelveiben ...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.13. 01:24:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Sehol sem írta hogy az keresztény ellenesség lenne. Az értő olvasás egy "közírótól" elvárható lenne.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 06:10:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"ha egy szervezet azt deklarálja magáról hogy keresztény, akkor abban az esetben, ha egyik prominens képviselője a pápára nézve olyan kijelentéseket enged meg magának, ami szembe megy minden jóérzésű ember (lettlégyen hívő vagy ateista) véleményével, akkor a minimum az, hogy nyilvánosan elhatárolik ettől a véleménytől"

chrisred 2021.06.13. 06:19:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ebben az van benne, hogy csak álkeresztény, szóba sem kerül, hogy keresztényellenes lenne.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 06:28:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Szerinted mi a mondat értelme? Nem az, hogy aki a római pápa ellen van, attól az igaz keresztény elhatárolódik?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 06:29:27

@chrisred:

Nem. Álkeresztény, azaz nem igazi keresztény.

De nézd a mondandója értelmét.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.13. 06:39:43

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: És az miért keresztényellenes? A "közírói" vizsgán hogy mentél át? Elég volt letérdelni egy Putyin kép előtt?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 06:46:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nézd meg az előzményt. Az illető igyekezett felsorolni érveket e aFidesz keresztényellenességére, s ez volt az egyik érve. Lám, azóta el is tűnt, maga is rájött, hogy érvei rosszak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.13. 06:50:27

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Idézd hol írt a keresztény ellenességről! Már az előzményekről hadoválsz, igyekszel belemagyarázni, szóval leégtél értő olvasásból. :-)) Szóljunk neki írjon oroszul, azt jobban megérted? :-))

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 07:10:19

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"A fidesz nem keresztény. Csak azt mondja magáról. Ha keresztény lenne, azonnal elhatárolódtak volna Bencsik pápát gyalázó dumájától." - olvastad ezt?

Gábor Révész 2021.06.13. 07:16:35

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Eltűntem, mert nekem van az interneten kívüli életem is.
Megismétlem: nem vagyok keresztényellenes, csak egyszerűen nem tudom tolerálni, hogy egy magát keresztényinek definiáló párt szó nélkül eltűri, hog egyik jeles képviselője olyan jelzőkkel illeti a keresztény egyház legmagasabb poziciójában lévő vezetőét, ami mindenki számára elfogadhatatlan.
Ennél világosabban már nem tudom leírni. De azért állítsd nyugodtan az ellenkezőjét, már fel sem tűnik, hogy nem érdekelnek a tények.
Jut eszembe: még mindig nem válaszoltál észérvekkel az általam felvetettekre, csak rugózol egy kiragadott gondolaton. Bezzeg nekem meg kéne ismernem Lázár egész életművét, hogy elhelyezhessem benne az idézett mondatot.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 07:22:27

@Gábor Révész:

" nem tudom tolerálni, hogy egy magát keresztényinek definiáló párt szó nélkül eltűri, hog egyik jeles képviselője olyan jelzőkkel illeti a keresztény egyház legmagasabb poziciójában lévő vezetőét"

Ez a te bajod. Nem tudsz valamit tolerálni.

De te nem ezt mondtad, hanem azt, hogy a Fidesz nem keresztény, mivel tolerálja azt, amit te nem tolerálsz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 07:23:22

@Gábor Révész:

"még mindig nem válaszoltál észérvekkel az általam felvetettekre"

Konkrétan mire nem válaszoltam. Le tudnád írni?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 07:27:31

@Gábor Révész:

"már fel sem tűnik, hogy nem érdekelnek a tények"

A tény és a tényekről általad alkotott vélemény az nem ugyanaz.

A kiiinduló pont: azt mondtad, a Fidesz nem keresztény, s erre hoztál 3 érvet. Én meg ezeket cáfoltam. Te pedig vitába szálltál az egyik ellenérvemmel, lásd a római pápa témájával.

Reszelő Aladár 2021.06.13. 07:51:20

Hűha. Megint egy nettó ateista (az ateista istentagadót jelent), akarja megmondani, hogy hogyan kell jó kereszténynek lenni.
Kicsit hiányoltam a történetből, hogy Magyarország milyen történelmi bűnöket követett el úgy az elmúlt 1000 évben, ami miatt a szabad véleménynyilvánítás jogán se lenne másokat kritizálni egy-egy tette alapján.
Talán kimondható, hogy térdelés ügyben Magyarországnak nincs adóssága. Államként nem vettünk részt sem beszerzésben, sem szállításban, sem felhasználásban, pénzt sem fektettünk bele és az intézmény nálunk sosem létezett.
Orbán Viktor pedig egy vezető, aki igenis gondol valamit a világról, tetszik/nem tetszik. És alapvetően a cselekvő fajta, aki tesz is ezért. Döntést hoz, konfliktust vállal. Jövőre le lehet váltani és jöhet valaki más és csak REMÉLNI lehet, hogy az akkor létrejövő rendszer legalább nem lesz rosszabb.

Ménár Atya 2021.06.13. 07:51:49

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Ez a Putyinozás azért elég gáz, mikor azt toltátok, hogy orbi állandóan putyinhoz jár, kiderült merkel mami kétszer annyit járt hozzá.
Amúgy inkább putyin előtt térdeljen,mint egy bűnöző fekete kábszeres geci előtt,aki nem tiszteli a törvényeket :)
Ez a pápa amúgy, elég fura szerzet, kissé ideges típus
A mi Pápai ferink verette a népet
youtu.be/neVi1cfUAdE?t=53
Ez a Feri pápa legalább maga intézi, nem bízza másokra:
youtu.be/3WySwhj2SwE?t=18

Gábor Révész 2021.06.13. 08:11:36

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Kiforgatod a szavaimat. Azt írtam: a fidesz nem keresztény, mivel ha az lenne, nem hagyná szó nélkül Bencsik szavait, hiszen annak a világnézetnek az első számú vezetőjét alázta meg, ami a fidesz elvei között az egyik alapvetés.
Azt kérdeztem: miért kap háromszor annyi támogatást az a gyermek, aki egyházi iskolába jár?
(De ez volt az utolsó, hogy helyetted dolgoztam. Ha érdekel valami, lapozz vissza bátran!)

Gábor Révész 2021.06.13. 08:13:37

@Reszelő Aladár: A nettó istentagadó egyenlőre becsületesebben él, mint sok templomban csúszó-mászó hívő. Innét a véleményed sz...t sem ér.

Gábor Révész 2021.06.13. 08:15:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nem cáfoltad, csupán ellenkező véleményt fogalmaztál meg. A két dolognak semmi köze egymáshoz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 08:15:48

@Gábor Révész:

Pont erre válaszoltam.

Tehát azt mondod: a kereszténység egyik mércéja az, hogy hagyjuk-e a római pápa kritikáját vagy sem. Az igazi keresztény elhatárolódik a kritikájától, míg az álkeresztény nem. Ezt állítod?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 08:16:46

@Gábor Révész:

"miért kap háromszor annyi támogatást az a gyermek, aki egyházi iskolába jár?"

Honnan vetted ezt az adatot?

De tegyük fel, az adat igaz! Mi vele a gond?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.13. 08:18:30

@Gábor Révész: " csak rugózol egy kiragadott gondolaton" - és félremagyarázott gondolaton. Ahogy szokta.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 08:19:01

@Gábor Révész:

Mint mondtam, a rendes, becsületes élet mindig egyéni döntés kérdése.
Senki se lesz becstelen az ateizmustól, s becsületes se a kereszténységtől.

Azonban aki ateistaként becsületes, az hite ELLENÉBEN az. Ahogy aki keresztényként becstelen, az is hite ellenében az.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.13. 08:20:23

@Ménár Atya: Olvass már alaposan! A hozzánk delegált orosz ügynökünket szekálom, nem Orbánt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 08:20:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Szó szerint valóban nem, de ez volt a háttér üzenet. A lényeg: nem keresztény.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.13. 08:21:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Azonban aki ateistaként becsületes, az hite ELLENÉBEN az." - Na! megint szóród a hülyeséget. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.13. 08:22:58

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Most már kitolattál a keresztényellenesség verzióból? :-)) Mindig vereséget szenvedsz ha az értő olvasásban akarod felvenni velem a versenyt. "közírókám'. :-))

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 08:28:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nyertem. Hol vesztettem? Mondtam az elején, olvasd el a vita teljes kontextusát. Onnan indult, hogy "a Fidesz nem keresztény, mert ...".

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.13. 08:31:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ha valaki nem tud olvasni az hülyeség. :-)) De az még nagyobb hülyeség, hogy amikor felhívják a hülyeségedre a figyelmedet, akkor nekiállsz körömszakadtáig védeni azt és még nagyobb hülyét csinálsz magadból.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.13. 08:33:22

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nem, nem, nem, nem. :-)) A velem való vitád ott indult hogy azt írtad, hogy keresztényellenesnek minősítette. Erre írtam hogy megint gondod van az értő olvasással.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.13. 08:36:30

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Mindenesetre látom a keresztényellenesség témából már igyekszel kievickélni. Pedig ezt folyamatosan az orrod alá fogom dörgölni. :-))

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 08:40:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"amikor felhívják a hülyeségedre a figyelmedet, akkor nekiállsz körömszakadtáig védeni"

A "hülyeség" nem egy objketív tény, vedd észre, ez véleményfüggő.

Pl. szerintem hülyeség sárgaborsófőzeléket enni, más szerint meg nem.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.13. 08:41:42

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Azonban aki ateistaként becsületes, az hite ELLENÉBEN az" - szóval az ateizmus becstelenség szerinted? Hogy is állsz te a gondolati szabadsággal? :-))

Gábor Révész 2021.06.13. 08:42:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Megint el fogok tűnni, de nem azért, met te azt hiszed, beláttam, hogy tévedtem. Nem tévedtem, az állításomat fenntartom, a cáfolatod nem állja meg a helyét.
De ha már ennyire "okos" vagy, legalább egy tételben igazold, hogy a fidesz keresztény!
Én megyek játszani az unokáimmal. akik nem állatok a te interpretációdban, hanem tündéri, ártatlan gyerkőcök.
Nagyon szar lehet az életed....

Ménár Atya 2021.06.13. 08:42:57

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Iszok még egy KV-t :)
Mi van Fitymatyival?
Elaludt?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.13. 08:43:37

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Arról volt szó hogy mit írt. Vagy megint gond van az értő olvasásoddal, vagy megint direkt félremagyarázod.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 08:45:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Az ateizmus etikájának végkövetkeztetése a becstelenség.

Tudsz mondani értelmes okot, miért legyen bárki is becsületes, csak ateista érveket használva?

Én ismerek sok becsületes ateistát, de mind rejtett keresztény (vagy más vallásbeli) érveket használnak. Tisztán ateista alapon HÜLYESÉG becsületesnek lenni, ez egyszerűen nem racionális viselkedés.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.13. 08:46:58

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Szóval az arc egyik altípusa az álarc? A vemhesség egyik altípusa az álvemhesség? :-))
@Ménár Atya: Nyom nélkül törlöm újabban és ez frusztrálja a legjobban. Már ide sem tolja a pofáját.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.13. 08:48:41

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Tudsz mondani értelmes okot, miért legyen bárki is becsületes, csak ateista érveket használva?" - Ó hogyne! Mondjuk valaki tisztességes emberként él.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 08:50:25

@Gábor Révész:

Életem nem szar.

Nekem is van unokám, s én is szeretem, de ennek ellenére tudom mi a valós helyzet. Sőt, emlékszem saját magam gyerekkorára is. Nagyjából 8-9 évesen kezdenek a gyerekek emberek lenni erkölcsi értelemben.

Mi a legnagyobb gonoszság az emberiségben, kik a leggonoszabb emberi lények?

Hol van a legnagyobb őszinteség az emberiségben, kik a legőszintébb emberek?

A válasz mindkettőre ugyanaz: a gyerekek. Nem a legkisebb gyerekek, hanem úgy a kisiskolás réteg. Azaz már képes egyedül létezni biológiai értelemben, képes önmagát tisztán felismerni tudatilag, de még nem törte őt be a szocializáció. Olyan 6-12 év közti korosztályra igaz ez a legjellemzőbb módon.

Ősidők óta a nevelés célja ezen gonosz emberpalánták megzabolázása, továbbá a selejtes egyedek likvidálása, természetesen a likvidálás módja hosszú idők óta már jellemzően nem jelent fizikai megsemmisítést.

Aztán az emberek 12-14 éves koruk körül teljesértékű emberekké válnak. Minden közösség eléri, hogy szinte minden egyede lemond természetes gonoszságáról, csak a társadalmilag legitim gonoszságra korlátozza önmagát. Ez utóbbi persze koronként változó. A mai modern korban a gonoszság legitim kiélésének legfőbb módja a vállalkozás, azaz mások kizsákmányolása és átverése. A liberális társadalom számára egyenesen ez a legfőbb érték, a legitim gonoszságot maximalizáló embereket tekinti legértékesebb tagjainak.

A gond az őszinteség elvesztése mellékhatásként. Mert a mélyen gonosz emberpalánták hatalmas pozitívuma a legteljesebb őszinteségük, s abból fakadó természetes igazságérzetük. Ugyanis az emberpalántai gonoszság nem aljas gonoszság, hanem őszinte gonoszság. A kisgyerek úgy gonosz, hogy nem hazudik.

A tömegember elveszti mind őszinteségét, mind gonoszságát: hazug lénnyé válik, aki betartja társadalma kereteit, azaz csak a legitim gonoszságot éli ki.

Aki nem tömegember, az egy törpe kisebbség. Két részre oszlanak.

Az egyik rész a deviáns elem, aki nem hajlandó gonosz ösztöneit a társadalmi korlátok közé szorítani. Jellemzően belőlük lesznek a bűnözők.

A másik rész a felemelkedett. Ez az, aki megmarad őszintének, nem hajlandó hazudni, de megérti azt is, a természetes gonoszság nem lényegi, hanem csak járulékos eleme az emberi mibenlétnek.

Sajnos ezekből van a legkevesebb.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.13. 08:50:43

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Az ateizmus etikájának végkövetkeztetése a becstelenség." - Na most megint bedobtál egy hülyeséget, hogy a funkcionális diszlexiádról eltereld a figyelmet?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 08:53:22

@Gábor Révész:

" egy tételben igazold, hogy a fidesz keresztény"

A szó szoros értelmében a Fidesz nyilván nem keresztény, hiszen a Fidesz egy párt, s egy párt meg nem lehet keresztény.

De nyilván tágan értetted, azaz a Fidesz politikája megfelel-e a keresztény elveknek. A válasz igen, hiszen pl. a Fidesz lehetetlenné tette a homokos "házasságot", segíti az egyházi iskolákat, sok pénzt ad az egyházaknak, s lám most is nehezíti készül a homoklobbi tevékenységét. MIndezek keresztény célok.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 08:54:18

@Ménár Atya:

Pincébezuhanási edzésen van. Aztán meg kimenőnapot kapott: készül az Angyal utcai szaunába seggtáncra.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.13. 08:54:27

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Na kezdődik! Elkezdesz regényeket írni és elterelni a témát. :-)) Hozzak Rákosi idézeteket? Azok is pont ennyire illenek ide. Na! Elmegyek kutyát sétáltatni!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 08:57:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Az álkereszténység kinek árt, nem a kereszténységnek? Azaz egyfajta keresztényellenesség.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 08:58:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Tisztességes emberként élni? S ennek mi értelme lenne?

Indokold ennek racionalitását!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.13. 09:00:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Egyre zavarosabb vagy. :-)) Szóval szerinted tisztességesen élni értelmetlen és irracionális?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 09:12:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ateista szemszögből teljesen irracionális tisztességesnek lenni. Semmi ok rá.

Ménár Atya 2021.06.13. 09:14:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: :D:D
Azért néha engedd is ,és utána töröld, szerintem úgy hamarabb kerül elmegyógyba :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 09:15:39

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Atya Isten, az fasiszta kutya! HATÁROKAT őriz, miközben közismert, határokat csak klerikálpopulistafasiszták emelnek, védenek.

Szerintem azonnal cseréld le a kutyát egy liberálisabb, befogadóbb fajtára!

Dan da Man 2021.06.13. 09:16:35

@eloi: Jó, hogy ilyen jól egymásra találtatok? Keresztényi alapon randizhatnátok is egy egyet, hátha felfedeztek valami újat az életben.
Megpróbáltam lerajzolni a korlátaidat, de olyan pici volt a kocka, hogy nem tudtam bemásolni.
Próbáltam reagálni is arra, amit írtál, de aztán rájöttem, hogy olyan emberrel nem lehet beszélgetni, aki a másik véleményét teljes mértékben semmisnek tekinti, az övét pedig sérthetetlennek. Úgyhogy arra jutottam, hogy sajnálom Bogyót, mert a lehetetlennel küzd. Te egy nagyon, nagyon, NAGYON egyszerű fiúcska vagy (a szellemi színvonaladról van szó, nem a korodról). Élvezd ki ezt a kereszténydemokráciát, ami az országot most áthatja, és egy pillanatig ne zavarjon, hogy se nem keresztény, se nem demokrácia.
Aztán, amikor meg más lesz majd, akkor anyázz hangosan.
Neked ez a kettő megy.
Többre sajnos alkalmatlan vagy.
Szegény anyukád hogy szégyellheti magát miattad...

2021.06.13. 09:19:32

@Boldeone Bull:
ha a vallás magánügy, akkor annak nem lehet közösségi jellege. úgy a templomot le kell rombolni. úgy nem választhatnak a kis közösségek maguknak papságot. hanem szabad piaci szolgáltatásként vehetik igénybe. az ugyebár a rabbi. vagy egyáltalán nincs választott papság. az pedig az iszlám. a szekularizáció a kereszténység felszámolását jelenti a gyakorlatban.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2021.06.13. 09:27:38

amikor a komcsik seggebol kilógó szarcsimbokok ugatnak a keresztenysegrol... priceless

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 09:30:22

@Ménár Atya:

Nekem korábban két höszkim volt, az nagyon liberális, nem őriz házat és minden emberrel barátságos.

De már meghaltak.

Most áttértem a kis fajtákra. www.youtube.com/watch?v=Td8JHCuFpXA&list=PL-fE9vPUJ_fkifk6ewexQCvSfc1zCXwiv&index=2

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 09:38:06

@FILTOL:

A ballibkereszténység főhőse a Ballib Jézus.

A Ballib Jézus éjjel-nappal mosolyog, mindennek tapsol, minden elfogad, csak egyetlen esetben vonja össze a szemöldökét és lesz enyhén mérgeske: ha bárki az igazi Jézus tanítását mondja.

A Ballib Jézus mésik neve Baal Ibó.

A I. században élt, a mai Izrael területén. Egyidős volt mind Jézussal, mind a Brian életéből ismert Briannel, s szinte ugyanott tevékenykedett, ahol ők ketten.

Jézus követőivel ellentétben azonban Baal Ibo hívei mindig kis létszámban maradtak, s csak a XX. század végi Kelet-Európában kezdtek elszaporodni és ismertté válni. Eredetileg mint a gyémántkeménységű örök igazság hívei voltak ismertek, de később a kívülállók baailibóisták néven kezdtek hivatkozni rájuk, mely elnevezés a ballibák kifejezésre egyszerűsödött a XXI. sz. elejére.

A ballibák eszméinek központi elemét Baal Ibo példabeszédei alkotják. Ezért most, minden változtatás nélkül közöljük Baal Ibo öt legfontosabb példabeszédét.

*

Egyszer egy nő panasszal fordult Baal Ibóhoz, mert egy balliba férfi bemászott a női öltözködőbe és megleste a nőket. Ki vagy te, hogy megítéld embertársadat? – mondta ekkor a nőnek Baal Ibo dörgedelmes hangon, – Honnan tudod, ó te ostoba, hogy mi a nemi identitása embertársadnak? Hiszen az is lehet, hogy bár férfinek nézz ki, ő nőnek vallja magát, mert egy LBTGQWRZPOX-ember.

*

Egy tavaszi délelőtt Baal Ibo éppen a jeruzsálemi kerületi bíróság épülete előtt járt, amikor meglátta a bírósági hirdetőoszlopon, hogy egy parázna nő ellen folyik per. Baal Ibo azonnal bement az ülésterembe és szónoklatot tartott. A paráznaság elavult fogalom: minden nő szabadon rendelkezhet testével, azt akár ingyenesen, akár pénzért tetszőleges számú férfi rendelkezésére bocsáthatja – mondta Baal Ibo, a vádlotthoz pedig így szólt: Te pedig menj, s paráználkodj kedvedre!

*

Az is megesett, hogy Baal Ibót kora szociális különbségeiről kérdezték. A szegények azért szegények, mert nincs elég eszük és merszük, hogy sikeres, munkahelyteremtő vállalkozókká váljanak – mondta Baal Ibo, majd hozzátette, – könnyebben jut át a tű fokán egy kenguru, mintsem egy sikertelen, eszement, gyáva bérmunkás a sátramba.

*

Mester, mit tegyünk, ha a tények ellentmondanak tanításodnak? – kérdezte Baal Ibót egyik tanítványa. Mi a fontosabb, a tények vagy mi? – kérdezett vissza a nagy tanító, majd folytatta – A tényeket intenzív gágogással reagáljuk le, s akkor jajj a tényeknek!

*

Egyszer tízóraizás után egy tanítványa arról faggatta Baal Ibót mi tanításának legfontosabb eleme, ha ezt meg lehetne egy mondatban fogalmazni. Baal Ibo felállt, ujját felmutatva ezt mondta: Gyűlöld és rágalmazd azt, aki velem nem ért egyet!

midnight coder 2021.06.13. 09:57:17

@chrisred: "Aszad, Putyin és Erdogan közös összefogással mindössze egy évben tudott milliós nagyságrendű migránst gyártani."

A szír helyzet megint csak az USA-nak volt az érdeke, nem Putyinnak és pláne nem Aszadnak. Erdogannak persze jól jött hogy az amcsik oldalán rendezhet egy helyre kis népirtást a kurdok ellen, de ezen túl szintén nincs sok köze a dologhoz, a kurdok speciel nem menekülnek hanem harcolnak. Akik menekülnek azok azok a nem iszlamisták akiket a derék lázadók irtanak, illetve azok az iszlamisták akinek az nem tetszik, hogy Aszadék visszatámadnak.

De a migriknek csak a töredéke szír, a nagy részük Afrikából, Pakisztánból, Afganisztánból és más hasonló remek helyekrõl jön, és gazdasági migri.

midnight coder 2021.06.13. 09:59:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: A Biblia a korabeli különféle irányzatok közötti irtás eredménye. A gnosztikusok vallása pedig persze hogy elhalt. Miután a derék keresztények kiirtották a követõiket.

Ménár Atya 2021.06.13. 10:01:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Hát....ezek mellé azért nem árt ha van otthon sokkolód is....mármint házőrzés céljából :D

midnight coder 2021.06.13. 10:04:20

@birka menet: Mikor hozott utoljára sok szavazatot a liberálisnak levés ? Nagyjából addig amíg az SZDSZ le nem járatta a fogalmat, és nem csinált szitokszót belõle Pl. az olyan húzásokkal, hogy az elsõ adandó alkalommal összefeküdtek a volt állampárttal.

2021.06.13. 10:06:40

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
van ateista nevelés is. például ez.
www.youtube.com/watch?v=RKYCOuO-kpA
ez keresztényi? aligha. mert ebben a mesében nem jézus "okoskodik", hogy bizony mondom néktek. mint a bibliában. hanem a kockásfülű nyúl cselekszik, mivel jézus már felszállt a mennyekbe. annak képében mutatkozik meg? úgy mégis csak keresztényi ez. na most akkor melyik? a vuk keresztényi? vagy a hortobágyi csikós keresztényi, amikor azt mondja, hogy a kihajtási ünnepen érzi, hogy kiárad a szentlélek. vagy amikor a darvakat látja repülni az égen.

és lehet mondani, hogy ezek alapja a jézus sztori. előtte is létezett népvallás és talán az ókorban is voltak, akik az általános emberséget hirdették. létezik a biblikus tanítástól többé-kevésbé független ateista nevelés, van természetfilozófia. az ősiségben is létezett népvallás. népmesék, népdalok, népballadák. és ezeket a néprajz írja le. aminek része a zsidókeresztény hagyomány. aminek jelentős hatása volt a földkerekségen. jelentősebb, mint a lúdas matyi. de azért a gyerkeknek a népszerű műmese jobban tetszik, mint "jézuska". leginkább karácsonykor várja, mert legót kap ajándékba.

ebella 2021.06.13. 10:07:59

@FILTOL: És szlávok döntenék el a Putyin seggéből, a magyarokról, hogy mit akarnak és mi nekik a jó. Szar idők, szar idegen propagandisták.

midnight coder 2021.06.13. 10:09:04

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nézd, ilyen alapon minden keresztény önzõ gazember. Csak azért tesznek bármi jót, hogy bejussanak a mennyországba. Ha egy ateista jót tesz, azt érdek nélkül teszi. Egy vallásos nem tud ilyet tenni, legalábbis tudat alatt mindenképp ott motoszkál benne, hogy újabb forintocskát tettem a malacperselybe amibõl a belépõre telik a mennyországba.

midnight coder 2021.06.13. 10:16:58

@a nagy hohoohooo: A térdeplés nem a bocsánatkérés gesztusa, hanem a megadásé. Azt fejezi ki, hogy te vagy az erõsebb, megadom magam, a szolgád vagyok.

Ez az egész az amcsiknál kibontakozó, fehérek elleni rasszista hecckampány része, aminek az európai liberósbolsi férgek is lelkes résztvevõi. Hogy ez kinek jó persze nem igazán tudom megérteni, az egész kicsit olyan, mint ha a zsidók önként építették volna fel a haláltáborokat saját maguknak és Hitlerék csak a propaganda anyagot adják hozzá. Persze Goebbelsnek korántsem volt olyan sajtója mint a mai utódaiknak.

2021.06.13. 10:19:14

@Gábor Révész:
ez például a fidesz.
www.youtube.com/watch?v=wCr9A9gjIDc
halálkultusz az államalapítás ünnepén. ez nyilván keresztényi. amire az ellenzékiek azt mondják, hogy szent istván egy tömeggyilkos volt. (nem tudjuk, hogy ki volt, mi volt. mert az erről szóló krónikák anjou korabeliek. egyesek szerint a rémtettek betoldásként kerültek a képes krónikába. mások szerint azok a történetek túlzóak és elrettentőek. van aki szerint úgy lehetett, mert abban a korban ez volt szokásrend. nem tudjuk. legfeljebb csak hihetjük, hogy így volt, vagy úgy volt.) és hát ilyenek ezek a magyarok. tömeggyilkosok. és ezek az ellenzékiekre miért ne mondhatná a fidesz, hogy ők egyáltalán nem keresztények és nem magyarok abban az értelemben, nem magyar érzelműek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 10:31:33

@midnight coder:

Tehát a pogány Római Birodalomban az üldöztt keresztények irtották a gnosztikusokat? Hogyan?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 10:32:51

@Ménár Atya:

Nyilván nem házőrzés a cél. Bár a pomerániai farkas olyan fajta, hogy magát nagy kutyának hiszi, szóval nagyon harcias idegenekkel.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 10:37:17

@midnight coder:

Nyilván ez igaz, de mi ezzel a gond?

Miért tennénk olyat, ami nem jó nekünk? Erre mindenképpen kell indoklás.

2021.06.13. 10:37:45

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
a rómaiak az őskeresztényeket üldözték, de nem ölték meg őket. hanem eszközként használták őket. hagyták, hogy megtérítsék a pogányokat. majd ezek után könnyebb volt leigázni őket. a római birodalom nagyjából addig tartott, ameddig egy sémita "népfaj" él a mai napig.
farm9.staticflickr.com/8253/8676203150_d05bfca903_z.jpg

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 10:42:42

@midnight coder:

Akkor volt népszerű liberálisnak lenni, amikor még senki se tudta mi a liberalizmus. A 90-es évek elején, amikor az átlagember azt hitte a liberalizmusl, hogy szabad utazást és osztrák életszínvonalat jelent, esetleg az értelmiségiek még a cenzúramentességet is ide vették. De aztán kiderült a liberalizmus VALÓDI jelentése.

25 éve volt egy csodás orosz vicc:
- Két okból utálom Marxot. Mert egyrészt minden amit a kommunizmusról mondott, az aljas hazugságnak bizonyult. Másrész meg amit a rohadék a kapitalizmusról mondott, arról meg kiderült: az utolsó szóig igaz!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 10:45:09

@cvsvrs:

Ennél jóval bonyolultabb. Az ősi vallás elvesztette hatását, s új kellett. De a kereszténység helyett a mitraizmus is lehetett volna az, kb. azonos népszerűségük volt, sőt a tanultabb rétegek a mitraizmust preferálták. Abszolút nem volt akereszténység kézenfekvő, mert rombolta a római állameszme egyes részeit, míg a mitraizmus nem.

2021.06.13. 11:03:00

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
az általános emberség, a természetfilozófia, vagy a népvallás.

mátyás király meséinek mi az erkölcsi alapja? az, hogy a gyerekek a mesélőnek hiszik, hogy vannak jó királyok, akik a szegények oldalán állnak és igazságosak. létezik jó értelemben vett nemesség. és ez szigorúan véve világias, ateista nevelés. csak ez összefonódott a kereszténységgel.

a süsü a sárkány keresztényi? az, hogy van királyfi, aki találkozik az együgyű süsüvel a kitagadott sárkánnyal. és megbeszélik, hogy tegyen már úgy, hogy egy párviadalban legyőzi. és úgy elnyerheti a királylány szerelmét. a cselre fény derítenek az udvarban, de úgy döntenek, hogy a királyfi nemes lélek. és süsüt munkára fogják. ez a mese keresztényi? háát. nem nagyon van olyan krisztusi tanítás, hogy bizony mondom néktek, hogy egy kis csalafintasággal elnyerhetitek a nagy szerelmet. a süsü meséjének erkölcsi alapja a népvallás. népszerű mese. valami szerb írta és az tetszett meg a magyar televízió gyermekműsorok szerkesztőségében. mert a kádár korban az volt kiadva, hogy gyermekjóléti államot kell teremteni elsősorban. mert csak úgy győzhet a szocializmus véglegesen. ha az állam a gyermeki jóságot hirdeti. úgy talán megbocsátják neki a gyilkosságot. az öreg kádár valami ilyesmiben hitt. vagy a nép abban hitt, hogy kádár ezt hiszi. ez keresztényi? háát.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 11:05:40

@cvsvrs:

Mi az az általános emberség? A természetfilozófia és a népvallás pedig nem ateista.

2021.06.13. 11:23:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
a mitra vagy mitrász a nap, a fény istene volt. ennek alapja az ősi napkultusz. a természetfilozófia és az ahhoz kapcsolódó népvallás. ez elég általános. de ezt a kereszténység nem szorította ki. nippon a felkelő nap országa. japán. európában sem szorította ki teljesen. hanem a keresztény papság erre az időszakra pozícionálta jézus sztorit. téli napfordulón születik. de mellette a fény, a fenyő ünnep a népvallásban megjelenik. debrecenben a pusztai pásztorok gyújtják meg a lángot a jeruzsálem zsidókeresztény népévél.
hirado.hu/wp-content/uploads/sites/7/2017/12/DEBRE20171203008.jpg
és ebben a menetben vonul fel a klérus. amit az ősi mitrász kultuszból indul ki. persze lehet mondani, hogy ez protestantizmus. ez keresztényi?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 11:31:27

@cvsvrs:

Nyilván a kereszténység átvett idegen elemeket, ebben semmi furcsa. S nyilván direkt új tartalmat tett meglévő formákba.

De az eredeti kérdés az volt: lehetséges-e ateista alapú erkölcs?

kunzoo 2021.06.13. 11:36:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Miért kéne átverni másokat a vállalkozáshoz? Ez egy fura beakadás nálad. Hibás alapról építkezel. Vállalkozás nélkül már a bronzkorban végünk lett volna. Kellettek már akkor kereskedők, építési vállalkozók stb. Az emberi társadalom alapja s vállalkozás. A kommunista társadalom alapja is ez, csak az állam a fő vállalkozó. Csak a legkorábbi ősközösségekben, ideális földrajzi adottságok mellett létezhetett az ember önellátóként. Előkerült már arra is bizonyíték hogy a neandervölgyi emberrel is bizniszeltek. Úgyhogy már a kőkorszakban is volt vállalkozás.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 11:38:37

@kunzoo:

A vállalkozás lényege a profit. Profitot úgy lehet elérni, hogy kihasználom más tudatlanságát, így drágán adhatom el neki azt ami olcsó és olcsón veszem meg tőle azt, ami drága. Továbbá embereket dolgoztatok, de munkájuk kis részét fizetem csak ki.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 11:41:36

@kunzoo:

Nem. a BTK az állami erőszak eszköze. Minden szervezett társadalombna volt BTK, már az őskorban. Pl. az ősember közösségben: "ha a közösen elejtett vad húsából többet veszel ki, mint amennyi jár neked, akkor pofán baszunk". A mostani BTK csak annyiban más, hogy bonyolultabb, mert ma sokkkal több tevékenységet szankcjonálunk, mint 50 ezer éve.

midnight coder 2021.06.13. 11:46:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nem, akkor kezdték el irtani amikor államvallássá lettek.

bóvli ország jobban teljesít 2021.06.13. 11:48:22

@midnight coder:

1994-ben 20%-ot hozott liberónak lenni. Csakhogy a szadesz ezt jobban csinálta, orbán labdába se rúgott lipsiként. Ezért a komcsi vallását felváltó lipsi vallását is le kellett cserélnie. Ezért lett mélymagyar MDF mutáns. Ez se hozott azonban neki állandó sikert, igy rájött hogy legkifizetődőbb az, ha egyszerre komcsi, náci, lipsi, mélymagyar, polgár aki gumicsizmás paraszt is, EU ellenes miközben EU seggnyaló, kirakat keresztény miközben reggeldélbeneste csak LOP és GYÜLÖLKÖDIK. Ha eljön az idő, hogy tudja, hogy kell még neki valhonnan 2% , hogy ne bukjon, akkor buzi lesz, hogy azoknak a szavazatait is besöpörje.

Orbán minden volt és minden lesz csak egyvalami nem: civilizált európai, ezt a szerepet a büdös életben nem fogja tudni eljátszani. Mindig is egy félázsiai sztyeppei maradvány marad. Amit egyébként nem is tagad.

kunzoo 2021.06.13. 11:48:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Nem jól látod. A nulla profit csak csak az újratermelést teszi lehetővé, ideális körülmények között. Peladául: a termelő eladta a terményét. Ha önköltségi áron adja el, akkor csak ugyanannyi termést képes előállítani. Mivel békeidőben már akkor is szaporodott a népesség, szügségképpen éhenhalt volna a plusz népesség. Akkor is biztosan éhenhaltak volna ha az újratermelésbe bármilyen hiba csúszott volna.
Ilyen a hizelezés is a kamat nélkül szükségszerűen leáll a hitelezés, hiszen nem minden hitelezés sikeres. Tehát a profit egy része arra kell hogy betömjék vele a bedőlt történetek egy részét.

midnight coder 2021.06.13. 11:49:38

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Abszolút nem volt akereszténység kézenfekvő, mert rombolta a római állameszme egyes részeit, míg a mitraizmus nem."

A kereszténységnek volt egy nagyon-nagyon nagy elõnye. Sokkal hatékonyabban lehetett vele kizsákmányolni az embereket. Az uralkodó Isten választottja, ergo aki ellene lázad az Isten ellen is lázad, ergo az ördöggel cimborál, tehát irtandó. Aki viszont mellette harcol, az egyben Isten oldalán harcol.

2021.06.13. 11:51:12

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
világias erkölcs persze, hogy lehetséges. ami a gyermeki jóságot hirdeti. a férfiak nemességét. a nők szépségét. a felnőttek igazságát. ezek a halandóságban, halálban törnek meg. ezt a keresztény halálkultusz egészíti ki. az általános emberség mellett az teszi teljes egésszé.

bóvli ország jobban teljesít 2021.06.13. 11:53:42

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Azért nem mindennapi elmebeteg vagy te Putyin ügynöke, hogy még az állitólag létező unokáidat is sátáni fajzatoknak tartod és példás büntetőnevelést akarsz mérni rájuk. Szerencsére ezek a gyerekek csak a te beteg fantáziádban léteznek.

kunzoo 2021.06.13. 11:57:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Egyébként a munkavállaló is így van ezzel, a kapott munkabér nyilván több annál a kalóriamennyiségnél, létszükségletnél mint amennyivel újratermeled a munkaerőd fizikai és biológiai alapjait. Ezen az alapon minden magyar munkavállaló gonosz, bűnt követ el, hiszen kevesebbért is tudna dolgozni megsem hal éhen. Ha csökkentenék a béredet mondjuk 50 euróval, attól még képes volnál minden munkanapon beállni a call centerbe? Igen? Akkor most átverted vagy sem a munkaadódat a munkád értékével kapcsolatban?

midnight coder 2021.06.13. 11:58:02

@bóvli ország jobban teljesít: "1994-ben 20%-ot hozott liberónak lenni."
Igen, és ez volt az a pont amikor az SZDSZ beleverte az utolsó szöget is a magyar liberalizmus koporsójába. Az után, hogy összefeküdtek az MSZP-vel, már csak a szél fújta át õket az 5%-os küszöb felett. Ha anno okosabbak, és megmaradnak a liberalizmusnál a balliberalizmus helyett, akkor lehettek volna kormányzópárt Hornék bukása után. Persze ehhez az is kellett volna, hogy leálljanak a dögöljenek meg az antiszemita magyarok vonal erõltetésével. Ez mondjuk azért sem lett volna hülyeség, mert amíg ezt annyira nem nyomták, idehaza nem igazán volt antiszemitzmus, CsirkePistánmak soha nem volt komolyabb tábora.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 12:02:31

@midnight coder:

S ez nem így volt a római vallásban, ahol az uralkodó egyenesen isten volt?

kunzoo 2021.06.13. 12:07:09

@bóvli ország jobban teljesít:
Szerintem akkor nem azért kapott húsz százalékot mert liberó volt. Igazából valahová szavaztak az emberek aki nem akart az utódpártra szavazni, a földdel foglalkozóknak meg ott volt a Kisgazdapárt. Liberó párt nem tud 7 százaléknál följebb jutni, ezert is esett ki majdnem a fidesz. Versenyezni kellett az addigra összemenő szdsz-szel.

2021.06.13. 12:08:22

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
persze nemcsak keresztény halálkultusz van. ez itt egy hortobágyi népdal.
www.youtube.com/watch?v=yay8rfi3J7w
tulok balogh "boszorkányos" tudománya a dudálás. egy forgószélben eltűnik. (meghal). és ezek után a dudája örökké muzsikál. (a dudaszó mégis feltámad). és még a gonosz gazda is kénytelen lesz a dudaszóra táncolni. lehet mondani, hogy ez keresztény parafrázis. és azt is, hogy ez pogány. ezek errefelé természetes részei a (libertárius) kereszténységnek. debrecenben a többség a népvallásba emeli be a zsidókeresztény hagyományt. és úgy hirdetik az általános emberséget. és azt hirdetik a földkerekségen. ez az ökumené. és így alakul ki békesség római katolikusokkal.

amibe a magyar görög katolikus egyház népi nacionalista elemeket is hirdet. a görög katolikus parókián a turul nemzetség pajzsa védi a szűzanyát és a kisdedet. hirdetve árpád ház keresztségét. ezt a vatikán aligha fogadná el. viszont a magyar görögök elismerik a pápaság primátusát. csak bizánci rítust hirdetnek. de a lautitia gyermekkórus meghívja a kistehén és a nirvana (!) zenekart.
hd.gorogkatolikus.hu/hirek_images/hirek_3839_1.jpg
miközben ezt éneklik. szigorúan véve ez a kereszténység.
www.youtube.com/watch?v=Cffxhqwsfhc
és tulok balogh "boszorkányos" "tudománya" pogány vagy újpogány.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 12:20:20

@kunzoo:

Én az áldozat vagyok, hogyan tudnám átverni az agresszort?

2021.06.13. 12:21:03

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
a kérdés inkább fordított. a lautitia kórus keresztény dalaiból le lehet-e vezetni a világias erkölcsöt? a protestántizmus azt gondolja, hogy a természetfilozófia, a népvallás nélkül a kereszténység kiüresedne. és ezt a katolikusok többsége is elfogadja.

a természetfilozófiából következik a nemzeti érzület. a nemzettségből. abból, hogy egy populáció, egy politikai identitással rendelkező szaporodási közösség részei vagyunk. úgy vagyunk egy nemzet. és ez azért kisebbségi társulással jön létre. a nemzet a keresztségben hirdeti meg az államot. és ebből lesz a keresztény államnemzetbe vetett hit. ami a magyar történelmen végigvonul. tkp. a libertárius kereszténységre és a népvallásra alapozva nemzeti idealizmust hirdetnek.

és erre mondja azt az akadémikus bölcselet, hogy ezt így nem lehet. ők ezt nem hiszik. ők nem így írják a történelmet. hanem az a sötét nacionalizmusok felett győzedelmeskedő a felvilágosodás. ami nem krisztus, hanem #teamdobrev, vagy karigeri vagy a momentum generáció, vagy "zöldek".

2021.06.13. 12:41:20

@midnight coder:
ez nem a kereszténység, hanem az ellenreformáció. a kereszténységben a nemesség választotta meg az uralkodót. és az Isten kegyelméből uralkodott. ami a jogfolytonosságot biztosította.

egy példa. a debreceni család amelyik úgy emelkedett fel, hogy róbert károly király ellenségeit kiszorították a tiszántúlról. és azok elérték nagy lajos királynál, hogy a debreceni bíróválasztás dolgába ne szóljon bele a váradi püskök. ez persze a debreceni család elemi érdeke volt. amikor az férfiágon kihalt, akkor a város az uralkodó luxemburgi zsigmond kezébe került. aki elrendelte, hogy azok a környékbeli jobbágyok, akik megfizették az adót a királyi birtokára költözhessenek. és ezt Isten kegyelméből rendelte el értelemszerűen. ami a persze király érdeke volt. ezek után zsigmond zálogba adta debrecent és bevezette a magánföldesúri rendszert.

majd ezek után a polgárok azt mondták, hogy Isten kegyelméből el van rendelve, hogy a magánföldesúr csak debrecenit választhat bírónak. praktikusan egy literátus deákot vagy tanítót, aki latinul írni-olvasni tud. és őket a polgárság jól tartotta azért, hogy a magánföldesúr hatalma ne érvényesüljön. és a 15. század elején elrendelt jobbágyfelszabadítási jogot folyamatosan védték. mert az Isten kegyelméből volt elrendelve (luxemburgi zsigmond pillanatnyi érdeke szerint).

kunzoo 2021.06.13. 12:49:55

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Mit nem értesz ezen? Azt mondod, átverés, bűn az hogy többert adja el az általad gyártott terméket, szolgáltatást mint amennyibe került neki. Te is eladod neki a termékedet, ez a munkaerőd. Erkölcsileg védhető-e a munkabéred mértéke? Ha itt ráérsz blogolni munkaidőben, elmész nyaralni stb. Az nem bűn-e? Te is többet kapsz a munkádért mint amennyiből meg tudod újítani. És az nem profit?
A másik kérdés: fegyverrel kényszerítettek erre a munkára? Nyiss egy fagyizót, magad ura lehetsz.

kunzoo 2021.06.13. 12:58:03

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Akkor a BTK is, mert szerepel benne a ne lopj ne ölj stb...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 12:59:00

@kunzoo:

Próbáltam önálló vállalkozó lenni, azaz aki nem alkalmaz idegen munkát. De nem volt elég bevétem. Így inkább a proletár sorsot választottam.

A munkám az interneten zajlik, azaz eleve abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy pl. tudok munkaidőben blogolni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 12:59:55

@kunzoo:

Persze, de ezek általános elvek. S nem csak iyenek vannak be, hiszen a 10-parancsolat fele tisztán vallási jellegű.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 13:01:22

@kunzoo:

"átverés, bűn az hogy többert adja el az általad gyártott terméket, szolgáltatást mint amennyibe került neki"

Ez a vállalkozás lényege. Én pl. konkrétan tudom, mennyi a gazdám haszna belőlem. Nagyjából havi 300 ezer Ft.

2021.06.13. 13:02:16

@kunzoo:
a polgári lét alapja, hogy a város a "fővállalkozó". eredendően ezen alapul a kapitalizmus. a capital (a főváros) a fővállalkozó. a feudális lét alapja, hogy a fővállalkozó a vidék. a nemesi vármegye. a klasszikus liberalizmusban a piac alá volt vetve egy város vagy egy vidék feudális vagy félfeudális államjogának. és ebből adódott az, hogy európa a kontinensek versenyében úgy volt első, hogy nem volt második. ez eredményezte a fejlődést. és a neoliberalizmus hozta el a gyarmatosítást, amelyik azt mondta, hogy a gyarmatokon nincs polgárság és nemesség és ebből következően ez jog nem érvényesül. így a gyarmatosítás szabad rablást jelentett. és ezt persze tagadták a kommunisták is. és ezek álltak össze.

a libsik vagy libernyákok a klasszikus liberalizmus elvtelen megtagadói. a komcsik sohase voltak liberálisak. ők a kontra. és a "nácik" a rekontra.

kunzoo 2021.06.13. 13:05:28

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Ez nem rak téged semmilyen erkölcsi alapra a munkaadóddal szemben. Emlékszem, könyvkereskedtél. Mit csináltál? Olcsón vettél, drágábban adtál. Hát ejnyebejnye! Most akkor mennyi volt a könyv értéke, amennyiért vetted, vagy amennyiért eladtad? Esetleg mindkettő? Úgy erzed átverted a vevőidet? Esetleg sejtették a vevőid hogy te ebből pénzt is szeretnél látni? Ha tisztában voltak azzal hogy hasznod van rajta akkor: MIÉRT IS ÁTVERÉS EZ?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 13:11:10

@kunzoo:

Nyilván lehetséges tisztességes haszon is, de nem ez a jellemző.

Én sose mondtam, hogy erkölcsi példa vagyok. Liberális rendben élek, kénytelen vagyok olyan dolgokat is tenni, melyeket rossznak tekintek. Mondjuk mentségemre, évek óta nem vagyok vállalkozó, idegen munkát pedig sose alkalmaztam.

kunzoo 2021.06.13. 13:17:27

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Na most csapdába sétáltál. Eddig azt állítottad, maga a haszon erkölcstelen. Most meg a mértékén lamentálsz. Amíg a vevő tisztában van vele hogy pénzt keresel vele, teljesen OK.
Az az erkölcstelen, amikor ingyenesnek hirdetik, de pénzt keresnek vele. Pl letöltesz egy ingyenes appot, de adatot gyűjt rólad, amit pénzért értékesítenek. Na az erkölcstelen, mert azt hazudják hogy ingyenes, de valójában fizetsz érte.

kunzoo 2021.06.13. 13:18:58

@cvsvrs:
Ööö....ezt miert is szántad nekem?

2021.06.13. 13:21:09

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
a vállakozás alapja a vállalás. egy vállakozás elvben lehet non profit. állami gazdaság, egyházi birtokon folyó közmunkaprogram is elvben vállalkozás. ahol a jobbágysorba szakadtak választhatnak a felekezetek közül. termelő szövetkezet, feldolgozóipari, értékesítési szövetkezet is elvben vállalkozás. ezek agrár jellegűek. és a földművelésben mai napig hatékonynak tűnnek. a magyar mezőgazdaság azért szorult ki a piacról, mert ezeket a működő és korábban általánossá vált non-profit megoldásokat tudatosan szétverték.

ezek a kommunitárius megoldások kevésbé voltak sikeresek az iparban. a reformszocialista gmk rendszer nem volt annyira rosszul működő. ahogyan azt budapesten beállítják. az is non profit volt abban az értelemben, hogy a nyereséget év végén a dolgozók teljesítményarányosan ki tudták venni. és ha veszteség volt, akkor a gmk megszűnt. ahogyan a kft is megszűnik. a veszteséget benyeli az állam, amelyik a piacfelügyeleti jogot gyakorolja.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 13:24:41

@kunzoo:

Minden munkáért tisztességes dolog fizetséget kapni. Nyilván az ilyen típusú haszonnal nincs gond.

kunzoo 2021.06.13. 13:25:15

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Már miert lenne több mint a fele vallásos jellegű? Amikor a zsidó nép "megkapta" a tízparancsolatot, nem volt államuk, vándornép voltak. Nyilván nem lehettek lojálisak valamely létező államhoz. Ha kicseréled az első pontot államra, az úr napjáról meg a munka törvénykönyve rendelkezik. Úgy már nincs nagy eltérés. A hamis tanúzásról, egyebekről most is olvashatsz.

2021.06.13. 13:28:38

@kunzoo:
mert azt gondolod, hogy csak a kommunisták képzelték azt, hogy az állam a fővállalkozó. a klasszikus liberálisok is ugyanezt képzelték, hogy a város a fővállalkozó. az ókori birodalmak uralkodói is ezt képzelték. ez a nem a kommunisták találmánya. az egyéni vállalkozók a közösség, közhatalom nélkül leginkább a virtualitásban lehetnek sikeresek. a neoliberalizmus a virtuális világokban hódít. a valóságban ezzel szemben lázadó illiberális demokráciák törtek előre. és törnek előre addig amíg a neoliberális értelmiséget az akadémikus bölcseletből majdnem teljesen ki nem szorítják. addig tart az orbánizmus.

2021.06.13. 13:32:26

@kunzoo:
budapesten a többség polgári létet akarna, akkor épülne egy baszott nagy ipartelep csepelen. és a budapesti közlekedési vállalat maga gyártaná a metróvagonokat és a hév szerelvényeket. a főváros lenne a fővállalkozó. és abba csak beszállítana a német-francia siemens-alstom vagy az oroszok. ez a klasszikus liberalizmushoz való visszatérés lenne. helyette van karigeri és #teamdobrev.

kunzoo 2021.06.13. 13:32:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
No de miért? Eddig ezt átverésnek minősítetted.
Vegyünk példának egy autógyárat. Ki lehet jelenteni, hogy egy ember képtelen legyártani egy autót. Egyszerűen meghaladja az ember képességeit az hogy egyedül képes legen az összes munkafolyamat elvégzésére. Tehát ha autót akarunk, szükség van rengeteg szakember munkájára. Emiatt kijelenthető hogy alkalmazottak bevonása nélkül nem lehet pl. Autót, lélegeztetőgépet, MRI keszüléket, vakcinát, repülőt, műholdat, TV-t gyártani.
Logikád szerint ezen termékek gyártása erkölcstelen? Hiszen belátható, egyedül ezeket nem lehet legyártani.

kunzoo 2021.06.13. 13:35:16

@cvsvrs:
Félresiklottál. Ilyet nem mondtam, csak Bircának egy példaként felhoztam azt hogy giába nem hívunk kapitalistának egy rendszert, vállalkozók akkor is vannak. Masik példám a kőkorszaki ember volt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 13:35:44

@kunzoo:

Vállalkozó alatt nem szabad atipikus vállalkozót érteni. Nyilván nem a saját magát dolgoztató ember a tipikus eset. Ott a profit nem több mint a tevékenység munkabére.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 13:36:29

@kunzoo:

"Logikád szerint ezen termékek gyártása erkölcstelen?"

Nem. A tevékenység nem erkölcstelen. A profitszerzés az.

kunzoo 2021.06.13. 13:41:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Nyilván a törvények túlnyomó része már Egyiptomban is létezett, ott sem volt ildomos lopni, hamisan tanúzni, szidni a fáraót, szart merni a fáraó születésnapján. Ha a zsidók államot akartak, akkor úgy is kellett viselkedniük. Az nyilván jó ráijesztés volt ha kilátásba helyezik a pokol tüzét. Az jól látható hogy a pokol ellenére ezen bűnöket már akkor is büntetési tételekkel honorálták. Pl botozás, kövezés, kézlevágás....

2021.06.13. 13:41:28

@kunzoo:
ez a ganz utolsó saját fejlesztésű villamosa. 1993-as modell.
villamosok.hu/nza/kcsv6/dkv500.jpg
1 prototípust majd 10 darabot rendelt belőle debrecen. a többsége a mai napig fut. nem voltak olyan rosszak. az antall kormány és az mszp-szdsz (bokros lajos) azt mondta, hogy ezek nem kellenek. mert így az állam beleszól a piac működésébe. és az állam ne legyen fővállalkozó. mert az a kommunizmus. a virtualitást leszámítva mindenhol az állam a fővállalkozó. az amerikai magánegyetemeken az egyesült államok (hadügyminisztériuma és a nasa) a fővállakozó (és ugye az amerikai államnemzet. a nasa első betűje national. és attól az még kapitalizmus. a létező kapitalizmus államkapitalizmus nyugat-európában és észak-amerikában különösen.)

2021.06.13. 13:48:23

@kunzoo:
a kapitalizmus alapja a szabad tőkepiac. az, hogy pénzt és pénzpiaci termékeket szabadon elő lehet állítani úgymond a semmiből. tehát ha én azt mondom, hogy itt az üzletrész. az én üzletészem 1/100 része. 6 sékelt ér. és ki ad érte többet. ki ad érte 7 sékelt. és megbízom a szolgámat, hogy vegye meg 7 sékelért, akkor 1 egységnyi pénz befektetéssel a vagyonom 100 egységet növekedett. adok a szolgámnak a virtualizált adás-vételért 1 sékelt. ez a kapitalizmus. a nép könnyen rájön a csalásra. és ezért megbízom a brókert. és azt mondom, hogy a tőkepiaci ügyleteket titkosak. mert ez a jogállam. és ezt mondják a velencei kalmárok, akik levezetik a láthatatlan alkotmányból. ez a kapitalizmus. és ezt a fajta erkölcsiséget kárhoztatják a világon szinte mindenhol.

kunzoo 2021.06.13. 13:51:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
De basszus, profit nélkül elsorvad, ez belátható. Az új fejlesztéseket csak a meglevő termék profitjából tudod finanszírozni! Ha hitelt veszel fel a fejlesztésre, a hitelt csak a profitból tudod kifizetni! Profit nélkül T modellekkel járnánk, pontosabban azzal sem, hisz azt is pénzkereseti céllal fejlesztették ki. Ha jön egy új kibocsájtási vagy utasbiztonsági szabvány, többszázmillió euro fejlesztés mire alkalmazkodnak hozzá. Azt csak a most futó modell profitjából tudják finanszírozni. Jó példa az ellenkezőjére a Trabant esete, ahol a profitot elvitték Honeckerék és harminc éven át semmilyen biztonsági fejlesztést nem tudtak végrehajtani. Jól emlékszem egy Nyúl községbeli balesetre ahol egy egész ossi család szénné égett emiatt.

2021.06.13. 13:56:49

@kunzoo:
és azt, hogy a szomszéd azt mondja az utca népének. hogy ez az egyik lehetőség. ez, hogy így kereskedtek. a másik, hogy legyen közös a gatya is. ezen alapul a "szociálliberalizmus". két brutális szélsőséges eszme közül kellene választani. és a harmadik, hogy nem nyírják le a füvet és méhlegelők lesznek a nagyvárosban, amivel megmenti a bolygót. azt hirdetik grünék. de ez már nem polkorrekt. ez már így antal becézve. mert persze nincs ennek kifejezetten etnikai karaktere, vagy nem feltétlen van. de azt lehet mondani, hogy ez a maszop-szadesz banda többségében keresztényellenes, nemzetellenes, államellenes. nem magyar érzelmű.

kunzoo 2021.06.13. 13:58:07

@cvsvrs:
Ez azóta így van, mióta az ember képes elvontan gondolkodni. Hubba kifaragott Bubbának egy termékenységszobrot, átfúrt 3 darab mammutfogat. Kér érte 1 db mammut elsőcombot. No most te innen a rengeteg tudásoddal mit mondanál erre? Mennyit ér mindez? Letfenntartás szempontjából semmit? Megérne akár egy hátsócombot is? Avagy korrekt volt?

2021.06.13. 13:59:32

@kunzoo:
te nem érted a kapitalizmust basszus. a fejlesztéseket nem a profitból, hanem a semmiből teremtett pénzből finanszírozzák. a facebook 300 millió felhasználó után vált cash flow pozitívvá. utána termelt profitot. és a fejlesztéseket utána se a nyereségből finanszírozták, ahogyan előtte se. hanem hitelpénzből, amit a tőkepiac a semmiből teremt. a nagy semmiből. a nagy semmiben. ez a kapitalizmus.

2021.06.13. 14:03:46

@kunzoo:
ha elfogadták a mammutfogat pénznek vagy általános egyenértékesnek, akkor korrekt. ha nem, akkor nem.

kunzoo 2021.06.13. 14:07:08

@cvsvrs:
Figyelj, nem erről dumálunk Bircával. Az erkölcsi alapokról. Birca szerint ha nyitsz egy lángosost, felveszed Manci nénit és Jóska bácsit. Jóska bácsi gyúr, manci néni süt. Te árulod. Birca szerint erkölcstelen vagy.
Nem a kapitalizmusról dumáltunk, hanem magáról a vállalkozásról érted?
Az autógyár azért jött fel példának, mert Birca szerint aki nem saját maga csinálja, az erkölcstelen. Ha hasznod van, az bűn. Akkor maga az autógyártás erkölcstelen-e? Mert a korábbi definíciói szerint az. Maga a vállalkozás az, szerinte, ezt itt le is írta.

kunzoo 2021.06.13. 14:10:45

@cvsvrs:
No én is ezt gondolom. Birca szerint ha jól járt vele, akkor erkölcstelen. De miért is csinálná ha nem járna jól vele ugyebár? Ráadasul lehet két mammutfogat el is ront, tehát lennie kell valami haszonnak a dolgon, neki is be kell fektetnie több nyers mammutfogba hogy le tudja szállítani azt a hármat.

2021.06.13. 14:11:10

@kunzoo:
errefelé volt olyan feudális szokás, hogy akinek a bíró az úriszék pecsétes gyűrűjét odaadja az foghatott 1 halat a patakból. vagy amennyi a családjának kellett. de csak annyi. és a gyűrűt vissza kellett vinni az uraságnak. és ezt elfogadták. és erre is lehet mondani, hogy ez milyen erkölcsös. mert így a bíró egy dolgos paraszti családot megjutalmazott. biztosítva a fenntartható fejlődést. és azt is, hogy ez egy micsoda erkölcstelenség. az úriszéknek alárendelték a szegény kis jobbágyokat a csúnya gonosz uraságok.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 14:11:28

@kunzoo:

Ha rendesen fizetsz az embereknek, akár még lehet ez tisztességes is.

De ez nagyon atipikus eset.

Egyszer ismertem egy keresztény vállalkozót, aki kifejezetten ügyelt a haszonra. Kerti munkákat végeztett. S az volt az elve, hogy nem lehet neki több haszna, mint amennyi 1 munkásának. De hát ez baromi ritka eset. S az ilyen gyorsan el is bukik a versenyben, hsizen nagyon lassan építi fel tőkeerejét amiatt, hogy túl sokat fizet a munkásainak.

kunzoo 2021.06.13. 14:14:03

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Az a kérdés, a tulajdonos hogy működik. Kínában az állam tőkés tulajdonosként viselkedik, vagy tőkés társtulajként.
Spanyolországban a király tőkés tulajdonosként viselkedett amikor felszerelte az expedíciót. Honeckerék nem így viselkedtek a Trabigyárban.

kunzoo 2021.06.13. 14:16:35

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Azt se felejtsük el hogy egy igazán profi fűnyírógép 6 millió forint. Ezzel lehet távirányítással rézsűt vágni. Azt ki kell termelni.
Az is jó kérdés ha emiatt csődbe ment, a melósait szélnek kellett ereszteni, jobb lett attól a melósnak?

kunzoo 2021.06.13. 14:18:35

@cvsvrs:
Most is létezik horgászengedély. Mondhatjuk, az is egy napijegy volt.

2021.06.13. 14:21:09

@kunzoo:
jelenleg senkinek nincs joga ellenőrizni, hogy a megtakarításod miből ered. mert az üzleti titkok. és ezt nevezik úgy, hogy "jogállam". vagy legalább is a velencei kalmárok ezt hívják annak. ebből következően tarthatja valaki erkölcstelennek azt, hogy neked van elég megtakarításod és a másiknak nincsen.

kunzoo 2021.06.13. 14:25:31

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Ezt olyan vállalkozásnál tudom elképzelni ahol nincs nagyon technikai elem. Peldául ha ácsolással folglalkozik, vagy fakivágással. Ott a szaktudás a lényeg, az emberi tényező. 100 éve is hasonló szerszámok kellettek.
Ha mondjuk fuvaros cége van, ott egy új kamion 100 milliós összeg. Ott a technika és az üzemanyagár a meghatározó, nem adhatod oda a fuvardíj felét a sofőrnek.

kunzoo 2021.06.13. 14:28:34

@cvsvrs:
Nem ezt néztük. Az a kérdés ha neked marad a lángoson 100 forint tiszta hasznod, az erkölcsös-e. Birca világában ezt 50-50 forintjával szét kéne osztani Jóska bácsi és Manci néni között. Vagy ez, vagy Birca maga sem tudja mit vár el a világtól.

2021.06.13. 14:30:16

@kunzoo:
az 1 napos horgászengedély kiadása is kvázi pénz szerepét tölti be. a bíró így fizethette ki a familiárisait. ehhez be kellett fektetni valamit. a gyűrűt. amivel meg tudták különböztetni azt, hogy kinek van engedélye és kinek nincs. és bevezettek egy fenntarthatósági kritériumot. túl sok halat ne lehessen kifogni csak amennyi a családnak feltétlen szükséges. és nem volt profit. de ettől még lehetett halakat tenyészteni és nemesíteni. mert ahhoz adva van a természet. te meg azt hiszed, hogy előzetesen profitnak kell lennie. ezek szerint az Úrnak meg kellett teremteni a 6 napon valamikor meg kellett teremtenie a PROFIT nevű jószágot is. mert másképp nem lenne fejlődés.

2021.06.13. 14:36:32

@kunzoo:
ez ruzicska néni világképe. ő fagylaltos volt. és mentek a gyerekek. kértek tőle fagyit. és ruzicska néni osztogatott. jaj szegények. itt a sok fagyi. ott meg a sok éhes száj. ruzicska bácsi fogta a fejét. és azt kiabálta, hogy legközelebb anyátokkal apátokkal visszagyertek. és a gyerekek mentek, hogy milyen fincsi a fagyi. és ruzicska bácsi is rájött, nem olyan hülyeség ruzicska néni adakozó kedve mert. bevált a marketing. de a fagylaltot nem a profitból fejlesztik. hanem tejből, cukorból és esetleg tojásból. és különféle gyümölcsökből. tehát a fagylalt fejlesztéséhez nem profit kell előzetesen, hanem ezek a hozzávalók. ami adva van a természetben. PROFIT nem kell hozzá. a nyereség a nyerészkedéshez kell elsősorban.

kunzoo 2021.06.13. 14:39:34

@cvsvrs:
Lehet fura, de a nemesítés úgy működik hogy a fajta felhasználói jogdíjat fizetnek a nemesítőnek. Ha nemesítésről, tudatos, célratörő tevékenységről beszélünk. A vetőmag árába beépül a jogdíj. Mint egy műsoros hanglemez árába. Ez a nemesítés. Az nem ha véletlenül találtak egy uj fajt
pl. a kukoricát amerikában.
Tehát, igen. Amint a nemesítés tudatos tevékenység lett, megkérték az árát. Korábban lehet, nem pénzben, áruban, hírnévben, befolyásban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.13. 14:45:11

@kunzoo:

Nyilván számolni kell itt az eszközök amortizációját is.

kunzoo 2021.06.13. 14:47:27

@cvsvrs:
Szóval ha akarsz nyitni egy fagyizót, azt mondod: "legyen fagyizóm" és nagy csengés bongás, van hűtőd, keverőgéped, járműved, berelt vagy saját boltod.....
Van a hűtőmben tej meg tojás, befőttben gyümölcs. Szerinted van fagyizóm?
Egyébként a fejlesztéssel mellényúltál. Ma már egy jó fagyizó sokat fejleszt, a közönség elvárja az új ízeket, textúrákat. A múltkor kéksajtos fagyit ettem. Az már lejárt hogy csokivaníliapuncs. Elég sok alapanyagot meg munkaórát el lehet vele cseszerinteni.

kunzoo 2021.06.13. 15:11:09

@cvsvrs:
Ez mind OK nyilván kisebb a kitettségük, de ha nincs saját gépgyáruk, műtrágyaüzemük...növényvedőszer...olajkút, finomító...

kunzoo 2021.06.13. 15:12:32

@cvsvrs:
Annyit beszéltünk a fagyiról, megyek veszek egyet. Üdv!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.14. 06:07:05

@szajer_jozsef:

Seggtánc lesz? Pincébezuhanással?

Mész a mai pedótüntetésre a gyerekbaszók jogaiért a Kossuth térre?

Dont forget to bring a towel 2021.06.14. 19:46:16

@birka menet: igen, azon kívül, h te ezt beírtad ide, semmi más nem erősíti meg.

apro_marosan_petergabor 2021.06.17. 09:50:09

BLM?
Rasszista, kommunista mozgalom. Ennek kellene alávetni magunkat, ugyan már.
Egy bűnöző rendőri túlkapás során meghalt ( a rendőrt bűnössge szerint me kell büntetni.
.
E helyett, erre építettek egy mozgalmat, amit elsősorban arra haszált a "demokrata" párt(mögöttük ordas tőke), hogy nyerjen Trumppal szemben. + Szélső baloldali , anarchista erők állnak mögötte, melyet a demokraták mögött álló tőkés rétegek felhasználtak a hatalom megszerzésére, megtartására. Amúgy az alelnök(néger) azóta már többször elmondta, "ne gyertek, ne gyertek bevándorló jelőltek! "
A szigurú határvédelmi intézkedések maradtak.
Pedig az USA jól jár(Európával szemben) - bizonyos szempontból a délamerikai bevándorlással, Onnan ugyanis keresztény tömegek jönnek, képzettebbek és nem muzulmánok, mint az afrikai, ázsiai bevándorlók nagy többsége.
Igen, keresztények vagyunk, s nem hülyék, jogunk van magunkat, társadalmunkat megvédeni, s úgy élni, ahogy nekünk jó, nem megvárni, míg ránk szólnak, őket zavarja a templom tetején a kereszt, vagy egy terem falán, vagy megerőszakolják lányainkat, asszonyainkat.
Aki ezt kimondja, nem populista, hanem realista.
150 év iszlám-török elnyomás után (az ország lakossága 4M-ról 1M-ra esett, közvetve ez vezetett Trianonhoz) jogunk van megmondani, eldönteni kiket fogadunk be, kikkel akakrunk együtt élni. Kersztény kultúránkban, templomainkkal, festményeinkkel, nem átírt történelmünkkel. Szabadon, nem píszi és libero véleményterrorral.
Amellett nekünk ne a libero-bolsevik(ateista) oldal mondja el, mi az , hogy keresztény, se volt rabszolagtartók leszármazottai (angol, amerikai, holland, belga, spanyol stb.).
Érdekes, az iszlám rabszolgatartás nem zavarja őket- mert aziszlmot tisztelni kell - az sem, hogy anno a rendszer hogyan működött:
Arabok(iszlám) - rabszolgaszedés (Afrikában) > angol, holland stb. közvetítés(hajókon), eladás > Amerika (karib és USA)...
Miért nem ajkarjátok tanítani az iszlám fundamentalistákat az iszlám "helyes" értelmezésére?
(Mert kapnátok a fejetekre azonnal)

apro_marosan_petergabor 2021.07.04. 07:44:38

BLM?
Rasszista, kommunista mozgalom. Ennek kellene alávetni magunkat, ugyan már.
Egy bűnöző rendőri túlkapás során meghalt ( a rendőrt bűnössge szerint meg kell büntetni (már megtörtént).
.
E helyett, erre építettek egy mozgalmat, amit elsősorban arra haszált a "demokrata" párt(mögöttük ordas tőke), hogy nyerjen Trumppal szemben. + Szélső baloldali , anarchista erők állnak mögötte, melyet a demokraták mögött álló tőkés rétegek felhasználtak a hatalom megszerzésére, megtartására. Amúgy az alelnök(néger) azóta már többször elmondta, "ne gyertek, ne gyertek bevándorló jelőltek! " azaz folytatná Trump politikáját...
Tehát a szigurú határvédelmi intézkedések maradtak.
Pedig az USA jól jár (Európával szemben) - bizonyos szempontból a délamerikai bevándorlással, Onnan ugyanis keresztény tömegek jönnek, képzettebbek és nem muzulmánok, mint az afrikai, ázsiai bevándorlók nagy többsége, s közös, nem agresszív a kultúrkör (kereszténység).
Igen, keresztények vagyunk, s nem hülyék, jogunk van magunkat, társadalmunkat megvédeni, s úgy élni, ahogy nekünk jó, nem megvárni, míg ránk szólnak, a muzulmánokat zavarja a templom tetején a kereszt, vagy egy terem falán, vagy megerőszakolják lányainkat, asszonyainkat.
Aki ezt kimondja, nem populista, hanem realista.
150 év iszlám-török elnyomás után (az ország lakossága 4M-ról 1M-ra esett, közvetve ez vezetett Trianonhoz) jogunk van megmondani, eldönteni kiket fogadunk be, kikkel akarunk együtt élni. Kersztény kultúránkban, templomainkkal, festményeinkkel, szobrainkkal, nem átírt történelmünkkel. Szabadon, nem píszi és libero véleményterrorral.
Amellett nekünk ne a libero-bolsevik(ateista) oldal mondja el, mi az , hogy keresztény, se volt rabszolagtartók-gyarmatosítók leszármazottai (angol, amerikai, holland, belga, francia, spanyol stb.).
Érdekes, az iszlám rabszolgatartás nem zavarja őket - mert aziszlmot tisztelni kell - az sem, hogy anno a rendszer hogyan működött:
Arabok(iszlám) - rabszolgaszedés (Afrikában) > angol, holland stb. közvetítés(hajókon), eladás > Amerika (Karib és USA, Dél-Amerika)...
Miért nem ajkarjátok tanítani az iszlám fundamentalistákat az iszlám "helyes" értelmezésére?
(Mert kapnátok a fejetekre azonnal)
Azt se felejtsük el a "demokraták" által palackból kiszabadított szellem könnyen elszabadulhat, s nehéz lesz visszadugni, sok vér és pusztulás kell majd hozzá, hasonlóképpen az Európaba beengedett, betuszkolt és ajnározott iszlám elszabadul - már sok helyen megtörtént, a francia zsidók már nagy számban menekülnek Izraelbe, előle...
Erdogán már tényező Németországban...
Ezért értelmes ember meg akarja állítani a bevándorlást (osztrákok) - az álbaloldal agyament, átgondolatlan szavazógyűjtése (BLM-like + iszlám) veszélyes, nehezen visszafordítható károkat okoz Európának és az USA-nak is.
xx KIsebb károkat okoz az ápolatlan matyi, de azért azt is fékezni kellene...xx
süti beállítások módosítása