A városias, civilizált világ magatartásmintáira a 20. században az I. világháború és az 1968-as diákmegmozdulások hatottak a leginkább.

Az első világháború folyamán minden harcoló fél követni kényszerült a porosz-német mintát, amelyben mindent alárendeltek a centralizált állami-hadigépezet érdekeinek. Ez együtt járt a magántulajdon, a sajtó és véleményszabadság korlátozásával, valamint a harcra termett, felnyírt fejű, katonás kinézetű férfiak kultuszával. A „Nagy Háború” végeztével a tekintélyen és katonás engedelmességen alapuló „hadiállam-forma” visszaszorult; Nyugaton inkább, Keleten kevésbe, vagy egyáltalában nem.

Ennek a hadsereg-szerű, militarista szervezettségnek a hitelességét ásta alá az angolszász országokban beatkorszak hippi, pacifista, kozmopolita, vallásilag sokszínű újszerű ifjúsági-kultúrája - majd ennek csúcspontjaként a francia, hagyományos tekintélyek és a konformizmus ellen fellázadt diákmozgalmak.

Az orbánista reakciós-konzervatív nézőpontból nézve a Nyugat „dekadenciájához” vezető ősbűnt az 1968-as generáció követte el, amely sem a „magasztos” egyházi, sem a kinevezett tekintélyeket nem fogadta el magától értetődőnek. A Sorbonne diákjai támadást intéztek az akadémikus címekkel elhalmozott, de igazából üresfejű tekintélyek ellen és a vita jogát követelték szakmai teljesítményük és eredeti gondolataik révén elismerést szerző, informális tekintélyekkel. Ezzel párhuzamosan érvényüket vesztették az olyan korábban természetesnek vett ideológiai panelek, miszerint csakis azt a vallást és identitást követheted, amelybe beleszülettél, vagy hogy egy lány életcélja (miután szűzen ment férjhez!) csakis a gyerekszülés, anyaság és háziasszonyi lét legyen. A szexuális forradalmat az antibébi tabletta megjelenése robbantotta ki, de hosszabb távon kihatott az életmódra és a keresztény vallások által korábban bűnnek bélyegzett testiség újszerű, szabadabb/szabadosabb megítélésére.

A reakciós konzervativizmus a nemzeti, vagy a vallási kollektivizmus talaján állva nem akart és továbbra sem akar szabad teret biztosítani az egyén választási jogának, a saját teste feletti szuverenitásnak. Az abortuszt és a nemi identitásváltást erősen támadja, azért mert a nemzetállam szempontjából nemcsak a gyerekek, de a felnőttek is „közjószágnak” minősülnek és a kontrollt felettük – már csak a hatalom érzékeltetése céljából is – fenn akarja tartani.

Ebben az összefüggésben tűnik fel veszélyforrásként az Európai Unió, nemcsak azért, mert nyílttá teszi az országok közti konkurenciaharcot és bárki a lábával szavazhat arról, hogy hol és milyen életet kíván élni, hanem mert „Brüsszel” liberális, nemzetek feletti, ráadásul a nemzetállamokat kontrollálni kívánó szellemisége sokban emlékeztet a ’68-as ideákra. Márpedig a szuverén, magába zárkózó nacionalista hadiállam nem tűri az ellenmondást és vitát. A „mindenki mindenkinek az ellensége” militarista világfelfogásból következik az a férfisovinizmus, amely nemcsak a nőket, gyerekeket nézi le, kezeli gyakran brutálisan, de a gyengéket is: minden kisebbséget, legyen az etnikai, vagy életmódbeli/homoszexuális.

Ez az erőszak kultusz és a velejáró elhallgattatások, a „kussoltatások” jellemzik az orbánista „zárt hadiállamot” - a civilizált Európa szégyenfoltját.