MaGYAUR

MaGYAUR

A fideszes/állami nagyplakátok rémmeséje

2022. március 26. - Magyaur

A nagyplakátok üzenete: „Védjük meg gyerekeinket… a VESZÉLYES Gyurcsány, Márki-Zay-féléktől”, értsd: a gyermekeinkre veszélyt jelentő ragadozóktól…

Az orbánista propagandista agytröszt módosításokkal, de követte az amerikai választásokat megelőzően a Trump-melletti, Hillary Clinton-elleni orosz hátterű lejárató kampány lényegi üzenetét, amelyben a Hillary Clintont pedofíliával, gyerekek legyilkolásával, majd egy globalista gyorsétkeztető hálózat alagsorában történő gyermekhús-feldolgozásával gyanúsították meg. Ezt az álhírt aztán mondhatni „zabálták” a QAnon hívők, az összeesküvés-elméletek és Trump imádói… Úgy látszik az „ideológiai harc” ma már nem világnézeti kérdésekről szól, hanem a genderizmusról, a papi és/vagy liberális pedofíliáról, köztiszteletben álló politikusok kábítószeres, vagy nem kábítószeres, hetero, vagy homoszexuális orgiáiról - ami siralmas.

Mindez abból fakad, hogy nehéz ideológiai fogást találni a Nyugati liberális demokrácián. Ez már a szocializmus éveiben sem sikerült, pedig az 1960-as évektől kezdődően a kommunista propaganda „fellazításnak” bélyegezte meg azt, amit ma „globalizmusnak” hívnak. De nagyon jellemző, hogy sok nyugat-ellenes volt-MSZP párttag, volt-munkásőr és titkosügynök könnyen váltott és lett vad kommunistából vad orbánista keresztény-nacionalista!

A probléma gyökere az identitás-kérdésekhez vezet vissza: az ember legyen inkább egyéniség, vagy egy kollektíva alkalmazkodó tagja? Van-e joga az embernek szabadon megválasztani az identitását, vagy csak azt a hagyományt szabad követnie, amibe beleszületett? Az olyan, Orbán által is képviselt vaskalapos konzervativizmus dühödten támadja, a főleg a fiatalságra jellemző állami tekintélyt elutasító, kritikus alapállást hirdető, hippi-jellegű, kozmopolita szubkultúrát. Mit kínál viszont helyette? Leginkább macsó, férfi felsőbbrendűséget, fanatikus magyarság tudatot, idegenellenességet és fociszurkolást, hiszen az orbánizmus „katedrálisai” azok a stadionok, ahol kórusban énekelnek a szurkolók többek közt hazafias dalokat.

Putyin és Orbán rendszerváltó stratégiája a visszájára fordított, immár nacionalista jellegű „fellazítás”. Vagyis a cél egyfelől minden nemzetállam-fölötti struktúrát bomlasztani, akár Trump, akár az EU -ellenes Le Pen, vagy Jansa támogatása révén, másfelől a „liberális mételytől” megvédeni a társadalmat a patriarchális „családpolitika” révén. Azt azért érdemes leszögezni, hogy az amúgy csöppet sem gyerekbarát populizmusnak csak addig van szüksége a gyerekeket fenyegető mumusok rémképére, ameddig ezzel erős érzelmi hatást lehet kiváltani a politika iránt közömbös asszonyokban és férfiakban.

Vajon az Egységes Ellenzék kampánya képes lesz-e meggyőzni a bizonytalankodókat arról, hogy nem az álságos valláserkölcsiséget hirdető, korrupt Orbán, hanem Márki-Zay Péter a polgári tisztesség és erkölcsösség igazi letéteményese?

Remélhetőleg igen, mert ez az igazság!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr1717789874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ez a nevem senki 2022.03.27. 08:11:33

ha megtanítok a kúrt pubinak új dolgokat
hetekig azzal dicsekszik
hogy emlékszik rája
magolós kisdobos a mókuskerék örsből

sync 2022.03.27. 08:28:55

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: A józan, mértéktartó, polgári életetmódot követjük, de ettől még nem szerettük meg a fasizmust.

sóhegy049 2022.03.27. 08:54:26

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Amennyiben bejön a papírforma, akkor a világ boldogabb fele fellélegzik. Nekem az orosz emberekkel semmi bajom, melóztam ott is, de ez a szovjet mintájú szarbaragadt és beteg fasiszta politika nem jön be. Nekik sem biztos, de egy sztálini rezsimben biztosan jobb kussolni. Na, a patás ezekkel van. Szép egy ország lett a szülőföldem. :-(

2022.03.27. 08:55:55

@taga20: “ (hagy ne soroljam fel tételesen, me szerintem akinek van egy csöpp esze, az tudja miről beszélek!)”

Kérlek tedd meg a kedvemert, szeretnek eszesedni, mester

taga20 2022.03.27. 09:03:37

@ez a nevem senki: hát ahogy láccik, te pippantottad le kurt úrfit:)))

taga20 2022.03.27. 09:06:01

@Team Vincent: te egyébként hol élsz?

komolyan kérdezem, nem szívatásból.

u.i.: a határátkelőn nem azt írtad nekem, hogy nem vagy hajlandó velem beszélni?
nem probléma, ha váltottál, csak akkor tisztázzuk ezt is.

2022.03.27. 09:14:09

Át olvastam az összes kommentet. Megfogalmazódott bennem egy kérdés: nincs ennél értelmesebb dolgotok egész nap mint ide mindenfajta “okosságok özönét írjatok.?

2022.03.27. 09:17:13

@taga20: u.i.: a határátkelőn nem azt írtad nekem, hogy nem vagy hajlandó velem beszélni?
nem probléma, ha váltottál, csak akkor tisztázzuk ezt is.

Probléma az hogy veled nincs értelme társalgást folytatni

2022.03.27. 09:18:08

@taga20: te egyébként hol élsz?

Moszkvából írok

taga20 2022.03.27. 09:19:35

@Team Vincent:

az a probléma veled fityeszork, hogy hülye vagy, mint a segg, de neked már ez se mond semmit!

NA TIPLIZZÉL A CSUTIGECI SEGGÉBE VISSZA!

midnight coder 2022.03.27. 09:26:27

@sóhegy049: Amint beérik nyugaton a progresszió, nagyon fogsz majd vágyakozni a liberális orosz rendszer után.

2022.03.27. 10:01:36

@taga20: “ az a probléma veled fityeszork, hogy hülye vagy, mint a segg, de neked már ez se mond semmit!

NA TIPLIZZÉL A CSUTIGECI SEGGÉBE VISSZA!”

Szánni való vagy, az ilyenek miatt mint te megyek le a konzulatusra 300 kilométert hogy behuzhassak egy nagy ikszet a megfelelő helyre.

sóhegy049 2022.03.27. 10:08:36

@midnight coder:
Buktad! A messzi Keleten élek és szerintem már itt esz meg a fene! :-)

taga20 2022.03.27. 10:12:42

@Team Vincent:

én vagyok szánni való?
bakker, te minden egyes kommenteddel saját magadat szarod szájba, és észre se veszed!

te képes vagy gondolom angliában elmenni 300km-t (nem moszkvában élsz, ahogy lavrov lánya sem, meg a többi retek ruszki oligarcha), hogy erre a velejéig korrupt, illiberális csutigeci maffiára szavazz!

GRATULÁLOK FITYESZDROID, GRATULÁLOK!

uploads.disquscdn.com/images/1319d89b53978c823066b1ff27cb57ef85de45614221f051ac526a45091c391b.jpg

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.27. 10:19:31

@midnight coder: Nálad ez a nyugatellenesség valami monománia? A karakterkészlet állítás megy már?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.27. 10:21:24

@Team Vincent: Hmmm.. neked sincs jobb dolgod? Én dolgozom, csak mellékesen pöckölgetlek titeket.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.27. 10:23:00

@ez a nevem senki: Még mindig vergődsz? Nem bírod feldolgozni, hogy ekkorát égtél azzal hogy szerinted az agent orange vegyifegyver? :-))

taga20 2022.03.27. 10:28:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

öröm lesz nézni, mikor putyin bukik és ezek a nyomorult fityeszorkok elkezdik fújni, hogy ők mindig is a nyugat oldaán álltak, és 12 éve utalják putyint, és a csutigeci csak átbaszta a háborús bűnöst:)))

uploads.disquscdn.com/images/5333274babba2201d01ce9a2730a25a0765a3efedf9e1f5e874da59fff2c8be3.jpg

sóhegy049 2022.03.27. 10:31:35

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Nálad ez a nyugatellenesség valami monománia?"
Vannak ilyenek, akiknek az életük során útmutatás kell, fogni kell a kezüket, mert életképtelenek. :-) Mondjuk, ha ennyire hinni akar valaki valamiben, akkor járjon templomba, kevésbé lesz kártékony hatása. :-) Bár azt nem értem, hogy mifaszt lehet egy sztálini rezsimen hájpolni és mellette a mélymagyart is tolni? Elég, ha ezek tudják. Na, ezért tipliztem le onnan, ezt nem vette már be a belem. :-( Nameg persze a lóvé. ;-)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.27. 10:33:48

@taga20: És eddig hogy támadták a Gyurcsányt, hogy barátkozott putyinnal az olcsó gázért. Most meg O1G akár le is pippantaná érte.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.27. 10:35:34

@sóhegy049: Azért egy magát informatikusnak beállítótól elvárnám hogy átlássa a világot. Jó, persze a karakterkészletet sem tudja átállítani, szóval hagyjuk a manust!

sóhegy049 2022.03.27. 10:42:12

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Nem feltétlen, neki megmondták, vagy kegyelt a csávó, beállt a sorba valahogy és ez neki így jó. Elvtelen? A szememben az összes érdekember az. Itt is megy ez a nagyok közt, de az átlagemberek ennyire nincsenek lent. Igaz itt zéró téma a politika.

taga20 2022.03.27. 10:45:39

@sóhegy049: ha nem vagyok indiszkrét, akkor merre felé van ez az "itt"?

taga20 2022.03.27. 10:47:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ja, ezt a lemezt is felrakják, hogy védjék a csutigeci és putyin szerelmét:)))

sóhegy049 2022.03.27. 10:56:57

@sóhegy049:
Ázsia csöves csücske: Szingapúr

taga20 2022.03.27. 11:02:30

@sóhegy049: érdekes egy világ. bizonyos dolgai kibaszott jók, de egy nagyobb rész taszító számomra.

pl. ez a politika zéró téma. nem is értem!
egy robotnál értem, de egy hús-vér állampolgárnak nem lehet véleménye arról ami körülveszi? ezt hogy?

sóhegy049 2022.03.27. 11:09:10

@taga20: Beleszarsz, mert nem érzed a jelenlétét! Normális szabályok vannak, normális emberekre mérve, nem szarsz, hugyozol az utcán, nem köpködsz. Vannak igen kemény bűntetések, én még nem szaladtam semmibe bele, de ott sem, szóval ezt sem érzem. Dolgozol, adózol és mégis marad (sok). Az adódat nem lopják szét, látod mire ment el és nincsenek "támogatott vállalkozók", mint ott. Érzed, látod, hogy melletted és érted van minden, nem ellened. Nekem ez doszt elég. És nyugi van. :-)

BiG74 Bodri 2022.03.27. 11:56:29

@sóhegy049:
Áh, ilyen nincs is..
Nem lopják szét, nem salátatörvények vannak haveroknak, meg földmutyi, trafikmutyi, informatika mutyi, ingatlan mutyi, közvilágítás és turisztika mutyi stb. Te Alíz lehetsz :)

LebensraumamOsten 2022.03.27. 12:11:59

A fidesz egy tolvajokból álló trágya párt. Akik meg rászavaznak azok a társadalom söpredékei, a humanoid faj legalja.

2022.03.27. 12:23:18

@taga20: te képes vagy gondolom angliában elmenni 300km-t

Nem talált. Problémáid vannak a gondolommal. De ahogy a határátkelőn írtam, ocsmanykodj tovább és a kedves olvasó eldöntheti kényelmes fő teljében hátradőlve ki itt a primitív.

2022.03.27. 12:25:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Hmmm.. neked sincs jobb dolgod? Én dolgozom, csak mellékesen pöckölgetlek titeket.

Látod nekem dolgoznom sem kell

2022.03.27. 12:27:08

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Moszkvából írok" - KGB továbbképzésen vagy?

Most igen fsb képzés, előtte makizajjal voltam a CIA-nal

2022.03.27. 12:29:19

@taga20: öröm lesz nézni, mikor putyin bukik

Elobb a májusi nagy pofára esést kellene kiheverned

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.27. 12:31:36

@Team Vincent: szerintem te primitív vagy. Eldöntöttem.

taga20 2022.03.27. 12:35:30

@Team Vincent: mi lesz májusban fityeszdroid, meséjj!

2022.03.27. 12:36:01

@Igazamvanvagyigazamvan?: szerintem te primitív vagy. Eldöntöttem.

Koszonom, a vélemény nyilvánítás mindenki joga, az enyém is

BiG74 Bodri 2022.03.27. 12:36:29

@taga20:
Már megint vadászol?
Bunkókat akarsz agyonverni? Ez nem oximoron?

2022.03.27. 12:37:39

@taga20: mi lesz májusban fityeszdroid, meséjj!

Türelem, várd ki

2022.03.27. 12:39:44

@BiG74 Bodri: Már megint vadászol?
Bunkókat akarsz agyonverni? Ez nem oximoron?

Számára mindenki bunkó, aki nem az ő véleményen van. Ez a nagy liberális vélemény és szólás szabadság

taga20 2022.03.27. 12:41:39

@Team Vincent: na kopjál le baszod!

te geci buta vagy, még a fityeszes aljánál is hülyébb vagy.
hozzád képest tállaievtárs vagy mészaroslölö egy fénylő csillag!

rólad már a határátkelőn is ez ugrott be, a mai napon meg rá is gyurtál, te szarházi fityesztróger!

i.imgur.com/58w4HgC.jpg

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.27. 12:42:44

@Team Vincent: "Szánni való vagy, az ilyenek miatt mint te megyek le a konzulatusra 300 kilométert hogy behuzhassak egy nagy ikszet a megfelelő helyre"

Látod, ezért vagy primitív. A fidesz oldalán ugyanúgy vannak durva beszólások, rettentően buta, elvakult hozzászólók, elvtelen seggnyalók, de az nem zavar.
Nevem senki, alex rózsi, birka, stb. A tátsadalom szennye, de neked vállalható elvtársaid.

Neked Taga ELLEN kell szavaznod, noha a magyar politikát, gazdaságot nem ő határozza meg.
Te minden további nélkül elfogadod Orbán döntéseit, el se gondolkodsz rajta, lehetne-e másként.
Ezért vagy primitív.

taga20 2022.03.27. 12:43:26

@BiG74 Bodri: én csak kérdezek, és figyelem a világot. tanulok;)

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.27. 12:45:30

@Team Vincent: "öröm lesz nézni, mikor putyin bukik

Elobb a májusi nagy pofára esést kellene kiheverned"

A kettő között nincs összefüggés.
Látod, ezért vagy primitív.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.27. 12:46:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "oroszok be fogják vetni a legveszélyesebb fegyverüket. birca halálra pippantja az összes ukrán katonát. :-"

A biológiai fegyverek be vannak tiltva, nem?

taga20 2022.03.27. 12:47:44

@Team Vincent: mit várjak ki?

gondolom április 3.-ára gondoltál, csak akkor broki vagy, hogy elbasztad, de nincs annyi se benned, hogy javítsad a hibádat.

ugyan olyan szargerincű retek vagy, mint az ikonjaid, a háborús bűnös putler és a pincsija, a csutigeci!

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.27. 12:50:01

@Team Vincent: "Probléma az hogy veled nincs értelme társalgást folytatni"

Hiszen azt csinálod!
Látod, nemcsak primitív vagy, de még értelmetlen is.
Ja, és a magyar nyelvvel hadilábon állsz. Lehet, oroszból fordítja a gugli a szövegeidet?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.27. 12:52:26

@Team Vincent: ja, és lófaszt vagy te Angliában. Akkor nem utaznál 300 kilométert a konzulátusra.
Látod, ezèrt vagy primitív.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.27. 12:57:33

@Team Vincent: szerintem te vagy nevem senki. Legalábbis a helyesírásod ugyanolyan selejtes.
Avagy a fidesz szavazói ennyire alulmûveltek, hogy a saját anyanyelvüket sem ismerik?

2022.03.27. 13:13:10

@Igazamvanvagyigazamvan?: a, és lófaszt vagy te Angliában.

Soha nem is mondtam hogy ott vagyok. Igen és 40 éve idegen nyelv határozza meg a napjaimat, sajnos ennyi maradt. Egy alul művelt senki vagyok, minden bizonnyal igazad van. Mea culpa

2022.03.27. 13:18:20

@Igazamvanvagyigazamvan?: @taga20:
“ nomeg a névválasztásod...”
és evvel konkrétan mi a problémád?

Orvos látott már benneteket?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.27. 13:39:59

@Team Vincent: tudod, van egy Vincent blog. Örülünk, Vincent?
Tudod, a fidesz primitív taktikája, már régóta, hogy meglévő médiák neveit ferdíti el, vagy fordítja meg.
Példa: 444! kontra 888.

Amúgy a team csapatot jelent. Te hány főből állsz?

sóhegy049 2022.03.27. 13:42:32

@BiG74 Bodri: Azt olvastad, hogy hol vagyok, vagy csak irónia? :-P

Kivlov 2022.03.27. 13:45:01

A jóisten mentse meg az országot márki-zacsitól meg az egész magyarellenes ellenzéki csürhétől.

2022.03.27. 13:50:15

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Ez mar akut csőlátás nálatok, mindenről a Fidesz jut eszetekbe. A névválasztás alapja az egyik unokám akinek mi vagyunk a csapata , a fan club. . a másik nagy szülőkkel hatan vagyunk. Kielégítő volt a valasz?

taga20 2022.03.27. 13:50:18

@Team Vincent: mi bajod van???

szerintem te má ne költs orvosra a maradék pár évedben, me csak kidobott pénz!:)))

2022.03.27. 13:56:15

@taga20: “ szerintem te má ne költs orvosra a maradék pár évedben, me csak kidobott pénz!:)))”

Koszonom aggodasod jó kezekben vagyok Dr. Kevin O'Connor az orvosom.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.27. 13:59:20

@Team Vincent: minden unokádnak a nevével van egy külön csapatotok?

Kivlov 2022.03.27. 14:00:00

@taga20:
Inkább putyin, mint mzp. De ő moszkvában van, hiába próbáljátok neg összemosni Viktorral, agyhalott csürhe.

taga20 2022.03.27. 14:02:02

@Team Vincent: szerencsés ember lehet, me egy betegből meg tud élni!:)))

egyébként, előre lemertem volna fogadni, hogy egy 70+ nyugger vagy.

taga20 2022.03.27. 14:06:36

@Kivlov: gondolom te is moszkvában élsz.

senki nem akarja összemosni őket, de ők szeretik egymást.
gondolom egyik alkalommal putler a fijú és a csutigeci a lány, aztán cserélnek.

uploads.disquscdn.com/images/0e2d844991fdc1b30756a424833d12f3e9f3488f389c01fd47b2282d0f1d31d1.jpg

2022.03.27. 14:33:05

@taga20: i, hogy egy 70+ nyugger vagy.

Nem igazán, de 55 évesen megengedhettem magamnak a háttérbe vonulást. Te ezt mikor fogod tudni elmondani magadról?

2022.03.27. 14:35:11

@Igazamvanvagyigazamvan?: : minden unokádnak a nevével van egy külön csapatotok?

Nagyjából dehát primitív embereknél így szokás

KivIov 2022.03.27. 14:39:47

@taga20: Igen, csak Putyin meg azok a délceg orosz katonák. Lehetőleg ketten egyszerre...
A mama is könnyes szemmel emlékszik rájuk...

KivIov 2022.03.27. 14:42:02

@taga20: Tévedsz, nem cserélnek. Mindig Viktor a lány.
Mit meg nem tesz a mi országunkért! Ez teszi Őt igazán naggyá!

taga20 2022.03.27. 14:47:51

@Team Vincent: több unokád is van és 55 éves vagy?:))))

ti fityeszes hazug gecik, nektek mindig hazudozni kell?

taga20 2022.03.27. 14:49:59

@KivIov: gondolom te is így fogantál, mikor a ruszki hadsereg átment a falutokon.

gondolom ezé gondolod úgy, hogyha szembe jön egy ruszki, akkor az a faterod:)))

2022.03.27. 15:10:27

@taga20: “ több unokád is van és 55 éves vagy?:))))“

A matek ugye nem volt erosseged,?számolj utána . Tegyük fel 25 évesen leszel apa és 25 év mulva nagyapa, akkor az mennyi. Hiába nem mindegy ha falhoz tamaszkodva mi esik a fejedre, egy tégla vagy egy könyv.

Különben is ki mondta, hogy most 55 vagyok? Van erre egy közmondás: aki olvasni tud, előnyben van.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.27. 15:10:36

@Igazamvanvagyigazamvan?: Fegyver az amit ember ellen alkalmaznak. Az agent orange lombhullató szer.

taga20 2022.03.27. 15:36:16

@Team Vincent: akkor hány éves is vagy? me itt kamuzol egész nap.

egyébként neked nincs jobb dolgod, mint itt baszni egész nap a rezet? várnak az unokáid papa!:)))

KivIov 2022.03.27. 15:45:50

@taga20: Nem, az az apám volt akit a felszabadító orosz hősök csináltak.

taga20 2022.03.27. 15:54:04

@KivIov: részvétem haver! még nem késő luk, hogy elhagyd a sötétoldalt.

taga20 2022.03.27. 15:58:19

@Team Vincent: neked mindenhez lehet közöm, te meg egy ilyen piszlicsáré dolgot se vagy hajlandó elárulni.

csalódtam benned migráncs, de nagyon!

ez a nevem senki 2022.03.27. 16:07:15

Orbán Viktor: Gyurcsány és a baloldal beszállna a háborúba. Mi békét akarunk!

megnyered a békeharcot IS Viktor

ez a nevem senki 2022.03.27. 16:10:24

me itt kamuzol egész nap.

Team Vincent 0 bejegyzést írt és 512 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban
taga20 0 bejegyzést írt és 51814 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

aki ezzel a szellemi toprongy tagával leáll... így lyár

KivIov 2022.03.27. 16:15:00

@taga20: Nekem jó így. Van pénz herbálra és a jó ügyet szolgálom. A mama meg még mindig emlegeti az orosz katonákat, háromszor is bírták, nem úgy mint szegény papa akit agyonlőttek a disznóól mögött.

KivIov 2022.03.27. 16:16:30

@ez a nevem senki: Téged nem zavar, amikor benne van a nyelved Viktor seggében és fingik egyet?
Én nem tudom megszokni.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.27. 16:57:04

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: én birkára utaltam, mint biológiai fegyverre. A bárányok ránéznek, és kihullik a szőrük.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.27. 16:58:39

@Team Vincent: nem, tiszteletreméltó. Bár mindenképp furcsa, hogy ahány unoka, annyi team.
Team Vincent, Team Marianne, Team Timothy, stb.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.27. 17:00:48

@ez a nevem senki: "
megnyered a békeharcot IS Viktor"

Mivel Oroszország támadott, így a békeharc csakis vele szemben képzelhető el. Orbán, Putyin ellen..
Győzni fog!

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.27. 17:02:17

@taga20: ez a nevem senki ugyanúgy elhagyja a macskakörmöt. Biztos véletlen...

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.27. 17:04:35

@Team Vincent: bár én azt gondolom, hogy ez a team leginkább provokatőrökből áll. Vincent, nevem senki, gyökér, rózsi, mind ugyanaz.

Abrak A. Dabra 2022.03.27. 17:56:49

@ez a nevem senki:
www.kepfeltoltes.eu/images/2022/03/27/143cipok_a_duna_parton_re.jpg
Ez a ti békétek... viktorodé is, putyiné is...
A történelem szemétdombján a helyetek. Mondjuk a szemétdomb a te esetedben semmi változást nem jelent.

Abrak A. Dabra 2022.03.27. 17:58:46

@Igazamvanvagyigazamvan?: Mind ugyanaz?
Az jó, kevesebb golyót kell rájuk pazarolni.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.27. 18:05:35

@ez a nevem senki: "Tényszerűnek kell lennünk, és mindent meg kell tennünk, hogy a helyzet ne fajuljon el.

A francia kormányfő hozzátette, hogy nem használná Joe Biden kifejezéseit, mert továbbra is beszél Putyin elnökkel, és szerinte ez a hozzáállás nem vezet előrébb a háború befejezésében"

Mi köze ehhez Orbánhoz?
Hogy beszél Putyinnal? Kicsit más a felállás, beszélni egyenrangú félként, vagy meghallgatni az utasításokat, és bólogatni ritmusosan.

"

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.27. 18:09:02

@ez a nevem senki: "Ha mindenki felégeti a hidakat Oroszországgal, akkor a végén ki fog velük tárgyalni? 

– tette fel a kérdést Ibrahim Kalin szóvivő a katari fővárosban, Dohában tartott nemzetközi fórumon. Hangoztatta, az ukránokat minden lehetséges eszközzel támogatni kell, hogy meg tudják védeni magukat"

Hát, ez se ugyanaz. Minden lehetséges eszközzel támogatni az ukránokat, és nem engedni át a szállítmányokat, nem pont ugyanaz.

ez a nevem senki 2022.03.27. 18:19:59

@Abrak A. Dabra: nem te vagy a leghegyesebb villa a készletben hopp lika alias kancsó panza

Abrak A. Dabra 2022.03.27. 18:24:39

@ez a nevem senki: Villa?
Hallottál róla valamit? Ja, persze, azzal hányjátok a ganét...
Mert azt nem feltételezem, hogy életedben használtál evőeszközt. A két lábon járást sem.
Menj ki szépen az ólba, lökd odébb a disznót oszt vackolj be a szalmába, lassan esteledik, ideje lefeküdni.

Abrak A. Dabra 2022.03.27. 18:26:10

@Igazamvanvagyigazamvan?: Nem képezték ezeket sehol csak kiválasztották a legaljasabb, leghülyébb patkányokat oszt ráeresztették a webre.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.27. 19:10:52

@Team Vincent: Aposztrófot is lehet használni. '' Örülök hogy segíthettem egy informatikai analfabétának.

BiG74 Bodri 2022.03.27. 21:06:29

@sóhegy049:
Hát olyasmi, bár szerintem nem igazán sikerült, bocsánat!

@taga20:
Mindig előkerül egy fideszes entellektüel, becsüld meg! Lassan csócsáld, ne essen szét már az elején!
süti beállítások módosítása