MaGYAUR

MaGYAUR

A kereszténységre hivatkozó putyinista jobboldal barbár tombolása a szomszédban

Feledy Botond Ukrajnára vonatkozó helyzetjelentése

2022. április 09. - Magyaur
Feledy Botond helyzetjelentése:
Elképesztően nehéz végigolvasni a beszámolókat, jelentéseket az oroszok által elkövetett bucsai, irpinyi és további mészárlásokról. Mindez várhatóan mégjobban aláássa a tűzszünet reményét, a lehetőséget a civilizált párbeszédre. Nézzük, melyek a legfontosabb fordulópontok az elmúlt időszakból.
1. Évekkel ezelőtt beszélgettem Christina Lamb-bel, aki az egyik legkiválóbb kortárs háborús tudósítónő. Az életét immár arra tette fel, hogy a nemi erőszakot mint háborús fegyvert elismerje a férfivezérelt világ. Most ugyanezt látjuk a bucsai kivégzések árnyékában. Óvóhelyről kirángatott és megerőszakolt lányok és nők. Erről szóló egyes videók már a pornómegosztókon. A családfő(k) kivégzése után meghurcolt asszonyok. Félmeztelen, összefagyott tetemek. Kivert fogú nemi-erőszak áldozat, és mások, akik meg se tudnak szólalni. Önkéntes pszichológusok és nőgyógyászok, sebészek nyújtanak ellátást a túlélőknek. A másik oldalon… ez a barbárság csimborasszója, a civilizáció vékony hártyájának teljes felégetése. Több helyszínen, hasonló időben. Nehéz nem arra gondolni, hogy tudatos gondatlanság ill. szándékosság van az orosz vezetés részéről ebben.
2. A magyar külpolitikai kommunikáció a választások után kifejezetten felpörgött: kiderült, hogy a magyar kormány hajlandó lenne rubelben is fizetni az orosz gázért (elsőként jelezték ezt a NATO-tagok közül, a megcáfolt szlovák miniszter után). Hétfőn még arról beszélt Kaczynski, hogy megvárja a választások végét azzal, hogy hogyan alakul a magyar vélemény az orosz aggresszióról, ma már szemorvoshoz küldte az ötödik kormányát alakító magyar miniszterelnököt, mivel a bucsai mészárlást az “nem látja”. Nem ígér ez sok jót a már felfüggesztett visegrádi együttműködésnek (erről is a lengyel oldal beszélt korábban, hogy “néhány hétre” felfüggesztették…). Eközben a Fidesz európai parlamenti delegációja megszavazta az EP határozatát az Oroszországgal szembeni szankciók kiterjesztésének szándékáról. (Szépséghiba: nem rendelkezik jogi erővel a határozat.)
3. A katonai helyzet átrendeződött: Kijev környékén érezhetően kevesebb csapat maradt orosz oldalról, az átcsoportosítás teljes erővel zajlik a donyecki-luhanszki csatamezőre keletre. A következő hetekben egy nagy, konvencionális ütközet biztosan lesz az ukrán katonaság fő ereje és a feltáplált orosz támadók közt ebben a térségben. Az oroszok megpróbálják az ukrán csapatokat bekeríteni három oldalról. A civil lakosságot gőzerővel menekítik. Oroszok az ukrán infrastruktúrát (üzemanyag, hadiipar, egyéb termelési központok, kritikus infrastruktúra) következetesen rombolják, rakétázzák, bombázzák. Az ukránok az első ismert sikeres ellencsapáson túl vannak, amely már orosz területen álló üzemanyagtározót semmisített meg. Mariupol várhatóan elesik a következő napokban. Odesszában kilőtték az ország legnagyobb olajfinomítóját. Üzemanyagválság következik Ukrajnában (eddig se volt egyszerű a civileknek tankolni).
4. Európai oldal: Épp legutoljára Szlovákia jutatott a határra egy komoly fegyvert, egy S-300-as, jól használható légvédelmi rendszert (mégha régebbi modell is), eközben a szlovák miniszterelnök Kijevbe tart. Ferenc pápa szintén kijevi látogatásról beszélt. Az európai területről kiutasított orosz kémek száma tovább nőtt. A baltiak haladnak a gázról való leválással. Az Európai Bizottság előállt azzal, hogy közös beszerzést hogyan lehetne megszervezni gáz és olaj vonalon. Az ENSZ felfüggesztette az oroszokat az emberjogi bizottságból.
5/1. Kis színes a kibertérből: A CCTV kamerákat arcfelismerés céljából (is) feltörték az ukrán-párti #Anonymus hackerek, állítólag a belarusz-lengyel és orosz-belarusz határokon ezeket le is kapcsolták előre. A számtalan feltört és leakelt adatbázis feldolgozása még nagy erőkkel zajlik sok helyen. (forrás: cyberthreat.report)
5/2. Bónusz a kibertérből: Észt hackerek lokalizálták a bucsai katonai műveletben résztvett orosz katonák lakcímét, hogy hol élnek hivatalosan. Az ukrán-orosz háborúban elkövetett kegyetlenségek így válnak generációk terheivé, itt már nem lesz oroszbarát rész Ukrajnában nemhogy most, de évtizedekig. (forrás: cyberthreat.report)
Nem látni a háború végét. Putyin távozásával érhet csak véget igazán. Egy kínai lapban (SCMP) már az ukrán újjáépítésről jelent meg felvetés. Stoltenberg NATO-főtitkár is elhúzódó háború eshetőségére figyelmeztet. A tárgyalások esélyei romlottak a héten, a nagy csata előtt aligha lesz érdemi diplomáciai lépés.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr1017801339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.04.09. 10:22:23

Nincsenek mészárlások, n e vedd be ezt a kamut. Csupa álhír.

Zsolt Herrero Blacksmith 2022.04.09. 15:34:18

Értem én hogy nagy úr a pénz, és azt is, ha a gazdád kiadja az utasítást, akkor jó troll-ként ragaszkodsz a direktívához...

De talán maradt még benned annyi emberség, hogy ne gyalázd meg az áldozatokat, és a tragédiájukat azzal hogy tagadod a tényeket...!!

Tény, hogy Ukrajnában háború van...

Tény, hogy a háborúnak áldozatai vannak...

Tény, hogy az áldozatoknak mindegy hogy egy rakétától, egy bombától, kilőtt puskagolyótól,
vagy más egyébtől lettek áldozatok...

Tény, hogy az orosz csapatok, hadsereg nem arról híres, hogy mennyire emberséges...

Tény, hogy minden alkalommal amikor ,,rárontott" Európára, végig rabolta, fosztogatta, erőszakolta...
Tény, hogy erre a magyar történelem az egyik lejobb bizonyíték...( 1849, 1945, 1956...)

Szóval, bármennyit is fizetnek, ne süllyedj már ennél mélyebbre, mert egy bizonyos szint alatt, már nem kapsz levegőt, és belefulladsz a ,,matériába", amiben újra és újra tapicskolsz...

Ennél még te is többet érsz...
További, bár már fogyó tisztelettel kérlek legyél ember...

istvankah 2022.04.09. 16:46:59

@Zsolt Herrero Blacksmith: Mit vársz 1 olyantól,akinek a családja a sztyeppén szedte a muszka szart,hogy legyen otthon a maxvellnek vacsi!

midnightcoder2 2022.04.10. 08:42:51

@Zsolt Herrero Blacksmith: "Tény, hogy minden alkalommal amikor ,,rárontott" Európára, végig rabolta, fosztogatta, erőszakolta..."

És tény, hogy ezen alkalmakkor az orosz hadsereg részei voltak az ukránok is, akik pont olyan lelkesen raboltak és erőszakoltak mint az oroszok. Egyik kutya másik eb, csak most az eb van alul.

midnightcoder2 2022.04.10. 08:44:59

Ha ennek egyszer vége lesz, még nagyobb szívás lesz orosznak - vagy bármilyen nemzetiségnek lenni az ukránoknál. Ami persze azt is jelenti, hogy kb. sohanapján lesznek felvéve az EU-ba.

ez a nevem senki 2022.04.13. 12:42:51

Karácsony Gergely: Akkorát buktunk, mint az üveges tót

na de hová tűnt a tót kurva?

ez a nevem senki 2022.04.13. 12:46:31

@Zsolt Herrero Blacksmith: Tény, hogy az orosz csapatok, hadsereg nem arról híres, hogy mennyire emberséges...

most sorold el azokat
melyek arról híresek

upload.wikimedia.org/wikipedia/en/b/ba/The_Terror_of_War.jpg

arthurthedent 2022.04.13. 13:24:21

@midnightcoder2: "És tény, hogy ezen alkalmakkor az orosz hadsereg részei voltak az ukránok is, akik pont olyan lelkesen raboltak és erőszakoltak mint az oroszok. Egyik kutya másik eb, csak most az eb van alul."

És ezzel mit akarsz mondani? Hogy a mai ukrán gyerekeket szabad megerőszakolni, mert a nagyapáik szerinted háborús bűnöket követtek el? Vagy azt, hogy az oroszok nem is követnek el borzalmas dolgokat mert ez bevett szokás azon a környéken?

Mégis mi volt a szándékod, amikor azt az állítást tetted, hogy az ukránok nőket erőszakoltak meg nyolcvan évvel ezelőtt?

arthurthedent 2022.04.13. 13:25:49

@ez a nevem senki: "most sorold el azokat
melyek arról híresek"

A vöröskereszt a jelét a svájci hadsereg emberséges viselkedésének tiszteletére kapta, Miért, azt hitted, hogy a keresztényekről? :D

arthurthedent 2022.04.13. 13:28:38

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Nincsenek mészárlások, n e vedd be ezt a kamut. Csupa álhír."

És mi van, ha mégis a fényképek az igazak, a videófelvételek, a műholdképek és a túlélők elbeszélései? Mi van, ha kivételesen az orosz nagypolitika hazudik? Erre nem gondoltál ugye?

Erős a te hited, kár, hogy gondolkodás helyett használod. :(

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.04.13. 13:31:17

@arthurthedent:

Halottakról vannak adatok. Mészárlásról nincs. Háborúban vannak halottak jellemzően.

belekotty 2022.04.13. 13:36:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Szerintem minden jóérzésű ember undorodik már tőled.

arthurthedent 2022.04.13. 13:37:11

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Mészárlásról nincs. "

Ja, összekötözött kezű legyilkolt civilek, az nyilván mindennapos dolog a háborúban, nem "mészárlás". Meztelen nők hullái halomra húzva, felgyújtva az csak egy szokásos szerda délután. A drónfelvétel, ahol a felemelt kezű apát a gyereke szeme láttára lőnek agyon, meg a videófelvétel, ahol a tank lő a civil járókelőre, az nyilván nem mészárlás meg a kazettás bomba a civil tömegbe az is nyilván mindennapos.

Nyilván mint minden szónak a "mészárlás" szónak is meg kellett gyurmáznod egy kicsit az értelmét, hogy emelt fővel hordethesd tovább a te igazságodat. :D

arthurthedent 2022.04.13. 13:37:52

@belekotty: "Szerintem minden jóérzésű ember undorodik már tőled."

Már a többiek is. :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.04.13. 13:44:02

@arthurthedent:

Női katonák nincsenek?

Mi az eltérés egy halott civil és egy halott katona között?

Nem halnak meg civilek hávorúban?

Na, ezeket gondold végig.

arthurthedent 2022.04.13. 13:50:43

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Női katonák nincsenek?"

Tehát az oroszok kizárólag csak a katonanőket ölték meg? Ezt akarod hazudni? Elvtárs, tessék nyiltan és egyenesen hazudozni, nem kell ilyen troll kérdések mögé bújni, nem kell szégyenlősnek lenni.

"Nem halnak meg civilek hávorúban?"

videó
felvételen
lőnek
tankkal
civil
gyalogosra

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.04.13. 13:57:16

@arthurthedent:

Azaz az orosz haderő tankosai direkt civileket lő, elsősorban nőket és gyerekeket, aztán még ki is szállnak a tankokból, megkötözik a már meghaltak kezeit, időnként párat meg is csonkítanak?

Te ezt elhiszed?

Ha igen, akkor ajánlom neked mondjuk azt a verziót, hogy putyinista gyíkemberek élve esznek meg vétlen ukrán gyerekeket.

Te szerintem Korózs Lajos csapatában dolgozol!

ez a nevem senki 2022.04.13. 14:02:19

civil?
zselenszki fegyvert adott a kezükbe
nincs többé civil, bármelyiknél lehet fegyver

arthurthedent 2022.04.13. 14:05:01

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Azaz az orosz haderő tankosai direkt civileket lő, elsősorban nőket és gyerekeket, aztán még ki is szállnak a tankokból, megkötözik a már meghaltak kezeit,"

Te idióta troll, hát nyilván nem UGYANAZ az ember van megkötözve akire tankkal lőttek. Komolyan, idiótább kifogásokat keresel mint Putyin, pedig azért ő sem piskóta!

"Te ezt elhiszed?"
Videó felvétel van róla. Te hiszel jézus feltámadásában meg a keresztrefeszítésben meg abban, hogy az anyja szűz volt és tőlem kérded számon, hogy miért hiszem el a számtalan videófelvételt? Komolyan?!

"Ha igen, akkor ajánlom neked mondjuk azt a verziót, hogy putyinista gyíkemberek élve esznek meg vétlen ukrán gyerekeket."

videófelvételek, fényképek, szemtanúk
videófelvételek, fényképek, szemtanúk
videófelvételek, fényképek, szemtanúk
videófelvételek, fényképek, szemtanúk
videófelvételek, fényképek, szemtanúk

arthurthedent 2022.04.13. 14:06:59

@ez a nevem senki: "nincs többé civil, bármelyiknél lehet fegyver"

A fegyver mellé egyenruhát és karszalagot is adott, ahogyan azt a genfi egyezmény előírja. Hazudsz. Ordas, primitív, ostoba hazugságot terjesztesz.

midnight coder 2022.04.13. 14:33:51

@arthurthedent: Ha valaki azzal jön, hogy mit csináltak az oroszok a II világháború alatt és elõtt, akkor ahhoz az is hozzátartozik a dologhoz, hogy azok az "oroszok" nem csak oroszok hanem ukránok is voltak.

midnight coder 2022.04.13. 14:40:41

@arthurthedent: A lelõtt civilre nincs ráírva hogy ki lõtte le. Lehetett ukrán civilt lövõ orosz vagy orosz anyanyelvû "nemzetidegen árulókat" kivégzõ derék ukrán neonáci is. Az ukránoknál már a háború elõtt sem volt ritka a nemzetiségiek elleni attrocitás. Még a magyarok ellen sem. Most pedig sok-sok ilyen polgár kap fegyvert a kezébe.

arthurthedent 2022.04.13. 14:47:29

@midnight coder: "Lehetett ukrán civilt lövõ orosz vagy orosz anyanyelvû "nemzetidegen árulókat" kivégzõ derék ukrán neonáci is. "

Az oroszok elfoglalták a környéket. Fennhatóságuk alatt tartották hetekig. Azt akarod mondani, hogy közben a gaz nácikok százakat gyilkoltak le, csak az oroszok nem említették, nem tettek semmit, nem készítettek felvételek, hanem inkább azt mondták, hogy azok nem is halottak, hanem élnek? Komolyan?

Mennyire vagy te ostoba?

midnight coder 2022.04.13. 15:05:28

@arthurthedent: Kérdés hogy mikor ölték meg õket. Oroszok elfoglalták a területet, ukránok visszafoglalták. Civilek meghalhattak az elfoglalás elõtt is, és a visszafoglalás után is.

Nancsibacsi 2022.04.13. 15:08:47

Fel kéne fogni hogy a háború nem kisasszonyoknak való dolog. Hunyadi Jánost ma háborús bűnösként Hágába citálnák - na jó, valószínűleg nem, mert leb.szná karddal a bürokrata fejét aki ezzel a hülyeséggel jön -, de ő is mészároltatott le pl. ellenséget, menekülés közben ÉS JÓL TETTE! Ukrajnában az első napon fegyvert osztottak a lakosságnak - innen kezdve egyik se civil, a karon ülő csecsemő se. Aki civil, az jöjjön el onnan. Aki ott marad, azért marad ott, mert harcolni akar.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2022.04.13. 15:19:10

A kramatorszki pályaudvar elleni támadás az eszköz maradványain látható sorozatszám alapján egyértelműen az ukránok felelősége.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2022.04.13. 15:24:38

@arthurthedent: Katyinról mennyi idő múlva derült ki, hogy nem is azok csinálták, akiket felelőssé tettek?

élhetetlen 2022.04.13. 15:28:45

@midnight coder: „A lelõtt civilre nincs ráírva hogy ki lõtte le. Lehetett ukrán civilt lövõ orosz vagy orosz anyanyelvû "nemzetidegen árulókat" kivégzõ derék ukrán neonáci is. A lelõtt civilre nincs ráírva hogy ki lõtte le. Lehetett ukrán civilt lövõ orosz vagy orosz anyanyelvû "nemzetidegen árulókat" kivégzõ derék ukrán neonáci is.„
Barom. Miből gondolod, hogy egy városban minden derék ukrán neonáci tudja, hogy ki a "nemzetidegen áruló”., és aszerint gyilkol, akár gyerekeket is.
Próbálj meg gondolkodni!

arthurthedent 2022.04.13. 15:41:28

@midnight coder: "Civilek meghalhattak az elfoglalás elõtt is, és a visszafoglalás után is."

Mű-hold-fel-vé-te-lek.

arthurthedent 2022.04.13. 15:45:26

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: "Katyinról mennyi idő múlva derült ki, hogy nem is azok csinálták, akiket felelőssé tettek?"

1) A kérdés helyesen feltéve: Katyinról mennyi idő alatt derült ki, hogy az oroszok tették.
2) Ott nem maradtak életben civilek, akik elmondták volna, hogy mi történt.
3) Ott nem voltak videokamerák.
4) Nem voltak drónfelvételek.
5) Nem voltak máholdfelvételek.
6) Nem volt egyértelmű, hogy kik uralták a területet amikor történt.
7) A lengyelek és a németek is végig azt mondták, hogy az oroszok voltak, tehát helyesen: mennyi idő alatt ISMERTÉK be az oroszok, hogy ők voltak.

midnight coder 2022.04.13. 15:47:06

@élhetetlen: "Miből gondolod, hogy egy városban minden derék ukrán neonáci tudja, hogy ki a "nemzetidegen áruló”., és aszerint gyilkol, akár gyerekeket is. "

Egyéni szimpátia alapján? A zámolyi romák támadói mi alapján válogattak?

arthurthedent 2022.04.13. 15:48:08

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: "A kramatorszki pályaudvar elleni támadás az eszköz maradványain látható sorozatszám alapján egyértelműen az ukránok felelősége."

Ezt is az oroszok mondták neked? Várj, az oroszok honnan tudják a sorozatszámot? Az ukránok odaadták nekik a maradványokat? Vagy az ukránok mondták neked, hogy az ukránok a felelősek?

Te, ez megint valami oltári béna hazugságnak tűnik nekem. :(

ez a nevem senki 2022.04.13. 15:49:44

@arthurthedent: haha
majd azt fogják lesni a helikofferből
van a gyanús civil ruháson karszalag
fegyver +egyenruha? az nem civil

vergőggyé tovább ukrajn bérenc

midnight coder 2022.04.13. 15:51:28

@arthurthedent: A mûholdfelvételeken összesen 11 halottat azonosítottak.

arthurthedent 2022.04.13. 15:53:47

@Nancsibacsi: "Ukrajnában az első napon fegyvert osztottak a lakosságnak - innen kezdve egyik se civil, a karon ülő csecsemő se."

A lakosság felfegyverzése a genfi egyezmény értelmében megengedett, sőt, egyébként szokás is. A genfi egyezmény előírja, hogy a felfegyverzett lakosságot egyenruhával vagy megkülönböztető jelzéssel kell ellátni és akkor reguláris hadseregnek kell tekinteni. Ezt az ukránok megtették.

A csecsemő sem tekintendő civilnek? Mondcsak, te valami pszichopata elmebeteg vagy? Te komolyan azt mondod, hogy hátrakötötött kezű civilek meggyilkolása rendben van? Te TÉNYLEG csecsemőgyilkosságot éltetsz?

Francnak nem húzod el a beledet moszkvába?

arthurthedent 2022.04.13. 15:59:43

@midnight coder: "A mûholdfelvételeken összesen 11 halottat azonosítottak."

Tehát azt a 11 halottat az oroszok ölték meg, a többit meg az ukránok, hogy szegény oroszoknak rossz hírét keltsék. Értem.

Amiről ott van a youtbe-on a felvétel azt ők csinálták, amelyikről meg nincs felvétel az "lehet, hogy ott se' vótam". Te sem vagy normális, az is biztos.

arthurthedent 2022.04.13. 16:03:47

@ez a nevem senki: "haha
majd azt fogják lesni a helikofferből
van a gyanús civil ruháson karszalag"

Milyen "helikopterből" te nagyon okos? Halottad a rádiófelvételt, ahol mondja az egyik orosz a másiknak, hogy ha sok a civil, akkor ki kell kérdezni őket és megölni mindet? Láttad, amikor lelövi a csávó a kocsiból felemelt kézzel kiszálló apukát? Ahol szétgéppuskázzák a két nyugdíjast? Láttad, amikor tank ágyójával lövik a járókelőt? Az összekötözött kezű hullákat az utcán?

Milyen helikopterről beszélsz?!

arthurthedent 2022.04.13. 16:06:35

@ez a nevem senki: "vergőggyé tovább ukrajn bérenc"

Hát b+ remélem azért az oroszok meghálálják neked ezt a sok melót, mert ők úgy szoktak hálálni, hogy abba beledöglesz. Remélem, hogy valamikor az életed során visszaemlékszel és elborzadsz azon, hogy miket mondtál. Remélem, hogy a halálod előtt legalább egy perc lesz, amikor megérted miket mondasz most.

midnight coder 2022.04.13. 16:08:35

@arthurthedent: Valószínûleg mindkét fél ölt meg civileket. Csak az ukránok megpróbálják az összeset az oroszok nyakába varrni.

Én úgy látom, hogy az ukrán és a ruszki kb. egykutya, csak az elõbbinek jobb a sajtója. Egyrészt mert az ukránok nagyon profi módon használják a médiát (más lehetõségük nincs is, mert a Nyugat segítsége nélkül már rég végük lenne), másrészt mert a nyugati média eleve õket támogatja.

Aztán, ha ennek a konfliktusnak vége lesz, az ukránok is szépen felkerülnek majd a nyugati média halállistájára Orbán mellé. Akkor még az is lehet, hogy a mostani civilek egy része mégiscsak az ukránok áldozatává válik. De jelenleg az ellenségem ellensége a barátok logika mentén mindent elhisznek nekik.

arthurthedent 2022.04.13. 16:16:57

@midnight coder: "Valószínûleg mindkét fél ölt meg civileket. Csak az ukránok megpróbálják az összeset az oroszok nyakába varrni."

Amikor azt mondja valaki, hogy itt vannak a bizonyítékok, hogy az orosz megszállók civileket gyilkolnak, akkor azzal jössz, hogy "ugyan, nem lehet azt tudni, ki tudja, mi a bizonyíték, senki sem látta".

Aztán azt mondod, hogy "valószínűleg az ukránok is gyilkoltak civileket" és ezt minden bizonyíték nélkül buzgón elhiszed, sőt terjeszted. Te is éppen olyan hívő valláskárosult vagy mint a birka.

arthurthedent 2022.04.13. 16:21:00

@midnight coder: "De jelenleg az ellenségem ellensége a barátok logika mentén mindent elhisznek nekik."

Megint hazudsz mondjuk. Ezerszer elmondták, hogy "meg nem erősített hírek" meg "ki kell vizsgálni" meg "ennek kivizsgálása még sok időt fog igénybe venni". Szó szerint ne igaz az, hogy a nyugati kormányok vagy a nyugati sajtó mindent elhinni az ukrán jelentésekből. Az ukránok meghívták a különféle szervezeteket, hogy jöjjenek, vizsgálják ki, halgassák ki az öreg nénit, vizsgálják meg a tömegsírokat, mindent.

Tényleg nem ártana legalább utána járni mielőtt nekiállsz a költeményeidnek. :(

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2022.04.13. 16:25:54

@arthurthedent: Nem ez a kérdés lényege (egyébként meg a szovjetekről van szó hamár..)hanem, hogy évtizedekig nem a valódi elkövetőt tette felelőssé a mészárlásért a közvélemény. Könnyen kiderülhet, hogy most is ez a helyzet.

arthurthedent 2022.04.13. 16:26:21

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Ebben a cikkben egy szó sincs a rakéta sorozatszámáról, jól látom? Annyi van benne, hogy az oroszok szerint az ukránok 120 kilóméterről lövik saját magukat. :D

Na jól van, akkor én megyek a p.csába! :D

arthurthedent 2022.04.13. 16:27:57

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: "hogy évtizedekig nem a valódi elkövetőt tette felelőssé a mészárlásért a közvélemény. Könnyen kiderülhet, hogy most is ez a helyzet."

Az oroszok évtizedekig hazudtak, tagadták a mészárlást, amit elkövettek. Könyen kiderülhet, hogy most is ez a helyzet. :-o

sírjatok 2022.04.13. 16:29:15

@midnightcoder2: "És tény, hogy ezen alkalmakkor az orosz hadsereg részei voltak az ukránok is, akik pont olyan lelkesen raboltak és erőszakoltak mint az oroszok. Egyik kutya másik eb, csak most az eb van alul. "

de jó hogy leírtad, így nem nekem kell

sírjatok 2022.04.13. 16:36:09

@arthurthedent: ehhez képest azért voltak olyan vidik, hogy civil kocsi elhúz az orosz konvoj mellett, abból civilek kidobálják a molotovkoktélt. Nem volt ott egyenruha meg karszalag. Én valahol megértem az ellenállókat, sőt rokonszenvezek velük, de azért ne csodálkozzunk már, hogy ha orvlövészek vannak a lakóházakban és civilek támadnak a katonákra, akkor a katonák is lövik a civileket (sajnos az ártatlanokat is) meg szétkapják a házakat.

Igen, brutális az orosz agresszió, és ezerszer jobb lenne ha nem támadtak volna, de azért nem lehet minden mocsokságát a háborúnak kizárólag az egyik fél nyakába varrni. És úgy látom hogy ha már valaki erre felhívja a figyelmet, az egyből oroszpárti meg ukránutáló lesz. Közben meg a lófaszt, csak megint itt ez a szokásos pszichózisa egy csomó embernek, hogy van a JÓ meg van a ROSSZ.

sírjatok 2022.04.13. 16:41:49

@arthurthedent: "Szó szerint ne igaz az, hogy a nyugati kormányok vagy a nyugati sajtó mindent elhinni az ukrán jelentésekből."

A nyugati kormányok valószínűleg nem, de a nyugati sajtó tényként kezelt brutális álhíreket is, egyszerűen mert erősítették a JÓ UKRÁNOK vs GONOSZ OROSZOK narratívát. Ez persze nem azt jelenti, hogy az oroszok ne lennének tényleg gecik, csak azt, hogy néha a nevetségességbe csap ez az elfogultság amivel a nyugati sajtó viszonyul ehhez, teljesen propaganda módban vannak. Zelenszky konkrétan pártokat tiltatott be, Ukrajnában a kisebbségek nem használhatták a nyelvüket (pl. két magyar takarító egy iskolában nem beszélhetett egymással magyarul), az Azovosok echte nácik, de minden meg van magyarázva és/vagy bocsájtva, Ukrajna demokrácia, mindjárt majd csatlakozik is az EU-hoz, egy vicc az egész.

Nagyon sajnálom a menekülteket és rokonszenvezek az ellenállókkal, de ácsi, azért nehogy már azt higgyük, hogy itt a vegytiszta jó vs gonosz harc megy...

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2022.04.13. 16:48:42

@Zsolt Herrero Blacksmith: 1849-ben a Habsburgok hívták be őket, 1945-ben mi támadtunk rájuk, ‘56-nál pedig adekvátabb párhuzam az észak-írek helyzete, akiket évtizedekig fegyverrel kényszerítettek a britek, és ahol jelentős angol protestáns kisebbség van, ahogy orosz kisebbség Ukrajnában.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2022.04.13. 16:49:40

@Sir Gombóc: Már miért lenne az? Stier Gábor a Magyar Hangban szokott publikálni.

ulpius66 2022.04.13. 16:51:26

@arthurthedent:

Ha mindent elhiszel, amit olvasol, akkor inkább ne olvass!
(ősi japán közmondás....)

ulpius66 2022.04.13. 16:56:02

@arthurthedent:

Mért nincs még Ukrajnában béke? (mért van még mindig háború?)

Hát azért, mert Jeszenszkij nem akar békét kötni!!!!!!

UNKÁBB HALOMRA LÖVETI AZ UKRÁNOKAT, MERT NEKI NEM TETSZIK A BÉKEFELTÉTEL!
(kb. 50 ország vezetése kérte a Jeszenkit, hogy kössön tűzszünetet..... ő nem köt!!!!! inkább halomra löveti az ukránokat.......NINCS UKRAJNÁBAN EGY NORMÁLIS CSAPAT, AMELYIK MEGPUCCSOLNÁ A JESZENSZKIT, ÉS VÉGRE BÉKE LENNE......)

Etniez 2022.04.13. 16:59:49

@arthurthedent: csak hülyét csinált magából.

élhetetlen 2022.04.13. 17:00:13

@midnight coder: Ez komoly. Szerinted jogos ölni, vagy emberek életét lehetetlenné tenni egyéni szimpátia alapján. Nem semmi vélemény.
„A mûholdfelvételeken összesen 11 halottat azonosítottak.”. És akiket nem azonosítottak a műholdfelvételeken, azok nyilván élnek, negyven nap után csak ennyi a veszteség. Ja.
„Én úgy látom, hogy az ukrán és a ruszki kb. egykutya”. Csak ne hagyd figyelmen kívül azt a tényt, hogy nem Ukrajna támadta meg Oroszországot, hanem fordítva. Ez lehet, hogy szerinted apróság, de nem az.
Jönnek a szövegek, hogy Oroszország fenyegetve érezte magát. Persze Ukrajna nem, csak éppen őket lövik, bombázzák. Ukrajna is követelhette volna, hogy Oroszország demilitarizálja magát, mert fenyegetve érzik magukat, a kérés ugyanolyan jogos lett volna, de hát erősebb kutya…
Már nem mondom, hogy próbálj meg gondolkodni! Felesleges.

Etniez 2022.04.13. 17:04:40

@midnight coder: Ma nagyon előtört belőled a szarházi.

Nézegess videókat: www.youtube.com/watch?v=vdGQVnyCn1k

www.youtube.com/watch?v=50sQd5duZ48

Eltudod nekem mondani, a videón mit láthatunk, mikor készült, ki lőtt le kit?

ulpius66 2022.04.13. 17:07:34

Nem vagyok egy nagy jogtudós.... de valami olyasmi rémlik, hogy háborúban vannak a két hadviselő fél katonái, akik harcolnak egymás ellen, és vannak a fegyvertelen civilek......

AZON CIVILEK PEDIG AKIK FEL VANNAK FEGYVEREZVE, ÉS RÁLŐNEK AZ ELLENFÉL KATONÁIRA, AZOK ONNANTÓL KEZDVE NEM CIVILEK, AHNEM HADVISELŐ FELEK KATONÁI, ÉS SZABADON LEVADÁSZHATÓK, MINT AZ ELLENFÉL KATONÁI, ÉS EZEK BIZONY NEM CIVIL HALOTTAK.......

TELJESEN NYILVÁNVALÓAN "EZEK AZ UKRÁN CIVILEK" OLYAN CIVILEK AKIK HARCOLTAK AZ OROSZOK ELLEN, AZTÁN PERSZE MÉG NEKIK ÁLL FELJEBB, AMIKOR AZ OROSZOK VISSZALŐNEK!!!!!

Etniez 2022.04.13. 17:09:44

@ulpius66: "TELJESEN NYILVÁNVALÓAN "

:D

Te ostoba gyökér.

Etniez 2022.04.13. 17:11:45

@Etniez: mil.in.ua/en/news/in-the-kyiv-region-the-russian-soldiers-killed-a-civilian/

Itt miért is ölik meg a civilt, aki "teljesen nyílvánvalóan" csinált valamit?

Ti fideszes csicskaszarok mindig megtudjátok mutatni, hogy nem vagyok a gödör alján, tudtok lejjebb menni bármikor.

ulpius66 2022.04.13. 17:12:38

Ezeréves trükk!

Nincs semmi új a Nap alatt!

Az ukránok a légvédelmi ütegeiket, meg a lokátorállomásaikat, stb. TERMÉSZETESEN A KÓRHÁZAK, ISKOLÁK, LAKÓTELEK, STB UDVARAIRA TELEPÍTETTÉK, HOGY ODA ÚGYSEM MERNEK LŐNI AZ OROSZOK, MERT AZ MÉGISCSAK EGY KÓRHÁZ......HÁT AZ OROSZOK "MERTEK" LŐNI, HA EGYSZER ODA VOLT TELEPÍTVE AZ ELLENSÉG LŐÁLLÁSA......

ulpius66 2022.04.13. 17:14:21

@Etniez:

Etinez!

Aztán te honnan vagy ilyen jól tájékozott?

A helyszínen láttad, vagy a CNN-t nézted?

Etniez 2022.04.13. 17:20:11

@ulpius66: Aztán te honnan vagy ilyen jól tájékozott?

A helyszínen láttad, vagy a RT-t nézted?

Etniez 2022.04.13. 17:20:56

@ulpius66: De hogy válaszoljak: videót raktam be. Onnan. Tudom, ezt nehéz elhazudni, de azért te megpróbálod.

ulpius66 2022.04.13. 17:22:56

@Etniez:

Mint mindig kétféle vélemény van, így a háborúval kapcsolatban is......

Van az igaz, objektív, demokratikus, valóságos, stb, stb A BALLIBSIK VÉLEMÉNYE!

.... ÉS MINT MINDIG VAN: A HAZUG, ELFOGULT, STB, STB...A NEM LIBERÁLISOK VÉLEMÉNYE.....

Csak halkan kérdem... lehet önálló véleményünk, vagy nekünk is kötelező fújni a ballibsik véleményét....ha nem értünk veletek egyet, akkor ugye mi fasiszták vagyunk?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.04.13. 17:25:08

@Etniez: na ott a pont!
A hazaáruló fideszkomcsinál nincs rosszabb a világon!

ulpius66 2022.04.13. 17:26:48

@Etniez:

Látom szereted a videókat nézegetni.....

Küldök neked én is egyet..... csak tíz perc az egész... jó szórakozást!

www.youtube.com/watch?v=8vZlBoWuz3M

Etniez 2022.04.13. 17:28:46

@ulpius66: Ez nem ukrán-háborús videó.

Látod, kis szarházim, ezt becummtad.

Amit te tagadsz, arról videófelvételek vannak. Szóval, mit is láthatunk ezen a videón?

mil.in.ua/en/news/in-the-kyiv-region-the-russian-soldiers-killed-a-civilian/

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.04.13. 17:32:35

@Etniez: bazz ez a féreg a blog. hu top 5 elmebetegek prominens tagja.

ulpius66 2022.04.13. 17:34:30

@Etniez:
HÁT EDDIG EZT NEM VETTEM ÉSZRE, HOGY AZ ENYÉM NEM UKRÁN HÁBORÚS VIDEÓ....JÓ, HOGY FELHÍVTAD RÁ A FIGYELMEM.......ÉN CSAK AZÉRT KÜLDTEM, MERT UGYANOLYAN KAMU-VIDEO MINDKETTŐ........

ulpius66 2022.04.13. 17:35:40

KAMUVIDEÓ GYÁRTÁS ÜGYÉBEN A BALLIBSIK MINDIG IS VILÁGELSŐK VOLTAK!
(aki nem hiszi, járjon utána.......)

ulpius66 2022.04.13. 17:44:10

Fiúk!

Ez TÉNYLEG NEM KAMU-VIDEÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Egy hős ukrán pilóta lelőtt egy csomó orosz harci gépet, annyit, hogy meg sem tudta számolni.....

www.youtube.com/watch?v=3SSE4PD1gd8

Etniez 2022.04.13. 17:46:19

@ulpius66: Nehéz eldönteni, hogy szórakoztató vagy kínos vagy. Mint a Mónika-show.

juletræ 2022.04.13. 17:50:51

@sírjatok: "azért nehogy már azt higgyük, hogy itt a vegytiszta jó vs gonosz harc megy..."

Azert ne felejtsuk el hogy ki (a ruszkik) kiket (ukranokat) es hol (ukrajnaban) tamad meg.

Azt se felejtsuk el hogy a ruszki alairta az 1975øs Heldinki Zarookmanyt (nepek ønrendelkezese) es az 1994es Budapesti Nyilatkozatot ( a ruszki, UK es US garantalja UA teruleti egyseget.)
Ezzel szemben NINCS nemzetkøzi szerzødes (csak szobeli igeret 90bøl) arrol h a Natp nem terjeszkedik. Es a Nato tagsag beleedik a ruszkik altal tatifikalt nepek ønrendelkezesebe.

Vegezetul: a ruszkik orszaga a vilagon a lwgnagyobb. Megis csak annyi GDPre futja beløle amennyit NL es B egy magyarorszagnyi tetuleten megtermel.
Kerdezem: mi a francnak a ruszkiknak tøbb terulet? Es erdekszfera? Azzal se tudnak mit csinalni amilyuk van. Meg tøbb embert akarnak nyomorba dønteni?
Mondom mindezt ugy h. Remelem, UA nem lesz EU tag: korrupt orszsgokbol van msr az EUban eleg (H, RO, BG)

A szanciokra szukseg van: el kell øket nyomoritani. Ez itt kerem Europa: itt nincs helye haborusdikak, keleti bsrbarsagnak es atombombaval valo fenyegetøzesnek. Been there done that: az egyuttmukødessel mindenki nyer. A nacionalista-vallasos haborusdival meg veszit.

ulpius66 2022.04.13. 17:51:51

@Etniez: "Nehéz eldönteni, hogy szórakoztató vagy kínos vagy."

Segítek!

Szórakoztató vagyok!
(nektek viszont kibaszott kínos a helyzet.....szóval, hogy van Kórozs Lajos MSZP politikus tényfeltáró riportja?????.......mellettem ő is elég szórakoztató......)

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2022.04.13. 17:55:17

@juletræ: Majd rájössz kissiú, mint 3-án este.:)

midnight coder 2022.04.13. 17:56:43

@Etniez: Ezen gyakorlatilag bárki lelőhetett bárkit. Sőt, még csak le se kellett lőnie ilyen felbontás mellett. Nagyjából onnnan tudod hogy mi van a videón, hogy rá van írva.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2022.04.13. 18:00:36

@juletræ: Ha már nekiálltál jogászkodni, Grenada független állam USA általi lerohanása a ‘80-as években ugye teljesen rendben volt?

ulpius66 2022.04.13. 18:00:53

@midnight coder:

Hagyd ezt az Etinezt!

Ez benyal minden baromságot, csak, hogy saját igazát lássa bizonyítva.....neki a 6 orosz harci repülőt lelövő ukrán hős az alap!!!!! Ő A BALLIBSIK MINTAKÉPE!! MINDEN MINDIG ÚGY IGAZ, AHOGYAN Ő LEÍRJA! AKI PEDIG EZT MEGKÉRDŐJELEZI, AZ NETTÓ NÁCI!!!!!!!!!!!!!!!!!

juletræ 2022.04.13. 18:04:23

@ulpius66: "AHNEM HADVISELŐ FELEK KATONÁI, "

Tobapuw, haboru? Mifele haboru? Specialis rendteremtø muvelet van ;)

midnight coder 2022.04.13. 18:04:36

@juletræ: Az egész történet onnan indult, hogy az amcsi cégek Jelcin alatt szétlopak a környéken mindent ami mozdítható, és az olaj/gáz tetején ülő ruszkiknak kurvára elege lett ebből. Ezért választották meg Putyint. És igen, azóta arrafelé legalább enni van mit a polgárnak. Teccettek volna az európai ipart nem kínába hanem a ruszkikhoz vinni, máris demokratikusabbak lennének. Tudod: a lét határozza meg a tudatot. Aztán a Putyin bácsi szétcsapott az amcsikat kiszolgáló oligarchák között, és elkezdte védeni az orosz érdekeket. Na ettől lett főellenség. Ha az EU is elkezdené védeni a saját érdekeit, ahelyett hogy kiszolgálja az amerikaiakét, mi is ellenség lennénk. Ennek az egyik fejezete az ukránok, akiknek az a szerepe a történelemben, hogy provokálják Putyint, hogy miután rájuk támadt, lehessen embargózni, hátha ettől megdől a hatalma. De amúgy időközben az egész okafogyottá vált, Putyin már 70 éves, jó eséllyel súlyos beteg is, ráadásul az igazi konfliktus ma már nem az oroszok és az amcsik, hanem a kínaiak és az amcsik között zajlik. Mondjuk az usákoknak így sem rossz, elvégre a jó kis európai LNG szállítás fellendíti az ottani palagáz ipart, és az is csak GDP addig is, amíg Putyin bácsi el nem tűnik.

midnight coder 2022.04.13. 18:06:08

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Esetleg Irak földbe döngölése a nem létező vegyifegyverek miatt? Amivel nem mellesleg létrehozták az Iszlám Államot.

Zoltán Rádi 2022.04.13. 18:07:20

@Etniez: Ulpius és a Birka szerintem sima komcsi trollok. Felesleges vitatkozni velük, azzal is csak lehetőséget adsz nekik, hogy okádják a világra az oroszbarát szemetet.
Gyakorlatilag a nap bármelyik percében írsz valamit vagy megjelenik egy hasonló cikk, nyomban megjelenik valamelyik. Kizárt, hogy valaki hobbiból ennyire ott legyen mindenhol.

Etniez 2022.04.13. 18:09:10

@midnight coder: Nem, mert láttam a fotókat, műholdfelvételeket és még sok egyéb videót.

Sajnos az MTVA nem adja le, így nem jut el hozzád, én meg nem keresem most elő őket, van jobb dolgom is.

juletræ 2022.04.13. 18:12:32

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

Amit csinalsz az a whataboutizmus minøsitett esete.
1. Most a ruszki ukran "specialis operaciorol" (=haboru) beszelunk.
2. Jogi alapvetes hogy egy (VELELMEZETT!) jogsertes nem indokol egy masik jogsertest.

Vagyis: Granadanak, Iraknak, nyugati gyarmatositasnak, Szerbianak, rasszizmusnak stb semmi de semmi køze nincs ahhoz h a ruszki mas orszagat dulja es az altala ratifikalt szerzødeseket nem tartja be az orosz ukran habiruban ( ami a Szergej szerint nem is haboru)

Az ervelesi modod (whataboutism ) kvazi ruszki nepszokas, tradicio: olvasd csak el a vonatkozo wikipedia szocikket.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 18:20:59

@Zoltán Rádi: Ulpius egyenesen nagyon várta már a háborút. Csak birca fogható mocsokságban hozzá.

"ulpius66
2022.01.24. 13:46:24
Jujjjjjj, de izgi ........

Én már alig várom, hogy feldarabolják ukrajnát!

A legnagyobb részt a Fehéroroszok kapnák, elvégre tőlük vett el legtöbbet Ukrajna, az oroszok megkapnák az egész Donyeck-medencét és a Fekete-tenger melléket, a románok Bukovinát és Moldáviát, a lengyelek Lemberg és környékét (az úgyis évszázadokig lengyel volt.........

Mink magyarok meg Kárpátalját.........

Nagyon várom mán a háborút! "

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2022.04.13. 18:25:38

@juletræ: Nem mondtam, hogy indokolja. Csak ítéld el azt is, légyszi..

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 18:26:51

@midnightcoder2: Tényleg? Van listád mennyit raboltak az ukránok, mennyit az oroszok, a grúzok, azeriek, kazahok, tatárok? Az a szovjet hadsereg volt.
Mi van a számítógépeid tápkábeleivel? Átnézted már?

eszti..... 2022.04.13. 18:27:20

@ez a nevem senki:

" na de hová tűnt a tót kurva?"
Szivi! A szekán szórakozom bandibácsival. Miért épp egy olyan blogon keresel, ahová nem szoktam írni? ))))

Zoltán Rádi 2022.04.13. 18:28:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Hát igen. El sem tudom képzelni milyen ember lehet, aki ilyeneket leír.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 18:30:12

@eszti.....: Ő így udvarol. Az ötcombú asszonyon kívül nem látott még mást.

eszti..... 2022.04.13. 18:32:43

@ulpius66:

Ne sivalkodj! Bencsik Gábornak is volt véleménye, aztán hogyan járt szegény. Azonnal összehozták Sorossal, mihelyst kimondta azt, amit szerinte minden jobboldali tud. Ráadásul le is baloldalizták. Már várom, hogy önkritikát gyakoroljon.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 18:35:27

@eszti.....: Ha Oroszországban lenne, már tarkón lőtte volna magát - kétszer - majd kiugrott volna az ablakon. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 18:37:53

@Nancsibacsi: "Ukrajnában az első napon fegyvert osztottak a lakosságnak - innen kezdve egyik se civil, a karon ülő csecsemő se." - mekkora barom vagy te!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 18:40:17

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Na és mennyiből áll sorozatszámot hamisítani? És azt tudod hogy az oroszoknak rengeteg eredetileg Ukrajnában gyártott fegyvere van? Undorító vagy.

eszti..... 2022.04.13. 18:40:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Sajnálom. Szegény azt hitte, hogy a negyedi kétharmad után megfogalmazhat egy halvány kritikát.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 18:41:05

@élhetetlen: Azt ne várd tőle! Még a tápkábelek csatlakozóit sem ismeri.

juletræ 2022.04.13. 18:41:45

@midnight coder:
1. "Ha az EU is elkezdené védeni a saját érdekeit, ahelyett hogy kiszolgálja az amerikaiakét, mi is ellenség lennénk. "

Az EU gazdasagi & ideologiai køzøsseg is. Igy azzal szøvetkezik aki a legkøzelebb all hozza.
Gazdasagilag a ruszkik csak nyersanyag ugyileg erdekesek es ott is adfig amig gaz kell.
Technologiailag nagy nullak: erdektelenek.
Politikailag erdekesek LENNENEK ha felhagynanak az agressziv viselkedessel es beernek annyi terulettel smennyijuk van.
Az van egyebkent hogy Ny-EU lakossaga utasitja el a ruszki barbarsagot es verengzest: a politikai (es gazdasagi) elitnek muszaj køvetni a køzvelemenyt. (Ebben valtozas nem lesz most h az RT-t leløttek)
2.
"provokálják Putyint"
Tevedes. A ruszki ront ra egy tøle fuggetlen nepre aki eltekint a megtiszteltetestol h "kisoroszokkent" a ruszkik elfoglaljak øket.
A nepek ønrendelkezese alapjan az ukranok ahjoz kapcsolodnak akiktøl anyagi joletet remelnek. A ruszkiknak proven track recordjuk van rola h csak szegenyseget es nyomort hoznak mindenkire.

3. "a kínaiak és az amcsik között zajlik. "

Pontosan. Ezert fontos h a Nyugat lehetø lwgjobban odacsapjon h a kinaiak is tanuljanak beløle. A Huaweivel ( kicsit etøsebb szanciok erøsen megroppantottak) egyutt elgondolkodtarjak a Micimacit h erdemes e a Nyugattal ujjat huzni.
A jelen technologiai kørulmenyei køzt a tet a mi (=Nyugat) jolete, amire vegulis a kinaiak tørnek.
Ennek a haborunak vmilyen formaban ki kellett tørni: szvsz meg igy a legolcsobb. Proxihaboruban ( az ukranok kezet fogjuk) meggyengitjuk a ruszkit h a kinaiak is tanuljanak beløle. Komolyabban vesszuk a technologiat, felhagyunk a facebookos jatszadozassal meg a woke idetlenkedessel: elkøltjuk a fegyverkezesre es a technologiara azt amit el kell kølteni h a vezetø szerepunket es a joletunket megørizzyk.

Ha a magyarok keleti nyitadt akarnak: lelkuk rajta. De keletrøl idaig csak a virus (kina) meg a haboru (ruszkik) jøn: a penz ( eu) a technologia (Nyugat cegei) meg a vedelem (a ruszkik es kina ellen) meg Nyugatrol.

eszti..... 2022.04.13. 18:42:48

@Nancsibacsi:

"Aki ott marad, azért marad ott, mert harcolni akar."

Esetleg nem áll módjában elmenekülni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 18:44:42

@juletræ: Sőt, van egy másik haszna. A multik rájönnek, hogy a szuper globalizációjuk, ahol pár dolcsi plusz haszonért diverzifikálták a termelésüket, mennyire sérülékennyé tette a vállalataikat.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 18:45:54

@eszti.....: Ez egy ritka barom. A hülyéje szerint a csecsemők és gyerekek is harcolni akarnak.

eszti..... 2022.04.13. 18:47:10

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

A fene tudja. Túlnyerte magát a fidesz. Igaz megérdemelte. Szép kampány volt. Ez a háborúpárti ellenzék megnevezés bombatalálat, nem vitás. Mondjuk ordas hazugság, de kicsire nem adunk. Alig várom, hogy a mihazánkosok nekimenjenek a fideszeseknek. Belőlük is ballipsi lesz nemsokára. )))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 18:53:36

@midnight coder: " Az egész történet onnan indult, hogy az amcsi cégek Jelcin alatt szétlopak a környéken mindent ami mozdítható"

Na mesélj mit loptak az amcsi cégek? Vodkát meg Moszkvicsot? Írj már valami konkrétumot! Mert ez így csak halandzsa! Mi van a tápkábelekkel?

eszti..... 2022.04.13. 18:55:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ez áll a mantrában. Látod, már Hunyadit is belekeverte. Majdnem azt írtam, követhetetlen az észjárása.... aztán meggondoltam magam... valamiért.

midnight coder 2022.04.13. 19:18:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Pont az a lényeg, hogy amikor valaki arra hivatkozik, hogy az orosz hadsereg milyen barbár volt itt mondjuk a II világháború idején, akkor abban benne volt onnan mindenki: igen, a grúzok, örmények, és igen az ukránok is.

Ami a tápkábeleket illeti, egy rakás európai ország van, ahol a kis hazánkban vett tápkábeledet a büdös életben nem tudod bedugni a konnektorba átalakító nélkül. És az ott vett tápkábelt sem tudod bedugni idehaza. Mondjuk a BRExit sokat lendített ezen, a britek voltak az egyik olyan hely ahol vicces dugaljak voltak, én leginkább rájuk emlékszem ezen a téren meg talán a görögökre. De tény, hogy EU-n belül futottam már bele ebbe, és volt ahol átalakítót kellett venni.

midnight coder 2022.04.13. 19:35:01

@juletræ: "Az EU gazdasagi & ideologiai køzøsseg is. Igy azzal szøvetkezik aki a legkøzelebb all hozza."
Na ja, jelenleg az újbaloldal eléggé mainstream mind az amcsiknál mind nyugat-európában, de ettõl még nem haverok vagyunk hanem szolgák.

"Gazdasagilag a ruszkik csak nyersanyag ugyileg erdekesek es ott is adfig amig gaz kell.
Technologiailag nagy nullak: erdektelenek."
Faszbúk és ájfón nélkül is ellennénk. Jobban mint mondjuk gáz és olaj nélkül.

"Tevedes. A ruszki ront ra egy tøle fuggetlen nepre aki eltekint a megtiszteltetestol h "kisoroszokkent" a ruszkik elfoglaljak øket."
Azért ennek voltak előzményei is. Lásd Pl. Janukovics megbuktatása, oroszok (és a többi nemzetiség) szívatása (mondjuk ebben nincsenek egyedül a térségben) és persze a NATO csatlakozás belengetése.

"A nepek ønrendelkezese alapjan az ukranok ahjoz kapcsolodnak akiktøl anyagi joletet remelnek."
A ruszkiknak egy szavuk sem lett volna, ha az EU-hoz csatlakoznak és nem a NATO-hoz próbálnak.
Más kérdés, hogy az EU-ba kb. a törökökkel egyidőben vették volna fel őket...

"A ruszkiknak proven track recordjuk van rola h csak szegenyseget es nyomort hoznak mindenkire."
Mert gondolod, hogy az EU-val annyira jól jár majd az átlag ukrán polgár? Lesz ott meglepi ha egyszer ennek vége lesz. Mindkét oldalról nagy-nagy pofára történő esés várható.

"A Huaweivel ( kicsit etøsebb szanciok erøsen megroppantottak) egyutt elgondolkodtarjak a Micimacit h erdemes e a Nyugattal ujjat huzni."
Igazából azon kellene mindenkinek elgondolkodnia, hogy szabad-e bármilyen fontosabb dologhoz amerikai technológiát alkalmazni, mivel így az amcsik bármikor gazdasági fegyverré változtathatnak.
Ezen a bulin is, ahogy a ruszki embargókon is, Európa fog elsősorban bukni, az amcsik csak nyernek rajta. Hidd el, mi az amcsiknak egy legyőzött ellenség vagyunk. A II világháborút megnyerték az amcsik, azóta az EU alárendelt szerepben van. És mára már el is ért oda, hogy az USA vs Kína harcát a hegemóniáért az esélytelenek nyugalmával nézzük: nekünk itt nem osztottak lapot.

arthurthedent 2022.04.13. 19:39:44

@sírjatok: "vs GONOSZ OROSZOK narratívát. Ez persze nem azt jelenti, hogy az oroszok ne lennének tényleg gecik"

Tehát a nyugati sajtónak az a baja, hogy elhiszik, hogy az oroszok gonoszok, amire te azt mondod, hogy tényleg gecik. Értem.

"hogy civil kocsi elhúz az orosz konvoj mellett, abból civilek kidobálják a molotovkoktélt. "

Én mondjuk ilyet nem láttam, ha esetleg küldenél valami linket szívesen megnézném.

arthurthedent 2022.04.13. 19:46:55

@midnight coder: "Mert gondolod, hogy az EU-val annyira jól jár majd az átlag ukrán polgár?"

Láttam egy videót arról, hogy az orosz katonák betörnek az elhagyott házakba, összeszedik a szexi bugyikat (használt bugyikat) és viszik haza a barátnőiknek ajándékba. Igen, mindenki azt gondolja, hogy az átlag ukránok jobban járnak az EU-val. Ők is úgy gondolják és még azt is, hogy hadd legyen már az ő döntésük, hadd ne te mondd meg nekik.

Meg az is a véleményük, hogy b+ aki ilyet mond mint te az tuti nem élt az oroszok uralma alatt és fogalma sincs az oroszokról.

Meg még talán annyit, hogy az orosz katonák lehallgatott beszélgetéseiből még az index is írt egy cikket, hogy mennyire ki vannak akadva, hogy az ukránok MÁR MOST mennyivel jobban élnek mint ők.

arthurthedent 2022.04.13. 19:51:28

@midnight coder: "Ezen a bulin is, ahogy a ruszki embargókon is, Európa fog elsősorban bukni, az amcsik csak nyernek rajta."

Hát persze, a gonosz amerika manipulálja az ukránokat, az európaiakat meg az oroszokat is, csak ők nyerhetnek rajta mert ilyen ördögien zseniálisak.

Tudod miért nyernek rajta az amerikaiak és miért buknak rajta a ruszkik. Azért, mert a putyin elb.szta. Nem kicsit, nagyon. Olyan böszmeséget csinált, amire nem is gondolt senki. És most, hogy elb.szta és mindenki tudja, mindenki látja, hogy elb.szta, most még erőlködik, hogy valahogy az jöjjön ki, hogy ő így száll le a bicikliről. Hát ezért k.rnak rá az oroszok és ezért nem k.rnak rá az amerikaiak.

De persze amerikának is kábé annyira kellett ez a ruszki kaland mint zsebbe a sz.r, de mindegy.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2022.04.13. 19:58:39

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"A nyílt forrásból rendelkezésre álló adatok alapján az eddig felhasznált rakétákat tekintve a Kramatorszk esetében bevetett példány sorozatszáma mindössze 13-al tér el az eddig azonosított példányoktól. Figyelembe véve a gyártás ütemét, illetve az egyes sorozatokra alkalmazott számozást, szinte biztos, hogy a kramatorszki rakéta is egy szériában készült a Donbasszra kilőttekkel.

„Ezen szériát pedig 1991-et követően Ukrajna örökölte, és vélhetően mind a Hmelnyickij központú 19. rakétadandár állományában állhattak”

taga20 2022.04.13. 20:16:16

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

szarházi putyindroid vagy, nyomorult faszkalap!

szégyen, hogy ilyen magyarul pofázó orkok is élnek itt magyarországon, mint te! BROÁF!

arthurthedent 2022.04.13. 20:16:47

@taga20: Amúgy meg igen, az. Szégyen. :(

Buchhalter 2022.04.13. 20:23:38

@juletræ: téged se az eszedért szeretnek,igaz? A szankciók visszanyalnak és legjobban az unió szív. Majd vehet drága gázt,olajat az amerikai haveroktól meg az arab vazallusoktól. Amerika gerjesztette a legjobban a háborút. Azért vannak érdekes dolgok : például egyre több eu vezetővel összeveszett Zelenszkij Fanod. Német, francia ,holland,osztrák és persze mi. A lengyelek mint egy éhes hiéna úgy gondolják, hogy eljött az ideje Lengyelhon felemelkedésének.Már tervezgetik a Pán szláv szövetséget : NyugaT-Ukrajna - Balti államok - Csehország és Szlovákia. A megmondó ember ő lesz és úgy fog csaholni,ahogy az USA gazdi majd mondja és néha vet neki egy kis csontot. Csak a az EU kemény magja se hülye.Ez már Dániának sem tetszik. Nekünk egyáltalán nem és a Szerbek se kérnek belőle. Dél Korea se adott fegyvereket Zelenszkijnek ,akkor ők is szemétládák?? Ja és ők továbbra is vesznek orosz termékeket Kínával,Indiával,Japánnal,Pakisztánnal közösen.Ebből kettő is USA szövetséges.Rájuk nem vonatkozik a szankció?! AZ ukránok is rengeteget hazudoznak . Csak néha derül ki, hogy a "dicső" hadseregük komoly veszteségeket szenved el folyamatosan. Van egy szerb oldal nekik hiszek,mert vállalható adatokat lőnek be. Szerintük legalább 10-12 ezer ukrán katona halt meg és 15-18 ezer megsebesült vagy megnyomorodott. Legalább 3-5 ezer hadifogoly lett és ebből a fele simán megadta magát. Én megértem, miért haljon meg értelmetlenül egy Zelenszkijért és a slepjéért.De ugyan úgy sajnálom az orosz kiskatonát akiket Putyin dobott oda feláldozható húsként.És közben Amerika dörzsöli a kezét, hogy mennyi fegyvert tud eladni a berezelt Európai vezetőknek .Nem baj, hogy a covid miatt pang minden.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 20:25:51

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Link? Rakéták sorozatszáma mióta nyilvános? Ez egy vicc. A Mikulásban is hiszel?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 20:26:45

@Buchhalter: "Amerika gerjesztette a legjobban a háborút." Tényleg? Amerikai katonák ostromolják az ukrán városokat?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 20:28:10

@Buchhalter: Az USA dörzsöli a kezét. Beépített ügynökük - putyin - éppen most amortizálja le oroszországot.

taga20 2022.04.13. 20:28:10

@Buchhalter: na itt van egy újabb hazug putyinork!

ti miért nem költöztök putyinlandra, ha ennyire éltetitek?

ja mert egy pöcegödör, azért?

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2022.04.13. 20:29:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Az olasz LA7 televízió társaság péntek esti élő bejelentkezésében ugyanis a Kramatorszkban tartózkodó forgatócsoport közelebbről is videóra vette a rakéta fokozat maradványait. Köszönhetően az élő közvetítésnek – illetve vélhetően az ukrán hatóságok figyelmetlenségének – a roncsokról egyértelműen leolvasható annak S91579 kódjelű sorozatszáma."

" A Tocska család legfejlettebb tagjának számító Tocska-U – U, mint ulucssennij azaz javított – esetében könnyebbséget jelent, hogy a rakéták gyártása kizárólag az Udmurtföldön fekvő Votyinszki Gépgyárban történt, így a gyártási adatok könnyen elérhetőek.

Az elsőre csupán puszta kombinációnak tűnő S91579 pedig sok mindent elárul, miután egy meghatározott sorrendbe illeszkedik bele."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 20:30:49

@arthurthedent: "De persze amerikának is kábé annyira kellett ez a ruszki kaland mint zsebbe a sz.r, de mindegy."

Tévedsz. Az USA most erősíti meg vezető pozícióját a világban. nekik ez jól jött. Putyin szinte az USA ügynöke.

taga20 2022.04.13. 20:31:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

ezek a moslék szarházi putyin propagandisták, már nem tudnak mit hazudozni, mert a szar a nyakukba szakadt, de nekik ez is tetszik!

BROÁF!

www.politico.eu/cdn-cgi/image/width=1024,quality=80,onerror=redirect,format=auto/wp-content/uploads/2022/04/08/261817_1536_rgb.jpg

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 20:36:20

@midnight coder: No és mit vittek ki az amcsik? mesélj! Eladták az oroszok, vagy ingyért vitték az usákok? Ez így megint csak halandzsa. Mi van a tápkábelekkel?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 20:37:21

@midnight coder: De akkor mégiscsak van szabvány konnektor, csak nem építették át még mindenütt-

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 20:38:52

@Nancsibacsi: "Ukrajnában az első napon fegyvert osztottak a lakosságnak - innen kezdve egyik se civil, a karon ülő csecsemő se."

Szóval te lőnél csecsemőre. Ezt megjegyezzük!

taga20 2022.04.13. 20:39:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

szerintem a fidesz.ru-ról szedte le ez a nyomorult barom:)))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 20:42:33

@taga20: Nem onnan szedte. Én tudom hogy honnan. Nem véletlenül nem linkeli.

Etniez 2022.04.13. 20:46:59

@eszti.....: Mihazánk nem ellenzék, majd figyel meg. 99%-ban úgy szavaznak, mint a Fidesz, az 1%-pedig azért fog eltérni, hogy legalább ne KDNP2-nek látszódjanak.
Ügynökpárt, Ásotthalomra ömlik az uniós pénz.....

Etniez 2022.04.13. 20:48:41

@arthurthedent: Gondold el, amikor a zárt kocsiban menet közben harcjárművek között vezetsz, és a mögötted ülő meggyújt egy molotov koktélt, te meg izzadsz, ne hogy elejtse..

Hihető és reális, ahogy bátyám mondaná.

Etniez 2022.04.13. 20:49:33

@arthurthedent: "hogy az ukránok MÁR MOST mennyivel jobban élnek mint ők." Sztálin az ilyen elhajlókat Szibériába küldte, figyelmeztetni kellene a kiskatonákat...

Etniez 2022.04.13. 20:51:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Biztos valami oroszhirekponthubecsszoramindenszoigazitt.com

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 20:52:12

www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/orosz-olaj-szankcio-koolaj.750321.html

"Bajba kerültek az oroszok, megtelnek az olajtárolók, a vevők elpártoltak
Az Oroszország elleni szankciók miatt áprilisban napi 1,5 millió hordóval csökkenhet az ország olajtermelése, májusban pedig, amikor teljessé válik az embargó az Ukrajna elleni háború miatt, a kitermelés már napi 3 millió hordóval eshet vissza - áll a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) jelentésében."

eszti..... 2022.04.13. 21:09:14

@Etniez:

Láttam én már karón varjút. A jobbikosok is igaz magyar emberek voltak egy ideig.

Lehetnék én is 2022.04.13. 21:10:52

Azért ebben a helyzetben Ukrajnában megállapítani azt, hogy ki ukrán, ki orosz, ki oroszpárti ukrán és ukránpárti orosz , az minimum bonyolult.
Emiatt az is bonyolult, hogy közülük ki az aki nem annak látszik ami, ki az aki a amásikra kenné a lekvárt.
Az biztos eddig, hog yukrán nácik keménykedtek 10 évig, az oroszoknak lett ebből elegük és az amerikaiak fölözik le a hadiipar hasznát. Erkölcsről, igatzágosságról qrvára nem lehet beszélni.
Amiről kell az az amerikai befolyás, a zsidó álca az ukrán vezetés fölöt, az évszázadokon át sehol nem jegyzett hontalan nácik acsarkodása és sajnos az ukrán vezetés távolsága a realitásoktól.
Ha egy Zselével kevesebb lenne Ukrajnába az neki milliárdokat hozna dollárban és százezreket emberéletben. Oroszország realitá. a szomszédban, az EU és a NATO meg nem, de nagyon nem,

eszti..... 2022.04.13. 21:12:14

@Buchhalter:

"A lengyelek mint egy éhes hiéna.."
Hogyan beszélsz a bratrankikról?

Etniez 2022.04.13. 21:18:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Van néhány tényleg igazi náci az ukrán hadseregben, azóta mindenkit náciznak, aki ukrán.

@Lehetnék én is: Azt azért meg lehet állapítani, hogy az oroszok vannak idegenben és nem az ukránok.
Innentől könnyű levezetni, hogy kinek lehet igaza.

eszti..... 2022.04.13. 21:19:40

@Lehetnék én is:

"Oroszország realitá. a szomszédban, az EU és a NATO meg nem, de nagyon nem,"

Szóval az uniós pénzek sem valóságosak és a Magyarországon állomásozó Nato katonák sem, csak Oroszország. Az optikusod elcseszett valamit.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 21:19:58

@Etniez: A náci azt jelenti hogy felsőbbrendű fajnak hiszi magát. A náci és a nacionalizmus nem ugyanaz.

arthurthedent 2022.04.13. 21:23:39

@Etniez: "Hihető és reális, ahogy bátyám mondaná."

Gyanús, hogy az ukránok nem a tankok ellen, hanem a teherautók ellen készítettek molotov koktélt. A tankok ellen rakétákat használnak, amennyire én tudom a mai tankok ellen a molotov koktél hatástalan.

Ráadásul kocsiból molotov koktél dobni egy tankra az nem harcmodor, az öngyilkossági kísérlet. Gyakorlatilag elég, ha egy kicsit odébb megy egy tank, nem is kell lőnie. Láttuk, ott vannak a felvételek amikor az orosz tank átmegy a vidéki ukrán őstermelő kocsiján.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 21:26:37

@Etniez: Még mindig fogalomzavaros a dolog. Ha egy ukrán náci náci jelképet használ, akkor a német faj felsőbbrendűségét hirdeti?

arthurthedent 2022.04.13. 21:27:09

@Etniez: "Vannak ott nácik is, mint mindenhol. "

Ja, kaptak vagy 2%-ot az ukrán parlamentbe. Oroszországban viszont a legnagyobb náci Putyin, azaz inkább fasiszta:
1) Az ország, a nemzet nagyságának, erejének hangoztatása.
2) A múltban elszenvedett sérelmek unalomig való állandó felsorolása.
3) Nagyhatalmi törekvések katonai eszközökkel.
4) Központosított hatalom, diktatúra kialakítása.
5) A kitartás a nemzeti egység erőltetése.

Teljesen fasiszta a csávó.

Etniez 2022.04.13. 21:28:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nem tudok szélsőjobbos fejjel gondolkozni sajnos.

arthurthedent 2022.04.13. 21:33:52

@Lehetnék én is: "Az biztos eddig, hog yukrán nácik keménykedtek 10 évig, az oroszoknak lett ebből elegük"

Az jó, mert akkor vagy 4 évre előre látták, hogy a gaz nácik keménykedni fognak. Közismert, hogy Oroszország 2008-ban kezdett el készülni a háborúra.

Buchhalter 2022.04.13. 21:37:26

@taga20: mindneki magából indul ki.Akkor gyere ki a pöcegörödrből.Ítam egy véleményt.De ahelyett, hogy értelmesen úriember módjára válaszolnál esetleg véleményt formálnál egy igazi szardarab módjára viselkedsz.Igazából ez vagy te egy mosdatlan szarcsimbók aki senkinek se kell. Szép estét Biden talpnyaló.

eszti..... 2022.04.13. 21:40:06

@Buchhalter:

Bakker! A fidesz kötött vérszerződést a Pis-szel. Vigyázz mert ha így folytatod belőled is elhajló lesz. úgy jársz, mint Bencsik. Kiűznek a paradicsomból.

Buchhalter 2022.04.13. 21:42:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ha ennyire nem jön át a lényeg , tényleg sajnálatra méltó vagy. Amerika kiakarta tolni az érdekszféráját bármi áron. Az oroszok szépen túlreagálták. Egy szóval sem mondtam, hogy jó amit az oroszok csinálnak,de az se amit az USA. Éjjel- nappal itt lógsz a blogokon,szar ha már nem áll fel a fütykös. Vannak meleg bárok ingyen biztos valaki kikúrja a szart is belőled. Bár lehet elég ótvarul nézel ki és még a legkiéhezettebb melegnek sem kellenél. Tudod mit : húzd le magad a wécén. A beírásaid alapján egy beteg csökevény lehetsz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 21:43:06

@Buchhalter: "téged se az eszedért szeretnek,igaz?" - ja, te vagy a megtestesült úriember.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 21:45:14

@Buchhalter: Te faszfej! Az oroszokhoz nem akar senki tartozni, egy csökött népség. Én csak szórakozom itt veletek. Röfögésedből látszik mennyire vagy te úriember.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 21:46:55

@Buchhalter: "Vannak meleg bárok ingyen biztos valaki kikúrja a szart is belőled. Bár lehet elég ótvarul nézel ki és még a legkiéhezettebb melegnek sem kellenél." - Nagy jártasságod van a meleg bárokban, igaz?

arthurthedent 2022.04.13. 21:49:26

@Buchhalter: "Amerika kiakarta tolni az érdekszféráját bármi áron. Az oroszok szépen túlreagálták."

Hogy egy kicsit pontosabbak legyünk oroszország beszél arról folyamatosan, hogy ki akarja tolni az érdekszféráját oda, ameddig a szovjetúnió határai voltak. Putyin konkrétan elmondja, hogy ez a tervük, sőt, védtelen országokat is akar a határai mellé. Konkrétan elmondta, hogy elfogadhatatlan számára az a tragédia, hogy egyes országok már nem tartoznak az érdekszférájuk alá.

Az USA meg annyira akarta kiterjeszteni az érdekszférát, hogy cirka 10 éven keresztül nem volt hajlandó elkezdeni Ukrajna NATO csatlakozását.

Mielőtt egy az egyben bemásolnád az orosz hazugságokat szerintem érdemes lenne kicsit végiggondolni. Az oroszok nagyon dedós módon hazudnak, egyrészt könnyen rájöhetsz mikor hazudnak (mindig), másrészt viszont nagyon égő amikor kiderül, hogy beszoptad.

arthurthedent 2022.04.13. 21:51:53

@Buchhalter: "Egy szóval sem mondtam, hogy jó amit az oroszok csinálnak,de az se amit az USA."

Konkrétan mi is az, amit az USA tett mielőtt megtámadták volna az oroszok ukrajnát? Ja, semmit? Ahá!

eszti..... 2022.04.13. 21:57:58

@Buchhalter:

mi a hazánkos vagy? gratula a bejutáshoz! úgy olvastam, kemény ellenzéke lesztek a fidesznek.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 21:58:09

@arthurthedent: Egy dedóstól várod hogy keresztül lásson a dedós hazugságokon? Ez most komoly?

eszti..... 2022.04.13. 22:04:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

és amerikára gerjed meg a zsidókra.... kész fertő

arthurthedent 2022.04.13. 22:07:10

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Ez most komoly?"

A macskákkal eredményeket értem el... :D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 22:09:51

@eszti.....: Meg a meleg seggekre.
@arthurthedent: Azokkal nem kunszt, értelmes állatok. De ezek fideszesek.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 22:15:49

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Tele van velük a net, te putyin bérenc! Már a saját halottaikat is megsemmisítik a mocskok!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 22:17:54

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Mocskos dolog az orosz propaganda amely hitelteleníteni akarja a bizonyítékokat. Annál csak a hazaáruló orosz bérencek a mocskosabbak, mint te.

arthurthedent 2022.04.13. 22:21:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Egyetlen bizonyító kép sincs."

Vicces, a google a te barátod.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.13. 22:23:39

"A metróban toboroznak katonákat az oroszok
A moszkvai metrójáratokon olyan hirdetések jelentek meg, amelyekben az ukrajnai harcokra toboroznak katonákat."

Putyin kétségbeesés következő szint :-))

arthurthedent 2022.04.13. 22:24:29

@kivagyokakadva: Az nem zavar, hogy erre a rakétára konkrétan ráírták az orosz szakadárok egy jelmondatát? :D Azoknak az orosz szakadároknak, akiket putyin tüzelt fel, akiket putyin látott el fegyverrel és akiket putyin katonákkal támogatott 14 óta? Tudod, a "nem is orosz katonák" akikről aztán kiderült, hogy talán mégis azok? :D

kivagyokakadva 2022.04.13. 22:26:10

@arthurthedent: Es hogy kerult az ukranokhoz? Nekik ajandekoztak?

eszti..... 2022.04.13. 22:28:27

@kivagyokakadva:

Ha már szórakoztatni szeretnél, inkább a kisvakond néhány részét hozd ide. Köszi. :)

arthurthedent 2022.04.13. 22:29:14

@kivagyokakadva: "Es hogy kerult az ukranokhoz? Nekik ajandekoztak?"

Milyen "ukránokhoz"? Putyin 14 óta tart orosz csapatokat a területen, harcolgatnak, rabolgatnak, elfoglalgatnak. Szerinted nem szedtek össze fegyvereket amiket csak lehetett?

kivagyokakadva 2022.04.13. 22:29:20

@eszti.....: Haaaat... ha neked ez szorakozas...

kivagyokakadva 2022.04.13. 22:29:57

@arthurthedent: Igen. Ezt oda-vissza lehet mondani...

arthurthedent 2022.04.13. 22:32:17

@kivagyokakadva: "Az EBESZ márciusban bízta meg az ukrajnai helyzet felmérésével a független missziót, amely számos forrásból, a helyszínen gyűjtött adatokkal dolgozik. Ez utóbbiak között vannak hivatalos jelentések, nem kormányzati szervezetektől, illetve nyomozó szervektől származó információk."

"A misszió beszámol „az ukrán fél által elkövetett jogsértésekről” is. Mint írják: „rendkívül aggasztó a bánásmód a hadifoglyokkal”. De azt állapítják meg, hogy az Oroszországi Föderáció által elkövetett jogsértések jóval súlyosabbak a természetüket és a mértéküket illetően."

"A szakértők a Kijev melletti Bucsában április elején feltárt mészárlás felfedezése előtt zárták le a jelentésüket."

eszti..... 2022.04.13. 22:38:23

@kivagyokakadva:

Vegyek komolyan egy orosz propagandistát?

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2022.04.13. 23:41:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A Kramatorszkra kilőtt rakéta egy szériába tartozik a korábban Donbasszra kilőtt rakétákkal. Ez sem gondolkodtat el?

HgGina 2022.04.14. 03:18:28

@arthurthedent: arra a felvételre gondolsz, ahol a szegény menekülő civilnek a jobb vállán lóg egy géppisztoly? Azt én is láttam. Jól látszik, mennyire békés és mennyire civil. A kék karszalagja is erre utal.

HgGina 2022.04.14. 03:27:42

@arthurthedent: Az a rakéta, amin szinte sértetlenül megmaradt a fehérrel felfestett szöveg? Persze. A becsapódáskor se, a robbanáskor se, és a repülés közben se pörkölődött meg a felirat. Repüléskor biztos a léghűtés segített. És a becsapódás, robbanás után is éppen a föld fölötti, jól fényképezhető részen maradt meg.

kivagyokakadva 2022.04.14. 06:23:54

@eszti.....: Es en vegyek komolyan egy ukran propagandistat?

arthurthedent 2022.04.14. 08:03:33

@HgGina: "Az a rakéta, amin szinte sértetlenül megmaradt a fehérrel felfestett szöveg? Persze."

Ja, mindig van valami frappáns válasz. Ezt hívják úgy az oroszok, hogy "stratégiai igazság". Van az igazság, van a hazugság és van a stratégiai igazság. Magyarul úgy szokás utalni erre, hogy "mondgyá valamit". :(

Ha kell, akkor pörkölődnek a rakéták repülés közben. Hát igaz, miért is ne pörkölődnének, a lényeg, hogy mondjál valamit.

arthurthedent 2022.04.14. 08:49:15

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Arról mesélj még, hogy oroszországban nincsenek oligarchák, azon jót nevetgéltem. Meséltem a haveroknak is sörözés közben, mindenkinek tetszett. :D

belekotty 2022.04.14. 09:05:55

@HgGina: Érdekes. A kínai rakéták nem pörkölődnek meg. Vagy a han írás jobban bírja a meleget mint a cirill. :-D

china-underground.com/wp-content/uploads/2011/04/SPACETITLE.jpg

nemecsekerno_007 2022.04.14. 09:17:10

@arthurthedent: Amióta Iraknak vegyi fegyverei ,,voltak,, azóta nehezen hihető a háborús propaganda.
Ez az egész olyan mint az Éhezők viadala.

midnight coder 2022.04.14. 09:23:34

@arthurthedent: "Az USA meg annyira akarta kiterjeszteni az érdekszférát, hogy cirka 10 éven keresztül nem volt hajlandó elkezdeni Ukrajna NATO csatlakozását."

Érdekszférát oda tolnak ki, ahol érdek van. 2014 után az ukránoknak nem sok mindene maradt ami miatt érdekelhette volna az amcsikat. Számukra jobb üzlet hogy megtámadták õket az oroszok.

midnight coder 2022.04.14. 09:29:31

@arthurthedent: "Igen, mindenki azt gondolja, hogy az átlag ukránok jobban járnak az EU-val. Ők is úgy gondolják és még azt is, hogy hadd legyen már az ő döntésük, hadd ne te mondd meg nekik."

Az ukránok most nem az EU-ban vannak - igazából kb. akkor lesznek benn, mint a törökök.
Én arról beszélek, hogy az ukránoknál nagy-nagy pofáraesés várható. Amúgy pedig a háborúig az ukránok nem álltak az orosz katonák elnyomása alatt. És ha az EU nagyon oda akart volna Pl. ipart telepíteni, simán megtehette volna.

Ez a pofáraesés nálunk is megvolt 89 után. Ott is meglesz, az ukrán polgár nyugati életszínvonalat vár, de csak azt kapja majd, hogy a fiatalok elmennek tányért mosogatni, a földet meg ahol eddig dolgozott felvásárolja egy nyugati cég, és nyugati technológiával megmûveli tized annyi emberrel mint most. Õ pedig mehet munkanélkülinek a szétlõtt házába.

arthurthedent 2022.04.14. 09:32:01

@nemecsekerno_007: "Amióta Iraknak vegyi fegyverei"

Ja, tudom. Nincs is háború, csak különleges katonai művelet, meg tudjuk, hogy sajnos oroszország kénytelen volt lépni, meg az összes szétrakétázott panelház csak propaganda. Millió propaganda, a kép, a jelentések, a felvételek, a beszámolók, mind csak propaganda. Azért remélem nem fogjuk a saját bőrünkön megérezni ugyanezt, mert bár érdekes lenne megfigyelni, hogy felfogod -e a saját baromságodat azért nem akarnám, hogy itt is kifogyjanak a hullazsákok.

arthurthedent 2022.04.14. 09:33:33

@midnight coder: "Ez a pofáraesés nálunk is megvolt 89 után. "

Ki lehet lépni az euból, francnak nem húzol el belorusziába vagy oroszországba. Ha akkora nagy pofára esés, akkor nyugodtan kihagyhatod, leléphetsz.

arthurthedent 2022.04.14. 09:40:23

@midnight coder: "az amcsikat. Számukra jobb üzlet hogy megtámadták õket az oroszok."

1) Hát ez aztán kurva nagy üzlet ám, tolják beléjük a milliárdokat meg mozgósítják a hadsereget, hurrá, nagy üzlet.

2) Akkor most putyin az amerikaiak szekerét tolja? Vagy az amerikaiak akkora nagy májerek, hogy simán lesakkozták a tábláról putyin elvtársat? Vagy putyin elvtársnak is olyan hatalmas nagy üzlet ez az egész.

Megmondom mi van szerintem, bár nem leszel képes felfogni szerintem. Az amerikaiak nem csináltak egetverő oltári nagy böszmeséget mint a ruszkik ezért nem kxrtak rá eszeveszett módon, így aztán most te úgy látod, hogy jól jártak. Putyin elvtárs is jól járt volna, ha nem kxrja el ilyen iszonyatosan. Elmehetett volna nyugdíjba, kihagyhatta volna a polóniummal mérgezést, csecsenföldet, nem kellett volna mindenáron bevonulnia belorusziába, élvezhette volna a milliárdjait.

Ehelyett elkxrta, nem kicsit, hanem nagyon. Annyira, hogy mindenki ráb.szott, elsősorban az ukránok, másodsorban az oroszok, harmadsorban európa, negyedsorban az usa. Az usa b.szott rá a legkevésbé, de ez nem azt jelenti, hogy ők csinálták ezt. Az öngól az öngól, balf.szság nem világméretű összeesküvés.

Tapi2021 2022.04.14. 10:26:19

@arthurthedent: Igen, a keresztényektől! A Kamiliánus betegápoló rend jele a vörös kereszt, és ők gyakran dolgoztak csatamezőkön is.

hu.wikipedia.org/wiki/Kamilli%C3%A1nusok

Tapi2021 2022.04.14. 10:27:29

@arthurthedent: "A papok a lélek, a testvérek a test ápolására szentelik magukat megfelelő képzés alapján. Különösen a haldoklókkal törődtek, a nép ezért nevezte el a kamilliánusokat a Jó Halál Atyáinak. Fekete reverendájukon vörös posztóból keresztet viselnek, ami a vért, a szenvedést és könyörületességet szimbolizálja. 1859-ben Jean Henri Dunant, a Nemzetközi Vöröskereszt megalapítója látta a kamilliánusokat a solferinói csatánál a sebesült katonák ellátásában. Intézményét ezért nevezte el Vöröskeresztnek."

arthurthedent 2022.04.14. 10:30:18

@Tapi2021: "The red cross emblem was adopted under the original Geneva Convention of 1864. It's an inversion of the Swiss flag (a white cross on a red background). This recognises the historic connection between Switzerland and the original Geneva Convention. The red cross emblem has no intentional religious meaning."

"1936. évi XXX. törvény
a hadrakelt seregek sebesültjei és betegei helyzetének javítása és a hadifoglyokkal való bánásmód tárgyában Genfben 1929. évi július hó 27. napján kelt egyezmények becikkelyezéséről * "

"Svájc iránti tiszteletből a szövetségi színek felcserélésével létesített címerkép, azaz fehér alapon nyugvó vöröskereszt, megmarad a hadsereg egészségügyi szolgálatának jelképeként és ismertetőjelként."

Tapi2021 2022.04.14. 10:31:27

@arthurthedent: Aki még nem látta át, hogy kinek a bábjátéka fo9lyik Ukrajnában évek óta, az sajnos már nem is fogja. :-(

Tapi2021 2022.04.14. 10:32:48

@arthurthedent: 1859 sokkal korábban volt! 1582 pláne!

arthurthedent 2022.04.14. 10:36:56

@Tapi2021: "Intézményét ezért nevezte el Vöröskeresztnek."

Az megvan, hogy én a vöröskereszt jeléről, nem a nevéről írtam? Szeretem azt hinni, hogy óvatosan fogalmazok... :)

arthurthedent 2022.04.14. 10:38:23

@Tapi2021: "Aki még nem látta át, hogy kinek a bábjátéka fo9lyik Ukrajnában évek óta, az sajnos már nem is fogja. :-("

Aki nem látja, hogy mindkét fél próbálta befolyásolni a helyzetet, az már nem is fogja megérteni.

Tapi2021 2022.04.14. 10:39:22

@midnight coder: Közben is történt ez-az Ukrajnában. Pl. Havi 50 ezer dollárért lobbizott az ukrán oligarcháknak Biden fia az akkor alelnök apucinál későbbi elnöknél, az ukrán érdekekért, az amerikai fegyverekért... kaptak is vegyi és biológiai fegyver laborokat, fegyvereket..., de nem eleget, most végre dől a fegyver, meg a HITEL Ukrajnába!
Szóval, ugye kinek jó ez? ...

Tapi2021 2022.04.14. 10:40:16

@arthurthedent: A jel is a kammilliánusoktól van!

Tapi2021 2022.04.14. 10:41:47

@arthurthedent: A "mindkét" az már haladás!
Már csak azt kell felismerned, hogy Ukrajna mitől olyan bátor? (Mert az USA áll mögötte.)

arthurthedent 2022.04.14. 10:43:19

@Tapi2021: "Fekete reverendájukon vörös posztóból keresztet viselnek,"

Gekete alapon kereszt, aminek az alsó ága hosszabb. A vöröskereszt szimbóluma ezzel szemben fehér alapon vörös, egyenlő ágú kereszt. Most menj és nézd meg a svájci zászlót és olvasd el a törvényt, ami konkrétan kimondja hogy néz ki a vöröskereszt jele és miért néz ki úgy.

Persze, vannak keresztényi gyökerei, európában mindennek vannak keresztény gyökerei, mert a kereszténység volt az államvallás majdnem kétezer éven keresztül. Amit mondtam arra viszont nemzetközi megállapodás és magyar törvény is van, megalapozott amit írtam, be is idéztem a forrásaimat.

arthurthedent 2022.04.14. 10:47:49

@Tapi2021: "Már csak azt kell felismerned, hogy Ukrajna mitől olyan bátor? (Mert az USA áll mögötte.)"

Oroszország mitől olyan bátor? Felteszek egy fontos kérdést:

Szerinted oroszországnak akkor sem lett volna más választása mint megszállni ukrajnát, ha történetesen nincs egymillió katonája meg vagy 7000 atomfegyvere vagy lehet, hogy akkor találtak volna más megoldást is?

Ez ám a k.rva nagy kérdés. Akinek fegyvere van, annak sokszor nincs más választása, azt sokszor provokálják, az sokszor sajnos kénytelen használni a fegyvert... kivéve persze akkor, ha a másik oldalon is hasonló erő, hasonló fegyver van. Ha ukrajnának is hasonló katonai képességei lennének mint az oroszoknak, akkor az oroszok hamar találtak volna valami más megoldást.

ulpius66 2022.04.14. 12:42:13

@arthurthedent: "Oroszország mitől olyan bátor?"

Oroszország attól ilyen bátor, mert Magyarország áll mögötte!

Sir Gombóc 2022.04.14. 12:47:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: erre azért ne vegyél mérget. Akkor bukják a szavazóik jó részét (akiket onnan ismerek, mind rühellik Orbánt).

Sir Gombóc 2022.04.14. 13:10:44

@HgGina: mitől pörkölődött volna meg? Nem vagy túl okos, ugye?

Sir Gombóc 2022.04.14. 13:16:20

@kivagyokakadva: az oszlophoz kikötözős "játékról" volt szó többször is, a fosztogatókkal szemben jártak el így..
Egy rakás ilyen kép/videó található.

Sir Gombóc 2022.04.14. 13:22:24

@nemecsekerno_007: Iraknak voltak vegyi fegyverei még az iráni háború idején (ahogy Iránnak is), bevetették többször is. Így a feltételezés nem volt légből kapott.
www.origo.hu/nagyvilag/20030306britek.html

ez a nevem senki 2022.04.14. 13:24:14

@Sir Gombóc: az megvan amikor
ukrán források közöltek 1 képet
bombatámadásban +halt 10 civil
kép: 3 letakart (holt?)test fekszik a városban
rombolás nyomai sehol
pár óra múlvan változás:
uaz a kép nagybetűs cím (ingyeksz): az oroszok ukrán cuvileket lőttek agyon
valaki szólhatott ez nagyon gyenge kép bomba találathoz

úgy higgyél az ukrán propnak mint az orosznak

Sir Gombóc 2022.04.14. 13:25:39

@midnight coder: És ha az EU nagyon oda akart volna Pl. ipart telepíteni, simán megtehette volna.

Ha nem "telepítettek", építettek, szálltak volna be az ottani termelésbe, akkor mivel magyarázod azt a problémát, amit az ukrajnai üzemek leállása okoz az európai gazdaságban?

Sir Gombóc 2022.04.14. 13:38:12

@ez a nevem senki: amíg nincs több forrásból megerősítve, addig fenntartással kell kezelni mindent, elég nagy a káosz. De igazolt hírek, képek is vannak bőven. (az indexes médiamunkások sem feltétlenül kellően körültekintőek, ahogy más hírportáloknál is tetten érhető ez). Kis utánajárással azonban a legtöbb kép/videó eredetisége vagy hamissága kideríthető.

kivagyokakadva 2022.04.14. 13:46:48

@Sir Gombóc: Azert egy novel nem igy kellett volna banni, ha fosztogato is (bar en ketlem, hogy az). Lattam olyan kepeket, de azok mashogyan vannak kikotve. Szerintem o csak egy orosz szinpatizans, azert kapott dadat...

arthurthedent 2022.04.14. 13:49:58

@Sir Gombóc: "Ha nem "telepítettek", építettek, szálltak volna be az ottani termelésbe, akkor mivel magyarázod azt a problémát, amit az ukrajnai üzemek leállása okoz az európai gazdaságban?"

Merthogy onnan szállítanak dolgokat európába?

arthurthedent 2022.04.14. 13:51:56

@nemecsekerno_007: "Szalmabáb érvelés. Gratula."

Nem érveltem, gúnyolódtam a dedós beszólásodon.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.14. 14:02:33

@ulpius66: "Nagyon várom mán a háborút! " - te mocsok aki ilyeneket írsz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.14. 14:04:14

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Rengeteg bizonyíték van. Már te is érzed milyen mocsoknak vagy a támogatója, csak ennyi maradt hogy kántálod hogy nincs bizonyíték. Ritka undorító féreg vagy.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.14. 14:06:06

Hogy mindenki figyeljen! kivagyokakadva által linkelt orosz videók között vannak vírusos fájlok. Az én védelmi szoftvereim vírusveszély miatt nem is hajlandók megnyitni az oldalt.

ez a nevem senki 2022.04.14. 14:23:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: simán lejátszom vírusirtó nem jelez, tűzfal köszöni minden redben

ez a nevem senki 2022.04.14. 14:26:19

a telegram mióta orosz?
a kúrt urfi ebben is szak értő

arthurthedent 2022.04.14. 14:38:45

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Már te is érzed milyen mocsoknak vagy a támogatója"

Hát én ebben azért nem lennék olyan biztos. :D Amikor a birkáknak ilyen magas szintű gondolatokat tulajdonítasz az valójában antropomorfizmus. ;)

ez a nevem senki 2022.04.14. 14:44:28

Ukrán–magyar kettős állampolgársággal rendelkező, de magukat magyar útlevéllel igazoló ukrán menekültek nem számíthatnak semmiféle hatósági segítségre Csehországban – hívta fel a figyelmet Vít Rakusan cseh belügyminiszter.

hoppá
remélem az eu gyorsan odacsap a csecseknek

A cseh hatóságok az Ukrajnából elmenekült romákkal összefüggésben szembesültek a kettős állampolgárság problémájával: számos roma menekültnek az ukránon kívül magyar útlevele is van.

A magukat magyar útlevéllel igazolók Csehországban nem jogosultak ideiglenes védelemre, sem szociális segélyekre. Az ideiglenes segélyekre csak az ukránoknak (állampolgároknak) van joguk

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.14. 14:51:10

@ez a nevem senki: "
most sorold el azokat
melyek arról híresek"

És ezzel mennyiben cáfoltad az oroszok kegyetlenkedéseit?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.14. 14:53:39

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: például elég ritka a 3 éves katona, te sérült.
Például nem elfogadott a hadifoglyok kínzása, kivégzése.

eszti..... 2022.04.14. 14:55:32

@kivagyokakadva:

oroszokazigazsagoldalan... .. micsoda sokatmondó link! ))))))

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.14. 14:56:37

@midnight coder: "csináltak az oroszok a II világháború alatt és elõtt, akkor ahhoz az is hozzátartozik a dologhoz, hogy azok az "oroszok" nem csak oroszok hanem ukránok is voltak"

Rossz érvelés. Az, hogy ukránok is voltak, nem jelenti azt, hogy oroszok nem voltak, mégkevésbé nullázza a mostani kegyetlenkedését az oroszoknak.

Nem érv, hogy amiért a szovjet hadseregben ukránok is voltak, ezért rendben van, ha most 3-4 éves gyerekeket ölnek meg.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.14. 14:58:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: bocs, a RIA Novosztyi szerint vannak mészárlások, sőt, elvárhatóak, mert ki kell irtani a neonácikat...
A f.szé' nem olvasol orosz putyinista lapokat???

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.14. 15:02:25

@ulpius66: pedig Oroszország visszatekinthetne a közelmúltra...az orbáni átok. Tudod, aki Orbán barátja volt, valahogy mindig megszívta...

eszti..... 2022.04.14. 15:04:27

@ez a nevem senki:

Szövegértelmezési gondjaid vannak?

"A magukat magyar útlevéllel igazolók Csehországban nem jogosultak ideiglenes védelemre, sem szociális segélyekre. Az ideiglenes segélyekre csak az ukránoknak (állampolgároknak) van joguk."

Azok nem jogosultak Csehországban ellátásra, akik csak és kizárólag magyar útlevéllel igazolják magukat.
Olvasd már végig a magyar nemzet cikkét! Vagy kérj segítséget.

kivagyokakadva 2022.04.14. 15:13:56

@eszti.....: Mi van? Faj, hogy nemcsak ukran propaganda van? Normalis ember megnezi mind a ket oldalt, nem pedig szemellenzosen csak az egyiket.

eszti..... 2022.04.14. 15:18:25

@kivagyokakadva:

Nézzed, bakker! Ha a másik oldalra vagyok kíváncsi, majd elolvasom az izvesztyiját vagy egyéb orosz napilapot.

eszti..... 2022.04.14. 15:27:14

@ez a nevem senki:

Különben egy uniós tagállam miért kezelné menekültként egy másik uniós tagállam útlevelével rendelkező személyt?

Almandin 2022.04.14. 15:54:10

@arthurthedent: Valóban, inkább fasiszta, nem náci. A nemzetiszocialisták ugyanis a köznépnek is nagyobb életszínvonalat biztosítottak, putlerék pedig teljesen kifosztják őket, az átlag orosz szegény. Ezzel nem akarom még véletlenül se védeni a nácikat, csak ténymegállapítás. A nevében is benne van, hogy nemzeti és szocialista. Putyin inkább imperialista-kapitalista-soviniszta. Még annyit se csorgat vissza a saját népének, mint az az átokverte Hitler tette.

ez a nevem senki 2022.04.14. 16:08:13

@eszti.....: Ukrán–magyar kettős állampolgársággal rendelkező...

csak az első pár szót kellett volna felfognod

az index.hu cikkből

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.14. 16:09:52

@Almandin: Na! Végre valaki tudja mi az hogy náci. A sok illibsi nyakra-főre használja és azt sem tudják mit jelent.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.14. 16:15:43

@ez a nevem senki: "a kúrt urfi ebben is szak értő" - sajnálom hogy a lángeszem ragyogása elvakít téged és ezt nem bírod feldolgozni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.14. 16:17:46

@ez a nevem senki: "simán lejátszom vírusirtó nem jelez, tűzfal köszöni minden redben" - aztán ha kapsz egy levelet hogy fizess bitcoinban, hogy visszakapd az elkódolt fájlaidat, akkor majd fogsz sírdogálni.

nemecsekerno_007 2022.04.14. 16:20:08

@arthurthedent:
Maga gúnyolódik velem Sáfránek.
Mennyibe is került nekünk ez az Összefogás?!

:)))))))

kivagyokakadva 2022.04.14. 17:10:24

@eszti.....: Ez igy van az indexen:

"Ukrán–magyar kettős állampolgársággal rendelkező, de magukat magyar útlevéllel igazoló ukrán menekültek nem számíthatnak semmiféle hatósági segítségre Csehországban – hívta fel a figyelmet Vít Rakusan cseh belügyminiszter."

Vagyis, ha a kettos allampolgarsagu a magyar utlevellel igazolja magat, akkor nem szamithat semmire.

kivagyokakadva 2022.04.14. 17:12:35

@eszti.....: Az a te bajod, hogy honnet tajekozodsz...

taga20 2022.04.14. 17:16:21

@kivagyokakadva: az a baj fityeszdroid, hogy ez már a századik nicked, és egy szargerincű suttyó vagy, ahogy a csutigazdád!

evan!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.14. 17:28:43

@kivagyokakadva:

ADATOK
kivagyokakadva
0 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2022.04.13. óta tag.

taga20 2022.04.14. 17:36:20

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: erről dumáltam.
ez egy kibaszott putyinféreg, aki mérgezi a moslék háborús bűnös putyinbanda propagandájával a közösséget.

u.i.: jut eszembe, leninnel mi van? kezdek aggódni érte!:)))

a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fmedia.giphy.com%2Fmedia%2FVg0JstydL8HCg%2Fgiphy.gif&key=oox2P4wqu-eHEoCaxViCdw&w=800&h=200

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.14. 17:40:04

@taga20: Megunták a nővérek és a fejére húzták a saját szaros pelenkáját. Még nem heverte ki a sokkot.

taga20 2022.04.14. 17:46:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

szerintem inkább elvitte a szíve, me annyira nyert az istene, a csutimaffiageci.

én szerettem a zenéjét a munkásőrnek:)))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.14. 17:58:18

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Jó poén volt. :-))

@taga20: Átvitték biztos a pszichiátriára, ott meg nem nem kaphat számítógépet.

taga20 2022.04.14. 18:00:47

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: vagy putler a büszke moszkvá cirkálót!:)))

arthurthedent 2022.04.14. 21:58:11

@kivagyokakadva: "Faj, hogy nemcsak ukran propaganda van? Normalis ember megnezi mind a ket oldalt, nem pedig szemellenzosen csak az egyiket."

Ez a szokásos "biztos középen van az igazság" csúsztatás. Láttam egy csomó riportot orosz fiatalokkal, akiket megszólítottak az utcán. Majdnem mind azt mondta, hogy nem hisz az ukránoknak, merthogy mindkét oldal nyomja a propagandát.

Valójában az orosz hazugsággépezetnek pont ez a célja:
1) Ha elhiszed amit mondanak nyertek vele.
2) Ha azt gondolod, hogy az igazság valahol félúton van, nyertek vele.
3) Ha azt mondod, hogy egyiket sem hiszed el, nyertek vele.

Valójában teljesen felesleges megnézni az orosz híreket, jelentéseket, nyilatkozatokat. Hazudnak. Mindig, mindenben hazudnak. Dedós módon, primitíven, eszetlenül hazudnak.

Én a magam részéről az oroszok híreit, nyilatkozatait, zavaróadásnak tekintem, nem többnek. Zaj.

eszti..... 2022.04.14. 22:25:38

@kivagyokakadva:

Nem. Aki magyar útlevéllel igazolja magát, az magyar állampolgárnak számít. Amint előhúzza az ukrán útlevelét, azonnal jogosult a menekülteknek járó támogatásra.
Mit nem lehet ezen érteni?
Eredetiben olvastam Rakusan nyilatkozatát. Nem értem, miért fújta fel ezt ennyire a magyar sajtó?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.04.15. 08:35:18

@taga20:

Dicséretes, hogy az ukrán posta bélyeget adott ki a Star Wars tiszteletére.

taga20 2022.04.15. 08:56:54

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

szerintem te kevered a csekettővel!

te idióta, te hol láttál a sztárvorszban kalasnyikovot?:)))

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.15. 10:54:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: ja, ha te a valóságpt tagadod?
3 éves katonáról nem én írtam, az oroszok lőtték le, majd dobták tömegsírba. Tudod, azok, akik kizárólag hadi célpontokra lőnek, és nácitlanítanak.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.15. 10:56:29

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
A Star Warsban elsüllyedt a Moskva?
Lemaradtam róla. Jut eszembe, Putyint régen láttuk.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.15. 11:23:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: gondolod, civilek részt vesznek csatákban?
Szerinted egy 3 éves gyerek azért hal meg golyó által, mert részt vett a csatában?
Nem, idióta birka, az orosz barátaid gyerekeket ölnek. Mondjuk, ha Bulgáriát megtámadnák, a családod sem volna biztonsàgban. Igaz, tèged nem zavarna a gyerek megerőszakolása, a felesèged legyilkolása, hisz pszichopata vagy.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.15. 11:25:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: te, a húsvéti nyulat is láttad a Star Warsban?
Sürgősen cseréltesd le a gyógyszereidet!
Putyin mikor jelent meg neked utoljára?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.04.15. 12:41:10

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Szerinted létzik olyan háború, ahol minden golyó katonát és minden bomba katonai célt talál el?

juletræ 2022.04.15. 17:40:57

@Buchhalter: "téged se az eszedért szeretnek,igaz? A szankciók visszanyalnak és legjobban az unió szív. "

Nezd baratom ez køltsegminimalizalas.
Mi az alternstiva es annak mennyi az edelye?
Az alternativa az h.
1. A ruszki beveszi Ukrajnat es utana tovabb megy Litvaniaba. Megmondta h. az SzUt akarja visszaallitani.
2. Ennek az eselye igen nagy (de mar csøkken) felteve h siketul USt bevenni
3. Ennek a køltsegei igen magasak (de mar csøkkennek). Ekkor 2 lehetøsegunk lenne a. a ruszki ellen fellepni amivel atomhaborut kockaztatnank b. hagyni a dolgot amivel a NATO gyakorlatilag erejet vesxtene es a ruszkit tovabbi pusztitasra øsztønøzne.

Nos egy (akar atomhaboruig) eszkalalodo helyzet køltdegeihez kepest a gazembargo køltsegei eltørpulnek.

Emellett ez løkest adhat az enetgetiksi fordulatra (pl NLben 2020 ota epult hazakat nem køtik ra a gazhalozatra.)

Emellett az embargo BSRMIKOR felfugheszthetø, ha a ruszki europai modon kezd el viselkedni (snnexio nuku,
stombombaval valo fenyegetøzes nuku, az okozott kar elismerese es megtetitese , stb). Ez minel eløbb bekøvetkezik annal jobb.

Egyeterteni velem nem muszaj, ebben az esetben viszont milyen øtleted lenne a ruszkik pacifizalasara? Vagy mindezt turnunk kellene? Kivancsi lennek arra is h az atomveszelyt (=a ruszki atomot dob a mi v az ukranok fejere) hogy iteled meg ill szerinted abbol mekkora kar keletkezne?

juletræ 2022.04.15. 17:54:53

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Sőt, van egy másik haszna. A multik rájönnek, hogy a szuper globalizációjuk, ahol pár dolcsi plusz haszonért diverzifikálták a termelésüket"

Pontosan.
Søt tovabb megyek. A 70s evekben NyEu elhetøbb hely volt mint most. Szerintem azert mert a hideghaboru miatt a tøkenek viselkedni kellett: kulønben a nep baloldaliva valt volna.
Ezt latjuk ma is: a nyugati alsobb osztalyok a globalizacion inkabb vesztenek: idealis szavazobazissa valtak a LePenek a Baudetek meg a Pia Kjærsgårdok a Strache felek meg a tarsaik szamara.
A kina szamara tørtent technologia transzfer hihetetlen feleløtlenseg volt: az utolso utani pillanatban lett vege.

Almandin 2022.04.15. 21:52:40

@juletræ: Pont ez a probléma. Putlert valamivel meg kellene állítani, de nem nagyon van mivel. Ráadásul a ruszki diktátor nemcsak a volt Szovjetuniót akarja helyreállítani, hanem a volt szovjet befolyási övezetet is. Még a háború előtt közölte, azt szeretné, ha a NATO kivonulna az összes olyan államból, ahova 1997 után ment be. Ez Magyarországot is érinti.
Nehéz a helyzet. Orosz gáz nélkül nem tud létezni Európa. Ha fegyvereket küldenek az ukránoknak, akkor felhergelik putlert. Abból is lehet világháború. Ha hagyják győzni putlert Ukrajnában, akkor nagy a veszély, hogy nem fog megállni, majd fél Európa kell neki. Ez egy olyan helyzet, amire talán nem is lehet jó megoldást találni, a kisebb rosszat kell választani. A kisebb rossz a világháború elkerülése. És valóban, putyin bármikor leállíthatná a háborút, ha akarná, de nem akarja. Most már nem is fogja, mert háborús bűnöst csinált magából, vagy győz, vagy börtönben köt ki, de ha nem győz, mindenképpen rosszul jön ki belőle személyesen. Emiatt még jobban belehergeli magát a háborúba. A gázfüggőséget pedig tudatosan, szisztematikusan építette évtizedek óta, én ezt már akkor is láttam. Sajnos az olyanok, mint Schröder, tolták a szekerét, segítettek a gázfüggőség kialakításában. Tudta putler, hogy ha kialakul az európai függőség az orosz gáztól, már háborút is indíthat, mert az európaiak zsarolhatóak lettek. Nem lepne meg, ha kiderülne, hogy már évtizedek óta tervezte ezt a háborút, ez egy jól felépített stratégia volt a részéről.

Almandin 2022.04.15. 22:36:40

@Almandin: Itt egy érdekes cikk Schröder szerepéről:
www.vg.hu/hirek/2022/03/scholz-schrodernek-semmi-keresnivaloja-az-orosz-gigacegeknel
Amúgy ezt én már akkor megmondtam, amikor Merkel hatalomra került és olvastam, hogy Schröder pár nap múlva már orosz energiacégek tanácsadója lett. Semmi keresnivalója nem lett volna ott.
Most már próbál putler haverjánál közbenjárni a békéért, de a Gazpromból akkor se távozik. Döbbenetes.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.16. 09:22:57

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: nem ez a kérdés, idióta. Lőnek-e fegyvertelen civilekre? Bombáznak-e kórházat? Kivégeznek-e civileket?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.16. 10:54:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: nem tudok adni linket, te idióta, az orosz propaganda oldalak le vannak tiltva!
Viszont a RIA neked hivatalból jár.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.04.16. 16:32:28

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Tehát képes vagy olvasni az orosz letiltott oldalakat, de linket kimásolni nem tudsz?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.04.16. 16:33:53

@Igazamvanvagyigazamvan?:

De segítek: psiphon.ca/ - Oroszországban is ezt használjék az emberek minden orosz állami tiltás megoldására.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.04.16. 16:38:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: akkor már nem lesz nehéz megralálnod a cikket. Megadtam a szerzőt, a forrást, oroszul tudsz.

nemecsekerno_007 2022.04.16. 17:35:05

@Sir Gombóc: :))))))))))))))))))))

Ilyen a kifinomult propaganda. :)))))

nemecsekerno_007 2022.04.19. 11:21:14

@kajakibrahim: Messze még a Világbéke naív Hópihe.

vackor1 2022.05.18. 11:13:05

:))) felesleges vot az elmúlt években olvasgatnom a kommenteket, ennek a blognak a kommentjeiből is rögtön lehet tudni, hogy ki milyen ember ( már aki ember, mert vannak itt vmi ork típusú lények is , ahogy látom , már csak 3-4 "hiányzik" ) , ki hova helyezi saját magát, mit árul el magáról...
süti beállítások módosítása