MaGYAUR

MaGYAUR

Milyen legyen a Putyin utáni Oroszország?

2022. június 18. - Magyaur

A „Wall Street Journal” véleményrovatában június 15-én egy udvariashangú vita zajlott a háború utáni Oroszország jövőjéről. Az egyik olvasói levél írója, Leon Aron, a neves külpolitikai szakértő, Robert D. Kaplan cikkére hivatkozva, arra emlékeztetett, hogy Oroszország az 1990-es években történelmének legszabadabb és leggyorsabban gyarapodó időszakát élte és hogy a cél az lenne Putyin esetleges távozása után Oroszország, legalább részben, visszataláljon ehhez a kissé anarchikus, de szabad időszakhoz. Válaszul az Egyesült Államokban élő magyar közgazdász, közíró Dobozi István a Nyugat felelősségét emlegette, mivel a nyugati tanácsadók által javasolt „sokkterápia” miatt – vagyis aminek következtében aprópénzért eladott ipari vállalkozások révén olyan oligarcha réteg jött létre, amely kezdetben Jelcint, majd Putyint támogatta – a Nyugat közvetett felelősséget visel a tekintélyuralmi rendszer kiépüléséért. Dobozi István arra a következtetésre jutott, hogy a kapitalizmust nem lehet kívülről rákényszeríteni egy adott országra, hanem „a változásnak belülről kell fakadnia”.

Megjegyzéseim:

  • Nem igaz, hogy a sokkterápiának volt köszönhető az 1990-es években „Oroszország történelmének legszabadabb és leggyorsabban gyarapodó időszaka”! Ami a fejlődés ütemét illeti az első világháború előtti cári Oroszország hasonló gyors és látványos gazdasági építkezésre volt képes, mint Kína az utóbbi harminc évben. Akkor készült el, - méghozzá a Föld egyik legzordabb természeti környezetében - a 9000 kilométeres transzszibériai vasútvonal, 1914 előtt az orosz művészet fej fej mellett haladt a nyugat-európaival, sőt az akkor élt orosz tőkések korábban és nagyobb számban gyűjtöttek avantgárd nyugati alkotásokat, mint a nyugati „műértő közönség”! De az elvesztett „Nagy Háború” és az azt követő bolsevik forradalom után minden megváltozott, jellemző, hogy az Európára nyitott Szentpétervár helyett a bezárkózást, a „szocializmust egy országban” jelképező Moszkva lett az új főváros. Ugyanakkor Lenin kényszerűségből, annak érdekében, hogy elkerülje Szovjet-Oroszország összeomlását, lehetővé tette a szocialista állami szektor mellett a piacgazdaság működését is. Ez a NEP (Új Gazdasági Politika) korszak – amely egy tisztán belső, orosz konszolidációs időszak volt! - nevezhető olyan mintaszerűen szabadnak, ami példátlan volt nemcsak az orosz történelemben, de a húszas évek polgári világában is: sajtószabadsággal, teljes vallási-, és lelkiismereti szabadsággal, nemzetiségi, kisebbségi jogok védelmével, az élet minden területére kiterjedő női egyenjogúsággal, gyerekvédelemmel, szabad házasságkötési és abortusz-joggal. Ezt a „káoszt” szüntette meg Sztálin 1927-ben, amiként tette aztán Putyin 100 évvel később a jelcini-liberális korszak lezárásával. Jellemzően mindketten a szabadság elvételét a soviniszta birodalmi tudattal-öntudattal pótolták a néptömegek számára.
  • Egyetértek Dobozi István megjegyzésével, miszerint a tőkés fejjel gondolkodó külföldi tanácsadók sokkterápiás javaslatai nem hozták meg a kívánt eredményt, tehát Putyin után semmiképpen sem kéne ott folytatni, ahol azok abbahagyták.

Dobozi István szerint a „változásoknak belülről kell fakadniuk”. Amit én úgy úgy értelmezek, hogy Kelet-Európában és Kelet-Ázsiában nem a varázsütésre életre-kelt oligarcha-tulajdonosokra van szükség, hanem a NEP-ből, majd a még nevében is arra rímelő magyar Új Gazdasági Mechanizmusból sokat tanuló kínai vegyes, „állami+magángazdaság kombónak” a követésére!

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr2717861021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gógita 2022.06.18. 14:33:58

Akkor jó, ha az USA vazallusa lesz.
Mint az EU.
És marad az egypólusú, egy uralkodójú világ.
Gondolom.

Most sok ukrán és orosz hal meg éppen ezért. (Mert a háború egyiknek sem volt érdeke. és egyiknek sem lesz belőle haszna. Csak az USA-nak. Meggyengül a rivális Oroszország is meg az EU is, durván. Az ukránok meg elvégzik a piszkos munkát Amerika helyett és érdekében. Európában minden résztvevőnek elemi érdeke a BÉKE volt és lenne! A háború tisztességes politikával és diplomáciával simán elkerülhető lett volna.)

Gógita 2022.06.18. 14:40:50

"hogy Oroszország az 1990-es években történelmének legszabadabb és leggyorsabban gyarapodó időszakát élte "

Nyilván, mert akkor a nyugati tőkések és államok szabad rablása, Oroszország kifosztása szabadon folyhatott. Miközben konkrétan magánhadseregekkel oligarchák uraltak, egymás között felosztott területeket.
De jó is volt ez az oroszoknak.

sync 2022.06.18. 15:03:18

@Gógita: Ennyire hülye Putyin, hogy az USA érdekében támadja meg Ukrajnát? Ez az érvelés, ami anyira ostoba, hogy észre sem veszi az ellentmondásokat.

camilló 2022.06.18. 15:41:04

@sync: Putyin nem tehetett mást. Elmondták ezerszer, hogy nem fogadja el, hogy Moszkvától 5 percre helyezzenek el rakétákat. Amikor a románokhoz odarakták a rakétákat, már akkor is jelezte, hogy ez sérti az orosz biztonsági érdekeket.

camilló 2022.06.18. 15:42:17

@Gógita: A háború, a politika folytatása más eszközökkel! Ez a konfliktus is alátámasztja ezt a tételt.

sync 2022.06.18. 15:44:25

@camilló: Mintha Reagen nem azért nyerte volna meg a hidegháborút, mert ürbe helyezhető fegyvereket fejlesztettek volna ki. Ehhez nem kell Ukrajna.

camilló 2022.06.18. 15:44:28

A bejegyzést tévő helyében azért tanulmányoznám egy kicsit az orosz történelmet. Ha annyira jó lét lett volna a cári Oroszországban nincs forradalom! Sztálint az elszigeteltség kényszerítette rá a NEP feladására. Talán ajánlom Krausz Tamás műveit ebben a témában...

camilló 2022.06.18. 15:49:42

@sync: A kimondhatatlan nevű volt nemzetbiztonsági tanácsadó szépen leírta miként lehet két vállra fektetni az oroszokat. Na a kétezres évek elején pont ezt kezdték el az usákok. Rájátszottak a nacionalizmusra, mint szinte mindenhol ahol válságot szítottak. A Szovjetunió nagy szerencsétlensége Gorbacsov volt.... Nem Régen nyerte meg, hanem Gorbacsov bukta el. Tudod ez pont olyan, mint ahogy az, hogy melyik háborút nyerték meg a franciák azok közül amit a németekkel vívtak....

sync 2022.06.18. 15:53:53

@camilló: A NATO sem szeretné, ha a rakéták Kárpátaljára lennének telepítve. Úgyhogy Ukrajnának léteznie kellene.

istvankah 2022.06.18. 16:27:28

@Gógita: Hát ezt melyik újságból ollóztad ki?Megsúgóm a béke még a fideSSnek sem üzlet,tehát folytatja a megosztást és a gyűlőlkődést!Amerikát meg felejtsd el,mert szarik ránk és joggal!Akkor lett minden elbaszva,mikor az antal nem akarta az ország függetlenségét elfogadni,mint lehetőséget!A lopás könnyebben kivitelezhető volt!Szétbaszták az országot,ahogy a horti kegyelmes urr!Azóta pedig megmutatták a vezetők a lejtő "járhatóbb"!

Bandibacsi34 2022.06.19. 01:47:36

@camilló: Igy van!!
Ez a NEP (Új Gazdasági Politika) korszak – amely egy tisztán belső, orosz konszolidációs időszak volt! - nevezhető olyan mintaszerűen szabadnak, ami példátlan volt nemcsak az orosz történelemben, de a húszas évek polgári világában is: sajtószabadsággal, teljes vallási-, és lelkiismereti szabadsággal, nemzetiségi, kisebbségi jogok védelmével, az élet minden területére kiterjedő női egyenjogúsággal, gyerekvédelemmel, szabad házasságkötési és abortusz-joggal. Ezt a „káoszt” szüntette meg Sztálin 1927-ben, amiként tette aztán Putyin 100 évvel később a jelcini-liberális korszak lezárásával. Jellemzően mindketten a szabadság elvételét a soviniszta birodalmi tudattal-öntudattal pótolták a néptömegek számára.
Oroszország kb a krimi haboru utan, sőt a napoleoni haboruk uten elkezdett dinamikusan fejlodni(de pl mar 1851-ben megepult a Szentpétervár-Moszkva vasút kb 700 km, mig Magyarországon csak eppen kesz lett a Becs-Pest vasutvonal(260 km) a mar meglevő vonalak osszekotesevel. Egy akkora orszagban joval nagyobb munka volt vasutvonalakat epiteni, mint Angliaban vagy Németországban(ezt mutatja az is, hogy az USA-ban sem sűrű epitettem vasutvonalakat). Oroszorszag elsősorban birodalom volt, nem nemzetallam es emiatt nagyon hasonlo volt a helyzete az OMM(Osztrák-Magyar Monarchia) - hoz: barmifele demokratizalodas a szeteses es vegletes meggyenguleshez vezethet. Az USA-ban működött az olvasztotegely(amig feher europaiak vandoroltak be), de ez hosszu tavon a kultura hianyat es az abszolut fogyasztasra valo beallitodast hozta magaval.
1917-ben Lenineknek a vilaghaborus anarchia kedvezett. Valojaban veletlene sorozata segitett neki hatalomra jutnia, amit kegyetlenül kihasznalt(Sztalin ezt majd feleleveniti, a terror nem az ő talalmanya csak Lenin hamarabbeghalt, mintsem a belső leszamolas az o nevehez fuzodhetett volna).
1917-ben szelsosegesen liberalis torvenyek sorozatát hoztak a bolsevikok. Nagyon hasonlo volt az elet a jelcini időhöz: gyerekbandak es mindenfele csavargo banditak uraltak sok helyet(az orszag nagysaga miatt mindig is sok volt a bunozo). A homoszexualitast legalizaltak(majdhogynem a mai LMBTQ-i mertekben), a valast konnyitettek, emiatt rengeteg not otthagyott a ferjuk, foleg meg a cari tipusu belső utlevelrendszert felszamolta, igy a nők elkezdtek egykezni. 10 ev alatt hatalmas demografiai valsag lett es ennek az oka nem a jarvanyok, ehezesek vagy kivegzesek voltak, hanem a liberalis csaladmodellek es az oktatas stb. elterjedése.
Az igazi fordulat 1930-ban lett kidolgozva(a paradox ez mint un. szocialista erkölcs Magyarországra 1945
lett bevezetve, ahol eloirtak a kommunista vezetőknek a viselkedesi kodexet(hazas legyen, semmi nyilvanos szereto, b. zulas meg tenyleg nuku), ahol nagyon korlatoztak az abortuszt, a valast nehezitettek, a belső utleveleket ujra bevezették, a homoszexualisokat ujra 8+ eves börtönbuntetesekre iteltek ratakapas eseten, a csavargast semntoleraltak. A prostituciot is betiltottak. Valojaban varhato volt, hogy az anarchia igy er veget. Az mas kerdes, hogy tulsagosan atcsapott a masik szelsosegbe. Putyinnak rendet kellett csinalnia Jelcin utan.

camilló 2022.06.19. 07:19:10

@Bandibacsi34: Van még mit pótolnod az orosz történelemből. Talán olvasd el Krausz Tamás Lenin című művét, aztán folytasd az Oroszország történelme cíművel.

h.kovacs 2022.06.19. 07:44:32

nem lesz ennek jó vége !
putyin után csak hülyébbek jönnek
atom lesz ebből

Bandibacsi34 2022.06.19. 09:36:20

@camilló: Krausz is hallgat el dolgokat(sok konyve persze rendszervaltas elotti. Hruscsov idejen biraltak a "rossz" Sztalint szemben a "Jo" Leninnel, Brezsnyev idejen meg elhallgattak inkabb(ki is irtak Sztalint vagyis a nevet alig emlitettek). Te meg olvashatnal Orlando Figest(People's Tragedy)bar ugy tudom az angolul van. Vagy akar Montefioret(az megjelent magyarul is). Ott sokminden van arrol, hogy milyen volt a part 1917 elott vagy utan. Lenin egy lincolni figura: igazandibol egy kulonleges helyzetben teljesitett hatalmasat, de nem tudjuk mi lett volna vele atlagos idokben.

camilló 2022.06.19. 10:14:40

@Bandibacsi34: Az angolnyelvű művekről ebben a témában talán annyit: A szerzők ritkán beszélik az oroszt, ráadásul a források közelébe sem jut el! Hivatkozásaik majd minden esetben valamelyik ugyancsak nyugati szerzőtől származnak, akikre érvényes az előbbi állítás...

HaD 2022.06.19. 14:16:05

@camilló: kamu...leszerelték ukrajna atom arzenálját pofátlanul aztán nem jött össze nekik a gazdasági bekebelezés mint a fehérruszki bandánál(hiába a nyírfaerdös mocsár kicsit más mint az ukrán termö terület és ipar)....mégis miafsztól fél a ruszki ???...az a duma mekkora kamu már hogy az ukrajában telepített rakétáktól...1.) állítólag olyan csodafegyvereik vannak hogy huha 2.) a nato jelenleg is simán az löne szét amit csak akar(persze fordítva is igaz) 3.) ...a brit szgk és ukrajna között rakéta sebességnél van vagy fél perc...ettöl tartanak grisáék....lfszt cimbora....elbsztak egy halom zs-t fegyverkezésre amivel egy hitlerhez hasonló "virágzó" gazdaságot generálatk csakhogy az ilyen krva nagy ötleteknek természeténél fogva az a vége bmeg hogy elpufogtatják a legyártott fegyvereket...ez ilyen eccerö öereg...ha valamit el tud rabolni ukrajnától akkor az neki a zsákmány....az amcsi bibsik meg röhögnek a világon hogy az emút negyven évük fedezetlen habzsi dözsijének fedezetére kinyomott vagy 8 ezer milliárd dolcsit a világ fizeti meg infláció gyanánt..te is bmeg!!!

HaD 2022.06.19. 14:26:35

@camilló: remek mü ettöl a domonkostól:)...az álomgyár...a 97. ötéves tervet hallhattuk....agyonaggódja a barom magát a nyugati bibsik miatt(holott a ruszki bibsi banda van bszottul szrban)...a nyugatnak egy érdeke van...az infláció..és ezt a bolond ruszkik szállítják is nekik....elödja ez a domonkos a nyagy ruszki tutit,mintha a világ statikusan állna miközben a nagyoroszország kovácsolta frígy meg a csillagokba szökken:):):)...ennyire ne szturkolj már ennek....ebböl akkor se lenne a magyaroknak haszna ha monnyuk most ép nem a nyugat szekerét tolná ez a mi kis "elitünk"....mármit azzal hogy baksisért szállítja az ócsó melóst meg a balek 8-9 milla fogyasztót....ne már hogy benyalod a kis poszkomcsi bibis banda multiszivatósdi propagandáját...az extra asó extra profittal jár amit vagy 30 éve nyomnak a nyugat zsebébe...ezért tartják öket...mint a disznópásztorokat

HaD 2022.06.19. 14:39:36

...ha valóban háborúzni akarnának és nem az emút pár tíz évben összehozott adóság szétterítése lenne a cél akkor monnyuk ukrajna már nem ilyen mordályokkal harcolna és minimum teleszórták volna öket rakéta védel mi rendszerekkl...miért nem???...a ruszkik ha valóban háborúzni akarnának akkor azt is tennék és nem különleges müveletben szabadulnának meg egy halom keleti csatlós höbörgöjüktöl....a ruszkik ha valóban háború lenne már rég elzárták volna a gázcsapot.....a nyugat ha valóban háború lenne már rég hazazavarta volna az a kb 10 milla ruszkit aki most ép nyugaton rontja a levegöt(megetnének a krasznajaplósagyra hallgatni putyinhaverod hülye dumáját:):)....nota bene ha hábrú lenne a magyar baromorbán már játszhatná a hülye agyát egy nato-n belül...ennyire nem hülye egyik fél sem...na erröl az örömködjünk a druzsbának hozzászólákosokról ennyit

camilló 2022.06.19. 15:02:27

@HaD: Fogalmad sincs semmiről! Az oroszok nem engedhetik meg, hogy az ukránok a Nato előszobája legyen. Pont nem úgy van a rakéták sebességével ahogy azt állítod. Azzal van a bajuk, hogy olyan közelre kerülnének támadó rakéták, hogy egyszerűen nem volna idejük reagálni. Vagy rosszabb esetben pont úgy reagálnák le ahogy nem kell. Ha kicsit is olvastál volna a hidegháború történéseiről akkor tudnád, hogy volt pár határeset, amikor riasztás jött, hogy (mindkét oldalra igaz) rakéta tart az ország felé.
Volt idő meggyőződni arról, hogy téves riasztás volt. Nos most erre nem maradna idejük. A hiperszonikus fegyverek amire utalsz nem rakéta elhárító fegyverek, ha azok lennének akkor sincs idő arra, hogy helyes döntést hozzanak. Kubai rakétaválságnak az volt a hozadéka, hogy a törökökhöz telepített rakétákat visszavonták. Az oroszok hadi költségvetése kb. 60-80 milliárd dollár évente. tedd mellé az amcsikat, vagy akár Kínát... Nem tolerálom a zsidózást mellesleg. Nem, nem vagyok zsidó, én embert látok csak. A hozadéka nem az lesz, hogy elinflálódik a dollár, hanem megtörik a dollár uralma. Annak meg pont nem fognak örülni az amerikai üzleti körök. Erre egyébként korábban már történtek lépések. BRICs csoport ténykedése. Megjegyzem, hogy pont nem oroszok vannak 10 millióan nyugaton, hanem ukránok. Az ukránoknak nem jutott Putyin, aki megfékezte volna az oligarchákat és kibaszta volna a nyugati hiéna tőkét. Ez az ami fáj az amcsiknak. Megjegyzem, hogy a Te tudásod orosz kérdésben meg sem közelíti Kabaiét. Szélsőjobb szólamok max. Jogi okok miatt nem háborúnak nevezik, de ugye ez eddig Neked nem jött le. Minek zárja el a gázcsapot addig amíg nem tudja máshová elhelyezni a gázt. Vannak már jelek, hogy hamarabb zárja el, mint ahogy a nyugat azt pótolni tudná. Megjegyzem nem haverom Putyin, mint ahogy egy tőkés sem4 Azok a te cimboráid:)

vasútihíd 2022.06.19. 16:23:02

@camilló: Az oroszok számára teljesen jogos biztonsági cél, hogy megakadályozzák, hogy Ukrajna a nato előszobájává váljon azonban kérdés, hogy mit kezdenek majd Nyugat-Ukrajnával, Észtországgal, Litvániával, Lettországgal vagy éppen az újdonsült nato tagjelölt Finnországgal és Svédországgal pláne ha oda is rakétákat akar telepíteni a terjeszkedő és egyre agresszívebb nyugat.

HaD 2022.06.19. 17:18:45

@camilló: a ruszki haverjaid mit tesznek hogy a finnek ne legyenek a nato elöszobája...kicsit közel vannak leningrádhoz...úgyhogy a rakéta távokról már ne is folytassuk...mert te sem meg én sem vagyunk egy ballisztikus szakérrtök ...az abiztos haver ha elkezdi löni egymást a nato meg a ruszkik akkor pont...ezért nem kezdik el (hacsak putyin cimbid be nem zakkan a halálos ágyán és kijátsza a barom tisztjeit)

Az én tudásom az orosz bandáról családi alapon müködik(tudod világháború, ruszki megszállás...nekd felszabadaítás mint most is ukrajnában)nem a komcsi agitproból olvastam róluk...ez a kabai biztsos többet tud hisz hogy hogysem ott éldegélt tanulgatott...akkoriban azok jutottak ki a szu-ba akiket oda engedtek...megfontolt szándékkal...úgyhogy biztos megvan a maga feladata ...mint ahogyan annak a min 10 milla ruszkinak akik szétszéledtek a vilüagban....és valamiért ezt a "szemét" nyugat hagyja is....anno(ha már olvasmányokról van szó) a II Vh.ban az amcsik két perc alatt internálták az ott élö japcsikat mikor az anyaország picit háborúba keveredett velük...az ukránok jó része menekült(de van böven olyan ukrán is akik a kilopott luxusnyaralójukba kiugrottak a mrdzsóval hesselni Ny- E nagyvárosaiban, míg a szerencsétlen muzsikok otthon megdöglenek) míg az orosz középosztály hülyegyerekei a romlott nyugaton bszák a gyöpöt apu pénzén ,és apuból meg anyuból is van dögivel...pl Mo.-n is de a tények ne zavarjanak.
Zsidózás...bibsiket használtam öreg...a világ elitje ide értve az amcsi és a ruszki haverjaidat is töbnyire bibsik és ök szivatnak bennünket szrrá...a sok szerencsétlen zsidó akikkel idönként a saját törzsi vezetöik is jól kbsznak eszközök...úgyhogy ha úgy tetszik elitellenes az álláspontom...csak az a bibi hogy ezek maguk a bibsik...a maguk logikájával...
Az hogy ki a heverod arról meg annyit ha magyarként(?) egy tétotva SAJÀT gondolatod is akadna a ruszki gondolkodást és mentalitást tekintve akkor még csak véletlenül sem már csak elvböl sem próbálgatnád a cimboráiddal a ruszki bandát mentegetni meg igazolgatni itt...vagy csak tudatlan vagy vagy fizenek érte...de leginkább mindkettö

HaD 2022.06.19. 17:26:00

@camilló: ...de csak egyszerüen törödj bele hogy a cél maga az infláció...és fizeted te is meg én is ....ajánlanák MAGYAR (van olyan is:))közgazdászt aki egészen szépen leírja a bibsi rendszerek(ö nem így hívja de leginkább nem mondja ki) müködési rendszerét és technikáit de inkább lapozgasd a "Barbárokra várva" könyvecskét mert arra orbán fönök már jól ráizgatta magadfajtákat:):)....esetleg az "1984"-et...na az is neked való:):)

HaD 2022.06.19. 17:38:54

@camilló: putyin által "kibaszott nyugati töke"...te mit szedsz???...most vonulnak ki a nyugati vállalatok tömegével...kit baszott ki a putyin????...ittál ???...nem bírod....össze vissza dugdossák a pénzüket a ruszki bibsik a világ különbözö helyein a legcsavarosabb technikákkal(ez is egy szokásuk) bmeg...mag az orosz állam sem tarja otthon a zs-t...amit kicsit be is fagyasztottak nekik...valami elakadt nálad haver...ez olyan mikor orbán fönök megmutaja a gonosz nyugatnak(aki pénzeli) hogy jól megadóztatja a cégeit...az az apró kis probléma hogy a bankok Mo.-on többszörös díjon dolgozhatnak a "magyar" rendszerváltó "elit" kollaborálásának mentén....azért mert az orsoz muszik benyalja ezt az óhéber dumát azért kell nekd is benyalni???...neee már....szálj le a cuccról;)

camilló 2022.06.19. 18:49:14

@HaD: Ha már család! Az én nagyapám volt fogságban. Származásunk miatt a fél családot kitelepítették, csak ha már család...A japánok internálása a liberalizmus legnagyobb dicsősége. Mosdatják is magukat mostanában ezért IS. Aki tehetséges volt az tanulhatott nem csak Moszkvában. Jó lenne, ha utánanéznél a finnek a 2. Világháború után miért lettek semlegesek. Sajnos ezt a mostani miniszterelnökük nem tudja. Bibsi, biboldó ne mosakodj!:) Az összeesküvés elméletek atyja a Cion bölcseinek a jegyzőkönyve, amit az Ohrana írt, de a hozzád hasonlók előszeretettel hivatkoznak erre és az ehhez hasonlókra. Örülök, hogy megint összefuttattam egy olyannal aki eldönti rólam, hogy magyar lehetek-e. Saját gondolat a ruszki mentalitást tekintve?? Miről beszélsz? Pont az a lényeg, hogy ne azt akard már látni amit te gondolsz, hanem a valóságot. A mai fősodor média legnagyobb baja, hogy nem a valóságot akarja látni, hanem azt amit szeretne. Vágyvezérelt újságírás, aminek köze sincs a valósághoz. Mindenkire rásütik mostanában hogy mosdat, menteget ha nem a többi birkával akar együtt bégetni. H.G. Wels A vakok országa novelláját ha elolvasnád... Nem lenne baj, ha akárcsak a közelmúlt történelmét ismernéd, mert akkor tudnád miről beszéltem, amikor azt írtam, hogy Putyin kibaszta a nyugati HIÉNA tőkét. Na ezt nem tették meg az ukránok. Ugyan áruld már el, melyik ország tartja a saját jegybankjába a megtakarításait. Ha kötvényben van akkor fizikailag lehet otthon is, de ilyen szankció esetén szart sem ér vele. Az igaz, hogy Orbán tökéletesen kiszolgálja a nyugati (elsősorban a német) tőkét és ezért nem is csinálnak vele semmit. Gyanítom, hogy te a rendszerváltó elit közelében mozogtál, vagy talán most is ott vagy.

Bandibacsi34 2022.06.19. 19:08:01

@camilló: Azert ott sem hulyek vannak. Sot az un. kremlinologia(elodje) mar megvolt a Brit birodalom idejen is. Sokkal előbb elkezdtek tanulmanyozni Oroszországot, mint itt Magyarországon, oroszul is sokan tudtak, foleg az 1918 utani feher(es az azelőtti ukran) emigracio miatt. Erről az jut eszembe, hogy a japanok 1944(?)ig nem rejtjeleztek az uzeneteiket, mert azt hitték, hogy azt az amerikaiak ugysem ertik meg... Lett is nagy pofara eses emiatt. Persze mindig is voltak propagandakiadvanyok is

camilló 2022.06.19. 19:32:04

@Bandibacsi34: Nem állítottam, hogy hülyék vannak. A levéltárak közelébe nem engedik őket ezért nem hitelesek az írásaik. Vannak persze olyan írások amik valamilyen szinten forrásnak is tekinthetőek. Magyarul pl Maurice Paleloq remélem jól írom le (francia nagykövet volt az Első Világháborúban Oroszországban) könyve is. Rosszul tudod, hogy a japánok nem használtak rejtjelkulcsot. A Midwaynél vívott csatát azért tudták megnyerni, mert feltörték a kulcsot (Rochfort kapitány talán a neve a rejtjelfejtők főnökének ha jól emlékszem). Azt sem tudták teljes egészében feltörni de erről olvashatsz a Hihetetlen győzelem című könyvben.

camilló 2022.06.19. 19:44:16

@HaD: Még talán annyit erről a háborúról, de általában is igaz. Ez a politikusok csődje! Clausewitz szerint a háború a politika folytatása más eszközökkel! Teljesen alátámasztja ez a háború ezt a tételt. Nyugati politikus olyan kaliber mint mondjuk Kissinger, vagy Helmudt Scmidht vagy Mitterand van manapság?? Ursula Leyen asszony tökéletesen bebizonyította alkalmatlanságát amikor a hadügyminiszteri posztot töltötte be a hazájában. (Nyugodtan lehet hozzákötni a Bundeswehr leépülésének a végfázisát.) Most sem remekel, mert nem érti meg a tárgyalópartnereit, és képtelen kompromisszumra. Vagy nézzük Liz Trust. A Balti államok polgárait a Fekete tengeren keresztül szerette volna evakuálni. Pont nem emlékezett vissza a Balkáni bombázásokra és nem is sorolom. Szóval nem saját gondolat kell, hanem megérteni a másikat és figyelembe venni a másik érdekeit is!

Bandibacsi34 2022.06.19. 22:10:43

@camilló: Nem ők a sajat uzeneteikhez nem hasznaltak vagy joideig. Az amerikaiak rejtjeleinek a feltoresehez igen. Radiocsendet peesze hasznaltak.

Bandibacsi34 2022.06.19. 22:11:35

Bezzegh Ausztria#/ ttps://index.hu/kulfold/2022/06/19/huszonnyolc-milliard-euros-osztrak-segelycsomag/

Bandibacsi34 2022.06.19. 22:17:57

@camilló: Egyrészt sok iratot vittek magukkal a diszidens ügynökök (pl. Mithrovin vagy akar Hruscsov emelkiratait(amiket a szalagokrol konyv formajaban meg is jelentettek) is emlithetnem) masreszt 1990-2005(10?)kozott tomegevel vettek penzert a regebbi iratokat. Amugy meg se a Kun Miklost, se a Krauszt nem engednek ma sem a kenyes iratokhoz. Kb 1940 ig kutathato sok irat, utana nehez es nehezebb betekinteni az ujabbakba. Sok irat megmaradt a tagkoztarsasagokban, ahhoz egy amerikai kutato konnyebben hozzafer(foleg ha némi penzt 8s raaldoz). A Jelcin dosszie is sok fontos dokumentumot tartalmaz.

ez a nevem senki 2022.06.20. 17:27:12

A nyugati sajtó hazudott az ukrajnai háborúról, és szép lassan megkezdték az előkészületeket Ukrajna katonai összeomlására – írta véleménycikkében Douglas Macgregor amerikai veterán ezredes, a Pentagon korábbi tanácsadója. Véleménye szerint az ukrán hadsereg összeomlása csak idő kérdése, azt követően Ukrajna óriási területeket veszíthet el.

putin meg
vet
te ki
lóra
süti beállítások módosítása