MaGYAUR

MaGYAUR

Az erőszaktevők iránti perverz vonzódásról

2022. szeptember 15. - Magyaur

HVG – 2022. szeptember 15.

Hegedűs Dániel: Oroszország még közvetlen katonai fenyegetés nélkül is biztonsági kockázatot jelent

A központi kérdés az, hogy az Unió ki akarja-e szolgáltatni magát Moszkva politikai zsarolásának, vagy ezt biztonsági fenyegetésnek tekinti, és megpróbálja függetleníteni magát ettől – mondja Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund elemzője.

HVG: Mit kezdhet az Európai Unió azzal a dilemmával, hogy hiába próbál menekülni egy autokrácia függőségéből, csak más autokraták karjaiba tud rohanni? Európa csak úgy tud leválni az orosz energiahordozókról, ha például iráni gázt vásárol, ha pedig a környezetbarát technológiák felé akar elmozdulni, akkor Kína ritkaföldfémvagyonától kezd függeni.

Hegedűs Dániel: Úgy látom, van egy különbség a jelenlegi Oroszországtól való energiafüggés, illetve ennek alternatívájaként más, szintén nem demokratikus államoktól mint energiaszállítóktól való függés között. Nyilvánvalóan lehetetlen kizárólag demokratikus partnerekkel kereskedni. De szerintem nagyon nagy különbség van aközött, hogy egy rezsim nem demokratikus, és aközött, hogy a nemzetközi rendszer alapvető szabályait veszi semmibe és rúgja fel, beleértve a támadó háborúnak az ENSZ Alapokmányában megfogalmazott tilalmát. Ebben a tekintetben nem lehet semmilyen formában egyenlőségjelet tenni Oroszország és – mondjuk – Algéria közé, amely egyébként az Öböl menti országok mellett talán a leggyakrabban emlegetett potenciális földgázexportőr. Spanyolország és Portugália azt szorgalmazza, hogy épüljön ki egy észak–déli irányú gázvezeték is az Európai Unión belül Németország és az Ibériai-félsziget között. Ezek az országok már régebben importálnak energiát Algériából, és megvan a megfelelő kikötői infrastruktúrájuk is a cseppfolyósított földgáz fogadására, amiből egyébként szintén hiány van az Európai Unióban. Ez valószínűleg egy sokkal reálisabb forgatókönyv, legalábbis rövid távon, mint Irán.

Persze a komoly szénhidrogénkészletek felett rendelkező országoknak a nagy része, legyen szó például Azerbajdzsánról, nem demokratikus, de az Európai Uniónak jelenleg nem jó és rossz között, hanem nagyon rossz és kevésbé rossz között kell választania. Hosszú távon a megújuló energiaforrások arányának a bővítése az, ami a fosszilisenergia-függőséget csökkentheti. Oroszország a nemzetközi jog szerint egy illegális támadó háborút folytat, az energiaköteléket pedig az Európai Unióval szembeni zsarolásra használja, így tehát nem lehet a kettő közé egyenlőségjelet tenni.

HVG: Meddig tarthat ki Európa az elvei mellett?

Nem gondolom, hogy feltétlenül csak elvi alapú politizálást láthatunk az Európai Unió részéről, szerintem a brüsszeli politikai döntések mögött markánsan érdekalapú megfontolások is húzódnak. Kevés realistább megközelítése van a nemzetközi politikának, mint hogy ha azt a saját biztonságunk szempontjából alakítjuk. Oroszország jelenleg biztonsági fenyegetés, nemcsak Ukrajna, hanem az uniós tagországok számára is. Ebből a szempontból a balti államoknak, Lengyelországnak, Csehországnak, Romániának a véleménye meglehetősen egyöntetű és határozott.

De még csak közvetlen katonai fenyegetésre sincs szükség ahhoz, hogy biztonsági kockázatként tekintsünk Oroszországra,hiszen a Gazprom jelenleg sem egy megbízható szállító, miközben Putyin az energiaszállítás kérdését politikai zsarolásra használja. Oroszország jelenleg egyáltalán nem teljesíti a megkötött szállítási egyezményeket, még olyan stratégiai partnerekkel szemben sem, mint Németország.

Semmi garancia nincs arra, hogy ha enyhítik vagy felmondják az Oroszországgal szembeni szankciókat, utána Moszkva valóban teljesíteni fogja szerződéses kötelezettségeit, és ellátja energiával az Európai Uniót. Könnyen lehet, hogy további követelésekkel áll elő, és például újabb feltételként szabja az Ukrajnának nyújtott katonai és gazdasági segítség leállítását. 

A központi kérdés az, hogy az Európai Unió ki akarja-e szolgáltatni magát Oroszország politikai zsarolásának, vagy ezt teljesen egyértelműen biztonsági fenyegetésnek tekinti, és megpróbálja függetleníteni magát ettől. Ez pedig nem érték-, hanem nagyon komolyan érdekalapú politizálás.

HVG: Ilyenkor jön Oroszország érve, hogy a biztonsági fenyegetés először őt érte, mert a NATO túlságosan megközelítette a határait, és inkább az Európai Uniónak kellene akceptálnia az orosz szempontokat.

Erre egy orbáni hasonlattal azt tudom mondani, hogy egy kocsmai verekedésben nem az a kérdés, ki szólt be először a másiknak, hanem hogy ki az, aki éppen üt minket. Eléggé Stockholm-szindrómás azoknak a hozzáállása, akik úgy gondolják, hogy habár Oroszország folyamatosan fenyegeti a kelet-közép-európai régió államait, ennek ellenére a hiba bennünk van, és nekünk kellene még jobban alárendelnünk a saját érdekeinket az erőszaktevőnek, hogy az esetleg változtasson a magatartásán. Semmi más nem történt, mint hogy a régió szuverén módon döntött az euroatlanti integrációja mellett, miközben a másik oldalon Oroszország szemmel láthatóan egy erőszaktevő.

Teljesen logikus és nyilvánvaló, hogy ez a hozzáállás csak megerősíti Oroszországot abban, hogy az erőszak alkalmazásával és a fenyegetőzéssel képes érvényesíteni az érdekeit, és elérni a célját. Ha elfogadnánk, hogy a NATO 1990 utáni keleti bővítése geopolitikailag megengedhetetlen és hibás lépés volt, azzal megkérdőjeleznénk Magyarország NATO-csatlakozásának a jogosságát is, vagyis a magyar választópolgárok szuverén döntése helyett a Kreml kezébe adnánk annak meghatározását, hogy a magyar állam milyen stratégiai döntéseket hozhat geopolitikai pozíciójáról és szövetségi rendszereiről. Márpedig ez az álláspont összeegyeztethetetlen Magyarország szuverenitásával és az alaptörvény szövegével is.

HVG: Az európai kormányok viszont árgus szemekkel figyelik a mögöttük álló választópolgárok számát, és kérdés, hogy ők meddig tartanak ki, ha az energiaárak megfizethetetlenek, a tél hideg, ráadásul Európa egyik vezető államában heteken belül a szélsőjobb kerülhet hatalomra.

Ebben teljesen egyetértek, és én is nagyon félek, hogy az olasz választás után egy magyar–olasz oroszbarát tengely alakulhat ki az Európai Unióban. Mellette ott vannak még a közelgő bolgár választások, és a szlovák kormány összeomlását követően az esetlegesen előrehozott választások, amelyek ugyanúgy oroszbarát erők kormányra kerüléséhez vezethetnek. Az előttünk álló potenciális forgatókönyvek között valóban bőségesen vannak olyanok, amelyek meglehetősen sötétek. Éppen ezért alapvető fontosságú, hogy az Európai Uniónak és tagállamainak legyenek politikai megoldásaik a válságra, és képesek legyenek koordinált lépésekre az elszabadult energiaárak megfékezésére. Az energiaszállításokról folyó vita nem pusztán egy demokrácia és diktatúra közötti ideológiai vagy értékalapú konfliktus. Az európai álláspont a biztonságra való törekvést szolgálja, ami pedig – a realista iskola szerint – az államok legfontosabb célja a nemzetközi kapcsolatokban.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr8217931999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.09.15. 14:45:30

Oroszország kockázat a nyuagt számára, ez tény.

Pont ezért is állunk ki Oroszo. mellett.

MEDVE1978 2022.09.15. 16:58:14

Nincs igaza, számos kérdésben.

"A központi kérdés" igazából az, hogy hogyan jöhet létre majd a háború után egy értelmes hatalmi egyensúlyt és ezáltal tartós béke. Ukrajna győzelme ugyanakkor Oroszország széteséséhez vezethet, ami pedig hatalmi vákumhoz és újabb háborúhoz. Egy olyanhoz, amikor az újonnan kialakult felek közül a központi orosz hatalom rendkívül meggyengül, viszont a kezében továbbra is van atombomba.

"Nyilvánvalóan lehetetlen kizárólag demokratikus partnerekkel kereskedni. De szerintem nagyon nagy különbség van aközött, hogy egy rezsim nem demokratikus, és aközött, hogy a nemzetközi rendszer alapvető szabályait veszi semmibe és rúgja fel"
Blablabla. A szaúdiak ám angyalok biza. Kívánok olyan sorsot neki mint Jamal Kasshogginak.

"hiszen a Gazprom jelenleg sem egy megbízható szállító" Nekünk eddig például pontosan szállít. Ja, hogy akik fegyvereket szállítanak az ellenségének azoknak nem. Valahol érthető.

"Spanyolország és Portugália azt szorgalmazza, hogy épüljön ki egy észak–déli irányú gázvezeték is az Európai Unión belül Németország és az Ibériai-félsziget között. "
Gondolom EU-s pénzből, mi főként jól járnánk vele (ja bocs, Kelet-Európa egyáltalán nem, hát ez van).

"Hosszú távon a megújuló energiaforrások arányának a bővítése az, ami a fosszilisenergia-függőséget csökkentheti. " Olyan szinten közhely, hogy csodálkozom, hogy nem hányta el magát, amikor mondta.

"k úgy gondolják, hogy habár Oroszország folyamatosan fenyegeti a kelet-közép-európai régió államait, ennek ellenére a hiba bennünk van, és nekünk kellene még jobban alárendelnünk a saját érdekeinket az erőszaktevőnek"

A helyzet ennél sokkal egyszerűbb: nekünk nem kell arándelnünk az érdekeinket, egyszerűen nem érdekünk az ellenségeskedés Oroszországgal. Az oroszok minket a jelen periódusban nem akartak megtámadni, a viszonyunk jó volt velük. Ellenben Ukrajna győzelme, ha az Oroszország szétesésével jár és esetleges káoszban végződik, biztosan nem az érdekünk.

"Ha elfogadnánk, hogy a NATO 1990 utáni keleti bővítése geopolitikailag megengedhetetlen és hibás lépés volt, azzal megkérdőjeleznénk Magyarország NATO-csatlakozásának a jogosságát is," Ez sem kérdés, jó, hogy csatlakoztunk a NATO-hoz. Ez gyakorlatilag meg is véd minket az oroszoktól és szinte lehetetlenné teszi a háborút velük. Az oroszoknak mi a sokadik rendű célpont vagyunk (Moldova, a balti államok, Lengyelország és Románia után) bármilyen konfliktusban.

"Ebben teljesen egyetértek, és én is nagyon félek, hogy az olasz választás után egy magyar–olasz oroszbarát tengely alakulhat ki az Európai Unióban" Nem, de egy józanabb hangra szükség lenne, VDL teljesen elszállt. Egyébként már a németek és a franciák is kezdenek mérsékelni a háborúpárti retorikájukat illetően.

"Az energiaszállításokról folyó vita nem pusztán egy demokrácia és diktatúra közötti ideológiai vagy értékalapú konfliktus" Ezt szem előtt kellene végig tartani a jelen helyzet rendezésekor is és akkor is, amikor az EU megpróbálja normalizálni Oroszországgal a kapcsolatát.

HaD 2022.09.15. 17:06:49

a ruszkik gázmezöi szép lassan elsüllyednek a felolvadó tajgán vagy elönti öket a tenger...a gáz olaj iránti kereslet csökkenése számukra a vég..éppen ezért gonoltak egy nagyot és rá akarnak tenyerelni az élelmiszer ellátásra...valahol érthetö de a monjuk hogy a népnemzeti kurmány nyiltan egy nyugati blokkból azt támogatja hogy a saját csapata már rövid távon is függö legyen a ruszki és ha sikerül lenyúlniuk az ukrán gabonától az nettó árulás...az meg picit érthetetlen hogy egy ilyen szituban miért nem rugják segbe az árulót....ki tudja milyen infókat adnak ezek nap mint nap át a tartóiknak???...minden egyes megnyílvánulásuk átlépi a nyugat (akitöl a moslékot kapják)érdekeinek a rombolását. ...a legkisseb segnyalótól a miniszteri szintü agitproposokig...

HaD 2022.09.15. 17:18:25

...az az ótvar duma hogy a szegény ruszkik csak a saját biztonságuk miatt ütöttek elöször az meg aztán a parasztvakítás....akinek ekkora atom arzenálja...a többi szuper fegyverröl nem beszélve(csunami Londonra:):))azt ugyan ki a túró akarja tudja megtámadni...ugyan már....ezt lehet mantrázni csak nettó hülyeség. ...egyszerüen az ukrán alföld kell nekik,meg a kikötök...anno mikor ép Budapesten mondtak le az ukránok az atomfegyvereikröl akkor még nagyban igérgette a ruszki hogy ö a kezes az ukrán területi szabadságért ...erröl ennyit.... az meg a mgyarok szégyene hogy eltürnek egy olyan komcsi bandát a hatalmon aki azokat a ruszkikat segítik akik annö legázolták a magyar szabadságharcokat....erröl is ennyit....

HaD 2022.09.15. 17:22:16

....nem tudom hogy ha bajuk volt az ukrán belpolitikával azaz azzal hogy szerintük milyen csúnyán bánnak a krimiekkel...pontosan milyen csúnyán is???...akkor hívhattak volna ENSZ megfigyelöket sajtót etc.etc...ehelyett leugrottak egy kamuhadasereggel és elhappolták Krímet...majd utána nagy szemekkel csodálkoztak hogy az ukránok kicsit berágtak a donyecki ruszki terroristákra....kb mintha Kun Lászlót köpnénk le mert a kunok felgyújtották néha az országot oda vissza...

HaD 2022.09.15. 17:28:51

a magyarok téli tüzelöjéért "harcoló" bibsi komcsi bibós fijjug majd 5 év múlva a magyarok kajájáért aggódhatnak ha a ruszkik nyernek...persze azt kis pirral az arcukon(se) titkolják hogy milyen vágyakozva nézik ahogy a ruszkik eltüntetik azokat akik kinyitják a szájukat ha valami nem tetszik...na ez az ami kéne az ország tolvajainak...ekkor hihetnék hogy a lenyúlt zsákmány biztonságba van... mondjuk így is ...csak úgy letutizhatnák...nem túl bonyi ez ...a többi csak agitprop....a csa-kot idézöjelbe téve...

gigabursch 2022.09.15. 18:06:11

Ennyi mellébeszélést...
Ennek meg fizet is valaki?

Dinkainka 2022.09.16. 02:09:43

@HaD: Már most is lehet aggódni az élelmiszerért: nincs tej,sajt,liszt,cukor,étolajcsirkefarhát!

Bandibacsi34 2022.09.17. 15:17:08

@HaD: Ezért is marhaság a mai ukrán sírás, hogy ők bezzeg lemondtak az atomfegyverzetükről. Valójában sose volt nekik atomfegyverzetük, egy pillanatra se állt az ukrajnai atomfegyverzet a kijevi hatóságok ellenőrzése alatt. S a nagy USA meg szólt is az ukránoknak, hogy igenis írjanak alá mindent ami a "lemondással" kapcsolatos. Így is lett: előbb átvette Jelcin az irányítást az "ukrán" atomfegyverek felett, majd az ukránok ünnepélyesen lemondtak róluk.

taga20 2022.09.18. 09:15:17

@Bandibacsi34:

munkásőr, má aszt hittem, hogy harkivnál annyira futottál a ruszkiork haverjaiddal, hogy megmurdáltál:)))

taga20 2022.09.18. 09:17:51

@gigabursch: mi van fityeszcigány, zavar a velenceitükör?:)))
süti beállítások módosítása