MaGYAUR

MaGYAUR

A „hálózatosság” legyőzi a „piramis” paradigmát?

2022. november 09. - Magyaur

Ha igaza van Hermész Triszmegisztosznak, akkor: „ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van…”, vagyis a földi világ - misztikus módon - a kozmikus/égi világ hasonmása. Ha van tehát szakrális hierarchia, amelynek az élén Isten áll, úgy az emberi szférában is az a természetes, ha van az istennek tetsző módon alá-fölé rendelés mind az egyházi, mind a világi hatalmak közt. Mindenki a kijelölt helyén köteles szolgálni az urait Istentől kezdve a Pápán és Királyon át a közvetlen feljebbvalójáig.

A polgárosodás ennek a társadalmi tekintély-láncolatnak a transzcendens voltát kérdőjelezte meg. Már az angol polgári forradalomban sem voltak tekintettel a király „felkent” voltára, hanem közönséges emberként végezték ki, nem beszélve a Nagy Francia Forradalomról! És amiképpen a kereskedelemben vevő és eladó közt megegyezés jön létre, olyképpen a Felvilágosodás „Társadalmi Szerződést”, magyarán egy Alkotmányt ajánlott a nép és az uralkodó közti jogilag szabályozott munkamegosztásra. De ettől még maradt, - ám most már a vagyoni helyzet és társadalmi pozíció szerinti - a társadalmi piramis.

A társadalmi piramist magát először a szocialisták kezdték támadni, akiknek célja a hierarchikus struktúra „társadalmasítása”, szocializálása volt. Ugyanakkor utópiának bizonyult még a magukat szocialistának nevező rendszerekben is a társadalmi igazságtalanságok, a bérrabszolgaság felszámolása. A helyzeten furcsa módon az 1960-as évek generációs módon szerveződő, de mind a kapitalista, mind a szocialista államrend által üldözött „hippi” mozgalmak változtattak. Nem a diákmozgalmak révén, hanem egy új, hálózatos paradigma révén, amely a internetben öltött testet. Meglepő módon az atomháborútól tartó amerikai hadsereg volt éppen a megrendelője annak a „központ-nélküli” megoldásnak, amit akár anarchikusnak is nevezhetünk. Mindenesetre a tekintélytagadó egyetemisták kaliforniai garázsműhelyeiből indult el az információáramlás szabadságát hirdető új médium. Persze viszonylag rövid ideig tartott az ingyenesség és a kommunikációs korlátlanság; a világ állambürokráciái, de a bűnözők is kezdték azt a maguk érdekében kihasználni. Ma, a Pegasus ügyek árnyékában már tudjuk, hogy az internet szabad hálózatából a lakosságot megfigyelő, „besúgó” hálózat is lett.

Viszont mára kiderült, hogy a világegyetem nem hierarchikus, nincs központja, sőt a rá jellemző „kozmikus hálózat” leginkább a hippis, szabad és profán digitális hálózatra hasonlít...

Talán hosszú távon mégis igaza lesz Hermész Triszmegisztosznak és a kozmikus hálózat mintájára egyenlő életkezdési esélyekkel induló szabad, felnőttesen gondolkodó és a bioszféra egyensúlyára is ügyelő emberek, közösségek hálózata alkotja majd a földi civilizációt!

https://www.youtube.com/watch?v=ixWboUKCzS4

 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr4917974572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.10. 08:02:20

A polgárosodás is piramis, csak pénzalapú. Azaz rosszabb.

György Csaba Nagy 2022.11.10. 10:40:41

Az ezoterizmus, ha reálisan vizsgáljuk és így értékeljük, egy üzletfajta, melynek eladói csalók, vevői pedig balekok, a való élet sikertelenjei. Aki bemegy ebbe az utcába, megválaszolhatatlan kérdések özönébe gabalyodik. Egyszerűbb és célszerűbb megélni a való világot, ami épp elég feladatot, megismerni valót és örömöt ad, ha átérezzük a földi életünk egyszeri és megismételhetetlen csodáját, s még inkább, ha egyéni sorson túl fajunk helyzetében/sorsában tudunk gondolkodni valamelyest.

Rubasov nertárs 2022.11.10. 13:13:46

A modern euroatlanti (=nyugati) társadalmak is kőkeményen hierarchizáltak, ahol ugyan nem direktben a származás a társadalmi pozíció alapja, hanem a pénz. A pénzt elvileg persze bárki megszerezheti, gyakorlatban azonban ez még sem így van, sőt az, hogy mennyi a pénzed, nem független a származásodtól sem. Vannak társadalmak, amik igyekszenek balanszírozni, például a skandináv országok, azonban azt tapasztaljuk, hogy a Nyugat szíve és messze legsikeresebb állama az az USA, ahol ugyanúgy 90% vs. 10% az arány mint a feudalizmusban, sőt a felső 10%-on belül is az 1% fölözi le a gazdasági javak 70%-át. Valójában az USA társadalmában nincs felfele irányuló mobilitás, és a feudális társadalmakhoz hasonlóan megfigyelhető, ha abba a bizonyos 1%-ba születsz akkor akármekkora kretén is vagy, akkor sem csúszol le. Bármennyire is fájó, de nagyon úgy néz ki, hogy ez a modell messze sikeresebb, mint az "emberarcú piacgazdaságot" működtető skandináv modell. És hallkan jegyzem meg, hogy gazdag svédként ott is messze jobb lehetőségeid lesznek, mint egy szegénynek.

Rubasov nertárs 2022.11.10. 17:46:03

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem rosszabb, pont ugyanolyan. Ahogy annak idején nagybirtokra is csak kevesen tehettek szert, majd a leszármazottak már beleültek a tutiba, ma ugyanez a helyzet a (sok) pénzzel. A pénzügyi vagyont egyszerűbb és gyorsabb kezelni, mint egy nagybirtokot. Lényegében az emberiség technológiai fejlődése miatt lett a pénz a hatalom és a jólét alapja a nagybirtok helyett.

Sorállományú előfelvételis 2022.11.11. 11:58:10

Birca zsoltárok könyve, első rész első bekezdés.

"A háború megzavarja a békét"

Sorállományú előfelvételis 2022.11.11. 12:01:13

Birca zsoltárok könyve, első rész második bekezdés. (forrásmegjelőlés - Kreml: üres frázisok gyűjteménye ha nem tudsz értelmeset írni a propaganda terjesztése közben.)

"A normalitás harcol a nemnormalitással"

Európai téridő 2022.11.12. 11:22:25

Az Égi és Földi párhuzamossága célszerűség, "meghókukuszpókuszozva" a szakrális "kellékekkel", a lelkek épülésére, a gondok elsimítására. Jól van ez kitalálva. És jó tovább agyalni és párbeszédet folytatni mindezen.
Blaise Pascal "gondolkodó nádszála", vagy Volter drámai verse a lisszaboni földrengésről is az ezeken való elmélkedés "terméke".
süti beállítások módosítása