10.) ÖKO-ROKOKÓ
Az Európai Köztársaság a maga közel félmilliárd lakosával, a sokszínű, magas technikai fejlettségű gazdaságával arra hivatott, hogy a világ egyik meghatározó hatalmi pólusa legyen. Ha Európa visszatalál a gyökereihez, vagyis a nemzetállami széttagoltság előtt állapotokhoz: a görög-római alapokhoz, az egységes keresztény gótika évszázadaihoz, a katolikus/protestáns ellentéteken felülemelkedő barokk, klasszicista és rokokó időszakhoz, akkor életmód tekintetében is mintaként szolgálhat a világ számára.
Az élővilág-mentés sürgető kényszere miatt az emberiségnek összébb kell húznia magát, hogy nagyobb teret biztosítson a természetnek. A 21. század korparancsa az, hogy véget kell vetni a piacgazdaságon alapuló emberi társadalmak terjeszkedő, expanzív magatartásának!
Az élővilág faji sokszínűségének és az emberiség civilizációs sokszínűségének a megőrzéséhez sztoikus önkorlátozáson túl globális korlátozásokra van szükség, amihez elengedhetetlen a világhatalmi pólusok és tömbök politikai támogatása. A történelem tanúsága szerint az egymással szemben bizalmatlan országcsoportok képesek békeegyezményeket kötni, lemondani a gyarmati uralomról, de inkább csak utólag, egy háborús megrázkódtatás után. Most, amikor a klíma-változás már érzékelhető, de még csak elvétve történik látványos katasztrófa, most kell felkészülni a közeljövő szélsőséges időjárási eseményeire!
Ez nem utópisztikus törekvés; az utóbbi évtizedekben volt már néhány példa bölcs előrelátásra, ilyen volt a „gorbacsovi tett”, hogy hagyják békésen felbomlani a Szovjetuniót (így elkerülve az orosz-ukrán háborúhoz hasonló polgárháborúkat). Ilyen volt a Covid-19 világjárvány elleni védelem jegyében a karanténszabályok bevezetése világszerte és a megelőzést szolgáló oltóanyag rekordsebességű kifejlesztése, majd terítése.
A Geocentrikus világrend statikus; abban a Civilizációs tömbben kell leélnünk az életünket, ahová születtünk. Kivételt képeznek a tanulmányi ösztöndíjban részesülők, a megritkuló transzkontinentális kereskedelmi tevékenységet végző üzletemberek, illetve a szállítmányozásban résztvevők, a közösségi munkájuk elismeréseként családtagjaikkal együtt világútlevelet kapók, valamint a kiemelkedő tudományos, filozófiai, vallástudományi és művészeti teljesítményt nyújtók, akik közül többen tagjai lehetnek a Bolygóügyi Tanácson belül működő, javaslattevő- és vétójoggal felruházott „Ökológiai-Ombudsmani Tanácsnak”.
A Geocentrikus világrend a kapitalizmusban benne rejlő expanziós energiát a „Self-Made Man” „egy-generációnyi időre érvényes magántulajdon-elvével” kívánja visszafogni. Hasonló logika alapján az öröklődő kiváltságokat is elveti és az „egy-generációs” elit tagjának egyéni teljesítménye számítana. Az újragondolandó kínai mandarin versenyvizsga jobbnak tűnik az igazi tehetségek globális kiválasztásához, mint a szokványos iskolarendszer. Amennyiben a Föld bármelyik részén élő fiú-, vagy leánygyermek hozzáférhet a globális tananyaghoz internet és tanári segítség révén, úgy bárki - a sikeres vizsga birtokában – felvételt nyerhet a Bolygóügyi csúcsszervezetekbe. És amiképpen Kínában a versenyvizsgák esetében (amelynek egyes elemeit a Kínában járt jezsuita szerzetesek átültettek a francia elitképzésbe) nemcsak a szakmai tudás, az önálló gondolkodásra való képesség, hanem az érzékenységre és empátiára utaló művészi kifejezőkészség is számított, ezért ez is részét képezné az elvárt képességeknek!
De vajon a Geocentrikus világrend miképpen tudná kárpótolni a polgárokat a Civilizációs tömbökhöz való „röghöz kötésért”?
- A háború és a bűnözés veszélyének minimumra csökkentésével.
- Az egzisztenciális szorongások oldásával a Feltétel Nélküli Alapjövedelem révén.
- A világkereskedelem és a növekedési késztetés fékezésével csökkenne a stressz.
- Az érdemtelen előjogok megszűnésével igazságosabb társadalmi környezetben lehetne élni.
- A rohanó élet megfékezésével több idő jutna magunkra, a családunkra és a közügyekre.
- A város-régiók „édenkertszerűvé” való átépítésével (az aszfaltot sok helyen felbontanák, hogy sokkal több öntözött, árnyas kertet és vizesmedencét alakítsanak ki, amellyel enyhíteni lehet a városlakók hőérzetét).
- Újfajta életminőséggel (amelyek a szűkösebb körülmények közt is emlékeztetnének a korábbi korok luxus teljesítményeire; például az Európai Civilizációs tömbben a „városi rokokóra”).
A negyedik ipari forradalom perspektivikusan, a digitális és robottechnika révén az emberiséget nemcsak a fizikai munka, de általában a munkakényszer alól is tehermentesíteni fogja. Ha a Geocentrikus világrend szabadidő eltöltésének mikéntjéről gondolkodunk, akkor érdemes visszatekinteni a törzsi, gyűjtögető-vadászó társadalmak életmódjára, mert a Homo Sapiens fejlődéstörténetének nagyobb részében hasonlóan sok szabadidővel rendelkezett. Az antropológusok a kőkorszaki viszonyok közt élő mai busmanokról ezt írták: „az elemzés legmegdöbbentőbb adata a teljes élelemmennyiség beszerzésére fordított erőfeszítés nagysága. A kung /törzs tagjai/ átlagosan két és fél napot dolgoznak egy héten, s mert munkanapjuk 6 órás, a heti munkaidő 15 óra. És mindezt olyan étrendért, amely jócskán meghaladja a nyugati szabványokat… A kungok tevékeny életüknek mintegy harmadát munkával, egy másik harmadát más táborokban élő rokonok és barátok látogatásával, a harmadik harmadát pedig látogatók fogadásával töltik. A munkának és a pihenésnek ezt a kiegyensúlyozott ritmusát egész évben fenntartják… A tekintélyes szabad idő óriási lehetőségeket nyit „a kultúra felépítésére”, ami a kungok esetében éneklést, rituális táncokat és mesélést jelent.” (Cherfas-Lewin: Nem csak munkával él az ember – Gondolat, Bp.1986/15-16.old.) Ezekre az időkre később az emberiség kollektív tudata, mint mitikus „aranykorra” emlékezett vissza. Ez volt az a Paradicsom, amiből kiűzetett…
Ahány Civilizációs tömb, annyiféle civilizációs háttér, annyiféle szabadidős elfoglaltság. A saját civilizációs elit életmódja lesz valószínűleg az a minta, amelyet követni lehet a város-régiókban, de kizárva a hivalkodó pazarlást. Amúgy is általános tendencia, hogy az idők folyamán a luxusnak számító tevékenységek banálissá válnak, így például a korábban úri passziónak tartott vadászat, utazgatások és sport.
Európa esetében a korábban említett „aranykori” kényelmet és szabadságot a nemesség felső rétege, az arisztokrácia élvezhette egyedül. A későbbi, már a nemzeti hevületben égő romantikából visszatekintve az utolsó európai egységélmény ehhez a „kozmopolitának” mondott rokokó-kori arisztokráciához kapcsolódott. „A XVIII. század jellegzetes szellemi vonásai Angliában alakultak ki, de Franciaországon keresztül hódították meg a világot … A műveltség egész Európában francia műveltséget jelent, az udvarok és előkelő társaságok nyelve, irodalma és gondolkozása mindenütt francia. Az udvari kultúra késői, kifinomult fiai … mindenben a könnyedet, a kecseset, a szórakoztatót keresik, a frivolitás világnézetté lesz. … Teljesen nő-központú kor: csak olyasmit szabad írni, amit a hölgyek is könnyen megérthetnek. Mindennél fontosabb a kecses és szórakoztató szerelmi játék, a galantéria. Az egész életet gáláns ünneppé átalakítani: ez a vágy… közel jár a megvalósuláshoz. A század optimista világszemlélete is elősegíti, hogy a valósággal dacolva, valami fura rokokó heroizmussal az utolsó pillanatig fenntartsák a látszatot, hogy az élet szép és mulatságos dolog.” (Szerb Antal: A világirodalom története – Magvető, Bp.1989/ 374.old.) Remélhetőleg az európai civilizáció nincs olyan veszélynek kitéve, mint az arisztokratikus világ volt a francia forradalom előestéjén. És a hagyomány folytatható a szalonélettel, benne a Felvilágosodás korára megtermékenyítő, asztal melletti filozofálgatással, beszélgetésekkel és sétákkal a gondozott kertekben, amelyek egyszerre nyújtottak kellemes látvány-, illatélményt, valamint - a vízcsobogás folytán - a fülnek is kellemes hangélményt.
Az ilyesfajta hangulatok újra éléséhez nincs másra szükség csak inspiráló kulturált környezetre és gondtalanságra; a „városi rokokóra”!
