Egy ma is aktuális, de 2019-ben írt "egyperces-esszém", arról hogy megmenthető-e a történelem folyamán többször is önsorsrontónak bizonyuló Magyarország?
"A köznépet lefitymáló magyar úri magatartás állt az 1780-as években a legpolgáriasultabb Habsburg uralkodó, II. József népbarát, modernizálási kísérletének megfúrásának hátterében. Mivel a nemesség számára mindennél fontosabb volt az adómentesség biztosítása, ezért a Habsburgok lemondtak a több százezer főt számláló jómódú kis- és nagybirtokos megadóztatásáról, de helyette kettős vámrendszert vezettek be, ami aztán az ipari-polgári fejlődést majd száz évre megakasztotta Magyarországon.
A Széchenyi-Kossuth nevével fémjelzett reformkor gyümölcsét aztán 1867-ban a Kiegyezéssel arattuk le. Az új, dualistává vált állam, az Osztrák-Magyar Monarchia utat nyitott a magyar iparfejlődésnek és ezzel a városiasodásnak is.
De a „szűk látószögű magyar” szemlélettel rendelkező földbirtokos és dzsentri elitjének még ez is kevés volt: teljes függetlenséget, a szuverenitást követelték. Az első világháború elvesztése és az azt követő anarchia megteremtette ennek a lehetőségét. Viszont azzal nem számoltak, hogy a mostohán kezelt nemzetiségeink is, ugyanígy az első adandó pillanatban függetlenedni akarnak a dualista állam magyar felétől...pedig ez történt.
Most ugorjunk előre az időben; az 1989-től induló rendszerváltás után Magyarország esélyt kapott arra, hogy beléphessen a világ legjobban működő katonai szövetségébe, a NATO-ba és a világ legnagyobb közös piacába, az Európai Unióba.
A magyar politikai elit, amely szerencsétlenségünkre bölcsészekből és főleg jogászokból áll, ahelyett hogy az ország felzárkózását menedzselte volna, hagyta összeomlani a magyar ipart és mezőgazdaságot. Lettek volna esélyek, de nem volt sem koncepció, sem olyan vállalkozói tömeg akik kihasználták volna a helyzetet. Már csak azért sem, mert a "szűk magyar" nézőpontú, idegenellenes magyar állam nem tekintette igazán magyarnak sem a hazai zsidóságot, sem az itt élő németséget és a második világháború alatt és utáni deportálásukkal a világra nyitott magyar gazdaság két fő lehetséges polgárosult motorját, öncsonkító módon, kizárta a nemzet keretei közül.
A Orbán rezsim, folytatva a "szűk magyar" látásmód átkos örökségét legfőbb ellenségének a Soros-féle "nyílt társadalmat" jelölte meg. A jelenlegi rendszer idegengyűlölete aztán közvetett módon kiterjed nemcsak a migránsokra, hanem a barnább bőrű hazai kisebbségre, valamint az „idegenszívűnek” titulált elszegényített, elhallgatásra kényszerített, ily módon nagyrészt külföldre kergetett világias, világra nyitott fiatalabb-idősebb magyarokra is.
Ott tartunk, hogy ahelyett hogy kihasználnánk a lehetőségeinket és törekednénk a világszínvonalat célzó innovációra és termelésre, a fideszes uralkodó osztály hepciáskodó Európa-ellenességgel és álszent keresztényieskedéssel leplezi azt, hogy az állam működésében zavarok vannak és hogy a lakosság szellemi és anyagi szolgasorba süllyedése megállíthatatlan folyamatnak látszik.
Csak úgy tudna Európa segíteni rajtunk, ha a „Nemzet és Konzervativizmus” (értsd fideszes hűbéri viszony) gondolata helyett egyre többen, egyre hangosabban és egyre egységesebben térnénk vissza a reformkor „Haza és Haladás” jelszavához!" (2019)
