„A rokokóban olyan női szabadság uralkodott minden területen, a gazdaságtól a politikán át a szexualitásig, a lehetőségeknek olyan széles köre nők előtt még nem nyílt meg, mint akkoriban. Egy mai feminista álma semmi ahhoz képest, amilyen jogaik, befolyásuk a rokokóban a nőknek voltak. Az egy nőcentrikus társadalom volt.

Ott voltak a nagy királynők, Nagy Katalin, Mária Terézia, ott voltak a nagy királyi szeretők, mind befolyásolták a politikát, Madame Pompadourtól kezdve Madame Récamier-ig. Akkoriban panaszolják, hogy a francia akadémiai tagság párizsi szalonokban dől el, az a tudós, költő, vagy író lesz az Akadémia tagja, akit a nők támogatnak. Akkoriban jön át Angliából a szabadkőműves-mozgalom Franciaországba, és majdnem belebukik abba, hogy nincsenek női páholyok, nőket nem szerveznek be szabadkőművesnek. Erre, mint az őrültek, kezdik a szabadkőművességet nők között terjeszteni, női páholyokat csinálnak, hiszen a nők gazdaságilag, örökösödésileg teljesen szabadok voltak, és, mint mondtam, szexuálisan is.

Van a korszaknak egy nagyon érdekes krónikása, Chamfort, aki leír egy jelenetet. A gróf úr bemegy éjszaka a felesége hálószobájába, tagadhatatlanul szexuális célokkal, és a feleség azt mondja;

• Most szó nem lehet róla.
• Miért nem lehet szó róla?
• Mert nagyon jól tudja, hogy én X.Y. márki szeretője vagyok!
• És? (– így a férj) Tavaly Z. bárónak volt a szeretője, és ez egyáltalán nem zavarta a szexuális életünket.
• Igen, mondja a nő, de én most szerelmes vagyok!
• Az más, mondja a pasas, és azonnal kimegy a hálószobából. Ehhez joga van minden feleségnek.” (Mesterkurzus, Saxum 2006; 207. old.)