MaGYAUR

MaGYAUR

Nőnapra a Fidesztől: „Tabletta nincs, tamponadó van”

Szemelvények Szurovecz Illés cikkéből, amely 2024. március 8-án jelent meg a a Partizán mellékletében, a „Péntek Reggel”-ben:

2024. március 08. - Magyaur

„Most, hogy a lengyelek is magunkra hagynak minket, tényleg Magyarország lesz az utolsó ország az Európai Unióban, ahol még mindig csak receptre lehet esemény utáni tablettát kapni.

A tavaly megválasztott lengyel kormánytöbbség február végén szavazta meg a korlátozás eltörlését, igaz, ahhoz, hogy a jogszabály hatályba lépjen, még szükség van az előző kormánnyal szövetséges köztársasági elnök, Andrzej Duda aláírására is.

Eközben itthon több mint 40 ezren támogatták a Patent Egyesület petícióját a vénykötelesség feloldásáról, miután a Telex megírta egy erasmusos lány történetét, aki csak ismerősén keresztül tudott tablettához jutni egy félresikerült szex után. Az ügyeletes orvos azt mondta neki, „nem fog hozzájárulni egy abortuszhoz”, persze erre nem is kérte senki, mivel az esemény utáni tablettának semmi köze az abortuszhoz. Ezután még két kórházból küldték el. /…/

A sürgősségi fogamzásgátlás korlátain kívül is lenne mit faragni a magyar nők hátrányain.

Egy uniós szerv, a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének (EIGE) tavalyi jelentése szerint a 27 tagállam közül csak Romániában nagyobb a nemek közötti egyenlőtlenség, mint nálunk. /…/

Az ilyen egyenlőtlenségi mutatók hátránya, hogy kimaradnak belőlük olyan problémák, amik speciálisan a nőket érintik. Az egészségügynél maradva két példát hozunk erre.

Az első a tamponadó, vagyis a női higiéniás termékeket terhelő áfa mértéke, ami Magyarországon a legmagasabb az EU-ban (27 százalék). Ennek csökkentése az egyik legfontosabb eszköz a menstruációs szegénység ellen, vagyis hogy minél kevesebben legyenek olyanok, akik anyagi okokból nem férnek hozzá az ilyen alapvető termékekhez.

Magyarországon nehéz konkrét adatot találni, de az biztos, hogy sokakat érint a probléma, és nem feltétlenül csak nagyon szegény nőket. Egy 2022-es tanulmány idézi a Magyar Vöröskereszt és a Procter & Gamble 300 fős, online felmérését, amiből arra következtettek, hogy minden ötödik iskolás lány hiányt szenvedhet menstruációs termékekből.

A második példánk az anyai halálozás mértéke, ami a WHO tavalyi jelentése alapján kifejezetten riasztó: világszerte kétpercenként meghal egy nő gyerekszülés vagy terhesség miatt.

Ez a világ legszegényebb részein jelent különösen nagy problémát, de az elmúlt években Észak-Amerikában és Európában is romlottak a statisztikák. A WHO szerint 2020-ban tizennégy haláleset történt Magyarországon, de az arányszámokat érdemes összehasonlítani. Százezer élveszületésre vetítve az uniós országok közül nálunk a harmadik legmagasabb a halálozás mértéke, Lettország és Ciprus áll rosszabbul.

A témával foglalkozó kutatások kiemelik, hogy többet kellene foglalkozni a gyereket váró nők mentális állapotával, illetve a szív- és érrendszeri betegségekkel, mert gyakran ezek állnak a halálesetek mögött.”

 

Ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy nem téma az orbánista körökben a Nemzetközi Nőnap…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr518348883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

György Csaba Nagy 2024.03.08. 13:29:02

Tudom, hogy a szexre és annak az emberi társadalomban betöltött szerepére vonatkozó nézeteim mérföldekre esnek a többség véleményétől, de sebaj, tessék vitatni.
Két kiindulópontom: evolúciós alapon állatok vagyunk, és a faj fennmaradása erősen támogatott cél. Az elsőhöz: felépítősünk alig, testünk működése, benne hormonháztartásunk nem különbözik a fejlett állatokétól. Az evolúció egyik kiemelt célja a faj fennmaradásának szolgálata. Mi emberek, az evolúció (eddigi) csúcsterméke, az egyetlen faj, mely nemcsak elszenvedi a természet többnyire mostoha vagy veszélyes feltételeit, hanem képessé vált azok alakítására, sőt a világ élhetővé tételét feladatának kell tekintenie, ezt a leckét csak úgy tudjuk oldogatni, ha élünk: továbbvisszük az evolúció vagy 3,5 md éves fonalát, benne fajunk párszázezer éves történetét, remélhetőleg végtelen lánccá nyújtva. Az evolúció az ivaros szaporodás eszközét hagyta ránk, s azt igen hatékony eszközzel támogatja. Szexelni jó, az orgazmus az egyik legkellemesebb örömforrás. Sajnálatos módon ellentmondásba került létünk és működésünk biológiája a társadalmi feltételekkel és elvárásokkal: sokáig kell tanulnunk, drága a családalapítás, az utódnemzésre későn vállalkozhatunk, pedig nincs olyan fejlett állatfaj, mely a nemi érettség elérése után ne használná ezt a képességét. Mi is, ha egészségesen és örömszerző módon akarunk élni, szexelnünk kell fiatalon. Többnyire tesszük is, de rosszalló, vagy épp elítélő társadalmi szélben. Magyar pályán pláne, hervadt öregurak középkorii megítéléssel akadályozzák a természetes életmód gyakorlását. Pedig a józan gondolkodás, a társadalmi felelősség azt követelné, hogy az egészséges szexet pártolják, a káros következményeit kiküszöböljék vagy legalább enyhítsék fiataljaink számára. Az önmegtartóztatás nem örömforrás, nem alternatíva, hanem hamis maszlag. A valóban hasznos viselkedés lenne: felvilágosítás, társadalmi tudat formálása, anyagi feltételek biztosítása az egészséges szexhez.

Magyaur 2024.03.08. 16:11:46

@György Csaba Nagy: Köszönöm, örömmel olvastam a hozzászólását!

camilló 2024.03.10. 06:49:34

@Magyaur: Az esemény utáni, de egyébként általánosságban is minden gyógyszerről elmondható, hogy akár méreg is lehet! Annak idején amikor tanultam pl. a gyógyszerek hatásáról az tanárunk úgy próbálta meg érzékeltetni, hogy az emberi szervezet mennyire érzékeny, hogy kérte, képzeljünk el egy kúpot, aminek a csúcsán egy gömb (golyó) helyezkedik el. Ez a szervezet normális állapotban. A szervezet mindig erre az állapotra törekszik. Ha beteg ez a golyó le akar billenni a csúcsról. Amikor az ember beavatkozik egy gyógyszerrel akkor próbálja a golyót visszabillenteni a csúcsra. A hatóanyag szempontjából mikrogramokról van szó. Hogy mennyi az emberenként változik. Nos ez az amiért orvosi felügyelet nélkül nem ajánlatos semmilyen gyógyszert csak úgy bevenni. Különösen a hormontartalmú készítményeket! Nos ennek tudatában támogasd a vénynélküli gyógyszerek árusítását....

Az igazi Trebics 2024.03.10. 10:55:26

@camilló: csak ha van szerencséd olyan helyen lakni (lásd ügyeleti rendszer átalakítása), hogy az egyetlen elérhető orvos ideológiai okokból megtagadja a gyógyszer felírását, akkor így jártál. Majd ő eldönti, fogsz-e szülni vagy nem.

camilló 2024.03.10. 11:11:30

@Az igazi Trebics: Egy felelősséggel gondolkodó fiatal (esetünkben egyetemista) elmegy úgy otthonról, hogy nem gondoskodik valamilyen védelemről? Ne haragudj, de ez pont a nők védelme, hogy elballagjon egy nőgyógyászhoz- mert szerintem alapesetben nőgyógyász kivizsgálás kell ahhoz, hogy ilyen gyógyszert szedjen valaki - és majd eldönti, hogy szedheti, és ha szedheti akkor annak milyen kockázatai vannak! Nyilván a bejegyzésben említett esetben a dokinak szerintem sincs mérlegelése ideológiai okból! A Kádár rendszerben is úgy működött, hogy elment a lány a nőgyógyászhoz és felírták a tablettát vizsgálat után. Ha meg nem, annak oka volt, nyilván nem ideológiai. Szóval igenis vizsgálják meg a nőt, mert ez az érdeke!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2024.03.10. 14:32:08

@Az igazi Trebics: Nekem egy orvos ne ideologizáljon. Ha orvosi okot lát, amely miatt ellenjavallja a gyógyszert, azt mondja meg és írja le, egyébként pedig ne okoskodjon, visszaélve a pozíciójával. Egyébként pedig a mostaninál jóval őszintébben és bátrabban kellene a tiniket a gumióvszerrel megismertetni. Azt én igencsak sajnálom, hogy az óvszer viszonylag drága, de azt én is elismerem, hogy az ár az egyetlen, ami akadályozni tudja a pazarlást, a szórakozásból másra való elpocsékolást. El kellene érni, hogy a kölykök merjék beszerezni és akarják használni, szerintem megoldható lenne. Az álszemérmeskedés a tiniszexről rettenetes ostobaság, a tinik akkor is szexelni fognak, ha mi nem akarunk erről tudomást venni, csak akkor még gyereket is csinálnak meg összeszednek betegségeket. Hajdan én is szexeltem minden adódó alkalommal a szerelmemmel, csak mi okosak voltunk, és tudtuk, mire kell vigyáznunk, hogy ne ejtsem őt teherbe, be is tartottuk, aztán egyszer, később ő felíratta magának a fogamzásgátlót, kivártuk az előírt időt, és hajrá, mehet a dolog élesben. A kölykök többségének sajnos magától nincs ennyi esze, ideje rászoknunk arra, hogy időben tájékoztassuk őket ne csak a veszélyről, a biológiaórán, hanem a megoldásokról is. Szex volt, van, lesz, a szemforgatás nem fog működni.

ez а nevem senki 2024.03.10. 14:55:44

A co
mbo
kköz
észo
rított C
vit
amin
ta
bletta a legjobb

ulpius66 2024.03.10. 15:37:40

Ezért jó a buziknak!

OTT NINCS SZÜKSÉG "ESEMÉNY UTÁNI" TABLETTÁRA!

LÉGY BUZI, ÉS MINDEN NYŰGTŐL MEGSZABDULSZ!!!!!!!
süti beállítások módosítása