MaGYAUR

MaGYAUR

Macron minapi Sorbonne-on tartott beszédéről

2024. április 28. - Magyaur

Nekem Emmanuel Macronnal kapcsolatban mindig az az érzésem, hogy számára a Francia Köztársaság elnöki pozíciója inkább egy kötelező penzum, mintsem a végcél. Ő önmagát egy még nem létező európai állam, netán egy francia mintára kialakított "Európai Köztársaság" élére képzeli és mint ilyen mond beszédet a Sorbonne-on, Algériában, vagy például Libanonban a nagy kikötői robbanás után. Vagyis talán már most sem a franciák jelentik számára a célközönségét, (akik túlfűtött nemzeti érzelmektől vezetve korábban leszavazták az európai alkotmányreformot) hanem a virtuális "Nagy Európa" összlakossága.

Bármennyire utópisztikus is ez a perspektíva, de meg kell hagyni, jól állna neki az európai elnöki tisztség. Ugyanakkor világos, hogy Európa még nem áll készen a nagyhatalmi státusz betöltésére. Kérdés, hogy egy esetleges orosz háborús siker, tragikus következményekkel járó ukrán összeomlás után nem kényszerül-e rá Európa mégis egy fokozott egységesülésre?

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr118392435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

György Csaba Nagy 2024.04.30. 12:50:21

A képlet sztem is így áll: Macron egy egységes, vagy (egyelőre) legalább is egységesebb Európát akar. Sajnos, a többi országvezető nem tart vele, kakas akar maradni a saját szemétdombján, ki nagyon, ki csak tunyaságból ragaszkodik saját nacionalizmusához, ragad le a belpolitikája szintjén. Ez a legjobb út a világbani szerepvesztéshez. Érdekes, hogy az USA, amely főleg Európa minden népének keverékéből került ki, egységes és erre büszke nemzetté tudott válni, és ez tette vezető világhatalommá. A recept tehát orrunk előtt, de a megértéséhez és alkalmazásához szükséges jó szakácsok hiányoznak.

Magyaur 2024.05.01. 13:49:35

@György Csaba Nagy: Teljesen egyetértek!
Tiltakozom az ellen, hogy az európai civilizációt leírják az amerikaiak ("vén- Európa"), az oroszok ("túl kicsi"), a kínaiak ("túl fiatal, éretlen"). Európa a racionalizmusával, kapitalizmusával és jogállamiságával megtermékenyítette a világot! És újra ilyen szerep várhatna rá, ha élére állna és hitelesen képviselné a többi nagyhatalmi pólus felé - a rövid távú politika számára nem látható - bioszféra-centrikus logikát. És ebben az új paradigmában kulcsszereplő lehetne Emmanuel Macron!

György Csaba Nagy 2024.05.01. 16:44:06

@Magyaur: Európa múltbeli érdemei, hatása a világra nem vitathatók: a felvilágosodás, parlamentarizmus, az ógörögnél valamelyest fejlettebb demokrácia, az ipari forradalom mind itt fejlődött ki és sugárzott mindenfelé. A kritikákat nem venném zokon, mind a saját nacionalizmusuk és eltérő értékrendjük korlátolt következménye. Az USA tényleg meghaladta az európai rendiséget, a származás helyébe a gazdasági racionalitást és teljesítményt véve értékmérőnek, de a pl.szövőgép ötletét úgy lopták ki Angliából, hogy a jelen szellemi tulajdon-védőik zavartan krákoghatnának. A kínaiak pedig 30 év alatti nagy ugrásukat részben másolásnak (államkapitalizmus), részben saját korábbi fejletlenségüknek köszönhetik ( a rizstermelő paraszt igénytelen mosollyal dolgozik, hogy ne haljon éhen). Európa mindenki jelenében fontos tényező,. saját múltja révén. De ezt az élenjáró szerepét elvesztette, és nem találja hozzá az utat. Sztem kiált, hogy egységesednie kellene,hogy nagyobb szerepe legyen a kutatás-fejlesztésben és termelésben is. (KF-ben az USA rájött, hogy laborokkal és pénzzel odacsábíthatja a világ legjobb tudósait, és az mezőgazdaságtól iparig, űrkutatástól fegyvergyártásig, energiatermelésig, gyógyszergyártásig szüli a profitot). És mennyi egyéb jó ötlet lenne még, amit Európa egységes erővel biztosabban megvalósíthatna!
Macron az egyesülés apostola, korlátokkal: saját hazájában nem próféta, elitista és nem demokrata, és nem klíma-élharcos: a saját hadi- és nukleáris iparát tolva ajánl saját véderőt és klímaprogramot a földrésznek.

camilló 2024.05.02. 05:10:16

@György Csaba Nagy: " Tábornok úr! Csodálkozom!" Hozsanna az USA-nak és az egységes Európát kívánóknak! Tedd már fel a kérdést, hogy ki húz ebből hasznot? Nem a dolgozók az biztos...

György Csaba Nagy 2024.05.02. 09:42:32

@camilló: Csodálkozásban találkozunk. Vedd észre, világunkat nem az elvek, hanem az érdekek irányítják, és ezért a jenki könyörtelen és gátlástalan tempó lekörözte Európát . Az USA 120 éve Európa szegényeinek menekülőútja volt, majd jól megszedte magát az I. Világháborún, amiből beruházott a "roaring twenties"-nek keresztelt iparosításába, ezzel újabb tömegeket vonzva Európából és máshonnan, akiket kemény munkára fogva emelkedett világhatalommá. Az újabb világháborút is alaposan kihasználták. Ez nem hozsánna, "csak" történelem, tetszik vagy sem. Hogy kinek használ? Sokat a tőkéseknek, valami lecsurog a dolgozónak, a kapitalizmus törvénye szerint. Az USA kékgallérosa valamivel jobban él, mint ilyenek egyebütt. Talán inkább azt kell nézni, mi jobb Európának a lehetőségek közül: a nacionalista stagnálás, mint a német jelen és közeljövő, vagy az összefogás, a közös programok. Ha többet akarsz most, szervezz világforradalmat, haladd meg az igazságtalan, de erős kapitalizmust, ha ehhez szövetséges tömeget találsz.

camilló 2024.05.02. 15:26:43

@György Csaba Nagy: Ferenc József mondta egy tábornokának, amikor az nem jól manőverezett a csapataival egy hadgyakorlaton a fentebb írt idézetet, aminek hatására a tábornok kérte a leszerelését! Neked szántam, de ezek szerint nem ismerted... Egy másik bejegyzésben @Magyaur: -nak már írtam, hogy nem csak az az imperialista, aki fegyverrel kényszeríti másra az akaratát, hanem az is, aki gazdasági vagy politikai eszközekkel! Nos ezért a te álláspontod szerint a USA kapitalizmusa helyett inkább a "nyugat kapitalizmusa, imperializmusa a járandó út! Szerény véleményem az, hogy nekem, mint dolgozónak teljesen mindegy, hogy az USA a nyugat vagy a hazai tőkés körök járnak üdülni, lumpolni, léder életű nőkhöz stb. Írok még egy idézetet a forradalommal kapcsolatban, lehet, hogy olvastad, az eddigi kommentjeidből merem gondolni.

camilló 2024.05.02. 15:58:14

@György Csaba Nagy: Nos itt az idézet:....vannak emberek, akik azt hiszik, hogy a forradalom egy idegen országban rendelésre, megegyezés alapján megszülethet. Ezek az emberek vagy esztelenek, vagy provokátorok...Mi tudjuk, hogy a forradalmakat nem lehet sem rendelésre, sem megegyezés alapján csinálni, hogy a forradalmak, akkor törnek ki amikor tízmilliók eljutnak arra a következtetésre, hogy így tovább élni nem lehet.! És még egy: " Csak amikor az "alullévők" nem akarják a régit, és amikor a "felül lévők" nem tudnak élni és kormányozni a régi módon, csak akkor győzhet a forradalom...) Nyugodjon békében Gazsi emlegette, hogy a forradalmakat megelőzi az erjedés és vannak előzmények. Jó pár éve a Balszigeten kérdezték, hogy lesz-e változás és sajnos nem tudta azt mondani, amit a jelenlévők vártak, hogy vannak jelek...
süti beállítások módosítása