Nem akar Európai Egyesült Államokat Orbán - erről beszélt az uniós elnökség kapcsán celebrált szentmisét követően a közmédiának.
Amit viszont nem mondott el, de sejteni lehet, hogy amennyiben sikerül elfoglalnia Brüsszelt, úgy bevezetné az egyházak által megszentelt állami és diktátori teljhatalmat és betiltaná a Felvilágosodás istentelen eszméit!
És amiképpen a nemzetállam Ura testi fenyítést alkalmazhat a sátáni Nyugatot majmoló ellenzék tagjaival szemben, olyképpen minden családfőnek jogában áll majd a családon belül, bármilyen tiszteletlenség esetén, veréssel büntetni a neki teljes mértékben alávetett asszonyt és gyereket!
Nincs szükség iskolára, tudományra és az embereket puhány liberálissá torzító kultúrára! Az idegen hatalmak befolyása alá került civilek tették erkölcstelenné és dekadenssé Európát, ezért Európa érdekében új, katonás rendre lesz szükség!
A nemzetállam Urának kell engedelmeskednie mindenkinek, a társadalmi, egyházi és katonai hierarchiában betöltött szerepe és beosztása szerint. Ettől lesz szilárd a társadalmi rend: a szegények hetedíziglen szolgálók és nyomorultak maradnak, ugyanakkor hála a belügyekbe való be nem avatkozás és a nemzetállamok egymástól való elszigeteltségének; a gazdagok utódai – ó micsoda öröm! – hetedíziglen is főméltóságok maradnak…:)