MaGYAUR

MaGYAUR

Háború – Olimpia – Fordulópont?

2024. augusztus 04. - Magyaur

Olimpia/Háború

A jelenlegi olimpiai mozgalom ugyan hivatkozik a dicső előzményekre: az ókori Hellász versenyeire, az 1896-ban felélesztett, amatőr módon megrendezett, amatőrök részvételével lezajló leginkább a Világkiállítások mellékrendezvényeként elkönyvelt olimpiákra, de az eseménnyel kapcsolatos máig ható innovációt Hitler hajtotta végre az 1936-os berlini olimpiával. A háttérben a nácizmust megalapozó, de félreértett darwinizmus állt, miszerint az (isteni közbelépés nélküli) Evolúció a „fajok harcának” eredménye… Holott a túlélést nem ez, hanem a környezeti feltételekhez való alkalmazkodási, adaptációs képesség határozza meg! De a náci fogantatású olimpián az ideológiai érdeknek megfelelően a nemzetállamok vetélkedése került a középpontba: a nemzeti/faji kiválóság, felsőbbrendűség felmutatása. Az olimpiai mozgalom egyszerre „bábozta el” a nemzetállamok közti háborút és motiválja azóta is a fiatal generációkat a sportos életmód kultiválásával, a harcedzettség fokozásával az igazi háború sikeres megvívására.

A „létjogosultság” rögeszméje

Amikor egy állam elsődleges célja nem az alkotmányosság kereteinek fenntartása, nem a lakosság életszínvonaláról való gondoskodás, akkor beszélhetünk általában egy ideológia által vezérelt Hadiállamról. Az akár jobboldali, akár baloldali hadiállam - a sokszorosan megcáfolt szociáldarwinizmus szellemében - a világfolyamatokat élethalálharcnak írja le. „Orbán egyszer azt mondta: egy japán biztosan azt gondolja, hogy japán ember mindig volt, van és lesz, japánok nélkül nem lehet elképzelni a világot. Ezzel szemben a magyar egy kisebb nemzet, mint a japán, ezért az a gondolat motoszkál bennünk, hogy a világot, az emberiséget Magyarország és a magyarok nélkül is el lehet képzelni, „visszatérő rémálmunk”, hogy egyszer megjelenik a Jóisten Magyarországon, megkérdez minket, mi végre vagyunk a világon, és ha mi nem tudunk válaszolni, kihúz minket a nagy könyvből, ahova a nemzetek vannak felírva.”(„Visszatérő rémálmunk, hogy egyszer megjelenik a Jóisten Magyarországon” - 444.hu, 2019. december 5.)

A Hadiállam az identitását az isteni akarat és az „erősebb jogából” eredezteti, mondván: „vagy mi győzünk, vagy ők!”. Vagy az árja faj, vagy a nem-árják; vagy a vallásosak, vagy a hitetlenek; vagy a putyini Oroszország, vagy az elfajzott (Nyugat-felé forduló, „árulóvá vált”) Ukrajna; vagy az izraeliek, vagy a muszlimok…

Ez az ostoba logika pusztító háborúhoz, de legalábbis diktatúrához vezet.

Fordulópont?

Paradox módon azok a konzervatívak, akik szerint az ember Isten által teremtett különleges élőlény; a „Természet feje”, ugyanakkor lelkesen elfogadják, hogy az ember - a területüket védő állatok módjára – territoriális élőlény. A „territórium” a történelem során sokféle volt: törzsi szállásterülettől kezdve a királyságokon, birodalmakon át az Olimpián egymással vetélkedő modern nemzetállamokig.

Ugyanakkor a 21. század egyre erősebb alapélménye a globalizmus. Nemcsak a közlekedés, a kereskedelem, az életmódminták váltak egyre globalizáltabbá, hanem a „pillangóhatás” révén a világ túlsó felében zajló események (nyersanyaghiány, háborúk, migráció) kihathatnak a mi közvetlen életkörülményeinkre is. Amennyiben felülkerekedik a józan ész az embereken egy olyan új világszemlélet terjed el, amely szakít a kétdimenziós, földfelszíni határok ide-oda tologatásának koncepciójával és lehetővé teszi a háromdimenziós világlátást: a Föld egységes bolygóként való szemléletét!

Az jelentene fordulópontot, ha egyre többen felismernék, hogy az emberi faj túlélése nem a háborúk kimenetelétől függ, hanem a bioszféra változásaihoz való rugalmas alkalmazkodástól.

Azt kellene megérteni, hogy nem a „győztes” emberi hatalomtól függ a bioszféra, hanem ellenkezőleg: a szárazföldi/tengeri növény- és állatvilág sokszínűségétől és egészségétől függ az emberi civilizáció, az Ember léte!

Orbán bosszút kíván állni Donáth Annán

A kisgyerekét nevelő és édesapját gyászoló Donáth Annát, aki két évvel ezelőtt a mentelmi jogával védte Iványit, utólag börtönbüntetésre ítéltetné a bosszúszomjas Orbán. 

Sajtóhír:

"Csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják Donáth Annát.

„Politikai bosszú és megfélemlítés: gyanúsítottként idézett be az ügyészség csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak vádjával” - közölte a Momentum korábbi elnöke Facebook-oldalán. Donáth Anna beszámolója szerint egy 2022-es eset miatt idézték be, mikor testével védte Iványi Gábor lelkészt, ezzel megakadályozva egy NAV-os házkutatást.

„Videófelvételek bizonyítják, hogy erőszakot nem alkalmaztam (ahogy soha életemben), minden mozdulatom egy idős és ártatlanul meghurcolt lelkész védelmére irányult. Korábban az Európai Parlament is vizsgálta az ügyet, és megtagadta a mentelmi jogom felfüggesztését, hisz nyilvánvaló volt, hogy ez politikai bosszú, koncepciós eljárás, jogi terror”

- teszi hozzá. A csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak miatt akár kettőtől nyolc évig terjedő letöltendő büntetést is kaphat."

(444.hu - 2024. augusztus 2.)

Elveszik az ellenzékivé vált Paks adóbevételeit… ((Komment-válogatás))

  • Évente 6 mrd Ft... És Paksnak ez mind huss, eltűnt! Most jöhet az abrakadabra, mert 4 évig csak megszorítás jut nekik az ellenzékkel. Remélem ezt mind honorálják, megköszönik, megbosszulják mostantól minden választáson! "Mert mi nem hallgattatunk el senkit!” szlogen jegyében!
  • A csúti corleone legfőbb éltető eleme a bosszú.
    Máshoz nem ért és másból nem ért.

 

  • "Orbán Viktor döntött, azonnali megtakarításokat rendelt el" (Index) Így már érthető is miért kellett sürgősen einstandolni Paksot. Magyarország első számú közellensége és útonállója a magyar kormány.

 

  • Na most látni a parlament mit is ér, és milyen egyszerű a nem létező háborúra hivatkozó rendeleti kormányzás pallos joga! Ennyit ér ma a magyar parlamentben képviselőnek lenni! Lassan minden megyei önkormányzat megkapja az ellenzéki városok jövedelmét, azért, hogy a többi FIDESZ/KDNP orientáltságú várost gyarapítsa. Ez az új keletű magyar demokrácia lényege! Most már nem elég az árokásás a pártok között, most a települések között is lesz bőven haragtartás…

 

  • Na, akkor vissza kell léptetni a focistákat a NB 1-ből azonnal. Ez mindennél jobban fájna. Meg felszámolni az összes önkormányzati tulajdonban lévő élsportot. Érden sem omlott össze a világ, hogy nincs nemzetközi kézilabda. Ezek csak az erőből és a bunkóságból értenek.

 

  • Paksot teleplakátolnám Fideszt lejárató, az igazságot leíró hirdetésekkel minden lakos számára. Hogy a fidesznek csak az az igazi állampolgár, aki rájuk szavaz, aki nem az gyakorlatilag nem számít. Ha az ellenzék igazán nyerni szeretne 2026-ban nagyon durván rá kell kapcsolnia a fidesz módszerre. Nincs más, túl kell tolni.

 

  • Leggyatrább gazdaság az Európai Unióban = leglátványosabb tűzijáték.

 

KSH: Három hónap alatt 0,2 százalékkal csökkent a GDP (( népi kommentek ))

1.

Ez van. Beérett az EU-s segélyek lenyúlására épített gazdaság. Befagyasztották a segélyek egy részét, ezt már önmagában megérezzük. Aztán jön még a NER szabadpiac-fóbiája, azaz nem bírják ki, hogy ne irányítsák adott esetben mikro-szinten (konkrét cégekre szabnak törvényeket), így aztán bolond (vagy NER-csókos) az, aki be akarna ruházni egy ilyen kiszámíthatatlan környezetbe, adóparadicsom ide vagy oda. Nincs beruházás, nincs fejlesztés, munkahelyek csökkennek, jó munkaerő elhagyja az országot, meglevő ipar elsilányul minőségben ÉS versenyképességben.

Ja, és közben még kapjuk a nyakunkba a napi 1 millió EUR büntetést is. Lassan már nincs az a nyugat-európai szervezet/intézmény vagy magán cég ameliyk hajlandó kölcsönt adni nekünk, mert megbízhatatlanok vagyunk, inkább próbáljuk menteni a menthetőt kínai hitellel, meg egy kis barterrel az oroszokkal (kapunk kedvezményes olajat és gázt, cserébe kitárjuk az EU kapuját a kémeknek).

Az akkugyártás, amelynek a támogatására szórják a pénzt, áprilisban 23 százalékkal, májusban 32 százalékkal zuhant…

Kicsi lányom közgazdász. Most kapták a hírt, hogy a magyar kormányzati munkának köszönhetően a multicég, ahol dolgozik, leépíti a magyar vezető és szolgáltató egységét és inkább a lengyelekhez viszi át. A magyar divíziót pedig a kereslet drasztikus visszaesése miatt megszünteti és kivezeti a termékeket és helyette a lengyel-német-olasz piacon fogyókkal helyettesíti. /…/ Ésszerűsít és a nagy piacok ízlése fog dominálni a kis árérzékeny fosrakás helyett. A cég pedig nem itt könyvel, számol el, hanem 2025 második felétől Szlovákiában. A "jelentéktelen" élelmiszeripari és vegyipari cégecske amúgy az uniós piac egyik meghatározó vállalata.

Dagadt vezérünk Tusványoson kinyilatkozta, hogy látja a Jövőt... Azt elfelejtette közölni, hogy a Jelen makacs -  azzal momentán nem tud mit kezdeni.

2.

Egyre inkább erősödik bennem az az érzés, hogy Orbán szándékosan teszi tönkre az országot. Az, hogy ez a szándék beteg elméből, vagy tudatos gonoszságból fakad most mindegy. Elérte, amit akart: az ország miniszterelnöke és egyben leggazdagabb embere, valamint - legalábbis bulvár-ágon - világpolitikai "tényező" lett. És ezért neki az sem kis áldozat, hogy egy egész országot dob oda koncként diktátor birodalmaknak. Az, hogy mindenen (oktatáson, egészségügyön, szociálpolitikán, technológiai fejlesztésen, innováción, jogállamon stb.) túl a gazdaság a saját romjain döglődik, természetes következménye Orbán ámokfutásának. A nepotista "gazdaságpolitika" meghozta gyümölcsét.

Én azon nevetek, hogy papíron 1 millióval többen dolgoznak, aztán a GDP alig emelkedett 2008-hoz képest - nem értem, hogy ez miképpen fordulhat elő!?

  • Háborús veszélyhelyzet van!! (Csak nálunk.)
  • Szerintem a mi békegalambunk titokban azért imádkozik éjszakánként, hogy még sokáig tartson a háború, különben nem lenne mivel magyarázni hogy mitől ilyen elcseszett az egész ország.

3.

Szerintem meg kell háromszorozni a családi adókedvezményt, (úgyse tudja teljesen igénybe venni csak a felső 10%), és ha még az sem segít, akkor mehet az ingyen parkolás...

Na majd kap a sok bevásárló-turizmusos magyar, akik átjárnak a határon túlra vásárolni, meg tankolni… Figyeljétek meg, bevezetik még a befelé tartó forgalomnál az áruelkobzást, ha egy napi ellátásnál többet találnak valakinél; hogy merészel kint vásárolni? Vannak nekünk itthon „ócsó” COOP, Reál üzleteink, nem beszélve a CBA-ról: hazaárulók azok, akik kint vásárolnak be mind egytől egyig…

Aztán mitől indulna be a gazdaság? Talán a 3 éve tartó extra árfolyamrontás, infláció és reálbércsökkenés miatt? Vagy a világbajnok ÁFA és különadó-hegyek miatt? Esetleg a tranzakciós adó emelése miatt, vagy a deviza- és valutaváltás megadóztatásától? A versenyképtelen mezőgazdaságtól talán, ahol az utóbbi 100 év legideálisabb tavasza után is, ha jön 14 nap meleg, akkor már oda a termés, mert öntözni sem tudnak? A rendkívül kiszámítható gazdaságpolitikai és jogi környezet és az uszító multiellenesség hiánya is sokat dob rajta majd, ahogy a mindig is tökéletes és bravúros külpolitikai manőverek miatt irányunkba áramló általános tisztelet és megbecsülés is segíteni fog. A teljesen korrupciómentes és szélsőségesen demokratikus vezetés majd megkoronázza és beröffenti a növekedést. Persze versenyágazatok részbeni vagy teljes államosítása is szokott segíteni, szerencsére ez sem maradt el. Közben persze be kell áldozni az egészségügyet és az oktatást, mert mindent nem lehet azonnal tökéletesre pimpelni: ha az ostoba dolgozók 5-10%-a meghal, az csak javít a munkaerőpiaci pozíciókon és a nyugdíjkassza állapotán.

Nincs iparunk. A földeket kijátszották - nincsen mezőgazdaságunk. Nincsen szolgáltatási szektorunk... Mit vártak?
Majd a dupla családi adókedvezmény megdobja, mi? ... Dehogyis!

Teljesen mindegy, hogy megduplázza a családi támogatásokat, amelyet kiterjeszt a határontúliakra - ez csak az eddig ismert tétele a betervezett osztogatásoknak, de biztos, hogy lesz más is. 2026-ot ugyanúgy be fogják zsákolni, mint ahogyan a korábbi választásokat is. Hogy miből? Erre mindig lesz pénz, ha más nem, akkor az államadósság további növelés árán. A pillanat uralása a lényeg, Orbán nem fogja kiengedni a kezéből a hatalmat.

Az oktatás romokban.

A hazai ipar romokban.

A fiskális és monetáris politika romokban.

A pozitív minták romokban.

A gyűlölet a csúcson.

 

De majd az olimpia magyarországi megrendezése biztosan rendbe rakja a kasszát!!!

 

Lesüllyedtünk Venezuela szintjére

Káncz Csaba jelenti: „A Moszkva és Peking által bevédett Maduro nem engedi, hogy demokratikus eszközökkel megfosszák hatalmától, amint azt a vasárnapi választás is mutatja. Ezért a hadsereg reakciója lesz a döntő.

Aki áthallást érez a magyar viszonyokkal, az jó úton jár.

A NER vezérkar már nagy ívben tesz a magyar társadalom igényeire, miközben mindenben kiszolgálja Moszkva és Peking igényeit, beleértve a szövetségesi árulást és titkos kínai hitelfelvételt.

Többek szerint nem véletlen, hogy Bobrovniczky még idejében lefejezte a magyar vezérkart és fiatal, rezsimhű tiszteket nevezett ki a helyükre.”

 

"Hiperracionális"

Széky János
2024. július 28. - PARAMÉTER
"A kormányzati munka két hagyományos fő területe – a gazdaság- és külpolitika – Magyarországon mindinkább kudarctömeg. Logikus tehát, hogy amikor a kormányfő ezekről értekezik, a cél nem az, hogy elmondja, milyen tények és helyzetek ismeretében próbál minél jobb döntéseket hozni a köz szolgálatában, hanem hogy a híveknek bizonyítsa önnön zsenialitását, és igazolja az ország – a köz – számára káros döntéseit.
Lényeg, hogy a világról keveset tudó hívek és az eligazítást kívánó kliensek zárt logikájú, komplett világértelmezést kapjanak sok ellenőrizhetetlen információval, amiből kiderül, a Főnöknek miért van igaza.


És valóban, mély elismeréssel kell adóznunk Orbán (és a stáb) szellemi teljesítményének, ahogy vágyálmokból, hazugságokból, tények elhallgatásából, eltorzításából, önkényes átkeretezéséből (összefoglalva: kamuzásból), elvek szándékos elfeledtetésével vagy épp ellenkezőleg, addig nem ismert elvek improvizálásával most szombaton, Tusnádfürdőn megint egy teljes lehetséges világot rakott össze.
Segítségére volt ebben az Európai Unió kihasználható működési gyengeségeinek és a nyugati politikusok korlátainak alapos ismerete (évtizedei voltak rá, hogy éles szemmel regiszrálja őket – amire az ellenzék nemigen volt képes vagy hajlandó). Itt nincs szükség kamuzási műveletekre, ahogy a nyugati világon végigsöprő posztmodern balos – a másik oldal egyszótagos címkéjével: woke – hullám kritikájában sem.


A bőség zavarával küszködünk, úgyhogy maradjunk csak egyetlen szónál. Ami a címben van. Az MTI összefoglalása szerint: „A kormányfő a felsorolás hetedik pontjában kifejtette: a háború felfedte azt a tényt, hogy a világ jelenlegi legnagyobb problémája a Nyugat gyengesége és szétesése, valamint az a nyugati média által közvetített narratíva, hogy Oroszország és az általa képviselt veszély a világ legnagyobb veszedelme.
Ez tévedés, Oroszország egy hiperracionális vezetés alatt álló ország, ami így érthető és kiszámítható, ellentétben a Nyugattal, amelynek viselkedése nem racionális és nem kiszámítható.”
Amivel Orbán azt akarja mondani, hogy Putyin nagyon okos, a Nyugat pedig kollektíve nem viselkedik észszerűen és nem kiszámítható. Az állítás mindkét fele igaz. Csak. Csak.
Putyin okos, amellett tökéletesen racionálisan cselekszik a saját felismert érdekét követve, s nem zavarja ebben sem az erkölcs, sem a jog. Irányítja a rablást, gyilkol és terrorizál, Úgy működik, mint minden jobb maffiafőnök – és végül is ő a világ legnagyobb maffiájának feje.
A saját szempontjából teljesen észszerű, amit hadserege Ukrajna ellen elkövet, a területfoglaláson túl a nők megerőszakolása, a polgári lakosság kirablása, a gyerekek deportálása és orosszá nevelése (ami kimeríti a népirtás fogalmát), a hadifoglyok kínzása és éheztetése, a kijivi gyermekkórház rakétázása. Csak hát itt nem a Kreml és szolgái szemszögéből vélelmezett észszerűség az egyetemes mérce.


A Nyugat pedig már csak azért sem viselkedik észszerűen és kiszámíthatóan, mert mint cselekvő és gondolkodó alany nem létezik. Ellentétben a tusnádi szónok ostoba hazugságával, miszerint „a Nyugat azt gondolja, hogy nemzetállamok nem léteznek többé”, az Oroszországi Föderáció elleni és Ukrajna melletti egységes és hatékony fellépést éppen az akadályozza, hogy az integrációkon (EU, NATO) belül minden nemzetnek, minden államnak, illetve minden nemzeti kormányzatnak valamennyire mások az érdekei, prioritásai s lehetőségei.
Orbán arról bölcselkedik, hogy az agresszió áldozatává lett Ukrajna éppen úgy önvédelmi háborút vív, mint az agressziót elkövető birodalom. Ez persze tartalmában és szándékában semmi más, mint az információs hadviselésben alkalmazott orosz stratégia: a Nyugat orosz értelmezés szerint hitszegésével indokolni a támadást, és elhomályosítani, elfeledtetni a tényt, hogy igazság egyáltalán létezik.


Úgynevezett békemissziójának az az egyetlen értelmezhető szándéka, hogy valakik kényszerítsék rá az Ukrajna nevű szuverén országot – aminek persze nincs joga a „nemzetállami” létformához –, hogy józanodjon ki, nyugodjon bele az ellene elkövetett bűnökbe, és mondjon le elrabolt területeiről. (Jut eszembe: vajon belegondol-e Orbán, hogy ha megvalósulna vágyálma, és Közép-Európa lenne a nemzetállami, azaz nacionalista újjáéledés terepe, az milyen következményekkel járna a magyar nemzetre nézve?) Európa „észhez térése” pedig az lenne, ha Ukrajna kapitulációját szorgalmazná.
Ha pedig véget ér a háború – nyilván az ő kívánalmai szerint – akkor „olyan világrendszerváltozás jön, amire 500 éve nem volt példa”. Nincs kizárva. De ha ez olyan világot jelent, ahol nincsenek tények, az agresszornak és bűnözőnek ugyanúgy igaza lehet, mint az áldozatnak, ahol nincs észlelhető különbség jó és rossz között, sőt ezt számonkérni őrültség – akkor köszönöm, nem kérek belőle."
A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.

süti beállítások módosítása