A Brecht-től való idézet így szól:„Mit számít egy bankrablás egy bankalapítással szemben?” ma itthon ezt így lehetne módosítani: „Mit számít egy bankalapítás az állam meghekkeléséhez és kifosztásához képest?”

Ki hitte volna 1988-ban, hogy a liberális, a népi-urbánus ellentéten felülemelkedni látszó Fidesz-politikusok a hatalom gyakorlása folyamán egyszer csak lesüllyednek a nyugati egyetemeken tanult, a saját népüket kiszipolyozó, harmadik világbeli despoták színvonalára?

Az orbánista államra nem is meghekkelt szó a legmegfelelőbb, ami diákcsínyszerű rendszerfeltörésre utal, hanem a „megkrekkel”-t, amely rosszindulatú és manipulatív kisiklatást jelent. A polgári és felelősségteljes kormányzási forma kisiklatását.

(Valami hasonló krekkelés, kisiklatás történt az előválasztás első napján is, amihez – állítólag - az orbánistáknak nem volt semmi köze.)

Ami az eredeti kérdést illeti: a csak egy harcos orbánista kisebbség által támogatott alaptörvényt a lehető leggyorsabban le kell cserélni egy össznépi és összmagyar alkotmányozási folyamat révén!

Ahhoz, hogy megrendezésre kerüljön az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás kellettek a magyar nyomorúságos valóságot tagadó politikusok, akik a szorgalmas építőmunka helyett a feltűnősködést és nagyzolást választották. Bár szavakban az orbánista politikusok a „munka társadalmáról” beszélnek, valójában nem a szürke, szorgalmas, polgári munka áll az ambíciójuk homlokterében, hanem a „Magyar Büszkeség” erősítése.

Ennek semmi köze a horthysta/Klébelsberg-féle „magyar kultúrfölény” eszményéhez, amely a magyar kulturális felsőbbrendűséget kívánta felmutatni a környező „kisantant” országokkal szemben, hiszen akkor ennek jegyében gróf Klébelsberg, nagyon pozitív módon, egyszerre segítette, a falusi népiskolák és a külföldi Magyar Intézetek létrejöttét. Mára ehhez képest Klébelsberg neve csak arra szolgál, hogy elleplezze az állami iskolarendszer nem-gyerekközpontú és nem-tudásközpontú borzalmas centralizációját.

Mi tehát a („Meleg Büszkeség”-re rímelő) „Magyar Büszkeség” lényege?

Látványos eseményekkel elkápráztatni a világ és a magyar közvéleményt; leginkább sporteseményekkel (olimpiával, atlétikai világbajnoksággal, focimérkőzésekkel), Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal és Vadászati Világkiállítással.

A Vadászati és Természeti Világkiállítás szervezői az ökológiai látásmód felértékelődése miatt gyorsan módosítottak az elnevezésen, ezért lett a cím: "Egy a Természettel", de olyan országban kerül megrendezésre a világkiállítás, ahol nincs környezetvédelmi minisztérium, nincs hatékony természetvédelem! Orbán kegyencei ott építkeznek, ahol csak akarnak, nem törődve a fákkal, állatokkal, emberekkel, hiszen jórészt megszüntették a „zavaró tényezőnek” tartott környezetvédelmi, szakmai és önkormányzati korlátokat.

Az orbánizmus lényege a belső gyarmatosítás, amit ugyanúgy a „hittérítés” örve alatt űznek, mint mások az idegen népek kolonizációját és aminek itthoni kísérőjelensége a cirkuszi felhajtás, például Európa legnagyobb tűzijáték show-jával. Ezekre a presztízs célokra erőn felül költ a magyar állam, miközben üres a zsebe és lukas a zoknija…

Amiképpen birtokolni akarják az orbánisták - kizárólagos, szuverén módon – a homogenizált magyar lakosságot, olyképpen akarnák birtokolni és ellenőrzésük alatt tartani, méghozzá a „legférfiasabb módon”, tehát úri, vadász módjára az állatvilágot, erről is szól majd a Vadászati és Természeti Világkiállítás.

Az orbánok, semjének, lázárok a Világkiállítással nemcsak a magyarok, de az állatvilág feletti „büszke” uralmuknak is látványos emléket akarnak állítani.

Bűnös vagyok szentatyám; a kevélység bűnébe estem…Túl sokat küzdöttem a kisebbrendűségi érzésemmel, aztán megkeményedtem és égett bennem a bizonyítási vágy. Meg akartam mutatni a korábban az engem nem sokra becsülő szüleimnek, a falunak, az engem lenéző értelmiségieknek, hogy több és jobb vagyok náluk! Arra jutottam, hogyha mindenki olyan keményen építette volna a karrierjét mint én, akkor nem lennének elesettek. Csak maguknak köszönhetik sorsuk rosszabbra fordulását a gyengék, a hajléktalanok és a menekültek! Arra gondoltam, hogy nem is szabad ezekkel az akaratgyenge „vesztesekkel” különösebben törődni. Csak azt sajnálom, hogy az anyaszentegyházat puszta eszközként használtam fel a hatalom megszerzésében és a hatalmam megszilárdításában, de látnia kell szentatyámnak, hogy mivel számbelileg több katolikus magyar van, mint a saját, református vallásomhoz tartozó hívő, valamint a tiszteletet parancsoló egyházi hierarchia jobban megfelel annak az állameszménynek amit követek, ezért politikai okokból is a katolicizmus felé fordultam. Elismerem túl nagyratörő álmaim voltak: Magyarország kormányzója, az Európai Unió vezető politikusa és a globalizmus elleni világméretű keresztény-nemzetállami küzdelem vezére akartam lenni. Belátom, hogy az önteltség és a gőg vezetett.

Szentatyám a fösvénység bűnébe estem. Túl mohó voltam, nem tagadom. A hatalom megszédített, mert nekem és a környezetemben élőknek, akik számára megnyíltak pénzforrások, hozzáférhetővé vált a közvagyon, mintha egymás után többször nyertük volna meg a lottó ötöst… Aztán ha kellett, az adóhatósággal, ha kellett jogi úton szorongattuk meg azt, akitől el akartunk venni valamit. Mámorító volt a hatalommal való szabad és gátlástalan élés érzete! Azt viszont különösen bánom, hogy elfogadtam „harminc ezüstpénzt” a magyar állam vendégeként itt tartózkodó keresztény örményt alvás közben, orvul, baltával meggyilkoló muszlim kiengedéséért.

Bűnös vagyok szentatyám a bujaság elnézésében akkor, ha ez érdekemben állt. A mundér becsületének megvédése, az erkölcsösség látszatának fenntartása miatt nem vettem tudomást a híveim kicsapongásáról, hiba volt az is, hogy nem nyomoztattam a pedofília, a gyerek molesztálások ügyében a papság körében, de hát a szövetségesem jó hírét csak nem akarhattam aláásni?

Bűnös vagyok szentatyám az irigység bűnében. Azt vallottam, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék. Hogy a közvagyonból, az én közvagyonomból, nem adok csak úgy ránézésre a nyomorgó magyaroknak és migránsoknak/menekülteknek. És meg kell vallanom, hogy elirigyeltem politikai ellenfeleim vagyonát is. Ha valaki szembefordult velem, vagy nem támogatott eléggé, akkor számolhatott azzal, hogy nem kap megrendelést az államtól, vagy valakik „visszautasíthatatlan ajánlattal” keresik meg és vásárolják fel a tulajdonukat, olykor áron alul.

Bűnös vagyok szentatyám a torkosság bűnében, mert a pálinkafőzés engedélyezésével lökést adtam a hazai alkoholfogyasztásnak, holott milliónyian szenvednek nálunk a testet-lelket tönkretevő alkoholizmusban. De nem tettem a magyarországi népesség egészségéért, a sokféle szív-, és érrendszeri betegséget okozó elhízás ellen sem, inkább a politikai érdekeimnek megfelelő élsportot és látványsportokat támogattam és nem a hobbi- és tömegsportot!

Bűnös vagyok szentatyám a harag szabadjára engedéséért. Felkorbácsoltam a nacionalista és idegengyűlölő indulatokat csak azért, hogy én és pártom a „nemzet megmentője” szerepében tetszeleghessen. Töredelmesen bevallom azt is, hogy bosszúszomjas vagyok és kivárom az alkalmat a törlesztésre. De nemcsak az ellenségeimet, meg a civileket akartam megbüntetni, hanem mint jól tudja Szentatyám, Önt is túl engedékenynek, szegénypártinak és liberálisnak tartottam, ezért hagytam, hogy a média-vérebeim besározzák. Remélem nekem, bűnös léleknek, meg tud nekem bocsátani…

A folyton támadó politikai taktikám egyenes következménye lett az ország politikai megosztottsága. Az hogy fontosabb lett a hozzám való lojalitás, mint a szakértelem, hogy fontosabb a protekció mint a tehetség. Ennek folyományaként (a kereseti különbségek mellett), ez is Nyugatra kényszerített sok dinamikus, kreatív magyar fiatalt, mintha egy újabb ország-csonkítás történt volna. De talán ez a vérveszteség az ára annak, hogy a vallásilag közömbös, lázadozó „félig közép-ázsiai” népemet jámbor, az Egyházat és a Nemzetállamot hűségesen szolgáló alattvalóvá formáljam, nem?

Bűnös vagyok szentatyám a jóra való restség bűnében, mert a teljes győzelemre törekszem, az „egészpályás letámadásra”. Azt a harcias, macsó férfimintát követem, amelyben az önérzetünk nem engedi meg a „langyos” kompromisszumokat. Totális és végérvényes győzelemre vágyom, ezért nem annyira a népem iránt szeretet, vagy a hosszú távú előrelátás vezet a kormányzásban, hanem inkább az, hogy ráerőltessem az akaratomat - akár kíméletlenül módszerekkel is - a vonakodókra.

Szentatyám, ugye az őszintén és töredelmesen bevallott bűneimre kaphatok megbocsátást? Ugye kapok feloldozást?

…

Atyám, miért nem válaszol?