• Franchet d’Esperey megmondta ki a magyar!

Amikor a franciául kitűnően beszélő, antantbarát gróf Károlyi Mihály elébe sietett az első világháború balkáni frontjain győztes antant tábornoknak Franchet d’Esperey-nek (ejtsd: fransé deszperé), hogy mint Magyarország miniszterelnöke kíméletes bánásmódot kérjen Magyarország számára, akkor a főtiszt szájából a következő sokkoló kijelentés hangzott el: „Ön nem Magyarország /Hongrie/ miniszterelnöke, hanem csak a magyaroké /Magyars/”. – Ezt nevezzük történelmi pillanatnak, amikor is szétvált a múlt és a jövő: egyik oldalon a soknemzetiségű, sokvallású, „birodalmi jellegű” Magyar Királyság, a másik oldalon pedig a nemzetek önrendelkezési elve alapján létrejövő „modern”, etnikai alapú államok korszaka.

• A magyarok betelepítési politikája

Amíg a középkori, toleráns „magyar birodalom” Európa viszonylag gyéren lakott, eleve többnyelvű országa volt, hatalmas kiaknázatlan érckincsekkel és meg nem művelt, de jó minőségű földekkel, addig a királyok nemhogy hagyták, hogy Európa túlnépesedett részeiről sokan, spontán módon átköltözzenek, de ösztönözték is, többek közt az arany-, és ezüstbányák üzemeltetéséhez értő szászok letelepedését. Ezen túl az erdélyi földbirtokosok a Balkánról, a pópájukon keresztül, egész román falvakat csábították át, hogy csökkentsék a munkaerőhiányból fakadó bevételkiesést.

• Az etnikai-elvből egyenes út vezet a „homogén nemzetállam” rögeszméjéhez

Trianon felől nézve - történelmietlenül - a betelepítés, a „multikulti” eltűrése merénylet volt az etnikai-Magyarország ellen, csakhogy a 19. századig az identitást a Szent Korona iránti lojalitás és a vallási hovatartozás adta, nem a nyelviség… különben is a hivatalos nyelv Magyarországon 1844-ig a latin volt!

Már az első világháborús vereség miatt sem tartott önvizsgálatot a Német Birodalomban vakon megbízó magyar jobboldal, majd a trianoni békeszerződés után bűnbakot a jobboldali politikai elit hol egy sosemvolt nyugati magyarellenes összeesküvésben, hol a nem asszimilálódott nemzeti kisebbségek „árulásában” találta meg. Ezért 1920-tól kezdődően 1948-ig tartó időszakban, az amúgy is Csonka-Magyarország további öncsonkítást hajtott végre, amikor a náci elvárást stréber módon túlteljesítve, haláltáborokba hurcolta a zsidóságot, illetve kitelepítette az ugyancsak a vállalkozói polgárság gerincét adó magyarországi németséget - ennek révén jött létre a mai magyar „homogén nemzetállam”. Ez a „magyarság teljesítmény” az, amelyet Orbán Viktor a migránsoktól és az esetleges ukrán bevándorlóktól védene, mondván: „ha már bent vannak, nem tudod őket kitenni” (Orbán rádiós interjú, 2025. július 18.).

• A román jobboldal számára a magyarok jelentik az „idegen testet”

Orbánhoz hasonlóan a román szuverenista jobboldal kétfrontos harcot folytat: a külső ellenséggel= „Brüsszellel”, és a belső ellenséggel= az állítólag külföldről támogatott, „idegenszívű” romániaiakkal szemben. Ezek közé sorolják Európa-párti liberálisokat és a magyarokat.

A román soviniszták számára a magyarok megtestesítői minden rossznak: a magyarok „migránsként” foglalták el a román életteret (a „dákoromán kontinuitás” mítosza alapján a „barbár magyarok” leigázták Erdélyben a „szelíd és naiv” pásztorkodással foglalkozó román őslakosságot), majd feudális urakként kiszipolyozták őket, majd a magyarok (a zsidókkal együtt) fondorlatos módon nyertesei voltak a románságot kizsákmányoló kapitalizmusnak, majd mivel a Versailles-i békerendszert nem ismerte el a Szovjetunió, ezért a román kommunista párton belüli nagyarányú magyar részvétel miatt a sztálinizmus bűneit is a magyarok számlájára írják.

• A román jobboldal várható budapesti provokációja 2025. augusztus 3-án

Arra készül a „Calea Neamului Egyesület”, hogy megemlékezzen a román hadsereg 1919. augusztus 3-i budapesti bevonulásáról, aminek eredményeképpen - „hála a román patriótáknak” - sikerült akadályt gördíteni mind a magyar bolsevik rezsim, mind a szovjet terjeszkedés útjába…

Egy biztos, ahogy a második bécsi döntés idején, Hitler volt a román-magyar nacionalista viszály haszonélvezője, úgy most a mindkét ország Európa-ellenes jobboldalát megmozgató, megerősítő akciók esetében Putyin lesz a nevető harmadik.

Az internet és a globalizmus korában újra kellene gondolni az európai és az európaias jellegű amerikai szellemi arisztokratizmust, mert az ösztönökre és a politikai blöffökre építő populizmus ezt akarja eltüntetni.
Ebben az összefüggésben az egyik legérdekesebb új szintézis Ferenc pápa nevéhez fűződik, aki támadta a fogyasztói társadalmat (de nem a piacgazdaságot), előtérbe állította a szociális érzékenységet (de nem a klérussal szembeállítva), áthelyezte a súlypontot Európáról az európaias/keresztény harmadik világra (de nem harcolt a világkereszténység dominanciájáért, hanem együttműködést javasolt más vallásokkal, még a mongol sámánizmussal is) és a középpontba a "Teremtett világ/bioszféra" megőrzéséért érzett morális felelősség került (és nem a monoteista dogmatika).
Ferenc nem egyszerűen az egyházat próbálta megreformálni, hanem egy új paradigma alapjait rakta le!

A Tisza célja az Orbán-ellenes nemzeti egység létrehozása.

Az Orbán-ellenes népfrontot létrehozhatta volna korábban a baloldal, de azt, aki erre képes lett volna; Dobrev Klárát - az Orbán-elleni személyes bosszú-, és általában a szereplési vágytól túlfűtött férje megakadályozta.
Most tehát egy új kísérlet kezdődött, másvalakivel, a nemzetrontó orbánizmus leváltására...

Vajon ki merne ennek útjába állni?

A szerb hadsereg 30 évvel ezelőtt gyilkolt le 8.000 fegyvertelen férfit, gyereket, időset Szrebrenicában, a magyar határtól mindössze 300 kilométerre, a helyszínen állomásozó ENSZ erők lagymatag tiltakozása ellenére.

Mi volt a háttérben?

A történet Jugoszlávia szétesésével kezdődött, ami sok tekintetben emlékeztet Nagy-Magyarország trianoni széteséséhez: a különböző nemzeti/nemzetiségi tömbök igyekeztek kiszakadni nálunk 1918-ban a magyar, ott 1991 után a szerb fennhatóság alól.

A probléma az, hogy a többnemzetiségű államokban a lakosság nyelvi, vallási és szociális szempontból kevert volt, ezért a nemzeti önrendelkezés kinyilvánítása óhatatlanul „igazságtalan” határokat eredményezett a korábbi domináns etnikumnak; Trianonban a magyarok, a Tito-féle Jugoszlávia felbomlásakor a szerbség számára. A különbség annyi, hogy 1919-ben hiába próbált a magyar Tanácsköztársaság hadsereget toborozni a magyarlakta vidékek megvédéséhez, ez kevés volt a győztes Antanttal szemben. Viszont a 1991-1995 között lezajló délszláv háborúban a szétesés vesztese; Szerbia, a térség egyik legjobb hadseregével rendelkezett, aminek erejével egyszerre élt és visszaélt.

A szerb hadvezetés célja a szerbek által lakott összes terület visszaszerzése volt. És amennyiben más etnikumok beékelődtek volna ebbe az elképzelt Nagy-Szerbiába, akkor azokat, - mint idegen elemet - ki kellett volna onnét szorítani: a soviniszták eszményképe, az „etnikai egyneműség/homogenitás” érdekében. Ez történt Bosznia-Hercegovinában, ahol a frissen létrejött Szerbia és az elszakadt boszniai szerb kisebbség közti egység útjába bosnyákok kerültek. A bosnyákok eredetileg szerbek voltak, akik a többszáz éves török uralom alatt muszlim hitre tértek át, ugyanakkor megmaradtak szerb nyelvűnek. Ők jelentették a szálkát a szerb nacionalisták számára, akik elköltözésre akarták kényszeríteni őket, ha lehet szépszerével, de ha nem, akkor a gyilkos példa statuálással.

Orbán mit keres Bosznia-Hercegovinában?

Orbánt a magyar-szerb közös érdek mozgatja, vagyis a határok revíziója és a Nyugat-ellenes, bizantinus államegyház ideája, ami a putyini-Oroszországban már meg is valósult. Ezért ápol meleg barátságot Milorad Dodikkal, a boszniai szerbek nemzetközi körözés alatt álló pravoszláv-fasisztoid/putyinista elnökével és Alekszandar Vucsity ugyancsak putyinista szerb elnökkel.

Az orbánisták szuverenitás alatt igazából azt értik, hogy senki ne szóljon bele egy ország belügyeibe: se az Európai Unió, se a római pápa, de főleg ne a „nemzetáruló” ellenzék, vagyis a Nemzetállam Vezetője kizárólagos, szuverén ura legyen az ország lelki és anyagi forrásainak. Másképpen mondva: Igen a modernizált cárizmusra, és Nem a parlamenti demokráciára…

Nyugatról nézve talán kisszerűnek látszanak ezek a balkáni kavarások, de hogy Európa és a világ számára nem jelentéktelenek arra Szrebrenica tömeggyilkossága figyelmeztet!

A „Tisza-előtti ellenzék” eredendő bűne az, hogy úgy tett, mintha Magyarországon normális parlamenti demokrácia lenne, pedig a nemzetből is kirekesztették a képviselőit.

A Fidesz ennél kisebb dolgokért is hisztériás botrányt csapott volna és kivonul a parlamentből!

Orbán úgy békepárti, mint az a megerőszakoló, aki azt sziszegi a nő fülébe, hogy jobban jár, ha hagyja magát és nem védekezik...

Karácsony Gergely: "Az európai nagyvárosok – Budapesttel együtt – sok esetben következetesebben képviselik az uniós alapértékeket, mint a nemzeti kormányok.

A városok mára a jogállamiság szigeteivé váltak.

Ez a tendencia azt indokolja, hogy a jogállamisági jelentések és az országspecifikus ajánlások kiterjedjenek az önkormányzatok helyzetének vizsgálatára is." 

A parlamentarizmus lebecsülését Orbán nem De Gaulle-tól tanulta! Az első világháború után jöttek létre azok a vad bolsevik és vad nacionalista politikai erők, amelyek a "meddő" parlamenti csatározások helyett egy erős, cselekvő embert (értsd: diktátort) akartak a hatalom élére. Orbánra a falusi, kisvárosi környezetben, ahonnét jött, a körülötte élő szovjetbarát, Nyugat-ellenes pártkáderek hatottak és nem De Gaulle.

A hívő katolikus De Gaulle szeme előtt egy keresztényi erkölcsű és a francia kultúra által beragyogott Európa eszméje lebegett. Az ő Európa víziójába beletartozott az 1960-as években még franciás jellegű román, lengyel és orosz magas kultúra is, de az angolszász már nem! Ezért annak érdekében, hogy Franciaország Európa stabil vezető hatalma legyen, a "diktátori felhatalmazást" arra használta fel, hogy lezárja az államcsőddel fenyegető gyarmati háborúkat és új alkotmányos alapokra helyezze a francia politikát, hogy Franciaország ne vergődjön kormányválságról kormányválságra, mint Olaszország.

Egy Trianonhoz hasonló gesztussal levágta az anyaországról a háborús ballasztokat: az észak-afrikai Magreb francia gyarmatait és vele együtt az ott élő franciák millióit, akiket aztán hazatelepítettek.

Hol van ettől a hosszú távra előretekintő, bátor államférfiúi ethosztól a kisszerű, harácsoló és handabandázó Orbán?!