MaGYAUR

MaGYAUR

A „7 pontos akcióterv” egy vacak politikai fércmű

2019. április 05. - Magyaur

1. A migráció kezelését elvenni Brüsszeltől és visszaadni a nemzetállamoknak.
Ha, ahogy a környezetvédelemre fittyet hányó populista vezetők mondják: nem lesz klímakatasztrófa, akkor persze nem várható népvándorlás, tehát ez az egész migránsozás felesleges! De ha mégis lesz népvándorlás, akkor egy ország pár száz kilométeres szögesdrótkerítése - aknazárral sem, az elektromos áram kerítésbe való bevezetésével - sem tudja megakadályozni a pánikba esett milliós tömeg betörését. Talán az egységes, EU központból irányított határvédelem, az EU-val határos baráti országok segítségével feltartóztathatóak a hontalanná váló emberek és letelepíthetők (ahogy most Törökországban, az európai a határoktól távolabb.) Ha viszont Orbán ilyen körülmények közt szuverenitásról papol, akkor vagy tökéletesen felelőtlen, vagy szándékosan el akarja takarni a lapjait, hogy az Unió ne lásson bele a kis piszkos anyagi játszmáiba.

2. Egyetlen ország se legyen kötelezhető migránsok befogadására.
Ezt beszélje meg a jobboldali populista barátjával Salvini-vel, aki ragaszkodik ahhoz, hogy Olaszországot az Unió tehermentesítse az afrikai menekültek ellátásában és osszák szét a bevándorlókat valamilyen elv szerint Európa Afrikától távolabb eső területeire.

3. Senkit se engedjenek be Európa területére, akinek nincsenek érvényes személyazonosító iratai.
Ellentmondás az első ponttal! Most akkor „a migráció kezelését el kell venni Brüsszeltől”, vagy mégsem?:)

4. A migránsvízum és migránskártyák megszüntetése.
Szükség van bevándorlásra, mert mind Európa, mind Magyarország elöregszik, csökken a lakosságszám, aminek következtében nem lesz elég munkáskéz, aminek következtében nem lesz elég adózó, aminek következtében nem lesz elég állami bevétel, aminek következtében nem lesz sem nyugdíj, sem közalkalmazotti fizetés. Ezt persze Orbán tudja, de keménykedik, pedig egyre jelentősebb mennyiségben vár a magyar gazdaság vendégmunkásokat. A Magyarországon dolgozó ukránok kapnak vízumot és kártyát is…miről beszélünk?

5. Brüsszel ne adjon több pénzt Soros György bevándorlás-segítő szervezeteinek.
A mumus „Brüsszel” nem létezik. Az EU-t alkotó 27 ország dönti el, hogy kinek, mire adja a pénzét. Vagyis Orbán, újfent önellentmondásba kerülve az első ponttal és 26 más európai nemzetállamnak akarja megmondani, hogy mit tegyen. A bevándorlásra szükség van, de például a svájci szigorú szelekciós mechanizmust kellene követni, amikor valóban integrálódni akaró, több éves próbaidő után csak a kifogástalan magaviseletű menekültek kaphassanak letelepedési engedélyt.

6. Az EU-ban senkit se érhessen hátrány azért, mert kereszténynek vallja magát.
Ez komolytalan. Ha terjedne is a vallásnélküliség Európában az nem valami ördögi zsidó-muzulmán összeesküvés következménye, hanem egyfelől az egyházak hitelvesztéséből, másfelől a modern nagyvárosi, profán élet terjedéséből fakad.

7. Bevándorlást ellenző vezetők álljanak az uniós intézmények élén.
Zavaros módon Orbán egyszer csak az illegális bevándorlást akarja megakadályozni, máskor meg mindenfajta bevándorlást. Mindeközben Magyarország kiad – gyanús offshore cégek révén – gyanús ukrán, orosz, kínai stb embereknek úgy nevezett „letelepedési kötvényeket”, amiknek hasznából nem részesedik a magyar kincstár! Vagyis Orbán mégsem tartja magát a bevándorlás-ellenességhez.

Nekem úgy tűnik, hogy a „Történelem Ura” és a józan ész a bevándorlást, - más globális gazdasági, politikai és környezetvédelmi problémához hasonlóan - nem nemzetállami szinten, hanem globális módon képzeli kezelni.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr914742675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.15. 07:42:34

@Ménár Atya:

Finnországban a szocdemek nyertek, ilyenkor mi van, náci, faszfej Fidióta?! Ki kell operálni az "agyadnak" azt a részét, amelyik ezt elolvasta?!

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.15. 07:45:37

@Ménár Atya: Pontosan azt csinálod, amit a náci pártocskád, kis náci, pedofil papocska: azzal rágalmazol másokat, amiket te magad követsz el. Azt hiszed, ha sokszor mondod a hazugságot, akkor az érv.

Meg azon szenvedsz, hogy volt olyan, hogy megmutattam egy templomot indiaiaknak. Ezzel egyetlen ateistának sem lenne semmi baja, csak neked, mert egy erőlködő, kis idióta fasz vagy. Bazdmeg, ez aztán a nagy dolog, ezen érdemes ám maszturbálnod, kis idióta papocska!

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Ménár Atya 2019.04.15. 16:14:24

@math0:
Matyika drága kisfiam, látom nem érted az összefüggéseket már megint.
Egy olyan bevándorlás ellenes párt előtt nyertek 5000 szavazattal, ami szerintetek nincs is nyugateurópában :)
Aztán valahogy kiderül hogy mégis csak van, és már ott is fej -fej mellett haladnak.
Na most ha azt nézzük, hogy mit hisztiztél itt össze a kis demens barátaiddal, amikor itthon kb 1 millával szavaztak többen a fityeszre, mint bármelyik más ellenzékire, akkor egy ilyen eredményre itthon mit mondanál, ha már ott választási csalást kiabáltatok :)
Szóval matyi, szerintem nagy a baj nálatok, ha csak 5000 a különbség csak, milesz akkor egy év múlva, el is tűnik a szocdem? :)
Matyi, én nem szenvedek attól, hogy te templomba jársz mutogatni, attól a mininstránsok szenvednek :D:D
Amúgy mit mondtál az indiaiaknak, hogy hülye nácik, mert hisznek az isteneikben, aztán meghívtad őket egy jó marha sültre?
Belőled simán kinézem ezt is.
Matyika, te ismétled állandóan, már lassan 9 éve, hogy holnap lemond orbi, mert itt minden gonosz, és rossz, amióta nem a náci flető,és a komcsi lotyó neje van hatalmon, és te ezt el is hiszed.
Ne aggódj, mi tudjuk hogy ez ettől nem igaz :)
Üdvözöllek matyikám, remélem szép napod van ismét, legalább idegenben nem zavar senki, elég ha magadban mormogsz a templomban :) ............ja, a képzelt kis indiai pajtásaiddal :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.15. 17:27:53

@Ménár Atya: jaj, te kis Fidióta papocska, már megint az van, hogy a kis szennylapjaid egy mesevilágot meséltek el neked a valóság helyett.

1) A Finn párt, amelyre utalhatsz, a Finnek pártja,
en.wikipedia.org/wiki/Finns_Party

2) 17%-ot kaptak a választáson.

en.wikipedia.org/wiki/2019_Finnish_parliamentary_election

3) A szociáldemokraták kicsivel előzték meg őket, de van még vagy 4 másik normális párt, amelyik indult a választáson, és a többi szavazatot ők vitték el

4) A pártocskádnak volt már 19%-a is, most csak 17%, ezzel nem lehet ám rendszert dönteni, te kis faszfej!

5) A migrációs kérdésben messze szalonképesebbek Orbánnál:

- a menekülteket befogadnának, kvóták alapján. Érted, faszfejkém a kvóta MELLETT vannak!
- a családegeysítés MELLETT vannak
- a gazdasági bevándorlás MELLETT vannak.
- 5 év után állampolgárságot adnának a bevándorlónak
en.wikipedia.org/wiki/Finns_Party#Immigration

És emlékeztetnélek, a szociáldemokraták nyertek, ilyen a te álomvilágodban nincs is. 5000 szavazat többlettel Orbánnál meg már kétharmadot is lehet kapni, az ő kibaszott szar rendszerében.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Ménár Atya 2019.04.15. 19:32:48

@math0: Matyika drága életem!
A finn parlament összetétele legyen a finnek belügye.
Ha ők úgy döntenek hogy olyan koalíciót hoznak össze, ami az általad felvázolt migri bevándorlást szeretné, ez az ő szívük joga.
Orbi nem fogja verni az asztalt hogy büntessék meg a finneket mert másként gondolkodnak.
Itt nálunk viszont a többségi kormánypárt , a rábízott hatalmával élve ellenzi a bevándorlást.
Ezzel is védve pl téged, mert ezek a bevándorlók, egyrészt tanulatlan antiszociális emberek javarészt, másrészt a te általad nagyon kedvelt allah fiai muszlim szarházi gyáva nép, téged simán kivégezne, mert elvileg ugye hitetlen vagy, amikor nem akkor rossz templomba jársz rossz istenekhez imátkozni, másrészt mert nem kedvelik az olyan szivárványos huszárokat mint ami te is vagy, ezért ugye megkövezés jár náluk :)
Én pedig emlékeztetnélek, hogy attól hogy finnországban a szocdemek nyertek, attól magyarországon a fidesz, 2/3-al :).
Jelenleg még semmi jelentősége a finn 17%-nak a magyar politikai rendszer jelenlegi elrendeződéséhez.
Amúgy az élet ilyen a te pártocskádnak is volt már 2/3-a, 50% feletti eredménye.
Viszont annyira szarul kormányoztak, elszegénytették az embereket, kilátástalanságot okoztak, gazdasági csődöt, hogy az emberek inkább elzavarták a pártocskádat, de olyan szinten, hogy mára alig mérhetőek, pojáca dk épp hogy bejutott 5%-al :)), maszop talán 10%, az szdsz meg csak egy rossz álom mára :)
Na matyika ezek a tények
Ennyikehhh :D
Meg hát persze az még, hogy jelenleg visszaálltották a családtámogatási rendszert, amit a "népírtó" maszop-szadesz sikeresen megszüntetett, ez által halálra ítélve az országot.
De most már lassan kezd kialakulni a fiatalok támogatása újra, igaz mára fletó is tudna még jobbat, meg még nagyobb rezsit csökkenteni, meg még jobb határvédelmet ami ugye lehetetlen volt 2015-ben :)
Matyi ez az erőlködés szánalmas fletótól azért nem?
Tőled megszoktuk neked ennyire futja, , de egy bukott politikustól azért többet várna az ember.
Mondjuk a náci pártjának ezért van csak pár agyhalott támogatója, meg olyan zombija mint te :)

Ménár Atya 2019.04.15. 19:52:47

Matyika, miért mentél a Notre-Dame katedrálisba, most az is ég mint te :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.15. 20:41:19

@Ménár Atya: te úgy égsz, mint a Reichstag. Ez ugyebár az eredeti szólás, de hát tőled csak ócska koppintásokra futja.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.15. 20:48:59

@Ménár Atya:

na mi van, kis pedofil papocska, már megint befutottál a faszerdőbe, és most tele van a szád? Jegeled a finn választást, mert kínos. Ennyit tudsz, Fidióta selejt!

"a bevándorlók, egyrészt tanulatlan antiszociális emberek"

Már megbeszéltük, hogy a Fidióták kevésbé képzetlenek. Felmérés van róla.

ertelemblog.wordpress.com/2017/09/04/a-menekult-kerdesrol/

"a te általad nagyon kedvelt allah fiai"

Én semennyivel nem kedvelem őket jobban a keresztényeknél. Keresztényből már elég sok van itt, itt vagy te is kis pedofil papocska, oszt veletek elbánunk, egy pár muszlim nem oszt, nem szoroz, sőt, az oszd meg és uralkodj elv alapján még jó is! Majd agyonveritek egymást!:)

"istenekhez imátkozni"

Nohát, nohát, a papneveldében helyesírásra nem csak pedofíliára tanítottak meg?!

" másrészt mert nem kedvelik az olyan szivárványos huszárokat mint ami te is vagy, ezért ugye megkövezés jár náluk :)"

A szivárványos huszár te vagy. Ministránsokat szopó kis papocska.

"Én pedig emlékeztetnélek, hogy attól hogy finnországban a szocdemek nyertek, attól magyarországon a fidesz, 2/3-al :)."

48%. Még csak nem is többség. Kétharmaddal a Fideszt szavazták le a Sargentini jelentésben, meg amikor kidobták a néppártból.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Ménár Atya 2019.04.16. 07:02:02

@math0:
Matyika a finn választás nem nekem kínos, hanem neked.
A nem létező migri ellenesek mégis csak léteznek? :)

"oszt veletek elbánunk"
Matyika, oszt ki az aki velünk elbánik? az 5% dk nyugger, vagy az ateista 1.0, meg a 2.0, mert hát ha ezeket így összevonom, akkor annyi eszetek sincs mint egy marék lepkének.
Ha lenne akkor 2/3-a lenne a bandádnak, de , hét alig mérhető :)
Szóval akkor kik is azok az erő fiúk, vagy megint a fejecskédben izgalmas részhez ért csak a film? :)
Matyi nem beszéltünk meg semmit a menekültek képzettségéről , ez is csak a fejedben létezik.
Szép erőlködés volt, de sajnos mára kiderült hogy az az álom amit előadtak a szír menekültek magas képzettségéről csak álom maradt.
Ráadásul azért is vagy hülye, mert a saját magad kis összeállítására hivatkozol, mint megkerülhetetlen isteni kinyilatkoztatásra önigazolásként, ráadásul azért pl 2016-hoz képest már 2019 van és mostanra már kiderült hogy a sok orvos ügyvéd bevándorlónak komoly problémái vannak a saját nyelvén is a szimpla írás-olvasás készséggel, majd nézz meg néhány német statisztikát erről :)
És még azért vagy hülye, mert azt is elfelejted ráadásul, hogy most már nem menekültekről beszélünk, mint eleinte, hanem erőszakos gazdasági bevándorlókról, afrikaiak, afgánok arabok, indiaiak stbstb.
Na, matyika, ez már így teljesen más helyzet, had tudjuk mi, hogy kit engedünk be magunk közé.
Amúgy jó kis statisztikáid vannak, jól látható, hogy a terrorizmus arabokhoz köthető java részt :)

Matyi nehogy nekem elkezdj nyelvnáciskodni, mert azonnal szrtájkba lépek ! :D

Matyika, szivárványosékkal is bajod van, milyen erjóper vagy te, nagy divat ez most közöttetek .
Aki ennyire tagad annak vaj van a füle mögött :)
Mátyás, azért vagy hülye, mert egyrészt nem érted a választási rendszert, másrészt meg nem tudsz számolni. harmadrészt mert elfogult vagy.
Tehát nézd át a választási rendszerünket, helyettestsd be a fideszt pl mszp vel, és máris az mszp-nek van 2/3-a.
A 48%, sokkal több,mint az 5%, tudod butuskám ,a választáson nem indult Ellenzék nevű párt, hanem több pártocska.
Foggadd el , ez tény.
Az meg érdekes, hogy a finneknél óriási győzelemként ünnepled azt hogy a nyertes olyan 0.7 % ha jól emlékszem, többséggel nyert a másik párt előtt, de az csalás, hogy a fidesz szarrá vert mindenkit :)
Ennyikehh.
Matyi ezt megint megalázó lett neked, nem akarlak bántani így is elég szar lehet neked, de hát dolgozz frissebb adatokból, és ne a brendel féle elfogult irományokból.
Szeretünk mátyás,kitartás, már csak 3 év a kövi zakótokig :)
Ne menj több templomba, mert azok is leégnek :D:D

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2019.04.16. 08:45:51

@Ménár Atya:

A finn választás neked kínos.

1) A szerinted nem létező szocdemek nyertek.
2) a migrielleneseid nem is annyira migriellenesek
3) 17%-kal kb ott vannak, mint más hasonló pártok

"ki az aki velünk elbánik?"

Mi. Nem égethettek boszorkányokat, mint régen, meg nem működtethettek inkvizíciót kínzókamrával. A muszlimok sem fognak. Ennyikeh. Sajnos azzal, hogy loptok, nálatok sokkal nagyobb baj van, mint a muszlimokkal. Ti orrba-szájba csak loptok.

"Szép erőlködés volt, de sajnos mára kiderült hogy az az álom amit előadtak a szír menekültek magas képzettségéről csak álom maradt."

Nekem tényeim vannak, neked vannak naiv álmaid. A szír menekültek képzettebbek a Fidesz szavazóknál. EZ TÉNY.

ertelemblog.wordpress.com/2017/09/04/a-menekult-kerdesrol/

Ezzel szemben neked csak a bilibe lóg a kezed.

"Ráadásul azért is vagy hülye, mert a saját magad kis összeállítására hivatkozol"

Ezt is megbeszéltük már, hogy a blogomban ott vannak a külső hivatkozások, csak te, a funkcionális analfabéna odáig nem jutsz el. Ezért vagy pap, ezért vagy Fidióta, mert mentális deficited van.

"Matyika, szivárványosékkal is bajod van, milyen erjóper vagy te, nagy divat ez most közöttetek ."

Aki toleráns a melegekkel, az nem meleg. Te viszont, aki ministráns fiúkat szopsz le, te meleg vagy. Nagy divat ez nálatok. Tudom, tagadod, kis pedofil papocska, de aki ennyire tagad annak vaj van a füle mögött :)

"Tehát nézd át a választási rendszerünket, helyettestsd be a fideszt pl mszp vel, és máris az mszp-nek van 2/3-a."

OK, akkor ide a közmédiát, ide a teleplakátolt utcákat, ide az egész államgépezetet, ami a köcsög Fidesznek mossa az agyakat! Lesz is az MSZP-nek kétharmada!

"a választáson nem indult Ellenzék nevű párt, hanem több pártocska."

Látod, a finn választásokon sem indult ellenzéknevű párt. És a te kis 17%-os pártocskádat feldughatod magadnak.

"Az meg érdekes, hogy a finneknél óriási győzelemként ünnepled azt hogy a nyertes olyan 0.7 % ha jól emlékszem, többséggel nyert a másik párt előtt, de az csalás, hogy a fidesz szarrá vert mindenkit :)"

A Fidesz 2%-kal kikapott mindenkitől.

A Fideszt 70%-kal szavazták le a Sargentini jelentésben, és 98% arányban a néppártban.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Ménár Atya 2019.04.16. 17:57:57

@Brendel Mátyás:
Ejj ejj matyika, már megint ködösítesz , és összemosod a valóságot a fejedben lévő fikcióval.

Még mindig nem pontosítottad ,hogy ki az a mi"
Te, meg a másik éned ? :)
Amúgy a kínzókamrákról, meg máglyákról, írt szösszeneted elég nagy marhaság az internet korában.
A muszlim testvéreid elég videót töltöttek fel ilyen eseményekről, amit allah nevében követtek el, tehát hazudsz és csúsztatsz matyika.
Most nézzük a migrik képességeit:
2019.01.07.

Promenad
Ausztriában már hivatalos: a migránsok brutálisan alulképzettek
Sokkal kevesebb bevándorlónak van egyáltalán bármilyen végzettsége, mint azt előzetesen várták – írja a 888.hu.

"Az AMS, azaz az osztrák munkaügyi hivatal kénytelen volt korrigálni önmagát: sokkal alulképzettebbek a migránsok, mint ahogyan azt várták. Az AMS adataiból kiderül, hogy 2018 decemberében 32 ezer munkanélküli, a hatóságok előtt ismeretlen migráns élt Ausztriában, hatvan százalékuk Bécsben. A 32 ezer illegális bevándorló zöme (27 990 ember) a következő öt országból érkezett nyugati szomszédunkhoz: Szíria, Afganisztán, Oroszország (főleg Csecsenföldről és Dagesztánból), Irak és Irán.

Ennek a közel 28 ezer embernek alig 10 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, míg 67,8 százalékuknak csak az általános iskolát sikerült elvégezniük – írja a Kronen Zeitung. Ha származás alapján nézzük az adatokat, akkor figyelemreméltó, hogy az afgánok 87,2 százaléka csak az általánost végezte el, így az afgánok a legképzetlenebb migránsok."
A német adatokat már ide sem másolom, az még szánalmasabb.
Ezek friss adatok matyika, nem olyanok mint az adathamisítás idején készültek a hozzád hasonló agyhalottak szobáiban :)
Az hogy a blogodra hivatkozol egy honfoglalás kori adathalmazra hivatkozva, eléggé hülyeség és szánalmas erőlködés.
Főleg hogy közben már nem beszél rajtad kívül ép eszű ember szír menekültekről, hanem gazdasági migrikről.
Matyi nézz már legalább utána az új direktíváknak, mit jelölt ki nektek a párt, mert kínosan hülyeségekkel próbálsz érvelni, csak épp az idő már túllépett azon a valóságon amiben te még élsz.
2019!
Tehát röviden ezek a migrik alulképzettek, és nem váltották be a reményeket, ráadásul problémásak.

Matyi nem vagy toleráns a melegekkel, ha az lennél nem kényeztetnéd ennyire magad orálisan :)

"OK, akkor ide a közmédiát, ide a teleplakátolt utcákat, ide az egész államgépezetet, ami a köcsög Fidesznek mossa az agyakat! Lesz is az MSZP-nek kétharmada!"

Matyi, azért vagy hülye, mert ott volt ez mind nálatok, használtátok is, csak közben az emberek rájöttek, hogy hazudtok, reggel délben meg este...........
Aztán ezért hiába volt újság, utca, tv a kezetekben, az emberek elzavarták a 3,14csába a fajtátokat, mert alkalmatlanok voltatok az ország vezetésére.
Ti a hatalommal nem tudtatok élni, csak visszaélni, és ezért kaptatok egy sallert, aztán még kettőt :)

Az ellenzék nevű párt láthatóan megakasztotta az érvelésed.
Hát igen , a fidesz egyedül szerzett annyit mint a többi összesen, csakhogy a választási rendszerünk ilyen, ha adk szerzett volna ennyit akkor ő kormányozna, de a dk csoda hogy bejutott, az 5%-al :)
Matyika nyugodj meg, még pár esztendeig orbi lesz az istened !

A 2%-al kikapott meg szar.gentini jelentés, meg a heti lottószámok, és a többi százaléknak vajmi köze van a magyar választásra vetítve, tehát csúsztatsz és összemosol nem odavaló adatokat, ezért hazudsz mint a gazdád .

"@Ménár Atya: azt megismétlem, mert elment a hülye agyad mellett, hogy a finn populista pártocskád:

1) nem annyira migránsellenes, mint ahogy te az ostoba fejeddel hiszen
2) a legjobb eredményét 2011-ben érte el, azaz a menekültválság ELŐTT. azóta stagnálnak, visszaestek."
Matyika kisfiam.
Megértettem, nem annyira migri ellenesek, a jobbik nem annyira náci, te pedig nem annyira vagy hülye és elfogult,mint aminek látszol.
Ennyikehhh :D

Matyika légyszíves friss adatokkal legközelebb, és akkor nem leszel ennyire lealázva, mert a mai valóság,már nem a 2015-ös néphülyítés, mára már lassan fordul a kocka és észhez térnek nyugaton is :)
Majd megnézlek távolról megint amikor imádkozol , de csak olyan templomba menj, aminek mindene kő, mert amilyen meleg vagy ,az is rád ég mint a Notre -Dame!
Te is énekeltél szent éneket a tűoltóknak mi?
Mátyás, ne vedd a szívedre azért hogy folyamatosan hátrányban vagy az 5%-al, tudod hogy azért mi szeretünk téged így is!
Igaz barátod
Ménár

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.16. 19:35:34

@Ménár Atya:

Sajnos, ti keresztények olyan helyeken, ahol a demokrácia, felvilágosodás, szekularizmus nem olyan erős, még ma is üldözitek a "boszorkányokat".

en.wikipedia.org/wiki/Witchcraft_accusations_against_children_in_Africa

Hogy Európában ilyet nem tehettek meg, az nem a ti érdemetek, hanem a miénk, mert nem engedjük meg nektek.

" írja a 888.hu."

Ja, mert a 888 az tud ám ilyeneket. Ennyire idióta vagy, hogy forrásnak jelölöd meg? De egyébként hivatkozásod nincs erre sem.

"Főleg hogy közben már nem beszél rajtad kívül ép eszű ember szír menekültekről"

Várjál már, a szír menekültekkel mi lett? Ott vannak Németországban, dolgoznak, képzettebbek a Fidesz szavazóknál. Velük mi van?! Hát nem volt helyes befogadni őket? Nem ellenük épült a kerítés? Nem őket csempészte Orbán az osztrák határhoz? Nem őket éhezteti Orbán a tranzitzónákban?!

Figyusz, kis pedofil papocska, te ne hazudozzál rólam, amikor te vagy a meleg, hiszen te szopod le a ministránsfiúkat.

"ott volt ez mind nálatok"

A múlt időt meg a jelen időt ne zagyváld össze, te Down-kóros!

"Hát igen , a fidesz egyedül szerzett annyit mint a többi összesen"

A 48% nem több az 52%-nál. A Fidióta papi világban hiába hiszitek ezt. A Fideszt 70 és 98%-kal szavazták le.

Ezt megismétlem, mert elment a hülye agyad mellett, hogy a finn populista pártocskád:

1) nem annyira migránsellenes, mint ahogy te az ostoba fejeddel hiszen
2) a legjobb eredményét 2011-ben érte el, azaz a menekültválság ELŐTT. azóta stagnálnak, visszaestek.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.16. 19:37:28

@Ménár Atya: amikor a Fidióta, pedofil papocska jön az izraeli meg holland szavazással, de amikor a Sargentini jelentést, a néppártból való kidobást, a szlovák meg a finn buktát felhozom neki, akkor elkezd terelni., hogy ennek nincs köze a magyar szavazáshoz. Miért az izraelinek meg hollandnak van, te Down-kóros selejt?!

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.16. 19:39:28

@Ménár Atya:

A szír menekültek 18,2%-ának van felsőfokú végzettsége

A Fidesz szavazóknál csak 10%-nak.

A Fidióták ostobábbak a szír menekülteknél.

ertelemblog.wordpress.com/2017/09/04/a-menekult-kerdesrol/

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Blogolo Blogi 2019.04.16. 19:45:09

@Ménár Atya: Szeva faszkalap!

Ennyit a 7200Ftos TB következményeiről.

www.vg.hu/kozelet/egeszsegugy-kozelet/kritikus-a-helyzet-a-fovarosi-korhazakban-1464871/

Kezdhetsz seggen csúszva örülni, hogy lassan annak sem lesz ellátás, aki egyébként rendesen perkál érte.

Kis olvasás után mehetsz vissza segget nyalni, te fasz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.16. 19:45:57

@Ménár Atya:

"2018 decemberében 32 ezer munkanélküli, a hatóságok előtt ismeretlen migráns élt Ausztriában"

"Ennek a közel 28 ezer embernek alig 10 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel,"

hmmm. a hivatkozás nélküli "statisztikád" tehát a 32 ezer ismeretlen migránsra vonatkozik, vagyis nem, mert csak 28 ezerre. azaz semmiképpen nem a menekültekre, és még magának is ellentmond a 888. És még így is eléri a hamisított adatod, a Fidesz színvonalát felsőfokú képzettségben.

Még egy büdös hivatkozást sem bírtál hozni, de máris többszörösen, 2 centiről pofán szartad magad, te kis Fidióta, pedofil papocska!

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Blogolo Blogi 2019.04.16. 19:48:25

@math0: "A Fidióták ostobábbak a szír menekülteknél."

Olyat mondjál, akinél nem ostobábbak. Harmaduk komcsi nyugger, harmaduk határontúli a maradék meg egyszerű vidéki suttyó. A fideszbirkák nullák. Van amelyik duplán. És még büszke is rá. Igazi hülye.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.16. 19:52:33

@Blogolo Blogi: ja. itt van ez is, minden reggel és este 2 centiről szarja pofán magát, olyan idióta. és minden reggel és este visszajön az újabb adagért.

Ménár Atya 2019.04.16. 20:18:09

@math0:
Matyika, már megint fordítva ülsz a lovon kiscsillag :D
Már mondtam neked, knlódsz,mert margóra kerültetek már 9 éve.
És ez így jó :)
Hiába erőlködsz, ettől még nem változik meg semmi.
De hát, ha ez neked jó, nekem jó.
Ami a 32 ezer migrit illeti , gondolom név szerint szeretnéd igaz? :D:D
B+ te hülyébb vagy mint a sokévi átlag.
Matyika drága kisfiam, nem veled röhögnek az erőlködős faszságaidon, hanem rajtad :)
De nem beszélünk csúnyán, tudod, mert kitiltanak, vagy megint törlik a hozzászólásod, aztán rohamot kapsz megint .
Mátyás szeretünk téged, szükségünk van még egy bohócra, a fletó már uncsi, te is kellessz a cirkuszba.
Üdv
örök barid
Ménár

Ménár Atya 2019.04.16. 20:32:01

@Blogolo Blogi: Szevasz gyökér!
És most mit kezdjek ezzel, ha nem loptátok volna szét az eüt, akkor talán jobb lenne a helyzet.
Lehet hogy nem korházi széfeket kellett volna vásárolni, hanem ct gépeket vagy akármit, de hát a szadesz-maszop abban látott üzletet.
Amúgy sajnálatos ez a helyzet, minden kormány bűne.
Nem értem mi a gondod a tb-vel.
Ez egy jó dolog, de mondtam már, ha neked nem tetszik fizethetsz érte, de akkor azért sírnál mint a fürdős kurva hogy jajj fizetni kell érte.
Ki akadályoz meg ebben.
De ha ezen múlik szólj ha beteg vagy, én visszafizetem neked a 7200 ft-od, te meg fizeted a műtéted teljes díját, akár 20-31- 80 millió ft-ot.
Gondolom te ezt szeretnéd.
Bár legalább az agyműtétek már nem fenyegetnek azt látom.
Majd állj ki a kövi tüntin a dk zombinyuggerek elé, vagy a maszop nyuggerek elé, aztán süsd el ezt az okosságot, hogy mindenki fizesse a maga orvosi ellátását, biztos sok barátot szerzel ezzel.
Szerintem neked az a bajod, hogy egy csóró kis proli vagy, aki azt hiszi ha spórol havi 7200 ft-ot akkor holnap már rendelheti is az AMG s63-at.
Csak jelzem, hogy egy biztosítás nem olcsó mulatság , drágább mint a 7200 ft.
Ha ennyid nincs akkor mi a faszt ugrálsz a drága orvosi ellátásért.
Menj magánklinikára, köss külön biztostást, nincs megtíltva, de olyan hülye vagy hogy erről fogalmad sincs .
Nagyon beakadt ez neked.
Vagy menj tüntetni hogy legyen több a tb, és több a fizetés.
Ezzel még én is egyet értenék,bizonyos határokon belül.
De azért nincs harag remélem.
Üdv gyökszi barátom

Ménár Atya 2019.04.16. 20:34:26

@math0:
Matyika, ezt én is így látom, csak épp annyi különbséggel, hogy te jársz vissza a hosszú cicire.
Térded nem fáj még matyi, szerintem már sebes a sok térdeléstől a szent hímtag előtt :D
Na, nyugodj meg, attól majd megnyugszol !

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.16. 20:38:20

@Ménár Atya: "Ami a 32 ezer migrit illeti "

a 888 szerint 28 ezer az a 32 ezer. pofán fostad magad, jól tudod, nem is próbálsz meg magyarázkodni, csak terelni egy olyan zagyválással, amiben semmi nincs.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.16. 20:39:21

@Ménár Atya: mint mindenki tudja, atya-gatya, ti vagytok a pedofilek, ti szoptok ministráns fiúcskákat. kár tagadnod.

Ménár Atya 2019.04.16. 20:40:01

@math0:
Hát persze mátyás, és mindeközben , mindegyik kiskorú és homoszexuális is. :)
Matyi mondtam már, friss adatokat ne a kamut a saját lapodról, arra a kutya sem kíváncsi :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.16. 20:40:50

@Ménár Atya: "knlódsz"

Azt láthatóan te csinálod.:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.16. 20:43:15

@Ménár Atya:
"2018 decemberében 32 ezer munkanélküli, a hatóságok előtt ismeretlen migráns élt Ausztriában"

"Ennek a közel 28 ezer embernek alig 10 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel,"

hmmm. a hivatkozás nélküli "statisztikád" tehát a 32 ezer ismeretlen migránsra vonatkozik, vagyis nem, mert csak 28 ezerre. azaz semmiképpen nem a menekültekre, és még magának is ellentmond a 888. És még így is eléri a hamisított adatod, a Fidesz színvonalát felsőfokú képzettségben.

Még egy büdös hivatkozást sem bírtál hozni, de máris többszörösen, 2 centiről pofán szartad magad, te kis Fidióta, pedofil papocska!

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.16. 20:43:46

@Ménár Atya: Sajnos, ti keresztények olyan helyeken, ahol a demokrácia, felvilágosodás, szekularizmus nem olyan erős, még ma is üldözitek a "boszorkányokat".

en.wikipedia.org/wiki/Witchcraft_accusations_against_children_in_Africa

Hogy Európában ilyet nem tehettek meg, az nem a ti érdemetek, hanem a miénk, mert nem engedjük meg nektek.

" írja a 888.hu."

Ja, mert a 888 az tud ám ilyeneket. Ennyire idióta vagy, hogy forrásnak jelölöd meg? De egyébként hivatkozásod nincs erre sem.

"Főleg hogy közben már nem beszél rajtad kívül ép eszű ember szír menekültekről"

Várjál már, a szír menekültekkel mi lett? Ott vannak Németországban, dolgoznak, képzettebbek a Fidesz szavazóknál. Velük mi van?! Hát nem volt helyes befogadni őket? Nem ellenük épült a kerítés? Nem őket csempészte Orbán az osztrák határhoz? Nem őket éhezteti Orbán a tranzitzónákban?!

Figyusz, kis pedofil papocska, te ne hazudozzál rólam, amikor te vagy a meleg, hiszen te szopod le a ministránsfiúkat.

"ott volt ez mind nálatok"

A múlt időt meg a jelen időt ne zagyváld össze, te Down-kóros!

"Hát igen , a fidesz egyedül szerzett annyit mint a többi összesen"

A 48% nem több az 52%-nál. A Fidióta papi világban hiába hiszitek ezt. A Fideszt 70 és 98%-kal szavazták le.

Ezt megismétlem, mert elment a hülye agyad mellett, hogy a finn populista pártocskád:

1) nem annyira migránsellenes, mint ahogy te az ostoba fejeddel hiszen
2) a legjobb eredményét 2011-ben érte el, azaz a menekültválság ELŐTT. azóta stagnálnak, visszaestek.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.16. 20:45:21

@Ménár Atya: amikor a Fidióta, pedofil papocska jön az izraeli meg holland szavazással, de amikor a Sargentini jelentést, a néppártból való kidobást, a szlovák meg a finn buktát felhozom neki, akkor elkezd terelni., hogy ennek nincs köze a magyar szavazáshoz. Miért az izraelinek meg hollandnak van, te Down-kóros selejt?!

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Ménár Atya 2019.04.16. 20:46:58

@math0:
Matyi, ma már ne igyál több töményet :D
Mesélj mitől szopunk, attól hogy ti vagytok a csicskáink te marharépa :D:D
9 éve matyika nem rúgtok labdába.
De élj csak a képzelt világodban , ez jó, én röhögök a fajtádon aki azt hiszi hogy épp hatalmon van, és közben meg csak nem vette be a gyógyszerét.
Ne idegeskedj matyika, mert árt a szépségednek, viszont a jó hr, hogy hülyébb már nem leszel te sem!
Most magadra hagylak a démonaiddal kínlódni!
Üdv mátyás, aztán nehogy megint elküld szegény bloggert , ő nem tehet róla hogy zakkant vagy! :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.16. 20:47:49

@Ménár Atya: A szír menekültek 18,2%-ának van felsőfokú végzettsége

A Fidesz szavazóknál csak 10%-nak.

A Fidióták ostobábbak a szír menekülteknél.

ertelemblog.wordpress.com/2017/09/04/a-menekult-kerdesrol/

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Ménár Atya 2019.04.16. 20:50:30

@math0:
Majd holnap megbeszéljük, mert láthatóan funkcionális analfabéta vagy, de majd reggel segítek értelmezni kicsit.
Amúgy erjóper a dawn kórosakat selejtezni te náci geci?!
Talán elkellene pusztítani őket is mi?
Azért lassan kerek lesz a kép rólad, egy templomba járó kis náci faszkalap vagy.
És .

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.16. 20:50:44

@Ménár Atya:

A szír menekültek 18,2%-ának van felsőfokú végzettsége

www.bamf.de/SharedDocs/Anlagen/DE/Publikationen/Kurzanalysen/kurzanalyse9_sozial-komponenten-halbjahr2017.pdf;jsessionid=EF295DED30BEF64AECF366E4D0FF636E.1_cid294?__blob=publicationFile

A Fidesz szavazóknál csak 10%-nak.

index.hu/belfold/2017/05/16/integrity_lab_kutatasa_a_diplomasok_sorra_fordulnak_el_a_fidesztol/

A Fidióták ostobábbak a szír menekülteknél.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.16. 20:52:06

@Ménár Atya: Téged selejteztelek, nácikám, mert az vagy. És ez europeer.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.16. 20:53:24

@Ménár Atya: "Mesélj mitől szopunk"

A mise végétől. Mindenki tudja.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.16. 20:54:20

@Ménár Atya: nem nézek meg youtube videókat. Pláne nem úgy, hogy azt se tudod megmondani, mi a faszt akarsz vele, kis pedofil, Fidióta, selejtes papocska!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.16. 20:54:54

@math0: amikor a Fidióta, pedofil papocska jön az izraeli meg holland szavazással, de amikor a Sargentini jelentést, a néppártból való kidobást, a szlovák meg a finn buktát felhozom neki, akkor elkezd terelni., hogy ennek nincs köze a magyar szavazáshoz. Miért az izraelinek meg hollandnak van, te Down-kóros selejt?!

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.16. 20:56:08

@Ménár Atya: Sajnos, ti keresztények olyan helyeken, ahol a demokrácia, felvilágosodás, szekularizmus nem olyan erős, még ma is üldözitek a "boszorkányokat".

en.wikipedia.org/wiki/Witchcraft_accusations_against_children_in_Africa

Hogy Európában ilyet nem tehettek meg, az nem a ti érdemetek, hanem a miénk, mert nem engedjük meg nektek.

" írja a 888.hu."

Ja, mert a 888 az tud ám ilyeneket. Ennyire idióta vagy, hogy forrásnak jelölöd meg? De egyébként hivatkozásod nincs erre sem.

"Főleg hogy közben már nem beszél rajtad kívül ép eszű ember szír menekültekről"

Várjál már, a szír menekültekkel mi lett? Ott vannak Németországban, dolgoznak, képzettebbek a Fidesz szavazóknál. Velük mi van?! Hát nem volt helyes befogadni őket? Nem ellenük épült a kerítés? Nem őket csempészte Orbán az osztrák határhoz? Nem őket éhezteti Orbán a tranzitzónákban?!

Figyusz, kis pedofil papocska, te ne hazudozzál rólam, amikor te vagy a meleg, hiszen te szopod le a ministránsfiúkat.

"ott volt ez mind nálatok"

A múlt időt meg a jelen időt ne zagyváld össze, te Down-kóros!

"Hát igen , a fidesz egyedül szerzett annyit mint a többi összesen"

A 48% nem több az 52%-nál. A Fidióta papi világban hiába hiszitek ezt. A Fideszt 70 és 98%-kal szavazták le.

Ezt megismétlem, mert elment a hülye agyad mellett, hogy a finn populista pártocskád:

1) nem annyira migránsellenes, mint ahogy te az ostoba fejeddel hiszen
2) a legjobb eredményét 2011-ben érte el, azaz a menekültválság ELŐTT. azóta stagnálnak, visszaestek.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Ménár Atya 2019.04.16. 20:59:04

@math0:
"A Fidióták ostobábbak a szír menekülteknél."
Matyika csak búcsúzóul egy feladvány reggelig, ha a fidióták a szír menekülteknél is ostobábbak, akkor mennyire ostoba a magyar ellenzék, hogy képtelen hatalomra kerülni, és úgy is képes veszíteni, amikor a hatalom a média az utcai plakát és minden a kezében van?
Szóval matyi, ha a fidióták ennyire hülyék, akkor ti mennyire idióták vagytok, hogy a sok hülyét nem tudjátok leváltani, és ti vagytok többen, tehát ezért sokkal hülyébbek is vagytok, hiszen a többség nem bír a kisebbséggel.
Matyi, te tényleg magad szívatod az agymenéseiddel, logikai bukfencek sorát tolod, és észre sem veszed, hogy magad alázod vele.
De maradj ilyen akkor a helyzet sem fog változni :D:D
Na reggel
Pá kisfiam agyalj ebből hogy jössz ki :D:D

Ménár Atya 2019.04.16. 21:07:00

A múlt időt meg a jelen időt ne zagyváld össze, te Down-kóros!"
:D:D
"@Ménár Atya: amikor a Fidióta, pedofil papocska jön az izraeli meg holland szavazással, de amikor a Sargentini jelentést, a néppártból való kidobást, a szlovák meg a finn buktát felhozom neki, akkor elkezd terelni., hogy ennek nincs köze a magyar szavazáshoz. Miért az izraelinek meg hollandnak van, te Down-kóros selejt?!"
Itt kihez beszéltél, mert ahogy kezdted, meg ahogy végezted, hát az 1/3. személy, meg az 1/1. személy erősen keverve van, azért ez olyan 5. osztály, matyi te nem tudsz annyit sem mint egy 5.-es! :D:D
De az az igazság, hogy engem ez nem érdekel , nem hiszem hogy itt valami műremeket írnál , de én sem, tehát ne javtgass, én nem teszem, de ha ebben éled ki magad, legyen.
Nem érdekel.
Bagoly mondja verébnek............... :D
Matyi elég ha sima náci vagy, ne nyelvnáciskodj, mert megint magad szívatod ezzel is.
Ma rossz passzban vagy :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.16. 21:12:21

@Ménár Atya: Hitler hatalomra tudott jutni. 48%-kal, akárcsak Orbán. Hitler szavazói ostobák voltak, akárcsak a Fidióták. Hitler ostoba volt, akárcsak Orbán.

Hitler főbe lőtte magát.
Németország nagyon megszívta. Az ostobák miatt.

Pont azon dolgozunk, hogy ti ezt még egyszer idáig ne vihessétek el, ti idióta selejtek! Ha a végén felakasztanak titeket, az egy dolog, de az országot tönkretenni, azt nem hagyjuk!

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.16. 21:14:45

@Ménár Atya: Semmiféle nyelvtan nem írja elő, hogy ne lehessen egy szövegben második személyt megszólítani, és egy harmadik személyről írni egyszerre.

Akkor sem, ha neked ez már nem fér bele az egy neuronodba.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.16. 21:20:39

@Ménár Atya: amilyen idióta vagy, te azt hiszed, hogy Kádár azért tudta elnyomni az országot, mert mindenkinél okosabb volt.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.16. 21:21:47

@Ménár Atya: Sargentini 70%-kal lenyomta Orbánt. Sargentini tehát okosabb Orbánnál.

A néppárt 98%-kal lenyomta Orbánt. A néppárt tehát messze okosabb, mint a haszontalan hülye Orbán.

Blogolo Blogi 2019.04.16. 22:53:36

@math0: Nem elég neki egész nap nyalni, egyszerűen igényli a szopatást is a hülye fasz. És mindig tesz szmájlit is, hogy véletlen se higgye róla senki, hogy buzi. Ehhhh, mily széles e hon, még egy ilyennek is van hely.

Ménár Atya 2019.04.17. 06:21:39

@math0: Szenvedj hülye.
Álomvilágban élsz.
Ez a hitlerezésed nevetséges, főleg hogy azok pártját fogod, akik összeállnak a nácikkal.
Ebből következik hogy te is náci vagy .
Kb ennyi a logikád mint amit most leírtam, egy hülyeséget próbálsz önigazolni.
Tehát ha valaki 48 %-al nyer, az náci.................
B+ matyi, ez gyengusz volt..

Ménár Atya 2019.04.17. 06:25:53

@math0:
Matyi nézz utána az ötödikes tananyagnak, talán még segít, bár amilyen zakkant vagy, nem hiszem........
Csak az nem derül ki hogy ki a harmadik személy, de gondolom a skizofrén éned lehet :D
De amúgy nem érdekes, eddig is tudtuk hogy kezelésre szorulsz :)

Ménár Atya 2019.04.17. 06:38:37

@math0:
Ez a kádár nem tudom hogy jött elő a fejedből, de azért segtek, kádár úgy tudta lenyomni az országot, hoy megvoltak a megfelelő seggnyalói, és végrehajtói, mint pl az apró család, tudod akinek most a náci utódja akar hatalmat a komcsi férjével az országban.
Csak ma ezeket a seggnyalókat DK, és MSZP-nek nevezik, tudod kisfiam az mszmp jogutódja.
Látod már megint hülyeséggel jöttél és megint nyakik ülsz az mszp-ben. :)
De amúgy meggyőzhetsz, hogy a fidesz szar, ha eltudod mondani ki a jó, és alá is támasztod elfogadható érvekkel, mert oz orbi egy tolvaj hazudós náci stb, jelenleg megáll a volt maszop-szadesz kormányra is, tehát akkor ki is lenne alkalmas a vezetésre?
Matyika , tényleg,megbírkóztál már a saját logikai bukfencedből adódó kérdéssel, vagy megint segítségre szorulsz a megoldásában? :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 07:50:34

@Ménár Atya: "kádár úgy tudta lenyomni az országot, hoy megvoltak a megfelelő seggnyalói, és végrehajtói, mint pl az apró család, tudod akinek most a náci utódja akar hatalmat a komcsi férjével az országban."

Orbán (tudod, a tulajdonneveket magyarul nagy kezdőbetűvel írjuk, te kis hazaáruló faszfej!) úgy tudta lenyomni az országot, hogy megvoltak a megfelelő seggnyalói, és végrehajtói, mint pl a Simicska, a Garancsi, a Tiborcz, a Mészáros család.

Na, akkor ezzel megvolnánk. Válaszoltál a magad kis ostoba kérdésére.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 07:51:22

@Ménár Atya: Semmiféle nyelvtan nem írja elő, hogy ne lehessen egy szövegben második személyt megszólítani, és egy harmadik személyről írni egyszerre.

Akkor sem, ha neked ez már nem fér bele az egy neuronodba.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 07:53:23

@Ménár Atya: "De amúgy meggyőzhetsz, hogy a fidesz szar, ha eltudod mondani ki a jó,"

A logikában nincs ilyen szabály, már megint megbuktál az IQ-teszten, negatív lett.

"eltudod mondani" Meg a nyelvtan jegyed is karó. Vedd elő szépen a kisegítőiskolai tankönyveidet, te kis selejt!

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 07:54:37

@Ménár Atya: " nyakik ülsz"

Ej atya, már reggel megittad az összes misebort?!

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 07:57:48

@Ménár Atya: "oz orbi egy tolvaj hazudós náci stb, jelenleg megáll a volt maszop-szadesz kormányra is,"

1) Senki nem hazudott ebben az országban annyit, mint Orbán.
2) Senki nem lopott annyit, mint Orbán. Mutassál már nekem korábban egy gázszerelőt, aki ilyen rövid idő alatt az ország leggazdagabb embere lett!
3) Náci: senki nem uszított annyit ebben az országban rasszista alapon, mint Orbán, még a Jobbik sem. A Fidesz nácibb a Jobbiknál. Nagyságrendekkel nácibb.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 08:13:14

@Ménár Atya: A legtöbb kommunista a Fideszben van, lehet, hogy az MSZP-ben, vagy a DK-ban is, de ha teljesen kommunista-mentes pártot akarsz, akkor ott a Jobbik, a Momentum, az LMP.

De nem, te a Vén Kommunisták Illiberális Szövetséglére szavazol, mert idióta vagy.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 08:15:28

@Ménár Atya: "azok pártját fogod, akik összeállnak a nácikkal."

Te a nácik pártját fogod. Én semmiféle párt pártját nem fogtam. Amely pártok pedig nem fogtak össze nácikkal, legfeljebb részlegesen koordinált jelölteket állítanak a Jobbikkal, amely Jobbiknál a Fidesz százszor nácibb párt. Te ezeknek a náciknak a pártját fogod.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 08:16:29

@Ménár Atya: Sargentini 70%-kal lenyomta Orbánt. Sargentini tehát okosabb Orbánnál.

A néppárt 98%-kal lenyomta Orbánt. A néppárt tehát messze okosabb, mint a haszontalan hülye Orbán.

Zúg a Menár atya, nekimegy a falnak, nagyot koppan, azután elhallgat. Menár atya egyébként másnap felkel, és megint nekimegy a falnak, semmiből nem tanul, olyan, mint a Bourbonok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 08:17:19

@Ménár Atya:

1) A papok pedofilek.
2) Te pap vagy.

3) Tehát te pedofil vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 08:18:24

@Ménár Atya: amikor a Fidióta, pedofil papocska jön az izraeli meg holland szavazással, de amikor a Sargentini jelentést, a néppártból való kidobást, a szlovák meg a finn buktát felhozom neki, akkor elkezd terelni., hogy ennek nincs köze a magyar szavazáshoz. Miért az izraelinek meg hollandnak van, te Down-kóros selejt?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 08:20:50

@Ménár Atya: "Csak az nem derül ki hogy ki a harmadik személy,"

No, tehát odáig eljutottál, hogy beszéltem hozzád egyes szám első személyben, az a gondod, hogy nem tudtál rájönni, ki a harmadik személy. No, gondolkozz még egy kicsit, te IQ-negatív selejt!

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 08:23:30

@Ménár Atya: "csak az nem derül ki hogy ki a harmadik személy"

A te kisegítőiskolai tankönyvedben volt olyan, hogy nem írhatok egyes szám harmadik személyben egy általad nem azonosítható személyről? A kisegítőiskolai tankönyvedben ez a szabály kifejezetten rám vonatkozott, vagy mindenkire?

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Ménár Atya 2019.04.17. 15:07:08

@math0: Maradjunk annyiban, ma reggel nehéz napra ébredtem .
Hibákkal ne törődj , ha már nem megy az üzlet, beállok közétek szrtájkolni, vagy ellenzéki képviselőnek, oda még sok is a tudásom B+ :D

Ménár Atya 2019.04.17. 15:19:20

@math0:
1) Senki nem hazudott ebben az országban annyit, mint Orbán.
youtu.be/SQkl87o1JfE
Azért ebben ő a bajnok!
2) Senki nem lopott annyit, mint Orbán. Mutassál már nekem korábban egy gázszerelőt, aki ilyen rövid idő alatt az ország leggazdagabb embere lett!
Nem a végzettség a fontos, de amúgy bizonyos szintig ebben egyet is értek veled, strómanok.
Csak annyi a különbség, hogy érdekes módon ezek többet lopnak, és ennek ellenére jobban élek, több támogatás jut, és lassan épülget minden.
Fletóék meg holt "becsületesek" voltak, aztán minden leépült.
B+, ez az orbi akkor egy varázsló mi?
3) Náci: senki nem uszított annyit ebben az országban rasszista alapon, mint Orbán, még a Jobbik sem.
A Fidesz nácibb a Jobbiknál. Nagyságrendekkel nácibb.
Ez úgy kb nettó marhaság, maszop alatt nem rázhattad a segged biztonságban a pride-on ,most kimész a szivárványos pajtásaiddal, és lehet hogy vona gábor fogja tolni a kamionod, mszp idején meg szólt a rendőr, hogy ne bántsd a buzit, te meg sokkot kaptál a félelemtől,
Holokauszt tagadás, nemzeti szoc, és kommunista bűnök elleni törvényt a fidesz hozta a szocik leszarták, pedig volt rá idejük, de a nácik csak masíroztak bp-en.
A maszop szadesz rasszista volt, hungarofóbiában szenvedtek, ezért lettek elküldve a picsába, többek között.
Szóval matyi itt is mellényúltál.

Ménár Atya 2019.04.17. 15:29:02

@math0:
"A legtöbb kommunista a Fideszben van, lehet, hogy az MSZP-ben, vagy a DK-ban is, de ha teljesen kommunista-mentes pártot akarsz, akkor ott a Jobbik, a Momentum, az LMP. "
Nem az a gond, ha valaki kommunistának vallja magát, ez még nem lenne bűn, az sem ha keresztény, az sem ha muszlim.
A gond az, hogy vannak olyan faszfejek, akik ilyen eszmék mögé bújva ,megnyomorítottak embereket,országokat, és valójában közük sincs az eredeti eszmékhez (vallás).
Ha kicsit tanultál volna ,és olvastál volna akár marxot,akár lenint , akkor tudhatnád, hogy az alap elképzelés nem olyan rossz, csak épp kivitelezhetetlen, hacsak nem alkalmazol erőszakot, és eddig tartana az egész, de ezt a határt átlépték sokszor sok helyen.
Épp ezért egy utódpártra soha nem szavaznék.
A jobbik náci rasszista tehát kizárva
Momentum gagyi, komolytalan .
LMP pedig irányt váltott, és orbánozni kezdett,mióta S.A.-t kitúrták.
Tehát, marad a fidesz ha választani akarok, vagy saját pártot alapítok.
És rengetegen vannak ezzel így.
De csinálj pártot, lehet hogy majd rád szavazok, főleg ha kifejted, hogy szerinted most ki a jó ló és miért.
De ezt kerülöd.

Ménár Atya 2019.04.17. 15:32:16

@math0:
"legfeljebb részlegesen koordinált jelölteket állítanak a Jobbikkal, "
Tehát összeállnak a rasszista nácikkal, ezzel azonnal ki is zárták magukat a politikai korrekt magatartásból, ugyan olyan náci senkik lettek.
Köszi matyika ,ügyi gyerek vagy hogy ezt idehánytad.

Ménár Atya 2019.04.17. 15:33:59

@math0:
Ha ettől boldog vagy, hogy sokat mondod, nekem mindegy

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 15:38:20

@Ménár Atya:

Na, látom irritál, hogy megint berohantál a faszerdőbe.

Sargentini 70%-kal lenyomta Orbánt. Sargentini tehát okosabb Orbánnál.

A néppárt 98%-kal lenyomta Orbánt. A néppárt tehát messze okosabb, mint a haszontalan hülye Orbán.

Zúg a Menár atya, nekimegy a falnak, nagyot koppan, azután elhallgat. Menár atya egyébként másnap felkel, és megint nekimegy a falnak, semmiből nem tanul, olyan, mint a Bourbonok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 15:39:38

@Ménár Atya: amikor a náci párt támogatója, azaz te akarja ekézni az ellenzéki pártot, hogy helyenként közös jelöltet állít egy kevésbé náci párttal.

röhej vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 15:42:29

@Ménár Atya:

"A gond az, hogy vannak olyan faszfejek, akik ilyen eszmék mögé bújva ,megnyomorítottak embereket,országokat, és valójában közük sincs az eredeti eszmékhez (vallás"

Ebben a Fidesz toronymagasan vezet.

"Momentum gagyi, komolytalan ."

ez komolytalan érv

"LMP pedig irányt váltott, és orbánozni kezdett,mióta S.A.-t kitúrták.
Tehát, marad a fidesz ha választani akarok, vagy saját pártot alapítok."

azzal indoklod, hogy Fidesz buzi vagy, hogy Fidesz buzi vagy, és minden párt, amelyik nem Fidesz buzi, az ki van zárva.

minek kezdted el ezt a vitát, ha eleve az a kiindulási alapod, hogy Fideszbuzi vagy?!

Ménár Atya 2019.04.17. 15:43:15

@math0:
Matyi, az kiabál akinek a háza ég!
Gyantom hogy nem csak ratyi matyi vagy, hanem pedó ratyi is ezek alapján:)
Csak jelzem hogy felesleges ilyen hülyeséggel fárasztanod magad.
Most az egyszer még kifejtem hátha felfogod a kevés élő agysejteddel:
Kd leszarom az ilyen próbálkozásokat.
Neked fingod nincs ki vagyok, azt képzelsz amit akarsz, engem meg nem érdekel, tehát felesleges külön fejezeteket írogatnod ezért.
De nem zavar , csak nem értem mit akarsz ezzel.
Ha én azt írom neked, hogy te egy hívő ministráns vagy akit seggbe dugott reggel a pap, azért lettél ilyen hülye, akkor az téged felzaklat?
Szerintem leszarod.
Ha nem akkor gáz van a fejedben nem víz.
De, mivel itt szólásszabi meg demokrácia van, tőlem írogathatsz bármit.
Matyi ez egy szabad ország! :D

Ménár Atya 2019.04.17. 15:44:12

@math0:
Lehet, én nem ismerem egyiket sem személyesen.

Ménár Atya 2019.04.17. 15:46:52

@math0:
Matyika drága , 8 évig sírtatok hogy a fidesz összeáll a jobbikkal, pedig nem állt össze.
Most meg hogy a sok agyhalott összeállt ezekkel a nyomorult nácikkal, az eu konform igaz?Matyi, ez tényleg röhej , csak rajtatok röhögnek.
Borítékolom a 4. 2/3-ot ha ennyire náciskodtok :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 15:49:15

@Ménár Atya:

1) Senki nem hazudott ebben az országban annyit, mint Orbán.

"Csak annyi a különbség, hogy érdekes módon ezek többet lopnak, és ennek ellenére jobban élek,"

most egy olyan 70-es IQ-val eljutottál volna odáig, hogy ha Orbánék többet lopnak, és mégis jobban élsz, az nem Orbánék érdeme, hanem más körülményeké. emiatt Orbánra szavaznod elmebeteg idiótaság.

"B+, ez az orbi akkor egy varázsló mi?"

nem, hanem világgazdasági válság, meg EU támogatások. ezt már annyiszor elmagyaráztuk nektek, ti elmebetegek, fasznak nem bírjátok felfogni?!

Orbanisztán a környező országokhoz képest kurvára nem teljesít jobban.

"Ez úgy kb nettó marhaság, maszop alatt nem rázhattad a segged biztonságban a pride-on "

1) nekem erről nincs tapasztalatom
2) neked van, és nyilván nem véletlenül fotnos ez neked.
3)biztos nem az MSZP miatt volt ez

"most kimész a szivárványos pajtásaiddal, és lehet hogy vona gábor fogja tolni a kamionod"

most magadhoz képest is összezavarodtál. ez akart az érv lenni arra, hogy Vona náci, ugye, te elmebeteg kis selejtes papocska?!

"A maszop szadesz rasszista volt, hungarofóbiában szenvedtek, ezért lettek elküldve a picsába, többek között."

ezek nem tények, hanem a te lázálmaid.

a rasszizmussal teleplakátolt Orbanisztánt meg valahogy elfeledted, te náci köcsög!

Ménár Atya 2019.04.17. 15:49:24

@Ménár Atya: mielőtt még nyelv náciskodásba kezdenél, jelzem hogy az Í" betű beragad , nem viszem szervizbe ezt a szart senki kedvéért, de tartalak annyira iq bajnoknak , hogy Í nélkül is menni fog , hogy megértsd miért vagy hülye! :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 15:50:44

@Ménár Atya: amikor a náci párt támogatója, azaz te akarja ekézni az ellenzéki pártot, hogy helyenként közös jelöltet állít egy kevésbé náci párttal.

röhej vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 15:51:18

@Ménár Atya: Na, látom irritál, hogy megint berohantál a faszerdőbe.

Sargentini 70%-kal lenyomta Orbánt. Sargentini tehát okosabb Orbánnál.

A néppárt 98%-kal lenyomta Orbánt. A néppárt tehát messze okosabb, mint a haszontalan hülye Orbán.

Zúg a Menár atya, nekimegy a falnak, nagyot koppan, azután elhallgat. Menár atya egyébként másnap felkel, és megint nekimegy a falnak, semmiből nem tanul, olyan, mint a Bourbonok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 15:52:00

@Ménár Atya: 1) A papok pedofilek.
2) Te pap vagy.

3) Tehát te pedofil vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 15:52:59

@Ménár Atya: "ma reggel nehéz napra ébredtem ."

Te minden nap nehéz napra ébredsz. Retardált, náci selejt vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 15:58:04

@Ménár Atya:

"Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok"

youtu.be/jM-CDKO4EOM

Orbánnál hazugabb politikust még nem hordott hátán a Föld.

Ménár Atya 2019.04.17. 16:08:49

@math0:
1) Senki nem hazudott ebben az országban annyit, mint Orbán.

"Csak annyi a különbség, hogy érdekes módon ezek többet lopnak, és ennek ellenére jobban élek,"

most egy olyan 70-es IQ-val eljutottál volna odáig, hogy ha Orbánék többet lopnak, és mégis jobban élsz, az nem Orbánék érdeme, hanem más körülményeké. emiatt Orbánra szavaznod elmebeteg idiótaság."
Ez akkor lenne igaz, ha nem így lett volna az az 1998 as orbi kormány idején is :)
Tehát butaságokat hazudozol ismét.

"B+, ez az orbi akkor egy varázsló mi?"

nem, hanem világgazdasági válság, meg EU támogatások. ezt már annyiszor elmagyaráztuk nektek, ti elmebetegek, fasznak nem bírjátok felfogni?!"
Már sokszor elmagyaráztuk a magadfajta kreténeknek, hogy 2006-ban nem volt semmilyen válság, ennek ellenére már szarban volt a kurmányod , neked elment az öszöd, fiam, majd hallgasd meg fletó lebukását 2006-ban.
Akkor még dübörgött a gazdaság......papíron..............

Orbanisztán a környező országokhoz képest kurvára nem teljesít jobban.

Ennek kb semmi jelentősége, az ne akarjon már okoskodni B+ akinek a vezetése alatt a világon elsőként dőlt be a gazdasági rendszere.
Szóval ebben is megszívtad matyika.

"Ez úgy kb nettó marhaság, maszop alatt nem rázhattad a segged biztonságban a pride-on "

1) nekem erről nincs tapasztalatom
Ne tagadd ratyi, nem bűn ez , állapot
2) neked van, és nyilván nem véletlenül fotnos ez neked."

Reggel azért te is belehúztál a miseborba, gondolom igy jobb a kábulat meg az abuzálás a misén,
Ez nekem nem fotnos, ez neked fotnos!
Na mivan kicsi csíra , olyan a helyesírásod, hogy még ellenzéki képviselő is lehetsz :D

3)biztos nem az MSZP miatt volt ez.
De, politikai érdekből kellett a káoszt és a jobbikot tartani, közben lehet mutyizni, most migrizés megy,és közben mutyi.

"most kimész a szivárványos pajtásaiddal, és lehet hogy vona gábor fogja tolni a kamionod"

most magadhoz képest is összezavarodtál. ez akart az érv lenni arra, hogy Vona náci, ugye, te elmebeteg kis selejtes papocska?!"
Nem matyika, vona mára cicasimogató jiddis barát lett, aki a melegeket is szereti,mert ők a néppárt.
Csak közben mindenki tudja, hogy egy náci.

"A maszop szadesz rasszista volt, hungarofóbiában szenvedtek, ezért lettek elküldve a picsába, többek között."

ezek nem tények, hanem a te lázálmaid.
Mortimer balhé rémlik? :)

a rasszizmussal teleplakátolt Orbanisztánt meg valahogy elfeledted, te náci köcsög!
Mesélj hol láttál ilyet?
Én egyet sem láttam.
És a náci köcsög az az, aki a jobbikkal áll össze, tehát matyika ez is rád illik :)
Matyi, a pap bácsid csak hátulról abuzál hogy ide jársz térdelni? :)

Ménár Atya 2019.04.17. 16:10:07

@math0:
Tehát igazat mondott. :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 17:21:36

@Ménár Atya: Orbán igazat mondott arról, hogy egy hazudós kis geci köcsög.

"Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok"

youtu.be/jM-CDKO4EOM

Orbánnál hazugabb politikust még nem hordott hátán a Föld.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 17:30:56

@Ménár Atya:

"Ez akkor lenne igaz, ha nem így lett volna az az 1998 as orbi kormány idején is :)"

2007-ben messze jobb volt Magyarország gazdasága és jóléte, mint 2001-ben.

Hazudsz, Fidióta barom!

"Már sokszor elmagyaráztuk a magadfajta kreténeknek, hogy 2006-ban nem volt semmilyen válság"

2006-ban jó volt a magyar gazdaság és a jólét.

""Orbanisztán a környező országokhoz képest kurvára nem teljesít jobban."

Ennek kb semmi jelentősége"

A te 70-as IQ-d szintjén nincs, de afelett ez is azt mutatja, hogy Orbán szar.

Reggel azért te is belehúztál a miseborba, gondolom így jobb a kábulat meg az abuzálás a misén.

"Na mivan kicsi csíra , olyan a helyesírásod, hogy még ellenzéki képviselő is lehetsz :D"

Mondod te, akinek minden nap rossz napja van a helyesírásban.

"De, politikai érdekből kellett a káoszt és a jobbikot tartani"

Persze, nyuszikám, meg a gyíkemberek, meg a Soros. Mint tudjuk, elmebeteg vagy.

"most kimész a szivárványos pajtásaiddal, és lehet hogy vona gábor fogja tolni a kamionod"

"vona mára cicasimogató jiddis barát lett, aki a melegeket is szereti,mert ők a néppárt.
Csak közben mindenki tudja, hogy egy náci."

Még mindig ott tartunk, hogy te magad cáfolod magad. És te, a legnagyobb náci párt seggnyalója nácizol.

"a rasszizmussal teleplakátolt Orbanisztánt meg valahogy elfeledted, te náci köcsög!
Mesélj hol láttál ilyet?"

Vak is vagy, nemcsak elmebeteg.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 17:31:50

@Ménár Atya:

1) A papok pedofilek.
2) Te pap vagy.

3) Tehát te pedofil vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 17:33:08

@Ménár Atya: Sargentini 70%-kal lenyomta Orbánt. Sargentini tehát okosabb Orbánnál.

A néppárt 98%-kal lenyomta Orbánt. A néppárt tehát messze okosabb, mint a haszontalan hülye Orbán.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.17. 17:53:13

@Ménár Atya:

Magyarország GDP-je, beállítod a skálát max-ra, és elcsodálkozol, hogy 2006-ban volt Magyarország GDP-je a legtöbb.

tradingeconomics.com/hungary/gdp

2001-ben 50 milliárd körüli volt, 2006-ban 150 milliárd fölött. Orbán azóta sem érte ezt el.

Ménár Atya 2019.04.18. 06:07:05

@math0:
Tehát igazat mondott. :)
Feltó hazudott reggel ,délben,.........
Eredmény :
2/3 az igazmondónak :D
youtu.be/SQkl87o1JfE

Ménár Atya 2019.04.18. 06:45:01

@math0:
"2007-ben messze jobb volt Magyarország gazdasága és jóléte, mint 2001-ben.

Hazudsz, Fidióta barom!"

Matyika az a baj, hogy te, csak egy konkrét dologra tudsz koncentrálni, és nem ismered fel, az ok-okozat összefüggéseket.
Ezért buktatok már harmadszor.
Tehát ami szerinted jólét volt, az egy trükkök százaival fenntartott rendszer kártyavára volt.
Ami oda vezetett, hogy az első szellő ledöntötte.
Attól hogy anyukád felvett egy zsák hitelt, és azt mondta neked, matyika, itt a ház, meg a merci, meg menjél karibi nyaralásra, attól az még nem jólét, mert anyukád téged meg a vagyonotokat rakta fel fedezetként a ruletten a piros hetesre, és mint tudjuk a ház mindig nyer.
Ez történt nálunk is, csak épp a kormány játszotta el a vagyont az unokám kontójára.
Az emberek matyika nem számok, drága kisfiam, ha lenne családod, gyerekeid, akkor te sem azon gondolkodnál , hogy milyen jók a számok 2006-ban.
Attól ha valaki keres 100000 ft-ot, más meg 2 milliót, és a számok alapján az átlag jövedelem 1050000 ft, attól nem biztos, hogy az, aki 100e keresett annak ez még jó.
Na kb ez volt a fletó kormány statisztikája.
De jött az igazság pillanata, és elfújta ezt a mocsok bandát a picsába.
Remélem nem estél nagyot :)
Nem voltak gyíkemberek, csak politikai érdekből fenntartott feszültség, de aztán jött a válság első szele, és ez is kifulladt, mert az emberek rájöttek, hogy a kormány hazudott, a pénzük elértéktelenedett, a megélhetésük, a létbiztonságuk,lakhatásuk veszélybe került, ezért elzavarta a maszop-szadesz kormányt a picsába.
Tehát, összefoglalva nem az a jólét,amikor papíron az van, hanem az,amikor az életben is az van.
Az a hiszti amit itt levágtok hogy minden milyen szar, az egyszerűen nem igaz, ezért nem szavaz a kutya sem rátok.
Ha valami komolyabb dologgal kampányolnátok,mint az orbi a patás ördög, hát talán lehetne szavazatokat nyerni, ezzel viszont csak bukni.
Azt hallottad, hogy választás előtt a fidesz erősödött, és nem az ellenzék?!
Gondolom az emberek észbe kaptak, hogy a vérkomcsi ivadék összeáll a nácikkal, aztán megint lesz egy nemzetvezetőnk,mint 44-45 ben, annak meg nem lett jó vége.
Fasiszta náci kurva ne akarjon itt nemzet vezetni, mint ez a dobrev.
Ugye te is osztod ezt ésinkább a fideszre szavazol,mint ezekre a nácikra?
Ja és ezt ne felejtsük el :
youtu.be/SQkl87o1JfE?t=232

Ménár Atya 2019.04.18. 06:54:17

@math0: Matyi fent leírtak alapján ez faszság, a maszop kormány a 3% os hiányt sem volt képes tartani, ha így nézzük akkor qva szarok voltak, mint ahogy az eurót is elkúrták anno,amikor be kellett volna vezetni, de mindig csak lefelé minősítgették a szerinted gazdasági csodában élő magyarokat.
Te tényleg ennyire ostoba szemellenzős kretén vagy, vagy pártutasításra vagy ilyen hazudós számmisztikus,mint veres elvtársad ?
Matyika, ne feledd el hogy ma reggel immár 9. esztendeje bilibe lóg a kezed, a lapokat orbi osztja neked és nem fordítva !
Barátod
Ménár

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.18. 08:24:59

@Ménár Atya: Orbán bevallotta, hogy egy hazudós kis geci köcsög.

"Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok"

youtu.be/jM-CDKO4EOM

Orbánnál hazugabb politikust még nem hordott hátán a Föld.

Az eredmény: 70% a Sargentini jelentésben, 98%-kal dobták ki őket a néppártból a sajátjai.

Ekkorát még magyar politikus nem bukott a rendszerváltás óta.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.18. 08:30:55

@Ménár Atya: Figyusz, nyuszókám, Orbánnak 3000 ezer milliárdos magánynugdíjat kellett ellopnia, hogy fenntartsa az idióta rendszerét. Ez neked a jólét, te húgyagyú barom?!

A hitel ügyet már megbeszéltük, Orbán 10 ezer milliárdokat vesz fel Euróban.

A nem számaid, tehát nem tényeid nem érdekelnek. Az, hogy te azt hazudod, Orbán alatt jobban élsz, jobban éltél, mert a ministránsfiúk mélyebben dugtak meg, az nem érv. Ez a te szubjektív benyomásod, ránk ez nem vonatkozik.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.18. 08:32:11

@Ménár Atya: "az eurót is elkúrták"

Bezzeg Orbán nem kurta el? Ja de.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

erkölcsi hulla 2019.04.18. 09:47:14

Kedves fórumtársak, szerintem ez a rekord !

math0 fórumtársunk a fórum 246 darab nácizásából valami 140-et birtokol !

Gratulálunk !

Ménár Atya 2019.04.19. 12:55:11

@math0:
Ha te nem lennél itt, akkor kettővel kevesebb lenne, veled meg a skizo éneddel :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.19. 17:24:33

@Ménár Atya: keresztény-fehér terrorizmus, náci faszfejkém, ez az veszélyes Európára, ti vagytok a veszélyesek! Titeket kell kitoloncolni Szibériába!

nepszava.hu/3033152_lovoldozes-londonderryben-egy-ujsagirono-meghalt

Ménár Atya 2019.04.19. 18:39:54

@math0:
Matyika, mivel kúrta el orbi? :)
Te részeg vagy hogy ennyire hülyeségeket írsz, vagy elfogyott a gyógyszered?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.19. 19:11:42

@Ménár Atya: keresztény-fehér terrorizmus, náci faszfejkém, ez az veszélyes Európára, ti vagytok a veszélyesek! Titeket kell kitoloncolni Szibériába!

nepszava.hu/3033152_lovoldozes-londonderryben-egy-ujsagirono-meghalt

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.04.20. 09:00:07

@Ménár Atya: 1) A papok pedofilek.
2) Te pap vagy.
3) Ergo, te pedofil vagy.

Ezek tények. A te összes mocskolódásod ezzel szemben csak a saját képzelődésed, nulla tényen alapul.

Blogolo Blogi 2019.05.13. 10:55:58

@Ménár Atya:

Szeva kiskocsog. Meg mindig rendben a 7200Ftos biztositas, ugye? A seggnyalo fideszkocsogok hathatos segitsegevel csak sikerul szetverni mindent, lassan a korhazak majd ugyfelfogadasi idot adnak beteggyogyitas helyett. De szerinted nagyon rendben van minden. Igazi szerencsetlen kis pancser vagy.

index.hu/belfold/2019/05/13/korhaz_surgosseg_politraumatizalt_betegek_lemondas/
süti beállítások módosítása