Íme egy rövid idézet a kereszténység által barbár módon szétrombolt és sokáig elhallgatott antik filozófiából: „Mert aki első helyre teszi az értelmet, a benne lakó géniuszt és az abból fakadó erény szent szolgálatát, az nem csinál semmiből tragédiát, nem sóhajtozik, nem keresi sem a magányt, sem az embersűrűt. Élni fog – s ez a legfontosabb! – anélkül, hogy az élethez ragaszkodnék, vagy eltaszítaná magától. A legcsekélyebb aggodalmat sem okozza neki, hogy lelke hosszabb, vagy rövidebb időre van-e összekötve porhüvelyével. S ha már most mennie kell, olyan könnyű lélekkel távozik, mintha valami más dolga akadna, amit tisztesen, sőt méltósággal lehet elintézni. Csak attól az egytől óvakodik egész életén át, hogy értelme valami olyan ügybe bonyolódjék, ami méltatlan volna egy eszes, közösségi életre született lényhez
Marcus Aurelius elmélkedései, Európa Könyvkiadó, Bp 1983, 32. old.